Kábítószerből akart megélni egy férfi a nejével és az anyósával

Drogkereskedelemből akart megélni egy baranyai család. A Siklósi Járási Ügyészség három férfi és két nő ellen emelt vádat kábítószer-kereskedelem és új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt. A Baranya Vármegyei Főügyészség közleménye szerint bő két évvel ezelőtt költözött egy házaspár a Siklós környéki településre. Elhatározták, hogy abból fognak élni, hogy a kábító hatású anyagokat árulnak majd. Nem sokkal korábban ismerték meg azt a férfit, aki 2021 végén kábítószert és új pszichoaktív anyagot értékesített, tőle szerezte be a férj a kábítószert és az új pszichoaktív anyagot, amit aztán tová...
2024-05-10 13:08:09

Már a babát tervezi a Házasság első látásra sztárja új szerelmével

Az ismert tévés januárban szakított, már új párjával van.
2024-05-10 09:09:59

Kigyulladt egy családi ház Szolnokon, egy férfi bennégett

Csütörtökön, kora délután érkezett bejelentés a katasztrófavédelemhez arról, hogy Szolnokon kigyulladt egy lakóház. A Törteli utcában lévő romos családi házhoz három járművel vonultak a tűzoltók. A hatvan négyzetméteres, egyszintes családi ház teljes terjedelmében égett, az épület tetőszerkezete is lángolt, sőt be is omlott. A ház udvarán felhalmozott lomok háromszáz négyzetméteren égtek, a tűz még a szomszéd telken lévő öt négyzetméteres tűzifatárolóra is átterjedt. A tűzoltók az egy órán át tartó oltási munkálatok közben egy hatvanas éveiben járó férfi összeégett holttestét találták meg a he...
2024-05-09 17:08:38

Rács mögött maradhat a férfi, aki négyszer is megszúrta a barátnője vállához érő fiatalt

Továbbra is ács mögött haladhat az az ukrán állampolgárságú férfi, aki kis híján megölte egy honfitársát azért, mert a barátnője vállához ért. Stoller Katalin, a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt közölte, hogy az ügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság három hónappal hosszabbítsa meg az emberölés bűntettének kísérletével gyanúsított férfi letartóztatását. Az ügyész tájékoztatása szerint egy ukrán férfi egy lakótelepen sétált hazafelé vasárnap este, amikor egy lépcsősoron szembe találkozott a baráti társaságával arra sét...
2024-05-08 15:08:23

A 44 éves tévés még mindig távházasságban él francia szerelmével, de már készülnek arra, hogy Magyarországon végre együtt tölthetik az idejüket.
2024-05-08 09:06:07

A 44 éves tévés még mindig távházasságban él francia szerelmével, de már készülnek arra, hogy Magyarországon végre együtt tölthetik az idejüket.
2024-05-08 09:05:56

Magyarország békítheti meg az elektromos és benzines autók piacát

Találkozhat a kelet és a nyugat ipara, a belsőégés és a halk suhanás.
2024-05-07 07:09:53

Magyarország nyerheti a német autógyárak és a kínai akkuüzemek közötti harcot

Találkozhat a kelet és a nyugat ipara, a belsőégés és a halk suhanás.
2024-05-07 07:07:24

Siessen ki valahová a szerelmével: újra látható lesz a sarki fény Magyarországon!

Idén már negyedik alkalommal jelenhet meg Magyarország égboltján a sarki fény.
2024-05-05 18:06:22

Siessen ki valahová a szerelmével: újra látható lesz a sarki fény Magyarországon!

Idén már negyedik alkalommal jelenhet meg Magyarország égboltján a sarki fény.
2024-05-05 18:06:07

Siessen ki valahová a szerelmével: újra látható lesz a sarki fény Magyarországon!

Idén már negyedik alkalommal jelenhet meg Magyarország égboltján a sarki fény.
2024-05-05 18:05:53

Úgy lefejelte a párját egy férfi a gyöngyösi buszpályaudvaron, hogy eltört a nő orra

Úgy lefejelte a párját egy férfi a gyöngyösi buszpályaudvaron, hogy eltört a nő orra. A Gyöngyösi Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt állítja bíróság elé a férfit. Gubala Ádám Miklós, a Heves Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője lapunknak küldött közleményében azt írta, hogy a férfi ittasan keveredett szóváltásba az élettársával tavaly télen az autóbuszpályaudvaron, majd azzal zárta le a vitát, hogy megfejelte a nőt. A nőnek a bántalmazás következtében eltört az orra, vagyis súlyos sérülést szenvedett. A férfi már többször is el volt ítélve korábban, és ezúttal sem számíth...
2024-05-02 08:08:41

Dua Lipa új szerelmével andalgott New Yorkban

Post Content
2024-05-01 20:08:38

Az ön számítógépén is kiköthet, és még baj lehet belőle

Az átlagos felhasználónak nem sok dolga van a GitHub fejlesztői platformmal. Ám közvetetten mégis találkozhat a problémáival, hiszen legtöbben használnak olyan programot, melynek fejlesztője onnan merített. Így közvetve mindenkit érint, ha a net rosszindulatú szereplői a GitHubot veszik célba.
2024-04-30 11:13:38

2024-04-30 11:12:57

Bedrogozva, konyhakéssel járta Esztergomot egy férfi, hogy valakit leszúrhasson

Végül egy embert arcon szúrt.
2024-04-29 16:13:13

Bedrogozva, konyhakéssel járta Esztergomot egy férfi, hogy valakit leszúrhasson

Végül egy embert arcon szúrt.
2024-04-29 16:12:49

Halálosan megfenyegetett egy gyámügyi ügyintézőt egy borsodi férfi

Egy borsodi férfi azzal fenyegette meg a gyámügyi ügyintézőt, hogy megöli; a férfi ellen vádat emeltek a halálos fenyegetést követően.
2024-04-29 10:07:38

2024-04-29 10:06:33

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-20 16:41:42

Kereskedőket piacosokat felvásárlókat keresek

Folyamatos készletem átvételéhez árusokat, piacosokat, felvásárlókat, viszonteladókat keresek. Amennyiben korrektül együtt tudunk működni, mindenképpen hosszútávú dologban gondolkodom. Minden márkás ruhát olyan áron adok, hogy azon még bőven lehet keresni. Vannak férfi női gyerek ruhák. A ruhákról képeket email formájában tudok küldeni. Személyes találkozó Siófokon vagy postázás is lehetséges. Amennyiben érdekel az ajánlatom a részletekért kérlek vedd fel velem a kapcsolatot! [email protected] 0630/856 1348
2020-06-20 16:41:42

Egészséges út mindenkinek

Egészségre vágysz? Fejfájás, Fogyókora, Fáradtság, Stressz gyötör? Itt a lehetőség kipróbálni! Tény, hogy most kapsz egy 100%-os visszafizetési garanciát 60 napra. Ragaszkodom hozzá, hogy élj vele, ha úgy érzed, mert azt akarom, hogy elégedett legyél. Én már több hónapja benne vagyok MDC üzletben, így biztos vagyok benne, hogy amit kínálok, az működik. Viszont így tényleg nem kockáztatsz semmit.
2020-06-20 16:41:42

B3 INGATLAN - Független értékbecslés | ingatlanközvetítés | tanácsadás

Független értékbecslő – ingatlanközvetítő Fejér megyében, a Velencei-tó körül (40-50 km-es körzetében). Lakások, családi házak, telkek hivatalos értékbecslését rendelheti meg és a független ingatlanközvetítő menüpontban is korrekt árakkal találkozhat. Nézze meg a jelenlegi AKCIÓS ajánlatokat. === Keressen fel még a kezdeteknél, mert egyáltalán nem mindegy hogyan jelenik meg a hirdetése! ===
2020-06-20 16:41:46

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-20 16:41:46

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 11:30:09

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:12

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:44

2020-06-23 22:14:45

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:19

B3 INGATLAN - Független értékbecslés | ingatlanközvetítés | tanácsadás

Független értékbecslő – ingatlanközvetítő Fejér megyében, a Velencei-tó körül (40-50 km-es körzetében). Lakások, családi házak, telkek hivatalos értékbecslését rendelheti meg és a független ingatlanközvetítő menüpontban is korrekt árakkal találkozhat. Nézze meg a jelenlegi AKCIÓS ajánlatokat. === Keressen fel még a kezdeteknél, mert egyáltalán nem mindegy hogyan jelenik meg a hirdetése! ===
2020-06-23 22:16:22

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-23 22:16:23

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:16:54

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:02

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   aproka1   •   apro hirdetesek   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   f   •   apropiaza   •   rozsa sandor   •   sadasdhirek   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   L   •   aza   •   budapest   •   J   •   P   •   fluminense   •   ingatlan   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   tobb gyilkossaghoz is koze lehet a kamfor utcai keselo hajlektalannak   •   nott a bankoknal a babavaro hitel folyositasa   •   lassu kilabalas ele nez a magyar gazdasag erdemi kockazatok leselkednek az idei koltsegvetesre   •   koronavirusos babakat is kezelnek gyerekeket is kell lelegeztetni a bethesda gyermekkorhaz foigazgatoja szerint   •   szegyellem hogy olyan boldogok voltunk amikor megoltek ceausescut   •   author lands 3 books in library before dying   •   dontott a fovarosi patkanyperben a kuria akar karteritest is fizethet budapest   •   merenyletet terveztek aleksandar vucic szerb allamfo ellen 2   •   elon musks teslas entry into india a red carpet rolled out with terms   •   nincs ra bizonyitek hogy a pfizer vakcinaja hat a termekenysegre   •   9 reasons to visit chengdu when china reopens   •   lefolyhat a csucs videokartyarol az aramcsatlakozo   •   szornyethalt egy no bugyinal   •   asia today 1st vaccines reach arms in s korea hong kong   •   bpxivkereladÄÄlakÄš ËÄs   •   japan issues tsunami warning after massive earthquake rocks taiwan   •   felz   •   felvon   •   dr congo muslim cleric sheikh ali amini killed in mosque 2   •   for jewish new yorkers shared grief puts divisions on hold   •   az ev legjobb animacios film dijara jeloltek egy magyar filmet   •   it was so dark tennis star nick kyrgios opens up on mental health struggles 2   •   felujitand   •   matovic megfelelt a szputnyik vakcina a szlovak tudomanyos akademia tesztelesen   •   egy hete nem talaljak a rendorok az eltunt keteves szerb kislanyt   •   kivonult a rendorseg a jegyautomatak remeert aki ugyan penzt alig zsakolt de igy is tizmillios kart okozott video 2   •   internetbeállítás11. ker   •   az arsenal hat ev utan nyert ujra dobogon allo rivalisa ellen 2   •   kulfoldiek is vizsgazhatnak tehentanbol indiaban   •   new u s secretary of state stands by demand iran return to nuclear deal before u s does   •   nagy o nati szepsegkiralyno cimre palyazik   •   eldllettetdllet   •   a mikulasnak arab noi nevet adnak belgiumban betiltott karacsonyfak franciaorszagban es mas oruletek   •   sebesseget valtott az autooriasok lobbija bukhat az unio terve 2   •   dontottek a botranyos bajnokirol meguszta a bayern a sallai rolandek elleni bakit   •   schanda tamas magyarorszagot 2050 re klimasemlegesse lehet tenni   •   report cyprus rescues 270 migrants in 5 boats most seen in months   •   a magyar politikusokat is sokkoltak a washingtoni tortenesek   •   bekapcsoltak a vilag legerosebb mri gepet lenyugozo milyen kepet keszit az agyrol 2   •   havi netto 400 ezer forintos bert kinalnak csengeren elkezdodott a jelentkezok kepzese   •   demcsak zsuzsa kislanya is sirva nezte edesanyja tancat rettenetesen buszke volt ram video 2   •   medvegyev levadaszna az ukran vezetoket ha kiderulne ok szerveztek a moszkvai terrortamadast 2   •   hadhazy eddig csak a beerkezett vakcinak felet hasznaltuk fel 2   •   dwayne johnson nem tamogatom egyik partot sem   •   most mar biztos szeptembertol ingyenesen szerezhetnek jogositvanyt a magyar fiatalok   •   johet a samsung galaxy s21 fe   •   kasler mikloshoz fordult a mozgaskorlatozottak szovetsege a rehabilitacios intezet esetleges beolvasztasa miatt   •   dronokat es ballisztikus raketakat lottek ki jemenbol szaud arabiara   •   ujramelegiti a letelepedesi kotvenyek otletet a fidesz es az alapitvanyi egyetemeket is finansziroztatna belole   •   a bortonbol sirva uzent egy korrupcioert elitelt volt rendor a kollegainak