Nem találja az irányt a magyar tőzsde

A hét elején látott pozitív momentum lelassult a tőzsdéken, iránykeresés látszik Európa-szerte, ami alól a magyar piac sem képez kivételt.
2024-05-09 10:15:17

Mire lehet ma számítani a tőzsdéken?

A hét első felében határozott emelkedést láttunk a tőzsdéken, bár a momentum tegnapra kissé lassult az USA-ban, és ma reggel is vegyes összkép látszik az ázsiai tőzsdéken, bár a kínai piacok kaptak egy nagyobb lökést attól, hogy a vártnál erősebb külkereskedelmi adatokat közöltek ma az import tekintetében. Eközben viszont továbbra is a vállalati gyorsjelentésekre figyelnek a befektetők, a holnap ilyen szempontból itthon is kiemelten fontosnak számít, hiszen a két legnagyobb blue chip, az OTP és a Mol is pénteken hajnalban teszi majd közzé a legfrissebb számait. Ami a mai piacnyitást illeti,  a...
2024-05-09 09:06:53

Mi várható ma a tőzsdéken?

Szerda reggel kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, ezt követően pedig az európai és az amerikai tőzsdéken is stagnálás várható. Ami a gazdasági eseményeket illeti, ma jön a német ipari termelés márciusi adata, az MNB a devizatartalékok alakulását, a KSH pedig az ipari termelés első becslését közli.
2024-05-08 09:06:57

Mire számíthatunk a tőzsdéken?

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországban érkeznek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül érkezik még európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi adatokat is ma közlik. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. Ami a mai kilátásokat illeti, kitarthat a tegnapi optimizmus az előjelek szerint, a vezető európai részvényindexek kisebb emelkedéssel indíthatják a napot.
2024-05-07 09:07:20

Rég volt ilyen sorozat a tőzsdéken: nyoma sincs a pániknak

Akadtak jelentős kilengések az amerikai részvénypiacon idén is, ennek ellenére a piaci volatilitás legfontosabb mérőszáma, a VIX index az erősödő piaci bizonytalanságok közepette sem jelez aggodalmat, már régóta.
2024-05-06 21:06:58

Fékezés is látszik, de erős számok jöttek a kínai gazdaságból

A kínai szolgáltatási szektor bővülése a költségek emelkedése ellenére is folytatódott, de már lassult az előző hónaphoz képest. Az új megrendelések növekedésének felgyorsulása és a vállalatok javuló üzleti hangulata a gazdaság tartós fellendülését jelezheti.
2024-05-06 09:06:55

Mi várható ma a tőzsdéken?

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában iránykeresésre számíthatunk. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra lesz érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény.
2024-05-06 08:07:16

Válságban Európa, de már látszik, hogy ki mentheti meg az EU-t

A geopolitikai, gazdasági és klímaváltozási bizonytalanság új korszakában Európa előtt álló összes probléma hátterében a vezetés válsága áll. A Sorbonne-on nemrégiben elmondott beszéde alapján Emmanuel Macron francia elnök lehet az a politikus, aki ezt a problémát megoldja, de csak akkor, ha felhagy a megszokott politikai startégiájával.
2024-05-05 18:06:47

Már látszik, hogy mikor jön megint az esős időszak

A hétvége további részében és még hétfőn is nyárias melegben lehet részünk. Vasárnap elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar, majd átmeneti szünet után kedden ismét nedvesebb és hűvösebb léghullámok érkeznek fölénk - írja a HungaroMet Zrt.
2024-05-04 17:06:59

Erre az adatra vártak a piacok egész héten - Mennyire korai az öröm a tőzsdéken?

Péntek délután megérkeztek a várt foglalkoztatottsági adatok az Egyesült Államokból. Az áprilisi számok alapján optimisták lehetnek a befektetők azzal kapcsolatban, hogy valóban a lehűlés jeleit mutatja az amerikai munkaerőpiac, a friss adatok azonban egyúttal felerősíthetik a recessziós félelmeket is. A közlés ezúttal is nagyobb elmozdulásokat hozott a dollár piacán és a tőzsdéken is, melynek következtében az EUR/USD árfolyama és az S&P 500 is is kritikus szintre ért. Éppen ezért megnéztük, hogy mit mutatnak jelenleg a grafikonok.
2024-05-03 16:07:20

Mire lehet számítani a tőzsdéken?

Határozott emelkedéssel zártak tegnap az amerikai tőzsdék, amelyet vegyes mozgások követtek Ázsiában. A tegnapi zárás után jelentette az Apple, amelynek sikerült megverni az elemzői várakozásokat és története legnagyobb sajátrészvény-vásárlását jelentette be, így az iPhone-gyártó árfolyama jelentős pluszban indíthatja a mai napot. Befolyásolhatja a mai kereskedést, hogy ma délután érkezik az amerikai munkanélküliség legfontosabb mutatója, hiszen a munkanélküliség bármilyen irányba történő elmozdulása óriási jelentőséggel bír. Ami pedig az előjeleket illeti, a határidős indexek állása alapján a...
2024-05-03 09:06:58

Elharapódzni látszik Svédországban az antiszemitizmus

2024-05-02 15:09:28

Mi várható a tőzsdéken Jerome Powell szavait követően?

A reggeli órákban Ázsiában többnyire pozitív hangulat jellemezte a kereskedést, ezt követően pedig Európában és Amerikában is emelkedés jöhet. Ami a gazdasági eseményeket illeti, idehaza a külkereskedelmi adat második becslése érkezik, Amerikában pedig a gyáripari megrendelések és elbocsátások alakulására lesz érdemes figyelni.
2024-05-02 08:07:24

Újra lanyhul a kínai gazdaság

Áprilisban a kínai feldolgozóipar és szolgáltató szektor növekedése is lassult, ami a gazdasági lendület csökkenésére utal a második negyedév kezdetén.
2024-04-30 12:09:43

Mire lehet számítani a tőzsdéken?

Nem lesz ma hiány piacmozgató gazdasági eseményekből: délelőtt közlik itthon az első negyedéves GDP-t, kiemelten fontos adatról van szó, hiszen a magyar gazdaság két éve gyengén teljesít, a várakozások szerint a negyedik negyedéves stagnálás után enyhe emelkedés várható az első negyedévben. A közlés vélhetően a forint piacára lesz nagy hatással. Ugyancsak ma érkezik az eurózóna GDP- és inflációs adata.
2024-04-30 09:08:26

Holnap kiderül, mekkora a lendület a magyar gazdaságban

Véget ért a pangás időszaka, és ha nem is kitörő lendülettel, de bővülésnek indult a gazdaság - ez a kép rajzolódik ki a Portfolio elemzői felméréséből, amelyet a holnap megjelenő első negyedéves GDP-növekedési adatok kapcsán készítettünk. Az idén fokozatos élénkülés lesz a jellemző, bár az év egésze így sem hoz majd kitörő számokat, mivel a lakosági fogyasztás és az export is gyengébben muzsikál, mint pár hónapja gondolták a szakértők.
2024-04-29 09:07:18

Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Ázsiában kedvező hangulatban telt ma reggel a kereskedés, ezt követően pedig Európában is folytatódhat az emelkedés. Gazdasági események szempontjából ma idehaza nem várható fontos közlés, a délutáni német inflációs adat azonban hozhat kilengéseket az európai tőzsdéken.  A részvénypiaci folyamatokkal kiemelten foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes
2024-04-29 08:06:47

Tombol a jelentési szezon, mi jön ma a tőzsdéken?

Mérsékelt elmozdulásokkal kezdődhet a kereskedés az irányadó európai tőzsdéken a mai amerikai GDP-adatok és munkanélküliségi statisztikák előtt. A makoradatok mellett a vállalati gyorsjelentések lesznek a fókuszban, a héten az amerikai technológiai óriásokon van a hangsúly, amelyek közül a Meta csalódást okozott tegnap esti gyorsjelentésével. Itthon nagyban zajlanak az éves rendes közgyűlések, ma a Richter és a Mol tartja közgyűlését. Hasonló témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes.
2024-04-25 09:06:46

2020 nem az a fekete lyuk, aminek látszik

Rémlik még, milyen ártatlan lelkesedéssel vártuk ezt az évet? 2020 alaposan földhöz csapta a világot, és bár így visszatekintve az egész egy szorongással, aggódással és bizonytalansággal teli masszának tűnik, ennek az évnek is voltak azért árnyalatai, csúcsai és hullámvölgyei. Elvett sokat, de adott is. Elkészítettük a magunk számvetését az Élet + Stílus és a Kult rovatban.
2020-12-29 20:06:00

Itt a magyar Facebook? A Hundub az egyik legrosszabb dolog, ami az internettel történhetett

A Hundub nevű közösségi oldallal egyáltalán nem az a baj, hogy magyar. A gond az, hogy amatőrségével és igénytelenségével meggyalázza a ?magyar termék? fogalmát ? abban az országban, ahol hamarabb volt egy, a maga korában kreatív és modern iWiW-ünk, mint hogy Mark Zuckerberg egyáltalán beiratkozott volna egyetemre. Íme a ?Facebook? és a világ, ahogy a 4024 Debrecen, Piac utca 70. szám alól látszik.
2020-12-30 16:05:55

2020-12-30 16:05:56

Halálosztó vs. szörny: az év legizgalmasabb dinoszaurusz felfedezései

Idén az is kiderült, hogy nem minden dinoszaurusz, ami annak látszik.
2020-12-31 12:08:11

Szinte minden kiderült a Samsung hamarosan érkező csúcstelefonjáról

Úgy látszik, furcsa döntéseket hozott a vállalat a Galaxy S21-nél.
2021-01-02 21:05:58

Negyed órával a kijárási korlátozások előtt rakott ki valaki egy fél hordónyi sósavat Szilveszterkor a Haller utcában

A térfigyelő kamerák felvételein látszik, hogy a férfi lazán elsétált, miután kirakta a maró, mérgező anyagot az utcára.
2021-01-03 15:06:02

Tíz autó, amit a legjobban várunk 2021-ben

Az autóipar egyértelműen az elektromos meghajtás felé halad, és ez meg is látszik a mostani, leginkább figyelemre méltó járműveket összefoglaló gyűjtésünkben, ahol már háttérbe szorultak a hagyományos hajtású modellek.
2021-01-04 18:06:29

2021-01-04 18:06:30

2020 végére betiltották a gyerekházasságot Dominikán

A dominikai lányok több mint harmada 18 éves kora előtt megy férjhez.
2021-01-04 20:05:52

2020 végére betiltották a gyerekházasságot Dominikán

A dominikai lányok több mint harmada 18 éves kora előtt megy férjhez.
2021-01-04 20:05:53

Tíz autó, amit a legjobban várunk 2021-ben

Az autóipar egyértelműen az elektromos meghajtás felé halad, és ez meg is látszik a mostani, leginkább figyelemre méltó járműveket összefoglaló gyűjtésünkben, ahol már háttérbe szorultak a hagyományos hajtású modellek.
2021-01-05 08:06:12

Év végére bepótolták gépbeszerzéseiket a gazdák

Az utolsó negyedévben új traktorból 18 százalékkal több fogyott, mint tavaly ilyenkor.
2021-01-06 14:05:59

A VW vezére szerint ?vén autógyárként? tekintenek rájuk a befektetők

A világ egyik legnagyobb autógyártójának főnöke szerint az új autóipari sztárok, mint a Tesla, annyira túlértékeltek a tőzsdéken, hogy a hagyományos gyártók nem tudnak elegendő tőkét vonzani a fejlesztéseikhez.
2021-01-06 16:07:00

2021-01-06 16:07:01

2021-01-06 16:07:05

Fölényes szombathelyi siker a férfi kosárlabda-BL-ben

A Falco a második negyed végére minden lényeges kérdést lezárt Lublinban.
2021-01-06 21:06:58

A VW vezére szerint ?vén autógyárként? tekintenek rájuk a befektetők

A világ egyik legnagyobb autógyártójának főnöke szerint az új autóipari sztárok, mint a Tesla, annyira túlértékeltek a tőzsdéken, hogy a hagyományos gyártók nem tudnak elegendő tőkét vonzani a fejlesztéseikhez.
2021-01-06 22:06:00

Szaúd-Arábia csökkenti olajtermelését

Szokatlan lépésre szánta magát az arab ország. Rögtön drágulni kezdett a kőolaj a tőzsdéken.
2021-01-07 08:05:53

Novemberre fizetésképtelenné válhat Budapest

Az év végére leállhatnak a közszolgáltatások és több intézményt is be kell zárni a fővárosban az iparűzési adó csökkentése miatt.
2021-01-07 11:06:00

Novemberre fizetésképtelenné válhat Budapest

Az év végére leállhatnak a közszolgáltatások és több intézményt is be kell zárni a fővárosban az iparűzési adó csökkentése miatt.
2021-01-07 11:06:00

Haas: Schumacheren látszik, hogy a családja ismeri a versenyzést

A csapatfőnök figyelmeztetett, Mazepin újabb kicsapongásainak következményei lesznek.
2021-01-09 07:05:59

Megpofozott egy biztonsági őrt a plázában, a rendőrök keresik - videó

A felvételek látszik, ahogy a férfi lökdösi, majd megüti a biztonsági őrt.
2021-01-10 08:05:58

Egy éve ilyenkor: minden idők legjobb lánykérésén a mozivásznon tűnt fel az ifjú pár

Egy évvel ezelőtt még mit sem tudtunk arról, hogy az életünket alapjaiban megváltoztató pandémia vár ránk, de ettől függetlenül is szomorúan indult az év:  167 utassal és 9 tagú személyzettel a fedélzetén lezuhant egy ukrán Boeing 737-es repülőgép Iránban. A tragédiát valaki videóra is vette: az amatőr felvételen az látszik, hogy a gép előbb rendellenesen süllyedni kezd, majd a becsapódást követően gyakorlatilag felrobban. Kapcsolódó Videón az ukrán utasszállító lezuhanása Már a levegőben kigyulladt a gép. Ennél sokkal vidámabb témával folytatjuk a visszatekintést: egy am...
2021-01-10 16:05:40

A reggeli időjárás hatással van az ember hangulatára

Német tudósok a végére jártak a nagy kérdésnek, hogy tényleg rosszkedvet okoz-e a pocsék idő.
2021-01-11 07:06:01

Nyelvemlék tanösvényt és fűszernövényes kertet alakítanak ki Tihanyban

A liget felújítását várhatóan október végére fejezik be, ezért az idei szezonban zárva lesz a területe és az apátsági lépcső is.
2021-01-11 10:05:58

Nemcsak létezik még a Groovehouse, de kiadtak egy új klipet is

Január 11-én délelőtt 11 óra 11 perckor jelent meg a Groovehouse legújabb klipje, Ez a nap a mienk címmel. A videóban szerepel Judy és Kárpáti Zsolt, az együttes tagjai, valamint két táncos, akik először csak felváltva, majd a dal végére érve közösen is táncolnak egy teremben. A klip forgatásán ott járt a Blikk, aminek Judy elmondta, komoly tervei vannak az idei évre.  Talán a legfontosabb, hogy ha az aktuális helyzet is úgy akarja akkor idén lesz újra Groovehouse Nagykoncert. Annyit elárulhatunk, hogy a korábbiakhoz híven, most is az Akvárium nagytermében lesz a jeles esemény. Az időpont bej...
2021-01-11 12:06:41

Heidi Klum lánya smink nélküli fotóján megmutatta, neki sem tökéletes a bőre

Heidi Klum 16 éves lánya, a már modellkedő Leni Klum Instagram-oldalán osztott meg egy képet magáról, amin az arca látszik photoshop és bármilyen smink nélkül. A képen jól látszódnak a bőrhibái: piros foltok, hegek és pattanások, amiken általában legtöbben tinédzser korban átesnek. Klum a fényképet azzal a céllal osztotta meg, hogy megmutassa, annak ellenére, hogy a legtöbb fotóján úgy tűnik, mintha tökéletes lenne a bőre, mindez csak retusálás és jó smink eredménye.   A bejegyzés megtekintése az Instagramon   Leni Klum (@leniklum) által megosztott bejegyzés ...
2021-01-11 14:05:48

Együttműködési kódex aláírására kérte a budafoki polgármester a baloldalt, Gyurcsányék inkább háborúzni akarnak

A fideszes városvezető többször is kísérletet tett az együttműködés megteremtésére, úgy látszik, hiába.
2021-01-11 18:06:02

Videón, ahogy szándékosan ráhúzza a kormányt egy autósra a kamionos

Életveszélyes szituációt teremtett egy kamionos, amikor korábbi közlekedési affért követően ráhúzta a kormányt egy akkor már szemben közlekedő autóra múlt pénteken Budapest XVIII. kerületében. A BRFK Közlekedésrendészeti Főosztálya büntetőeljárás keretében vizsgálja az esetet. A rendelkezésre álló adatok szerint a két járművezető nem sokkal korábban egy előzési helyzet során került konfliktusba, akkor a nyerges vontató hátulról neki is koccant a kisebb kocsinak. A kamionos elhajtott, a személyautó vezetője a mellékutcákon megpróbált elé kerülni, hogy felvételt készítsen a rendszámáról. A Közd...
2021-01-13 08:06:40

Mintegy 3 milliárd forintból fejlesztik az ország egyik legszebb fürdőkomplexumát

2023 végére fejeződhetnek be a munkák.
2021-01-13 14:05:59

Fullajtár Andrea is felmondott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen

A színésznő szerint a jelenlegi vezetés már csak zárt ajtók mögött kommunikál, és abból is világosan látszik, mire készülnek.
2021-01-14 00:06:01

ValóVilág: Vivien már egy hete azt fontolgatja, hogy feladja-e a játékot

Úgy tűnik, VV Vivien közel két hónap bezártság után elérte a mélypontot. Társainak megtörten mondta, hogy napok óta sírva fekszik le és úgy érzi, nem bírja tovább. Már több napja érzem magamon azt, hogy meggyengültem és ez a játékomra is kihat és kurva nehéz és kurva szarul érzem magam. Nagyon offon vagyok. Honvágyam van ? kezdte VV Vivien, akit Bálint azzal próbált lelkesíteni, hogy már kevesebb van hátra, mint amennyi idő bent töltöttek a villában, de aztán kiborult, amikor meghallotta, hogy a lány azért is fontolgatja a feladást, mert nincs elég műszempillája. Kapcsolódó ValóV...
2021-01-14 08:32:07

Márciusra ígéri a Johnson & Johnson az egydózisú koronavírus elleni vakcinát

Január végére derülhet ki, hogy mennyire hatékony az oltóanyag, a cég az év végéig egymilliárd darabot gyártana le.
2021-01-14 16:06:08

Márciusra ígéri a Johnson & Johnson az egydózisú koronavírus elleni vakcinát

Január végére derülhet ki, hogy mennyire hatékony az oltóanyag, a cég az év végéig egymilliárd darabot gyártana le.
2021-01-14 16:06:09

Pénzügyileg is megérné a természetbe fektetni

A legfrissebb számítások szerint a természetalapú megoldásokkal a költséghatékony kibocsátás-csökkentések akár 37 százalékát is biztosíthatnánk 2030-ig ahhoz, hogy jó eséllyel 2 °C alatt tartsuk a század végére várható globális melegedés mértékét. És nem csak a környezetvédelemről van szó: a Világgazdasági Fórum becslése szerint a természetet előnyben részesítő megoldások 10 billió dolláros üzleti lehetőséget nyithatnak meg, és 2030-ig akár 395 millió munkahelyet teremthetnek.
2021-01-15 13:07:42

2021-01-15 13:07:46

A világ végére is elmentem érted, mégsem tudtál szeretni

Földbe döngöltél, mert nem tudtam teljesíteni a vágyaidat.
2021-01-16 05:07:02

Már most látszik, hogy Biden máshogy kezeli majd a koronavírust, mint Trump

Új oltóhelyek, köztük száz szövetségi oltóközpont létrehozását, valamint a január 20-i beiktatását követő első száz napban 100 millió adag koronavírus elleni védőoltás beadását tervezi Joe Biden megválasztott demokrata párti amerikai elnök.
2021-01-16 09:06:09

2021-01-16 09:06:10

Rosszul tudtuk, kik a legkeményebb légszennyezők

Úgy látszik 16 ezer ember is tévedhet.
2021-01-16 15:06:02

Fagyos napok után nagyot enyhül az idő

A hét végére szinte kitavaszodik.
2021-01-17 07:06:05

Müller Cecília: Mindenkit értesítünk, aki regisztrált a vakcinára

A magyar kormány a világ végére is elmegy, hogy elegendő védőoltást szerezzen.
2021-01-17 08:06:13

Egyesült a Fiat Chrysler és a PSA

Több mint egyéves tárgyalási és engedélyeztetési folyamat végére került pont.
2021-01-17 18:06:14

Jennifer Lopez visszavágott egy kommentelőnek, aki szerint látszik az arcán, hogy botoxoltat

Jennifer Lopez is beáll Rihanna, Lady Gaga és még sok másik híresség mögé, ugyanis ő is eldöntötte, létrehozza saját arcápolási márkáját. Lopez az egyik, még tesztelés alatt álló maszkjának hatását mutatta meg egy videóban, amit Instagramra posztolt. A videóban látni lehet, hogy makulátlan bőre van, amiről az egyik kommentelő azt feltételezte, a botox miatt van. Beszélhetnénk arról, hogy a szemöldököd és a homlokod meg sem moccan, míg beszélsz? Egyértemű, hogy botoxoltatva van az arcod. És nem is kicsit. De csak úgy mondom, egyébként jól nézel ki ? írta, a hozzászólás pedig nyilvánvalóan boss...
2021-01-18 14:05:41

A ZTE új telefonjának előlapján nem látszik a kamera, pedig van benne

Bár a legtöbben a Samsungra vagy a Xiaomira tippeltek, hogy olyan okostelefonnal rukkol ki, amelyben a kijelző alá kerül a kamera, végül a ZTE-nek sikerült először ez a bravúr. A megoldás még nem tökéletes, de a küszöbön álló második generáció már sok javítással érkezhet.
2021-01-19 11:06:15

Kiugró mértékben nőtt a hazai gazdák átlagos jövedelme tavaly

Megtérülő befektetésnek látszik bízni az agráriumban.
2021-01-20 15:05:56

Élő adásban lökte arrébb és kiabálta le az M1 riporterét egy idős német járókelő

Az ÉszakHírnök vette észre, hogy szerdán élő adásban került nehéz helyzetbe Noll Katalin, aki éppen élőben jelentkezett be Berlinből a koronavírus miatti szigorítások témájában az M1-en. Ahogyan az a videón is látszik, Noll Katalin egy járda közepét választotta a bejelentkezés helyszínéül, ahol azonban útban volt egy idős, bottal közlekedő járókelőnek, aki először finomabban, bökdöséssel jelezte, hogy a riporter rossz helyen áll, majd amikor Noll nem tudott reagálni erre ? hiszen éppen élőben kapcsolták ? egyszerűen arrébb lökte és rákiabált. The post Élő adásban lökte arrébb és kiabálta le ...
2021-01-21 12:06:00

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   Leverkusen   •   jazz   •   mag   •   H   •   rozsa sandor   •   f   •   fhgperapro   •   K   •   youtube   •   b   •   németállás   •   suhgfhgperapro   •   eb   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   vacsoracsata   •   J   •   budapest   •   aza   •   P   •   L   •   sz   •   fluminense   •   perapro   •   szótár   •   G   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   majdnem tele vannak a londoni korhazak a polgarmester szerint katasztrofa johet 2   •   from child abductee to ruthless lra rebel commander   •   kutyakozmetikushzhoz   •   mexican cartel not only forced vendors to buy chicken at inflated prices they sold them bad birds   •   fut a kormany a valosag utan most epp 1000 milliard forintot kellene talalnia   •   8810   •   hajtovadaszat budapesten ketten meghaltak a ferihegyi repuloterre vezeto uton a vetkes sofor elmenekult 2   •   kifejlesztettek a nyakorvet ami leforditja a kutyaugatast 2   •   mi is az az adrenalinfuggoseg a veszelyerzekelesrol kerdeztuk zacher gabort a tragikus esztergomi ralibaleset kapcsan 3   •   30 eves lett papp mate bence toth gabi giga szuletesnapi bulival lepte meg a parjat foto   •   tuntetest szerveznek a szurkolok a honved tulajdonosai ellen   •   puskas is bekerult a vb k tortenetenek legjobb jatekosai koze   •   mit tehetunk ha nem fizet a berlo 2 resz   •   us aircraft carrier deploys to gulf navy says unrelated to specific threats   •   megmutatjuk a vilag legdragabb lego keszleteit galeria   •   uj dohanytermek hodit a fiatalok kozott de eletveszelyes is lehet a vegtelen e cigi 2   •   on tud valaszolni ezekre a husveti kerdesekre   •   hibaelh171717r1717t1   •   fontos hatarido jon az autosoknak ha ezt elfelejti buntetest kap   •   limuzint   •   megkezdodott a legjobban gyorsulo hiperauto arusitasa   •   fidias youtuber sorry for freeloading stunt video in japan   •   xi says china us must find ways to get along   •   budapestnek kell az uj dunai hid de a dugodij nem   •   ice cream toothache cold food and drinks pain explained   •   ket es fel ev utan lezarult britney spears es az apja kozotti pereskedes 2   •   441 millio forintert arulnak egy regi szamitogepet amelyen steve jobs is dolgozott   •   nagy marton tortenelmi melyponton van a regisztralt allaskeresok szama   •   zúzza   •   a romai tenisztorna sotet lova kicsoda marozsan fabian aki legyozte alcarazt   •   szijjarto peter beszallunk hegyi karabah ujjaepitesebe   •   halalos lakastuz a langolo otthonaban ragadt egy no pecsett harom jarmuvel vonultak a tuzoltok a helyszinre   •   megtudhatjuk a hetvegen hogy ki lehet angela merkel utodja   •   visszatert dubajbol a ner kedvenc magangepe lefotoztak a ferihegyi repuloteren 2   •   ezert ne tegyuk soha a szallodai agyra a borondunket amikor elfoglaljuk a szobat   •   ujabb harom gyilkos vb csata var a magyar ferfi kezilabda valogatottra   •   trukkos modon lopta el az utanvetes csomagok arat egy kaposvari futar 2   •   video igy nez ki egy ukran aasm csapas orosz szemmel   •   pioneering us actress cicely tyson dies aged 96   •   elszabadult a haboruparti orulet egyre tobb orszag tamogatja macron vilaghaborus tervet   •   palyara lepett a liverpool ellen a fiatal magyar kapusremenyseg   •   india floods scores missing after glacier smashes uttarakhand dam   •   vandalizmussal vadoljak a papot es a ket dominat akik egy templom oltaran szexeltek   •   ilyen allapotban van most ferenc papa kiderult tart e husveti miseket 3   •   orult lo utolso rugasa 2   •   egy cel lehet a franciak ellen boldogga tenni a kozonseget   •   miert kegyelmez meg az elnok egy felfuvalkodott pulykanak   •   ajandek otletek borrajongoknak   •   a rebel moon hat mesterlovesze visszavag   •   meghalt a ferfi aki 613 napig volt koronavirusos 2