Egy teniszpálya alatt találták meg a ferencesek 500 éve eltűnt templomát Visegrádon, emberi maradványokkal

A Zsigmond király idején épült Szűz Mária-templom romjait találták meg egy teniszpálya alatt, a visegrádi műemlékegyüttes újjászületését megelőző régészeti feltárás során.
2024-05-09 17:12:41

Eltűnt a démon a boltokból

Szinte teljesen lenullázódott az infláció a boltokban, összességében már alacsonyabb itt a drágulás, mint a gazdaság egészében mért infláció. Ez főként az élelmiszerek visszafogott áremelkedése miatt van, de érdekesség, hogy az egyéb bolti termékek még inkább lefelé húzzák az árindexet. Vagyis a diszkontokban, szupermarketekben és más élelmiszerjellegű vegyes üzletekben a nem-élelmiszer-termékek áralakulása még kedvezőbb a fogyasztók számára..
2024-05-09 15:06:50

Eltűnt 10 ezer német, sehol sem találják őket

Németországban csaknem 10 ezer embert tartanak nyilván a hatóságok eltűntként.
2024-05-09 10:14:38

Eltűnt egy 16 éves lány Szolnokon, mindenki őt keresi

A szolnoki rendőrök a lakosság segítségét kérik J. Laura felkutatására.
2024-05-08 15:09:34

Nőtt a halálos áldozatok száma Rio Grande do Sul államban

Brazília Rio Grande do Sul államában az esőzések következtében 56-ra nőtt a halálos áldozatok száma, több mint 67 ember eltűnt, és közel 25 ezer ember kényszerült otthonát elhagyni a viharok miatt. Az államnak több mint a fele érintett.
2024-05-04 16:07:04

Súlyos áradásokkal küzdenek Brazíliában

A brazil Rio Grande do Sul déli államban lezúduló heves esőzések miatt 13 ember meghalt és 21 eltűnt.
2024-05-03 14:09:28

Több külföldi turista is eltűnt Mexikóban

Szombaton még szörföztek, azóta semmit nem tudni róluk. Több embert letartóztattak.
2024-05-03 11:09:19

Átszakadt egy hatalmas gát Brazíliában, rengeteg a halott

Legalább hatvan ember eltűnt.
2024-05-03 10:08:53

Madeleine McCann-ügy: újabb támogatást kapnak a nyomozók, eddig több mint 13 millió font ment el a keresésre

A hároméves korában eltűnt Madeleine esete 2007 óta megoldatlan.
2024-05-02 15:12:56

Baleset történt Budapesten, egy ember meghalt

A Gyáli úton a centrum irányában útlezárás van érvényben.
2024-05-01 22:08:42

Halálos baleset történt a Gyáli úton

Egy ember életét vesztette a balesetben, a forgalmat elterelik.
2024-05-01 22:07:30

Halálos baleset történt a Gyáli úton

Egy ember életét vesztette a balesetben, a forgalmat elterelik.
2024-05-01 22:06:51

Halálos baleset történt a Gyáli úton

Egy ember életét vesztette a balesetben, a forgalmat elterelik.
2024-05-01 22:06:34

Baleset történt Budapesten, egy ember meghalt

A Gyáli úton a centrum irányában útlezárás van érvényben.
2024-05-01 21:09:06

Baleset történt Budapesten, egy ember meghalt

A Gyáli úton a centrum irányában útlezárás van érvényben.
2024-05-01 21:07:13

Egy hete tűnt el otthonról a hatéves autista kisfiú Németországban

Ezerkétszázan kutattak át vasárnap Németországban egy erdőséget egy csaknem egy hete eltűnt autista kisgyerek miatt, ám a hatéves Ariant továbbra sem találják.
2024-04-29 08:06:36

2024-04-29 08:06:14

2024-04-29 08:06:04

Meghalt egy ember a Cseszneknél történt brutális balesetben: megrázó fotókat tettek közzé

Itt a tavasz, kirajzottak a motorosok, ezért sajnos egyre gyakrabban történik meg a baj.
2024-04-28 18:06:24

Meghalt egy ember a Cseszneknél történt brutális balesetben: megrázó fotókat tettek közzé

Itt a tavasz, kirajzottak a motorosok, ezért sajnos egyre gyakrabban történik meg a baj.
2024-04-28 18:06:12

Zárcsere, zárbetét cseréje

Zárcsere, zárszerelés, zárnyitás reális áron akár 30 percen belül. Minden nap 24 órás ügyelettel, ingyen kiszállással Budapesten! http://www.zarcsere.eu Kizárta magát? Eltűnt a kulcsa? Betörtek? Hívja professzionális munkát végző zárszerelő csapatunkat. Egy telefon hívás és szakembereink a lehető legrövidebb idő alatt igyekeznek a segítségére sietni legyen szó zárcseréről, zárszerelésről, zárjavításról, zárnyitásról, betörés utáni helyreállításról vagy ép hevederzárról. Elvesztette a kulcsait? Vagy egyszerűen csak kizárta magát a saját lakásából? Akkor Önnek professzionális zárcsere, ...
2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:38

2020-06-23 22:20:33

Ember nem unt még annyira focimeccset, mint az Ajax kapusa - videó

André Onana az Emmen elleni bajnoki utolsó perceiben már azt sem tudta, mit kezdjen magával.
2020-11-28 22:05:55

Kivontatták a Botteni-öbölben zátonyra futott kompot

A hajós több mint 400 ember éjszakázott.
2020-11-22 22:05:57

Farm VIP: lakhelyet cseréltek a csapatok, volt morgolódás

Két ember csúnyán összeveszett.
2020-11-23 22:06:03

Ammóniaszivárgás miatt vittek kórházba öt embert egy baranyai gyárból

105 ember volt az üzemben a baleset idején.
2020-11-23 22:06:03

Ez történt: Beindította a mémgyárat a kijárási tilalom

Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témáit.
2020-11-15 20:13:58

Három autó ütközött, lezárták a BAH csomópont felüljáróját

Két ember sérült meg.
2020-11-15 20:15:39

Halálra gázolt egy repülőgép egy medvét Alaszkában

Az anyamedve kétéves kölykével együtt bóklászott a leszállópályán, amikor megtörtént a baleset.
2020-11-16 08:06:31

Ki az, aki megvesz egy lopott Picassót? ? Interjú Noah Charney-val, az eltűnt remekművek szakértőjével

Ha egyetlen múzeumba gyűjtenénk össze a világ elveszett műalkotásait, nagyobb intézmény jönne létre, mint az összes létező múzeum együttvéve. De ki az, aki megvesz egy lopott Picassót vagy Van Goghot? Hogy lehet megtalálni ezeket a festményeket? Interjúnk dr. Noah Charney művészettörténésszel, aki az Eltűnt Remekművek című virtuális kiállítás kurátoraként segítet...
2020-11-18 07:06:11

2020-11-18 07:06:12

Meghalt a híres repülő ember, a Jetman Dubai pilótája

A francia Vincent Reffet edzés közben zuhant le.
2020-11-18 09:07:01

Müller: Már a települések 88 százalékán jelen van a koronavírus

Az operatív törzs szerdai tájékoztatóján kiderült, hogy az ország nyugati megyéiben a legmagasabb a fertőzöttek száma, a múlt hét adatai szerint Fejérben és Zalában csökkenést tapasztaltak. Tisztázták azt a kérdést is, hogy hány ember sétáltathat egy kutyát este nyolc után.
2020-11-18 12:07:42

2020-11-18 12:07:43

Almási Kitti: Elvárják, hogy álljuk az ütéseket

“Odáig jutottunk, hogy teljesen összemosódik a fejekben a véleménykülönbség, a konstruktív kritika, az értelmes, termékeny vita és a köpködés, a zaklatás, a másik ember szándékos sértegetése és megalázása” – írja a pszichológus az ártó kommentelésről Ki vagy te, az elvárások szorításában? című, nemrég megjelent könyvé...
2020-11-18 12:07:43

Horvátországban egy nap alatt 3251 új fertőzöttet találtak

Kedden 38 ember halt meg a koronavírus okozta betegségek miatt Horvátországban, az új fertőzöttek száma pedig rekordot döntött. Mindeközben Vukovárban tízezres tömeg tartott megemlékezést a város ostromáról, holott a járványügyi szakemberek szerint új járványgóc lehet a térség.
2020-11-18 15:09:36

2020-11-18 15:09:38

Videó: Már ember sem kell az iPhone-ok gyártásához, csak a robotok dolgoznak Kínában

Gőzerővel folyik az iPhone 12-család tagjainak gyártása, hogy az Apple ki tudja szolgálni a vásárlóit. A kínai állami hírügynökség, a Hszinhua megmutatta, miként folyik a termelés a Foxconn sencseni gyárában.
2020-11-19 12:09:47

2020-11-19 12:09:48

Orbán Viktor: Nincs rá bizonyíték, hogy megkezdődött volna a fertőzés lassulása

Péntek reggel ismét interjút adott a Kossuth rádiónak a miniszterelnök. A napi új koronavírus számokat is bemondta: 4440 új fertőzött van, 96 ember halt meg. Az uniós költségvetés miatt kialakult vitára egy érve volt: Soros György.
2020-11-20 07:06:16

2020-11-20 07:06:17

96 ember hunyt el a koronavírus miatt, 4440 új fertőzöttet találtak

Összesen 7512 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, ami kevesebb, mint előző nap. 604-en vannak lélegeztetőgépen.
2020-11-20 09:09:17

96 ember hunyt el a koronavírus miatt, 4440 új fertőzöttet találtak

Összesen 7512 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, ami kevesebb, mint előző nap. 604-en vannak lélegeztetőgépen.
2020-11-20 09:09:18

13 ember támadt rendőrökre egy hét alatt

Sok munkát adtak az előző héten a debreceni ügyészségnek agresszív emberek: fojtogatták, autóval célozták meg a rendőröket, vagy éppen csoportosan támadtak rájuk, összesen 13-an. Mindegyik őrizetbe került,van, akit már el is ítéltek.
2020-11-20 11:06:38

Már most írjuk fel a bakancslistánkra Szlovéniát, mert tele van csodákkal!

Lassan beköszönt a tél, amikor az ember szíve szerint vagy az ablakból, a melegből nézné a hóesést, vagy lenyűgöző havas tájakon veszne el a hegyek szépségében. Képzeljük csak el a leghidegebb hónapokat a szlovén Alpok hegyláncain csúszkálva vagy az erdőkkel, hegyekkel körülvett festői Bledi-tónál! Bakancslistás élmények Szlovéniából.
2020-11-20 11:06:39

Megjön-e a kedvünk egy kis monarchiához?

Hiába hasonlítanak megszólalásig a szereplők, a helyzetek és a körülmények a valóságra, A korona című sorozat fikció – annak viszont valóban királyi. Most már négy évadon keresztül láthatjuk, hogy a királynő is ember, nem is szólva a család többi tagjáról. De vajon szimpatikusabb lesz-e ettől a monarchia?
2020-11-20 19:06:03

Olaszországban egy nap alatt 699 ember halt meg a járványban

A szakemberek szerint a helyzet javulóban van, de még nem szabad engedni a korlátozásokból.
2020-11-20 21:07:03

Olaszországban egy nap alatt 699 ember halt meg a járványban

A szakemberek szerint a helyzet javulóban van, de még nem szabad engedni a korlátozásokból.
2020-11-20 21:07:04

Kóbor János az Origónak: Először azt hittem, ez egy rossz vicc

Benkő László után az Omega másik tagja, Mihály Tamás is meghalt.
2020-11-21 18:06:53

Zátonyra futott egy komp a Botteni-öbölben

Több száz ember van a hajón.
2020-11-21 19:08:57

Jó hír, nem történt baleset az elmúlt éjszaka

A folyamatos áruellátás érdekében, visszavonásig felfüggesztették az országos kamiontilalmat is.
2020-11-22 07:09:56

Koronavírus: 111 újabb halott

618 ember van lélegeztetőgépen, 7218-an kórházban.
2020-11-22 09:07:23

Koronavírus: 111 újabb halott

618 ember van lélegeztetőgépen, 7218-an kórházban.
2020-11-22 09:07:23

Tíz éves a BKK, az elvált szülők meggyötört, éheztetett gyermeke

Emberévekben mérve 70 éves a fővárosi tömegközlekedés ernyőszervezete. Túlélte a Tarlós-Vitézy-viszályt, elért sok szép eredményt és néhány nagy kudarcot, folyamatosan túl kevés pénzből tengődve.
2020-11-22 10:12:21

Ez történt: kiderült, hogy mennyire fontos a D-vitamin koronavírus-járvány idején

Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témáit.
2020-11-22 11:07:50

Ez történt: kiderült, hogy mennyire fontos a D-vitamin koronavírus-járvány idején

Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témáit.
2020-11-22 11:07:51

Az okos ember okospadon tölti fel az okostelefonját

A Kuube okospadok feltalálójával, Gallai Mátéval beszélgettünk.
2020-11-22 12:07:36

Egyre több olyan betegséget szabadít a világra a klímaváltozás, amit ember is elkaphat

A felmelegedés megkönnyíti a hideg miatt eddig nehezen terjedő paraziták terjedési lehetőségét is.
2020-11-22 16:06:06

Egyre több olyan betegséget szabadít a világra a klímaváltozás, amit ember is elkaphat

A felmelegedés megkönnyíti a hideg miatt eddig nehezen terjedő paraziták terjedési lehetőségét is.
2020-11-22 16:06:14

Taylor Swift eltűnt, de elmagyarázta, hogy miért

Az énekesnő a saját rekordját döntötte meg a vasárnap esti American Music Awards (AMA) díjátadóján.
2020-11-23 10:06:48

Vasárnap este óta négy ember vesztette életét lakástűzben

Összesen 57 helyre riasztották a tűzoltókat, a fővárosban ketten, Pécsett és Sárváron egy-egy ember vesztette életét.
2020-11-23 14:06:22

Helyszíni tudósítónk Torinóból: Csaknem darabokra törtem a tolmácsgépet a Juventus sajtótájékoztatóján

Belógatott rudak, szaladgáló mikrofonos ember, elromló tolmácsgép: mindez fél óra alatt történt Torinóban.
2020-11-23 16:06:05

A vegetáriánusoknak nagyobb eséllyel törhet el a csontjuk

A kutatás 1993 óta követte nyomon 65 ezer ember egészségét és étrendjét.
2020-11-23 18:06:05

Három autó ütközött, torlódik a forgalom az M0-son Újpalotánál

A balesetben egy ember megsérült.
2020-11-24 08:06:06

Már csak egyetlen ember van, aki gazdagabb Elon Musknál

Az eddigi második helyről a harmadik helyre csúszott vissza Bill Gates, a Microsoft alapítója.
2020-11-24 09:05:53

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   youtube   •   H   •   b   •   rozsa sandor   •   mag   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   sadasdhirek   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   apropiaza   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   P   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   mi a franc tortenik a micimacko horrorban a gyilkos medve a leheto legdurvabb korhatar besorolast kapta talan meg on sem nezheti meg a moziban   •   hogyan kell helyesen kezelni a huvelyfolyast x   •   klimaszereles 5   •   david potts crowned winner of celebrity big brother   •   10 things you need to know today january 9 2021   •   david kornel elerkezett a pillanat amikor magamra huzhattam a chicago bulls mezet   •   vilagjarvany ide vagy oda a pusztulo kornyezet tehet be a leginkabb a vilaggazdasagnak   •   minden tizedik amerikait beoltottak koronavirus ellen   •   budapesten fotoztak a tronok harca es a mandalorian sztarjat   •   a ram szakadek sem menekul a klimavaltozas hatasai elol   •   nemet mond a kormany az adoemelesre   •   harmas karambol tortent berettyoujfaluban mentok tuzoltok rendorok erkeztek a helyszinre   •   bebizonyitottak rengeteg ember eletet lehetne megmenteni az oltasokkal   •   felmeztelen privat kepeken a gigamellu magyar modell   •   csalassal vadoljak a momentumot a hegyvideki elovalasztason 2   •   felre   •   kirobbano formaban van a szulinapos bodi sylvi szexi fotoval kapraztatta el rajongoit akik nem gyoznek gratulalni neki 2   •   dobrev klara semmi dolgom nincs magyar peterrel 2   •   ismet letartoztattak a szexualis buncselekmenyekkel gyanusitott influenszertestverek et romaniaban   •   a konszolidacio nem szerepel a fidesz eszkoztaraban az ellenzek az osszehangoltsagra epithet   •   gulyas gergely specialis szabalyokat hozna karacsonyra   •   pro china misinformation operation attempting to exploit us covid divisions report says   •   kiszivargott egy foto a jobaratok kulonleges epizodjarol   •   egymilliot koltott az eremgyujtemenyre 140 ezret kapott erte sandor csunyan rafazott egy sulyos felreertes miatt   •   elsokent az alfa romeo kozolte az f1 es versenyauto bemutatasanak idopontjat   •   kovethetetlen szakitasok es bekulesek ujra egyutt van t danny es kecskes eniko   •   eladja tulajdonreszet a forma 1 es csapat tulajdonosa   •   hirszerzesi jelentes nagyon sulyos dolgokat allitanak az orosz katonakrol   •   ezeknek az autoknak tekerik vissza a legtobbszor a kilometerorajukat magyarorszagon   •   a bokszolok csapat vilagkupajat 2022 re halasztottak   •   hamarosan bucsuzhatnak a konnektoros hibridek a zold rendszamtol 2   •   hugh jackman a farkas karakterevel biztat az oltakozasra   •   valosagshow t csinaltak a halalos tancversenybol 2   •   a klimavaltozas egyes karacsonyi orokzoldeknek kedvez mas novenyeknek nem   •   hetfotol ejjel nappal nyitva lesz a roszkei hataratkelo 2   •   andrzej duda ha a szovetsegesek ugy dontenek lengyelorszag kesz atomfegyvert fogadni a teruleten   •   kezilabda vb legyoztek a nemeteket maximalis pontszammal jutottak tovabb a magyarok   •   ingyenesen kene atvenni a roncsautokat de van ahol tizezreket kertek erte   •   robbie williams megujul   •   tordai bencet letiltotta a facebook   •   izraelbe szallitottak az egyik tusz holttestet gazabol 2   •   megvan mi a kozos a bitcoinban es a narancsleben   •   nem hiszem hogy nehez lenne beckham cr es messi megszerzeserol 2   •   a nagyhatalmak vezetoi is sorban allnak az oltasert   •   ez a 25 eves no ot munkahelyen dolgozik hogy meg tudjon elni nincs ellenere a heti 70 ora munka   •   negy fontos kerdes a jogtiszta szoftverhasznalatrol   •   egyre tobb magyar valasztja az elektromos es hibrid autokat de van ertelme atulni 2   •   igy mukodtek a budapesti metroalagutakban a kilencvenes evekben feltunt mozgo reklamok   •   opposition leader alexei navalny defies jail threat as he announces return to russia   •   tengerpartrol a rendelobe igy elozhetoek meg a nyari fulbetegsegek