"Kicsit azért irigykedem rá" - Rácz Jenő beszállt a Sztárbox balhéba: ezért nem ő indul Molnár Áron helyett a nemzetközi versenyen

Rácz Jenő a tavalyi konfliktusuk után elásta a csatabárdot Istenes Bencével, így ma már tiszta szívből mondja, hogy szurkol neki a nemzetközi ökölvívóversenyen.
2024-05-09 14:06:37

2024-05-09 14:06:15

Harmadik menet: Erdei Zsolt is megszólalt Molnár Áron és Hajdú Péter nemzetközi Sztárbox-balhéjáról

Nem csitulnak a kedélyek a Sztárbox győzteseire váró nemzetközi verseny körül.
2024-05-09 10:13:27

Történelmet írhat Párizsban a britek népszerű olimpiai bajnoka

Ötödik olimpiáján vehet részt, Londonban, Rióban és Tokióban dobogóra állhatott.
2024-05-08 18:07:39

Ezer vitorlás a vízen, tízezrek a parton: így fogadta Franciaország az olimpiai lángot - galéria

A második világháború végére emlékezve jelképesen a győzelem napján futott be a láng a marseille-i kikötőbe.
2024-05-08 17:08:40

"Te sem vagy kivétel, masszívan politizálsz!" - Kitört a balhé Molnár Áron és Hajdú Péter között: a színész páros lábbal szállt bele a tévésbe

Molnár Áron páros lábbal szállt bele Hajdú Péterbe, miután ő kedden este reagált arra, hogy valójában miért nem indul el a nemzetközi bokszversenyen.
2024-05-08 16:06:22

2024-05-08 16:05:50

Beindult a szájkarate Hajdú Péter és Molnár Áron között

A Varga Judit-interjúról és Istenes Bencéről is szó esett.
2024-05-08 11:13:13

Vb-selejtezőkkel kezdi meg az olimpiai felkészülést a férfi kézilabda-válogatott

A litvánok elleni két mérkőzés tökéletes ráhangolódásnak ígérkezik az igazán kemény munkára.
2024-05-08 10:09:17

Hajdú Péter keményen visszavágott: "Molnár Áron egy dolgot akart, még több pénzt"

Hajdú Péter megvédte magát Molnár Áronnal szemben, kíméletlenül visszaszólt neki a nemzetközi bokszverseny kapcsán.
2024-05-07 23:06:13

2024-05-07 23:06:11

Molnár Árontól nem újdonság, hogy határozott véleményt alkot egy-egy, számára fontos ügyben. Most elárulta, miért nem fogadta el a felkérést a nemzetközi bokszmérkőzésre.
2024-05-07 21:06:22

Molnár Áron keményen odaszúrt Istenes Bencének és Hajdú Péternek, kitálalt a nemzetközi bokszverseny milliós támogatásáról is: "Először el kellene vennie az övemet"

Molnár Árontól nem újdonság, hogy határozott véleményt alkot egy-egy számára fontos ügyben. Most elárulta, miért nem fogadta el a felkérést a nemzetközi bokszmérkőzésre.
2024-05-07 20:06:20

Ezen csúszott el a megegyezés? Így került a Sztárbox-bajnok Molnár Áron helyére Istenes Bence

Bár úgy tűnt, Molnár Áron a Sztárboxban aratott győzelme után a nemzetközi versenyen is megméreti magát, óriási meglepetésre kiderült, hiába gázolt át a középsúlyú mezőnyön, mégsem ő képviseli Magyarországot az eseményen. A Blikk információi szerint az anyagiakon csúszott el a megállapodás, így a színész helyett az RTL műsorvezetője, Istenes Bence kap lehetőséget.
2024-05-07 19:06:13

2024-05-07 19:05:57

Istenes Bence újra ringbe lép, Molnár Áron kihagyja a bunyót

Megvannak a HELL Boxing Kings nemzetközi bokszverseny celeb kategóriájának résztvevői.
2024-05-07 11:11:18

Hiába nyerte meg a Sztárboxot, Molnár Áron mégsem indul a nemzetközi versenyen

A Blikk azt írja, hogy Istenes Bence száll helyette ringbe.
2024-05-07 09:13:01

Mi történhetett? Molnár Áron helyett Istenes Bence indul a Sztárbox nemzetközi versenyén

Nagyon úgy tűnik, hogy hiába nyerte meg magabiztosan a Sztárboxban a saját súlycsoportját, Molnár Áronnak még várnia kell a nemzetközi karrierre - legalábbis, ami a szorítót illeti.
2024-05-07 08:06:12

2024-05-07 08:05:50

EXCEL, ACCESS Online MAGÁNOKTATÁS! 06(20)989-0232

Most MARADJON OTTHON! De közben azért lehet tanulni. Érdemes kihasználni a kényszerűen otthon töltött időt! Hosszú tanítási gyakorlattal, hatékony módszerekkel tanítok elsősorban Excel, Access, alkalmazásokat. Nálam biztosan megérti, megtanulja alkalmazni az elméletet is. Számítástechnika szakos tanár vagyok. [email protected] http://exceltanar.hu/ Hívjon: 06(20)989-0232
2020-06-23 22:14:24

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:42

2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:20

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:56

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:19:10

2020-06-23 22:19:23

2020-06-23 22:19:34

2020-06-23 22:19:40

2020-06-23 22:19:41

2020-06-23 22:20:34

Súlyos eltiltást kapott az orosz súlyemelő

Nagyezsda Lomova 2027-ig nem indulhat súlyemelő versenyen.
2020-11-21 15:07:50

Megható videóval emlékezik a magyar pólószövetség Benedek Tiborra

A júniusban meghalt háromszoros olimpiai bajnok, Európa- és világbajnok vízilabdázóról az olimpia kapcsán osztottak meg egy videót.
2020-11-22 12:07:33

Májrákban halt meg az olimpiai bajnok

A 61 éves Ernesto Canto az 1984-es Los Angelesben megrendezett olimpián nyert a 20 km-es gyaloglásban.
2020-11-23 06:06:59

A NOB-elnök szerint az olimpiának a világbékét kell képviselnie

Thomas Bach a világjárvány közepette szükségesnek tartja, hogy a társadalmak kölcsönösen segítsék egymást.
2020-11-23 12:05:54

Távozott a Győr női kézicsapatátol az olimpiai bajnok átlövő

A játékos egyezségre jutott a klubbal abban, hogy másik – nem BL-induló – csapatot keres magának.
2020-11-24 11:06:23

Eltűnt egy 25 éves nő Budapesten

Jelenleg is keresik a rendőrök a nőt, akit egy okmányirodában láttak utoljára.
2020-11-24 12:06:10

Kihagyja a női kézilabda-Eb-t az olimpiai bajnok válogatott egyik legjobbja

Anna Vjahirjeva egy makacs hátsérülés miatt nem lehet ott Dániában.
2020-11-25 11:06:19

100 éve született a magyar válogatottal két olimpiai aranyat nyerő fociedző

Lakat Károly minden idők egyik legsikeresebb magyar szakembere volt.
2020-11-27 09:07:05

Magyar győzelem a budapesti Díjugrató Világkupán

Hagyományosan jól szerepeltek a hazai lovasok és lovaik a tradicionális versenyen.
2020-11-30 08:06:41

A kétszeres olimpiai bajnok teniszező Tokióban is címet védene

Andy Murray 2012-ben és 2016-ban is megnyerte a férfi egyes aranyérmét.
2020-11-30 13:06:32

Kiderült, hogy lesz-e kihívója Thomas Bachnak a NOB elnöki posztjára

A 66 éves német sportvezető 2013 óta vezeti a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot.
2020-12-01 12:06:00

Közel egymilliárd dollárba kerül a tokiói olimpia szervezőinek a koronavírus elleni védekezés

Az olimpiai játékok eltolása közel ennek az összegnek a kétszerese lesz.
2020-12-01 13:06:28

Mikaela Shiffrin kihagyja a hétvégi világkupa-fordulót

A kétszeres olimpiai bajnok világsztár hátránya tovább nőhet riválisával szemben.
2020-12-01 14:06:06

Egyetlen versenyen sem állnak rajthoz decemberben a norvég sífutók

A koronavírus-járvány miatt valamennyi világkupaversenyt kihagyják az év utolsó hónapjában.
2020-12-01 17:06:07

Új emlékérmék jelennek meg a 125 éves Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletére

Bemutatjuk a Magyar Nemzeti Bank által kibocsátott emléktárgyakat.
2020-12-02 14:06:05

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   youtube   •   H   •   b   •   mag   •   rozsa sandor   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   eb   •   perapro   •   vacsoracsata   •   apropiaza   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   P   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   divattervező   •   mar 21 fos a magyar csapat a fedettpalyas atletikai europa bajnoksagra   •   kokemeny valaszcsapasra keszul izrael sulyos szavakkal uzent a vezerkari fonok video   •   jon kalman stefansson magyarorszag verzik es a magyar kormany elarulja a polgarait 2   •   negy uj milliardost es kozel haromezer uj milliomost adott az orszagnak 2020   •   evekig mergezte hashajtoval a beteget egy apolono   •   korhazi gyogyszerekkel kereskedett egy budapesti orvos a koronavirus jarvany idejen most vadat emeltek ellene   •   one mistake after the other how astrazeneca went from pandemic hero to villain   •   kilencpontos elonnyel zarta a fradi az oszt 2   •   150 milliard forint tamogatast ad a kormany a tokaj zemplen terseg fejlesztesere   •   az ezredfordulos generaciobol sokan a koronavirus miatt lesznek autovasarlok 3   •   szlavik az oltas mas eletminoseget is jelent   •   elad!Legjobbr!Potenc   •   fabej   •   muveszi szabadsagrol es intezmenyi autonomiarol fog beszelni l simon laszlo mma s szekfoglalojaban 2   •   harom het mulva mar a vilagbajnoksagert jatszik a magyar labdarugo valogatott   •   ujrahasznositott haztartasi termekekkel jon a lidl 2   •   doctor who yasmin finney on fandom family and online trolls   •   internetes csalok a magyar posta neveben probalkoznak 2   •   elkeszult szeged 16 milliardos uszodaja   •   eloszor a madarak hulltak le az egrol   •   brexit helped uk prepare for the pandemic government set to argue despite victims lawyers claims   •   megfulladt az eteltol a korhazban krisztian pepes ennivalo helyett pulykat adtak a nyelesi problemaval kuszkodo fiunak 3   •   a magyar valogatott legyozte franciaorszagot visszajutott a vilagelitbe 2   •   stg.   •   tisztessegtelen eszkozokkel nem lehet jo ugyet kepviselni 2   •   katonanak allna palffy istvan aki eloszor szolalt meg a hir tv bol valo kirugasa utan kialakult felem egy ellenszenv 2   •   novak katalin ferje meghokkento szamot kozolt hatalmasat nott magyarorszag aranytartaleka   •   13 milliardbol ujitottak fel a szegedi egyetem egyik karanak otthonat a tuzfalrol viszont megfeledkeztek   •   Saria   •   halalos gazolas miatt kesnek a vonatok a vaci es az esztergomi vonalon   •   a 120 eves magyar filmet programsorozattal unnepli az nfi   •   74 percen at tartott a teljes napfogyatkozas egy concorde utasainak 51 eve nem dolt meg a rekordjuk 4   •   magasabb fokozatba kapcsolt az autowallis varhatoan felfele modositja a tervszamokat   •   bezartak es prostituciora kenyszeritettek a not egy kiskoruval is majdnem ezt tettek vademeles lett belole 4   •   lerobbant a palya kozepen a mentoauto a jatekosok toltak be video   •   az evtized chipgyarto uzletere keszulhet az intel es a samsung   •   dramai reszletek az m1 esen tortent tragediarol harom kisgyermeket hagyott hatra az egyik aldozat igy lehet most segiteni a csaladnak 2   •   az imf nem latja a kormany 25 os novekedesi elorejelzeset iden   •   ablaksztáradminfilem   •   jaszaimaridijatkapot   •   huliganok tonkretettek a keleti palyaudvar kozossegi zongorajat   •   visszaesett az amerikai bankszektor nyeresege   •   ujra eljohet az uresen repulo szellemgepek kora   •   20102011matricadie1k   •   lottozokat fosztogattak egy ravasz trukkel most lebuktak a szelhamosok   •   eldolt nem lehetnek kulfoldi szurkolok az olimpian   •   hazarendeltek a british airways egyik stewardesset a maldiv szigetekrol miutan reszegen verekedett egy szallodaban   •   record sewage spills into englands rivers and seas   •   labour wants to increase defence spending to 2 5