Megszólalt a Ryanair vezére, szakadnak a légitársaságok részvényei

Kedd délután megütötték a légitársaságok részvényeit miután, Michael O'Leary a Ryanair vezérigazgatója azt mondta, hogy idén nyáron a vártnál várhatóan csak kisebb mértékben emelkednek majd a jegyárak.
2024-05-07 17:07:20

Csalódottak a befektetők, szétverik a Disney részvényeit

A Disney+ ugyan a várakozásokkal ellentétben nyereséges volt az év első negyedévében, azonban a hagyományos televíziós, valamint a mozis üzletág bevételeiben is visszaesésről számolt be a Disney.
2024-05-07 17:07:11

Óriási pénzeket vittek ki a világ legnagyobb alapjaiból a befektetők

Márciusban a befektetők 9,9 milliárd dollárnyi tőkét vontak ki a fedezeti alapokból, amivel így már a 22. egymást követő hónapban haladták meg a tőkekivonások a befektetéseket, a pozitív hozamok ellenére - jelentette be a Nasdaq eVestment.
2024-05-07 09:07:40

Még három évig marad az SAP vezére

Három évre, 2028 végéig meghosszabbította Christian Klein vezérigazgatói megbízatását és igazgatótanácsi tagságát az SAP.
2024-05-07 09:07:25

Lázadnak a német befektetők Orbán politikája ellen, fagypontra hűlhetnek a gazdasági kapcsolatok

Véget érhet a rendszerváltás óta tartó magyar-német gazdasági aranykor, elégedetlenek a külföldi befektetők, ellenségesnek tartják az Orbán-kormány gazdaságpolitikáját.
2024-05-04 19:05:58

2024-05-04 19:05:44

Hernádi Zsolt: Lesz olcsó benzin, úgy tizenöt év múlva

Akkor fog majd kevesebbe kerülni a benzin, ha nem lesz ekkora a kereslet rá - írta a Mol vezére, aki szerint sötét felhő Európa felett, hogy az EU visszaszorítaná a hagyományos hajtású autókat.
2024-05-02 11:12:23

2024-05-02 11:10:34

OTP: kockázatkerülő üzemmódba váltottak a befektetők

A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az OTP Alapkezelő írását olvashatják:
2024-04-30 14:07:10

Nagy az esélye az EU-tagságra Montenegrónak, német befektetők lephetik el az országot

Nagy az esélye az EU-tagságra Montenegrónak a német kancellár szerint, a montenegrói miniszterelnök szerint pedig a jogállamiság erősítése német befektetőket is becsalogathat az országba, akiknek ez szintén fontos.
2024-04-29 20:07:24

Fontos mérföldkőhöz ért a Tesla, örülnek a befektetők

Több mint 7 százalékos pluszban nyithatnak délután az amerikai tőzsdén a Tesla részvényei, miután a vállalat a hétvégén jelentős mérföldkőhöz érkezett a teljes önvezető technológia kínai bevezetéséhez - írja a CNBC.
2024-04-29 12:07:13

Figyelmeztet a világ legnagyobb bankjának vezére: súlyos csapás érheti a gazdaságot

Jamie Dimon, a JPMorgan Chase (JPM) vezérigazgatója aggódik, hogy az amerikai gazdaságban megismétlődhetnek azok a problémák, amelyek az 1970-es években sújtották az országot. Akkor az infláció második körben is fellángolt, és végül csak recesszió árán sikerült letörni.
2024-04-24 09:06:32

Nehezen érhettek el hozzánk a távoli befektetők: ez most alapjaiban megváltozhat

Április közepétől vásárolhatók meg annak a tőzsdén kereskedett befektetési alapnak (Exchange Traded Fund, ETF) a befektetési jegyei, amely a kelet-közép-európai régió hét országának legnagyobb forgalmú és kapitalizációjú részvényei közül maximum huszonötöt tartalmazhat. Az alapot kibocsátó OTP Alapkezelő szándékai szerint a termékkel azok a befektetők is hozzáférhetnek régiónk vállalati topligájához, akiknek nincs piaci ismerete ebben a térségben. Az OTP CETOP ETF érdekessége, hogy három partner, az OTP Alapkezelő, az OTP Global Markets, illetve a Budapesti Értéktőzsde közös projektjeként jött...
2024-04-23 14:07:15

Karsai Dániel: Engem sokan hősnek tekintenek, de a valódi hősök a szeretteim

Karsai Dániel pert indított, hogy legalizálják az aktív eutanáziát Magyarországon. Rohamosan romló állapota mostanra ágyba kényszerítette, perében nem tudni, hogy mikorra születik döntés. The post Karsai Dániel: Engem sokan hősnek tekintenek, de a valódi hősök a szeretteim first appeared on 24.hu.
2024-04-22 20:07:59

Figyelmeztetést adott ki a Raiffeisen, nem örülnek a tőzsdei befektetők

A Raiffeisen Bank International AG (RBI) arra számít, hogy az Európai Központi Banktól (EKB) a közeljövőben kérést fog kapni az oroszországi tevékenység leépítésének a felgyorsítására. Ezt a társaság már 2022 februárja óta folytatja, ugyanakkor az EKB várható elvárásai messze túlmutatnak a bank tervein, így hátrányosan befolyásolhatják a lehetőségeit az orosz leánybank eladására - figyelmeztetette részvényeseit a társaság.
2024-04-18 14:07:41

Váratlant húztak a magyar befektetők: rég nem látott dolog történt

Érdekes számokat hozott a múlt hónap a befektetési alapok piacán: bár a kötvényalapok iránti kereslet továbbra is magas, márciusban már a vegyes és az abszolút hozamú alapok is megelőzték az eddigi kedvencet. A legjobb hozamot a kategóriák szintjén a részvényalapok tudják felmutatni, miközben a kedvező piaci környezetnek is köszönhetően a befektetési alapokban kezelt vagyon egy hónap alatt közel 3%-kal 15 600 milliárd forint fölé ugrott.
2024-04-15 17:07:02

Katasztrofális következményei lehetnek az új vízgazdálkodási törvényjavaslatnak a WWF szerint

A szervezet szerint az új javaslat lehetővé tenné, hogy túlhasználják vagy elpazarolják a vízkészletet a gazdák.
2020-11-19 06:05:42

Varga Mihály szerint ki kell nyitni a pénzcsapot

A válság miatt az államnak az eddigieknél jobban kell költekeznie a pénzügyminiszter szerint. A nagyvállalatok beruházásait támogató program eredetileg 15 milliárdos keretét a kormány már 80 milliárdra tolta föl.
2020-11-19 10:12:22

Győr volt szocialista polgármestere szerint a Borkai-éra aranykort hozott a városnak

Balogh József szerint a Fidesz a tanácsrendszert hozta vissza rosszabb változatban.
2020-11-21 15:07:52

A szervezők szerint nincs veszélyben az Australian Open megrendezése

A napokban felröppentek olyan hírek, miszerint a járványhelyzet miatt halasztani kell.
2020-11-22 09:07:18

Letartóztattak egy férfit, miután a gyanú szerint eltörte a prostitúcióra kényszerített barátnője kezét

A nő az orvosnak azt állította, elesett, a nyomozók szerint a férfi évek óta terrorizálta.
2020-11-22 10:12:21

Parragh szerint az önkormányzatoknak kéne spórolni. Ön szerint kinek? Szavazzon!

Adjon ötleteket, különben a kormány teszi meg.
2020-11-22 13:06:07

Parragh szerint az önkormányzatoknak kéne spórolni. Ön szerint kinek? Szavazzon!

Adjon ötleteket, különben a kormány teszi meg.
2020-11-22 13:06:12

Damon Hill: Hamilton megérdemli, hogy lovaggá üssék

Az egykori világbajnok szerint lerombolta azt az előítéletet, mely szerint bizonyos dolgokat nem érhetsz el a bőrszíned miatt.
2020-11-23 11:06:05

Egy magyar kórházigazgató szerint a koronavírus-fertőzésen átesetteket valószínűleg nem kell beoltani

A Dél-pesti Centrumkórház vezetője szerint a populáció azon részét, amely már átesett a koronavírus-fertőzésen, valószínűleg nem kell majd oltani.
2020-11-23 11:06:07

2020-11-23 11:06:08

Hollandiában még mindig diszkriminálják a várandós nőket a munkaerőpiacon egy felmérés szerint

A felmérés szerint a válaszadók egyötödét nem vették fel arra a munkára, amelyre jelentkezett.
2020-11-23 14:06:22

Rossi szerint a válogatott sikeréből is erőt meríthet a BL-ben a Fradi

A szövetségi kapitány szerint a zöld-fehérek bátran játszhatják a saját játékukat Torinóban.
2020-11-24 08:06:03

Együtt élt az idős házaspárral a férfi, aki rájuk gyújtotta a házat a XV. kerületben

Az unoka könyörgött a mentősöknek, hogy mentsék meg a nagyszülei életét.
2020-11-24 10:06:00

Rudolf Gergely szerint a Fradi szoros meccset játszhat a Juventusszal

A korábbi válogatott támadó szerint a Fradi kihasználhatja, hogy az ellenfél védelme tartalékos lesz.
2020-11-24 16:06:12

Szoboszlai Dominik télen elmehet Salzburgból

A sportigazgató szerint a következő években Európa egyik legjobb középpályásává válhat a magyar focista.
2020-11-24 20:06:04

Kína szerint mindenhol be kellene vezetni a QR-kódos személyellenőrzést, hogy újra lehessen utazgatni

Hszi Csin-ping kínai elnök szerint a világ minden országában leegyszerűsödne a járványvédelem, ha bevezetnék a Kínában alkalmazott rendszert, amelyben az utazás megkezdése előtt QR-kódokkal azonosítják magukat az állampolgárok.
2020-11-25 07:06:45

2020-11-25 07:06:46

Zacher: Felejtsük el ezt az idei karácsonyt, hogy jövőre legyen karácsony

A toxikológus, mentőorvos szerint felelőtlen az az ígéret, amely szerint „mindenkit meggyógyítanak”. Szerinte jó lenne, ha a kormányzat a plázák bezárásáról is döntene.
2020-11-25 13:06:25

BKK: Forgalomba állítottunk minden létező buszt, villamost, trolit és metrószerelvényt

A kormányhivatal szerint a főváros nem hajtotta végre a járatsűrítést, a BKK szerint viszont már mindent bevetettek.
2020-11-25 18:06:24

A kórházigazgató szerint mindegyik vakcina hatásos lesz, amit megrendelt a kormány

Vályi-Nagy István szerint lassan már látni a hatásait a járványügyi korlátozásoknak.
2020-11-25 20:06:08

Gyurcsány szerint 900 ezer szavazója van a DK-nak

A pártelnök szerint ez történelmi csúcs.
2020-11-25 20:06:12

Gyurcsány szerint 900 ezer szavazója van a DK-nak

A pártelnök szerint ez történelmi csúcs.
2020-11-25 20:06:13

A brit pénzügyminiszter szerint csak most kezdődik az igazi gazdasági válság

Rishi Sunak szerint szükségállapot jön a gazdaságban, és bár a válság mérséklésére rengeteg pénzt költ az állam, így is évtizedes rekordra nőhet a munkanélküliek száma.
2020-11-26 15:06:03

2020-11-26 15:06:08

Négy harmincas éveiben járó koronavírusos beteg halt meg a pénteki adatok szerint

Hét 50 év alatti áldozata volt a járványnak a pénteki adatok szerint.
2020-11-27 12:06:08

Négy harmincas éveiben járó koronavírusos beteg halt meg a pénteki adatok szerint

Hét 50 év alatti áldozata volt a járványnak a pénteki adatok szerint.
2020-11-27 12:06:09

Kevés a mester, igény pedig lenne rájuk

Több millió forintot is bukhatunk azzal, ha nem találunk időben építőipari szakembert.
2020-11-28 14:06:37

Merkely Béla szerint márciusr-áprilisra túl lehetünk a járványon

A magyarok 60 százalékának át kell esnie a koronavírus-fertőzésen, hogy nyájimmunitásról beszélhessünk. Számításai szerint 15 százaléknál tartunk.
2020-11-28 16:06:14

Mercedes: Verstappen gyorsabb taktikát fog követni

Wolff szerint a Red Bullnak már utol kellett volna érni őket, holnap is számolnak velük.
2020-11-28 19:06:17

Bruttó négymilliós jutalmat szavazott meg magának a gyáli polgármester, az alpolgármester szerint ezzel nincs is gond

Nagy József Elek szerint indokolt és vállalható volt a döntés.
2020-11-28 20:06:07

Hozzád költözöm, de ez nem azt jelenti, hogy a te szabályaid szerint kell élnünk

Egyformán kell alkalmazkodnunk!
2020-11-29 05:06:15

Verstappen szerint a rossz taktika miatt nem volt esélye Hamilton ellen

Úgy érzi, hogy a stratégiával nem voltak elég agresszívak, pedig a futam előtt nem ebben maradtak.
2020-11-29 21:06:05

Vettel szerint több biztonsági kérdést is felvet Grosjean bukása

A négyszeres világbajnoknak nagyon nem tetszett, amit a horrorisztikus baleset során látott.
2020-11-30 10:05:59

Halott kislányuk sírját gondozta a gyászoló házaspár, mikor a nő testvére rájuk támadt

Összeverekedett velük, és a gyerek sírját is meggyalázta.
2020-12-01 00:05:58

A Soroksáron meggyilkolt futónő férje szerint a nő szeretője ölette meg Krisztinát

Kardos Lajos azt mondta, több nyomozó szerint is bérgyilkosság történt.
2020-12-01 08:06:00

A soroksári futónő férje szerint az asszonyt a szeretője ölette meg

Az azóta elhunyt férfi Kardos Lajos szerint felbérelte a gyilkosságra az elfogott R. Szilvesztert.
2020-12-01 10:05:59

A Kiel ügyvezetője szerint döntő lesz a Veszprém elleni BL-meccs

Szilágyi Viktor úgy látja, nagy nyomás alatt játszik a német kézicsapat.
2020-12-01 18:05:58

Hagyomány, egy apró csavarral: így teheti különlegessé az ünnepi menüt!

A gyomorkeserűk több évszázados tradícióra tekintenek vissza. De mitől is lesz igazán különleges egy ilyen nedű? Hogyan lehet a receptúrából újra és újra valami újat kihozni? Műhelytitkok, gasztronómia és egy csepp ünnepvárás: tartson velünk ínyenc időutazásunkon!
2020-12-01 19:06:15

2020-12-01 19:06:16

Vona Gábor szerint az uniós vétó miatt vadászta le egy külföldi titkosszolgálat Szájer Józsefet

A Jobbik volt elnöke szerint furcsa az időzítés.
2020-12-01 20:07:41

Még Trump igazságügyi minisztere szerint sem történt tömeges csalás az elnökválasztáson

William Barr szerint nem akadtak olyan nyomokra, amelyek megváltoztathatnák az idei amerikai elnökválasztás végeredményét.
2020-12-02 06:06:12

2020-12-02 06:06:13

2020-12-03 01:06:15

Szájer-ügy: Egy éve körözik a brüsszeli szexpartit szervező férfit a lengyel ellenzéki lap szerint

Az Onet szerint David Manzheleynek diplomája sincs, ahogy ezt állította, a középiskolát sem végezte el, és nem igaz, hogy 29 éves.
2020-12-03 21:06:08

2020-12-03 21:06:09

Az Európai Bizottság 34 millió bevándorlónak akar állampolgári jogokat adni

Erre az EU szerint a lakosság elöregedése miatt van szükség, Gulyás Gergely szerint ezért kötik a jogállamiságot a támogatásokhoz.
2020-12-04 09:06:17

Az új elnök szerint ki kell vonni az orosz katonákat Moldova területéről

A megválasztott elnök nő szerint mielőbb rendezni kell a Dnyeszter menti szakadár terület helyzetét.
2020-12-04 13:05:55

Magyar kutatók szerint a koronavírus második hulláma nem az első feléledése, és több mutáció is terjed

Egy nagyobb magyar kutatócsoport vírusgenomikai vizsgálata szerint Magyarországon február végén és március első felében észlelték a koronavírus jelenlétét, vagyis hibás az a vélekedés, amely szerint a kórokozó már korábban is terjedt volna az országban. A minták alapján pedig megállapítható: nálunk elsősorban az Olaszországból kiinduló változatok terjedtek ...
2020-12-04 14:06:13

2020-12-04 14:06:14

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   b   •   rozsa sandor   •   mag   •   H   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   K   •   youtube   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   eb   •   apropiaza   •   aza   •   vacsoracsata   •   J   •   L   •   budapest   •   P   •   sz   •   fluminense   •   perapro   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   the pizza place with sign language on the menu   •   toronymagasan vezet izrael az atoltottsagi listan   •   kovel tamadtak az utcan az ismert szineszre   •   nets forward durant taken off due to covid 19 rules   •   csuszhat a grand theft auto vi megjelenese es nem is keveset 2   •   ez a vilag legbenabb zombifilmje megis imadjuk 2   •   viktorianus koltoztetesre 50 eve nem volt pelda   •   in inaugural address biden will appeal to national unity   •   kulonos dolgot allit kapcsolatukrol a milliardos nagy o valasztottja   •   videon rekonstrualtak a moszkvai terrortamadast   •   stutthof camp woman 95 accused of aiding nazi mass murder   •   a koenigsegg egymilliard forintos autojanak kulcstartoja lenyegeben egy faberge tojas 2   •   igy ne karcolja ossze a szelvedojet a jegkaparoval   •   pesty laszlo brandet kell epiteni a szekelyek kore   •   itt a bajnoki cimre ott a kispadra lehet hatassal a pl rangado   •   korrupcio miatt halalbuntetest kapott kinaban egy vagyonkezelo vallalat volt vezetoje   •   trump durvan beleszallt biden izrael politikajaba szerinte a zsido demokratak gyulolik a vallasukat   •   a balaton utan a tisza tavon is rekordot dontottek hatalmas pontyot fogott ki egy horgasz foto   •   krakkoi ersek kulturharc zajlik a hazassag es a csalad intezmenye ellen   •   volt baratnoje szerint sajat magat alazta meg a szexbotrannyal a magyar enekes   •   eu mission has repelled 11 red sea attacks foreign policy chief says   •   elkepeszto osszegu vagyont kezelnek majd az egyetemeket teljhatalommal iranyito kuratoriumok millios pluszpenzt kaphatnak a politikusok   •   earnings of wealthiest 10 men during pandemic could buy vaccines for all   •   halalos iteletet kuldott a dusnoki hazaspar orban viktornak 2   •   soha nem lathatta meg igy az okori vilag 7 csodajat video   •   certification   •   kiemeltaj   •   https www portfolio hu rss ingatlan xml   •   dubai blamed for virus cases abroad questions swirl at home   •   panellakas belteri pallotokos ajtobeepites 93   •   israeli forces clash with hamas gunmen after hundreds killed   •   a mol es az otp huzza a magyar tozsdet 4   •   elkeszult a juniusi valasztasok hirdetmenye mar el is kezdtek kiszallitani 2   •   job losses from virus 4 times as bad as 09 financial crisis 2   •   ujabb tevhit dolt meg a farkasok veszelyessegerol   •   apples major privacy change is here what you need to know   •   180 ezer tuzersegi loszert kuldenek a nemetek ukrajnanak   •   romlott etel miatt tomeges etelmergezes tortent egy budapesti korhazban   •   a vilag elso negyedik generacios atomeromuvet helyeztek uzembe kinaban 2   •   erre keszuljon mindenki igy valtozik a kozlekedes husvetkor 2   •   kigyulladt egy csaladi haz mucsonyban   •   lemondott peru ideiglenes elnoke is az orszag kaoszban 2   •   rubint rella mar ket eve is maszkot viselt az utcan   •   a hatnapos haboru ami utan elismertek izraelt mint fuggetlen orszagot   •   mav tizenoten haltak meg iden a vasuti sineken   •   dollarban szamolva omlenek a szazmilliardok a cegbe amelyikrol azt gondoljak le fogja nyomni a chatgpt t 2   •   dontott a nato peldatlan gyorsasaggal csatlakozhat finnorszag es svedorszag a szovetseghez   •   huawei cfos alleged actions had no genuine connection to u s her lawyers say   •   kellkekkissnagykeres kedelme   •   wendlandt