Váratlanul égi összecsapás alakult ki az ukrán frontvonal felett, a végeredmény mindenkit meglepett

Az ukrajnai háború legnagyobb fejlesztését a pilóta nélküli drónok tömeges használata jelenti, amelyet mindkét oldal elõszeretettel vet be a másik ellen. Most a két oldal eszközei a levegõben találkoztak.
2024-05-30 15:08:29

Biden komoly atomfejlesztési programot jelentett be

A Fehér Ház új intézkedéseket vezet be az amerikai atomenergia-ipar támogatására, melyek célja a szén-dioxid-mentes energiatermelés elõsegítése és a versenyképesség növelése. A Biden-adminisztráció intézkedéscsomagja a biztonsági költségek csökkentését és az építési kihívások kezelését célozza, miközben figyelembe veszi a radioaktív hulladékkezelés problémáját és az emberi egészségre való potenciális kockázatokat. Az új nukleáris intézkedési tervbe a hadsereget is bevonják.
2024-05-29 19:06:36

Legalább 37 ember meghalt Izrael Rafah elleni légicsapásaiban

A támadás azt a térséget érte, ahol a vasárnap legalább 45 halálos áldozattal járó tûz is kiütött.
2024-05-29 06:08:14

Legalább 37 ember meghalt Izrael Rafah elleni légicsapásaiban

A támadás azt a térséget érte, ahol a vasárnap legalább 45 halálos áldozattal járó tûz is kiütött.
2024-05-29 06:08:08

Három európai ország is elismerte Palesztin Állam létezését

Izrael azonnal dühösen reagált a hírre.
2024-05-28 16:10:47

Három európai ország is elismerte Palesztin Állam létezését

Izrael azonnal dühösen reagált a hírre.
2024-05-28 16:07:08

Izrael tovább bombázza Rafahot, rendkívüli ülést tart az ENSZ Biztonsági Tanácsa

A Hamász és Izrael háborújáról a hétfõi élõ közvetítésünket itt olvashatja el. The post Izrael tovább bombázza Rafahot, rendkívüli ülést tart az ENSZ Biztonsági Tanácsa first appeared on 24.hu.
2024-05-28 10:11:38

Antiszemita kártya és izraeli lobbi: ezért képtelen az USA megfékezni Netanjahut

Az Izrael-barát érdekcsoportok sokféleképpen befolyásolják az amerikai bel- és külpolitikát. Péter Tamás véleménycikke.
2024-05-28 06:07:36

Antiszemita kártya és izraeli lobbi: ezért képtelen az USA megfékezni Netanjahut

Az Izrael-barát érdekcsoportok sokféleképpen befolyásolják az amerikai bel- és külpolitikát. Péter Tamás véleménycikke.
2024-05-28 06:06:30

Több mint 30-an meghaltak! Izrael porig bombázott egy menekülttábort: döbbenetes videó

Izrael csapást mért Rafahban egy menekülttáborra, a támadásban legalább 35 ember meghalt.
2024-05-27 07:06:46

Több mint 30-an meghaltak! Izrael porig bombázott egy menekülttábort: döbbenetes videó

Izrael csapást mért Rafahban egy menekülttáborra, a támadásban legalább 35 ember meghalt.
2024-05-27 07:06:27

Több mint 30-an meghaltak! Izrael porig bombázott egy menekülttábort: döbbenetes videó

Izrael csapást mért Rafahban egy menekülttáborra, a támadásban legalább 35 ember meghalt.
2024-05-27 07:06:15

Több tucatnyian haltak meg a rafahi humanitárius zónát ért csapásokban

A Hamász és Izrael háborújáról a vasárnapi élõ közvetítésünket itt olvashatja el. The post Több tucatnyian haltak meg a rafahi humanitárius zónát ért csapásokban first appeared on 24.hu.
2024-05-27 06:06:56

Joe Biden az amerikai West Pont Katonai Akadémia végzõseinek tartott beszédében az orosz elnökrõl és Ukrajnáról is beszélt.
2024-05-26 18:16:14

Joe Biden az amerikai West Pont Katonai Akadémia végzõseinek tartott beszédében az orosz elnökrõl és Ukrajnáról is beszélt.
2024-05-26 18:15:05

Egy héten belül megkezdi a tárgyalásokat a tûzszünetrõl Izrael és a Hamász

A korábbi megbeszélések többször is megszakadtak.
2024-05-26 18:13:52

Egy héten belül megkezdi a tárgyalásokat a tûzszünetrõl Izrael és a Hamász

A korábbi megbeszélések többször is megszakadtak.
2024-05-26 18:08:42

Nincs állása? Joe Biden mémkezelõt keres a kampányába

Aktív online jelenléttel nyernék meg a választópolgárokat.
2024-05-26 11:10:09

Izrael tagadja katonái elrablását

A Hamász szombat éjjel azt állította, a Gázai övezetben izraeli katonákat raboltak el. A Hamász fegyveres szárnyának szóvivõje, Abu Ubaida jelentette be, hogy izraeli katonákat ejtettek foglyul a Gázavárostól északra lévõ Dzsabaliában vívott harcokban. Azt mondta, a fegyveresek Dzsabália menekülttáborban egy alagút nyílásához csaltak néhány katonát, közelharcot vívtak velük, és sikerült megsebesíteni, megölni vagy elfogni mindegyiküket. Közreadtak egy másik videofelvételt is, amelyen egy sebesültnek látszó embert vonszolnak egy alagútban, és izraeli fegyverek, mellények és sisakok is láthatók....
2024-05-26 11:07:47

Benjamin Netanjahu: Olajjal locsolják az antiszemitizmus tüzét

Joe Biden is kifejtette véleményét a Nemzetközi Büntetõbíróság fõügyészének lépésérõl.
2024-05-21 12:17:01

Arcátlanságnak tartja Izrael miniszterelnöke a Nemzetközi Büntetõbíróság elfogatóparancsát

Joe Biden is kifejtette véleményét a Nemzetközi Büntetõbíróság fõügyészének lépésérõl.
2024-05-21 12:07:35

A Hamász vezére Iránba utazik a tûzszünetrõl szóló ENSZ-határozat hírére

Izrael gázai hadjáratának legfontosabb hétfõi eseményeit itt lehet visszaolvasni. The post A Hamász vezére Iránba utazik a tûzszünetrõl szóló ENSZ-határozat hírére first appeared on 24.hu.
2024-03-26 09:07:59

Zelenszkij már úton van Washingtonba

Igaza lett az amerikai sajtónak, szerdán valóban az amerikai fõvárosba látogat az ukrán elnök. Ezt egyrészt a Fehér Ház erõsítette meg egy hivatalos közleményben, amelyben bejelentették, hogy Volodimir Zelenszkijt Joe Biden hívta meg és hogy a kettejük találkozója után az ukrán államfõ a Kongresszusban mond beszédet. Hozzátették, hogy a látogatás során Biden jelentõs új biztonsági segélycsomagot jelent be, amellyel Ukrajna megvédheti magát az orosz agresszióval szemben. Másrészt Zelenszkij a Twitteren is közölte, hogy már úton van Washingtonba, hogy megerõsítse az USA-val történõ együttmûködés...
2022-12-21 08:10:14

Joe Biden: a holokauszt óta ezek a legvéresebb napok a zsidó nép számára

Joe Biden szerdán a Washingtonban tartott beszédében elítélte a Hamász Izrael elleni támadását és kijelentette: a zsidók számára ezek a legvéresebb napok a holokauszt óta.
2023-10-12 08:06:03

Joe Biden: a holokauszt óta ezek a legvéresebb napok a zsidó nép számára

Joe Biden szerdán a Washingtonban tartott beszédében elítélte a Hamász Izrael elleni támadását és kijelentette: a zsidók számára ezek a legvéresebb napok a holokauszt óta.
2023-10-12 08:06:17

Hatalmas készültségben az izraeli hadsereg: újabb háború törhet ki

Izrael megtorol minden civilek elleni támadást.
2023-11-03 16:10:58

Bejelentette az IDF: megindult az Izrael elleni támadás

Irán több tucat drónt indított Izrael területe ellen, a pilóta nélküli repülõgépek órák múlva (a legújabb becslések szerint izraeli idõ szerint hajnali 2-kor) érhetik el a zsidó állam légterét. Szombaton már érezhetõ volt a rendkívül kiélezett helyzet: Izrael teljes készültségbe helyezte katonaságát, Joe Biden amerikai elnök megszakította hétvégi útját, hogy visszatérjen a Fehér Házba azonnali egyeztetésre.
2024-04-13 23:06:17

Megkéseltek egy tanárt egy francia iskolában, "Allah Akbar" felkiáltással rontott be egy csecsen férfi

Minden iskolát lezártak a környéken, a rendõrség teljes készültségben van.
2023-10-13 13:14:45

Megkéseltek egy tanárt egy francia iskolában, "Allah Akbar" felkiáltással rontott be egy csecsen férfi

Minden iskolát lezártak a környéken, a rendõrség teljes készültségben van.
2023-10-13 13:16:12

Joe Biden teljesen váratlanul megjelent Kijevben - Azonnal megszólaltak a légi szirénák egész Ukrajnában

A közösségi médiába felkerült felvételek tanúsága szerint Joe Biden amerikai elnök hétfõ reggel váratlanul megérkezett Kijevbe. Az amerikai elnök érkezésével párhuzamosan megszólaltak a légi szirénák egész Ukrajnában.
2023-02-20 12:08:31

Izrael támogatása miatt tüntettek Joe Biden ellen

Az amerikai elnök közben Donald Trumpot bírálta. Joe Biden amerikai elnök szombat este a Fehér Házi Tudósítók Egyesületének éves vacsoráján kritizálta elõdjét, leendõ kihívóját. A 81 éves politikus a 77 éves Donald Trumpról azt mondta, elõrehaladott koruk az egyetlen közös bennük. A washingtoni Hilton szállodában tartották az eseményt. Az épületnél transzparenseket tartó tüntetõk ugyanakkor Biden elnök ellen tüntettek, amiért támogatja Izrael háborúját a Hamász szélsõséges szervezet ellen, jelentette az MTI. The post Izrael támogatása miatt tüntettek Joe Biden ellen first appeared on 24.hu.
2024-04-28 11:07:46

Izraeli háború: Joe Biden súlyos kritikát fogalmazott meg Netanjahuval szemben

Joe Biden kedden Izrael katonai akcióival kapcsolatban fogalmazott meg súlyos kritikát: szerinte a Benjámin Netanjahu vezette ország szépen lassan elveszti globális támogatóit, ezért változásra van szükség.
2023-12-12 22:06:18

Izraeli háború: Joe Biden súlyos kritikát fogalmazott meg Netanjahuval szemben

Joe Biden kedden Izrael katonai akcióival kapcsolatban fogalmazott meg súlyos kritikát: szerinte a Benjámin Netanjahu vezette ország szépen lassan elveszti globális támogatóit, ezért változásra van szükség.
2023-12-12 22:06:03

A tálibok négy órát adtak a pandzssiri ellenállóknak, hogy megadják magukat

A harcosok teljes készültségben vannak, hogy elindítsák a terület elfoglalására irányuló hadmûveletet.
2021-08-22 15:06:31

Kimondta Joe Biden: egyetlen dolog kell ahhoz, hogy tûzszünetet hirdessen Izrael

A Hamásznak el kell engednie az összes túszt, ezután lehet csak szó arról, hogy Izrael egyáltalán fontolóra vegye a tûzszünet lehetõségét ? jelentette ki Joe Biden amerikai elnök.
2023-10-24 17:06:48

Biden: Az adatok szerint ?egy másik csapat?, nem pedig Izrael volt felelõs a kórházi robbantásért

A Reuters hírügynökség tudósítása szerint az Izraelben tartózkodó Joe Biden amerikai elnök azt mondta, az Egyesült Államok védelmi minisztériuma által közölt adatok alapján egy ?másik csapat?, nem pedig Izrael a felelõs a gázai kórházat ért légicsapásért, amelyben a gázai egészségügyi minisztérium szerint 471-en haltak meg. The post Biden: Az adatok szerint ?egy másik csapat?, nem pedig Izrael volt felelõs a kórházi robbantásért first appeared on 24.hu.
2023-10-18 16:10:00

Biden-kormány: Izrael megsérthette a nemzetközi humanitárius jogot

A Biden-kormány pénteki bejelentése szerint Izrael megsérthette a nemzetközi humanitárius jogot Gázában végrehajtott katonai mûveletei során, amelyek az Egyesült Államok által szállított fegyverek felhasználásával történtek.
2024-05-11 10:07:10

Izrael figyelmeztette Joe Bident, hogy ne lépjen vissza az iráni nukleáris megállapodásba

Biden külpolitikáját már az USA egyik legfontosabb szövetségese is támadja.
2021-01-27 11:05:59

Az eddigi legsúlyosabb kritika az Egyesült Államoktól: Izrael megsérthette a nemzetközi jogot

A Biden-kormány pénteken közölte, hogy Izrael az Egyesült Államok által szállított fegyverek használata során megsérthette a nemzetközi humanitárius jogot. Izrael gázai katonai mûvelete során, eddig ez a legerõsebb kritika az izraeliekkel szemben.
2024-05-11 11:06:00

Az eddigi legsúlyosabb kritika az Egyesült Államoktól: Izrael megsérthette a nemzetközi jogot

A Biden-kormány pénteken közölte, hogy Izrael az Egyesült Államok által szállított fegyverek használata során megsérthette a nemzetközi humanitárius jogot. Izrael gázai katonai mûvelete során, eddig ez a legerõsebb kritika az izraeliekkel szemben.
2024-05-11 11:05:53

Benjamin Netanjahu fojthatja meg Joe Bident

Belebukhat Izrael támogatásába a regnáló amerikai elnök.
2024-05-07 17:09:50

Benjamin Netanjahu fojthatja meg Joe Bident

Belebukhat Izrael támogatásába a regnáló amerikai elnök.
2024-05-07 17:07:26

Biden: Ez is Putyin teljes brutalitását mutatja

Az Amerikai Egyesült Államok elítéli az oroszok hétfõi rakétatámadásait Ukrajna ellen, jelentette ki Joe Biden. Az amerikai elnök közleményében az áll, ezek a támadások civileket ölt és sebesített meg és olyan célpontokat semmisített meg, melyek nem katonai célt szolgálnak. Ez Putyin illegális háborújának teljes brutalitását mutatja az ukrán néppel szemben. Biden egyúttal együttérzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak, és gyors felépülést kívánt a sérülteknek. Közölte, a történtek csak megerõsítettek Amerika ukránok melletti kiállását addig, amíg szükséges. The post Biden: Ez is Putyin...
2022-10-10 19:12:57

Izrael segélyt enged be Gázába

Izrael engedélyezi Egyiptomnak, hogy korlátozott mennyiségû humanitárius segélyt szállítson a Gázai övezetbe ? közölte Benjámin Netanjahu hivatala. A döntést az Izraelbe ma látogató amerikai elnök, Joe Biden kérésére hagyták jóvá ? áll a közleményben. Biden követelésének fényében Izrael nem akadályozza meg az Egyiptomból érkezõ humanitárius segélyszállítmányokat mindaddig, amíg csak élelmiszerrõl, vízrõl és gyógyszerrõl van szó a Gázai övezet déli részén élõ civil lakosság számára. Izrael hangsúlyozza, mindaddig nem enged humanitárius segélyt a területérõl a Gázai övezetbe, amíg a túszokat sza...
2023-10-18 19:08:04

Az USA nem támogatja Gáza újbóli megszállását

Az Amerikai Egyesült Államok ellenzi, hogy Izrael a háborút követõen is megszállás alatt tartsa Gázát, írja a Guardian. John Kirby, a Fehér Ház szóvivõje szerint ez nem lenne a megfelelõ cselekedet. Mint mondta, Izrael és az USA barátok, de nem értenek egyet mindenben. Netanjáhu és Biden nem mindig ugyanazt az álláspontot képviselik
2023-11-08 08:07:11

Elmondta Joe Biden, miért jelent meg váratlanul Ukrajnában

Joe Biden amerikai elnök hétfõn meglepetésszerû látogatást tett Kijevben, ahol találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán államfõvel.
2023-02-20 12:08:29

Joe Biden kijelentette: nem hagyhatjuk, hogy a Hamász és Putyin gyõzzön

Joe Biden létfontosságúnak véli Izrael és Ukrajna sikerét.
2023-10-20 07:05:57

Joe Biden kijelentette: nem hagyhatjuk, hogy a Hamász és Putyin gyõzzön

Joe Biden létfontosságúnak véli Izrael és Ukrajna sikerét.
2023-10-20 07:06:06

Elõször utaznak Washingtonba ukrán felsõvezetõk a háború kitörése óta

Washingtonba utazik az ukrán miniszterelnök, pénzügyminiszter és jegybankelnök, hogy részt vegyem jövõ csütörtökön az IMF és a Világbank tavaszi közgyûlésén, így elsõ alkalmuk nyílik az orosz-ukrán háború február 24-i kitörése óta arra, hogy személyesen találkozzanak a nyugati világ pénzügyi vezetõivel, köztük a G7-formáció illetékeseivel ? tudta meg a Reuters.
2022-04-16 10:09:51

Joe Biden egy friss interjúban kijelentette, visszatarthatják az Izraelnek szánt bombákat és tüzérségi lövedékeket.
2024-05-09 10:13:34

Izrael visszatért a februári állapotokhoz

2021-08-17 13:06:31

Ungváron váratlanul találkozott az amerikai és ukrán first lady

Elõre be nem jelentett látogatást tett a kárpátaljai Ungváron vasárnap Jill Biden, az amerikai elnök, Joe Biden felesége. A first lady egy iskolába látogatott el, ahol menekülteknek, közöttük negyvennyolc gyereknek alakítottak ki ideiglenes szálláshelyet. Biden asszony itt találkozott Olena Zelenskával, az ukrán first lady-vel. Utóbbi a háború kezdete óta most lépett elõször a nyilvánosság elé. Susan Walsh / POOL / AFP Fontosnak tartjuk elmondani az ukrán népnek, hogy ennek a háborúnak véget kell vetni ? fogalmazott Jill Biden hozzátéve, hogy az Egyesült Államok népe kiáll Ukrajna népe mellett...
2022-05-08 17:09:39

Az Egyesült Államok is segít a gázai válság kezelésében

A palesztin emberek többségének semmi köze a Hamászhoz ? mondta Joe Biden.
2023-10-14 11:48:40

Az Egyesült Államokba utazik Zelenszkij ukrán elnök

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán Washingtonba utazik, ahol találkozik Joe Biden amerikai elnökkel - szivárogtak ki kedd este a hírek.
2022-12-21 01:06:20

A Fehér Ház 106 milliárd dollárt kér a Kongresszustól Ukrajna és Izrael számára

A Fehér Ház pénteken csaknem 106 milliárd dollárt kért a Kongresszustól Ukrajna, Izrael és az Egyesült Államok határbiztonságával kapcsolatos ambiciózus tervek finanszírozására ? írja a Guardian. Joe Biden elnök a támogatás iránti kérelmét néhány nappal azután nyújtotta be, hogy Izraelben járt, és szolidaritást ígért, Izrael és a Hamász konfliktusa kapcsán. ?A világ figyel, és az amerikaiak joggal várják el vezetõiktõl, hogy összefogjanak és teljesítsék ezeket a prioritásokat? ? mondta Biden költségvetési igazgatója, Shalanda Young Patrick McHenrynek küldött levelében. The post A Fehér Ház 106...
2023-10-20 17:08:08

Jövõ héten egyeztet az USA és Izrael a rafahi katonai akcióról

Az izraeli kormány nemzetbiztonsági tanácsadója is Washingtonba utazik, hogy az izraeli haderõ Rafahba tervezett offenzívájával kapcsolatos tervekrõl és az amerikai aggályokról egyeztessen várhatóan a jövõ héten - közölték kedden amerikai és izraeli részrõl.
2024-03-19 22:08:08

Izraelben kezdte meg közel-keleti körútját az amerikai elnök

A világpolitika szempontjából kulcsfontosságú idõszakban utazott Joe Biden a Közel-Keletre.
2022-07-13 21:16:48

Itt a teljes lista: mutatjuk, mit tartalmaz Joe Biden gigantikus, 3 milliárd dolláros ukrajnai fegyvercsomagja

Közzétette a Pentagon a teljes listát arról, hogy mit tartalmaz Joe Biden elnök tegnap bejelentett, 2,98 milliárd dollár értékû fegyvercsomagja, melyet az ukrán fegyveres erõknek tervez biztosítani.
2022-08-25 13:19:45

Szünetelteti az USA az Izraelnek szánt fegyverszállítmányait a rafahi offenzíva miatt

Washington a múlt héten több ezer bombát tartott vissza, mivel a Biden-kormány attól tart, hogy Izrael a menekültekkel túlzsúfolt gázai település ellen vetné be azokat.
2024-05-08 08:10:54

Szünetelteti az USA az Izraelnek szánt fegyverszállítmányait a rafahi offenzíva miatt

Washington a múlt héten több ezer bombát tartott vissza, mivel a Biden-kormány attól tart, hogy Izrael a menekültekkel túlzsúfolt gázai település ellen vetné be azokat.
2024-05-08 08:10:02

Joe Biden Izraelbe látogat: az is kiderült, mikor

Joe Biden szerdán Izraelbe látogat ? közölte a Közel-Keleten tartózkodó Antony Blinken külügyminiszter washingtoni idõ szerint hétfõ késõ este.
2023-10-17 07:05:52

Joe Biden Izraelbe látogat: az is kiderült, mikor

Joe Biden szerdán Izraelbe látogat ? közölte a Közel-Keleten tartózkodó Antony Blinken külügyminiszter washingtoni idõ szerint hétfõ késõ este.
2023-10-17 07:06:15

Biden: az Egyesült Államok visszatért a nemzetközi porondra

Angliába érkezett az amerikai elnök.
2021-06-10 08:06:18

Biden: az Egyesült Államok visszatért a nemzetközi porondra

Angliába érkezett az amerikai elnök.
2021-06-10 08:06:18

Joe Biden: Izrael nagy hibát követne el, ha megszállná Gázát

Élõ hírfolyam az Izrael-Hamász háború csütörtöki eseményeirõl. The post Joe Biden: Izrael nagy hibát követne el, ha megszállná Gázát first appeared on 24.hu.
2023-11-16 08:09:03

Joe Biden óva intett, Benjamin Netanjahu foggal-körömmel harcolna.
2024-05-10 07:07:05

Váratlanul kamatot vágott a török jegybank, történelmi mélypont közelébe bukott a líra

A maginfláció mérséklõdésére és a vállalati hitelezés lassulására hivatkozva váratlanul 100 bázisponttal 18%-ra csökkentette csütörtöki ülése után az irányadó kamatot a török jegybank és emiatt hajszál híján történelmi mélypontra bukott a líra a dollárral szemben. Mindez nem véletlen, hiszen összességében emelkedõ teljes inflációs mutató mellett következett be a kamatvágás.
2021-09-23 15:06:06

Egyre aggasztóbb helyzetben Biden

Chris Cillizza, a CNN politikai elemzõje arra vállalkozott, hogy a Pew Research Center friss közvélemény-kutatás alapján teljesebb képet mutasson Joe Biden amerikai elnökségének népszerûtlenségérõl. Bár szerinte Biden támogatottsági mutatója rossz, más számok érzékeltetik igazán az amerikai közhangulatot, azok mutatják a teljes képet.
2022-01-27 17:15:53

Joe Biden: "Nagy hiba lenne, ha Izrael újra megszállná a Gázai övezetet"

Nagy hiba lenne, ha Izrael újra megszállná a Gázai övezetet ? mondta a CBS amerikai televíziónak nyilatkozva Joe Biden amerikai elnök vasárnap este.
2023-10-16 16:06:14


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   multiapro   •   apro hirdetesek   •   www   •   ors   •   slash   •   dubaj   •   wmn   •   elmar wepper   •   marka   •   pain hustlers   •   fold napja 2024   •   talpra magyarok   •   ingyenhirdetes   •   f1 mexico   •   tatar gyorgy   •   stat   •   marina city   •   pepper x   •   diosgyor   •   akgggarmi   •   natcon   •   superapro   •   al ain   •   haarp   •   mobile   •   netapro   •   omegle   •   aaa   •   reacher   •   bableves   •   dior   •   invincible   •   danka   •   komarom   •   firmcenter   •   botswana   •   kek pelikan   •   fdvjgwy   •   oraallitas   •   tornanadaska   •   vsquare   •   aprilis 4   •   ingatlan   •   travis kelce   •   budapest   •   eiffel   •   térkép   •   spinoza haz   •   francia salata   •   energiaital  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztõ   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   izrael teljes keszultsegben biden varatlanul visszatert washingtonba   •   triplazott a blikk kel legujabb nyertesunk 3   •   zelenszkij elegedett az oroszok fenyegetoznek ezt rejti a peldatlan segelycsomag amit ukrajnanak szant az usa   •   lehaltak a kormanymedia honlapjai   •   vasarnaptol visszaternek a vonatok a teljes gyori vasuti fovonalon meghozza 140 es tempoval kozlekedhetnek   •   mikor minosul a nyugdijra jogosito szolgalati idonek a felsofoku tanulmanyok idotartama a szakerto szerint akar egyetlen napert is erdemes kuzdeni   •   internetesmunka"and"   •   a haromszoros olimpiai bajnok kammerer zoltan hamarosan visszavonul   •   city holds service for beloved spanish teacher   •   hamarosan sportot is felirhat receptre a haziorvos   •   elindult az eurovizio extrem szettekben erkeztek a versenyzok   •   a dagonyazas es a gyumolcsfagyi is enyhulest hoz   •   maga volt a pokol charlize theron vegignezte ahogy edesanyja lelovi az apjat 2   •   donut   •   vastagolo   •   500 eves vallasi celokat szolgalo inka furdokomplexumot talaltak regeszek peruban 2   •   mosolygovíz   •   elhajlito badogos gep 214008mm hajlitogep elhajlitogep 18   •   tavolugras hadmuvelet igy akarta hitler megforditani churchill roosevelt es sztalin meggyilkolasaval a haborut   •   hainault survivor says a miracle saved his family   •   a mentok is megemlekeztek a star wars naprol foto 3   •   52465288212105   •   bezarja a jatekfejleszto reszleget a google nem csinal uj jatekot a stadiara   •   medina spirits kentucky derby win in doubt after post race drug test   •   panelekbol   •   celinedion   •   ugy fest hogy a barcelonanal vegleg lemondtak a csodagyerekrol   •   marabu feknyuz hszi csin ping europaban 2   •   nagy valtozas jon a svajci bicskanal   •   önkiszolgálás   •   falklands still british admits argentina leader   •   utah monolith internet sleuths got there but its origins are still a mystery   •   sulyos vadak es meg sulyosabb diagnozisok huzos even van tul a kiralyi csalad iii karoly megkoronazasa ota 2   •   harom evre bortonbe kerulhetnek a brutalis allatkinzok   •   eladd3   •   arab israeli lawmaker calls israeli action in jerusalem ethnic cleansing 2   •   chinas xi to travel to the french pyrenees and serbia   •   fed keeps key rate near zero sees inflation as transitory   •   lekapcsoltak egy kendertermesztot szentesen   •   sokakat orizetbe vettek a kulfoldiugynok torveny ellen tunteto gruzok kozul   •   ilyennek latta a borasz kolto parttitkar lesko imre tokaj hegyaljat   •   majdnem 1500 milliard forint tamogatas omlott a mezogazdasagba   •   volgyi zsuzsi bar a lanyom nagyon szeretne kistesot mindenkit megnyugtatok nem lesz neki   •   karriercsucsot dobott steph curry locsolas lett a jutalma   •   DuguláselhárítóBucka   •   matchstick   •   Nemzeti apróhírdetések   •   magyar kamera figyeli a plazmat a vilag legujabb fuzios berendezeseben 2   •   raclette   •   0l0h