Covid-oltások: éles fordulat a világot sokkoló vakcinagyártó ügyében

A Novavax bejelentette, hogy több milliárd dolláros szerződést kötött a Sanofi gyógyszergyártóval. A megállapodás keretében 2024-től kezdődően közösen fogják piacra dobni a Novavax Covid-19 elleni vakcináját, valamint együtt dolgoznak az új koronavírus és influenza elleni kombinált oltások fejlesztésén - számolt be a CNBC.
2024-05-10 10:06:47

Azahriah májusban történelmet ír, Sopronban kiderül, mire készül

Szoborszéket is kap, Ef Zámbó István elmondja, milyet.
2024-05-10 07:07:18

Leállítják az AstraZeneca koronavírus elleni vakcinájának gyártását, nem lehet többé beadni

Az AstraZeneca neve a koronavírus-járvány kapcsán lett igazán széles körben ismert, miután megjelent a piacon a cég kórokozó elleni saját fejlesztésű védőoltása. A vállalat nemrég úgy döntött, világszerte kivonja a forgalomból a készítményt.
2024-05-08 19:11:23

2024-05-08 19:10:51

Az egyik gyártó visszavonja a koronavírus elleni vakcináját

A vakcina gyártását és eladását is leállították.
2024-05-08 18:10:14

Az AstraZeneca visszavonja a koronavírus elleni vakcináját

A vakcina gyártását és eladását is leállították.
2024-05-08 18:07:44

Leállítják az AstraZeneca koronavírus elleni vakcinájának gyártását, nem lehet többé beadni

Az AstraZeneca neve a koronavírus-járvány kapcsán lett igazán széles körben ismert, miután megjelent a piacon a cég kórokozó ellen való saját fejlesztésű védőoltása. A vállalat nemrég úgy döntött, világszerte kivonja a forgalomból a készítményt.
2024-05-08 17:10:13

2024-05-08 17:09:53

Kivonja koronavírus elleni vakcináját az AstraZeneca

2024-05-08 15:08:27

Kivonják a koronavírus-vakcinát, amit halálos mellékhatásokkal hoztak összefüggésbe

Az AstraZeneca bejelentette a COVID-19 elleni Vaxzevria vakcinájának globális piacról való kivonását, a piaci kínálati viszonyokra hivatkozva.
2024-05-08 11:08:23

Egymilliárd dollárt zsaroltak ki orosz hackerek, szankciókat jelentettek be a britek

Zsarolóvírussal dolgozó orosz hackercsoport vezetője ellen jelentett be szankciókat kedden a brit kormány.
2024-05-07 19:06:51

UNICEF warns incursion into Rafah would threaten 600,000 children

Post Content
2024-05-06 21:08:27

Elismerték: valóban halálos mellékhatást okozhat ez a koronavírus elleni vakcina

Az AstraZeneca először ismerte el, hogy Covid-vakcinája rendkívül ritka esetekben halálos véralvadási problémákat okozhat - írja a Daily Mail.
2024-04-30 22:07:33

UNICEF alarmed at plight of children in conflict-hit southern Lebanon

Post Content
2024-04-30 21:07:28

Az AstraZeneca beismerte, hogy véralvadási problémákat okozhat a koronavírus elleni oltásuk

Az AstraZeneca a bíróság előtt először ismerte el, hogy a koronavírus-oltásuk halálos véralvadási mellékhatást okozhat. Több tucat család perli a gyógyszergyártó céget, mert állítják, hogy a hibás vakcinájuk tette beteggé vagy ölte meg a szeretteiket.
2024-04-29 15:06:26

2024-04-29 15:06:05

2024-04-29 15:05:52

Vajon hányadik helyre elég a rangsorban, hogy a Google hivatalosan is több mint 2 billió dollárt ér?

Az Alphabet piaci kapitalizációja 2021-ben rövid időre elérte a 2 billió dollárt, most viszont lazán átlépte a küszöböt, és úgy is maradt. Úgy tűnik, a cég túljutott a legnagyobb fenyegetésen, amely a negyedszázados története során a generatív mesterséges intelligencia berobbanásával érte.
2024-04-29 06:06:08

2024-04-29 06:05:50

Ember nem unt még annyira focimeccset, mint az Ajax kapusa - videó

André Onana az Emmen elleni bajnoki utolsó perceiben már azt sem tudta, mit kezdjen magával.
2020-11-28 22:05:55

Klubrekordot döntött a Liverpool a Leicester City elleni győzelemmel - videó

Sorozatban 64. bajnoki mérkőzésén maradt veretlen az Anfield Roadon Jürgen Klopp csapata.
2020-11-22 22:05:57

Benkő: hétfőtől 93 kórházban lesznek ott a katonák

Hétfőtől 93 kórházban lesznek ott a katonák, hogy segítsék a koronavírus-járvány elleni védekezés során az egészségügyi feladatok ellátását - mondta a honvédelmi miniszter az M1 vasárnap esti műsorában.
2020-11-15 22:06:20

Szlávik János elmagyarázta, mi a helyzet a vakcinával

Az előzetes információk szerint az oltás önkéntes lesz, és mindenki maga döntheti el, hogy szeretné-e azt felvenni, hasonlóképpen az influenza elleni vakcinához. A főorvos szerint elképzelhető, hogy a következő hónapokban kapnak engedélyt arra, hogy több száz, vagy ezer emberen kipróbálják ezt az oltóanyagot.
2020-11-15 20:13:58

Gera Zoltán fog a kispadon ülni a szerbek elleni válogatott meccsen

Cosimo Inguscio pályaedző koronavírustesztje pozitív lett, így az esti, Szerbia elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen Gera Zoltán irányítja majd a pálya széléről a magyar labdarúgó-válogatottat.
2020-11-15 20:15:38

Három játékos sem lesz ott a válogatott szerbek elleni focimeccsén

Sérülések és a karanténszabályok miatt nem lesznek ott a válogatottban.
2020-11-15 20:15:39

Marco Rossinak minden tünete elmúlt

A szövetségi kapitány készül a soron következő, szerbek elleni meccsre.
2020-11-15 20:15:39

Benkő: hétfőtől 93 kórházban lesznek ott a katonák

Hétfőtől 93 kórházban lesznek ott a katonák, hogy segítsék a koronavírus-járvány elleni védekezés során az egészségügyi feladatok ellátását - mondta a honvédelmi miniszter az M1 vasárnap esti műsorában.
2020-11-15 21:06:42

Digitálisan megöregített Orbán Viktorral kampányolnak svéd jogvédők

A kampányhoz egy plakát is tartozik. A jogvédők felhívásában a korrupt rendszerek elleni fellépéshez kérnek támogatást.
2020-11-16 06:08:20

Digitálisan megöregített Orbán Viktorral kampányolnak svéd jogvédők

A kampányhoz egy plakát is tartozik. A jogvédők felhívásában a korrupt rendszerek elleni fellépéshez kérnek támogatást.
2020-11-16 06:08:21

Koronavírus: 6495 új fertőzöttet találtak, 93 beteg meghalt

Már több mint 7 ezren vannak kórházban.
2020-11-16 08:06:31

Koronavírus: 6495 új fertőzöttet találtak, 93 beteg meghalt

Már több mint 7 ezren vannak kórházban.
2020-11-16 08:06:31

Koronavírus-fertőzésben meghalt egy magyar mentős

A férfiról csak annyit tudni, hogy a zsadányi mentőállomáson dolgozott.
2020-11-16 12:06:08

Koronavírus-fertőzésben meghalt egy magyar mentős

A férfiról csak annyit tudni, hogy a zsadányi mentőállomáson dolgozott.
2020-11-16 12:06:09

94,5 százalékos védettséget nyújt a Moderna koronavírus elleni vakcinája

Az amerikai cég fejlesztése minden eddig ismert oltóanyagnál hatásosabb lehet. Előnye, hogy mínusz húsz fokon is lehet tárolni, a tesztalanyok pedig csak enyhe mellékhatásokról számoltak be.
2020-11-16 13:10:16

2020-11-16 13:10:17

Böjte Csabát is megfertőzte a koronavírus

Nem tarthat szentmisét, de valószínű, hogy nem is tudna egy órán át beszélni köhögés nélkül.
2020-11-16 17:08:14

Orbán szerint a pálinka alapvető élelmiszernek minősül

A miniszterelnököt faggatta az ellenzék hétfőn az Országgyűlésben. Orbán Viktor válaszai szerint a kormány igenis felkészítette az országot a járvány elleni védekezésre, nem akarja szigorítani az abortusztörvényt, nem támogatja az alapjövedelem bevezetését és nem akarja otthagyni az EU-t. Azt is mondta, hogy a pálinka szerinte alapvető élelmiszernek minősül.
2020-11-16 18:11:04

2020-11-16 18:11:05

Szlovéniában leállt a közösségi közlekedés is a koronavírus miatt

Továbbra is nő az új fertőzöttek száma, meghosszabbították a vészhelyzetet.
2020-11-16 20:09:02

Szlovéniában leállt a közösségi közlekedés is a koronavírus miatt

Továbbra is nő az új fertőzöttek száma, meghosszabbították a vészhelyzetet.
2020-11-16 20:09:03

Közel 800 millió dollárt ad Jeff Bezos klímavédelmi célokra

A világ leggazdagabb embere 10 milliárd dolláros adakozást ígért, most osztotta ki ebből az első 791 milliót.
2020-11-17 11:07:35

A Moderna vakcinafejlesztése is a magyar Karikó Katalinék kutatásaira épül

Az amerikai Moderna nevű cég ugyanazokra a kutatásokra építve fejlesztette ki a koronavírus elleni vakcináját, mint a Pfizer. A kutatásokat kollégájával közösen a magyar tudós, Karikó Katalin végezte el még a 2000-es években.
2020-11-17 14:05:52

A Bayern München is érdeklődik Szoboszlaiért

Az Izland elleni meccs hősét nagyon kapósnak tartja Lothar Matthäus.
2020-11-17 15:05:39

A Bayern München is érdeklődik Szoboszlaiért

Az Izland elleni meccs hősét nagyon kapósnak tartja Lothar Matthäus.
2020-11-17 15:05:40

Debrecenben emelkedett a koronavírus koncentrációja a szennyvízben

Főleg a keleti országrészben fekvő városokban nőtt a fertőzöttek száma.
2020-11-17 18:05:59

Debrecenben emelkedett a koronavírus koncentrációja a szennyvízben

Főleg a keleti országrészben fekvő városokban nőtt a fertőzöttek száma.
2020-11-17 18:06:00

5+1 tipp, amivel felkészítheti autóját a télre

A biztonság szempontjából is kulcsfontosságú, hogy az autónk útra kész legyen, arról nem beszélve, hogy az előttünk álló télen a járvány elleni védekezés szempontjából is lényeges lesz, tudunk-e majd autóba ülni.
2020-11-17 19:06:23

5+1 tipp, amivel felkészítheti autóját a télre

A biztonság szempontjából is kulcsfontosságú, hogy az autónk útra kész legyen, arról nem beszélve, hogy az előttünk álló télen a járvány elleni védekezés szempontjából is lényeges lesz, tudunk-e majd autóba ülni.
2020-11-17 19:06:23

Szlovéniában leállt a közösségi közlekedés is a koronavírus miatt

Továbbra is nő az új fertőzöttek száma, meghosszabbították a vészhelyzetet.
2020-11-17 19:06:23

5+1 tipp, amivel felkészítheti autóját a télre

A biztonság szempontjából is kulcsfontosságú, hogy az autónk útra kész legyen, arról nem beszélve, hogy az előttünk álló télen a járvány elleni védekezés szempontjából is lényeges lesz, tudunk-e majd autóba ülni.
2020-11-17 19:06:24

Félmillió forintos érmét is kibocsát a jegybank

A Szent Istvánnak emléket állító érmét közel egymillió forintért lehet megvásárolni.
2020-11-17 20:07:03

Koronavírus: 99 halott, 4290 új fertőzött

Már 7499 beteget ápolnak kórházban, 581-en vannak lélegeztetőgépen.
2020-11-18 09:07:00

Koronavírus: 99 halott, 4290 új fertőzött

Már 7499 beteget ápolnak kórházban, 581-en vannak lélegeztetőgépen.
2020-11-18 09:07:01

Két új funkciót kap a Google Térkép a koronavírus-járvány miatt

A Google a közeledő ünnepekre készülve frissítette a Google Térképet, hogy nagyobb biztonságban legyenek azok, akik az ünnepek miatt útra kelnének.
2020-11-18 10:06:38

2020-11-18 10:06:39

Alig két hét alatt 56 szociális otthonban jelent meg a koronavírus

November első napja és a válsághelyzet pár nappal későbbi kihirdetése között hat intézményben jelent meg a fertőzés.
2020-11-18 11:06:55

Elkezdődött a Moderna koronavírus-vakcinájának engedélyeztetése

A cég beszállítói megállapodást is kötött az Egyesült Királyság kormányával az oltóanyag biztosításáról.
2020-11-18 12:07:42

Elkezdődött a Moderna koronavírus-vakcinájának engedélyeztetése

A cég beszállítói megállapodást is kötött az Egyesült Királyság kormányával az oltóanyag biztosításáról.
2020-11-18 12:07:43

Kezdőcsapatot hirdetett Marco Rossi a törökök elleni meccsre

Hat helyen változott a kezdőcsapat a magyar–szerb meccshez képest.
2020-11-18 19:06:23

Kezdőcsapatot hirdetett Marco Rossi a törökök elleni meccsre

Hat helyen változott a kezdőcsapat a magyar–szerb meccshez képest.
2020-11-18 19:06:24

Koronavírus-fertőzöttet találtak egy pécsi idősotthonban

Mindenkit leteszteltek az intézményben.
2020-11-20 07:06:17

Koronavírus-fertőzöttet találtak egy pécsi idősotthonban

Mindenkit leteszteltek az intézményben.
2020-11-20 07:06:18

96 ember hunyt el a koronavírus miatt, 4440 új fertőzöttet találtak

Összesen 7512 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, ami kevesebb, mint előző nap. 604-en vannak lélegeztetőgépen.
2020-11-20 09:09:17

96 ember hunyt el a koronavírus miatt, 4440 új fertőzöttet találtak

Összesen 7512 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, ami kevesebb, mint előző nap. 604-en vannak lélegeztetőgépen.
2020-11-20 09:09:18

Belehalt a koronavírus-fertőzésbe a szerb ortodox egyház feje

Irinej pátriárka állapota egészen szerdáig stabil volt.
2020-11-20 10:05:44

Belehalt a koronavírus-fertőzésbe a szerb ortodox egyház feje

Irinej pátriárka állapota egészen szerdáig stabil volt.
2020-11-20 10:05:46

Belehalt a koronavírus-fertőzésbe a szerb ortodox egyház feje

Irinej pátriárka állapota egészen szerdáig stabil volt.
2020-11-20 11:06:38

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   f   •   apropiaza   •   rozsa sandor   •   sadasdhirek   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   L   •   aza   •   budapest   •   J   •   P   •   fluminense   •   ingatlan   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   erdemes odafigyelni mert megvaltoztak a jotallasi szabalyok   •   gyorshajtas miatt koboztak el az autojat egy 36 eves ferfinak 2   •   6418   •   ujraindul az orulet bekemenyit a gamestop rali vezere   •   olvasoink sorra kuldik a kepeket brutalis pusztitast vegez a szelvihar   •   chernobyl spirit drinks seized by ukraine security teams   •   lady gaga imadkozik   •   74 ezer kozepiskolas ballagasa maradt el a hetvegen fakkal emlekeznek a diakevekre   •   igy koronaztak meg iii karolyt fotok   •   saar longtime netanyahu ally emerges as his top challenger   •   nagyon rafaztak a fitbit okosorak tulajdonosai   •   rioban meg bronzermes volt tokioba ki sem jutott a ferfi parbajtorcsapat   •   nyiltan szembemegy oroszorszag szoros szovetsegese putyin egyik legfontosabb emberevel   •   elvitelre 61 a kreml es a katicak 2   •   nem mond le a nemi eroszakkal vadolt ausztral igazsagugyi miniszter 2   •   budapest mutatja meg mire kepes a xiaomi mi 11 ejszaka   •   us citizens warned not to travel to japan as olympics near   •   autotemetove valtozott egy hid egy tomegbaleset utan az egyesult allamokban 3   •   dontottek pankotai lili birsagarol 2   •   terjed a koronavirus uj mutansa tovabb szigoritanak a danok   •   behozatali engedelyt kapott a szputnyik v vakcina szerbiaba   •   deepfake botrany angliaban tobb szaz celeb koztuk egy teveriporter arcat is felhasznaltak manipulalt pornovideokban   •   balatonlellenel fogtak el egy embercsempeszt   •   bombafenyegetes miatt szalltak fel a gripenek 2   •   el se hinne milyen konnyu a teslanal feketelistara kerulni   •   nezopont magyar peter nem a fideszt gyengiti   •   kedves zsoca akkor is hazudsz ha kerdezel magyar peter kokemenyen beleallt bayer zsoltba ezt uzente neki   •   uj nogyogyaszati termek forgalmazasarol allapodott meg a richter   •   ujabb furcsa fordulat brad pitt es angelina jolie botranyos pereben   •   masodik vilaghaborus repeszrombolo granatot talaltak satoraljaujhelyen   •   masodik vilaghaborus repeszrombolo granatot talaltak satoraljaujhelyen 2   •   budapest levegoje a 22 legszennyezettebb europaban   •   hetvegi idojaras orszagos faggyal erkezik a hidegfront   •   meg ket ev 2023 ra varja az osszecsukhato iphone t az apple elemzo   •   tobb not is zaklatott egy szatir budapesten elfogtak a rendorok a fiatal ferfit video 3   •   drew brees announces retirement after 20 years in the nfl   •   the latest democrats say capitol mob sought to kill pelosi   •   tovabb dagad az uszobotrany megszolalt szepesi nikolett soha nem feledem azokat a pofonokat 2   •   otezer haziorvosi rendelot jeloltek ki oltopontkent   •   a bohockampanyhoz melto szinvonalu plakatokkal kezdte telerakni az utcakat a cof   •   felborult egy komphajo kongoban tobb tucatnyi halott lehet   •   mclaren a helyezesnel fontosabb hogy kozelebb jussunk a mercedeshez   •   feketebe borult toth gabi oldala mely a gyasz   •   menni is alig birt olyan reszeg volt a tolvaj aki motort akart lopni   •   brmy01.cn   •   democrats keep the senate with nevada win cnn projects   •   kamionok   •   zsakbamacska hobbibuvesz nyerte a tobbmillios autot   •   Előválasztás   •   hetfotol ingyenesse valik ez a vedooltas 2