Újabb rémisztő felvételek kerültek elő egy Boeing-gépről, miközben folyik a repülőgépgyártó elleni vizsgálat. Az egyik teherszállítógép első futómű nélkül landolt Isztambulban.
2024-05-08 16:06:53

Újabb rémisztő felvételek kerültek elő egy Boeing-gépről, miközben folyik a repülőgépgyártó elleni vizsgálat. Az egyik teherszállítógép első futómű nélkül landolt Isztambulban.
2024-05-08 16:06:28

Újabb rémisztő felvételek kerültek elő egy Boeing-gépről, miközben folyik a repülőgépgyártó elleni vizsgálat. Az egyik teherszállítógép első futómű nélkül landolt Isztambulban.
2024-05-08 16:05:55

Az Alzheimer-kór új formájára bukkantak

2024-05-07 10:08:02

Előkerült az első F1-es futamgyőzelmét szerző Lando Norris elképesztő ígérete

Most már csak az a kérdés, hogy állni fogja-e a szavát a McLaren brit versenyzője.
2024-05-06 12:08:34

Botrány Isztambulban, közelharc a pályán a szurkolókkal

Repültek a poharak, menekültek a vendégek.
2024-05-04 09:09:08

Botrány Isztambulban, közelharc a pályán a szurkolókkal

Repültek a poharak, menekültek a vendégek.
2024-05-04 09:07:32

Egy nő holttestére bukkantak gyerekek Aszódon, elfogták a gyanúsítottakat 

A 30-as éveiben járó nőt bántalmazták, az elkövető a gyanú szerint egy nő és egy férfi volt, már elfogták őket.
2024-05-03 10:10:44

Egy nő holttestére bukkantak gyerekek Aszódon, elfogták a gyanúsítottakat 

A 30-as éveiben járó nőt bántalmazták, az elkövető a gyanú szerint egy nő és egy férfi volt, már elfogták őket.
2024-05-03 10:10:15

Nagy lépést tett az El-döntőbe jutásért és folytatta elképesztő sorozatát a Bayer Leverkusen

Franciaországi döntetlenjének köszönhetően a Liverpoolt búcsúztató Atalanta is jó helyzetből várja a visszavágót.
2024-05-03 06:09:15

Nagy lépést tett az El-döntőbe jutásért és folytatta elképesztő sorozatát a Bayer Leverkusen

Franciaországi döntetlenjének köszönhetően a Liverpoolt búcsúztató Atalanta is jó helyzetből várja a visszavágót.
2024-05-03 06:08:23

Elképesztő bejelentés: új szerződést kötött Szoboszlai Dominik

Sejtelmes bejegyzéssel bukott le a magyar fociválogatott csapatkapitánya.
2024-05-02 08:09:28

Felvételek: gigantikus mennyiségű NATO-páncélos bukkant fel Moszkva kellős közepén

Megnyitották az orosz állami szervek a Moszkvában rendezett különleges kiállítást, melynek célja, hogy május 9-e alkalmából bemutassák a nyilvánosság előtt azokat a NATO-harcjárműveket, főleg páncélozott járműveket, melyeket az orosz hadsereg zsákmányolt az ukrajnai frontvonalon.
2024-05-02 07:06:54

Elképesztő partizánakció: mérgezett alkohollal iktatták ki az orosz katonai vezetőket

A mariupoli ellenállás egy nemrégiben végrehajtott akcióban kilenc orosz katonatisztet mérgezett meg szennyezett alkohollal a megszállt városban.
2024-05-01 17:07:32

Ősi király pompás sírjára bukkantak Kínában

2024-04-29 08:07:06

Elképesztő magyar hokicsoda: visszajutott a világelitbe a női jégkorong-válogatott

Pat Cortina harmadszor tett csodát a magyar női jégkorong-válogatott szövetségi kapitányaként.
2024-04-27 19:08:37

Szijjártó Péter: A világ elképesztő mennyiségű áramigény-növekedéssel néz szembe

A külügyminiszter szerint a növekvő áramigény olcsón, hatékonyan, biztonságos és környezetkímélő módon kizárólag nukleáris energiával állítható elő.
2024-04-26 18:08:33

Elképesztő mennyiségű drogot foglaltak le egy tatai férfitól

Egy dílertől vásárolta azzal a céllal, hogy továbbértékesíti, erre azonban már nem került sor.
2024-04-26 15:09:13

Hatalmas raptor nyomaira bukkantak

2024-04-26 14:08:23

Elképesztő izgalmak után kialakult a Final4 mezőnye a magyar fociligában

Rangadókkal teli volt az alapszakasz.
2024-04-26 10:09:51

Budapest XVII. kerület

Hulladékgazdálkodás, a hulladékok kezelése hulladékudvarunkban. Hulladékátvevő telepünkön biztosítani tudjuk a lakosság és vállalatok számára akár kis mennyiségű hzulladék átvételét. https://hulladekudvar.com Telefon: +36 30 90 30 300
2020-06-23 22:19:27

Budapest XVII. kerület

Hulladékgazdálkodás, a hulladékok kezelése hulladékudvarunkban. Hulladékátvevő telepünkön biztosítani tudjuk a lakosság és vállalatok számára akár kis mennyiségű hzulladék átvételét. https://hulladekudvar.com Telefon: +36 30 90 30 300
2020-06-23 22:19:45

Hősiesen küzdött, de hosszabbításban kikapott a Telekom Veszprém a BL elődöntőben

Elképesztő mérkőzést vesztett el David Davis csapata, és készülhet a PSG elleni bronzmeccsre.
2020-12-28 22:05:55

Elképesztő öngólt hozott össze a Leverkusen kapusa

A címvédő Bayern München nem bírt a Werder Bremennel.
2020-11-21 17:10:55

Koponyalékelés nyomaira bukkantak egy több száz éves mór sírban

A kutatók megismerhetik, milyen betegségekkel küzdöttek az egykor élt emberek.
2020-11-22 08:06:29

Titkos jelek után vizsgálódtak Leonardo da Vinci alkotásain, mikroélőlényekre bukkantak

Mikroorganizmusok egyedi rendszereit fedezték fel Leonardo da Vinci egyes alkotásain mikrobiológosuk.
2020-11-22 18:05:59

Titkos jelek után vizsgálódtak Leonardo da Vinci alkotásain, mikroélőlényekre bukkantak

Mikroorganizmusok egyedi rendszereit fedezték fel Leonardo da Vinci egyes alkotásain mikrobiológosuk.
2020-11-22 18:06:00

Ijesztő mennyiségű ellopott adat kering a neten, bárkié köztük lehet

Egy leállított hekkerboltból rengeteg adat kiszivárgott. Mutatjuk, hogyan ellenőrizheti le, hogy ön is érintett-e.
2020-11-23 11:06:02

Hatalmas, román stílusú közfürdő romjaira bukkantak Kínában

A komplexumot nem csupán a helyiek, hanem az utazók is használhatták.
2020-11-23 14:06:18

Mourinho elképesztő lazasággal szerelt le egy újságírót

A portugál edző arra reagált, hogy alig volt a csapatánál a labda a City ellen megnyert rangadón.
2020-11-23 20:07:40

Galaktikus fosszíliára bukkantak a Tejútban

Tízmilliárd évvel ezelőtt a galaxisunk összeütközött egy másikkal.
2020-11-24 06:06:17

Kapott mostanában értesítést a Spotify-tól? Akkor az ön jelszavát is ellophatták

A nyáron bukkantak rá a kiberbiztonsági kutatók arra a 72 GB-os adatbázisra, ami mintegy 350 ezer Spotify-fiók belépési adatait tartalmazta.
2020-11-24 18:05:58

Kapott mostanában értesítést a Spotify-tól? Akkor az ön jelszavát is ellophatták

A nyáron bukkantak rá a kiberbiztonsági kutatók arra a 72 GB-os adatbázisra, ami mintegy 350 ezer Spotify-fiók belépési adatait tartalmazta.
2020-11-24 18:06:00

Életveszélyes hajszárítókat hívnak vissza a fogyasztóvédők

Több mint egy tucat életveszélyes hajszárítóra bukkantak az ellenőrzéseknél.
2020-11-25 09:06:07

Eszméletlen mennyiségű veszélyes hulladékot vittek el a nemzeti parkokból

Autógumi, akkumulátorok, építési hulladék és persze műanyag landol a természetvédelmi területeken. Év végéig 8200 köbméternyi szemetet visznek el.
2020-11-25 10:06:05

Kezdődik a Citadella felújítása, a feltárás során egy 19. századi csillagvizsgálóra bukkantak

A Gellért-hegyen felépített Csillagda Európa legkorszerűbb csillagvizsgálójának számított 1870-es elbontásáig.
2020-11-26 10:06:21

Meglepő dologra akadtak, mikor egy majomfaj székletmintáit vizsgálták

A tudósok újragondolták az „új emlősfajok" kifejezést.
2020-11-26 17:06:00

Különleges pingvinre bukkantak Galápagos-szigeteken

2020-11-27 16:06:06

Elképesztő magyarázatot adott a tatabányai fiú, aki kocsijával megbénította a vonatforgalmat

Kiderült, jogosítvány nélkül vezetett a 19 éves fiú.
2020-11-28 09:06:02

Elképesztő történetek tíz milliárdosról, akik mindenüket elveszítették

Egykor dúsgazdagok voltak, ám később teljesen tönkrementek. Van, aki börtönben ül közülük, más öngyilkos lett.
2020-11-28 12:06:00

Elképesztő pénzt érhet a mez, amelyben Maradona a két leghíresebb gólját lőtte

Egy őt ábrázoló foickártya 10 ezer dollárért kelt el, de ez sehol sincs a mezhez képest.
2020-11-28 13:05:55

Elképesztő összegbe kerül majd a világ legdrágább hamburgere

Fényűző helyszínen nyit éttermet egy világhírű sztárséf.
2020-11-30 12:06:04

500 millió éve élt ősrákra bukkantak Kínában, igen furcsán néz ki

A Phantaspis auritus csupán 4 centiméter hosszú volt, és egyelőre a tudósok is csak találgatnak, miért alakult ki olyan furcsán a feje.
2020-11-30 18:06:54

500 millió éve élt ősrákra bukkantak Kínában, igen furcsán néz ki

A Phantaspis auritus csupán 4 centiméter hosszú volt, és egyelőre a tudósok is csak találgatnak, miért alakult ki olyan furcsán a feje.
2020-11-30 18:06:55

A jégkorszak Sixtus-kápolnájára bukkantak az Amazonas-őserdő mélyén

Többtízezer jó állapotban megmaradt sziklafestményt tártak fel.
2020-12-01 11:06:02

Ókori szarmata település nyomaira bukkantak Zuglóban

Szarmata korból származó épületeket, tárgyakat találtak a régészek, akik még további leletekre számítanak.
2020-12-01 13:06:29

Elképesztő fordulat állt be az arany piacán

Négy éve nem látott gyengülést produkált a nemesfém.
2020-12-01 19:06:02

Több kilométeres jégkorszaki ?festővászonra? bukkantak Amazóniában

A jégkorszakban élt vadállatokat festették rá 12 600 évvel ezelőtt.
2020-12-02 17:05:59

Elképesztő körülmények Dániában: bezárták egy hotelbe a magyar női kézilabda-válogatottat

Soha nem látott feltételek mellett kezdődik az Eb, még ebédelni is kesztyűben, maszkban kell menni. A magyarok pénteken kezdenek Horvátország ellen.
2020-12-03 20:05:52

Halászhálókat kerestek, több tízezer eurót érő kincset találtak

Egy második világháborús Enigma kódológépre bukkantak búvárok a Balti-tengerben.
2020-12-04 12:06:45

Ritka ?teknőscunaminak" voltak tanúi a természetvédők

Húsuk a helyi közösségek körében elismert konyhai finomságnak számít.
2020-12-19 16:06:12

Tom Brady nélkül megszakadt a New England elképesztő sorozata

11 év után nem jutott be a rájátszásba a magyar szurkolók egyik kedvenc NFL-csapata.
2020-12-21 10:07:10

90 milliót érő hamis ruhát foglalt le a NAV - videó

Egy Törökországból Németországba tartó kamionban bukkantak a hamisított ruhákra.
2020-12-21 14:08:28

Elképesztő a hasonlóság Tiger Woods és fia, Charlie közt - videó

Apa és fia közösen indult egy golfversenyen.
2020-12-22 09:06:06

Meglepő helyen bukkantak a bizarr, mumifikált páviánokra

Azonosíthatják az ókori Egyiptom kereskedelmi partnerének elveszettnek hitt vidékét.
2020-12-22 17:06:00

Először önkénteseknek adják be az orosz vakcinát Magyarországon, utána jöhet az engedély

Hétfő délután hatezer ampulla, vagyis 3000 ember oltására alkalmas mennyiségű védőoltás érkezett Oroszországból.
2020-12-29 18:53:06

12 ezer éve élt orrszarvú maradványai kerültek elő Szibériában

A felmelegedés miatt mind több hasonló leletre bukkannak a tudósok.
2020-12-30 19:06:03

12 ezer éve élt orrszarvú maradványai kerültek elő Szibériában

A felmelegedés miatt mind több hasonló leletre bukkannak a tudósok.
2020-12-30 19:06:04

Szerdán ismét nagy mennyiségű olaj jelent meg a szigetszentmiklósi csatornánál

A Vízügy, a Katasztrófavédelem és a Rendőrség a helyszínre érkezett.
2020-12-30 20:06:01

Szerdán ismét nagy mennyiségű olaj jelent meg a szigetszentmiklósi csatornánál

A Vízügy, a Katasztrófavédelem és a Rendőrség a helyszínre érkezett.
2020-12-30 20:06:10

Több mint háromezer éves tóparti luxusház maradványaira bukkantak Kínában

A 12 szobás házban előszoba, konyha és raktár is volt a kutatók szerint.
2020-12-31 11:05:59

Amatőr és profi futballcsapatok elképesztő jelenetei - videó

Nézze meg a legnagyobb futballbakikat!
2020-12-31 22:05:56

Elképesztő vagyongyarapodást mutattak fel idén a milliárdosok

Megmutatjuk, mik volt ennek okai.
2020-12-31 23:05:57

Virtuális teszteléssel találtak új Covid-gyógyszert

Közel kétezer gyógyszer között bukkantak egy vírus ellen is hatásos kemoterápiás szerre.
2021-01-01 09:06:18

Győrfi Pállal akarok beszélni! Mennyibe kerül a receptem? Bőgnek a tehenek! ? Elképesztő indokokkal hívták a segélyhívót

Sokak szerint ez vicces, a rendőrség szerint nem az.
2021-01-01 13:06:06

Zacher Gábort beoltották, nem tapasztalt mellékhatást

Zacher szerint elképesztő sötétség van az oltással kapcsolatban.
2021-01-01 20:06:02

Zacher Gábort beoltották, nem tapasztalt mellékhatást

Zacher szerint elképesztő sötétség van az oltással kapcsolatban.
2021-01-01 20:06:02

Már Európában is kapható az az utcai kocsi, ami egy Forma-1-es autónál is gyorsabb

Két elképesztő különlegessége is van, ezért persze rengeteget kell fizetni, egymilliárd forintba kerül.
2021-01-01 22:06:13

Parázson sétáltatta focistáit, most Messit akarja megszerezni Barcelonából

Mauricio Pochettino kemény ember és edző, aki elképesztő őrültségekre is hajlandó a sikerért, hamarosan pedig a PSG trénere lehet.
2021-01-02 07:05:56

Elképesztő történetet osztott meg Schumacherről a Ferrari csapatfőnöke

Az 51 éves legenda 25 évvel ezelőtt igen erős kezdést produkált első ferraris munkanapján.
2021-01-03 00:05:53


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   Leverkusen   •   jazz   •   mag   •   H   •   rozsa sandor   •   f   •   fhgperapro   •   K   •   youtube   •   b   •   németállás   •   suhgfhgperapro   •   eb   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   vacsoracsata   •   J   •   budapest   •   aza   •   P   •   L   •   sz   •   fluminense   •   perapro   •   szótár   •   G   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   whatsapp sues indian government in bid to block mass surveillance rules   •   kiakadtak a magyar rocklegendak demjen szorenyi frenreisz szikora es charlie sem volt ott a magyar zene haza unnepen meg nem is eltek amikor mi mar szinpadon alltunk szegyenle   •   napi tobb milliard dollarban merheto az eltorlaszolt szuezi csatornaban vesztegelo aru erteke   •   black owned banks are booming and theyre pouring money back into their communities   •   starbucks customer compensated over slanty eyes drawing on cup   •   lezarult a tranzakcio bevasarlokozpontot vett az indotek budapest belvarosaban   •   lehet hogy megsem az egyesult allamokban megy tozsdere a shein   •   protesters in russia trolled putin with golden toilet brushes mocking the extravagant wealth he is accused of hiding by jailed foe alexei navalny   •   megeroszakolta a gyereket felvetelt is keszitett rola egy ferfi budapesten letartoztatta a rendorseg   •   south korea becomes first major asian economy to raise interest rates   •   amerikai erdekcsoportok allhatnak magyar peter mogott   •   a tv2 sztarjat hosszu evekig bantotta a baratja   •   halalra iteltek harom embert istenkaromlasert pakisztanban 2   •   huszonnegy kutyat mentettek ki a tiltott allatviadal szervezoitol   •   rejtett kamera buktatta le az elnoki kegyelmet kapott k endret hamis vallomasra probalta ravenni a pedofil igazgato aldozatat 3   •   penzt kap mostantol ha helyettesitest vegez a bolcsodei dolgozo   •   slavia prague 1 1 rangers gerrards men recover to earn draw   •   a pedofilbotrany utan is balog zoltaneknal maradnak a legnagyobb gyerektaborok   •   elkepeszto jelenetek kozt szakadt felbe a brazil argentin vb selejtezo   •   itt a bizonyitek leteznek a foldonkivuliek   •   egy magyar telepulesen mar mindenki megkapta az elso vakcinat   •   fanak csapodott egy auto meghalt a sofor   •   elvegeznek egy olyan szigoritast a sim kartyak cserejenel amit mar reg kellett volna 2   •   keves koszonet van a fallout 4 frissiteseben   •   putin wants to strengthen role of military security organizations   •   a nezopont intezet megvizsgalta mik az energiavalsag magyar energiapiacra gyakorolt hatasai   •   a colorado avalanche kiutotte a st louis bluest az nhl ben video   •   covid italy blocks astrazeneca vaccine shipment to australia   •   magyar gyozelem a budapesti dijugrato vilagkupan   •   trening inkontinencia ellen 2   •   west ham united 1 3 liverpool mohamed salah double sends reds third   •   az idei marcius volt a legmelegebb az utobbi 123 evben 2   •   meglepo helyen bukkantak a bizarr mumifikalt pavianokra   •   israel reportedly suspends government spokesman   •   china offers cooperation with new us administration at afghanistan conference   •   politico tul fontos a foldgaz ezert velhetoen nem lesznek unios szankciok azerbajdzsan ellen   •   negy idosotthonban mar oltjak a lakokat es a dolgozokat   •   gulyas lesznek olyan szabalyok amelyek kulonbseget tesznek beoltottak es beoltatlanok kozott 2   •   rendeztek a nav tartozast megis elarvereztek a hazukat   •   antidepresszanssal akarta megolni haromeves kisfiat egy budapesti no   •   talaltak negy uj szereplot a feltamado dexterhez   •   magyar peter le tudnam gyozni orbant   •   french open 2021 roger federer daniil medvedev earn roland garros wins   •   most jott meggyilkoltak a magyar milliardost a kastelyaban reszletek 3   •   man city midfielder de bruyne ruled out for up to six weeks   •   vegleg bezart a zalai vidampark amire szazmilliokat adott az allam   •   us jobless claims fall slightly to 793000 with layoffs high   •   ammóniamentesszőkítő por   •   analysis trade and carbon credits not ukraine lead the agenda at lula xi talks   •   nigeria school abductions why are schoolchildren being kidnapped