A földi pokol, ahonnan aligha létezik kiút

Sokak halála szárad a The Beatles banda lelkén.
2024-05-09 14:07:29

Videón, ahogy egy férfi lenyúl 234 ezer forintnyi valutát az autó tetején felejtett tárcából

Vádat emelt a Győri Járási Ügyészség egy férfival szemben, aki tavaly télen több százezer forintnyi valutát lopott egy autón hagyott pénztárcából. A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a 22 éves férfi egy győri parkolóházban pillantotta meg az autón felejtett pénztárcát. Odament, magához vette, majd kivette a  benne lévő pénzt, és visszatette az autó tetejére. A lopással okozott 234 ezres kárt az elkövető a nyomozás során megtérítette. A lopással vádolt férfi akár két év letöltendőt is kaphat. The post Videón, ahogy egy férfi lenyúl 234 ezer forintnyi valutát az autó te...
2024-05-06 16:07:33

210 millió forintnyi jogdíjat fizettek ki utólag

A most lezárt jogosultkutatás során az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) csaknem 210 millió forint, 2016 és 2022 között beszedett jogdíj jogosultját azonosította be és fizette ki pótlólag. Az EJI folytatja a tavaly beszedett jogdíjak felosztását is.
2024-05-02 17:06:56

83 milliárd forintnyi igénylésnél jár a CSOK Plusz

Meghaladta a háromezret a CSOK Plusz igénylések száma - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára csütörtökön az Indexnek adott interjújában.
2024-05-02 11:07:25

Egy év alatt 13 helyre, köztük egy jurtába is betört egy férfi Budán - videó

Egy férfi egy év alatt 13 budai és annak környékén lévő helyre tört be: főleg családi házakat szemelt ki, de még egy kertészetbe és egy jurtába is behatolt.
2024-05-02 10:06:31

2024-05-02 10:05:50

Újra megmozgatták a legnagyobb magyar dízelmozdonyt, így szól százezer köbcenti - videó

Ilyen a Nagycsörgő becenévre hallgató M63-as.
2024-04-29 15:08:54

Gyomorforgató és életveszélyes - több százezer használt óvszert árultak újként - videó

Felháborító és felfoghatatlan, amit lelepleztek.
2024-04-28 14:08:28

Több száz kiló kábítószert találtak a Lidlben: nem hiszi el, hova rejtették

Pénteken megsemmisítették a hatóságok azt a kokainmennyiséget, amelyet a Lidl üzleteiben találtak.
2024-04-27 18:06:20

Több száz kiló kábítószert találtak a Lidlben: nem hiszi el, hova rejtették

Pénteken megsemmisítették a hatóságok azt a kokainmennyiséget, amelyet a Lidl üzleteiben találtak.
2024-04-27 18:06:02

Több száz kiló kábítószert találtak a Lidlben: nem hiszi el, hova rejtették

Pénteken megsemmisítették a hatóságok azt a kokainmennyiséget, amelyet a Lidl üzleteiben találtak.
2024-04-27 18:05:55

Több száz kilogramm kokaint találtak a Lidl német üzleteiben

A banánok között próbálták elrejteni a csomagokat.
2024-04-27 14:10:23

Több száz kilogramm kokaint találtak a Lidl német üzleteiben

A banánok között próbálták elrejteni a csomagokat.
2024-04-27 14:07:09

Hihetetlen, mit ajánl a Lidl olívaolaj helyett - ezen nevetnek most az interneten

Az egyik termékük szállítási probléma miatt nem kapható.
2024-04-26 10:09:46

400 ezer forintnyi áruval slisszolt ki az Aldiból, de egy talpraesett kislány jól megszívatta később

400 ezer forintnyi árult nyúlt le az Aldiból egy kiskunhalasi nő. A lopásokból élő 42 éves asszony később besurrant egy helyi családhoz is, de egy álmából felébredő kislány alaposan megszívatta. A Kiskunhalasi Járási Ügyészség kifosztás kísérlete, magánlaksértés és többrendbeli lopás miatt állítja bíróság elé a nőt. Kövecs Máté, a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy három év fegyházbüntetést kértek a letartóztatásban lévő nőre. A vádirat szerint a 42 éves nőnek nem volt foglalkozása, munkahelye és rendszeres jövedelme, ez...
2024-04-25 10:08:35

Xi and Putin to speak via video as grinding Ukraine war tests China-Russia partnership

Xi Jinping and Vladimir Putin are scheduled to speak Friday via video conference, the Kremlin said, with analysts watching for any sign of a softening in the Chinese leader's support for the Russian president after more than 10 months of war in Ukraine and as China faces an unprecedented Covid outbreak.
2022-12-30 07:10:39

Xi and Putin speak via video as grinding Ukraine war tests China-Russia partnership

Xi Jinping and Vladimir Putin are scheduled to speak Friday via video conference, the Kremlin said, with analysts watching for any sign of a softening in the Chinese leader's support for the Russian president after more than 10 months of war in Ukraine and as China faces an unprecedented Covid outbreak.
2022-12-30 15:08:06

Xavinak semmit sem kopott a fantasztikus rúgótechnikája - videó

A Barcelona világ és Európa-bajnok edzője csodálatos dolgot művelt a csapat edzésének végén.
2023-05-13 17:08:49

Ronaldo két gólt lőtt, nyert a Juventus - videó

A torinói csapat várhatja kedvezőbb helyzetből a kupa-elődöntő második mérkőzését.
2021-02-02 23:05:58

Vízparti klímás jakuzzis nyaraló kiadó!

Békésszentandráson, a Kenderföldi üdülősoron, közvetlen vízparton lévő, 3 szobás, klímás, 10 férőhelyes, jakuzzis, teljesen felszerelt nyaralóház kiadó! 35000 Ft/ éjszaka, személyektől függetlenül. Két fürdőszoba. Felszerelt konyha, a víz nem vezetékes. Nagy fedett terasz, kényelmes kerti bútorokkal. Rendezett park, fákkal körülvéve, amely alatt nyáron hűsölni lehet, Nyitott szaletli, alatta 6 személyes jakuzzi, mellette rönkfa kiülő. Körbekerített. A gyermekek nyugodtan játszhatnak az udvaron, hiszen a vízpart lezárható. 2 nagy stég között kikötve a csónak kenu, vízi-bicikli. Együtt jár a nya...
2020-06-20 16:41:42

2020-06-20 16:41:43

Full HD rejtett kamera

Full HD rejtett kamera. 5MP valós full hd rejtett videó készítése, autó távirányítóba rejtett kamerával. https://www.spycentrum.com/projects/rejtett-kamera-tcm/
2020-06-20 16:41:47

Sittszállítás Budapest Forrás: https://sittszallitasbudapest.ewk.hu/

Hulladéklerakó és konténeres sittszállítás Budapest A 17. kerületben lévő lakossági hulladékudvarunk hulladékkezelési engedéllyel bír, a Budapest körzetéből nálunk lerakodott vegyes hulladékból szétválogatjuk az építési törmeléket és a különböző anyagú pl. fa hulladékot. Csapatunk elérhető a +36 30 944 3839 számon.

2020-06-23 11:30:09

2020-06-23 11:30:10

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

2020-06-23 22:01:07

Full HD rejtett kamera

Full HD rejtett kamera. 5MP valós full hd rejtett videó készítése, autó távirányítóba rejtett kamerával. https://www.spycentrum.com/projects/rejtett-kamera-tcm/
2020-06-23 22:01:12

Sittszállítás Budapest Forrás: https://sittszallitasbudapest.ewk.hu/

Hulladéklerakó és konténeres sittszállítás Budapest A 17. kerületben lévő lakossági hulladékudvarunk hulladékkezelési engedéllyel bír, a Budapest körzetéből nálunk lerakodott vegyes hulladékból szétválogatjuk az építési törmeléket és a különböző anyagú pl. fa hulladékot. Csapatunk elérhető a +36 30 944 3839 számon.
2020-06-23 22:01:13

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:24

Full HD rejtett kamera

Full HD rejtett kamera. 5MP valós full hd rejtett videó készítése, autó távirányítóba rejtett kamerával. https://www.spycentrum.com/projects/rejtett-kamera-tcm/
2020-06-23 22:14:27

Sittszállítás Budapest Forrás: https://sittszallitasbudapest.ewk.hu/

Hulladéklerakó és konténeres sittszállítás Budapest A 17. kerületben lévő lakossági hulladékudvarunk hulladékkezelési engedéllyel bír, a Budapest körzetéből nálunk lerakodott vegyes hulladékból szétválogatjuk az építési törmeléket és a különböző anyagú pl. fa hulladékot. Csapatunk elérhető a +36 30 944 3839 számon.
2020-06-23 22:14:28

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:42

Full HD rejtett kamera

Full HD rejtett kamera. 5MP valós full hd rejtett videó készítése, autó távirányítóba rejtett kamerával. https://www.spycentrum.com/projects/rejtett-kamera-tcm/
2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:35

Full HD rejtett kamera

Full HD rejtett kamera. 5MP valós full hd rejtett videó készítése, autó távirányítóba rejtett kamerával. https://www.spycentrum.com/projects/rejtett-kamera-tcm/
2020-06-23 22:15:38

Sittszállítás Budapest Forrás: https://sittszallitasbudapest.ewk.hu/

Hulladéklerakó és konténeres sittszállítás Budapest A 17. kerületben lévő lakossági hulladékudvarunk hulladékkezelési engedéllyel bír, a Budapest körzetéből nálunk lerakodott vegyes hulladékból szétválogatjuk az építési törmeléket és a különböző anyagú pl. fa hulladékot. Csapatunk elérhető a +36 30 944 3839 számon.
2020-06-23 22:15:39

2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:20

Full HD rejtett kamera

Full HD rejtett kamera. 5MP valós full hd rejtett videó készítése, autó távirányítóba rejtett kamerával. https://www.spycentrum.com/projects/rejtett-kamera-tcm/
2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:54

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:56

Full HD rejtett kamera

Full HD rejtett kamera. 5MP valós full hd rejtett videó készítése, autó távirányítóba rejtett kamerával. https://www.spycentrum.com/projects/rejtett-kamera-tcm/
2020-06-23 22:16:59

Sittszállítás Budapest Forrás: https://sittszallitasbudapest.ewk.hu/

Hulladéklerakó és konténeres sittszállítás Budapest A 17. kerületben lévő lakossági hulladékudvarunk hulladékkezelési engedéllyel bír, a Budapest körzetéből nálunk lerakodott vegyes hulladékból szétválogatjuk az építési törmeléket és a különböző anyagú pl. fa hulladékot. Csapatunk elérhető a +36 30 944 3839 számon.
2020-06-23 22:17:00

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:07

Sittszállítás Budapest Forrás: https://sittszallitasbudapest.ewk.hu/

Hulladéklerakó és konténeres sittszállítás Budapest A 17. kerületben lévő lakossági hulladékudvarunk hulladékkezelési engedéllyel bír, a Budapest körzetéből nálunk lerakodott vegyes hulladékból szétválogatjuk az építési törmeléket és a különböző anyagú pl. fa hulladékot. Csapatunk elérhető a +36 30 944 3839 számon.
2020-06-23 22:18:07

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   ftp   •   m   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   pro   •   jazz   •   b   •   apróhirdetés   •   K   •   fluminense   •   tes   •   fhgperapro   •   mag   •   youtube   •   H   •   németállás   •   sadasdhirek   •   suhgfhgperapro   •   J   •   apropiaza   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   f   •   budapest   •   P   •   L   •   ingatlan   •   sz   •   rozsa sandor   •   aza   •   szótár   •   térkép   •   G   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   bogdan adam  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   ez a kulonleges tartaly megoldhatja a koronavirus vakcina szallitasanak problemajat   •   verfurdo az utcabalon tuzet nyitottak a tobb szaz fos tomegre halalos aldozatok is vannak video 3   •   duhosek a helyiek a halalsarok miatt   •   unalom helyett egyediseg es luxus kiprobaltuk a vadonatuj ds 4 et 2   •   abasar feltarasa tovabb folytatodik   •   unios oltalom ala vettek a budaorsi oszibarackot 2   •   nepirtas vadjaval feljelentettek szegedi tudomanyegyetem tanszekvezetojet 2   •   tobb mint 10 millio forintert vette sajat reszvenyeit egy magyar ceg   •   global long term care market to reach 1 5 billion by 2027   •   az ukranok eltalalhattak az oroszok mentohajojat a krimnel   •   zongoranekoktatsma   •   a holdon es marson vegezheto novenytermesztest tesztelik az antarktiszon   •   rusvai miklos virologus szerint jelenleg nem elerheto magyarorszagon a covid elleni vedooltas   •   teljesen mas allapotban van a vilaggazdasag mint barki hitte   •   xavi set to take over at barcelona say al sadd   •   segelyhivasa buktatta le a halalos balesetet okozo fiatalt 2   •   a rendorseg elarulta kihallgattak e mar k endret az elokerult felvetel miatt 2   •   koltoztetokent vallalt munkat molnar gusztav egyaltalan nem tartom cikinek 2   •   kmksz elnok ukrajna nem ertekeli magyarorszag gesztusait 2   •   sem balo gyorgy sem ez a gyonyoru orszag nem ezt erdemelne 2   •   csalok hirdettek nyeremenyjatekot az aldi neveben 2   •   trump co defendant pleads guilty in georgia election interference case   •   autoextrákcomponents   •   nok elleni eroszak magyarorszagon evtizedes mulasztasban a kormany 2   •   eltemettek szilagyi istvan ozvegyet   •   jakab peter igerete ha gyoz az ellenzek elindul az x faktorban   •   levetkozott a hazassag elso latasra szereploje megmutatta formas testet kep   •   meg ev vege elott 20 milliardos raktarepitesbe kezd a rossmann   •   parja gyujt penzt az amator balerina szabadulasara akit oroszorszagban tartanak fogva hazaarulas vadjaval   •   onos esovel havazassal es esovel erkezik egy kettosfront 2   •   ok most a legkeresettebb szinkronhangok magyarorszagon   •   Bandog))ASrVGeWHERE6   •   Kitti   •   ralepett a holdra akkor jott ra hogy allergias a holdporra 2   •   russias vladimir putin seeks fifth term in tightly controlled election   •   kis tuning es maris 400 loeros a kecskemeti mercedes amg a 35 3   •   itt vannak magyarorszag kedvenc automarkai   •   nagyon fura okbol terjed egy uj zelandi onkormanyzat ulesen felvett video   •   nagy bejelentes a masterplasttol kozel 50 szazalekkal emelte meg a profitvarakozasat a ceg   •   al pacino vegre megmagyarazta az oscar gala legbotranyosabb pillanatat 2   •   megint nobel bekedijra jeloltek donald trumpot   •   iraki tartalyhajora tapasztott magneses aknat talaltak a perzsa obolben   •   incitement to violence is rarely explicit here are some techniques people use to breed hate   •   betiltottak az orosz vakcinat ukrajnaban   •   munkatarsakatnapi   •   egy bizarr verfoltos leplet is elarvereznek ami napoleonhoz kotheto   •   tragedia a balatonnal meghalt egy 40 eves horgasz a vilag legnagyobb pontyfogo versenyen   •   egyre tobben trump mellett ongyilkossag lenne szembeszallni   •   a szamosba vetette magat egy cigarettacsempesz   •   egyiptomban folytatja hetfon a tuzszuneti targyalasokat a hamasz delegacioja