Nemhogy nem dõlt be, rekordévet zárt Mészáros Lõrinc sportmárkája, a 2Rule

Most került nyilvánosságra Mészáros Lõrinc sportmárkájának, a 2Rule-nak az éves beszámolója, amely szerint az üzletember cégének rekordbevételt sikerült elkönyvelnie 2023-ban. Az egy évvel korábbihoz képest tavaly 100 millió forinttal volt nagyobb a bevételük.
2024-05-30 16:06:11

2024-05-30 16:05:51

Rég nem csináltak ilyet a hazai profi befektetõk: ráharaptak a részvényekre

Májusban több mindennel, részben a vártnál kedvezõbb amerikai munkaerõpiaci adatokkal és a technológiai óriások pozitív jelentéseivel is magyarázható, hogy jól teljesítettek a fejlett részvény- és kötvénypiacok, és ez meghozta a kockázatvállalási kedvet a hazai portfóliómenedzserek körében is. A Portfólió-ajánlókban két éve nem látott szintre emelkedett a részvénybefektetések súlya, a kötvények és a likvidebb pénzpiaci eszközök kárára.
2024-05-30 15:07:47

Komoly döntést hozott a súlyos beteg III. Károly

Ez sokakat meglep majd.
2024-05-30 14:08:56

Golyókat eresztettek a Mészáros Lõrinc-féle eszéki fociklub sportigazgatójának autójába

A kocsiban, amelynek a sofõr felõli oldalán sérült meg a szélvédõje, senki nem ült.
2024-05-30 13:10:55

Nyomoznak a Mészáros-cég beruházása ügyében

A Szabad Európa írt arról, hogy valótlan tartalmú, de legalábbis a kivitelezõi szerzõdésnek nem megfelelõ úgynevezett készre jelentési dokumentumok alapján vehette át az állam 2021 végén Mészáros Lõrinc cégétõl a GSM-R vasúti fejlesztés optikai hálózatát több szakaszon is. A portál szerint erre utalnak a birtokukba jutott, illetve kiperelt dokumentumok, a részben nyilvánosan elérhetõ információk. A cikk alapján Vadai Ágnes ismét a legfõbb ügyészt kérdezte, jelezve, hogy megítélése szerint az állam és a cég részérõl is számos jogsértés történhetett. A Demokratikus Koalíció képviselõje úgy vélte...
2024-05-30 13:07:37

Golyókat eresztettek a Mészáros Lõrinc-féle eszéki fociklub sportigazgatójának autójába

A kocsiban, aminek a sofõr felõli oldalán sérült meg a szélvédõje, senki nem ült.
2024-05-30 12:12:52

Golyókat eresztettek a Mészáros Lõrinc-féle eszéki fociklub sportigazgatójának autójába

A kocsiban, aminek a sofõr felõli oldalán sérült meg a szélvédõje, senki nem ült.
2024-05-30 12:12:22

Idén is hasít Mészáros Lõrinc bankja

A Mészáros Lõrinc érdekeltségébe tartozó MBH Bank már tavaly is jól muzsikált. Most közleményükben azt írták, 2024. elsõ negyedévében is kimagasló pénzügyi eredményeket értek el, jelentõs növekedés mellett: a mérlegfõösszege közel 11 785 milliárd forintra növekedett, ami több mint 1 337 milliárd forinttal magasabb a tavalyi bázisidõszakhoz képest, adózás elõtti eredménye elérte a 92,8 milliárd forintot, tõkearányos megtérülése pedig a nemzetközi viszonylatban is kimagasló 30,4 százalékot. Emellett jelentõs állománynövekedéssel zárta az év elsõ három hónapját a társaság, miután a bruttó hitelál...
2024-05-30 11:09:22

Döbbenetes támadás: szitává lõtték Mészáros Lõrinc eszéki fociklubja igazgatójának autóját

Hét lövést adtak le az eszéki fociklub sportigazgatójának autójára. A portugál José Bota nem tartózkodott a jármûben az eset idején. A Mészáros Lõrinc tulajdonában lévõ labdarúgóklub a megdöbbenésének adott hangot.
2024-05-30 08:07:03

2024-05-30 08:06:30

2024-05-30 08:06:21

Szitává lõtték a Mészáros Lõrinc tulajdonában álló eszéki klub sportigazgatójának autóját

A portugál José Bota szerencsére nem ült benne.
2024-05-30 07:09:38

Szitává lõtték a Mészáros Lõrinc tulajdonában lévõ eszéki klub sportigazgatójának autóját

A portugál José Bota szerencsére nem ült benne.
2024-05-30 07:07:05

Itt az új otthonfelújítási támogatás, de ezt most Mészáros Lõrinc osztja

Mészáros Lõrinc alapítványának köszönhetõen több mint 30 fiatal pár részesült nagy összegû otthonfelújítási támogatásban. Egymillióval növelték az egy fõre jutó összeget a tavalyi kerethez képest.
2024-05-29 20:06:10

2024-05-29 20:05:51

Bocsánatkérés hozott fordulatot Kozák Danuta és Csipes Ferenc ügyében

Az edzõ bocsánatot kért, amit a hatszoros olimpiai bajnok elfogadott. Az ügy, úgy tûnik, nyugvópontra jutott.
2024-05-28 23:07:50

Bocsánatkérés hozott fordulatot Kozák Danuta és Csipes Ferenc ügyében

Az edzõ bocsánatot kért, amit a hatszoros olimpiai bajnok elfogadott. Az ügy, úgy tûnik, nyugvópontra jutott.
2024-05-28 23:07:46

Ez vajon, hogy történhetett? Mészáros Lõrinc alakú lyuk tátong a pénzes toplista élén

Eltûnt a legértékesebb hazai vállalkozásokat soroló toplistáról a Mészáros-csoport, továbbá annak zászlóshajója, az Opus Nyrt., néhány Mészáros-céget viszont külön-külön meg lehet találni.
2023-11-02 18:06:34

Bige pánikot kelt az agrárminiszter szerint, de már Mészáros Lõrincék is kifogytak a mûtrágyából

?Prillezett pétisó árualapunk elfogyott, kérem, ne küldjenek további rendelést. Köszönjük megértésüket!? ? ezzel az egyenszöveggel küldött körlevelet az Agrolink Zrt. a hozzájuk forduló, mezõgazdasági termelõket kiszolgáló kereskedõknek. A levél küldõje, az Agrolink Mészáros Lõrincnek, a miniszterelnök felcsúti multimilliárdos barátjának az érdekeltsége, a termelõk alapanyagellátására és a termelés finanszírozására létrehozott agrárintegrátor. A céget azzal az ambícióval alapították, hogy versenyre keljen Magyarország másik nagy földesura és multimilliárdosa, Csányi Sándor piacvezetõ cégével, ...
2022-03-18 13:20:47

Zöld utat mutatott a GVH Mészáros Lõrincék terjeszkedésének a CIG Pannóniában

Nem látott okot a Gazdasági Versenyhivatal arra, hogy vizsgálatot rendeljen el a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. és a CIG Pannónia összefonódás-bejelentésével kapcsolatban, miután a Keszthelyi Erik és Mészáros Lõrinc érdekeltségében lévõ alkuszcég közölte, hogy 33% fölé emelné részesedését a biztosítóban. Az MNB elõször a biztosítási törvény szerint vizsgálja meg a minõsített befolyásszerzést, utána következhet a tõkepiaci engedélyezési eljárás.
2021-07-14 18:06:03

Nagyot kaszált Mészáros Lõrinc bankja

Az MKB Bank megötszörözte a nyereségét a tavalyi eredményhez képest.
2021-08-26 13:05:51

Nagyot kaszált Mészáros Lõrinc bankja

Az MKB Bank megötszörözte a nyereségét a tavalyi eredményhez képest.
2021-08-26 13:06:30

Mészáros Lõrincék megszüntetik azt az I. kerületi éttermet, amit Ákos korábban bagóért bérelhetett

Tavaly márciusban Mészáros Lõrinc felcsúti milliárdos üzletember tulajdonában álló Talentis Group megszerezte az I.kerületi Andante Borpatikát, amelyet korábban Kovács Ákos énekes és Tiffán Zsolt borász, a Fidesz volt parlamenti képviselõje üzemeltetett. Azonban az mfor.hu cikke szerint kevesebb mint egy év után Orbán Viktor kormányfõ barátjának érdekeltsége megszünteti a vendéglátót üzemeltetõ céget. Az Andante Borpatika azzal vált ismertté, hogy rendkívül olcsón bérelhette a 277 négyzetméteres helyiséget az akkor még fideszes vezetésû Budavári Önkormányzattól. A 444 írta meg még 2016-ban, h...
2021-02-23 07:05:39

Lázár János: Szaporodni kell, fegyverkezni, és

Az építési miniszter szerint azért kell kiszorítani a külföldi cementgyártókat, mert a Paks II. alapozása hatalmas üzlet lesz, rengeteg beton kell majd. Mészáros Lõrinc közben éppen vesz egy cementgyártó céget.
2023-11-23 14:11:16

Három gazdag magyar is vinné Horvátország legnagyobb cégét

Összesen öt cég jelentkezett be a Fortenova nevû horvát óriáscég megvásárlására, közülük hárman is magyarok, írja a Lider. A Fortenovina alá tartozik a horvátországi Baranja megyei Belje, a vinkovaci PIK és a vukovári Vupik is. A három magyar pályázó között van Csányi Sándor, Jellinek Dániel és Mészáros Lõrinc is, õk mind vinnék a céget. Van egy arab befektetõ is, és az egyetlen horvát cég, amely vásárlási igényt jelentett be, az a Podravka. A Fortenova 50 százaléka az orosz Sberbank és a szintén orosz VTB tulajdonában van, de ezeket a részvényeket befagyasztották, ezért a végsõ döntést az ela...
2024-03-25 22:07:09

Mészáros Lõrincék egy másik luxusvillát is vettek Budapest egyik legdrágább részén

Korábban a Telex cikke alapján mi is beszámoltunk róla, hogy Budapest egyik legdrágább környékén, a Széchenyi-kilátó közelében lesz Mészáros Lõrinc és Várkonyi Andrea új otthona. Az építkezés máris turistalátványosság lett. Most a Telex egy újabb luxusingatlant talált a környéken: néhány utcával arrébb, Farkasvölgyben ugyanaz a Mészáros-cég, ugyanakkor vásárolt még egy ingatlant, ami hivatalosan szintén lakóház. A lap szerint a XII. kerület egyik magasabban fekvõ villanegyedérõl van szó, ahol gyakorlatilag kizárólag luxusházak sorjáznak az erdõ szélén. A felsõ kategóriás ingatlanok négyzetmét...
2021-05-04 12:06:07

Mészáros gyerekeinek cége egy kisebb munkát csípett meg

A gyõri TSPC Technical Supervision and Planning Consulting Hungary Kft., a Mészáros-család érdekeltségéhez tartozó felcsúti FEJÉR Tervezõ és Mérnökiroda Kft., valamint a zsámbéki Fusion Architect Építészeti és Szolgáltató Kft. tervezheti az Észak-Közép-budai Centrum Új Szent János Kórház és Szakrendelõ rendelõintézetét, nettó 655 millió forintért ? szúrta ki a napi.hu. A kórház épületébõl el kell bontani 3 614 négyzetmétert, majd fel kell újítani, illetve át kell alakítani mintegy 14 négyzetméternyit, majd az új épület 2 640 négyzetméteres lesz. A Fejér Tervezõ és Mérnökiroda Kft. egy másik c...
2021-05-26 16:06:11

Milák ezüstérmes, Berecz Zsombor közeledik a második helyhez, a nõi kézilabdacsapat legyõzte a spanyolokat ? percrõl percre az olimpiáról

Milák Kristóf óriási Európa-csúccsal szerezte meg a 100 m pillangó ezüstérmét. A nõi kardcsapat sokáig jól tartotta magát a negyeddöntõben, de kiesett, majd mindkét másik meccsét is elvesztette. Gátfutásban Kozák Luca elõdöntõbe jutott, lövészetben Mészáros Eszter nem jutott döntõbe, a triatlonváltó az éjszaka 11. helyet hozott, Berecz Zsombor vitorlázó pedig nem csak egyszerûen tartja a harmadik helyét, hanem egyre közelebb jön a másodikhoz. Aztán a csapatsportoké volt a fõszerep: a férfi vízilabda-válogatott az Egyesült Államokat gyõzte le egy nehezen induló, de végül sima meccsen, és a nõi ...
2021-07-31 15:06:39

Milák Kristóf ezüstérmet nyert, a nõi kardcsapat a 8. lett, a férfi vízilabdások az amerikaiakat verték ? percrõl percre az olimpiáról

Milák Kristóf óriási Európa-csúccsal szerezte meg a 100 m pillangó ezüstérmét. A nõi kardcsapat sokáig jól tartotta magát a negyeddöntõben, de kiesett, majd mindkét másik meccsét is elvesztette. Gátfutásban Kozák Luca elõdöntõbe jutott, lövészetben Mészáros Eszter nem jutott döntõbe, a triatlonváltó az éjszaka 11. helyet hozott, Berecz Zsombor vitorlázó pedig nem csak egyszerûen tartja a harmadik helyét, hanem egyre közelebb jön az elsõ kettõhöz. Aztán a csapatsportoké a fõszerep: a férfi vízilabda-válogatott az Egyesült Államok ellen játszik a reggel, a nõi kézilabdások pedig Spanyolország el...
2021-07-31 09:06:36

2021-07-31 09:06:39

Akciófilmbe illõ jelenetek, 80 helyszínen csapott le egyszerre a NAV - videó

35 embert hallgattak ki egy négymilliárdos áfacsalás ügyében.
2021-07-01 11:06:34

Új megbízásokat nyertek az Opus Global cégei

A Mészáros és Mészáros Kft. konzorciumban 200 milliós megrendelést kap az MVM-tõl.
2021-03-26 20:06:48

Új megbízásokat nyertek az Opus Global cégei

A Mészáros és Mészáros Kft. konzorciumban 200 milliós megrendelést kap az MVM-tõl.
2021-03-26 20:07:23

Milák ezüstérmes, Berecz Zsombor közeledik a második helyhez, a férfi vízilabdások az amerikaiakat verték ? percrõl percre az olimpiáról

Milák Kristóf óriási Európa-csúccsal szerezte meg a 100 m pillangó ezüstérmét. A nõi kardcsapat sokáig jól tartotta magát a negyeddöntõben, de kiesett, majd mindkét másik meccsét is elvesztette. Gátfutásban Kozák Luca elõdöntõbe jutott, lövészetben Mészáros Eszter nem jutott döntõbe, a triatlonváltó az éjszaka 11. helyet hozott, Berecz Zsombor vitorlázó pedig nem csak egyszerûen tartja a harmadik helyét, hanem egyre közelebb jön a másodikhoz. Aztán a csapatsportoké a fõszerep: a férfi vízilabda-válogatott az Egyesült Államokat gyõzte le egy nehezen induló, de végül sima meccsen, a nõi kézilabd...
2021-07-31 10:06:35

Milák ezüstérmes, Berecz Zsombor közeledik a második helyhez, a nõi kézilabdacsapat még megpróbálja életben tartani a reményt ? percrõl percre az olimpiáról

Milák Kristóf óriási Európa-csúccsal szerezte meg a 100 m pillangó ezüstérmét. A nõi kardcsapat sokáig jól tartotta magát a negyeddöntõben, de kiesett, majd mindkét másik meccsét is elvesztette. Gátfutásban Kozák Luca elõdöntõbe jutott, lövészetben Mészáros Eszter nem jutott döntõbe, a triatlonváltó az éjszaka 11. helyet hozott, Berecz Zsombor vitorlázó pedig nem csak egyszerûen tartja a harmadik helyét, hanem egyre közelebb jön a másodikhoz. Aztán a csapatsportoké a fõszerep: a férfi vízilabda-válogatott az Egyesült Államokat gyõzte le egy nehezen induló, de végül sima meccsen, a nõi kézilabd...
2021-07-31 12:06:48

Mészáros Lõrinc volt felesége 820 millió forint támogatást kapott pár régi, közös ismerõstõl

Kelemen Beatrix kiszállt a volt férjével közös cégekbõl, de médiavállalkozását megtartotta. A vállalat kétmilliárd forintos bevételt hozott össze, de ebben van 564 millió forint támogatás ? egy olyan alapítványtól, amit Mészáros Lõrinc üzlettársa, Szíjj László gründolt, és a Mészáros házaspár régi ismerõsei kurálnak. A támogatásból 2021-re is maradt 256 millió forint.
2021-06-01 16:07:26

Milliárdokat nyert a Paksi Atomerõmû az árfolyamváltozáson

16,5 milliárd forint nyereséget hozott a Paksi Atomerõmû, szinte pont ugyanannyit, mint egy évvel korábban. Annak, hogy alig volt csökkenés, a fõ oka a magasabb árfolyamnyereség.
2021-05-31 16:06:43

Jobban teljesített a vád alá helyezett olasz vágóhídja, mint Csányiék mohácsi üzeme

A tavalyi járványos évben az olasz húspápa kiskunfélegyházi vágóhídja nyereséget hozott, míg a mohácsi vágóhíd, bár javított a 2019-es brutális mínuszos eredményén, még nem állt fel a vírusok ásta gödörbõl.
2021-06-03 15:06:52

Mészáros Lõrinc ügyvédei két focicsapatot is megszereztek

A Mészáros Lõrinc közelébe tartozó ügyvéd elõbb átvette a fideszes médiabirodalmat, a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványt (KESMA) megalapító Media Fundamentum Zrt. céget, most pedig már az egri focit karolta fel Kertész József ? írja az Mfor. Kertész még január közepén lett a tulajdonosa a Lend-Ball Kft.-nek, amely az Eger Labdarúgó Sport Kft. többségi tulajdonosa. Így az ügyvédhez került a NB III-as Eger SE. Eger focicsapata 2018-ig Leisztinger Tamás érdekeltsége volt. Új stadionja is lehet Egernek, bár a Szentmarjay Tibor stadion tervezésére és kivitelezésére kiírt közbeszerzési eljárá...
2021-02-26 21:10:12

A Lego volt a járvány egyik nyertese

Sokan fordultak az építõkockák felé: 2020 több mint 600 milliárd forintos nyereséget hozott a cégcsoportnak.
2021-03-10 14:06:17

A Lego volt a járvány egyik nyertese

Sokan fordultak az építõkockák felé: 2020 több mint 600 milliárd forintos nyereséget hozott a cégcsoportnak.
2021-03-10 14:07:13

Eltiltották az utazásszervezéstõl Mészáros vadászati cégét

Egy évre eltiltotta a fõvárosi kormányhivatal utazások szervezésétõl a Mészáros Lõrinc cégbirodalmához tartozó VÉRT Vadászati Kft-t ? vette észre az mfor.hu. A hivatal döntésének háttere egyelõre nem ismert. Mészáros cégét a korábbi nyolcadik kerületei polgármester, Sára Botond kormánymegbízott által vezetett fõvárosi kormányhivatal tiltotta el tevékyenységétõl. A Talentis Agro Zrt. által tulajdonolt VÉRT Vadászati Kft. a tiltólistán viszonylag ismeretlen és minimális forgalmú utazási irodákkal szerepel együtt. Erre a listára került fel korábban a Robinson Tours, amely pandémia miatt tavaly m...
2021-08-01 13:16:47

Ez csak véletlen? Jachtozás után állami vizsgálat indult Mészáros Lõrinc cége ellen

A legújabb luxusjachtos urizálás már Orbán Viktornál is kicsapta a biztosítékot, ezért kaphatott félreérthetetlen üzenetet Mészáros Lõrinc a kormány legfelsõbb szintjérõl - mondták lapunknak. Az ország leggazdagabb emberének egyik cégét pedig már állami hatóság is vizsgálja, amitõl szakértõk szerint nem kell tartania a vállalkozónak, de azért komoly üzenet.
2023-08-23 18:08:26

2023-08-23 18:17:43

2023-08-23 18:55:29

Tartoznak Mike Tysonnak, aki nagy bejelentést tett a jövõjét illetõen

A legendás sportoló szerint a Roy Jones Jr. ellen meccsbõl üzletet csináltak, és a végén kiveszett belõle a móka.
2022-01-24 10:09:36

Gázhálózat rekonstrukciós munkát nyert el a Mészáros és Mészáros Kft.

160,9 millió forintos megrendelést nyert el gázhálózat rekonstrukciós munkára az Opus Global érdekeltségi körébe tartozó Mészáros és Mészáros Kft. a Vabeko Kft.-vel konzorciumban.
2021-07-22 18:05:58

Rengeteg ember ölelkezik egymással, de nem lesz belõle szex

Kutyahere-protézistõl a kecskebérlésen át a furcsa szeánszokig: bizarr ötletekbõl csináltak már üzletet.
2024-05-05 13:08:51

Horvátországban terjeszkedik a Mészáros és Mészáros Zrt.

Horvátországban alapít leányvállalatot az Opus Global alá tartozó Mészáros és Mészáros Zrt., a cég bejegyzésére januárban kerülhet sor ? tette közzé a vállalat a BÉT-en.
2021-12-17 15:12:12

Százmilliós profitot hozott a koronavírus-tesztelés egy újlengyeli cégnek

Idõben vágott bele a tesztelésbe, két-három hónap alatt százmilliós nyereséget termelt.
2021-04-11 16:06:03

Százmilliós profitot hozott a koronavírus-tesztelés egy újlengyeli cégnek

Idõben vágott bele a tesztelésbe, két-három hónap alatt százmilliós nyereséget termelt.
2021-04-11 16:07:49

Három, milliárdos közbeszerzést nyert el a Mészáros és Mészáros Zrt.

A kora délutáni kettõ után a mai tõzsdezárás után egy harmadik nyertes közbeszerzésrõl is beszámolt ma az Opus tulajdonában lévõ Mészáros és Mészáros Zrt.
2022-03-31 21:12:54

Milliárdos közbeszerzéseken nyert a Mészáros és Mészáros

Három közbeszerzésen is nyert az Opus közvetett tulajdonában álló Mészáros és Mészáros Zrt., a vállalatra a közbeszerzéseken nettó 9,3 milliárd forint jut.
2022-10-25 12:06:55

Közel 3 milliárd forintos közbeszerzést nyert az Mészáros és Mészáros Kft.

Az Opus érdekeltségébe tartozó Mészáros és Mészáros Kft. az Országos Vízügyi Fõigazgatóság tenderén 2,8 milliárd forintos közbeszerzést nyert.
2021-08-24 17:05:55

Gigászi nyereséget hozott a dohánykoncesszió Lázár János földijének

Hét év alatt 28 milliárdos nyereséget hozott a az Országos Dohányboltellátó Zrt. A nyereség nagyját ki is vették a cégbõl, adóként pedig a töredékét fizették be.
2022-05-27 20:20:04

2022-05-27 20:22:41

Négymilliárdnyi áfát csaltak el, a NAV lecsapott

A számlakibocsátó cégek élén többnyire nehéz anyagi körülmények között élõ strómanok álltak.
2021-07-01 11:05:51

Négymilliárdnyi áfát csaltak el, a NAV lecsapott

A számlakibocsátó cégek élén többnyire nehéz anyagi körülmények között élõ strómanok álltak.
2021-07-01 11:06:54

Több mint 15 milliárd forintos megrendelést nyert a Mészáros és Mészáros Zrt.

Az Opus bejelentette, hogy az érdekeltségébe tartozó Mészáros és Mészáros Zrt. összesen 15,7 milliárd forint értékû megrendelést nyert el, miután a vállalatot egy közbeszerzési eljárásban nyertes ajánlattevõként hirdették ki.
2021-12-21 17:06:52

Mészárosék cégével újíthatják fel a veszprémi Várbörtönt

Az Európa Kulturális Fõvárosa (EKF) 2023 programsorozat keretében újíthatják fel a veszprémi Várbörtönt. Igaz, a kivitelezésrõl szóló közbeszerzés feltételes, így a szerzõdés csak akkor lép hatályba, ha az ?ellenszolgáltatás teljesítéséhez szükséges fedezet rendelkezésre áll? ? írja az Átlátszó.hu. A közbeszerzésen a befutó a FEJÉR-B.Á.L. Zrt. lett, és egy helyi cég, a VEMÉV-SZER Kft. lett,  nettó 457 millió forintos közös ajánlattal. A FEJÉR-B.Á.L. Zrt.-t Mészáros Lõrinc gyermekei, Mészáros Ágnes, Mészáros Beatrix és ifj. Mészáros Lõrinc alapították 2015 júniusában, majd 2019 február elején é...
2023-03-29 09:09:30

Szép nyereséget hozott megint az MKB Bank

A hozamkörnyezet emelkedése, az értékvesztések visszaírása és az üzleti állományok bõvülése is jót tett az MKB Bank harmadik negyedéves eredményének. A hitelintézet az egy évvel korábbinál 7%-kal magasabb, 16,3 milliárd forintos adózott nyereséggel zárta ezt a három hónapot, így idén már 54,5 milliárd forintos nyereségnél jár, ami tõkearányosan kimagasló, 32%-os évesített megtérülést jelent. A Budapest Bank 2022 márciusában várható beolvadásával rá se fogunk majd ismerni a bank számaira.
2021-11-25 10:09:37

Közel 4 milliárd forintos közbeszerzésen nyert a Mészáros és Mészáros Kft.

Öntözési célú vízpótlás tárgyában közel 4 milliárd forintos közbeszerzésen nyert az Opushoz tartozó Mészáros és Mészáros Kft.
2021-09-29 09:05:55

Egymás ellen versenyzett Mészáros Lõrinc és a veje

Érdekes családi vetélkedés bontakozott ki a több mint 50 milliárd forintból épített állami autó-tesztpályát kezelõ Autóipari Próbapálya Zala Kft. egyik közbeszerzése körül, amelyben irodaszárny kivitelezésére kerestek céget. Nem egy teljesen új épületrõl, hanem egy meglévõ ingatlan átalakításáról van szó. A megbízásért versenybe szállt Mészáros Lõrinc felcsúti milliárdos, miniszterelnöki barát egyik legnagyobb cége, a ZÁÉV Zrt. a Mészáros Lõrinc vejeként is ismert Homlok Zsolt érdekeltsége, a Homlok Zrt. a zalaegerszegi Homeland Kft. és a budapesti EB Hungary Invest Kft.. A megbízást végül...
2021-04-27 13:06:06

17,5 milliárdért épül az Országos Széchényi Könyvtár raktára, Mészáros Lõrinc gyerekei a befutók

Mészáros Lõrinc gyerekeinek cége, a Fejér B.Á.L. Zrt. nyerte el a West Hungária Bau Kft.-vel konzorciumban az Országos Széchényi Könyvtár archívumának elhelyezését szolgáló piliscsabai raktár felépítésének lehetõségét, írja az Átlátszó. A beruházás 17,5 milliárd forintba kerül. A cikk szerint már a tervezés is a Mészáros családnak hozott hasznot: 550 millió forintért, a becsült árnál 96,6 millióval drágábban vállalta el a munkát a Fejér Tervezõ és Mérnökiroda Kft. egy másik céggel közösen. A tervek szerint a raktár alapterülete több mint 11 ezer négyzetméter lesz, helyet kap benne egy speciál...
2021-03-23 16:07:07

Bige László cégcsoportjára 14,1 milliárd forintos bírságot szabott ki a GVH

A Nitrogénmûvek hat vállalkozását és két másik céget büntetett meg a versenyhivatal.
2021-10-22 13:07:26

Bige László cégcsoportjára 14,1 milliárd forintos bírságot szabott ki a GVH

A Nitrogénmûvek hat vállalkozását és két másik céget büntetett meg a versenyhivatal.
2021-10-22 13:07:43

Bige László cégcsoportjára 14,1 milliárd forintos bírságot szabott ki a GVH

A Nitrogénmûvek hat vállalkozását és két másik céget büntetett meg a versenyhivatal.
2021-10-22 14:07:08

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   multiapro   •   apro hirdetesek   •   www   •   slash   •   ors   •   dubaj   •   wmn   •   pain hustlers   •   elmar wepper   •   marka   •   fold napja 2024   •   stat   •   pepper x   •   ingyenhirdetes   •   f1 mexico   •   talpra magyarok   •   diosgyor   •   tatar gyorgy   •   marina city   •   akgggarmi   •   superapro   •   natcon   •   mobile   •   haarp   •   omegle   •   netapro   •   aaa   •   reacher   •   invincible   •   danka   •   dior   •   komarom   •   bableves   •   kek pelikan   •   oraallitas   •   al ain   •   vsquare   •   tornanadaska   •   travis kelce   •   spinoza haz   •   botswana   •   budapest   •   aprilis 4   •   mezo misi   •   francia salata   •   schumann peter   •   milorad dodik   •   eiffel   •   kun anna   •   energiaital  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztõ   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   pusztito tuz a balatonnal   •   ketten haltak meg a rackereszturnal bekovetkezett legi balesetben   •   neighbors react to death of 3 year old boy   •   hat valas tiz gyerek szamtalan megcsalas igy nez ki a kardashian lanyok szerelmi elete   •   cégtemetõ   •   kremlin foe navalny says he will fly home despite threats   •   a jarvany alatt is jon az oraleolvaso   •   megsem tiltjak az avaregetest de kemeny birsagok johetnek   •   beáldozza   •   beyoncé   •   kiderult a titkarno feltett titka a fonok szobajaban tortent a leleplezes 2   •   hunyadi matyas horthy korszak es gazdasagi rendszervaltoztatas az idei torierettsegin   •   coronation concert william says he is so proud of his father king charles   •   gt86   •   afrikába   •   megszuletett shane tusup kislanya kulonleges nevet kapott   •   az eszkalacio elkeruleserol targyalt az egyesult allamok es irak 4   •   N150   •   1700km   •   elo a korcsolyakkal teljesen befagyott a velencei to   •   deep sea creature with rectangular shape discovered as new species take a look   •   betegsgygyszertrikap   •   halalra iteltek harom embert istenkaromlasert pakisztanban 3   •   utinform mutatjuk vasarnap ezeken az autopalyakon szamithat lassabb forgalomra   •   mi lett veluk vv gigi es beci a valosagshow testverparja szakitottak a fajo emlekekkel   •   piperetrgyak   •   alb   •   2000000ft   •   magyar peter elmondta milyen most a viszonyuk varga judittal   •   expressfuvar21   •   tobb szazan mondtak el velemenyuket az otthonfelujitasi programrol de meg nem tudni mennyire fogjak ezeket komolyan venni 2   •   elhunyt havasi janos ujsagiro   •   keressel pent online 11   •   the billion dollar air route is bouncing back   •   szegyen amit a kampany miatt zebraepites urugyen muvelnek az astorianal   •   gardróbszekrény   •   minden eddiginel tobb teremre es tanarra lesz szukseg az idei kozepiskolai felvetelinel   •   france to impose border checks to stop skiing abroad   •   strategiai partnerseget kotott a vida vezette bank es meszarosek biztositoja   •   200e   •   hosszu katinka nem elegedett de egyre motivaltabb   •   dokumentumfilm sorozat keszul nelson mandelarol   •   megvalasztotta angela merkel utodjat a cdu   •   hazaszeretet lokalpatriotizmus kivalosag ok az idei highlights of hungary jeloltjei   •   its been a year since the pandemic was declared a year of unimaginable suffering   •   kukoricadar   •   kibekkelte hitlert es a voros hadsereget egy hercegi gyujtemeny kalandjai 2   •   csn101   •   harom nagyvarosban no a szennyvizben a koronavirus koncentracioja 2   •   c210