Félrekattintott egy bróker, és véletlenül majdnem eladott annyi részvényt, mint Dánia egyéves GDP-je

58 millió helyett 444 milliárd dollárnyi részvényt adtak volna el, a hiba még a tõzsdeindexet is megborította. Aztán szerencsére sikerült nagyjából idõben közbelépni, még ha nem is elég gyorsan.
2024-05-22 13:10:50

Az igazi szurkolókat dühíti fel a sport egyik legbotrányosabb döntése

Ez így mégis kinek az olimpiája lesz? A milliárdosoké, akiknek mindegy, melyik sportágon ülnek, csak az a lényeg, hogy ott legyenek az olimpián?
2024-05-15 06:07:58

Wayne Rooney 14 éves fiát már a Manchester United felnõttcsapatába követelik - videó

Szemmel láthatóan örökölte apja tehetségét.
2024-05-14 21:08:00

Addig támogatják Ukrajnát a nyugat-európai országok, ameddig kell

Olaf Scholz német kancellár hétfõn Svédország, Dánia, Finnország, Izland és Norvégia kormányfõjével együtt további támogatást ígért Ukrajnának addig, ameddig kell. A német vezetõ azt is hangsúlyozta, hogy az orosz várakozások ellenére az EU és a NATO egységesebb Ukraja ügyében, mint valaha.
2024-05-13 22:06:57

Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának

Újabb szankciókkal próbálja megtörni az Egyesült Államok az ukrajnai háborúban Oroszországot, azonban az eddigi intézkedések csak korlátozott sikereket hoztak. Most Washington ezért egyre inkább a büntetõlépések kijátszásában segédkezõ kínai és egyéb országokhoz tartozó cégeket vette célba. Azonban szakértõk szerint Peking bármikor kész kihátrálni Oroszország mögül, ha a Nyugat kész kereskedelmi, gazdasági engedményeket tenni. Kína támogatása nélkül pedig Vlagyimir Putyin orosz elnök hamar kilátástalan helyzetbe kerülhetne a háborúban.
2024-05-06 10:07:04

Ez a legelvakultabb Fradi-szurkolókat is megizzasztja

125 éves lett Magyarország legismertebb egyesülete, mennyit tud róla?
2024-05-03 06:07:49

Ez a legelvakultabb Fradi-szurkolókat is megizzasztja

125 éves lett Magyarország legismertebb egyesülete, mennyit tud róla?
2024-05-03 06:06:24

Akadozik a K&H mobilbankja

Van, akit enged belépni a mobilbank a K&H-nál, de átmeneti kimaradásokról ír a cég.
2024-05-02 12:13:13

Egyelõre nem tudni, mi okozhatta a tûzesetet.
2024-05-01 20:06:16

Egyelõre nem tudni, mi okozhatta a tûzesetet.
2024-05-01 20:06:03

Egyelõre nem tudni, mi okozhatta a tûzesetet.
2024-05-01 20:05:52

Enged Izrael: növeli a Gázába irányuló humanitárius segélyek mennyiségét

Az izraeli hadsereg bejelentette, hogy a következõ napokban jelentõsen növelik a Gázai övezetbe irányuló humanitárius segélyek mennyiségét, többek között élelmiszert, vizet és orvosi felszereléseket szállítva.
2024-04-28 21:07:25

A baloldali polgármester undorító módon hergeli a Fradi szurkolókat

Provokatív köztéri szobor készült Baranyi Krisztina támogatásával.
2024-04-27 17:07:46

Fontos játékosával hosszabbított szerzõdést a Diósgyõr

A csapatkapitány különleges eredménnyel ajándékozná meg a szurkolókat.
2024-04-26 17:08:45

Utazik a foci-Eb-re? Jobb, ha tud a németek tervérõl!

Elárulták, miként zajlik majd a beléptetés a meccsekre, és mennyire lesz szigorú az átvizsgálás.
2024-04-23 11:10:40

Szuper szigorú biztosnági intézkedéseket ígérnek a németek az Eb-re

Elárulták, miként zajlik majd a beléptetés a meccsekre, és mennyire lesz szigorú az átvizsgálás.
2024-04-23 11:07:39

Orbán Viktor: Magyarország nem enged a békébõl!

A kormányfõ az EU-csúcsról posztolt.
2024-04-18 15:09:22

A Bajnokok Ligája-mérkõzések elleni támadással sokkolja a szurkolókat az Iszlám Állam

A spanyol AS címû napilap értesülései szerint a spanyol kormány a héten aktiválta biztonsági elõírásait a Bajnokok Ligájával kapcsolatban.
2024-04-09 12:11:41

Tévedésbõl aktiváltak egy rakétát Dániában, már nem lehet leállítani

Lezárták a légteret.
2024-04-05 13:12:21

Litvánia nem enged a fenyegetéseknek, inkább bekeményít Oroszországgal szemben

Litvánia kiterjesztette azoknak az áruknak a körét, amelyeket nem enged át területén a kalinyingrádi orosz exklávéba ? írja a Reuters.
2022-07-11 11:12:44

A világbajnok legyõzte az olimpiai címvédõt a kézi-Eb bronzmeccsén

Dánia hosszabbítás után gyõzte le Franciaországot Budapesten.
2022-01-30 18:13:36

Szijjártó Péter: A kormány nem enged a nyomásgyakorlásnak az ukrán EU-csatlakozási tárgyalások ügyében

Magyarország nem enged semmifajta nyomásgyakorlásnak.
2023-12-11 16:09:27

Képeken a dánok kiütéses gyõzelme Oroszország ellen

Dánia hazai pályán harcolta ki a továbbjutást.
2021-06-22 00:06:12

Gyorsul a vírus terjedése Ukrajnában

Dánia AstraZeneca vakcinákat adományozott az országnak.
2021-08-04 15:06:33

Meghalt egy dán egészségügyi dolgozó, miután beoltották az AstraZeneca vakcinájával

Kevesebb mint 14 nappal az után, hogy beoltották.
2021-03-20 16:05:55

Meghalt egy dán egészségügyi dolgozó, miután beoltották az AstraZeneca vakcinájával

Kevesebb mint 14 nappal az után, hogy beoltották.
2021-03-20 16:06:47

Anglia elõször jutott Eb-döntõbe

Dánia hõsiesen küzdött, ám hosszabbításban végül kikapott a Wembleyben.
2021-07-08 00:05:49

Anglia története során elõször jutott Eb-döntõbe

Dánia hõsiesen küzdött, ám hosszabbításban végül kikapott a Wembleyben.
2021-07-08 00:06:08

Hihetetlen gólpasszt adott a dánok sztárja a kézi-vb-n - videó

A világbajnoki címvédõ Dánia csak hétméteresekkel tudta Egyiptomot legyõzni a negyeddöntõben.
2021-01-28 08:05:53

Képeken a dánok elsöprõ gyõzelme Wales ellen

Magabiztos gyõzelemmel jutott Dánia a legjobb nyolc közé.
2021-06-26 21:06:13

Csak matematikai esélye maradt a továbbjutásra a nõi kéziválogatottnak

A magyar csapat remekül kezdett Dánia ellen, a folytatás azonban igencsak egyoldalúan alakult.
2021-12-09 00:07:08

Csak matematikai esélye maradt a továbbjutásra a nõi kéziválogatottnak

A magyar csapat remekül kezdett Dánia ellen, a folytatás azonban igencsak egyoldalúan alakult.
2021-12-09 02:11:57

Súlyos döntésre készül az EU

Az Európai Unió tervezete szerint a jövõben Dánia feladata lesz az orosz olajszállító hajók megállítása és ellenõrzése az
2023-11-15 16:07:01

Képeken az Eriksenért játszó dán válogatott Belgium elleni veresége

Vezetett Dánia, ám a csereként beálló De Bruyne irányításával megfordították a meccset a belgák.
2021-06-17 21:06:23

Képeken az angolok hosszabbításban kiharcolt Eb-döntõbe jutása

Dánia nagyot küzdött, de Harry Kane büntetõjére már nem volt válaszuk.
2021-07-08 01:06:08

Erling Haaland és a Barcelona új sztárja is három gólt szerzett a keddi vb-selejtezõkön

Dánia hat forduló után százszázalékos, sõt 21 rúgott gólja mellett egyet sem kapott.
2021-09-07 23:06:13

Nõi kézi-vb: Dánia ? Magyarország

  Nõi kézi-vb, középdöntõ, 1. forduló Dánia ? Magyarország Granollers v.: Davor és Zoran Loncar (horvátok) The post Nõi kézi-vb: Dánia ? Magyarország first appeared on 24.hu.
2021-12-08 20:14:14

A halál torkából táncoltak vissza a franciák a kézi-Eb-n

Az olimpiai bajnoki címvédõ hatgólos hátrányból állt fel a tartalékos Dánia ellen és jutott elõdöntõbe.
2022-01-27 08:15:28

Eriksen nélkül kikaptak a dánok Finnországtól

Veszélyesebben játszott Dánia, ám büntetõbõl sem tudott gólt szerezni. A finnek gyõzelemmel debütáltak az Eb-n.
2021-06-12 22:06:18

Eriksen nélkül kikaptak a dánok Finnországtól

Veszélyesebben játszott Dánia, ám büntetõbõl sem tudott gólt szerezni. A finnek gyõzelemmel debütáltak az Eb-n.
2021-06-12 22:06:48

Itt megnézheti, mennyire vak volt a cseh-dán meccs partjelzõje

Teljesen érthetetlen, hova nézett az oldalvonal mellé küldött bíró. Ezzel a jogtalan szöglettel szerzett vezetést Dánia.
2021-07-03 19:06:11

Bulgária kitiltotta az orosz hajókat a kikõtõibõl

Bulgária ezentúl nem enged orosz hajókat kikötni a fekete-tengeri kikötõiben, kikéve, ha azok humatiráius segítséget kérnek, vagy termékeket szállítanak az EU területére.
2022-04-17 12:13:30

Dánia nem fogad légi járatokat Dubajból a megbízhatatlan tesztek miatt

Dánia az egyik elsõ ország volt a világon, amely negatív koronavírusteszttel engedélyezte a beutazást lényegében bárkinek.
2021-01-23 09:06:21

José Mourinho örült az angolok gyõzelmének, de egy dolog miatt mégis csalódott az Eb-elõdöntõben

A portugál edzõ szerint Anglia megérdemelten nyerte meg a meccset, Dánia pedig erõn felül teljesített.
2021-07-08 08:06:22

Felszínre hozták a felrobbantott Északi Áramlat mellett talált rejtélyes tárgyat

Az ügyben Svédország, Dánia és Németország vizsgálatot indított.
2023-03-29 17:10:25

Felszínre hozták a felrobbantott Északi Áramlat mellett talált rejtélyes tárgyat

Az ügyben Svédország, Dánia és Németország vizsgálatot indított.
2023-03-29 17:15:22

Négy nap után módosítottak egy végeredményt a nõi kézilabda-vb-n

Elfelejtettek beírni egy gólt a Dánia-Tunézia meccs közben.
2021-12-06 20:07:43

Négy nap után módosítottak egy végeredményt a nõi kézilabda-vb-n

Elfelejtettek beírni egy gólt a Dánia-Tunézia meccs közben.
2021-12-06 21:06:43

Dánia is szigorít: bezárják az iskolákat és az éttermeket

Dánia ismét korlátozásokat vezet be a koronavírus terjedésének megfékezésére, különös tekintettel annak új, omikron nevû variánsára - jelentette be szerdán a dán miniszterelnök sajtótájékoztatóján.
2021-12-09 00:06:14

Õrült meccset játszhat az Eb két meglepetéscsapata

Csehország és Dánia is nyert már korábban Európa-bajnokságot, most mégis soha nem látott lehetõségrõl beszélnek mindkét országban.
2021-07-03 18:06:06

Golovin Vlagyimir: Sokat hibáztunk, aminek köszönhetõen elment a hitünk és az önbizalmunk

A magyar nõi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint a Dánia elleni meccsen nagyon statikus lett a védekezésünk.
2021-12-09 00:18:33

Golovin Vlagyimir: Sokat hibáztunk, aminek köszönhetõen elment a hitünk és az önbizalmunk

A magyar nõi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint a Dánia elleni meccsen nagyon statikus lett a védekezésünk.
2021-12-09 01:09:05

Golovin Vlagyimir: Sokat hibáztunk, aminek köszönhetõen elment a hitünk és az önbizalmunk

A magyar nõi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint a Dánia elleni meccsen nagyon statikus lett a védekezésünk.
2021-12-09 02:09:41

Michael Schumacher nem ezt érdemelte

Még úgy sem, hogy a róla készült dokumentumfilm néha betekintést enged a mélyebb rétegekbe. Csakhogy ez az ember sokkal komplexebb és ellentmondásosabb, mint amennyit a családja látni enged belõle. Minden idõk egyik legnagyobb autóversenyzõje ráadásul filter nélkül sokkal érdekesebb is lenne.
2021-09-16 17:07:45

Moszkva ukrajnai inváziója miatt 30 évre visszanyúló védelmi politikával szakított Dánia

Inkább politikai, szimbolikus jelentõsége, mintsem az európai biztonsági architektúrát nagyban befolyásoló súlya van annak, hogy a héten megtartott népszavazás eredményeként az Ukrajna elleni orosz invázió hatására Dánia csatlakozik az EU közös védelmi politikájához, szakítva a 30 éve élvezett különállásával. Az amúgy is NATO-tag Dánia eddig is jelentõs mértékben vett részt az Ukrajna megtámadását követõ európai védelmi erõfeszítésekben, a Kijevnek küldött fegyverszállításokon túl NATO-misszió keretén belül 200 fõs erõt telepített Észtországba. A közös európai védelmi politikához való csatlako...
2022-06-05 16:11:21

Északi rangadó, csodás hangulat Koppenhágában a dán-finn meccsen

Az 1992-es Európa-bajnok Dánia olyan csapat ellen kezd, amely még sosem járt semmilyen futball világversenyen.
2021-06-12 19:06:08

A United támadója azzal vádolja az ellenfeleket, véget akartak vetni a karrierjének

San Marino nagyon megnehezítette Dánia dolgát. Höjlund szerint a szabályok adta kereten túl.
2023-10-18 12:07:45

Mesekönyvvel népszerûsítik a zoológiát

A zoológiai kutatásokba enged bepillantást az Ökológiai Kutatóközpont gyermekek számára írt képeskönyve.
2021-04-21 15:06:26

Itt a mesterterv: így válna le Németország és Dánia az orosz gázról

A Balti-tengerre tervezett 9 milliárd eurós tengeri szélenergia-központ a német és a dán kormány szerint jelentõs lépést jelent majd abban a folyamatban, amelynek célja Európa leválasztása az orosz gáztól való függõségérõl.
2022-08-29 14:13:32

A statisztika nem lõ gólt helyetted, de növeli az esélyt a gyõzelemre

A sajtó is adatokkal árasztja el a szurkolókat
2023-12-02 13:08:38

Az Egyesült Királyság és Dánia további katonai támogatást nyújt Ukrajnának

Nagy-Britannia és Dánia több pénzügyi és katonai támogatást nyújt Ukrajnának - közölték csütörtökön, amikor az európai védelmi miniszterek Koppenhágában találkoztak, hogy megvitassák az országnak az orosz invázióval szembeni hosszú távú támogatását - írja a Guardian.
2022-08-11 16:37:48

Dánia nem enged be orosz szurkolókat az Eb-re, akik sértõdötten reagáltak

Az orosz szövetség közölte, hogy panaszt nyújt be a kontinentális szövetséghez.
2021-06-02 08:06:38

A Wembleyben félház lehet az elõdöntõben és a döntõn

A jegy mellett negatív Covid-teszt igazolásával vagy védettséget igazolvánnyal lehet bejutni a meccsekre.
2021-06-14 22:06:39

A Wembleyben félház lehet az elõdöntõben és a döntõn

A jegy mellett negatív Covid-teszt igazolásával vagy védettséget igazolvánnyal lehet bejutni a meccsekre.
2021-06-14 22:06:41

Címvédés is lehet belõle, de nagy pofon is

Franciaország több nagy hiányzóval érkezik Katarba, Dánia nagy önbizalommal.
2022-11-17 18:16:10

Moszkva tárgyalna, de szerintük a Nyugat nem akar békét

Több ország is segítene a közvetítésben, azonban Kijev nem enged.
2022-10-09 10:11:26

Megkérdeztük a magyar szurkolókat, mikor igyunk, gólörömnél vagy gólbánatnál?

Szponzorált tartalom Nagyon örülünk, hogy végre újra együtt szurkolhatunk a kedvenc csapatunknak! Hajrá, Magyarok! A videót a Zwack Unicum támogatta. The post Megkérdeztük a magyar szurkolókat, mikor igyunk, gólörömnél vagy gólbánatnál? first appeared on 24.hu.
2021-06-15 17:06:06

Óriási bírói tévedésnek is köszönheti az Eb-elõdöntõt Dánia

Egy vak partjelzõ ítélt szögletet, ebbõl esett az északiak elsõ gólja a csehek ellen. Dánia az Eb-k történetének elsõ olyan válogatottja, amely két vereséggel kezdte a tornát, s mégis a négy közé jutott.
2021-07-03 20:06:13

Koronavírus: a bajorok csak 15 ezer nézõt engednek be az Eb-meccsekre

Münchenben nem lesznek teltházas mérkõzések.
2021-06-01 12:05:55


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   multiapro   •   apro hirdetesek   •   www   •   slash   •   ors   •   dubaj   •   wmn   •   marka   •   fold napja 2024   •   elmar wepper   •   pain hustlers   •   talpra magyarok   •   ingyenhirdetes   •   f1 mexico   •   tatar gyorgy   •   pepper x   •   marina city   •   diosgyor   •   stat   •   natcon   •   al ain   •   akgggarmi   •   superapro   •   haarp   •   kek pelikan   •   mobile   •   netapro   •   aaa   •   omegle   •   reacher   •   bableves   •   dior   •   invincible   •   danka   •   firmcenter   •   komarom   •   botswana   •   ingatlan   •   fdvjgwy   •   oraallitas   •   tornanadaska   •   vsquare   •   energiaital   •   a33jhgproka1   •   ingyen   •   travis kelce   •   aprilis 4   •   budapest   •   francia salata   •   eiffel  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztõ   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   dania nem enged be orosz szurkolokat az eb meccsekre   •   nagyon rossz hir erkezett a rakbeteg katalin hercegnerol   •   reisz andras a dubaji ozonviz a termeszet es az ember kozos muve   •   a tronorokoslet elviselhetetlen konnyusege   •   baleset miatt oriasi a dugo az m0 s autopalyan   •   0r15195   •   joseph fiennes szerint oriasi hiba volt eljatszania michael jacksont   •   kaszino volt most extremsport akademia nyilt a plazaban   •   osregi utott kopott zil teherautot inditottak be magyar fiatalok video   •   mikler volt tartasunk nagyon buszke vagyok a csapatra   •   kiprobalt orosz harcosok jelenhetnek meg ukrajna hatarainal   •   intim kepekkel zsaroljak gaspar evelint   •   germanys scholz to travel to china for meeting with president xi   •   zelenszkij is koveti orban viktort csak meg beiktatott egy talalkozot oroszorszag haboruja ukrajnaban az index vasarnapi hirosszefoglaloja   •   in somalia covid 19 vaccines are distant as virus spreads   •   kasler miklos fenykepevel hirdettek parazitaoloszert a miniszter feljelentest tesz   •   london police seize 7m after spotting man struggling to carry bags stuffed with cash 2   •   kuzdes vagy szerelem szavazzon   •   hiltite35optioncomgo ogle   •   balogh samu a kormany elvenne a toronyhazak szabalyozasat a fovarostol 2   •   elhajlitobadogosgep2 14008mmhajlitogepelh ajlitogep24   •   eliteltek vadlottak es gyanusitottak is indulnak polgarmesternek   •   francia filmek agyaznak meg a dinok vilaguralmanak   •   egeszsegugyi kulongepekkel helyezi at a francia kormany a sulyos betegeket   •   ezeket kell tudnunk az onkormanyzati es ep valasztasokon valo voksolashoz   •   marihuana es kokain is boven volt a bokonyi ferfi bmw jeben 4   •   az atalanta a napoli es a roma is nyert a serie a ban   •   a fekete november megtolta a kiskereskedelmet   •   horrorfilmes valogatas videot kapott anglia leggonoszabb utszukulete   •   12evutanismetolimpia   •   lakatos levente eloszor nem kerte majd megis beadatta a kinai vakcinat   •   felepult a vilag legmagasabb korhintaja   •   kifizettetik a korhazi apolasuk koltseget az oltatlanokkal szingapurban   •   eltoroltek a halalbuntetest ebben a kozep azsiai orszagban   •   thousands flee rebel violence in central african republic   •   vitezy david reagalt tarlos istvan perrel valo fenyegetesere allok elebe 2   •   egy brit turista miatt fujtak le egy egesz siversenyt svajcban   •   zacher gabor nagyon torz lett ez a vilag video 2   •   megvalasztottak fekete gyor helyetteseit   •   airwellkl17171717mas   •   nevessen on is ma van a boldogsag vilagnapja   •   fel ev utan eloszor enyhen emelkedtek az alberletarak   •   a semmibol kene ujraepiteni az internetet annyira romlott az egesz   •   u00e9pit   •   karacsony tordai csabaval es perjes gaborral szemben a buncselekmeny gyanuja megalapozatlan a hazkutatasok politikai jellegu eljarasok 2   •   annyi elhagyott baba var neveloszulore hogy mar a csecsemoosztalyt tehermentesito otthon is megtelt a miskolci korhazban 3   •   1934oktoberebenvagyi   •   bangladesh avijit roy murder five sentenced to die for machete attack on blogger   •   25 millio forintos birsagot szabtak ki egy megteveszto samponreklam miatt   •   merkel says german vaccine centers will be full by april