Több mint négymillió forintos bírságot szabott ki a pártokra az NVB a vissza nem vitt ajánlóívek miatt: íme, a rangsor

A határidő lejártáig vissza nem vitt ajánlóívek miatt 4 millió 27 ezer forint bírságot szabott ki a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).
2024-05-09 22:06:57

2024-05-09 22:06:25

Április végéig az államháztartás központi alrendszere nem kevesebb mint 2597,5 milliárd forintos hiánnyal zárt. A Pénzügyminisztérium frissen megjelent költségvetési gyorsjelentéséből az is kiderült, hogy ezen belül a központi költségvetés 2590,6 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 96,4 milliárd forintos többletet, míg a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 103,3 milliárd forintos hiányt ért el.
2024-05-09 13:06:30

2024-05-09 13:06:10

Elkapták a rongálót, aki 27 millió forintos kárt okozott a MÁV-nak

A rendőrség segítségével azonosították az elkövetőt.
2024-05-08 14:11:06

Elkapták a rongálót, aki 27 millió forintos kárt okozott a MÁV-nak

A rendőrség segítségével azonosították az elkövetőt.
2024-05-08 14:07:45

Valaki brutálisan megrongálta a MÁV-START jegykiadó automatáit, a kár több mint 27 millió forintos

A rongáló idén már hatszor esett neki a jegykiadó automatáknak, most sikerült elkapni.
2024-05-08 12:07:16

Valaki brutálisan megrongálta a MÁV-START jegykiadó automatáit, a kár több mint 27 millió forintos

A rongáló idén már hatszor esett neki a jegykiadó automatáknak, most sikerült elkapni.
2024-05-08 12:06:31

Valaki brutálisan megrongálta a MÁV-START jegykiadó automatáit, a kár több mint 27 millió forintos

A rongáló idén már hatszor esett neki a jegykiadó automatáknak, most sikerült elkapni.
2024-05-08 12:06:09

Jöhet az ezer forintos autópálya-matrica Magyarországon

Az Országgyűlés elé kerülhet a javaslat, amely szerint az egynapos autópálya matrica árát 5150 forintról ezer forintra csökkenthetik.
2024-05-07 20:07:33

Videón, ahogyan az alvó betegeknél fosztogat a kórházba besurranó tolvaj

A 36 éves férfi 175 ezer forint zsákmánnyal távozott egy budai kórházból.
2024-05-07 11:12:18

Videón, ahogyan az alvó betegeknél fosztogat a kórházba besurranó tolvaj

A 36 éves férfi 175 ezer forint zsákmánnyal távozott egy budai kórházból.
2024-05-07 11:11:46

Vonat elé lépett egy ember Tótkomlóson

A baleset miatt Mezőhegyes és Tótkomlós között pótlóbusszal lehet utazni.
2024-05-06 22:10:32

Vonat elé lépett egy ember Tótkomlóson

A baleset miatt Mezőhegyes és Tótkomlós között pótlóbusszal lehet utazni.
2024-05-06 22:10:13

Most aztán tényleg megéri szurkolni

Hatalmas nyereményesővel startolt el a XIXO nyereményjátéka, amelynek keretein belül több mint két hónapon át sorsolnak ki értékes nyereményeket a résztvevők között; így például Samsung TV-t, Xiaomi Rollert, Playstation 5-öt és akár a 10 millió forintos fődíjat is elnyerhetik a szerencsések.
2024-05-06 15:09:19

Több mint 16 millióan indultak meg, rekordot döntött a népszerű turistacélpont

Rekordszámú, több mint 16 millió turista látogatott Spanyolországba az idei első negyedévben - derült ki a spanyol statisztikai hivatal (INE) honlapján elérhető jelentésből.
2024-05-06 12:06:37

25 millió forint helyett 219 millió jött össze az influenszertüntetésen: egy helyett tizenegy állami gondozott fiatal lakhatására elég pénz érkezett

Nagyot álmodtak, de végül több mint nyolcszor annyit sikerült összegyűjteniük, mint eredetileg szerettek volna.
2024-05-03 22:06:39

Erre költi majd a havi bruttó 3 millió forintos fizetését Az álommeló győztese

Izgalmas időszak elé néz az RTL Az álommeló című műsorának győztese, Kása Eszter, aki egy éven keresztül a vízkirály, Balogh Levente elnöki asszisztensi pozíciójában dolgozik majd havi bruttó 3 millió forintos fizetésért. A fiatal tehetség most elárulta, mire költi a hét számjegyű keresetét.
2024-05-03 22:06:20

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:19:10

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:39

Egyre több ország nem enged a területére utasszállító repülőgépet az Egyesült Királyságból

Azért döntöttek így, mert a koronavírusnak egy jóval fertőzőbb törzse bukkant fel a szigetországban
2020-12-20 22:06:27

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-23 22:20:34

4,7 millió forinttal olcsóbb és 160 lóerővel gyengébb: itt az új Cupra Formentor

Itt a megoldás azoknak, akik az eredeti Formentort túl drágának találják.
2020-11-16 09:12:01

4,7 millió forinttal olcsóbb és 160 lóerővel gyengébb: itt az új Cupra Formentor

Itt a megoldás azoknak, akik az eredeti Formentort túl drágának találják.
2020-11-16 09:12:02

4,7 millió forinttal olcsóbb és 160 lóerővel gyengébb: itt az új Cupra Formentor

Itt a megoldás azoknak, akik az eredeti Formentort túl drágának találják.
2020-11-17 07:08:43

Közel 800 millió dollárt ad Jeff Bezos klímavédelmi célokra

A világ leggazdagabb embere 10 milliárd dolláros adakozást ígért, most osztotta ki ebből az első 791 milliót.
2020-11-17 11:07:35

842 millió forintból építtetnek liftet a Várban

Az újjáépülő Stöckl-lépcső folytatása lesz a Tabáni lift, ugyanaz a két cég is végezheti a munkákat.
2020-11-17 13:06:42

Elmarasztalta a bíróság a rendőrséget, mert nem lépett fel a homofób randalírozók ellen

A Fővárosi Törvényszék szerint indokolatlanul vártak az Aurórához kiérkező rendőrök húsz percen át, miközben Budaházy Györgyék odabenn meghiúsították egy LMBT-rendezvény megtartását.
2020-11-17 14:05:52

Félmillió forintos érmét is kibocsát a jegybank

A Szent Istvánnak emléket állító érmét közel egymillió forintért lehet megvásárolni.
2020-11-17 20:07:03

3 millió új autó hiányzik az uniós autópiacról

A biztató szeptemberi hónap után ismét jelentősen csökkent a forgalomba helyezett új személyautók száma az Európai Unióban.
2020-11-19 08:06:13

Milliárdos céget kap a Szeged-Csanádi Egyházmegye az államtól

A főleg megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató Szegedi Fonalfeldolgozó Zrt-t adja az állam az egyházmegyének. Az egymilliárd forintos árbevételű vállalatot 15 éven át csak miniszteri engedéllyel adhatja el a Szeged-Csanádi egyházmegye.
2020-11-19 08:06:14

3 millió új autó hiányzik az uniós autópiacról

A biztató szeptemberi hónap után ismét jelentősen csökkent a forgalomba helyezett új személyautók száma az Európai Unióban.
2020-11-19 08:06:14

Tini youtuber törte össze apja 1 milliárd forintos szuperautóját

Az olasz autóritkaságból ez az egy példány létezik. Illetve létezett.
2020-11-19 09:08:16

Tini youtuber törte össze apja 1 milliárd forintos szuperautóját

Az olasz autóritkaságból ez az egy példány létezik. Illetve létezett.
2020-11-19 09:08:17

Az MSZP bűncselekménnyé tenné a jogosítvány nélküli vezetést

Nincs nagy visszatartó ereje a helyszínen kiszabható, pár tízezer forintos pénzbírságnak.
2020-11-19 12:09:47

Az MSZP bűncselekménnyé tenné a jogosítvány nélküli vezetést

Nincs nagy visszatartó ereje a helyszínen kiszabható, pár tízezer forintos pénzbírságnak.
2020-11-19 12:09:48

Ígéretes adatok érkeztek az oxfordi vakcináról, amelyből 5 millió adagra szerződött a magyar kormány

A tesztek során az idősebb korosztálynál hasonló hatékonyságot mértek a kutatók, mint a fiatalabbaknál. A résztvevők több mint 99 százalékánál alakult ki megfelelő antitestválasz.
2020-11-19 16:09:23

2020-11-19 16:09:24

Az MSZP bűncselekménnyé tenné a jogosítvány nélküli vezetést

Nincs nagy visszatartó ereje a helyszínen kiszabható, pár tízezer forintos pénzbírságnak.
2020-11-20 06:06:35

600 millió forintba kerül Magyarországnak a következő MTV-díjátadó

A 2020-as gála költségei üzleti titoknak minősülnek.
2020-11-20 06:06:36

Öt fertőzött miatt tesztelnek 3 millió embert Kínában

Csak öt fertőzöttet találtak, mégis letesztelnek 3 millió embert egy Pekinggel szomszédos városban. Kínában rendkívül alacsony a koronavírusos esetek száma.
2020-11-21 15:07:54

2020-11-21 15:07:55

2020-11-21 16:06:11

58 millió forintért kelt egy kamera, aminek objektívjét Petzvál József alkotta

A Voigtländer Daguerreotype kamerát 1840-ben gyártották.
2020-11-21 22:05:53

Koponyalékelés nyomaira bukkantak egy több száz éves mór sírban

A kutatók megismerhetik, milyen betegségekkel küzdöttek az egykor élt emberek.
2020-11-22 08:06:29

Már csak egyet kell aludni, és lehet jelentkezni az e-bringás ingyenpénzért

Első körben csak négy napig lehet pályázni az állami ekerékpár-vásárlási támogatásra, de az egymilliárd forintos keretet a minisztérium ígérete szerint havonta újranyitják majd.
2020-11-22 08:06:33

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   youtube   •   H   •   b   •   mag   •   rozsa sandor   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   apropiaza   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   P   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   tobb millio forintos zsakmannyal lepett meg az unokazos csalo   •   akcisruhaoptioncom_   •   a credit suisse t es a ubs t is vizsgaljak az amerikai hatosagok kijatszhattak az orosz oligarchak elleni szankciokat   •   oktatasi forradalom keszul kinaban annak erdekeben hogy a ferfiak ferfiasabbak legyenek   •   gyerekekre veszelyes anyagot talaltak egy nepszeru gyumolcspureben   •   ally of russia friendly leader wins presidential election in slovakia   •   dontott az alkotmanybirosag nem alaptorveny ellenes a lex szfe   •   will the trump corporate backlash make a difference   •   kiderult hogyan ertekelik majd a pedagogusokat   •   szlovakia magyar miniszterelnoke magyarorszag eseteben latjuk hogy az arstopok nem mukodnek   •   az elitek bunozese okozza az egyik legsulyosabb normazavart a tarsadalomban   •   maris megalakul a rogan antal felugyelete ala tartozo uj rendezvenyszervezo ceg   •   irani drontamadas szijjarto peter kulugyminiszter fontos felhivast tett kozze   •   joszif sztalin egy jegesmedve es pokember is leadta szavazatat az orosz elnokvalasztason   •   a harmas metrorol beszelt a bkk vezerigazgatoja vitezy david azonnal reagalt 2   •   2024 ig kellett varni hogy ujrainduljon a musor amit soha senki nem nezett   •   nepszava kimarad a szocialis dolgozok egy jelentos resze a tesztelesbol 2   •   iran egyik legfontosabb bazisa serulhetett meg az izraeli raketatamadasban 2   •   defend or rebuke house gop faces difficult vote over greene   •   jovo heten all birosag ele a fiatalkoraban molesztalt ferfi akit foljelentett az egyhaz zaklatasert   •   igazi rejtely vajon miert vandorolnak az elefantok kinaban   •   iszonyatos amit egy rejtelyes ferfi rendszeresen csinal egy budapesti jatszoteren   •   ethiopias tigray conflict my wife died giving birth to twins while we hid   •   havazas johet a dunatol keletre 2   •   israel airstrike that killed aid workers due to misidentification   •   gki az emberek ugy erzik penzugyi helyzetuk javul   •   portugalia atvette nemetorszagtol az europai tanacs soros elnokseget   •   irani tamadas szijjarto peter az izraeli kulugyminiszterrel egyeztetett errol beszeltek   •   koronavirus friss adatok erkeztek arrol hogy mennyire ved a korabbi betegseg az omikron ellen   •   wales beat 14 man ireland in six nations   •   lhajltgp   •   mindossze egymillio forintos biztositast kotott a debreceni akkugyarra a kinai gyarto   •   meszaros lorinc uldozott voltam a szocialista kormanyok idejen   •   varkonyi andrea 46 evesen mar nem vagna bele   •   sorsszeru parcsere toth gabi egy tancos miatt hagyta el krausz gabor is egy tancos oldalan talalt a boldogsagra 2   •   virtualis gondozok segithetnek az idosek apolasaban   •   siman nyert a juve a psg idegenben verte a manchester unitedet   •   a volt amerikai alelnok podcastot indit   •   emlekezetes kalandjarol meselt kulcsar edina   •   a bl ben is totalis liverpool osszeomlas 67 eve nem volt ilyen pocsek idenye az angol csapatnak   •   letartoztattak az ombudsmant kabitoszert es mobiltelefonokat csempeszhetett az elitelteknek   •   videon ahogy irani kommandosok foglalnak el egy izraeli kontenerhajot a hormuzi szorosnal 2   •   bombafenyegetes miatt uritettek ki a metrot athenban 2   •   torocsik mari megszolalt egyelore nem oltatja be magat koronavirus ellen   •   demeter szilard ellen tiltakoztak a petofi irodalmi muzeum elott   •   palmalevelekbol irt uzenet mentett meg harom hajotorottet   •   mar az iphone jan is elerheti az nvidia jatekszolgaltatasat 2   •   2 us navy warships in mideast affected by coronavirus   •   uj tagja lett magyarorszagon a milliardosok klubjanak   •   atadtak a magyar erdemrend kitunteteseit a nemzeti unnep alkalmabol