Lesújtó jelentés jött Ukrajnáról, ez is a háború miatt van

A szegénységben élõ ukránok száma 2020 óta 1,8 millióval nõtt, a lakosság mintegy 29%-a sorolható ebbe a kategóriába a Világbank friss jelentése szerint.
2024-05-30 20:06:54

Megjöttek a friss koronavírus-szennyvízadatok

Továbbra is alacsony a koronavírus örökítõanyagának koncentrációja a szennyvízben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ csütörtökön a honlapján.
2024-05-30 13:06:26

Az elõzetes adatok szerint áprilisban 6139 gyermek született és 9396 ember halt meg; 2023 áprilisához képest a születések száma 3,9, a halálozásoké 10 százalékkal csökkent, míg a házasságkötéseké 6,4 százalékkal nõtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.
2024-05-30 10:07:42

Öt év alatt eltûnt több mint 170 ezer szavazó

Mintegy 170 ezerrel kevesebben szerepelnek az önkormányzati választás névjegyzékében, mint öt éve. Az MTI a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai alapján azt írja, 2019-ben mintegy 8 millió 25 ezren szerepeltek a névjegyzékben, míg idén 7 millió 855 ezren, így 2,12 százalékkal csökkent a választásra jogosultak száma. Az NVI adatai szerint két vármegye kivételével midenhol kevesebb lesz a szavazó június 9-én. Békésben 5,02 százalékkal, Tolnában 4,71 százalékkal, Borsod-Abaúj-Zemplénben 4,57 százalékkal, Nógrádban 4,12 százalékkal, Jász-Nagykun-Szolnokban 3,91 százalékkal, Szabolcs-Szatmár-Bereg...
2024-05-29 08:07:37

300 ezer fõt mozgósíthat a magyar kormány a munkaerõpiacon

Itt vannak a friss adatok, ennyi munkanélküli van Magyarországon.
2024-05-24 10:10:51

Elárulta a kormány, hogy mi vár a magyarokra a munkaerõpiacon

Itt vannak a friss adatok, ennyi munkanélküli van Magyarországon.
2024-05-24 10:07:27

Légúti fertõzések Magyarországon: megérkeztek a legfrissebb adatok

Megjelentek a légúti fertõzésekre vonatkozó friss adatok a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) oldalán. Ezek szerint tovább csökkent a múlt héten az akut légúti fertõzés, és ezen belül influenzaszerû megbetegedés tüneteivel orvoshoz fordulók száma.
2024-05-23 17:06:54

Hivatalos: 186 ezer magyar nyújtott be letelepedési kérelmet Nagy-Britanniában

A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett friss adatai szerint az elsõ negyedév végéig csaknem 8 millió letelepedési kérelmet nyújtottak be a Nagy-Britanniában élõ EU-állampolgárok. A magyarok által március 31-ig beadott kérvények száma megközelítette a 186 ezret, a lista élén a románok és a lengyelek állnak 1,7 millió, illetve 1,2 millió kérelemmel.
2024-05-23 13:07:14

Friss drámai képek az orosz-ukrán háborúról

Friss drámai képek az orosz-ukrán háborúról
2024-05-22 17:09:59

Áprilisban nõtt az eladott új autók száma az Európai Unióban

Nõtt a forgalomba helyezett új autók száma áprilisban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára szerdán fölkerült adatok szerint.
2024-05-22 15:07:03

Ilyen Magyarországon gyereknek lenni? Több a túlsúlyos, többen próbálták ki a drogokat, és duplájára nõtt a gyermekpornográfia áldozatainak száma

Egy friss jelentésbõl kiderült, hogy milyen volt gyereknek lenni Magyarországon 2023-ban.
2024-05-21 20:06:32

Ilyen Magyarországon gyereknek lenni? Több a túlsúlyos, többen próbálták ki a drogokat, és duplájára nõtt a gyermekpornográfia áldozatainak száma

Egy friss jelentésbõl kiderült, hogy milyen volt gyereknek lenni Magyarországon 2023-ban.
2024-05-21 20:06:07

Ilyen Magyarországon gyereknek lenni? Több a túlsúlyos, többen próbálták ki a drogokat, és duplájára nõtt a gyermekpornográfia áldozatainak száma

Egy friss jelentésbõl kiderült, hogy milyen volt gyereknek lenni Magyarországon 2023-ban.
2024-05-21 20:05:52

KSH: Szinte nem maradt fiatal tanár az országban

A 60 évesnél idõsebb általános iskolai tanárok száma kétszer annyi, mint a 30 alattiaké.
2024-05-21 08:11:27

KSH: Szinte nem maradt fiatal tanár az országban

A 60 évesnél idõsebb általános iskolai tanárok száma kétszer annyi, mint a 30 alattiaké.
2024-05-21 08:08:49

Rémisztõek a friss adatok: alig maradt fiatal pedagógus a magyar általános iskolákban

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint két év alatt mintegy 24,8 százalékkal, vagyis 2189 fõvel nõtt a 60. életévét betöltött tanárok száma a 2023/2024-es tanévre az általános iskolákban, míg az elõzõ tanévhez képest 980-nel emelkedett a számuk. Mindeközben a 30 év alatti tanárok aránya csupán 6,7 százalék.
2024-05-21 08:08:20

Rémisztõek a friss adatok: alig maradt fiatal pedagógus a magyar általános iskolákban

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint két év alatt mintegy 24,8 százalékkal, vagyis 2189 fõvel nõtt a 60. életévét betöltött tanárok száma a 2023/2024-es tanévre az általános iskolákban, míg az elõzõ tanévhez képest 980-nel emelkedett a számuk. Mindeközben a 30 év alatti tanárok aránya csupán 6,7 százalék.
2024-05-21 08:07:19

Rémisztõek a friss adatok: alig maradt fiatal pedagógus a magyar általános iskolákban

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint két év alatt mintegy 24,8 százalékkal, vagyis 2189 fõvel nõtt a 60. életévét betöltött tanárok száma a 2023/2024-es tanévre az általános iskolákban, míg az elõzõ tanévhez képest 980-nel emelkedett a számuk. Mindeközben a 30 év alatti tanárok aránya csupán 6,7 százalék.
2024-05-21 08:06:03

A világon egyedülálló állat rejtõzik Borsodban

2024-05-19 15:07:46

Gyorsan terjed a koronavírus a világon

Már több mint 374 millióan kapták el a koronavírust a világon a hivatalos adatok alapján. Magyarországon is gyorsan emelkedik a fertõzöttek száma.
2022-01-31 10:24:57

140 millió felett a fertõzöttek száma a világon, a halálos áldozatoké átlépte a 3 milliót

80 milliónál többen már meggyógyultak.
2021-04-18 09:06:15

Megjöttek a friss magyar koronavírus-adatok

A koronavírus-járvány minden közzétett mutatója enyhült az elmúlt héten Magyarországon. A friss fertõzöttek száma csökkent, kevesebben vannak kórházban és ezen belül lélegeztetõgépen, mint egy héttel korábban, és az elhunytak száma is visszaesett.
2023-01-25 15:28:19

780 új fertõzöttet regisztráltak, meghalt 51 beteg

Az elmúlt 24 órában 780 az új fertõzöttet azonosítottak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 800 368 fõre nõtt a beazonosított fertõzöttek száma, írja a kormányzati tájékoztató portál. Elhunyt 51 többségében idõs, krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 380 fõre emelkedett. A gyógyultak száma jelenleg 655 959 fõ, az aktív fertõzöttek száma pedig 115 029 fõre csökkent. A kórházban ápoltak és a lélegeztetõgépen lévõk száma is csökkent: 1836 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 212-en vannak lélegeztetõgépen. A regisztráltak száma meghaladja az 5,1 millió fõt és 87 százalékuk ...
2021-05-20 10:05:56

Átlépte a 30 ezret a járvány magyar áldozatainak a száma

Az elmúlt 24 órában 55 új fertõzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 808 393 fõre nõtt a beazonosított fertõzöttek száma, írja a kormányzati tájékoztató portál. Elhunyt 5 beteg, így az elhunytak száma 30 004 fõ. A gyógyultak száma folyamatosan nõ, jelenleg 740 790 fõ, az aktív fertõzöttek száma pedig 37 599 fõre csökkent. 72 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 13-an vannak lélegeztetõgépen. A beoltottak száma 5 523 878 fõ, közülük 5 126 330 fõ már a második oltását is megkapta. The post Átlépte a 30 ezret a járvány magyar áldozatainak a száma first appeared o...
2021-07-08 10:06:09

107 új fertõzöttet regisztráltak, meghalt 9 beteg

Ahogy azt már megszokhattuk, a koronavirus.gov.hu oldalon ismét közzétettek a napi koronavírus-adatokat. Ebbõl kiderül, hogy az elmúlt 24 órában: 107 új fertõzöttet regisztráltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 807 209 fõre nõtt a beazonosított fertõzöttek száma. Az új fertõzöttek száma viszont duplája az egy nappal korábbi 57 új fertõzöttnek. Meghalt 9 beteg, így az elhunytak száma 29 944 fõre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nõ, jelenleg 732 901 fõ, az aktív fertõzöttek száma pedig 44 364 fõre csökkent. 349 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 53-an van...
2021-06-16 09:54:57

Elérte a 123 milliót a koronavírus-fertõzöttek száma a világon

Csaknem négyszázezer új fertõzöttet jegyeztek fel a világon egy nap alatt.
2021-03-22 08:07:01

Elérte a 123 milliót a koronavírus-fertõzöttek száma a világon

Csaknem négyszázezer új fertõzöttet jegyeztek fel a világon egy nap alatt.
2021-03-22 08:07:41

A fertõzöttek száma 121,7 millió, a halálos áldozatoké 2,69 millió a világon

Közel 69 millióan már meggyógyultak.
2021-03-19 08:06:51

74 új fertõzöttet azonosítottak, meghalt 4 beteg

74 új fertõzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 809 362 fõre nõtt a beazonosított fertõzöttek száma, írja a kormányzati tájékoztató portál. Elhunyt 4 beteg, így az elhunytak száma 30 025 fõ. A gyógyultak száma jelenleg 746 981 fõ, az aktív fertõzöttek száma pedig 32 356 fõre csökkent. 70 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 11-en vannak lélegeztetõgépen. A beoltottak száma 5 605 713 fõ, közülük 5 405 781 fõ már a második oltását is megkapta. The post 74 új fertõzöttet azonosítottak, meghalt 4 beteg first appeared on 24.hu.
2021-07-28 09:05:55

Átlépte a 150 milliót a fertõzöttek száma a világon

882 ezer új fertõzöttet regisztráltak egy nap alatt.
2021-04-30 08:07:30

71 új fertõzöttet azonosítottak, meghalt egy beteg

Az elmúlt napon 71 új fertõzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 809 016 fõre nõtt a beazonosított fertõzöttek száma, közölte a kormányzati tájékoztató portál. Egy beteg elhunyt, így az elhunytak száma 30 020 fõ. A gyógyultak száma jelenleg 744 714 fõ, az aktív fertõzöttek száma pedig 34 282 fõre csökkent. 62 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 10-en vannak lélegeztetõgépen. A beoltottak száma 5 582 815 fõ, közülük 5 344 123 fõ már a második oltását is megkapta. The post 71 új fertõzöttet azonosítottak, meghalt egy beteg first appeared on 24.hu.
2021-07-22 09:05:56

113 új fertõzöttet azonosítottak, meghalt 4 beteg

113 új fertõzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 807 322 fõre nõtt a beazonosított fertõzöttek száma, írja a kormányzati tájékoztató portál. Elhunyt 4 krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 948 fõre emelkedett. A gyógyultak száma jelenleg 733 907 fõ, az aktív fertõzöttek száma pedig 43 467 fõre csökkent. 320 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 45-en vannak lélegeztetõgépen. A beoltottak száma 5 375 923 fõ, közülük 4 299 073 fõ már a második oltását is megkapta. The post 113 új fertõzöttet azonosítottak, meghalt 4 beteg first appeared on 24.hu.
2021-06-17 10:06:00

106 új fertõzöttet azonosítottak, meghalt 2 beteg

106 új fertõzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 807 428 fõre nõtt a beazonosított fertõzöttek száma, írja a kormányzati tájékoztató portál. Elhunyt 2 idõs, krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 950 fõre emelkedett. A gyógyultak száma jelenleg 734 627 fõ, az aktív fertõzöttek száma pedig 42 851 fõre csökkent. 289 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 43-an vannak lélegeztetõgépen. A beoltottak száma 5 389 058 fõ, közülük 4 360 313 fõ már a második oltását is megkapta. The post 106 új fertõzöttet azonosítottak, meghalt 2 beteg first appeared on 24.hu.
2021-06-18 08:59:33

Közelíti az 5 milliót a koronavírus áldozatainak száma a világon

Nem állt meg a koronavírus-fertõzöttek számának emelkedése a világban, ma reggelig 237 890 892 fertõzöttet regisztráltak a járvány tavalyi kirobbanása óta a Johns Hopkins Egyetem legfrissebb adatai szerint. Eddig 4 852 328 áldozatot szedett a koronavírus világszerte. Itthon is emelkedik a fertõzöttek száma, a pozitív tesztek aránya már 5 százalék felett van a mintákban.
2021-10-11 11:06:59

1600 felett az új fertõzöttek száma, 30 beteg hunyt el egy nap alatt

Összesen 1 668 új fertõzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 838 916 fõre nõtt a beazonosított fertõzöttek száma. Elhunyt 30 beteg, így az elhunytak száma 30 448 fõre emelkedett, számolt be a koronavirus.gov.hu. A gyógyultak jelenleg 792 757 fõ, az aktív fertõzöttek száma pedig 15 711 fõre emelkedett. 1 058 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 145-en vannak lélegeztetõgépen. A beoltottak száma 5 929 164, közülük 5 706 773 fõ a második oltását is megkapta, 1 millió 33 ezren pedig a harmadik oltást is felvették. Hatósági házi karanténban 12638-an vannak, a mintavéte...
2021-10-20 10:06:59

Koronavírus: átlépte a 200 milliót a fertõzöttek száma

A világon 200 163 166 ember fertõzõdött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 255 638 ? írja az MTI. Egy nappal korábban 199 509 030 fertõzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 4 245 62 volt. A fertõzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértõk szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek. A hivatalos adatok szerint a koronavírusnak az Egyesült Államokban van a legtöbb fertõzöttje, 35 330 623 eddig a napig. A ...
2021-08-05 08:06:01

Nincs újabb áldozata a járványnak Magyarországon

Az elmúlt napon 85 új fertõzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 809 101 fõre nõtt a beazonosított fertõzöttek száma, írja a kormányzati tájékoztató portál. Nincs újabb elhunyt, így az elhunytak száma változatlanul 30 020 fõ. A gyógyultak száma jelenleg 745 277 fõ, az aktív fertõzöttek száma pedig 33 804 fõre csökkent. 67 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 9-en vannak lélegeztetõgépen. A beoltottak száma 5 588 272 fõ, közülük 5 357 511 fõ már a második oltását is megkapta. The post Nincs újabb áldozata a járványnak Magyarországon first appeared on 24.hu.
2021-07-23 09:05:55

121 millió fertõzött van világszerte

A járvány halálos áldozatainak száma pedig 2,68 millió.
2021-03-18 08:07:46

Egy ezrelék alá csökkent a koronavírus-fertõzöttek aránya Nagy-Britanniában

A brit statisztikai hivatal (ONS) pénteken ismertetett friss heti felmérése szerint jóval egy ezrelék alá csökkent a koronavírus-fertõzöttek aránya az Egyesült Királyságban. A brit egészségügyi hatóságok ugyanakkor arról számoltak be, hogy egyes gócpontokban emelkedett az új típusú koronavírus indiai variánsa okozta fertõzõdések száma. Az ONS széleskörû lakossági próbaszûrésekre alapuló becslése szerint a 67 millió lakosú Egyesült Királyságban a május 8-án zárult egy hétben 47 ezer koronavírus-fertõzött volt. Ez azt jelenti, hogy a lakosság hozzávetõleg 0,07 százaléka volt fertõzött a vizsgál...
2021-05-14 17:05:59

Nincs új áldozata a járványnak, még több mint 6 ezer oltott hiányzik az 5,5 millióhoz

Az elmúlt 24 órában 32 új fertõzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 808 160 fõre nõtt a beazonosított fertõzöttek száma, írja a kormányzati tájékoztató portál. Nincs újabb elhunyt, így az elhunytak száma változatlanul 29 992 fõ. Szeptember eleje óta elõször nincs új áldozata a járványnak hazánkban. A gyógyultak száma jelenleg 739 204 fõ, az aktív fertõzöttek száma pedig 38 964 fõre csökkent. 116 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 20-an vannak lélegeztetõgépen. A beoltottak száma 5 493 609 fõ, azaz az 5,5 millió oltáshoz még 6391 fõ hiányzik. A második oltását...
2021-07-01 09:05:56

Koronavírus: meghaladta a 4 milliárdot a beadott oltások száma a világon

A Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint globálisan eddig közel 198 millió ember fertõzõdött meg a koronavírussal, és több mint 4,2 millió ember halt bele a vírus okozta szövõdményekbe. Az adatok szerint a világon meghaladta a 4 milliárdot a beadott oltások száma.
2021-08-01 13:16:26

A fertõzöttek száma 124,7 millió, a halálos áldozatoké 2,74 millió a világon

A koronavírus az Egyesült Államokat sújtja a leginkább, ahol 30 009 771 fertõzött volt eddig, és 545 237-en haltak meg.
2021-03-25 08:07:12

157 millió hivatalos fertõzöttnél tart a világ

A világon 157 266 867 ember fertõzõdött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 278 651, a gyógyultaké pedig 93 316 769 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idõ szerint vasárnap reggeli összesítése szerint. Egy nappal korábban 156 494 912 fertõzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 3 265 524 volt. A fertõzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértõk szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek. A h...
2021-05-09 08:06:06

260 millió fertõzött felett tartunk

A világon 261 266 072 ember fertõzõdött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 5 194 517 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idõ szerint vasárnap reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 260 650 450 fertõzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 188 937 volt. A fertõzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértõk szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek. A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 ...
2021-11-28 08:07:25

44 új fertõzöttet azonosítottak, nincs újabb áldozata a járványnak

Az elmúlt 24 órában 44 új fertõzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 808 437 fõre nõtt a beazonosított fertõzöttek száma, írja a kormányzati tájékoztatási központ. Nincs újabb elhunyt, így az elhunytak száma változatlanul 30 004 fõ. A gyógyultak száma jelenleg 741 083 fõ, az aktív fertõzöttek száma pedig 37 350 fõre csökkent. 87 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 13-en vannak lélegeztetõgépen. A beoltottak száma 5 529 428 fõ, közülük 5 145 484 fõ már a második oltását is megkapta. The post 44 új fertõzöttet azonosítottak, nincs újabb áldozata a járványnak fir...
2021-07-09 10:06:45

315 új fertõzöttet azonosítottak, elhunyt 18 beteg

315 az új fertõzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 805 302 fõre nõtt a beazonosított fertõzöttek száma ? írja a koronavirus.gov.hu. Elhunyt 18 többségében idõs, krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 792 fõre emelkedett. A gyógyultak száma jelenleg 708 198 fõ, az aktív fertõzöttek száma pedig 67 312 fõre csökkent. 739 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 77-en vannak lélegeztetõgépen. A beoltottak száma 5 227 318, közülük 3 732 252 fõ már a második oltását is megkapta. The post 315 új fertõzöttet azonosítottak, elhunyt 18 beteg first appeared on 24.hu.
2021-06-03 09:06:12

Koronavírus: 220 millió felett a fertõzöttek száma, terjed a delta variáns

A világon 220 239 588 ember fertõzõdött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 560 851 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idõ szerint vasárnap reggeli adatai szerint.
2021-09-05 09:05:52

416 új fertõzöttet regisztráltak, meghalt 44 beteg

Az elmúlt 24 órában 416 az új fertõzöttet regisztráltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 802 088 fõre nõtt a beazonosított fertõzöttek száma, írja a kormányzati tájékoztató portál. Elhunyt 44 többségében idõs, krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 519 fõre emelkedett. A gyógyultak száma jelenleg 668 820 fõ, az aktív fertõzöttek száma pedig 103 749 fõre csökkent. A kórházban ápoltak száma egy nap alatt 101 fõvel csökkent, így most 1399 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 185-en vannak lélegeztetõgépen. A beoltottk száma jelenleg 5 005 682 fõ, közülük 3 000 989 fõ már ...
2021-05-23 10:05:57

Kínában több mint egy év után ismét halálos áldozata volt a koronavírusnak

A fertõzöttek száma 468,1 millió, a halálos áldozatoké 6,070 millió a világon.
2022-03-19 08:08:31

Több mint 3500-an haltak meg az elmúlt 24 órában koronavírusban

A fertõzöttek száma 469,7 millió, a halálos áldozatoké 6,074 millió a világon.
2022-03-20 08:05:59

Több mint 3500-an haltak meg az elmúlt 24 órában koronavírusban

A fertõzöttek száma 469,7 millió, a halálos áldozatoké 6,074 millió a világon.
2022-03-20 08:15:33

Soha nem látott fertõzési számok Magyarországon, közben több országban új, még fertõzõbb omikon-variáns terjed

Az elmúlt napokban is meredeken emelkedett Magyarországon a koronavírus-fertõzöttek száma, a szerdai adatok szerint a koronavírus-járvány hazai történetében elõször 20 ezer fölé emelkedett az egy nap alatt regisztrált fertõzöttek száma. Közben világszerte már 366 millióan fertõzõdtek meg, a halálos áldozatok száma 5,6 millió. A koronavírus omikron variánsának egy új alvariánsa jelent meg, amely a dán tapasztalatok szerint másfélszer fertõzõbb, mint az "eredeti" omikron. Koronavírus-hírek egy helyen.
2022-01-28 08:07:17

Közelít az 500 millióhoz a fertõzöttek száma

A világon 498 154 313 ember fertõzõdött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 176 420 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idõ szerint vasárnap reggeli adatai alapján ? írja az MTI. Egy nappal korábban a világon 497 461 634 fertõzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 6 174 225 volt. A fertõzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértõk szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek. A hivatalos ...
2022-04-10 08:08:40

Koronavírus: a fertõzöttek száma 519,3 millió, a halálos áldozatoké 6,258 millió a világon

A fertõzés 192 országban és régióban van jelen.
2022-05-12 07:06:06

Koronavírus: Ukrajnában gyorsan nõ a napi új fertõzöttek száma

Ukrajnában a szombati adatok szerint az egy nap alatt feljegyzett új fertõzöttek száma meghaladta a nyolcezret, közülük több mint kétezren kórházi ápolásra szorulnak, amibõl arra lehet következtetni, hogy gyorsan nõ az új fertõzöttek száma.
2021-09-25 15:05:59

Koronavírus: megérkeztek a csütörtök reggeli magyar adatok

Egy nap alatt 8578 új koronavírus-fertõzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 738 944 nõtt a beazonosított fertõzöttek száma. Elhunyt 115 beteg, így az elhunytak száma 42 966 emelkedett, derült ki a koronavirus.gov.hu tájékoztatásából. A fertõzöttek száma csökkenõ trendben van, azonban az elhunytaké emelkedik.
2022-02-17 11:16:04

Már 39 ezernél is többen haltak meg a koronavírus miatt

A friss adatok szerint az elmúlt nap 3005 új fertõzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 249 694 fõre nõtt a beazonosított fertõzöttek száma, írja a kormányzati oldal. Elhunyt 115 beteg, így az elhunytak száma 39 009 fõre emelkedett. Az aktív fertõzöttek száma pedig 113 057 fõre csökkent. Jelenleg 3854 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 357-en vannak lélegeztetõgépen. Az omikron vírusvariáns Magyarországon is terjed, hazánkban eddig 68 omikron esetet igazoltak, ezért továbbra is az oltás felvételére kérjük az oltatlanokat és a megerõsítõ oltás felvételére a nég...
2021-12-29 09:06:20

237 millió ember kapta el eddig a koronavírust

A világon 237 544 761 ember fertõzõdött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 847 212 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idõ szerint vasárnap reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 237 227 117 fertõzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 4 842 478 volt. A fertõzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértõk szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek. A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 ...
2021-10-10 08:05:59

Koronavírus: Nõtt a fertõzöttek száma a világon, egyre több iskolát érinthet a járvány miatti "tanügyi intézkedés"

A világon 239 125 787 ember fertõzõdött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 873 511 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem - közép-európai idõ szerint - csütörtök reggeli adatai alapján.
2021-10-14 09:05:58

Koronavírus: Átlépte a félmilliárdot a fertõzöttek száma

A világon 500 363 741 ember fertõzõdött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 183 944 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idõ szerint szerda reggeli adatai alapján. Egy nappal korábban 499 748 065 fertõzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 6 181 560 volt. A fertõzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértõk szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek. A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-...
2022-04-13 08:18:15

Száz felett az új fertõzöttek száma, meghalt egy beteg

104 új fertõzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 810 316 fõre nõtt a beazonosított fertõzöttek száma, írja a kormányzati tájékoztató portál pénteken. Elhunyt egy beteg, így az elhunytak száma 30 038 fõ. A gyógyultak száma jelenleg 765 952 fõ, az aktív fertõzöttek száma pedig 14 326 fõre csökkent. 83 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 14-en vannak lélegeztetõgépen. A beoltottak száma 5 668 993 fõ, közülük 5 498 222 fõ már a második oltását is megkapta, 96 ezren pedig a harmadik oltást is felvették. The post Száz felett az új fertõzöttek száma, meghalt egy bete...
2021-08-13 10:18:32


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   multiapro   •   apro hirdetesek   •   www   •   slash   •   ors   •   dubaj   •   wmn   •   marka   •   elmar wepper   •   fold napja 2024   •   pain hustlers   •   talpra magyarok   •   ingyenhirdetes   •   tatar gyorgy   •   f1 mexico   •   marina city   •   diosgyor   •   stat   •   pepper x   •   natcon   •   akgggarmi   •   superapro   •   al ain   •   haarp   •   mobile   •   netapro   •   omegle   •   aaa   •   reacher   •   bableves   •   dior   •   invincible   •   danka   •   komarom   •   firmcenter   •   botswana   •   kek pelikan   •   fdvjgwy   •   oraallitas   •   tornanadaska   •   vsquare   •   aprilis 4   •   ingatlan   •   travis kelce   •   budapest   •   eiffel   •   térkép   •   energiaital   •   spinoza haz   •   francia salata  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztõ   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   friss nemzetkozi adatok mar 120 millio a koronavirus fertozottek szama a vilagon   •   daniel ricciardo szallitotta a nap meglepeteset az ideny masodik sprintfutaman   •   negyezer eves varos maradvanyait tartak fel kinaban 2   •   dr csokay andras elkapott egy gyilkos fertozest a nigeriai misszion az ima segitett rajtunk 2   •   kocsis mate aki gyermekpornograf tartalmat keszit terjeszt a legrosszabbra keszuljon   •   kutindexphpoptioncom bcarsssyndicator   •   sonyericsson   •   az ikertestverenek adta ki magat de a rendorok elol nem volt menekves   •   peter sramekert odavannak a nok arcpirito 18 as karikas uzeneteket kap   •   220vmotoroptioncomwe   •   azonnal korhazba kellett szallitani a studiobol a tv2 sztarjat   •   kilott az erste profitja az elso negyedevben   •   sulyosan megserult a wolves egyik legjobbja igy is nyert az arsenal ellen   •   nyarias meleg lesz ma egy dologra viszont erdemes figyelni 3   •   janosi gyorgy   •   igy zajlott a mai matematikaerettsegi galeria   •   budapest berlet   •   kos hubert egy sms bol tudta meg hogy megis indul az europa bajnoksagon 2   •   princess dianas wedding dress to go on display after william and harry agree to loan   •   badogos tetofedo szigeteles kemeny felujitas azonnal garanciaval 06205327823   •   Briggs   •   workshop   •   a ketallami megoldas letrejottehez kototte a hamasz a fegyverletetelt   •   olyan sok a por hogy mar azt sem tudjuk mi van a levegoben igy tett elhetetlenne egy szerb falut egy kinai banya   •   un gets airlines to deliver covid 19 vaccines as a priority   •   alcazott rendorkamionnal buktattak le a szabalytalan soforoket az autopalyan 2   •   albertirsaindex2phpo   •   orban viktor is megemlekezett tordy gezarol szivszorito szavakkal bucsuzott a nemzet szineszetol 3   •   parketta csiszolas lakkozas budapest 11   •   how the european super league united football against the games wealthy owners 2   •   az arsenal legenda kozel 15 ev utan lott golt a neveloegyesuleteben   •   csernus imre mar reg a katasztrofa fele haladunk 3   •   Ír   •   marcius 15 i nemzeti unnep   •   elutasithatjak magyarorszag keresetet a sargentini ugyben   •   Tokyo2020   •   bltnld   •   false posts about anti graft arrests on live tv surface after 2024 china political meet   •   ujra megnyit a muncheni repuloter   •   csak janos ha en elkezdenek intezkedni az operahazban mit szolnanak 2   •   elveszett kozepkori kincs nyomaba erednek   •   as covid 19 deaths soar in brazil bolsonaro says theres a war against him 2   •   valik a kozkedvelt anyagyilkos no harom honappal azutan hogy szabadult a bortonbol   •   who team arrives in wuhan to search for pandemic origins   •   egymilliard euronal is nagyobb a biontech nyeresege   •   climalight   •   ainslies team ineos uk claim first prada cup final race   •   hamas says it accepts gaza ceasefire proposal   •   tenyleg jobb a gondozott gyerekeknek az egyhaznal vagy csak az allam nem akar ezzel foglalkozni   •   pénztárca