Éveken keresztül molesztálta felesége unokáját, míg a kislány el nem sírta magát az iskolában

Tíz év börtönre ítélték, az ügyészség súlyosbítást kért.
2024-05-30 18:09:51

Toroczkai László: Nyíltan beavatkozik a Facebook a kampányba, ez egyértelmû csalás

A Mi Hazánk Mozgalom elnöke Rónai Egonnak beszélt a kékfideszezésrõl és a közvélemény-kutatók tévedéseirõl is.
2024-05-30 18:09:34

Éveken keresztül molesztálta felesége unokáját, míg a kislány el nem sírta magát az iskolában

Tíz év börtönre ítélték, az ügyészség súlyosbítást kért.
2024-05-30 18:07:17

Toroczkai László: Nyíltan beavatkozik a Facebook a kampányba, ez egyértelmû csalás

A Mi Hazánk Mozgalom elnöke Rónai Egonnak beszélt a kékfideszezésrõl és a közvélemény-kutatók tévedéseirõl is.
2024-05-30 18:07:10

Új módszerrel szállnak szembe a banki csalókkal, az AI segít a felderítésben

A Mastercard bejelentette, hogy generatív mesterséges intelligencia segítségével duplázza meg a potenciálisan veszélyeztetett kártyák felderítésének sebességét - közölte a társaság. A Mastercard szakértõje a banki kiberbiztonsági trendekrõl tart elõadást június 11-ei Financial IT konferenciánkon, ahol a témával részletesen foglalkozunk. Regisztráció és részletek itt!
2024-05-30 12:07:20

Ezt a gyönyõrû nõt elképesztõen rászedte egy csaló a tinderen

Rábeszélte, hogy fektesse a pénzét kriptovalutába, élete legrosszabb ötlete volt.
2024-05-29 21:09:17

Bejelentést tett az OpenAI: fontos szakaszba lépett a következõ nagy dobás

Szintet lépett a ChatGPT új változatának fejlesztése, valamint egy biztonsági bizottságot is életre hívott a cég.
2024-05-29 15:10:42

Bejelentést tett az OpenAI: fontos szakaszba lépett a következõ nagy dobás

Szintet lépett a ChatGPT új változatának fejlesztése, valamint egy biztonsági bizottságot is életre hívott a cég.
2024-05-29 15:10:25

Sorra tartóztatják le a banki csalókat Magyarországon

Bankszakmai ajánlást fogalmaztak meg az online pénzügyi csalások áldozataitól érkezõ bejelentések megfelelõ fogadásának és kezelésének segítésére a Magyar Bankszövetség tagjai számára. A csalóknak rossz hír, hogy online csalásokkal kapcsolatbantavaly év eleje óta 688 embert fogtak el és hallgattak ki gyanúsítottként, több mint 350 embert azonosítottak gyanúsítottként, és 105 embert tartóztattak le. A csalások témakörével június 11-ei Financial IT rendezvényünkön is foglalkozunk, regisztráció és részletek itt! 
2024-05-29 13:07:19

Így indult útjára az elsõ rohamkocsi Magyarországon

Magyarországon 1887-ben kezdõdött el a szervezetszerû mentõszolgálat kialakítása.
2024-05-29 07:09:30

Kétmillió forintot csaltak ki egy álláshirdetésre jelentkezõ kismamától

A nõ gyanakodni kezdett, de ahelyett, hogy visszautalták volna az elküldött pénzt, azzal fenyegették, hogy kötbért is kell fizetnie.
2024-05-28 13:11:38

2024-05-28 13:11:27

Vádat emeltek több ember ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt

A fiktív számlák áfatartalmával az adófizetési kötelezettségüket jogosulatlanul csökkentették.
2024-05-28 11:07:31

Zaciba vágta a lopott ékszereket a jósnõ: elképesztõ módon csalta ki a zsákmányt az áldozatától

A Gyõri Járási Ügyészség vádat emelt egy nõvel szemben, aki jóslás közben azt ígérte a sértettnek, hogy másnapra megtisztítja a rontástól az ékszereket, de aztán zálogba adta õket.
2024-05-28 11:06:41

2024-05-28 11:06:22

2024-05-28 11:06:09

Gigapert indítanak 63 vádlott ellen költségvetési csalás miatt, az otthonfelújítási támogatások is érintettek

Vádat emelt a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Fõügyészség egy bûnszervezetben, üzletszerûen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bûncselekmények miatt indult büntetõügyben 63 vádlottal szemben - közölte a vármegyei fõügyészség kedden közleményben az MTI-vel.
2024-05-28 10:09:03

Súlyos csalás áldozata lett Márió, a harmonikás: "Túl nagy összegrõl van szó ahhoz, hogy veszni hagyjam"

Teljesen kiakadt a sikeres harmonikás, Márió, ugyanis súlyos összeggel húzták le, milliós összeg tûnt el a számlájáról.
2024-05-27 21:05:57

2024-05-27 21:05:45

Itt az új világ: tényleg többet kaszálhatunk pár banki befektetésen, mint az állampapírokon?

Elérkeztünk oda, amikor már egyáltalán nem triviális, hogy az állampapír a legmagasabb kamatot biztosító termék a piacon, vannak ugyanis olyan bankbetétek és banki kötvények, amelyeknek kamata veri az állampapírokét. Csakhogy a banki termékeknél van két nagy bökkenõ: a kamatadó és a szocho, ezeket is figyelembe véve még mindig az állampapírok a nyerõk, utóbbiak idõ elõtti visszaváltása esetén is. Összegyûjtöttük, hogy egymillió forint befektetése esetén milyen banki kamatokat kaphatunk a pénzünkre, és ez mire elég az állampapírokkal szemben.
2024-03-17 16:07:00

Akkora csalást sejtenek Magyarországon, hogy az OLAF is lépett

Vizsgálat indult az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által a lombkorona nélküli lombkoronasétány ügyében - számolt be Donáth Anna, a Momentum európai parlamenti képviselõje a Facebookon.
2023-09-17 15:31:52

Csaknem 28 millió forintot csalt ki nõktõl egy férfi Budapesten

Az ügyészség üzletszerûen elkövetett csalás miatt emelt vádat.
2022-04-22 14:10:04

Csaknem 28 millió forintot csalt ki nõktõl egy férfi Budapesten

Az ügyészség üzletszerûen elkövetett csalás miatt emelt vádat.
2022-04-22 14:16:57

Kétmilliárd forintos hátrányt okozott a magyar állam költségvetésének egy bûnszervezet

A fõügyészség 48 személlyel szemben nyújtott be vádiratot.
2024-05-10 12:09:07

Kétmilliárd forintos hátrányt okozott egy bûnszervezet a magyar állam költségvetésének

A fõügyészség 48 személlyel szemben nyújtott be vádiratot.
2024-05-10 12:06:57

Felváltott 8 500 forintot 8 500 euróra egy Veszprém megyei nõ

Felfüggesztett börtönbüntetéssel honorálná a mutatványt az ügyészség.
2021-08-04 14:06:13

Közel hatszázmillió forintot csalt ki áldozataitól egy volt bíró

Börtönbe küldené az ügyészség.
2022-05-11 22:10:21

Félmilliót emeltek le Linda számlájáról: nemcsak a csalók, a bank is át akarta verni

Vigyázat! Vírusszerûen terjed az átutalásos banki csalás, a privát, sõt, újabban a céges bankszámlák elleni támadás. Több fronton is próbálkoznak a bûnözõk, pár másodpercen belül akár többször is tízezrekkel károsítva meg a számlatulajdonost.
2023-06-16 05:05:49

2023-06-16 05:05:53

2023-06-16 05:06:21

Itt az öt aranyszabály, amivel megelõzheted, hogy banki csalás áldozatává válj

Ugrásszerûen megnõtt a csalások száma a banki pénzforgalomban, az adatainkkal való visszaélésre alapuló átverési kísérletek a mindennapjaink részévé váltak. E csalások kivédésére hangzott el öt fontos tanács a Portfolio keddi konferenciáján.
2023-11-07 12:06:40

Bíróság elõtt a Borkai-féle jachton feltûnt ikerpár

Költségvetési csalás miatt indult az eljárás.
2024-04-17 14:09:29

Bíróság elõtt a Borkai-féle jachton feltûnt ikerpár

Költségvetési csalás miatt indult az eljárás.
2024-04-17 14:06:52

Zavarosban halászott a halastó tulajdonosa

Az ügyészség uniós támogatás jogosulatlan igénybevétele miatt emelt vádat.
2022-12-29 08:07:47

Zavarosban halászott a halastó tulajdonosa

Az ügyészség uniós támogatás jogosulatlan igénybevétele miatt emelt vádat.
2022-12-29 08:10:55

Súlyos pénzügyi csalással vádolta meg Donald Trumpot és három gyerekét a New York-i állami fõügyész

Nagyszabású pénzügyi csalás vádjával pert indított Donald Trump, három legidõsebb gyereke ? ifjabb Donald Trump, Eric Trump, Ivanka Trump ?, valamint a Trump Organization több vezetõje ellen New York állam fõügyésze. Letitia James szerdán közölte: nem csak polgári peres eljárás indul az ügyben, de büntetõeljárást is kezdeményeznek majd a manhattani kerületi ügyészséget, valamint bejelentést tesznek az amerikai szövetségi adóhivatalnál, az IRS-nél is. A vádak szerint Donald Trump, a gyerekei és a Trump Org vezetõi segítségével, dollármilliárdos nagyságrendben növelte meg papíron a vagyonát, töb...
2022-09-21 19:22:34

Olyan részegen motorozott, hogy egy útkeresztezõdésben álltában felborult

Fél liter vodka elfogyasztása után indult el bevásárolni egy veszprémi férfi ? motorral. A negyvenhét éves férfi olyan ittas volt, hogy egy táblánál álló helyzetben borult fel a jármûvel, ellene ittas állapotban elkövetett jármûvezetés miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség. A 47 éves veszprémi férfi 2021. szeptember 7-én, azt követõen, hogy elmondása szerint otthonában mintegy fél liter vodkát megivott, kora délután motorkerékpárral indult a városszéli üzletközpontba vásárolni. Egy útkeresztezõdésben az elsõbbségadás táblánál megállt, azonban annyira ittas volt, hogy álló helyében el...
2021-12-11 12:07:56

Covid elleni vakcinát fejlesztõ kutatónak adta ki magát, bíróság elé állítják

Covid elleni vakcinát fejlesztõ kutatóorvosnak adta ki magát egy tószegi nõ. A Szolnoki Járási Ügyészség csalás és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt állítja bíróság elé. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Fõügyészség tájékoztatása szerint az asszony 2020 novemberében azzal a hamis indokkal kért kölcsönt két szolnoki férfitõl, hogy a pénzt kutatóorvosi tevékenységére, egy COVID-19 vírus elleni vakcina kifejlesztésére fogja fordítani. Azt állította, hogy egy COVID-19 vírus elleni vakcina elkészítésén dolgozik, s a fejlesztés már végsõ fázisában van, de annak befejezéshez pénzre lenne ...
2022-01-24 10:08:24

A Magyar Labdarúgó-szövetség azonnali hatállyal felmentette egyik munkatársát

Az illetõ ellen rendõrségi eljárás indult csalás gyanújával.
2023-10-06 11:48:08

A Magyar Labdarúgó-szövetség azonnali hatállyal felmentette egyik munkatársát

Az illetõ ellen rendõrségi eljárás indult csalás gyanújával.
2023-10-06 13:08:54

Nagyobb eséllyel kapjuk vissza a pénzünket, ha elkapják a banki csalókat?

Milliókat csalnak ki gyanútlan emberektõl profi telefonos csalók, azt tettetve, hogy éppen a számlánkon található, elmondásuk szerint veszélyben lévõ pénzt próbálják biztonságba helyezni. Ehhez
2023-12-09 14:07:02

Már nem csak a számlád ürítik ki, milliós hitelt is a nyakadba varrhatnak a csalók Magyarországon

Kicsalták az adatait, kiürítették a számláját, de ez sem volt elég: online hitelt vettek fel egy banki ügyfél nevében, és azt is ellopták - számolt be az RTL egy csalóknak áldozatul esett nõ történetérõl.
2023-09-26 09:18:56

Két és fél millió forintot lopott csalással egy Somogy vármegyei biztonsági õr

Az egyik budapesti rendõrkapitányságon dolgozott fegyveres biztonsági õrként az a férfi, aki ellen internetes csalás miatt emelt vádat az ügyészség ? közölte a Somogy Vármegyei Fõügyészség hétfõn az MTI-vel.
2023-01-31 00:20:31

Bíróság elé álltak az ikerlányok, Borkaiék adriai jachtos orgiájának fõszereplõi

Költségvetési csalás miatt álltak bíróság elé a Borkai-féle adriai jachtbotrány miatt elhíresült ikerlányok. A testvérek a vád szerint nagy összegû támogatást igényeltek a vállalkozásukra, de az ügyészség szerint nem erre fordították az összeget. Ami még érdekesség az ügyben, hogy a csalás leplezésében az anyjuk is részt vett.
2024-04-17 18:06:50

2024-04-17 18:06:34

Több százezer magyar van a milliomosklubban, ahova 300 ezres fizetéssel te is bekerülhetsz

Közel 6000 milliárd forintos prémium banki vagyon és közel félmillió ügyfélszámla ? a koronavírus miatti extra megtakarítások nagyot dobtak a prémium banki szolgáltatók számain. A Portfolio Prémium Banki Felmérése alapján egyre több magyarból válik prémium banki ügyfél, a ?tagsághoz? ráadásul havi szinten már 300 ezres fizetés is elég lehet.  A szolgáltatók adatközlésébõl kiderül, hogy továbbra is az OTP a legnagyobb prémium banki szolgáltató Magyarországon kezelt vagyont tekintve, de nem sokkal marad le mögötte az Erste.
2021-07-28 07:05:50

A banki visszavett ingatlanokra épülõ csalások története a 2008-as pénzügyi-gazdasági válsággal kezdõdött, amikor bedõltek a devizahitelek, és rengeteg ingatlan került vissza a hitelezõ intézetek tulajdonába. Elsõre jó ötletnek tûnhet olcsón megszerezni egy árverezésre váró lakás tulajdonjogát. Mielõtt azonban aláírnánk egy erre irányuló szerzõdést, érdemes alaposabban megismerni a sztorit.
2024-05-13 17:06:27

2024-05-13 17:06:07

Félmillárdos csalás miatt súlyobításért fellebbezett az ügyészség a mórahalmi makettpark ügyében

A mórahalmi makettpark ügyének valamennyi vádlottjával szemben súlyosbításért, végrehajtandó szabadságvesztés büntetés kiszabása érdekében fellebbezett az ügyészség.
2023-03-24 16:11:26

Kamusztorival verték át a netes vásárlókat a csalók: egy kiskõrösi házig vezettek a szálak

Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség két férfi ellen, aki több mint hetven vevõt károsított meg azzal, hogy az interneten kedvezõ áron kínált megvételre olyan elektronikai készülékeket, amelyek nem voltak a birtokában ? közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Fõügyészség sajtószóvivõje szerdán.
2023-01-25 15:27:48

2023-01-25 15:28:06

100 milliós költségvetési csalással vádolják a T-Systems volt vezérigazgatóját

Kaszás Zoltánt, a T-Systems Magyarország volt vezérigazgatóját jelentõs vagyoni hátrányt okozó, üzletszerûen elkövetett költségvetési csalás bûntettével, hamis magánokirat felhasználásának vétségével és vesztegetés elfogadásának bûntettével vádolja a gyõri ügyészség.
2024-03-08 17:07:02

2024-03-08 17:06:30

2024-03-08 17:06:01

Magyarok százezrei vannak a milliomosklubban, ahova 300 ezres fizetéssel te is bekerülhetsz

Több mint 6500 milliárd forintos prémium banki vagyon és félmilliót meghaladó ügyfélszámla ? a koronavírus miatti extra megtakarítások, valamint a kedvezõ részvénypiaci környezet nagyot dobtak a prémium banki szolgáltatók számain. A Portfolio Prémium Banki Felmérése alapján egyre több magyarból válik prémium banki ügyfél, a ?tagsághoz? ráadásul havi szinten már 300 ezres fizetés is elég lehet.  A szolgáltatók adatközlésébõl kiderül, hogy továbbra is az OTP a legnagyobb prémium banki szolgáltató Magyarországon kezelt vagyont tekintve, de nem sokkal marad le mögötte az Erste.
2022-01-24 07:07:18

Központi rendszer véd majd, hogy ne nullázzák le a számlánkat

A bûnözõk nem a banki rendszereket, hanem az ügyfeleket támadják.
2023-03-21 06:06:59

Központi rendszer véd majd, hogy ne nullázzák le a számlánkat

A bûnözõk nem a banki rendszereket, hanem az ügyfeleket támadják.
2023-03-21 06:08:43

Pénzmosással vádolnak egy zalai férfit, aki elküldte a bankkártyáját elefántcsontparti csalóknak

A becsapott férfi a pénze mellett a szabadságával is fizethet a meggondolatlanságáért.
2024-05-02 16:13:26

Pénzmosással vádolnak egy zalai férfit, aki elküldte a bankkártyáját elefántcsontparti csalóknak

A becsapott férfi a pénze mellett a szabadságával is fizethet a meggondolatlanságáért.
2024-05-02 16:11:06

Magyarok százezrei vannak a milliomosklubban, ahova 300 ezres fizetéssel te is bekerülhetsz

6700 milliárd forintos prémium banki vagyon és 545 ezret megközelítõ ügyfélszámla ? lassabb ütemben, de folytatódott a bõvülés a prémium banki szolgáltatók számaiban tavaly. A Portfolio Prémium Banki Felmérése alapján a ?tagsághoz? havi szinten már 300 ezres fizetés is elég lehet, bár sok helyen változtak a prémium banki limitek, egyre inkább felfelé tolódik a küszöb. A szolgáltatók adatközlésébõl kiderül, hogy továbbra is az OTP a legnagyobb prémium banki szolgáltató Magyarországon kezelt vagyont tekintve, de nem sokkal marad le mögötte az Erste.
2023-02-02 10:24:31

Banki alkalmazottnak adják ki magukat a csalók, hogy bankkártya-adatokat szerezzenek

Banki alkalmazottnak adják ki magukat csalók, hogy bankkártya-adatokat szerezzenek, a Készenléti Rendõrség Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozást folytat az ügyben. A csalók hivatalosnak látszó telefonszámról, amelyet egy program segítségével generálnak, embereket hívnak fel azzal, hogy a bankszámláikon gyanús pénzmozgást észleltek, és többségében online vásárlások kezdeményezésére hivatkoznak. Az elkövetõk a bizalom elnyerése érdekében bediktálják az ügyfél bankkártyájának ? ismeretlen módon megszerzett ? számai közül az elsõ és az utolsó négyet, míg a többit az ügyféltõl kérik. Ezt követõen, a ?pr...
2021-09-03 15:06:23

Befagynak az IT-fejlesztések? Digitális jegybankpénzt vezet be Magyarország? Jön az AI a bankokban?

A napokban zajlott le a jubileumi 10. Financial IT konferenciánk, ahol a banki digitális fejlõdésrõl banki felsõvezetõkkel, IT-vezetõkkel, fintech szakértõkkel és a legnagyobb banki IT-beszállítókkal vitattuk meg a banki informatika legfontosabb kérdéseit. Több kérdésben a szakmai közönség véleményét is kikértük, következzenek a válaszok.
2022-06-04 15:06:36

Hetven millióra nyúlta le a vállalkozót ügyvédje

Az ügyvéd azt ígérte védenceinek, hogy kimossa õket az ügybõl, amibe keveredtek.
2021-03-03 19:06:01

Hetven millióra nyúlta le a vállalkozót ügyvédje

Az ügyvéd azt ígérte védenceinek, hogy kimossa õket az ügybõl, amibe keveredtek.
2021-03-03 19:06:34

Lépett a bank: eltûnt a 8,8 milliárdos rejtélyes tartozás az ügyfélnél, akire a frászt hozták

Ahogy arról beszámoltunk, egy magyar banki ügyfél két hete arra ébredt, hogy 8,8 milliárd forintos mínuszban van bankszámlája. Késõbb kiderült, hogy valóban valamilyen hiba csúszott a rendszerbe, az UniCredit bank gyorsan lépett, és visszaállította az ügyfél eredeti egyenlegét. 
2023-08-23 19:07:40

Reagált az Indexnek a Honvédelmi Minisztérium a vezérkari fõnököt érintõ feljelentésre

Még nem indult nyomozás az ügyben, az ügyészség megerõsítette a feljelentést.
2023-06-01 02:12:40

Van egy milliomosklub Magyarországon, ahova 300 ezres fizetéssel te is bekerülhetsz

Közel 6900 milliárd forintos prémium banki vagyon és 600 ezret megközelítõ ügyfélszámla ? a gazdasági és geopolitikai kihívásokkal teli elsõ félév ellenére is folytatódik a bõvülés a prémium banki szolgáltatók számaiban. A Portfolio Prémium Banki Felmérése alapján egyre több magyarból válik prémium banki ügyfél, a ?tagsághoz? ráadásul havi szinten már 300 ezres fizetés is elég lehet.  A szolgáltatók adatközlésébõl kiderül, hogy továbbra is az OTP a legnagyobb prémium banki szolgáltató Magyarországon kezelt vagyont tekintve, de nem sokkal marad le mögötte az Erste.
2022-07-19 08:09:43

Százmilliós csalási ügyben mentették fel a vádlottakat, de az ügyészség fellebbezett

Az ingatlanhirdetésekkel azonban nem az volt a cél, hogy a vevõket és az eladókat összehozza, hanem az, hogy minél több hirdetõt a portálra csábítson, majd a lehetõ legtovább ott tartsa õket, és így tõlük jogtalan szolgáltatói díjat szedjen be. Ennek érdekében ?harminc napig ingyenes hirdetés? agresszív reklámozásával csalta az oldalakra a hirdetõket. Az ingyenes idõszakot követõen azonban az akkoriban ismert hirdetési gyakorlattal szemben külön értesítés és felhasználói jóváhagyás nélkül díjkötelessé vált a szolgáltatás. A hirdetések törlése gyakorlatilag nem volt lehetséges. Ezen túl a hird...
2021-03-10 12:06:32

Több százezerre bõvült a magyar milliomosklub, ahova 300 ezres fizetéssel te is bekerülhetsz

7150 milliárd forintos prémium banki vagyon és 576 ezret meghaladó ügyfélszámla ? újra erõsebb ütemben folytatódott a bõvülés a prémium banki szolgáltatók számaiban az idei elsõ félévben. A Portfolio Prémium Banki Felmérése alapján a ?tagsághoz? havi szinten már 300 ezres fizetés is elég lehet, bár sok helyen változtak a prémium banki limitek, egyre inkább felfelé tolódik a küszöb. A szolgáltatók adatközlésébõl kiderül, hogy továbbra is az OTP a legnagyobb prémium banki szolgáltató Magyarországon kezelt vagyont tekintve, de nem sokkal marad le mögötte az Erste. Szomorú, hogy a prémium vagyon e...
2023-08-03 06:24:01

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   multiapro   •   apro hirdetesek   •   www   •   ors   •   slash   •   dubaj   •   wmn   •   elmar wepper   •   marka   •   pain hustlers   •   fold napja 2024   •   tatar gyorgy   •   stat   •   talpra magyarok   •   ingyenhirdetes   •   f1 mexico   •   marina city   •   pepper x   •   diosgyor   •   akgggarmi   •   natcon   •   superapro   •   haarp   •   mobile   •   al ain   •   netapro   •   omegle   •   aaa   •   reacher   •   bableves   •   dior   •   invincible   •   danka   •   komarom   •   botswana   •   oraallitas   •   fdvjgwy   •   kek pelikan   •   vsquare   •   tornanadaska   •   travis kelce   •   firmcenter   •   ingatlan   •   budapest   •   spinoza haz   •   térkép   •   eiffel   •   mezo misi   •   aprilis 4   •   energiaital  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztõ   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   chinas sample return moon mission touches down   •   otoslotto   •   meghalt a sportolo akihez samlira kellett allnia vitray tamasnak   •   Bandog)ANDMAKE_SET(4   •   miniszterhelyettes orszaggyulesi kepviselo rokona a szentesi gyilkossag gyanusitottja   •   padlócsiszolás   •   az internetezok rajottek hogy a korona ausztral jeleneteit nem ausztraliaban forgattak   •   4472)))OR3161=(SELEC   •   bitcoins crash is bad news for other cryptos   •   szelvedo javitas gyor httpszelvedojavitasg yorhuponthu 6   •   swiss vote on making firms liable for rights abuse   •   leszallt moszkvaban navalnij gepe   •   toyota bz4x teszt kinotte a gyerekbetegsegeket 2   •   johetnek a larvaburgerek   •   fantasztikus kincsleletre bukkantak pest megyeben   •   a kubai eleterzesrol meselt rubint reka nyitott kabriokban mentunk enekeltunk tancoltunk folyt a rum szolt a zene   •   4wdcomponentsindexph   •   hatalmas teruleten eg a szaraz fu sajobabonynal   •   bandelier   •   lelkesen fogadtak a sundance fesztival elso magyar versenyfilmjet   •   rekordmennyisegu eso arasztotta el new yorkot   •   helyettes allamtitkart csinalt orban a nav volt vezerebol 2   •   szornyu vad ot gyereket rontott meg a nos pap sz atya egyhazi ovodakban iskolakban szolgalt   •   kozeleg a kanikula nem lesz tobb termeszeti csapas 2   •   ünnepiszemétszállítá sBudapest   •   dr fauci weighs in on the risk of flying   •   foldonkivuliobjektum   •   Elvis   •   brutalis baleset tortent a nagykoruton szirenazo mentovel utkozott egy auto lezartak az egesz kornyeket   •   administration   •   valovilag moh meg nem tudja szexel e mercivel a villan kivul   •   pince.html   •   edinson cavani ban uruguay players want man utd strikers punishment overturned   •   jarvanykoltsegvetest fogadtak el szekesfehervaron   •   cybertopWAITFORDELAY   •   eu firms refuse uk deliveries over brexit tax changes   •   megtartotta szekfoglalo eloadasat kariko katalin a magyar tudomanyos akademian   •   menteni   •   kapas boglarka ismet lenyugozte a rajongoit kep   •   a nap legfontosabb hirei 2021 04 24   •   micsoda oromhir a masodik gyermekevel varandos a magyar szupermodell foto 2   •   karacsony gergely felszolalasaval a fovaros tuntetesenek is vege   •   7914`WHERE1192=1192U   •   4600m   •   cserekent beallva rugott gyoztes golt a magyar valogatott csatar   •   csoportköre   •   alleged oath keeper charged in capitol attack insults capitol police over failure to plan for january 6 riot 2   •   a ferencvarost kiejto csapat es a magyar bajnok csoportellenfele jutott be az ekl dontobe 2   •   brutto 17 milliot keres a hirados aki hadhazy akciojat bunkonak nevezte   •   sarokcsiszoló