Magas vérnyomás: Több mint egymillió ember adatait átnézve megtaláltak a vérnyomás 2000-nél is több genetikai jelét

Aki valóban egészségesen él, azzal is előfordulhat, hogy a vérnyomása magas. Kár bosszankodni ezen, londoni kutatók ugyanis egy sor új génhelyet fedeztek fel az emberi genomban, amelyek befolyásolják a vérnyomást. Ez pedig azt is jelenti, hogy a genetika még inkább befolyásolja, hogy kinek mit mutat a vérnyomásmérője.
2024-05-08 19:11:02

2024-05-08 19:10:36

Már készülnek: indul az első fogújranövesztő kísérlet

Ha hatékonynak bizonyul, a jövőben akár azoknál is áttörést hozhat az a fognövesztő gyógyszer, akik születésük óta fogsor nélkül élnek.
2024-05-08 09:11:55

Már készülnek: indul az első fogújranövesztő kísérlet

Ha hatékonynak bizonyul, a jövőben akár azoknál is áttörést hozhat az a fognövesztő gyógyszer, akik születésük óta fogsor nélkül élnek.
2024-05-08 09:11:26

Itt a legújabb rákterápia, elképesztő gyógyulást hozhat

Mondjuk a részleteket.
2024-05-06 18:09:32

Olyan bejelentést tett Washington, amely pokoli időket hozhat az orosz katonákra

Az Egyesült Államok kormánya felgyorsította az ATACMS-típusú nagy hatótávolságú rakéták gyártását, így Amerika védelmi képessége nem sérül azzal, ha ezeket a fegyvereket nagy mennyiségben elkezdik leszállítani Ukrajnának - írja a Newsweek.
2024-05-06 15:10:04

Mit hozhat Arne Slot a Liverpoolnak és Szoboszlai Dominiknek?

2024-05-01 18:06:59

Óriási fordulat jöhet a bőrrák kezelésében: forradalmi vakcinát tesztelnek a britek - mutatjuk, miért olyan különleges!

A világ első személyre szabott melanóma elleni mRNS-oltását próbálják ki brit betegeken, ami fordulatot hozhat a rákkezelésben.
2024-04-28 20:06:28

2024-04-28 20:06:12

2024-04-28 20:05:52

A denevérek nyála hozhat áttörést a magas vérnyomás kezelésében

Legalábbis termelnek egy olyan anyagot, amely képes erre. A közönséges vagy rőt vérszopó denevér, egy Közép- és Dél-Amerikában honos faj kizárólag vérrel táplálkozik, ezért kiváló alanya a kutatásnak.
2024-04-25 18:07:22

2024-04-25 18:06:37

2024-04-25 18:06:03

Jött két magas célár az OTP-re

Két célár is érkezett az OTP-re, az egyik most a legmagasabb a legutóbbi hónapokban kiadottak közül.
2024-04-25 15:07:42

Denevérek vizsgálatával azonosítják a fertőző betegségeket

A denevérekben található vírusokat vizsgálják
2024-04-25 11:09:42

Hatalmas áttöréseket hozhat a mesterséges intelligencia az űriparban és a fegyverkezésben is

A Portfolio AI in Business konferenciáján Kecskés Árisszal, a 4IG-vel szoros együttműködésben dolgozó REMRED Zrt. üzletfejlesztési igazgatója beszélgetett a Portfolio elemzője, Ács Bence, a téma a mesterséges intelligencia segítségével támogatott űripar és a fegyverkezés volt.
2024-04-23 16:07:31

Ilyet még nem látott - világrekord magas hullámot győzött le az őrült szörföző

A német Sebastian Steudtner 28,57 méter magas hullámot lovagolt meg - és túl is élte.
2024-04-22 07:08:57

Áttörést hozhat a meggyilkolt kétéves szerb kislány ügyében az új vizsgálat

Megszólaltak Danka szülei is.
2024-04-19 19:09:27

Áttörést hozhat a meggyilkolt kétéves szerb kislány ügyében az új vizsgálat

Megszólaltak Danka szülei is.
2024-04-19 19:07:51

Veszélyes fakivágás Budapesten http://fakivagasbudapest.hupont.hu

Veszélyes fakivágás Budapesten, Krisztián Károly +36 70 272 0149 http://fakivagasbudapest.hupont.hu Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés, magas fa kivágása lebontása, fakivágás kosaras emelőkocsival Bp, fakivágás alpintechnikával Budapest.
2020-06-20 16:41:47

Valós otthoni munka nőknek!

Otthonról végezhető internetes munkára keresünk fiatal nőket kötetlen időbeosztásban. A munka akár mellékállásban, vagy iskola mellett is végezhető. Gyors kezdés, garantált magas fizetés kéthetente. Jelentkezés és bővebb információ a weboldalunkon: www.girlbossmodels.com/online-munka
2020-06-23 11:30:09

Aquapol Szigetelés Lemezbeütés Injektálás Hagyományos Szigetelés Falszárítás Befűrészelés Salétromos Vakolatjavítás Épületdiagnosztika Nedvességmérés Helyszíni Felmérés Árajánlat Adás-Vételi Szakértés

Vizes Fal Nedves Salétromos Penészes Épület Pince Utólagos Szigetelés Kiváltás Falszárítás Roncsolás Mentesen Is 20 év Garanciával aquapol szigetelés falszárítás: - lemez besajtolás acél lemezzel - injektálás magas nyomással - aquapol roncsolás mentes szigetelés - befűrészeléses - kent szigetelés - légpórusos vakolás - penész mentesítés - épületdiagnosztika nedvességmérés adás-vételi szakértés tanácsadás felmérés árajánlat Aquapol a Profi Szigetelés : Épületdiagnosztika Felmérés‎ Injektálás Lemezelés Salétromos Fal Talajvizes Épület Utólagos Szigetelése. Salétromos, vizes, ...
2020-06-23 11:30:09

Online munka nőknek!

Fiatal nőket keresünk otthonról végezhető internetes munkára. Kötetlen időbeosztás, Gyors kezdés, garantált magas fizetés kéthetente. A munka otthonról végezhető akár mellékállásban vagy iskola mellett is. Tudj meg többet weboldalunkon: www.girlbossmodels.com/online-munka
2020-06-23 11:30:09

Lemez Beütés Injektálás Aquapol Szigetelés Hagyományos Szigetelés Falszárítás Befűrészelés Salétromos Vakolatjavítás Épületdiagnosztika Nedvességmérés Helyszíni Felmérés Árajánlat Tanácsadás Budapest

Aquapol: Vizes Fal Nedves Salétromos Penészes Épület Pince SZIGETELÉS FALSZÁRÍTÁS Roncsolás Mentesen Is 20 év Garancia aquapol szigetelés falszárítás: - lemez besajtolás acél lemezzel - injektálás magas nyomással - aquapol roncsolás mentes szigetelés - befűrészeléses, hagyományos szigetelés - kent szigetelés - légpórusos vakolatjavítás - penész mentesítés - épületdiagnosztika nedvességmérés tanácsadás helyszíni felmérés árajánlat Aquapol a Profi Szigetelés : Épületdiagnosztika Felmérés‎ Injektálás Lemezelés Salétromos Fal Talajvizes Épület Utólagos Szigetelése. Salétromos, v...

Salétromos Nedves Vizes Fal Penészes Dohos Fal Épület Pince Bontás Nélküli Falszárítása Szigetelése: Lemezbeütés Injektálás Aquapol Szigetelés Hagyományos Szigetelés Falszárítás Befűrészelés Épületdia

Aquapol: Vizes Fal Nedves Salétromos Penészes Épület Pince Utólagos Szigetelése Falszárítása Roncsolás Mentesen Is 20 év Garanciával aquapol szigetelések: - lemez besajtolás, beütés - injektálás magas nyomással - aquapol roncsolás mentes szigetelés - befűrészeléses, hagyományos szigetelés - kent szigetelés - légpórusos vakolás - penész mentesítés - épületdiagnosztika nedvességmérés adás vételi szakértés tanácsadás felmérés árajánlat. Aquapol a Profi Szigetelés : Épületdiagnosztika Felmérés‎ Injektálás Lemezelés Salétromos Fal Talajvizes Épület Utólagos Szigetelése. Salétrom...

Vizes Fal Nedves Salétromos Penészes Épület Pince Utólagos Szigetelése Falszárítása Roncsolás Mentesen Is 20 év Garanciával aquapol szigetelések: - lemez besajtolás, beütés - injektálás magas nyomással - aquapol roncsolás mentes szigetelés - befűrészeléses, hagyományos szigetelés - kent szigetelés - légpórusos vakolás - penész mentesítés - épületdiagnosztika nedvességmérés adás vételi szakértés tanácsadás felmérés árajánlat. Aquapol a Profi Szigetelés : Épületdiagnosztika Felmérés‎ Injektálás Lemezelés Salétromos Fal Talajvizes Épület Utólagos Szigetelése. Salétromos, vizes...
2020-06-23 11:30:10

Valós otthoni munka nőknek!

Otthonról végezhető internetes munkára keresünk fiatal nőket kötetlen időbeosztásban. A munka akár mellékállásban, vagy iskola mellett is végezhető. Gyors kezdés, garantált magas fizetés kéthetente. Jelentkezés és bővebb információ a weboldalunkon: www.girlbossmodels.com/online-munka
2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

Label Door

Építsen be Ön is komoly referenciákkal rendelkezõ automata ajtót. Kérje árajánlatunkat automata tolóajtóra (fotocellás ajtó), automatizálásához,továbbá beltéri üvegfalakra, üvegajtókra,üvegajtók vasalataira, szerelvényeire. LABEL az automatizálás magas szintje. www.labeldoor.hu 20/31-55-125 30/411-6749
2020-06-23 22:01:11

Egyedi konyhabútor készítés Budapest

Egyedi konyhabútor készítés Budapest +36 70 243 9439 Konyhabútor készítés. Egyedi konyhabútorok tervezése és készítése. Megtervezzük és elkészítjük álmai konyhabútorát. Konyhabútor készítés során magas minőségű egyedi konyhabútor elkészítését vállalom garanciával, széles választékkal. Konyhabútor készítés, egyedi konyhabútorok gyártása, lapszabászat, egyedi bútor készítés, konyhafrontok, tolóajtós megoldások. konyhabútor készítés Újpest, panel konyhabútor készítés, konyhabútor készítés érd, egyedi konyhabútorok képekkel, konyhabútor készítés Pest megye https://egyedi-konyhabutor-keszi...
2020-06-23 22:01:11

Veszélyes fakivágás Budapesten http://fakivagasbudapest.hupont.hu

Veszélyes fakivágás Budapesten, Krisztián Károly +36 70 272 0149 http://fakivagasbudapest.hupont.hu Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés, magas fa kivágása lebontása, fakivágás kosaras emelőkocsival Bp, fakivágás alpintechnikával Budapest.
2020-06-23 22:01:13

Valós otthoni munka nőknek!

Otthonról végezhető internetes munkára keresünk fiatal nőket kötetlen időbeosztásban. A munka akár mellékállásban, vagy iskola mellett is végezhető. Gyors kezdés, garantált magas fizetés kéthetente. Jelentkezés és bővebb információ a weboldalunkon: www.girlbossmodels.com/online-munka
2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:26

2020-06-23 22:14:28

Valós otthoni munka nőknek!

Otthonról végezhető internetes munkára keresünk fiatal nőket kötetlen időbeosztásban. A munka akár mellékállásban, vagy iskola mellett is végezhető. Gyors kezdés, garantált magas fizetés kéthetente. Jelentkezés és bővebb információ a weboldalunkon: www.girlbossmodels.com/online-munka
2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:43

Egyedi konyhabútor készítés Budapest

Egyedi konyhabútor készítés Budapest +36 70 243 9439 Konyhabútor készítés. Egyedi konyhabútorok tervezése és készítése. Megtervezzük és elkészítjük álmai konyhabútorát. Konyhabútor készítés során magas minőségű egyedi konyhabútor elkészítését vállalom garanciával, széles választékkal. Konyhabútor készítés, egyedi konyhabútorok gyártása, lapszabászat, egyedi bútor készítés, konyhafrontok, tolóajtós megoldások. konyhabútor készítés Újpest, panel konyhabútor készítés, konyhabútor készítés érd, egyedi konyhabútorok képekkel, konyhabútor készítés Pest megye https://egyedi-konyhabutor-keszi...
2020-06-23 22:14:44

Veszélyes fakivágás Budapesten http://fakivagasbudapest.hupont.hu

Veszélyes fakivágás Budapesten, Krisztián Károly +36 70 272 0149 http://fakivagasbudapest.hupont.hu Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés, magas fa kivágása lebontása, fakivágás kosaras emelőkocsival Bp, fakivágás alpintechnikával Budapest.
2020-06-23 22:14:45

Valós otthoni munka nőknek!

Otthonról végezhető internetes munkára keresünk fiatal nőket kötetlen időbeosztásban. A munka akár mellékállásban, vagy iskola mellett is végezhető. Gyors kezdés, garantált magas fizetés kéthetente. Jelentkezés és bővebb információ a weboldalunkon: www.girlbossmodels.com/online-munka
2020-06-23 22:15:34

Valós otthoni munka nőknek!

Otthonról végezhető internetes munkára keresünk fiatal nőket kötetlen időbeosztásban. A munka akár mellékállásban, vagy iskola mellett is végezhető. Gyors kezdés, garantált magas fizetés kéthetente. Jelentkezés és bővebb információ a weboldalunkon: www.girlbossmodels.com/online-munka
2020-06-23 22:15:34

Aquapol Szigetelés Lemezbeütés Injektálás Hagyományos Szigetelés Falszárítás Befűrészelés Salétromos Vakolatjavítás Épületdiagnosztika Nedvességmérés Helyszíni Felmérés Árajánlat Adás-Vételi Szakértés

Vizes Fal Nedves Salétromos Penészes Épület Pince Utólagos Szigetelés Kiváltás Falszárítás Roncsolás Mentesen Is 20 év Garanciával aquapol szigetelés falszárítás: - lemez besajtolás acél lemezzel - injektálás magas nyomással - aquapol roncsolás mentes szigetelés - befűrészeléses - kent szigetelés - légpórusos vakolás - penész mentesítés - épületdiagnosztika nedvességmérés adás-vételi szakértés tanácsadás felmérés árajánlat Aquapol a Profi Szigetelés : Épületdiagnosztika Felmérés‎ Injektálás Lemezelés Salétromos Fal Talajvizes Épület Utólagos Szigetelése. Salétromos, vizes, ...
2020-06-23 22:15:34

Online munka nőknek!

Fiatal nőket keresünk otthonról végezhető internetes munkára. Kötetlen időbeosztás, Gyors kezdés, garantált magas fizetés kéthetente. A munka otthonról végezhető akár mellékállásban vagy iskola mellett is. Tudj meg többet weboldalunkon: www.girlbossmodels.com/online-munka
2020-06-23 22:15:34

Lemez Beütés Injektálás Aquapol Szigetelés Hagyományos Szigetelés Falszárítás Befűrészelés Salétromos Vakolatjavítás Épületdiagnosztika Nedvességmérés Helyszíni Felmérés Árajánlat Tanácsadás Budapest

Aquapol: Vizes Fal Nedves Salétromos Penészes Épület Pince SZIGETELÉS FALSZÁRÍTÁS Roncsolás Mentesen Is 20 év Garancia aquapol szigetelés falszárítás: - lemez besajtolás acél lemezzel - injektálás magas nyomással - aquapol roncsolás mentes szigetelés - befűrészeléses, hagyományos szigetelés - kent szigetelés - légpórusos vakolatjavítás - penész mentesítés - épületdiagnosztika nedvességmérés tanácsadás helyszíni felmérés árajánlat Aquapol a Profi Szigetelés : Épületdiagnosztika Felmérés‎ Injektálás Lemezelés Salétromos Fal Talajvizes Épület Utólagos Szigetelése. Salétromos, v...
2020-06-23 22:15:34

Lemez Beütés Injektálás Aquapol Szigetelés Hagyományos Szigetelés Falszárítás Befűrészelés Salétromos Vakolatjavítás Épületdiagnosztika Nedvességmérés Helyszíni Felmérés Árajánlat Tanácsadás Budapest

Aquapol: Vizes Fal Nedves Salétromos Penészes Épület Pince SZIGETELÉS FALSZÁRÍTÁS Roncsolás Mentesen Is 20 év Garancia aquapol szigetelés falszárítás: - lemez besajtolás acél lemezzel - injektálás magas nyomással - aquapol roncsolás mentes szigetelés - befűrészeléses, hagyományos szigetelés - kent szigetelés - légpórusos vakolatjavítás - penész mentesítés - épületdiagnosztika nedvességmérés tanácsadás helyszíni felmérés árajánlat Aquapol a Profi Szigetelés : Épületdiagnosztika Felmérés‎ Injektálás Lemezelés Salétromos Fal Talajvizes Épület Utólagos Szigetelése. Salétromos, v...
2020-06-23 22:15:34

Salétromos Nedves Vizes Fal Penészes Dohos Fal Épület Pince Bontás Nélküli Falszárítása Szigetelése: Lemezbeütés Injektálás Aquapol Szigetelés Hagyományos Szigetelés Falszárítás Befűrészelés Épületdia

Aquapol: Vizes Fal Nedves Salétromos Penészes Épület Pince Utólagos Szigetelése Falszárítása Roncsolás Mentesen Is 20 év Garanciával aquapol szigetelések: - lemez besajtolás, beütés - injektálás magas nyomással - aquapol roncsolás mentes szigetelés - befűrészeléses, hagyományos szigetelés - kent szigetelés - légpórusos vakolás - penész mentesítés - épületdiagnosztika nedvességmérés adás vételi szakértés tanácsadás felmérés árajánlat. Aquapol a Profi Szigetelés : Épületdiagnosztika Felmérés‎ Injektálás Lemezelés Salétromos Fal Talajvizes Épület Utólagos Szigetelése. Salétrom...
2020-06-23 22:15:34

Salétromos Nedves Vizes Fal Penészes Dohos Fal Épület Pince Bontás Nélküli Falszárítása Szigetelése: Lemezbeütés Injektálás Aquapol Szigetelés Hagyományos Szigetelés Falszárítás Befűrészelés Épületdia

Vizes Fal Nedves Salétromos Penészes Épület Pince Utólagos Szigetelése Falszárítása Roncsolás Mentesen Is 20 év Garanciával aquapol szigetelések: - lemez besajtolás, beütés - injektálás magas nyomással - aquapol roncsolás mentes szigetelés - befűrészeléses, hagyományos szigetelés - kent szigetelés - légpórusos vakolás - penész mentesítés - épületdiagnosztika nedvességmérés adás vételi szakértés tanácsadás felmérés árajánlat. Aquapol a Profi Szigetelés : Épületdiagnosztika Felmérés‎ Injektálás Lemezelés Salétromos Fal Talajvizes Épület Utólagos Szigetelése. Salétromos, vizes...
2020-06-23 22:15:35

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   m   •   ftp   •   pro   •   haszn   •   apróhirdetés   •   N   •   Leverkusen   •   R   •   tes   •   jazz   •   mag   •   f   •   fhgperapro   •   H   •   K   •   suhgfhgperapro   •   youtube   •   rozsa sandor   •   b   •   eb   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   németállás   •   vacsoracsata   •   J   •   aza   •   perapro   •   budapest   •   P   •   fluminense   •   sz   •   L   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   alec baldwin megsertodott otthagyta a kozossegi oldalat   •   senki nem tudja mi lesz putyin kovetkezo lepese   •   forradalmi reformetel erkezett az osztrak boltok polcaira itt a 3d nyomtatott vegan lazac   •   magara hagytak a nagy hosegben a befogott madarakat nehany el is pusztult docnal   •   firefoxot hasznal nyissa meg meg fog lepodni 3   •   biden hammers republicans on key issues including abortion rights as he shapes midterm message   •   polish defense leaders push dronization of the armed forces   •   igy ovja meg nyaron visszeres labait praktikak tanacsok tippek 2   •   amiota ujraindultak az sma szuresek mar ket ujszulottnel mutattak ki rendellenesseget 2   •   magyar peter rarugja az ajtot a magyar rendszervaltasok temetojere drmarias legujabb kepen 2   •   tragedia az m6 oson ittas lehetett a balesetet okozo sofor   •   2020 one of three hottest years ever un   •   tennessee company refuses us request to recall 67 million potentially dangerous air bag inflators 2   •   bekerettek a magyar nagykovetet braziliaban bolsonaro bujkalasa miatt 2   •   kozel 30 milliot fizetett orbottyan egy veceert amit hasznalni se lehet foto   •   kiszallt az autobol es eszrevette hogy egy sas ragadt a hutoracsba   •   congress extends pandemic school lunch waivers though not all kids will benefit   •   a gvh eljarast inditott a city taxival szemben   •   felhok es eso nagyjabol ez minden amit a hetfotol varhatunk   •   nem csokken 180 ala a koronavirus halalos aldozatainak szama   •   new law cracks down on shell companies to combat corruption   •   oriasi drama az alommelo nagy eselyese a kamerak elott omlott ossze video 2   •   brian urquhart early leader of united nations dies at 101   •   igy lesznek nyitva az uzletek szilveszterkor es az uj ev elso napjain   •   november 25 tol ujra csinaljuk a fesztivalt a dunan 2   •   a spanyolok siman vertek a franciakat a ferfi kezilabda vb bronzmeccsen   •   droncsapas erte az ukrajnaval szomszedos oroszbarat baballamot   •   az europai parlament felszolitotta a bizottsagot hogy alkalmazzak a jogallami mechanizmust kulonben birosag ele mennek   •   signal for help segitsegkero mozdulatsor bevezetesen dolgozik a rendorseg   •   kina globalis qr kodos azonositassal fekezne meg a jarvanyt   •   lehet hogy nem utazhatunk tobbe a roxfort expresszel 2   •   91 ujabb aldozata van a koronavirusnak kozel haromezerrel nott az aktiv esetszam   •   valami nagy gond van az amazonnal csuklik tole az internet   •   csapdat allitottak egy busznak es tobb tucat katonat megolt az iszlam allam sziriaban   •   explainer pandemic shapes ex officers trial in floyd death   •   ittasan ult a volan moge egy magyar ferfi ugy ment a rendorsegre a parjaert akit ittas vezetes miatt allitottak elo es volt meg egy csavar a tortenetben 3   •   megmutatjuk a facebook vezer tobb millio dollaros uj luxusjachtjat video   •   vitezy szerint a korrupcio gyanuja lengi korul a hidpenzbotranyt   •   meghalt coppola felesege aki emmy dijas rendezo volt   •   a macskakat megnyugtatja az autista gyermekek kozelsege   •   a the weeknd lett a vilag legnepszerubb eloadoja   •   biden transition gets govt ok after trump out of options   •   china and russia to build lunar space station   •   trump claims world leaders are calling to say how messed up the u s election was despite most congratulating biden   •   uj vezerigazgato a generali alapkezelonel   •   sorozatgyilkos lehet a kamfor utcai keselo   •   elsobbseget kapnak a postan a nyitaskor az idosek 4   •   uj remeny a majbetegeknek most eloszor beultettek egy 3 napig testen kivul eletben tartott donormajat 2   •   tragikus hir erkezett a kaverol   •   kezet fogott a tuszejtovel a 85 eves no miutan szabadon engedte ot a hamasz de miert tette az egesz vilag ezt talalgatja