Hűséget kellett esküdniük Kim Dzsongun iránt az észak-koreaiaknak

A fogadalmakat feltehetően még a vezető negyvenedik születésnapja alkalmával tették.
2024-05-06 12:09:30

Kiszivárgott: ilyen még nem történt Kim Dzsongun hatalomra kerülése óta

Kim Dzsongun észak-koreai vezető iránti hűségesküre kötelezték az észak-koreaiakat, Kim hatalomra kerülése óta először - közölte egy dél-koreai kutatóintézet hétfőn.
2024-05-06 12:07:15

Hűséget kellett esküdniük Kim Dzsongun iránt az észak-koreaiaknak

A fogadalmakat feltehetően még a vezető negyvenedik születésnapja alkalmával tették.
2024-05-06 12:06:51

Újságíróknak adják ki magukat az iráni hackerek

Nyugati és közel-keleti vállalatok dolgozóit támadják social engineering, azaz pszichológia manipuláció és adathalászat révén az Iszlám Forradalmi Gárda által támogatott APT42 hackercsoport tagjai, írja a Bleeping Computer. A támadások során újságíróknak, civil szervezetek képviselőinek vagy rendezvényszervezőknek adják ki magukat a csalók, és még az e-mail címeket is rendkívül hihetően képesek lemásolni. Az átverések során olyan lapok nevét használva igyekeznek megtéveszteni a másik felet, mint a Washington Post, az Economist, vagy a The Jerusalem Post. Miután a támadók szóba elegyedtek az ál...
2024-05-06 10:07:43

Készül a világháborúra az észak-koreai diktátor, Kim Dzsongun

Észak-Korea hosszú ideje fenyegetést jelent Kelet-Ázsia biztonságára.
2024-05-04 14:08:59

Amatőr régészek rejtélyes, kéz és láb nélküli csontvázakat találtak Hermann Göring egykori villájában

A villa a mai Lengyelország területén található, egykor a német vezetés főhadiszállása volt.
2024-05-03 19:11:34

2024-05-03 19:11:17

2024-05-03 19:11:13

Kim Dzsongun évente 25 szüzet választ a háremébe: gyönyörosztag kényezteti az észak-koreai diktátor

A szülők többsége örül, ha kiválasztják a lányukat, mert sokkal jobb lesz az életük.
2024-05-03 18:06:12

Kim Dzsongun évente 25 szüzet választ a háremébe: gyönyörosztag kényezteti az észak-koreai diktátor

A szülők többsége örül, ha kiválasztják a lányukat, mert sokkal jobb lesz az életük.
2024-05-03 18:06:00

Kim Dzsongun évente 25 szüzet választ a háremébe: gyönyörosztag kényezteti az észak-koreai diktátor

A szülők többsége örül, ha kiválasztják a lányukat, mert sokkal jobb lesz az életük.
2024-05-03 18:05:49

Rejtélyes gond van az iPhone-okkal

Hivatalos megoldás még nincs rá, de mi igyekszünk segíteni.
2024-05-03 14:08:38

Kim Dzsongun szűz észak-koreai lányokból válogat magának szexosztagot minden évben

A beteges, kegyetlen szokást azzal magyarázzák, hogy a fiatal tizenéves lányokkal való szexuális intimitás halhatatlanságot biztosít a diktátor számára.
2024-05-03 13:10:45

Újabb rejtélyes haláleset történt a Boeing-ügyben

Fokozódik a botrány a repülőgyártó körül.
2024-05-03 10:09:49

Újabb rejtélyes haláleset történt a Boeing-ügyben

Fokozódik a botrány a repülőgyártó körül.
2024-05-03 10:06:58

Most már biztos, semmi sem tartja vissza Észak-Koreát

Az ukrajnai pusztítás megmutatta, minden eszköz hatástalan volt a phenjani rezsim ellen.
2024-05-03 06:08:08

Most már biztos, semmi sem tartja vissza Észak-Koreát

Az ukrajnai pusztítás megmutatta, minden eszköz hatástalan volt a phenjani rezsim ellen.
2024-05-03 06:06:19

Ez egyre ijesztőbb: újabb szivárogtató vesztette életét rejtélyes módon a Boeing-ügyben

A Seattle Times beszámolója szerint két Boeing-szivárogtató, John Barnett és Joshua Dean tragikus körülmények között vesztette életét. Az előbbi állítólag öngyilkos lett, míg az utóbbit rejtélyes fertőzés vitte el, mindketten a repülőgépgyártó vállalat belső hiányosságaira hívták fel a figyelmet - közölte a RTL.hu.
2024-05-02 19:08:17

Terrorriasztást adtak ki több dél-koreai nagykövetségen

Ezt megelőzően figyelmeztetés volt érvényben.
2024-05-02 13:10:00

Eladó Zalakaroson egy jól működő,ismert apartmanház

Zalakaroson eladó egy 18+2 félszobás,ismert és jól működő Apartmanház, teljes bútorzatával és felszereltségével,közel az Európa hírű gyógy-termál és élményfürdőhöz.A két épületből álló kétszintes létesítmény per és tehermentes, 998 m2 telken egy hr.számon épült családi ház kategóriában, ~540 m2 hasznos térrel,+35 m2-es szolgáltató helyiség bútorokkal,konyhával,mosdóval és Wc-vel,+10 m2-es kamra,+8 m2-es karbantartó műhely és tároló az utcai épület alsó szintjén,+50 m2-es fedett kertipavilon asztalokkal és padokkal. Összközmű van ipari árammal,fűtés+melegvíz gázk...
2020-06-20 16:41:45

Szélvédő csere Budapest https://szelvedocsere1.com/

Szélvédő csere és javítás Önnél a helyszínen, Budapesten és környékén! Csak minőségi autóüveggel és alapanyagokkal dolgozunk olcsón! +36 70 602 6000 https://szelvedocsere1.com/ Mobil szélvédő szerviz Budapesten. Szélvédőcsere Budapest, mobil szélvédő csere Bp, szélvédő szerviz Budapest,
2020-06-20 16:41:46

Mobilgarázs betonalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre mobil garázsok, szerszám tárolok, beton alapozások elkészítése, betonalapok festése, teljes körű kivitelezése. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Mobil garázsok betonalap készítése, kiváló minőség, elérhető áron! Kivitelezés helyszínére szabott egyedi árak.+36-20/915-8893
2020-06-20 16:41:46

Mobilgarázs betonalap!

Mobilgarázs betonalap! Vállalkozásom egyik fő tevékenységi köre mobil garázsok, szerszám tárolok, beton alapozások elkészítése, betonalapok festése, teljes körű kivitelezése. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Mobil garázsok betonalap készítése, kiváló minőség, elérhető áron! Kivitelezés helyszínére szabott egyedi árak.+36-20/915-8893

csarnok fűtés

OLCSÓ HŐLÉGFÚVÓ, ÁLLATTARTÓ HOLEGFUVO gyártás, HŐLÉGFÚVÓ forgalmazás és HOLEGFUVO szerviz. teraszfuto, AKCIÓS GÁZolajos hőLÉGFÚVÓ, olajos holegfuvo, Pb gazos holegfuvo, gazos holegfuvo,FOLDgazOS HOLEGFUVO, fatuzelesu holegfuvo, elektromos holegfuvo, mobil holegfuvo, lakasfuto holegfuvo, párátlanítók, légszárítók, HASZNÁLT HŐLégfúVÓK, HöleGFÚVÓ ÁRAK, BIZOmányos HŐLÉGFÚVÓK, akciós hőlégfúvók, FELÚJÍTott HŐLÉGfuvÓK, MOBIL holegfuvok,Függesztett HŐLÉGfuvok,KÉMÉNYES hőlegfuvok,légcsatornázható hole
2020-06-23 11:30:09

2020-06-23 22:01:05

Eladó Zalakaroson egy jól működő,ismert apartmanház

Zalakaroson eladó egy 18+2 félszobás,ismert és jól működő Apartmanház, teljes bútorzatával és felszereltségével,közel az Európa hírű gyógy-termál és élményfürdőhöz.A két épületből álló kétszintes létesítmény per és tehermentes, 998 m2 telken egy hr.számon épült családi ház kategóriában, ~540 m2 hasznos térrel,+35 m2-es szolgáltató helyiség bútorokkal,konyhával,mosdóval és Wc-vel,+10 m2-es kamra,+8 m2-es karbantartó műhely és tároló az utcai épület alsó szintjén,+50 m2-es fedett kertipavilon asztalokkal és padokkal. Összközmű van ipari árammal,fűtés+melegvíz gázk...
2020-06-23 22:01:09

2020-06-23 22:01:11

Szélvédő csere Budapest https://szelvedocsere1.com/

Szélvédő csere és javítás Önnél a helyszínen, Budapesten és környékén! Csak minőségi autóüveggel és alapanyagokkal dolgozunk olcsón! +36 70 602 6000 https://szelvedocsere1.com/ Mobil szélvédő szerviz Budapesten. Szélvédőcsere Budapest, mobil szélvédő csere Bp, szélvédő szerviz Budapest,
2020-06-23 22:01:11

Mobilgarázs betonalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre mobil garázsok, szerszám tárolok, beton alapozások elkészítése, betonalapok festése, teljes körű kivitelezése. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Mobil garázsok betonalap készítése, kiváló minőség, elérhető áron! Kivitelezés helyszínére szabott egyedi árak.+36-20/915-8893
2020-06-23 22:01:12

2020-06-23 22:14:23

Eladó Zalakaroson egy jól működő,ismert apartmanház

Zalakaroson eladó egy 18+2 félszobás,ismert és jól működő Apartmanház, teljes bútorzatával és felszereltségével,közel az Európa hírű gyógy-termál és élményfürdőhöz.A két épületből álló kétszintes létesítmény per és tehermentes, 998 m2 telken egy hr.számon épült családi ház kategóriában, ~540 m2 hasznos térrel,+35 m2-es szolgáltató helyiség bútorokkal,konyhával,mosdóval és Wc-vel,+10 m2-es kamra,+8 m2-es karbantartó műhely és tároló az utcai épület alsó szintjén,+50 m2-es fedett kertipavilon asztalokkal és padokkal. Összközmű van ipari árammal,fűtés+melegvíz gázk...
2020-06-23 22:14:25

2020-06-23 22:14:26

Szélvédő csere Budapest https://szelvedocsere1.com/

Szélvédő csere és javítás Önnél a helyszínen, Budapesten és környékén! Csak minőségi autóüveggel és alapanyagokkal dolgozunk olcsón! +36 70 602 6000 https://szelvedocsere1.com/ Mobil szélvédő szerviz Budapesten. Szélvédőcsere Budapest, mobil szélvédő csere Bp, szélvédő szerviz Budapest,
2020-06-23 22:14:26

Mobilgarázs betonalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre mobil garázsok, szerszám tárolok, beton alapozások elkészítése, betonalapok festése, teljes körű kivitelezése. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Mobil garázsok betonalap készítése, kiváló minőség, elérhető áron! Kivitelezés helyszínére szabott egyedi árak.+36-20/915-8893
2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:41

Eladó Zalakaroson egy jól működő,ismert apartmanház

Zalakaroson eladó egy 18+2 félszobás,ismert és jól működő Apartmanház, teljes bútorzatával és felszereltségével,közel az Európa hírű gyógy-termál és élményfürdőhöz.A két épületből álló kétszintes létesítmény per és tehermentes, 998 m2 telken egy hr.számon épült családi ház kategóriában, ~540 m2 hasznos térrel,+35 m2-es szolgáltató helyiség bútorokkal,konyhával,mosdóval és Wc-vel,+10 m2-es kamra,+8 m2-es karbantartó műhely és tároló az utcai épület alsó szintjén,+50 m2-es fedett kertipavilon asztalokkal és padokkal. Összközmű van ipari árammal,fűtés+melegvíz gázk...
2020-06-23 22:14:42

2020-06-23 22:14:43

Szélvédő csere Budapest https://szelvedocsere1.com/

Szélvédő csere és javítás Önnél a helyszínen, Budapesten és környékén! Csak minőségi autóüveggel és alapanyagokkal dolgozunk olcsón! +36 70 602 6000 https://szelvedocsere1.com/ Mobil szélvédő szerviz Budapesten. Szélvédőcsere Budapest, mobil szélvédő csere Bp, szélvédő szerviz Budapest,
2020-06-23 22:14:44

2020-06-23 22:14:45

csarnok fűtés

OLCSÓ HŐLÉGFÚVÓ, ÁLLATTARTÓ HOLEGFUVO gyártás, HŐLÉGFÚVÓ forgalmazás és HOLEGFUVO szerviz. teraszfuto, AKCIÓS GÁZolajos hőLÉGFÚVÓ, olajos holegfuvo, Pb gazos holegfuvo, gazos holegfuvo,FOLDgazOS HOLEGFUVO, fatuzelesu holegfuvo, elektromos holegfuvo, mobil holegfuvo, lakasfuto holegfuvo, párátlanítók, légszárítók, HASZNÁLT HŐLégfúVÓK, HöleGFÚVÓ ÁRAK, BIZOmányos HŐLÉGFÚVÓK, akciós hőlégfúvók, FELÚJÍTott HŐLÉGfuvÓK, MOBIL holegfuvok,Függesztett HŐLÉGfuvok,KÉMÉNYES hőlegfuvok,légcsatornázható hole
2020-06-23 22:15:34

Eladó Zalakaroson egy jól működő,ismert apartmanház

Zalakaroson eladó egy 18+2 félszobás,ismert és jól működő Apartmanház, teljes bútorzatával és felszereltségével,közel az Európa hírű gyógy-termál és élményfürdőhöz.A két épületből álló kétszintes létesítmény per és tehermentes, 998 m2 telken egy hr.számon épült családi ház kategóriában, ~540 m2 hasznos térrel,+35 m2-es szolgáltató helyiség bútorokkal,konyhával,mosdóval és Wc-vel,+10 m2-es kamra,+8 m2-es karbantartó műhely és tároló az utcai épület alsó szintjén,+50 m2-es fedett kertipavilon asztalokkal és padokkal. Összközmű van ipari árammal,fűtés+melegvíz gázk...
2020-06-23 22:15:36

2020-06-23 22:15:37

Szélvédő csere Budapest https://szelvedocsere1.com/

Szélvédő csere és javítás Önnél a helyszínen, Budapesten és környékén! Csak minőségi autóüveggel és alapanyagokkal dolgozunk olcsón! +36 70 602 6000 https://szelvedocsere1.com/ Mobil szélvédő szerviz Budapesten. Szélvédőcsere Budapest, mobil szélvédő csere Bp, szélvédő szerviz Budapest,
2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:21

2020-06-23 22:16:22

2020-06-23 22:16:23

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   a33proka1   •   Magyarország   •   haszn   •   m   •   ftp   •   pro   •   Leverkusen   •   f   •   R   •   apróhirdetés   •   jazz   •   rozsa sandor   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   H   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   németállás   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   J   •   aza   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   elfogadtak a george floyd torvenyt   •   meglepoen egyszeru eszkozzel novelheto az oltasra jelentkezesek szama   •   csunyan megutottek az europai tozsdeket mi tortenik   •   2 defendants acquitted in michigan governor kidnapping case mistrial declared for 2 others   •   szasz julia azt hittem hogy meghaltam 2   •   2020 ban 71 uj fajt irtak le a magyar termeszettudomanyi muzeum munkatarsai   •   ilyen az amikor egy szupermodell vegre kiszabadulhat egy estere miutan megszulte elso gyermeket   •   most vehetnek egy igazi amphicart arveresen a keteltu autoklasszikus   •   euroz   •   a torvenyszek visszavonta az uzvolgyi katonatemeto roman parcellajanak engedelyet   •   former ukrainian prisoners of war describe their experience   •   berohant az ego hazba megmentette csaladjat a hateves kislany   •   uj kalandreality indul a tv2 n jon a totem kepek   •   porra egett a balatoni berek 120 hektaros terulete   •   tortenelmi gyozelem szepen zarta a vebet a noi hokivalogatott   •   jo eve lesz az xboxosoknak   •   kigyulladt az elektromos mustang uj modszert hasznaltak az oltasara   •   covid brisbane lockdown to end ahead of easter weekend   •   mutatunk egy husz eve keszult fotot hienrol   •   megmaradnak de mas funkciot kapnak a kutyapartos piliscsabai buszvarok   •   get ready for sundays sag awards   •   rainbow flap biden pride tweet draws objection from kuwait   •   uj trendek a lakaspiacon a hagyomanyos es okosotthon megoldasok talalkozasa   •   kalauz nelkul kozlekednek vasarnaptol bizonyos hazai vonatok es egyre tobb ilyen lesz akit megis bliccelesen kapnak gigantikus buntetest kap 3   •   olivia wilde says being served custody papers from jason sudeikis on stage was vicious   •   amerikai legiost igazolt a szekszard   •   prince harry mirror publisher apologises in phone hacking trial   •   krisztian egybol megerzete hogy valami gond van amikor atkuldtem neki a dalt dj christopher es burai krisztian kozos dala igazi remekmu lett 2   •   sulyos baleset tortent devecsernel ket mentohelikopter erkezett a helyszinre 3   •   tobb szaz millio forintos kart okozott a szentendrei aruhaztuz   •   denmark passes law to move asylum centers outside the eu   •   varga mihaly nagy marton kinevezeserol a csapatjatekban mindig az edzo hatarozza meg a strategiat 2   •   kirepult az autobol es meghalt egy sofor izsaknal   •   eltunt a no aki februarban is eltunt es egy meredek sziklan egy fan lett meg   •   a szloven kormany az osszes buzatermest felvasarolja   •   pompeo and bolton were targeted in an iranian assassination plot law enforcement source says   •   orban viktor ujabb eros uzenetet kuldott ukrajna eu s csatlakozasaval kapcsolatban   •   azon dol el a valasztas hogy kire szavaznak a romak   •   nagyot ugrott az epitoipari termeles   •   gps wore bin bags for aprons during the pandemic   •   lakAAAAspAAAArAAAAlr AAAAra   •   egzotikus szerelem haboru idejen a beke foldjen   •   torres scores hat trick as man city win thriller against newcastle   •   leaked interview with irans foreign minister may undermine nuclear negotiations   •   benyujtotta a fidesz a szuverenitasvedelmi torveny javaslatat egy uj allami szerv is letrejon 2   •   moszkvanak nem kell a ketes eredetu ajandek 2   •   elkepeszto mellek melle a vilag legjobb feneke szivesen vetkozik a szuperszexi sportolono kepek   •   tanuldmegingyenszmtg pedsazinternethasznl att   •   koronavirus figyelmeztetes erkezett azoknak akik favipiravir gyogyszert szedtek   •   a dvsc vendegkent szerzett elonyt az ekl ben