Oxford Economics: júniusban jöhet a kamatcsökkentés a brit jegybanknál

A brit jegybank jelezte, hogy az infláció csökkentésében elért jelentős haladás ellenére még nem érkezett el a kamatcsökkentések ideje, elemzői vélemények szerint azonban júniustól megkezdődhet a monetáris enyhítés.
2024-05-09 22:07:30

Csökkent a légúti fertőzések száma Magyarországon

Csökkent a múlt héten az akut légúti fertőzés, és ezen belül influenzaszerű megbetegedés tüneteivel orvoshoz fordulók száma.
2024-05-09 15:06:52

Kibertámadás volt Szlovákiában, tömeges bombafenyegetések érkeztek

Inkább "kibertámadás", mint valódi fenyegetés volt Szlovákiában az a kedden kezdődött incidens, amelyben több mint 1500 intézmény - főleg iskolák - bombafenyegetést tartalmazó e-mailt kaptak - közölte a szlovák országos rendőr-főkapitányság.
2024-05-08 20:06:41

Hatalmas a káosz a brit repülőtereken, leállt a beléptetőrendszer

Az utasok órákig várakoztak víz és élelem nélkül.
2024-05-08 10:08:49

Úgy néz ki, csúnyát bakizott a brit hírszerzés

A brit védelmi minisztérium (majdnem) minden nap készít egy rövid jelentést az ukrajnai háború alakulásáról, ma viszont úgy fest, bakiztak egy kicsit: kiadták még egyszer a tegnapi jelentést.
2024-05-07 13:06:50

Újabb bombariadót rendeltek el Szlovákiában

Bombafenyegetés érte a bankokat Szlovákiában
2024-05-07 12:09:45

Hova tűntek a csecsen harcosok a frontvonalról? Megfejtette a rejtélyt a brit hírszerzés

Jelentést adott ki a brit hírszerzés az orosz hadseregben harcoló csecsen alakulatokról.
2024-05-07 08:07:18

Rishi Sunak beismerte, könnyen lehet, hogy a Munkáspárt lesz a legnagyobb párt a brit parlamentben a jövőre esedékes választások után

A miniszterelnök szerint ugyanakkor egy párt sem lesz képes egyedül többséget alkotni.
2024-05-06 08:10:53

Rishi Sunak beismerte, könnyen lehet, hogy a Munkáspárt lesz a legnagyobb párt a brit parlamentben a jövőre esedékes választások után

A miniszterelnök szerint ugyanakkor egy párt sem lesz képes egyedül többséget alkotni.
2024-05-06 08:10:20

Miért van ennyi medvetámadás Szlovákiában?

2024-05-05 17:06:49

Ettől a brit lépéstől rettegett Európa, küszöbön a világháború

Angol fegyverekkel mérhetnek csapást az ukránok Oroszországra.
2024-05-04 18:08:23

Fantasztikus számok jöttek a brit gazdaságról

Jelentős emelkedéssel egyévi csúcson járnak a brit gazdaság friss aktivitási mérőszámai, bár ez szinte kizárólag a szolgáltatási ágazat erőteljes teljesítményének eredménye.
2024-05-03 20:06:56

Rosszul áll a brit kormánypárt szénája, az időközi választást a Munkáspárt nyerte

A Munkáspárt a parlamenti választások kiírását követeli Rishi Sunak brit miniszterelnöktől.
2024-05-03 14:10:36

Egy rossz koppintás, és máris átvette az uralmat telefonja felett ez az új androidos vírus

Nem árt óvatosnak lenni.
2024-05-03 06:07:55

Több mint 50 kiló kábítószert találtak egy nógrádi férfinél

A készlet túlnyomó többségében marihuána volt, amiből a férfi fia kisebb mennyiséget elfogyasztott, illetve értékesített is.
2024-05-02 11:11:48

Több mint 50 kiló kábítószert találtak egy nógrádi férfinél

A készlet túlnyomó többségében marihuána volt, amiből a férfi fia kisebb mennyiséget elfogyasztott, illetve értékesített is.
2024-05-02 11:11:29

Gyengült a a brit gyáripari aktivitás

Rövid fellendülés után ismét visszaesést jelez a brit feldolgozószektor aktivitási mutatója. Az S&P Global havi felmérése szerint a brit gyáripar szezonálisan kiigazított beszerzésimenedzser-indexe (BMI) áprilisban 49,1-re süllyedt a márciusban mért 50,3-ról.
2024-05-01 21:06:51

Kemény harc zajlik két nagmyúltú brit lapért

Arabok akarták megvásárolni őket, de a brit kormány nyomására vissza kellett lépniük.
2024-05-01 15:09:27

Kemény harc zajlik két nagymúltú brit lapért

Arabok akarták megvásárolni őket, de a brit kormány nyomására vissza kellett lépniük.
2024-05-01 15:06:46

Mini Countryman bemutató: egy kicsit több és kicsit kevesebb

Továbbra is három karaktert ötvöz - ha különböző mértékben is - a brit márka legnagyobb autója: a sportos, az off-roados és az életstílus hangulatot. Kicsit megújult kívül-belül és valamivel jobban a motortérben is.
2020-11-17 07:08:43

Mini Countryman bemutató: egy kicsit több és kicsit kevesebb

Továbbra is három karaktert ötvöz - ha különböző mértékben is - a brit márka legnagyobb autója: a sportos, az off-roados és az életstílus hangulatot. Kicsit megújult kívül-belül és valamivel jobban a motortérben is.
2020-11-17 07:08:44

Mini Countryman bemutató: egy kicsit több és kicsit kevesebb

Továbbra is három karaktert ötvöz - ha különböző mértékben is - a brit márka legnagyobb autója: a sportos, az off-roados és az életstílus hangulatot. Kicsit megújult kívül-belül és valamivel jobban a motortérben is.
2020-11-17 08:12:01

Tévéfilm készül a koronavírussal is megküzdő Boris Johnsonról

A koronavírus-járvány alatt a válságos brit politikai helyzettel és saját betegségével is megküzdő Boris Johnson brit kormányfőről forgat tévés produkciót Michael Winterbottom.
2020-11-17 09:08:02

Fuldokló életét mentette meg egy brit diplomata Kínában ? videó

A csungkingi konzul hőstettéről készült videó bejárta a közösségi médiát.
2020-11-17 12:08:03

Újabb országos tesztelést tartanak Szlovákiában

Karácsony előtt ismét le akarják szűrni a lakosságot, de várhatóan nem ez lesz az utolsó ilyen akció Szlovákiában.
2020-11-19 15:12:51

Újabb botrányba keveredhet András herceg

András herceget, II. Erzsébet királynő kedvenc fiát az ág is húzza: nem elég a nagy Epstein-szexbotrány, amely miatt a család elhatárolódott tőle, de régebbi kínos pénzügyeire is fény derül. A Bloomberg most arról ír, hogy a Luxemburgban működő titokzatos bankár, David Rowland ügyfélfogó embere volt a herceg, aki nyolcadik a brit trón várományosai között.
2020-11-19 15:12:52

Újabb országos tesztelést tartanak Szlovákiában

Karácsony előtt ismét le akarják szűrni a lakosságot, de várhatóan nem ez lesz az utolsó ilyen akció Szlovákiában.
2020-11-19 15:12:52

A dánok szerint kihalt a nyércekben mutálódott legveszélyesebb mutáns

Szeptember 15 óta nem találják azt a törzset, aminek elterjedésétől tartottak. A nyércekben kialakult mutációk miatt 17 millió állatnak el kellett pusztulnia csak Dániában.
2020-11-19 18:07:52

A dánok szerint kihalt a nyércekben mutálódott legveszélyesebb mutáns

Szeptember 15 óta nem találják azt a törzset, aminek elterjedésétől tartottak. A nyércekben kialakult mutációk miatt 17 millió állatnak el kellett pusztulnia csak Dániában.
2020-11-19 18:07:53

A dánok szerint kihalt a nyércekben mutálódott legveszélyesebb mutáns

Szeptember 15 óta nem találják azt a törzset, aminek elterjedésétől tartottak. A nyércekben kialakult mutációk miatt 17 millió állatnak el kellett pusztulnia csak Dániában.
2020-11-19 21:09:18

Újabb országos tesztelést tartanak Szlovákiában

Karácsony előtt ismét le akarják szűrni a lakosságot, de várhatóan nem ez lesz az utolsó ilyen akció Szlovákiában.
2020-11-19 21:09:18

Brit szankciókra válaszul Moszkva kitiltott huszonöt brit állampolgárt

A konfliktust a börtönben tisztázatlan körülmények között meghalt Szergej Magnyitszkij könyvvizsgáló ügye robbantotta ki.
2020-11-21 17:10:55

COVID-19 deaths of Serbian clerics highlight virus worries

2020-11-21 23:08:12

Russia's health system under strain as the virus surges back

2020-11-22 08:06:27

Lovaggá ütik Lewis Hamiltont

A hetedik világbajnoki címét a 2020-as Török Nagydíjon megszerző brit autóversenyzővel kapcsolatban ismét felgyorsultak a találgatások, hogy nemes címet kap.
2020-11-22 08:06:32

Lovaggá ütik Lewis Hamiltont

A hetedik világbajnoki címét a 2020-as Török Nagydíjon megszerző brit autóversenyzővel kapcsolatban ismét felgyorsultak a találgatások, hogy nemes címet kap.
2020-11-22 08:06:33

A belgiumi halottak többségét meg lehetett volna menteni, ha normálisan működik az ország

Egy ismert professzor szerint az ultraliberális kormány hibái miatt omlott össze a belga egészségügyi rendszer.
2020-11-22 11:07:47

Már mindenhol jelen van a vírus az országban

A kormány három gyártónál 12 millió oltóanyagot kötött le. Csak olyan oltóanyagot tesznek az emberek számára elérhetővé, amely hatásos és biztonságos - mondta Müller Cecília.
2020-11-22 16:06:04

Inequality 'baked into' virus testing access as cases surge

2020-11-22 20:05:59

Virus News: G-20 leaders vow to make vaccines available

2020-11-22 23:07:08

Összefüggést találtak a környezetterhelés és az egysoros e-mailek között

Brit tudósok meglepő eredményekre jutottak a kérdésben, és furcsa ajánlásokat tesznek.
2020-11-23 06:06:59

A szülei belehaltak a koronavírusba, ő is kórházba került - korábban még túlzásnak tartotta a maszk folyamatos viselését

Szilvia a hatvani kórház koronavírus-osztályán fekszik.
2020-11-23 07:06:08

Vírus ellen hatásosnak mondott hamisítványt árult a neten

Konyhasót, sósavat és citromsavat tartalmaz az oldat, a hatása hasonló a háztartási hipóhoz.
2020-11-23 11:06:05

Gelencsér Timi: Sajnos ez a sunyi, alattomos vírus nem válogat

A volt szépségkirálynő otthon szorong a fertőzés miatt.
2020-11-23 13:06:42

Kisebb adagban nagyobb hatékonysággal használható a brit vakcina

Magyarország már 6 és fél millió adagot lekötött az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem oltóanyagából.
2020-11-23 13:06:45

Bill Gates, the Virus and the Quest to Vaccinate the World

2020-11-23 21:07:34

Britain set to reveal spending plans for virus era

2020-11-24 03:06:18

A brit belügy szerint még mindig fenyegetést jelent a lány, aki 15 évesen csatlakozott az Iszlám Államhoz

Shamima Begumot tavaly fosztották meg az állampolgárságától. Ügye már a legfelsőbb bíróság előtt jár több másik hasonló esettel együtt.
2020-11-24 06:06:16

Latex glove maker shuts factories after infections

Malaysia's Top Glove will close more than half of its plants after a surge in virus cases.
2020-11-24 07:05:50

Szemétből készít bankkártyát az egyik óriásbank

A brit Barclays amerikai leányvállalata a Hawaiian légitársasággal fogott össze az óceánok megmentéséért.
2020-11-24 08:06:03

Hamilton: A Mercedes 2020-ra kiküszöbölte legnagyobb gyengeségét

A brit pilóta elárulta, a mostani idényre megoldották az irányváltással kapcsolatos gondokat.
2020-11-24 08:06:03

Továbbra is nagyon gyorsan terjed a vírus Horvátországban és Szlovéniában

Nő a kórházi kezelésre szoruló betegek és az áldozatok száma is.
2020-11-24 15:06:04

Egy lengyelországi nyérctelepen is felbukkant a koronavírus

Ez az első eset, hogy Lengyelországban kimutatták a vírust tenyésztett állatoknál.
2020-11-24 16:06:12

Mitől lesz valaki vírus-szuperterjesztő?

Az a legfertőzőbb, akinek bedugult az orra vagy megvan az összes foga.
2020-11-24 16:06:16

A brit autóipar a rendezett Brexit pártján

A brit autóiparnak 55 milliárd font termeléskiesést okoz, ha nem lesz egyezség London és Brüsszel között a jövőbeni kereskedelmi szabályozásról.
2020-11-24 18:05:58

Ebben az öt városban emelkedhet a koronavírus-fertőzések száma

Az elvégzett szennyvíz-vizsgálatok adatai alapján Kecskeméten és Szolnokon viszont csökkenő tendenciát mutattak ki.
2020-11-24 19:05:59

VIRUS TODAY: Holiday party defiance, mask wearing in 2021

2020-11-24 20:06:03

Tracking the global pandemic: Where is it surging?

Key charts and maps explaining how the virus has spread around the world.
2020-11-25 11:06:17

Tényleg veszélyes készpénzt használni járvány idején? Itt a legújabb válasz

A brit jegybank által végeztetett új tudományos kísérlet szerint nagyon kicsi az esélye, hogy készpénzhasználat útján fertőzzön meg valakit a koronavírus.
2020-11-25 14:06:01

Tényleg veszélyes készpénzt használni járvány idején? Itt a legújabb válasz

A brit jegybank által végeztetett új tudományos kísérlet szerint nagyon kicsi az esélye, hogy készpénzhasználat útján fertőzzön meg valakit a koronavírus.
2020-11-25 14:06:02

Évszázadok óta nem tapasztalt recessziót jósol a brit külügyér

2022 negyedik negyedéve előtt nincs rá nagy esély, hogy visszatér a koronavírus-válság előtti szintre a brit gazdaság.
2020-11-25 15:06:07

Tweet on spare change generates big money for virus aid

2020-11-25 19:06:00

Károly herceg nagyon büszke székely származására

A brit trónörökös miközben Románia sokszínűségét méltatja, külön megemlíti a magyarokat, a székelyeket kétszer is.
2020-11-25 19:06:02

Johnny Depp fellebbezett a ?feleségverős? perben, de elutasították

Elutasította a bíró Johnny Depp fellebbezését, amelyet a színész a Sun című brit bulvárlap elleni rágalmazási perben született, számára vereséget jelentő ítélet ellen nyújtott be.
2020-11-26 09:06:02

Merkel urges patience as German virus restrictions extended

2020-11-26 10:06:18

Douglas Murray: Magyarország migránspolitikáját igazolják a történtek

A brit író szerint Nyugat-Európa nem képes elfogadni, hogy Kelet-Európában másképp gondolkodnak.
2020-11-26 10:06:21

Sadiq al-Mahdi, Sudan's former prime minister, dies of virus

2020-11-26 11:06:29

A vírus miatt nagy a káosz: éremre és nagy verésre ugyanúgy esélyesek a női kézilabdázók az Eb-n

Nincs hivatalos célkitűzés, a tervek szerint decemberben rendezik meg az Európa-bajnokságot.
2020-11-26 12:06:05

A brit pénzügyminiszter szerint csak most kezdődik az igazi gazdasági válság

Rishi Sunak szerint szükségállapot jön a gazdaságban, és bár a válság mérséklésére rengeteg pénzt költ az állam, így is évtizedes rekordra nőhet a munkanélküliek száma.
2020-11-26 15:06:03


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   f   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   rozsa sandor   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   L   •   aza   •   budapest   •   J   •   ingatlan   •   P   •   fluminense   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   megtekinteni   •   ok azok akik elore latjak mi fog tortenni a magyar jarvanyban megis hogyan csinaljak   •   us congress may not approve new aid package for ukraine until mid december   •   a gyors immunvalasz vedi meg a gyerekeket a sulyos covid 19 tol   •   versenyt nyert a transznemu sportolo botrany lett belole   •   rajtelsoseggel es futamgyozelemmel kezdte a szezont michelisz norbert a tcr world tourban   •   tobbevtizedesszerbto   •   8540p   •   aquapol szigeteles lemezbeutes injektalas szigeteles falszaritas epuletdiagnosztika nedvessegmeres felmeres arajanlat adas veteli szakertes ertekeles tanacsadas 40   •   megnyitott a romai parti plazs ujra lehet furodni a dunaban   •   karacsony gergely inkabb menjen csodbe a fovaros mint hogy szuneteltesse a kozszolgaltatasokat   •   kutya segiti a halorok munkajat   •   uj modszert talaltak ki az agyi poloskak ellen elocsalogatja es kiirtja oket 3   •   a dog groomers call to the nebraska humane society helped save pet owners life   •   kiserteties jelenseggel talalkoztak a turazok az egyik ir erdoben 2   •   utottek rugtak a belga dartsjatekost a vesztes meccs utan muteni kell a hurrikant   •   budagyöngye   •   moodys rekordevet hozott az alapkezeloknek 2020   •   iran eloallt egy ujfajta koronavirus vakcinaval   •   siw   •   megserult a mol pick szeged valogatott kezilabdazoja   •   rejtelyes madarsereg lepte el indiat   •   schadl volner per a buntetoeljaras felfuggeszteset kerte az ugyved itt az ot pont uj taktikat valasztott a vedelem 2   •   meghunyaszkodtam elotted szolgava tett a magany   •   balesetek miatt torlodik a forgalom az m0 s autouton   •   luxusoceanjarokesara mvonalasnyaralokabal atonpartjan   •   orban viktor valtozasra van szukseg brusszelben hogy veget vessunk a migracios oruletnek   •   marics petit lehet hogy muteni kell egyelore szteroidos kezelest kapok   •   tinitanacsot hiv ossze a tiktok es ebbol meg barmi lehet 2   •   elkeserito eredmenyek kiderult milyen irgalmatlan mennyisegu etel kerul a szemetesbe   •   megerositette az eu besorolasat a moodys   •   french catholic clergy may have abused at least 10000 people since 1950   •   fajdalmassa valt a szerelmeskedes a prosztatagyulladas is okozhatja x   •   katonat es civileket is oltek az ecuadort rettegesben tarto fegyveres bandak   •   halalos baromfihus szallitmany jott ukrajnabol 2   •   szorakoztato szemelyisegteszt ami hozzasegit a pozitiv valtozashoz mindent elarul melyik szinu gombot nyomja meg   •   bogracsozas utan kessel rontott rokona csaladjara egy pilisi ferfi   •   nagyot szakitottak a magyar bankok tulajdonosai johetnek a munkas evek   •   ez biztos kiveri a biztositekot putyinnal meresz tervet eszeltek ki az europai unioban   •   aurelio nehezen viseli a nyomkovetot olyan szinten faj mar a bokam ettol a kutyutol hogy lepni alig birok video 2   •   man approached students during recess arrested   •   orulten izgalmas kerdes amely sorsdonto a magyar focivalogatott eleteben   •   fekete gyor andras eltevesztette a hazszamot a fideszes ugyeszseg   •   magyarorszag deli reszen mar suru pelyhekben hullik a gyonyoru ho   •   csokkentheti   •   ukran igazsagugyi miniszter tele vannak a bortonok huszezer elitelt is mozgosithato   •   sajtos teszta izu fagyit dob piacra egy ceg   •   anabolic steroidsfor sale   •   klimacsucs nyeresre allnak az olajnagyhatalmak az eu es a klimavaltozast legjobban elszenvedo orszagokkal szemben   •   magyarorszagot szallnak meg eloszor ukrajna utan az oroszok egy ukran kisfilm szerint