Új vezetõkkel erõsíti csapatát a Biggeorge Property

Gárdai János áprilisi és Dr. Rézmûves Ildikó májusi csatlakozásával tovább bõvült a Biggeorge Property Nyrt. felsõvezetése. A két új vezetõ a vagyongazdálkodás, illetve a kommunikáció területeiért felel a cégcsoportban. Gárdai János igazgatósági tagként is támogatja a részvénytársaság szakmai munkáját. A szervezeti átalakulás hátterében expanziós törekvések, valamint a jelenlegi mûködés optimalizálásának célkitûzése áll.
2024-05-14 16:06:49

Már embereken is tesztelik, legyõzhetõ-e az mRNS-vakcinával a halálos agydaganat

A glioblasztóma az egyik leghalálosabb rákos megbetegedés, amelynek a kezelésére kevés a lehetõség. Most egy kis létszámú humán klinikai kísérletben egy olyan mRNS-vakcinát mutattak be, amely gyorsan mozgósítja az immunrendszert a tumorok elleni küzdelemre, és amellyel ígéretes eredményeket ért el.
2024-05-08 07:06:27

2024-05-08 07:06:03

Az egykori népszerû híradós-mûsorvezetõ továbbra is tévézik, de most már a produceri oldalt erõsíti.
2024-04-12 10:11:50

Új fronton támad a BYD, még idén megérkezik az elsõ pickup

A kínai autógyártó BYD bejelentette, hogy idén piacra dobja elsõ elektromos pickupját, amely globális szinten versenyez majd többek között a Ford, a Toyota és a Tesla hasonló modelljeivel, miközben a vállalat tovább erõsíti pozícióját az elektromos jármûvek piacán - számolt be a CNBC.
2024-04-04 14:07:19

Áttörés születhet a tüdõrák gyógyításában

A LungVax névre keresztelt vakcina úgy erõsíti az immunrendszert, hogy megöli a rákos sejteket.
2024-03-23 07:12:13

Ijesztõ dolog derült ki a túlzott testmozgásról

Súlyos betegségeket okozhat, mutatjuk a részleteket!
2023-12-09 12:12:15

Marco Rossi meghívta Dárdai Mártont a válogatottba

Dárdai Pál korábbi válogatott szövetségi kapitány fia jelenleg a német U21-es válogatottat erõsíti.
2023-12-05 17:13:19

Marco Rossi meghívta Dárdai Mártont a válogatottba

Dárdai Pál korábbi válogatott szövetségi kapitány fia jelenleg a német U21-es válogatottat erõsíti.
2023-12-05 17:12:43

Szép csendben különös vásárlásokkal erõsíti a devizáját a világ második legnagyobb gazdasága

Kína nagy állami tulajdonú bankjai a héten jüant váltottak amerikai dollárra a kínai swap-piacon, majd az így szerzett dolláron jüant vettek a spot devizapiacokon, ezzel erõsítve a Jüant - közölte két forrás a Reutersszel kedden.
2023-11-21 20:06:58

Nem kérdéses Magyarország EU-tagsága - Kiderült, milyen Európát szeretne a kormány

Magyarország EU-tagsága nem kérdéses, az Európai Unió nagyon hasznos platform lehetne az együttmûködéshez és a közös kihívások megoldásához. "Olyan uniót szeretnénk, amely erõsíti tagállamait, azonban azt látjuk, hogy az Európai Bizottság politikai bizottsággá vált" - mondta Bóka János európai uniós ügyekért felelõs miniszter az osztrák Kuriernak adott, csütörtökön megjelent interjúban.
2023-11-17 17:06:33

Dán játékost szerzõdtetett a Gyõri Audi ETO nõi kézicsapata

Újabb játékos szerzõdtetett a Gyõri Audi ETO KC, amely csütörtökön bejelentette, a nyártól Kristina Jörgensen is a nõi kézilabdacsapatot erõsíti.
2023-11-16 15:08:25

8 szuperélelmiszer, amely erõsíti az immunrendszert

Ahogyan egy autó is gyorsabban megy, ha prémium benzinnel töltjük meg, a testünkben lejátszódó folyamatok is hatékonyabban teljesítenek, ha a biológiailag aktív tápanyagokkal támogatjuk szervezetünket.
2023-11-11 10:06:18

2023-11-11 10:05:55

2023-11-11 09:06:17

Kubatov Gábor: Megtört a jég Gyõzikével kapcsolatban

A Ferencváros csapatát erõsíti.
2023-09-29 01:50:24

Tovább erõsíti az együttmûködést Ukrajna a török sztárfegyver gyártójával

Ukrajna drónjavításról szóló megállapodást írt alá a Baykar Makina török hadiipari vállalattal ? közölte hétfõn az ukrán védelmi minisztérium.
2023-07-31 22:26:46

Harminc új hajóval erõsíti hadiflottáját Putyin

Putyin ezt egy szentpétervári katonai parádén jelentette be.
2023-07-30 20:10:14

Egy kisvárosnyi extra mobilforgalmat generálnak a nagyfesztiválok

Május elején kezdõdik a tervezés, majd a fesztivál építésének legelején, az óriáskerékkel együtt érkeznek a Telekom kamionjai és szakemberei, hogy megépítsék azt a hálózatot, amely a mobil adatforgalom stabilitását és folyamatosságát erõsíti a 4 napos Balaton Sound alatt a fesztiválózóknak és a rendezvényt kiszolgáló infrastruktúra mûködtetéséhez, hogy a nagyszínpad elõtt az esti fõ koncerten is tudjunk videót streamelni vagy a sörcsapoknál fizetni.
2023-06-30 23:09:42

Egy tengerekbõl származó élelmiszer lehet az év szenzációja

A moszat tápanyagokban rendkívül gazdag egészséges táplálékforrás, amelynek rohamosan növekszik a népszerûsége.
2021-01-11 21:06:13

Élelmiszerként érkezik az európai boltokba a tüskés tavirózsa magja

Hamarosan megkezdõdhet az izgalmas újdonság forgalmazása.
2023-04-24 15:09:40

Nagy baj közeleg: új (rémálom)variánsa jelent meg a koronavírusnak

Aggasztó események miatt figyelmeztetnek egészségügyi szakértõk, miután az Egyesült Államokban és Szingapúrban is egy olyan változata jelent meg a koronavírusnak, amely nemcsak hatékonyan kerüli ki az immunrendszert, de még az eddig kifejlesztett oltásokat is képes legyûrni.
2022-10-21 22:05:47

2022-10-21 22:05:56

2022-10-21 22:06:38

Magyarország norvég rakétarendszerrel erõsíti légvédelmét

Magyarország légvédelmét 21. századi, high-tech norvég rakétarendszer erõsíti az idei évtõl - jelentette ki a honvédelmi miniszter a norvégiai Kongsbergben.
2023-04-21 18:09:41

A munka hozta össze Tihanyiékat: két évtizede kitart a felesége mellett a Barátok közt sztárja

A mûvészvilágban ritkaságszámba megy, ha egy pár sokáig kitart egymás mellett, ám Tihanyi Tóth Csaba és felesége az a kivétel, amely erõsíti a szabályt.
2022-05-23 20:05:54

2022-05-23 20:06:34

(Ál)szent háború: Orbánnal indult el a populista influenszer-fesztivál

Amerika és Magyarország még mindig azt hiszi, hogy tart a populista hullám, amely egykor Donald Trumpot, Jair Bolsonarót és a Brexitet a nyakunkra hozta a 2010-es évek közepén. Az Alapjogokért Központ szervezésében pedig érkezik egy rendezvény, amely tovább erõsíti a magát konzervatívnak és polgárinak valló radikális jobboldalt abban a hitében, hogy a világ célja a törékeny fehér férfiakat elpusztítása.
2022-05-19 16:32:03

2022-05-19 16:32:18

Szlávik: felesleges különbséget tenni a vakcinák között

Az oltóanyag biztonságos, meddõséget nem okoz, és nem gyengíti az immunrendszert.
2021-01-18 09:07:10

Így ünnepelték Hanga Ádámék a spanyol bajnoki címet a Barcelonával - videó

2014 óta a Barcelona elõször diadalmaskodott. Hanga 2017 óta erõsíti a csapatot, amely ebben az idényben a Spanyol Kupát is elhódította.
2021-06-16 09:55:24

HIV-vírust használtak immunhiánnyal született gyerekek génterápiájához

Sikerült mûködõ immunrendszert létrehozni olyan gyermekeknél, akik anélkül születtek.
2021-05-11 22:06:23

HIV-vírust használtak immunhiánnyal született gyerekek génterápiájához

Sikerült mûködõ immunrendszert létrehozni olyan gyermekeknél, akik anélkül születtek.
2021-05-11 22:06:33

Nem hat a korona-antitest a Dél-afrikai variáns ellen?

Becsapja az immunrendszert a mutáció. Nem tudják, hogy az oltás véd-e ellene.
2021-01-07 11:05:58

Koronavírus: könnyen rászabadulhat a világra az indiai dupla mutáns

Fertõzõbb és könnyebben kerüli meg az immunrendszert.
2021-03-30 08:07:47

Zelenszkij szerint egész Európát erõsíti, hogy Ukrajna tagjelölti státuszt kapott

Európát erõsíti az a döntés, amellyel az európai uniós tagországok vezetõi jóváhagyták, hogy Ukrajna tagjelölti státuszt kapjon - jelentett ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken.
2022-06-24 10:18:00

Növeli a koronavírus okozta halálozás kockázatát a súlyos mentális rendellenesség

Feltehetõen a súlyos mentális betegségek korai biológiai öregedést idéznek elõ, meggyengítik az egészségi állapotot és az immunrendszert, véli egy kutató.
2021-02-03 22:07:14

2021-02-03 22:07:15

Izraeli tudósok meggyógyították az agresszív agydaganatot

Kiderült, hogyan csapja be a glioblastoma az immunrendszert.
2021-04-12 08:06:39

A súlyos mentális rendellenességek növelik a koronavírusos halálozás kockázatát

Feltehetõ, hogy a súlyos mentális rendellenességek korai biológiai öregedést idéznek elõ, meggyengítik az egészségi állapotot és az immunrendszert.
2021-02-03 20:05:55

HIV-vírust használtak immunhiánnyal született gyerekek génterápiájához

Rendkívüli eredményt értel el kutatók egy génterápiával: hatástalanított HIV-vírust felhasználva sikerült mûködõ immunrendszert létrehozni olyan gyermekeknél, akik anélkül születtek.
2021-05-11 23:06:32

2021-05-11 23:06:33

Folynak a vizsgálatok, közeledik a rák elleni oltás kora

Újraindítják a magát elmanõverezõ immunrendszert, személyre szabott vakcinákat állíthatnak elõ.
2021-09-19 12:06:37

Több mint 45 ezer feketegombás megbetegedés Indiában a Covid-fertõzöttek között

A mukormikózis a legyengült immunrendszert kihasználva a gyomrot és a bélrendszert vagy a tüdõt támadja meg.
2021-07-21 21:06:20

Munkába állt az elsõ magyar elektromos kamion

Elektromos meghajtású kamionnal erõsíti flottáját a WIN Capital, amely a METRANS partnereként konténeres áruszállítást fog bonyolítani a jármûvel. A karbonsemlegesség mellett elkötelezett cég ezzel az elsõ e-kamiont állította forgalomba Magyarországon.
2022-02-11 11:06:02

A koronavírus elleni védõoltás után egy héttel jöhet a kullancs elleni is

Aki megkapta a koronavírus elleni oltást, kérheti a kullancs ellenit is, de érdemes egy hetet várni, mert mindkettõ megterheli az immunrendszert.
2021-04-17 10:05:55

2021-04-17 10:06:26

Jobban védhet a negyedik Covid-védõoltás, mint a harmadik

Egy új brit kutatási eredmény szerint hatékonyabban védi az immunrendszert a negyedik Covid-védõoltás, mint a harmadik.
2022-05-11 18:13:53

Így ismerte meg a férjét a Drága örökösök gyönyörû színésznõje: ?Javasoltam, hogy utána jöjjön át hozzám egy kávéra?

Háda Fruzsinának ? bevallása szerint ? harmincéves koráig nem volt olyan kapcsolata, amely igazán komolynak mondható, mígnem találkozott mostani férjével, Fábián Péterrel, aki szintén a színészi szakmát erõsíti.
2023-03-23 08:05:58

2023-03-23 08:06:41

A mesterséges intelligencia tervezte meg az új antitestet, ez véget vethet a daganatoknak

A Biolojic MI-alapú platformja az emberi immunrendszert utánozza, és statisztikák alapján utasítja a rendszert az antitestek megtervezésére. Egereknél már mûködik.
2022-06-17 12:26:18

Londoni sikersztori épül az egyik nagy múltú magyar fintech cégnél

2020. szeptember 3-án életbe lépett az SRD II. szabályozás, amely a részvényesek jogait védi és erõsíti a tõkepiacokon. A szabályozási megfelelés kihívásairól és az ezt követõ pozitív változásokról, illetve a Dorsum londoni sikersztorijáról volt szó az idei tavaszi Dorsum Klubon.
2022-06-14 11:08:34

Semmilyen negatív változást nem okoz a termékenységben a koronavírus elleni vakcina

Az eddigi tapasztalatokat és irányelveket erõsíti meg az a közelmúltban nyilvánosságra hozott nemzetközi kutatás, amely szerint semmilyen érzékelhetõ negatív változást nem okoz a termékenységben a koronavírus elleni vakcina felvétele - hangsúlyozzák a Semmelweis Egyetem (SE) vezetõ szülész-nõgyógyász professzorai.
2022-01-28 15:28:17

Új nõgyógyászati termék forgalmazásáról állapodott meg a Richter

Új termék forgalmazásáról írt alá kötelezõ erejû szándéknyilatkozatot a Richter a Mithra-val, amely a hazai gyógyszergyártó nõgyógyászati portfólióját erõsíti. A partnerségi megállapodást az elsõ negyedévben véglegesítik, ezt követõen a Richter mintegy 90 piacon értékesítheti a Donesta nevû készítményt.
2022-12-20 09:07:47

Betegségek szabadulnak ránk a felmelegedés miatt

Újabb vizsgálat erõsíti meg, hogy a globális felmelegedés egyes betegségek terjedését is elõsegíti ? írja az MTI. Camilo Mora, a M?noai Hawaii Egyetem munkatársa és kollégái összesítõ tanulmányukban arra a következtetésre jutottak, hogy az éghajlatváltozás a kórokozók által okozott betegségek 58 százalékának kedvez. Ez a felmelegedés mellett olyan szélsõséges idõjárási jelenségeknek tudható be, mint az aszályok, az árvizek vagy a hõhullámok. MR.Cole_Photographer / Getty Images Publikációjuk egy olyan lista alapján készült, amely világszerte 375, vírusokhoz, baktériumokhoz, gombákhoz, pollenekh...
2022-08-09 10:09:00

Csekély nagylelkûség is boldogabbá tesz

Az ember alapvetõen jó ? ez a kutatás is erõsíti ezt az elképzelést.
2021-06-08 14:06:39

Az MFB uniós segítséggel erõsíti tanácsadási szolgáltatásait

Az Európai Beruházási Tanácsadó Platformtól (EBTP) érkezõ támogatás lehetõvé teszi a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) számára, hogy kulcsfontosságú ágazatokban, például az információs és kommunikációs technológiák, a környezetvédelem és az erõforrás-hatékonyság területén segítse beruházási projektek elõkészítését. Támogatást fognak nyújtani egy online tanácsadói platformon keresztül is, amely fenntartható projektek kidolgozásában és végrehajtásában segíti majd a köz- és a magánszférában tevékenykedõ projektgazdákat.
2021-12-21 13:07:52

Kemény vádaskodásba csapott át az amerikai-kínai csúcstalálkozó

Magas szinten folytatnak tárgyalásokat az amerikai és a kínai külpolitika képviselõi Tiencsin városában, az eddigi hírek alapján azonban az egyeztetések igen feszült légkörben telnek, amely erõsíti azon elemzõk véleményét, miszerint az amerikai-kínai kapcsolatok mélypontra kerültek ? írja a CNN
2021-07-26 16:01:59

Figyelem! A járvány alatt a D-vitamin kiemelten fontos, de vigyázni kell a mennyiséggel

A D-vitamin kiemelt figyelmet kapott az elmúlt idõszakban, köszönhetõen annak, hogy nagyon erõsen támogatja az immunrendszert. Most még az is rendszeresen szedni kezdte ezt az anyagot, aki elõtte soha ilyesmit nem tett. Ezzel azonban lehet némi gond, hiszen a D-vitamin zsírban oldódó vitamin, így túladagolható!
2021-09-10 11:05:42

2021-09-10 11:05:43

2021-09-10 11:05:54

Magyarországon is indít virtuális erõmûveket egy cseh szolgáltató

A cseh Nano Energies Magyarországon is beindítja virtuális erõmûvi szolgáltatásait - tájékoztatta a cégcsoport a Portfolio-t. A megoldásuk a rugalmassági aggregáció, amely az áramfogyasztás és -termelés intelligens irányításával az energiaköltségek 10-30 százalékos csökkentését is lehetõvé teszi. Emellett erõsíti a villamosenergia-hálózat stabilitását, és optimalizálja a megújuló energiatermelés hálózatba visszatáplálását. Magyarország már a negyedik ország, ahol a cég jelen van.
2022-12-01 19:37:57

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   apro hirdetesek   •   a33jhgproka1   •   advertise   •   Magyarország   •   fluminense   •   a33proka1   •   Leverkusen   •   ftp   •   m   •   tes   •   R   •   pro   •   N   •   mag   •   K   •   L   •   apróhirdetés   •   jazz   •   b   •   haszn   •   németállás   •   H   •   sz   •   f   •   youtube   •   G   •   J   •   P   •   sadasdhirek   •   aza   •   apropiaza   •   eb   •   fhgperapro   •   perapro   •   suhgfhgperapro   •   ingatlan   •   budapest   •   olcs   •   térkép   •   szótár   •   vacsoracsata   •   facebook   •   ors   •   ingyen   •   pepper x   •   rozsa sandor  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztõ   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   toth andi nem akarok celebeskedni   •   a fociultrabol lett roman szelsojobboldali vezer aki azt hangoztatja hogy ki a magyarokkal az orszagbol 2   •   gms newest vehicle off road self driving rover for moon   •   nem kapott bizalmat a parlamenttol az odor lajos vezette szlovak szakertoi kormany   •   havazott kekesteton 3   •   eljaras indul sebestyen julia korcsolyaedzo ellen akit megalazo banasmoddal vadoltak   •   karambol tortent angyalfoldon 2   •   korabbi dortmund edzot igazolt a fradi 2   •   megcsonkitott szarvasmarhakat talaltak texasban 2   •   BpXIVkerelad11717kás   •   lemondott az izraeli nemzetbiztonsagi miniszterium lofegyver osztalyanak vezetoje   •   Párásítóteraszhûtõpá rakapu   •   szelenitásványlámpák ésmécsesek.Szerencse fákféldrágak   •   ez meg mi a het pokol volt a nemi szerveiket mutogattak es pornograf videokat villantottak az utcan a pofatlan jarokelok 2   •   magyarorszag a hetedik a vilagon az atoltottsagi listan 2   •   az evszazad csalasa lehet az uj nagy dobas a sorozatok kozott   •   szigoritanak az intezkedeseken elege lett a rendorsegnek a pajkaszegi szabalytalankodokbol   •   kozosen rendezne olimpiat nemetorszag es izrael   •   meghalt alice munro 2   •   hatalmas mennyisegu csapadek zudult magyarorszagra az utobbi idoben   •   marabu feknyuz haboru es beke   •   covid vaccines mixing increases reports of mild side effects   •   megsuketult verebes istvan 2   •   three police hurt and 40 arrests at pro palestinian march in london   •   kiprobaltuk a huawei watch fit 3 okosorajat a kijelzoje akkora fenyerovel rendelkezik hogy a tuzo napsutesben is minden olvashato   •   megsuketult verebes istvan   •   fokozodik az orosz nyomas harkovnal komoly bajban ukrajna 2   •   ok masztak meg eloszor a mount everestet   •   bator ferfi szabaditott ki egy haloba gabalyodott nagy feher capat video   •   marabu feknyuz haboru es beke 2   •   elkisertuk a hungariat korbejartak a puskas arenat amit nemsokara rock and roll katlanna valtoztatnak fotok video   •   a gyerekek vedelmere hivatkozva inditott eljarast a mediatanacs az rtl ellen mert leadtak a szivarvanycsaladokro l szolo hirdetest   •   megdolhet az eddigi rekord iden tenyleg ellephetik a magyarok horvatorszagot   •   mar tobb mint 20 millio vakcinat adtak be nagy britanniaban   •   abszurd okbol bukott meg egy teslaval vizsgazo tanulovezeto 2   •   halalos banyabaleset tortent lengyelorszagban   •   gorog zita ultem es sirtam hogy szr anya vagyok szr no 2   •   inside the co op live arena was it worth the wait   •   ESPN   •   az ema meg nem tud nyilatkozni arrol hogy kell e harmadik oltas   •   morocco imposes ramadan curfew despite vaccine success   •   felveteli para itt a valasz milyen lehetosegei vannak a diakoknak ha nem veszik fel oket egyetemre 3   •   ujra felrobbanhat a balkani loporos hordo titkos orosz tervet tart fel az ukran elnok   •   parharc kiderult kik lesznek az elso parbajozok   •   2 men accused of plotting islamic state inspired attack against jews in england   •   a szenzaciosan menetelo marozsan fabian kulonleges dolgokat arult el a maganeleterol   •   israel decides not to participate in emirati arms fair   •   8 sporolos tipp igy csokkentse az uzemanyag fogyasztast es takaritson meg minel tobbet a tankolason 2   •   uj covid varians torhetett be magyarorszagra kell e sulyos megbetegedesektol tartanunk 2   •   megujult a bubi matol ujra lehet kozbringara pattanni budapesten