Szinte hihetetlennek tűnnek azok a történetek, amelyek előkerültek az egészségügyi ágazat ellenőrzései során. A ma ismertetett jelentések szerint volt olyan eset, hogy 100 orvosból csak a fele volt bent munkaidőben. Volt műtét, amely azért maradt el, mert disznóvágásra ment a doki, s olyan is előfordult, hogy jóval több ételt rendeltek az intézmények, mint amennyi beteg volt.
2024-05-09 22:07:19

2024-05-09 22:06:51

2024-05-09 22:06:20

Eurovíziós Dalfesztivál: kifütyülték a próbán az izraeli versenyzőt, a tüntetők miatt sok a rendőr Malmöben

Néhány hónapja sokan tiltakoztak Izrael indulása ellen, és a választott dal miatt majdnem ki is zárták az országot képviselő énekesnőt.
2024-05-09 21:09:43

2024-05-09 21:09:30

Az izraeli rendőrség átkutatta az al-Dzsazíra názáreti irodáját

Az izraeli rendőrség átkutatta csütörtökön az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió názáreti irodáját, ahol berendezéseket is lefoglaltak. Slomó Karhi távközlési miniszter az X-en bejelentette, hogy ő rendelte el a rajtaütést. Nem engedjük, hogy a Hamász szócsöve Izraelből sugározzon írta, és megköszönte az izraeli rendőrségnek és minisztériuma dolgozóinak a razziát. Az izraeli kormány vasárnap megszavazta az al-Dzsazíra betiltását Benjámin Netanjahu miniszterelnök és Karhi javaslatára. A Gázai övezet déli részén tovább folyik a két napja megindított rafahi hadművelet, melyben Izrael tüzérségi tűzz...
2024-05-09 15:07:57

Életveszélyesen megfenyegetett és kirabolt egy gyereket egy férfi a ceglédi vasútállomáson

Közölte, hogy leszúrja, ha nem ad neki több pénzt és ételt.
2024-05-09 12:10:51

Egyre több a szamárköhögéses gyerek Magyarországon is

Az idei első negyedévben már 12 ezer esetet regisztráltak.
2024-05-09 10:19:52

Egyre több a szamárköhögéses gyerek Magyarországon is

Az idei első negyedévben már 12 ezer esetet regisztráltak.
2024-05-09 10:19:14

Biden figyelmeztet: leállítják bizonyos fegyverek szállítását, ha Izrael megszállja Rafahot

Már az amerikai elnök is kimondta: visszatarthatják az Izraelnek szánt bombákat és tüzérségi lövedékeket.
2024-05-09 09:10:04

Joe Biden először figyelmeztette Izraelt

Az izraeli háború előző napi eseményeiről itt számoltunk be. The post Joe Biden először figyelmeztette Izraelt first appeared on 24.hu.
2024-05-09 09:07:30

Óriási a baj: meghalt egy utas a Bécsbe tartó járaton, kényszerleszállást kellett végrehajtani

Az utas gyors és átfogó elsősegélyben részesült, ennek ellenére a repülőgép fedélzetén meghalt.
2024-05-09 09:06:32

Óriási a baj: meghalt egy utas a Bécsbe tartó járaton, kényszerleszállást kellett végrehajtani

Az utas gyors és átfogó elsősegélyben részesült, ennek ellenére a repülőgép fedélzetén meghalt.
2024-05-09 09:06:10

Óriási a baj: meghalt egy utas a Bécsbe tartó járaton, kényszerleszállást kellett végrehajtani

Az utas gyors és átfogó elsősegélyben részesült, ennek ellenére a repülőgép fedélzetén meghalt.
2024-05-09 09:05:57

Biden figyelmeztet: leállítják bizonyos fegyverek szállítását, ha Izrael megszállja Rafaht

Már az amerikai elnök is kimondta: visszatarthatják az Izraelnek szánt bombákat és tüzérségi lövedékeket.
2024-05-09 06:07:49

2024-05-09 06:07:43

Óránként kétszázan hagyják el Rafahot

A palesztinokat segítő ENSZ-ügynökség, az UNRWA becslései szerint átlagosan körülbelül kétszáz palesztin hagyja el óránként a Gázai övezet déli részén fekvő Rafahot, miután Izrael kiadta az evakuálási parancsot.
2024-05-08 22:07:04

Gyászol a zenei világ: meghalt az underground rock ikonja, Steve Albini

61 éves korában meghalt Steve Albini, a Shellac és Big Black egykori frontembere. A zenész többek között a Nirvana, a Pixies és PJ Harvey ikonikus albumain is dolgozott.
2024-05-08 21:06:09

2024-05-08 21:06:00

Újabb műveletet indított az izraeli hadsereg Rafah keleti részén

Az IDF állítása szerint precíz terrorelhárító akciót hajtanak végre, egy brit helyszíni tudósító szerint ez még nem a Rafah elleni nagy támadás, amivel Izrael az elmúlt hónapokban fenyegetőzött, inkább csak így próbálják egy kedvezőtlenebb megállapodásba belekényszeríteni a Hamászt.
2024-05-08 13:10:09

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-20 16:41:42

Kereskedőket piacosokat felvásárlókat keresek

Folyamatos készletem átvételéhez árusokat, piacosokat, felvásárlókat, viszonteladókat keresek. Amennyiben korrektül együtt tudunk működni, mindenképpen hosszútávú dologban gondolkodom. Minden márkás ruhát olyan áron adok, hogy azon még bőven lehet keresni. Vannak férfi női gyerek ruhák. A ruhákról képeket email formájában tudok küldeni. Személyes találkozó Siófokon vagy postázás is lehetséges. Amennyiben érdekel az ajánlatom a részletekért kérlek vedd fel velem a kapcsolatot! [email protected] 0630/856 1348
2020-06-20 16:41:42

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-20 16:41:43

2020-06-23 11:30:09

2020-06-23 11:30:10

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:54

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:18:48

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   youtube   •   H   •   b   •   rozsa sandor   •   mag   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   sadasdhirek   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   apropiaza   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   P   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   csucs ez a hodito oxigenpotlas nelkul tor csucsra az erdelyi magyar hegymaszo   •   a tarsa agydaganatban meghalt ket hazassaga tonkrement vegul a sajat apja agyonlotte a tole kapott puskaval   •   demeter szilard a halott szerzo a jo hagyatekozo 2   •   kivegeztek lisa montgomeryt   •   vezetoedzot valtott dardai palek rivalisa a bundesligaban   •   eltemettek humenyanszky jolant szilagyi istvan ozvegyet   •   2021 elso fesztivalhangulatu dala   •   tobb republikanus kepviselo is tamogatja trump eltavolitasat   •   iran lefoglalt egy izraelhez kotheto kontenerszallito hajot video   •   nwsl final megan rapinoe forced to leave farewell game early due to achilles injury   •   tenyleg keszul a samsung wear os alapu okosoraja   •   harkanyban es pecsen is fegyverrel rabolt video   •   szily nora oszinten vallott a koronavirus elleni kuzdelmerol   •   harry hercegnek nincs problemaja a koronaval 2   •   eros foldrenges razta meg japant 4   •   uj gyarat epit szegeden a rheinmetall 2   •   rendornek adtak ki magukat a tolvajok romaniaban lebuktak   •   in iowa and elsewhere bans on lgbtq conversion therapy become a conservative target   •   tizezrevel dobaljak ki csalokat a call of duty warzone bol   •   a hoedzes javitja a fiatal gabonafelek hotureset   •   regebbi iphone ja van csendben most megkaphatta az legujabb modellek ujdonsagat   •   dania nem fogad legi jaratokat dubajbol a megbizhatatlan tesztek miatt   •   miert szimpatikus annyira trump a fiatal szavazok koreben 2   •   nazi monument at swiss cemetery sparks controversy   •   volt amerikai belbiztonsagi miniszter bidennek nem volt terve a talib invazio megallitasara   •   nepals top court appoints new pm and reinstates dissolved parliament   •   az osztrak kulugy berendeli a magyar nagykovetet   •   intercity buszt is tesztel a debreceni buszgyar 2   •   ellenorizheti a belugyminiszterium hogy tenyleg bent fekszenek e a betegek a korhazban 2   •   szaloniki belvarosabol eltunnek a szemetes kontenerek   •   uj befektetesi orulet hodit lassan mar felkapottabb mint a bitcoin   •   az ensz kulonleges megbizottja nepirtashoz hasonlitotta izrael gazai hadmuveleteit   •   pelosi ismertette trump felmentesere vonatkozo tervet   •   az okoszebrak hasznalataval drasztikusan csokkentheto a balesetek szama 2   •   tovabbra is ingyen hasznalhatjak a bkk jaratait az ukran menekultek   •   nezze meg vasvari vivien legujabb szexi bikinis kepeit   •   hatalmas elismeresben reszesult az oppenheimer rendezoje es filmproducere   •   a debreceni egyetem kancellarja a modellvaltasrol az intezmenyi autonomia noni fog 2   •   kekesteton mar hullik a ho meg is maradhat video 2   •   tajvan a globalis partnerseg szintjere emelte a kapcsolatokat az egyesult allamokkal   •   iran dronokkal tamadja izraelt   •   erre senki sem szamitott iran tamadasa hozhatja el az attorest ukrajnanak   •   a dunaba hajtott egy auto soroksaron   •   ket ev bortont kapott ket teves mert tudositottak a belarusz tuntetesekrol 2   •   tenyleg jon a bevasarlos funkcio a youtube ra amerikaban mar tesztelik 2   •   harommilliard dollaros felajanlast jelentett be az amerikai alelnok a klimacsucson   •   germanys scholz calls for fair competition during china visit   •   suv nak alcazott garzon ami mar zold rendszammal is elerheto skoda kodiaq ii menetproba   •   brusszeli migracios paktum minden eddiginel nagyobb veszely magyarorszagra a migransok betelepitese   •   al kudsz a muszlimok kezeben lesz nincs vege veres fenyegetes erkezett az iran legfobb vezetojetol video 2