Hét budapesti kerületben is egymillió forint fölé emelkedett a négyzetméterár

A Duna House összesítése szerint a milliós négyzetméteráras kerületek között többségben vannak a budaiak, és mindössze két pesti, a XIII. és az V. tartozik ide.
2024-05-10 13:10:35

Hat évre ítéltek egy férfit, aki szexuálisan zaklatta barátai kiskorú gyermekeit

A férfit az ítélet hallatán rosszul lett, mentővel vitték kórházba.
2024-05-09 20:07:42

Halott pár került elő egy családi házból Szamosújlakon

A rendőrség vizsgálja az ügyet.
2024-05-08 17:06:58

Rendőrök mentettek meg egy gödöllői kisfiút - videó

Zokogott, fázott, halálra rémült.
2024-05-05 13:08:42

Kőbánya lett a második fideszes kerület, amit megcélzott Magyar Péter

Pénteken késő délután kiderült, hogy XVII. kerület után a Kőbányán is megpróbál polgármester-jelöltet állítani Magyar Péter pártja, így az meglesz a második, jelenleg fideszes vezetésű kerület, ahol a Tisza Párt beszáll a választási versenybe. A Tisza Párt színeiben Barna Judit Annamária vette fel a támogatóíveket, a XVII. kerületben pedig Dálnoki Áron neve jelent meg a Nemzeti Választási Iroda honlapján. Magyar Péter délután jelentette be, hogy azonos számban indítanak jelölteket olyan kerületben, ahol jelenleg ellenzéki és ahol kormánypárti városvezetés van. A pártok eddigi felállását felbor...
2024-05-03 19:08:41

Három DK-s kerület után Magyar Péter most egy fideszes vezetésűben indítja negyedik polgármesterjelöltjét

Folytatja a Tisza Párt budapesti polgármesterjelöltjeinek bejelentését: a kormánypárti irányítású XVII. kerületben indítja negyedik jelöltjét. Magyarék három másik jelöltje a VII., XI., XVIII. kerületekben az újrainduló DK-s polgármester esélyeit gyengítheti.
2024-05-03 14:10:48

2024-05-03 14:10:38

Elfogták a józsefvárosi választási plakátokat letépkedő férfit

Tetten érték és elfogták a rendőrök azt a férfit, aki választási hirdetéseket rongált meg a Józsefvárosban. A BRFK közleménye szerint az 56 éves T. Zoltán száz választási plakátot tépett le, firkált össze vagy vágott szét tapétavágóval a kerületben, amivel 335 ezer forintos kárt okozott. A rongálással gyanúsított férfi tagadta a bűncselekmények elkövetését. The post Elfogták a józsefvárosi választási plakátokat letépkedő férfit first appeared on 24.hu.
2024-05-03 09:07:48

A XI. és a VII. kerületben is indít fővárosi polgármesterjelöltet Magyar Péter pártja 

A XVIII. kerület után a főváros XI. és VII. kerületére esett a Tisza Párt választása, hogy ott a fővárosi listaállításhoz szükséges három polgármesterjelöltjét elindítsa. Mindhárom helyszínen a regnáló és jó újraválasztási esélyekkel bíró DK-s ellenzéki jelöltet gyengíthetik.
2024-05-02 20:10:30

2024-05-02 20:09:55

Első fővárosi polgármesterjelöltjét máris bejelentette Magyar Péter pártja 

Három polgármesterjelölt kell ahhoz, hogy fővárosi listát állíthassanak Magyarék, az elsőt már be is jelentették: a XVIII. kerületben Balogh Balázst indítják.
2024-05-02 15:12:25

17 év fegyházra ítélték fitneszmodell feleségét megszurkáló férfit, a nő halottnak tettette magát, így túlélte a brutális támadást

Tizenhét év fegyházra és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte a Nyíregyházi Törvényszék azt a férfit, aki kis híján megölte a fitneszmodell feleségét Nyírteleken. A kisgyermekes asszony annak köszönheti az életét, hogy halottnak tettette magát. A Nyíregyházi Törvényszék tájékoztatása szerint Sz.D. és a neje házassága megromlott, ezért a nő közel két évvel ezelőtt elköltözött a közös otthonból a kiskorú gyermekükkel. A férfi nem tudta elfogadni, hogy a  párja elhagyta őt, ezért az egyik hajnalban a nyírtelki otthonába hívta a nőt, ahol a gyermekük is tartózkodott. SZ. D. vita közben egy húsklop...
2024-05-02 15:09:20

Lehullt a lepel: kiderült, ki lesz a Tisza Párt első polgármesterjelöltje Budapesten

Eldőlt, hogy ki lesz a Tisza Párt első polgármesterjelöltje a fővárosban, ugyanis a XVIII. kerületben Balogh Balázst fogják indítani a június 9-i önkormányzati választáson.
2024-05-02 15:07:21

2024-05-02 15:06:55

Első fővárosi polgármester-jelöltjét máris bejelentette Magyar Péter pártja 

Három polgármester-jelölt kell ahhoz, hogy fővárosi listát állíthassanak Magyarék, az elsőt már be is jelentették: a XVIII. kerületben Balogh Balázst indítják.
2024-05-02 14:11:21

2024-05-02 14:11:09

Bezárattak egy gusztustalan éttermet a II. kerületben

Megdöbbentő higiéniai hiányosságokat tártak fel a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei a II. kerületi Hidegkúti út 169. szám alatt működő étterem hatósági ellenőrzése során - írja a Nébih.
2024-05-02 10:07:03

Sittszállítás Budapest Forrás: https://sittszallitasbudapest.ewk.hu/

Hulladéklerakó és konténeres sittszállítás Budapest A 17. kerületben lévő lakossági hulladékudvarunk hulladékkezelési engedéllyel bír, a Budapest körzetéből nálunk lerakodott vegyes hulladékból szétválogatjuk az építési törmeléket és a különböző anyagú pl. fa hulladékot. Csapatunk elérhető a +36 30 944 3839 számon.
2020-06-23 22:16:23

ELMŰ regisztrált villanyszerelő a 17. kerületben https://villanyszereloxviikerulet.wordpress.com/

ELMŰ regisztrált villanyszerelő a 17. kerületben +36 70 545 0911 Rákoscsaba, Rákohegy, Régiakadémiatelep, Madárdomb villanyszerelés profi módon. https://villanyszereloxviikerulet.wordpress.com/ A vállalt szolgáltatások közé tartozik egyebek között: elektromos hibakeresés, lámpák cseréje, biztosíték cseréje. Bármilyen jellegű villamossági hibák megszüntetése, jótállással, akár azonnali kiszállással. Kapcsolók cseréje. Új hálózatok szerelése és meglévő hálózatok naprakésszé alakítása. Villanyszerelés XVII. kerület vonzáskörzetében.
2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:17:00

2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:27

2020-06-23 22:19:45

Munkából rohant haza, elgázolták a férfit a Budafoki úton

A zebra mellett akart átmenni az úton.
2020-11-27 22:06:16

Barack Obama elegánsan kitessékeli Donald Trumpot a Fehér Házból

A volt elnök új memoárja, az Egy ígéret földje pont akkor kerül az amerikai könyvesboltokba, amikor az utóda a hatalomhoz való makacs ragaszkodásával még mélyebbre ássa az országát kettéválasztó szakadékot. Barack Obama a könyvében a kételyek és csalódások megfogalmazása mellett egy pillanatra sem inog meg optimista hitében és idealizmusában, hogy az Amerikának nevezett nagyszerű...
2020-11-17 13:06:42

Keresik azt a 21 éves férfit, aki késsel rabolt ki egy nőt fényes nappal Pécsen

A sétáló nőre egy vasúti átjárónál támadt a férfi. A rendőrség keresi.
2020-11-17 15:05:40

Újra fizetős lehet a parkolás a XIII. kerületben

A győri mintát vennék alapul, csak bizonyos idősávban lenne díjmentes a parkolás.
2020-11-17 18:05:58

Újra fizetős lehet a parkolás a XIII. kerületben

A győri mintát vennék alapul, csak bizonyos idősávban lenne díjmentes a parkolás.
2020-11-17 18:05:59

Futtatója karmai közül mentették ki a fiatal nőt az erzsébetvárosi rendőrök - videó

Gyanús kéztörés keltette fel a hatóság figyelmét.
2020-11-21 08:09:17

Futtatója karmai közül mentették ki a fiatal nőt az erzsébetvárosi rendőrök - videó

Gyanús kéztörés keltette fel a hatóság figyelmét.
2020-11-21 08:09:18

Letartóztattak egy férfit, miután a gyanú szerint eltörte a prostitúcióra kényszerített barátnője kezét

A nő az orvosnak azt állította, elesett, a nyomozók szerint a férfi évek óta terrorizálta.
2020-11-22 10:12:21

Cápa ölt meg egy férfit Ausztráliában

Még sikerült kihúzni a vízből, de később halottnak nyilvánították.
2020-11-22 11:07:48

Kútból mentettek ki egy elefántot Indiában - videó

Fejjel lefelé emelték ki.
2020-11-22 14:06:03

Daruval, fél nap alatt mentettek ki egy kútba esett elefántot

16 méteres kútba zuhant bele egy állat Indiában.
2020-11-22 14:06:08

Daruval, fél nap alatt mentettek ki egy kútba esett elefántot

16 méteres kútba zuhant bele egy állat Indiában.
2020-11-22 14:06:09

Pengével vágtak meg egy férfit Győrben

Két férfi támadt rá egy párra.
2020-11-22 16:06:04

Daruval, fél nap alatt mentettek ki egy kútba esett elefántot

16 méteres kútba zuhant bele egy állat Indiában.
2020-11-22 16:06:07

Daruval, fél nap alatt mentettek ki egy kútba esett elefántot

16 méteres kútba zuhant bele egy állat Indiában.
2020-11-22 16:06:14

Kigyulladt egy családi ház a XV. kerületben, 3 embert mentettek ki

Több egység oltja a tüzet.
2020-11-23 04:06:04

Kigyulladt egy családi ház a XV. kerületben, 3 embert mentettek ki a tűzoltók

A Pázmány Péter utcában található épület több helyisége is lángra kapott, újpesti önkéntesek is érkeztek oltani a tüzet.
2020-11-23 08:06:08

2020-11-23 08:06:09

Elfogták a férfit, aki rágyújtotta egy idős házaspárra a lakást

Mindketten meghaltak a 15. kerületben, hiába mentették ki őket a lángok közül.
2020-11-23 13:06:42

El kellett költöznie Szilágyi István özvegyének a lakhatatlan házból

Ózdra került az asszony, a ház életveszélyes.
2020-11-23 13:06:43

Kutyát mentettek meg rendőrök

Kabán vették észre a lesoványodott állatot.
2020-11-23 14:06:17

Elfogták a férfit, aki rágyújtotta a lakást három emberre a XV. kerületben

A rendőrség elfogta a feltételezett elkövetőt.
2020-11-23 14:06:24

Elfogták a férfit, aki rágyújtotta a lakást három emberre a XV. kerületben

A rendőrség elfogta a feltételezett elkövetőt.
2020-11-23 14:06:25

Szomszédaira támadt, késsel fenyegetőzött, és saját gyerekét is megütötte egy vámospércsi férfi

Elsőfokon négy év börtönt kapott.
2020-11-23 17:05:54

Traktorral mentettek ki egy csatornában rekedt szarvasmarhát a a Fejér megyei tűzoltók

A négymázsás jószágnak nagy mázlija volt.
2020-11-24 06:06:17

Akkor is részeg volt, amikor elfogták a férfit, aki rágyújtotta a házat az idős párra

Hétfő hajnalban egy 51 éves férfi megölt egy idős házaspárt és kis híján az idős pár 12 éves unokáját is, amikor rájuk gyújtott egy ingatlant. A tragédia kódolva volt, a gyújtogató nem sokkal a tűzeset előtt késsel fenyegette meg a sértetteket.
2020-11-24 09:05:58

2020-11-24 09:05:59

Együtt élt az idős házaspárral a férfi, aki rájuk gyújtotta a házat a XV. kerületben

Az unoka könyörgött a mentősöknek, hogy mentsék meg a nagyszülei életét.
2020-11-24 10:06:00

Kijárási korlátozás alatt üvöltözött és verekedett az utcán egy férfi

Az esztergomi férfit pénzbüntetésre ítélte a bíróság.
2020-11-24 12:06:10

Átadták a megújul P+R parkolót a II. kerületben

A parkolóhelyek közötti szigetekbe 18 facsemetét és 560 cserjét ültettek.
2020-11-24 20:06:13

Átadták a megújul P+R parkolót a II. kerületben

A parkolóhelyek közötti szigetekbe 18 facsemetét és 560 cserjét ültettek.
2020-11-24 20:06:20

Átadták a megújul P+R parkolót a II. kerületben

A parkolóhelyek közötti szigetekbe 18 facsemetét és 560 cserjét ültettek.
2020-11-24 23:06:34

Buszmegállóban verekedett egy férfi

Ököllel esett neki egy idegennek, majd meg is rugdosta.
2020-11-25 11:06:20

Tagadja, hogy gyújtogatni akart a XV. kerületi háztűz gyanúsítottja

Letartóztatták a férfit, aki miatt egy idős házaspár meghalt, egy 12 éves fiú pedig elvesztette a családját.
2020-11-25 14:05:54

Megmentették egy nyugdíjas életét Röszkén

Fél órával az eltűnésről szóló bejelentés után rátaláltak, majd majdnem halálosan kihűlt.
2020-11-26 12:06:03

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   aproka1   •   apro hirdetesek   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   f   •   apropiaza   •   rozsa sandor   •   sadasdhirek   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   L   •   aza   •   budapest   •   J   •   P   •   fluminense   •   ingatlan   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   szoboszlai dominik lett a tel legdragabb igazolasa nemetorszagban 2   •   church of cyprus says countrys eurovision entry promotes devil worship 2   •   itelet a maffiaperben olaszorszagban tobb mint 200 elitelt 2200 ev bortonbuntetes   •   azoppenheimerealegjo   •   nyolc honapos labadozas utan ujra szarnyra kapott visske a kolyokgolya 2   •   acemoglu nagyobb rombolas kovetkezhet be mint amire szamitunk   •   visszaestek a tesla eladasai   •   szemelyi kolcsont szeretne 10 dolog amin a hiteligenyles sikere mulhat   •   a legjobb peldak arra hogyan csokkentheti a lakashitele torlesztoreszletet milliokat sporolhat   •   tobb gyilkossaghoz is koze lehet a kamfor utcai keselo hajlektalannak   •   nott a bankoknal a babavaro hitel folyositasa   •   lassu kilabalas ele nez a magyar gazdasag erdemi kockazatok leselkednek az idei koltsegvetesre   •   koronavirusos babakat is kezelnek gyerekeket is kell lelegeztetni a bethesda gyermekkorhaz foigazgatoja szerint   •   szegyellem hogy olyan boldogok voltunk amikor megoltek ceausescut   •   author lands 3 books in library before dying   •   dontott a fovarosi patkanyperben a kuria akar karteritest is fizethet budapest   •   merenyletet terveztek aleksandar vucic szerb allamfo ellen 2   •   elon musks teslas entry into india a red carpet rolled out with terms   •   nincs ra bizonyitek hogy a pfizer vakcinaja hat a termekenysegre   •   9 reasons to visit chengdu when china reopens   •   lefolyhat a csucs videokartyarol az aramcsatlakozo   •   szornyethalt egy no bugyinal   •   asia today 1st vaccines reach arms in s korea hong kong   •   bpxivkereladÄÄlakÄš ËÄs   •   japan issues tsunami warning after massive earthquake rocks taiwan   •   felz   •   felvon   •   dr congo muslim cleric sheikh ali amini killed in mosque 2   •   for jewish new yorkers shared grief puts divisions on hold   •   az ev legjobb animacios film dijara jeloltek egy magyar filmet   •   it was so dark tennis star nick kyrgios opens up on mental health struggles 2   •   felujitand   •   matovic megfelelt a szputnyik vakcina a szlovak tudomanyos akademia tesztelesen   •   egy hete nem talaljak a rendorok az eltunt keteves szerb kislanyt   •   kivonult a rendorseg a jegyautomatak remeert aki ugyan penzt alig zsakolt de igy is tizmillios kart okozott video 2   •   internetbeállítás11. ker   •   az arsenal hat ev utan nyert ujra dobogon allo rivalisa ellen 2   •   kulfoldiek is vizsgazhatnak tehentanbol indiaban   •   new u s secretary of state stands by demand iran return to nuclear deal before u s does   •   nagy o nati szepsegkiralyno cimre palyazik   •   eldllettetdllet   •   a mikulasnak arab noi nevet adnak belgiumban betiltott karacsonyfak franciaorszagban es mas oruletek   •   sebesseget valtott az autooriasok lobbija bukhat az unio terve 2   •   dontottek a botranyos bajnokirol meguszta a bayern a sallai rolandek elleni bakit   •   schanda tamas magyarorszagot 2050 re klimasemlegesse lehet tenni   •   report cyprus rescues 270 migrants in 5 boats most seen in months   •   a magyar politikusokat is sokkoltak a washingtoni tortenesek   •   bekapcsoltak a vilag legerosebb mri gepet lenyugozo milyen kepet keszit az agyrol 2   •   havi netto 400 ezer forintos bert kinalnak csengeren elkezdodott a jelentkezok kepzese   •   demcsak zsuzsa kislanya is sirva nezte edesanyja tancat rettenetesen buszke volt ram video 2