Feltették a kérdést a szuperszámítógépnek: mikor hal ki az ember? Íme a válasz

Brit kutatók szerint ha nem sikerül visszaszorítani a globális felmelegedést, az emberiségnek egészen egyszerűen vége lesz. Arra is készült szimuláció, hogy mikor.
2024-05-08 08:10:36

2024-05-08 08:09:53

Kalapáccsal támadt a begőzölt taxis egy kerékpárosra Budapesten: videón a meghökkentő eset, ami után bepöccent a férfi

Elfajult egy szóváltás egy taxis és egy kerékpáros között Zuglóban. A biciklis azt nehezményezte, hogy a sofőr nem engedett át az úton egy édesanyát a gyerekeivel. A vita addig fajult, hogy a taxis az út szélén kalapáccsal a kezében várta meg a biciklist.
2024-05-06 17:08:40

Túl van a méhtámadás okozta sokkon Pócza Albert, aki elvesztette lovait, s maga is kórházba került Iván község szélén. A Blikk is beszámolt a brutális rovartámadásról, több ezer méh esett neki a lovaknak, az értesített gazdák alig tudtak a közelükbe menni, a hétből három állatot nem tudtak megmenteni. Pócza Albertet is számos szúrás érte.
2024-05-06 17:08:28

Kalapáccsal támadt a begőzölt taxis egy kerékpárosra Budapesten: videón a meghökkentő eset, ami után bepöccent a férfi

Elfajult egy szóváltás egy taxis és egy kerékpáros között Zuglóban. A biciklis azt nehezményezte, hogy a sofőr nem engedett át az úton egy édesanyát a gyerekeivel. A vita addig fajult, hogy a taxis az út szélén kalapáccsal a kezében várta meg a biciklist.
2024-05-06 17:07:52

Túl van a méhtámadás okozta sokkon Pócza Albert, aki elvesztette lovait, s maga is kórházba került Iván község szélén. A Blikk is beszámolt a brutális rovartámadásról, több ezer méh esett neki a lovaknak, az értesített gazdák alig tudtak a közelükbe menni, a hétből három állatot nem tudtak megmenteni. Pócza Albertet is számos szúrás érte.
2024-05-06 17:07:40

Kalapáccsal támadt a begőzölt taxis egy kerékpárosra Budapesten: videón a meghökkentő eset, ami után bepöccent a férfi

Elfajult egy szóváltás egy taxis és egy kerékpáros között Zuglóban. A biciklis azt nehezményezte, hogy a sofőr nem engedett át az úton egy édesanyát a gyerekeivel. A vita addig fajult, hogy a taxis az út szélén kalapáccsal a kezében várta meg a biciklist.
2024-05-06 17:07:18

Túl van a méhtámadás okozta sokkon Pócza Albert, aki elvesztette lovait, s maga is kórházba került Iván község szélén. A Blikk is beszámolt a brutális rovartámadásról, több ezer méh esett neki a lovaknak, az értesített gazdák alig tudtak a közelükbe menni, a hétből három állatot nem tudtak megmenteni. Pócza Albertet is számos szúrás érte.
2024-05-06 17:07:11

Túlhajtják az AI-fejlesztőket, kiégés szélén az iparág

Az Amazon és más technológiai óriásoknál dolgozó mesterséges intelligencia szakemberek a verseny miatt túl nagy nyomás alatt állnak, a fokozott fejlesztési tempó gyakran a minőség rovására megy, ez pedig kiégéshez és projektek hirtelen félbehagyásához vezet - tudósított a CNBC. .
2024-05-03 20:07:17

Tépni kezdték az Apple részvényeit - Mi folyik itt?

Az Apple negyedéves eredményei és a vállalat előrejelzése is felülmúlta a Wall Street mérsékelt várakozásait, ráadásul az iPhone-gyártó rekord összegű részvény-visszavásárlási programot jelentett be, így a zárás után 6 százalékot ralizott a világ második legértékesebb vállalatának részvényárfolyama.
2024-05-03 10:06:45

Nagy lakópark építését jelentették be Budapest szélén

Elhagyatott fatelep helyén építenek fel egy lakónegyedet.
2024-05-02 11:11:45

Meghökkentő családi történetről számolt be Janklovics Péter. A stand-upos színművész szülei hosszú évekig eltitkolták előle a válásukat, hogy ezzel is megóvják gyermeküket a lelki sérülésektől. Ám egy véletlen folytán fény derült az igazságra, ami viszont felforgatta a família életét.
2024-05-01 09:06:23

2024-05-01 09:06:01

Összeomlás szélén egy európai kormány: pár napon belül távozhat a vezető

Ahogy a BBC beszámol róla, a skót parlament jövő héten megvonhatja a bizalmat Humza Yousaf első minisztertől, miután tegnap összeomlott az általa vezetet Skót Nemzeti Párt (SNP) és a zöldek alkotta kormánykoalíció. Yousaf túléléséhez korábbi riválisa dobhat neki mentőövet, de nehéz lesz meggyőzni erről.
2024-04-26 17:07:14

Meglátta az úttesten álló haragosát, nagy sebességgel elütötte

Letartóztatta a Nyíregyházi Járásbíróság azt az autóst, aki két nappal ezelőtt nagy sebességgel elgázolta az úttesten álló haragosát haragosát egy szatmári településen. A Nyíregyházi Törvényszék közleménye szerint a sofőr embert akart ölni a gépjárművével. Az áldozat többek közt koponya zúzódást, és combcsonttörést szenvedett, és csak a véletlenen múlt, hogy nem történt tragédia. Mivel a gyanúsítottal szemben jelenleg más bűncselekmény miatt nyomozás van folyamatban a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, ezért a bíróság szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélyére tekintettel elrendelte ...
2024-04-26 15:08:15

"Megtámadták a bíróságon az éttermünket" - Osváth Zsolt kiakadt: az őt ért sorozatos bántásokról és támadásokról vallott

Elkeseredett a kialakult helyzet miatt Osváth Zsolt, aki Geszti Péternek árulta el élő adásban, hogy a közéleti szerepvállalása miatt megtámadták az éttermét.
2024-04-26 13:06:29

2024-04-26 13:06:05

Rekordtempóban olvad a jég; pingvinfiókák ezrei pusztultak el az Antarktiszon

A pingvineket a kihalás veszélye fenyegeti.
2024-04-26 12:08:57

Menczer Tamás: Magyarország békéjének megőrzése folyamatos küzdelem

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint bele akarják préselni hazánkat a háborúba.
2024-04-25 15:09:51

Egészséges út mindenkinek

Egészségre vágysz? Fejfájás, Fogyókora, Fáradtság, Stressz gyötör? Itt a lehetőség kipróbálni! Tény, hogy most kapsz egy 100%-os visszafizetési garanciát 60 napra. Ragaszkodom hozzá, hogy élj vele, ha úgy érzed, mert azt akarom, hogy elégedett legyél. Én már több hónapja benne vagyok MDC üzletben, így biztos vagyok benne, hogy amit kínálok, az működik. Viszont így tényleg nem kockáztatsz semmit.
2020-06-23 22:16:19

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt. 1 darab 550L-es rozsdamentes platóra vagy raklapra szerelhető tartály, nyitható tetővel eladó2 m3-es, 4,5 m3-es és 6 m3-es álló rozsdamentes tartályok, keverőtartályok eladók!150 L-es teljesen rozsdamentes keverős tejhűtő eladó! Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:06

2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:18:51

2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:13

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:37

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt. 1 darab 550L-es rozsdamentes platóra vagy raklapra szerelhető tartály, nyitható tetővel eladó2 m3-es, 4,5 m3-es és 6 m3-es álló rozsdamentes tartályok, keverőtartályok eladók!150 L-es teljesen rozsdamentes keverős tejhűtő eladó! Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-23 22:19:44

Egészséges út mindenkinek

Egészségre vágysz? Fejfájás, Fogyókora, Fáradtság, Stressz gyötör? Itt a lehetőség kipróbálni! Tény, hogy most kapsz egy 100%-os visszafizetési garanciát 60 napra. Ragaszkodom hozzá, hogy élj vele, ha úgy érzed, mert azt akarom, hogy elégedett legyél. Én már több hónapja benne vagyok MDC üzletben, így biztos vagyok benne, hogy amit kínálok, az működik. Viszont így tényleg nem kockáztatsz semmit.
2020-06-23 22:20:33

Videó: Már ember sem kell az iPhone-ok gyártásához, csak a robotok dolgoznak Kínában

Gőzerővel folyik az iPhone 12-család tagjainak gyártása, hogy az Apple ki tudja szolgálni a vásárlóit. A kínai állami hírügynökség, a Hszinhua megmutatta, miként folyik a termelés a Foxconn sencseni gyárában.
2020-11-19 12:09:47

2020-11-19 12:09:48

Fiatalokból álló, húszfős magyar drogbandát fogtak el - videók

Chatszobákban adták-vették a drogot. November 20-án rendőrök ébresztették őket.
2020-11-23 07:06:10

Kihalás szélén a kék fadongók

2020-11-23 09:06:01

Kutyát mentettek meg rendőrök

Kabán vették észre a lesoványodott állatot.
2020-11-23 14:06:17

Afrikában őshonos állatot fotózott egy kameracsapda Bócsán

Tarajos sült fotózott a kameracsapda egy Bács-Kiskun megyei községben.
2020-11-24 14:05:52

Uzuni emlékezetes gólöröme, hatalmas küzdelem, peches gól a hajrában - galéria

Tekintse meg a Juventus-Ferencváros BL-mérkőzés legjobb képeit!
2020-11-24 23:06:32

Emberi ürülék folyik az emberek nyakába egy észak-macedón kórházban, a betegeket halottak mellé fektetik - megdöbbentő képek

A botrányos képek nyilvánosságra kerülése után rengetegen követelik a Soros György által hatalomra segített baloldali miniszterelnök lemondását.
2020-11-25 21:06:12

Megjelent a madárinfluenza, Belgiumban több tízezer állatot pusztítanak el

A H5N5 típusú kór egy baromfitelepen pusztít..
2020-11-27 19:06:07

Éleződik a küzdelem, amiről az F1-nek szólnia kellene

Pénz, esélyek és a becsület is tét a Racing Point, a McLaren, a Renault és a Ferrari csatájában.
2020-11-29 06:06:07

A járvány elleni küzdelem részeként átalakítják az olasz kormányt

A változások azért lesznek, hogy jó helyre kerüljenek a gazdaság helyreállítására érkező uniós források.
2020-11-29 19:06:29

Halálra gázoltak egy gyalogost Csém közelében

A 13-as számú főúton teljes útlezárás mellett folyik a helyszínelés.
2020-11-30 19:06:02

D-vitamin: ez a vitamin lehet a rák elleni küzdelem egyik kulcsa is

A mindenki számára könnyen elérhető, olcsó étrendkiegészítő nem mindenkinél fejti ki pontosan ugyanazt a hatást.
2020-11-30 19:06:02

Kiderült, hogy melyik minisztériumi tisztségviselő ellen nyomoznak korrupciós ügyben

Nagy János földügyekért felelős helyettes államtitkára ellen folyik eljárás hivatali vesztegetés miatt.
2020-12-02 20:05:59

Fedett műveletek vannak, és mindig is lesznek

Ma már az algoritmusok szinte mindent tudnak mindenkiről. Ha az érdekel valakit, hogy egy országgal szemben folyik-e komolyabb titkosszolgálati művelet, figyelje a mintákat.
2020-12-03 15:06:09

Csökkentette hátrányát az életmentő hajós a Vendée Globe-on

Az élen haladó Yannick Bestavent egyre jobban megközelítik az üldözők.
2020-12-19 10:06:35

Videó: Tömegek próbálták elhagyni a lezárás előtt álló Londont

A brit főváros legnagyobb vasútállomásain zsúfolódtak össze a lezárások elől menekülők, a legkevésbé sem figyelve a távolságtartásra.
2020-12-20 18:06:33

2020-12-20 18:06:35

Üres luxushajókból álló flotta Nagy Britannia partjainál

2020-12-21 12:05:57

Családi viták bénítják a nagy átalakulás előtt álló Swarovskit

750 ékszerüzletet akar megszüntetni és 6000 embert kirúgni az alapító atya ükunokája, Robert Buchbauer, aki jelenleg a 125 éves céget vezeti. A család jelenlegi feje azon a véleményen van, hogy a kínai konkurencia miatt drágább és exkluzívabb ékszereket kell kínálni a vásárlóknak, de sok családtag szerint "ezzel zátonyra futna a hajó".
2020-12-21 15:07:41

2020-12-21 15:07:45

Egy év felfüggesztettet kapott a kiskörei férfi, aki megölt egy pávát, hogy levest főzzön belőle

A férfi közölte a kollégáival, amikor meglátta a pávát, hogy ilyet étteremben sem kapni, majd megölte az állatot.
2020-12-22 23:50:11

Hiánycikk a HPV elleni oltás, ráadásul drágult is

Százötvenezer forintba kerülhet most már a három adagból álló oltás.
2020-12-28 19:22:24

Idézze fel 2020-at a HVG címlapjaival, és szavazzon, melyik sikerült a legjobban

Mit gondol majd 2020-ról az, aki pár év múlva a HVG idei címlapjait nézegeti? Jót aligha. Már ha a nyugalmat tartja a jó év legfőbb ismérvének. 2020-at sokak szemében elvitte az aggódás, a düh, a küzdelem, a csalódottság. Közben azonban itt volt velünk végig a remény is. Az pedig, aki az izgalmakat szereti, kifejezetten lubickolhatott a hírekben. Akárhogy is volna, itt vagyunk, túl ezen, most már kicsit könnyebb a visszatekintés is. Tegye meg ön is, idézze fel most az év pillanatait ezekkel a címlapokkal, és szavazzon: melyiket találtuk el leginkább?
2020-12-30 12:03:00

2020-12-30 12:03:01

Szergej Lavrov párbeszédet sürget a Líbiában szemben álló felek között

Az orosz diplomácia vezetője a líbiai nemzeti egységkormány külügyminiszterével tárgyalt.
2020-12-30 16:05:53

Lovagi rangot kapott Lewis Hamilton

II. Erzsébet királynő Hamilton mellett kitüntette a koronavírus-járvány elleni küzdelem hőseit, és lovagi rangra emelte Roger Deakins operatőrt is.
2020-12-31 11:06:03

Putyin: Oroszország lakói megállták helyüket, ahogy egységes néphez illik

Elmondta, hogy a járványt még nem sikerült teljesen megfékezni, de a küzdelem egy percre sem szünetel.
2020-12-31 21:05:59

2020 ? képeken

A koronavírus-járvány elleni küzdelem nagyban befolyásolta az idei évet.
2020-12-31 22:05:56

Az RTL megmutatta, hogy lehet megható szeretettel boldog újévet kívánni

Csak az kell hozzá, hogy együtt énekelje a Himnuszt roma, rendőr, fogyatékos, fiatal és idős, és hogy kiderüljön, családnak érezni mindenkit, aki gyereket nevel.
2021-01-01 16:05:53

2021-01-01 16:05:54

Onedin család, Kórház a város szélén, Stirlicz ? a Netflix előtt is voltak sorozatok

Televíziócsatornából egy volt, hétfőn az is szünetelt, de jött a kedd, amikor este főműsoridőben mindenki izgulhatott a sorozathősökért. Hajós családtörténet a kapitalizmus hőskorából, szovjet kémfilm a KGB megrendelésére, cseh kórházi szappanopera, német gasztro-James Bond és vasalódizájnba oltott sci-fi. Ilyen sorozatokat kaptak a magyarok a 70-80-as években.
2021-01-01 20:06:02

Nem 2021 lesz Vlagyimir Putyin kedvenc éve

Elhúzódó koronavírus-válság, stagnáló gazdaság, demokrata párti győzelem az USA-ban és erősödő ellenzék ? 2021 aligha lesz a legjobb éve az ezredforduló óta kormány- vagy államfőként folyamatosan Oroszország élén álló Vlagyimir Putyinnak. Az idő pedig mindenképpen ellene dolgozik, a felmérések szerint a fiatal választók nagy része már nagyon szeretné, ha távozna a hatalomból.
2021-01-02 07:05:58

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   youtube   •   H   •   b   •   mag   •   rozsa sandor   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   apropiaza   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   P   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   nadai aniko szornyu olvasnom amiket mostanaban nagy ervinrol osszeirnak csak mert vallalta a politikai nezeteit   •   huszonotezer forint jutalmat ad a pecsi onkormanyzat az intezmenyi dolgozoknak   •   sorfozdere kapott allami tamogatast a topolyai futballklub tulajdonosanak cege 2   •   ne mondd azt hogy lusta diszno mert az az allatra nezve banto es lealacsonyito 3   •   alapitvany mar csak nyomokban tartalmazza a konyvet   •   konyv jelent meg ennio morricone eleterol   •   szijjarto peter magyarorszag szeretne kihasznalni az energetikai egyuttmukodes lehetoseget venezuelaval   •   greater manchester police open investigation into racial abuse of players   •   elobb szabadulhat a ferfi aki levideoztatta a felesegevel ahogy o csirkekkel kozosul   •   idojaras megerkezett a sivatagi por hazank fole 3   •   ne az egeszsegugyre hanem magunkra szamitsunk ha sokaig es jol akarunk elni   •   meztelenul biciklizte korbe londont hogy penzt gyujtson az ongyilkossag megelozesere   •   vilagito capakra bukkantak a tudosok uj zelandnal 2   •   szuksege lett volna a latogatasomra de ketszer is elszurtam aurelio teljesen megvaltozott szabadulasa ota a celebet latva pumped gabo is kedvet kapott a bortonhoz   •   ujabb ellenzeki part ment neki magyar peternek   •   lengyelorszagba sem engednek be nagy britanniabol erkezo repuloket 3   •   megrazo fotok erkeztek a godollo kozeleben tortent halalos baleset helyszinerol 3   •   ugy kuszik fel az aldozat szamitogepere hogy eszre sem veszi sok europai aldozata van egy veszelyes kartevonek   •   negyen meghaltak egy raketatamadasban donyeckben   •   dramai a helyzet napi 95 ezer fertozott 3000 halott a koronavirusrol szolo legfontosabb hirek a nagyvilagbol csutortokon is percrol percre az indexen   •   melto emleket allitana az edesapjanak oszter alexandra oszter udvar nyilhat 2   •   tborokat   •   pokolla valt az m0 as a voros hadsereg nem tudta ugy bekeriteni budapestet mint ezekkel az utfelujitasokkal teszik 2   •   nem tudjak megfekezni a harmadik hullamot angela merkel ujra lezarna nemetorszagot 2   •   nezze meg a vilag legbotranyosabb futballpalyajat ahol derekig ero gazban jatszanak video   •   itt a legujabb orulet a kek rizs   •   hiaba vagyok normalis no a pasik a cafkakra buknak   •   delhusa gjon a poklok poklat elte at a koronavirus miatt   •   un violence in sudans darfur killed 250 displaced 100000   •   gyuloletcunami zudul a mentosokre galvolgyi janos esete utan kiakadt az omsz politikai tamadasrol irnak   •   kiszallhat az uber repulo taxit mar nem fognak fejleszteni   •   d csaba undorodik a noket bantalmazo rabtarsaktol kiutotte a halaloszto a soroksari futo no gyilkosat   •   feltekenysegbol megolte az ismeroset egy ferfi miskolcon   •   csodhullam soport vegig nemetorszagon tomegesen huztak le a rolot marciusban   •   tomeges letartoztatasok tortentek a hollandiai zavargasok utan   •   video game movies are they really that bad   •   vilagito hutoracsot kapott a hatalmas rolls royce szabadido auto   •   greenwashing miatt betiltottak a lufthansa es az air france brit reklamjait   •   jon a stranger things 5 evada de van egy hatalmas baj 2   •   uj legijaratot jelentett be szijjarto peter   •   google starts rollout of restrictions on ai for global election year   •   a streamingszolgaltato k mar kuzdenek az idei figyelmunkert   •   nem bir a kemeny marsi talajjal a nasa robotvakondja leallitjak   •   lánynevet   •   egymilliot koltott az eremgyujtemenyre 140 ezret kapott erte sandor csunyan rafazott egy sulyos felreertes miatt 2   •   millios karteritest fizet a leipzig a liverpoolnak a budapesti meccs miatt   •   74 percen at tartott a teljes napfogyatkozas egy concorde utasainak 51 eve nem dolt meg a rekordjuk 3   •   remalmaink lettek a netflix uj horrorsorozatatol   •   joe exotic nagyon ki szeretne jonni a bortonbol   •   hogyan lesz tokeletes a nokedli