Klónverzióval válaszolhat a TikTok az amerikai betiltásra

A TikTok az ajánló algoritmusának egy klónverzióján dolgozik az amerikai piacra szabva, amely a kínai anyavállalattól függetlenül mûködne, így az a betiltását szorgalmazó amerikai törvényhozók számára is elfogadhatóbb lehet - írja forrásokra hivatkozva a Reuters.
2024-05-30 22:07:07

Annál is ijesztõbb a "hosszú Covid", mint gondoltuk

A Nature Medicine tanulmánya szerint a Covid-19-bõl felépült betegek, különösen azok, akik kórházi kezelésre szorultak, három évvel a fertõzés után is jelentõsen magasabb kockázatnak vannak kitéve a hosszú Covid és annak szövõdményei miatt. A hosszú Covid súlyos egészségügyi problémákhoz vezethet, beleértve neurológiai és tüdõbetegségeket, valamint növelheti a stroke és szívroham kockázatát - írta a Fortune.
2024-05-30 12:07:15

Politico: Joe Biden bukásától rettegnek az amerikai Demokrata Pártban

Van, aki szerint ez a demokrácia végét jelentené.
2024-05-30 07:09:16

Politico: Joe Biden bukásától rettegnek az amerikai Demokrata Pártban

Van, aki szerint ez a demokrácia végét jelentené.
2024-05-30 07:06:57

Elkapták a világ egyik legveszélyesebb hackerét

Az amerikai igazságügyi minisztérium leállított egy globális rosszindulatú szoftverhálózatot, amely egyebek mellett 5,9 milliárd dollárnyi Covid-szegély eltulajdonításáért is felelõs. A hálózatot JunHe Vang kínai állampolgár mûködtette, 65 év börtönbüntetés is várhat rá - írta a CNBC. .
2024-05-29 22:06:54

Biden komoly atomfejlesztési programot jelentett be

A Fehér Ház új intézkedéseket vezet be az amerikai atomenergia-ipar támogatására, melyek célja a szén-dioxid-mentes energiatermelés elõsegítése és a versenyképesség növelése. A Biden-adminisztráció intézkedéscsomagja a biztonsági költségek csökkentését és az építési kihívások kezelését célozza, miközben figyelembe veszi a radioaktív hulladékkezelés problémáját és az emberi egészségre való potenciális kockázatokat. Az új nukleáris intézkedési tervbe a hadsereget is bevonják.
2024-05-29 19:06:36

Súlyos vád került elõ Donald Trumppal kapcsolatosan - Igazi nagyágyú védte be a volt elnököt

Miután Joe Biden demokrata elnökjelölt kampánya a feketék lenézésével támadta be Donald Trump volt amerikai elnököt, Tim Scott dél-karolinai republikánus szenátor a CNN-nek adott interjújában arról beszélt, hogy Biden gazdaságpolitikája az egyetlen dolog, ami visszatartja a fekete lakosságot a felemelkedéstõl - számolt be a The Hill.
2024-05-27 12:08:23

Joe Biden az amerikai West Pont Katonai Akadémia végzõseinek tartott beszédében az orosz elnökrõl és Ukrajnáról is beszélt.
2024-05-26 18:16:14

Joe Biden az amerikai West Pont Katonai Akadémia végzõseinek tartott beszédében az orosz elnökrõl és Ukrajnáról is beszélt.
2024-05-26 18:15:05

Nincs állása? Joe Biden mémkezelõt keres a kampányába

Aktív online jelenléttel nyernék meg a választópolgárokat.
2024-05-26 11:10:09

Nincs állása? Joe Biden mémkezelõt keres a kampányába

Aktív online jelenléttel nyernék meg a választópolgárokat.
2024-05-26 11:07:17

Elkalkulálta a TikTok, miként reagáljon az amerikai aggodalmakra

A TikTok ma már az egyik legnagyobb üzleti és geopolitikai sztorinak számít. Joe Biden amerikai elnök nemrég írta alá azt a törvényt, amelynek értelmében kilenc hónapon belül betiltják a hatalmas népszerûségnek örvendõ alkalmazást, ha annak kínai tulajdonosa, a ByteDance nem adja el a céget egy nem kínai vállalatnak.
2024-05-25 18:06:41

Robert de Niro az amerikai elnök új kampányfilmjében arról beszél, hogy Donald Trump ezúttal azzal fenyegetõzik, hogy diktátor lesz.
2024-05-25 10:11:37

Robert de Niro az amerikai elnök új kampányfilmjében arról beszél, hogy Donald Trump ezúttal azzal fenyegetõzik, hogy diktátor lesz.
2024-05-25 10:11:24

Lemaradhat Biden a szavazólapokról? Rendkívüli ülést hívott össze a republikánus kormányzó

Mike DeWine, Ohio republikánus kormányzója csütörtökön arról számolt be, hogy a jövõ hétre rendkívüli ülést hív össze az állami törvényhozásban, hogy biztosítsák Joe Biden amerikai elnök állami szavazócédulákon való szereplését 2024 novemberében.
2024-05-24 16:07:56

433 ezer dollárba kerül egy átlagos amerikai lakás

Az Egyesült Államokban 4,7 százalékkal csökkent az új lakások eladása áprilisban az elõzõ hónaphoz képest, így az egész évre kivetített értékesítési darabszám 634 ezer volt - derült ki az amerikai kereskedelmi minisztérium adataiból.
2024-05-23 18:06:59

Kína bosszút forral a tajvani elnök beiktatása után

A szigetország riadókészültségbe helyezte hadseregét.
2024-05-23 09:09:28

Kína bosszút forral a tajvani elnök beiktatása után

A szigetország riadókészültségbe helyezte hadseregét.
2024-05-23 09:07:21

Haley és Trump között az elõválasztási küzdelemben kemény üzenetváltások voltak, helyenként személyeskedõ kijelentésekkel.
2024-05-23 06:08:16

Haley és Trump között az elõválasztási küzdelemben kemény üzenetváltások voltak, helyenként személyeskedõ kijelentésekkel.
2024-05-23 06:08:04

Why are US officials getting vaccinated in public?

Joe Biden, Kamala Harris and Dr Anthony Fauci all received their Covid-19 vaccines live on TV. Why?
2021-01-05 15:05:59

Biden assigns Harris to lead diplomatic efforts to stem crisis at US-Mexico border

President Joe Biden is tasking Vice President Kamala Harris with overseeing efforts with Central American countries to stem the flow of migrants to the US southern border, senior administration officials said on Wednesday, the first major issue Biden has assigned directly to his No. 2.
2021-03-24 20:05:44

Joe Biden visszavette az elnöki jogokat

Joe Biden amerikai elnök visszavette az elnöki jogköröket, amelyeket egy óra huszonöt percre, az altatásban végzett béltükrözés idejére ruházott át Kamala Harris alelnökre - jelentette be a Fehér Ház.
2021-11-19 20:11:42

A válásáról beszélt az amerikai first lady

Jill Biden elõször adott egyedül interjút Joe Biden elnöki beiktatása óta, és több személyes témát is érintett.
2021-02-26 16:06:43

Joe Biden kijelentette: ?Amerika ismét mozgásba lendült?

Joe Biden amerikai elnök kijelentette szerda esti kongresszusi országértékelõ beszédében, hogy ?alig száz nappal a beiktatása után Amerika ismét mozgásba lendült?.
2021-04-29 07:05:47

Joe Biden kijelentette: ?Amerika ismét mozgásba lendült?

Joe Biden amerikai elnök kijelentette szerda esti kongresszusi országértékelõ beszédében, hogy ?alig száz nappal a beiktatása után Amerika ismét mozgásba lendült?.
2021-04-29 07:05:47

Biden több tízmillió amerikai diákhitelét engedné el

Joe Biden amerikai elnök fejenként 10 ezer dollárnyi diákhitel elengedését tervezi mindazon amerikaiak számára, akik legfeljebb 150 ezer dollárt kerestek 2021-ben - jelentette a The Washington Post pénteken.
2022-05-27 20:12:31

Harris tests negative for Covid-19 days after her husband tested positive

Vice President Kamala Harris has tested negative again for Covid-19 after Second Gentleman Doug Emhoff tested positive earlier this week.
2022-03-19 00:06:14

Kim Dzsong Un a legnagyobb ellenségnek nevezte az Egyesült Államokat

Alig két héttel az új amerikai elnök, Joe Biden beiktatása elõtt az ország nukleáris technológiájának a fejlesztését sürgette a Koreai Munkapárt kongresszusán.
2021-01-09 10:06:01

Biden és Putyin telefonon beszélt a nukleáris fegyverekrõl

A két elnök Biden beiktatása óta elõször lépett kapcsolatba egymással.
2021-01-26 23:05:59

Joe Biden úgy tervezi, hogy 2024-ben újraindul az elnökválasztáson

Több mint két hónappal a beiktatása után megtartotta elsõ sajtótájékoztatóját a Fehér Házban Joe Biden. Az amerikai elnök több mint egy órán át válaszolt az újságírók kérdéseire, és a következõk derültek ki: A most 78 éves Biden egyelõre úgy tervezi, hogy 2024-ben ismét elindul az elnökválasztáson, Kamala Harris alelnökkel együtt Korábban azt ígérte, hogy a hivatalba lépése utáni elsõ 100 napban 100 millió adag védõoltást be fognak adni ? ezt viszont most a duplájára emelte. A hivatalos adatok szerint már most 130 millió adag beadott oltásnál járnak az USA-ban, és az amerikai népesség 14 szá...
2021-03-25 21:06:33

Kamala Harris történelmet írt, hogy alelnökként részt vett a washingtoni Pride-on

Kamala Harris és férje, Doug Emhoff kilátogattak a washingtoni Pride-ra, ezzel történelmet is írt az alelnök, ugyanis olyan még nem fordult elõ az amerikai politikában eddig, hogy az Egyesült Államok alelnöke tiszteletét tette eme rendezvényen. Love is love feliratú pólokban sétáltak a tömeg mellett. Harris felszólalt az eseményen egy rövid beszédben, ahol elmondta, Joe Biden elnök és õ is elkötelezettek a meleg közösség támogatását illetõen. Biztosítanunk kell, hogy a transznemû közösség és a fiataljaink is mindannyian védve vannak. Sajnos a lakhatás és a munkavállalás kérdésében még mindig ...
2021-06-13 09:06:00

President Biden and Vice President Harris release their 2021 tax returns

The White House released President Joe Biden and Vice President Kamala Harris' tax returns on Friday, showing that the first couple earned just more than $600,000 in 2021 and paid $150,439 in federal income taxes at an effective federal income tax rate of 24.6%.
2022-04-16 02:06:36

Bruce Springsteen és a Foo Fighters is fellép Biden és Harris beiktatásán

Bruce Springsteen, a Foo Fighters és John Legend is csatlakozott a Joe Biden és Kamala Harris január 20-i beiktatásán fellépõ popsztárokhoz, tudta meg a New York Times. Az eseményre egy sor egyéb híresség is bejelentkezett, ott lesz Eva Longoria és Kerry Washington is, fellép Jennifer Lopez, Justin Timberlake, Jon Bon Jovi és Demi Lovato, a házigazda pedig Tom Hanks lesz. Azt már korábban közölték, hogy a himnuszt Lady Gaga énekli majd. A Celebrating America (nagyjából Amerika ünneplése) címû esemény nagyjából másfél órás lesz, a beiktatandó elnök és alelnök beszédeivel, zenés és egyéb perfor...
2021-01-15 17:05:41

Joe Biden átmenetileg átadta az elnöki hatalmat Kamala Harrisnek

Joe Biden amerikai elnök átmenetileg Kamala Harris alelnökre ruházta át az elnöki jogköröket, mivel az elnökön rutinjellegû vastagbéltükrözést hajtanak végre - jelentette be pénteken a Fehér Ház.
2021-11-19 18:06:27

Hosszú szünet után találkozott az amerikai külügyminiszter Hszi Csin-pinggel

A jelek szerint sikerült valamelyest közelednie egymáshoz a két szuperhatalomnak, Joe Biden beiktatása óta nem járt ilyen magas rangú amerikai tisztségviselõ Kínában.
2023-06-19 18:15:52

Kamala Harris az Egyesült Államok ideiglenes elnöke

Joe Biden amerikai elnök átmenetileg Kamala Harris alelnökre ruházta át az elnöki jogköröket, mivel az elnökön rutinjellegû vastagbéltükrözést hajtanak végre  ? jelentette be pénteken a Fehér Ház. Az elnök egészségügyi vizsgálatával kapcsolatos részletes adatokat helyi idõ szerint péntek délután teszik közzé. Az elnökön, aki szombaton ünnepli a 79. születésnapját, a vizsgálatot a Washington melletti Bethesdában, a Walter Reed katonai kórházban hajtják végre. Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivõje közölte: mivel Joe Bidenen a beavatkozást altatásban hajtják végre, ezért az alkotmány értelmében az er...
2021-11-19 18:06:33

Kamala Harris alelnök meggyilkolásával fenyegetõzött egy nõvér, öt év börtönt kaphat

Öt év börtönt kaphat Niviane Petit Phelps, egy 39 éves amerikai nõvér, aki azzal fenyegetõzött, hogy meg fogja gyilkolni Kamala Harris amerikai alelnököt ? írja az NBC News.
2021-09-15 09:23:55

Biden to sign sweeping Covid relief package into law

? Faced with Biden's popular Covid law, Republicans stick to the culture war ? Analysis: The Biden way to get things done
2021-03-11 20:05:45

Több ezer Trump-párti fegyverestõl féltik Biden beiktatását

Donald Trumpot támogató fegyveresek ezrei vehetik körbe a Capitoliumot Joe Biden megválasztott elnök beiktatása elõtt, írja a CNN egy olyan demokrata kongresszusi képviselõ, Conor Lamb szavai alapján, akit hétfõn tájékoztattak az újabb, a törvényhozást is érõ fenyegetésekrõl. A demokrata politikus szerint négyezer felfegyverzett ?hazafiról? beszéltek az illetékesek, akiknek az a céljuk, hogy megakadályozzák a demokraták bejutását a múlt héten már megostromolt Capitoliumba. Lamb egyúttal hangsúlyozta, hogy nem tárgyalhatnak ezekkel az emberekkel, hanem meg kell õket állítani és eljárást indíta...
2021-01-12 21:05:39

Kifõzték az összeesküvõk, Trump hogyan buktathatja meg Bident

Amerikai alkotmányos cselszövések a Kártyavár szellemében.
2021-06-06 16:05:47

Kifõzték az összeesküvõk, Trump hogyan buktathatja meg Bident

Amerikai alkotmányos cselszövések a Kártyavár szellemében.
2021-06-06 16:06:16

Biden elveszítette az amerikai emberek bizalmát

Lemondásra szólították fel Joe Bident és Kamala Harris alelnököt a merényletek miatt.
2021-08-28 09:06:41

It's been 100 days since Roe was overturned. Here's what the White House is doing in response

President Joe Biden and Vice President Kamala Harris on Tuesday will mark 100 days since Roe v. Wade was overturned by the Supreme Court with the second meeting of the administration's Task Force on Reproductive Health Care Access.
2022-10-05 01:12:31

Toxikus a hangulat a politikus körül, tönkremennek az alkalmazottak

Feszült a hangulat Kamala Harris amerikai alelnök irodájában.
2021-07-03 12:05:50

Toxikus a hangulat a politikus körül, tönkremennek az alkalmazottak

Feszült a hangulat Kamala Harris amerikai alelnök irodájában.
2021-07-03 12:06:23

Tíz szavazóból hat nem támogatná Joe Biden elnököt, ha ma lenne a 2024-es elnökválasztás

Kamala Harris amerikai alelnök megítélése még rosszabb, mint Bidené.
2022-01-23 18:11:46

Tíz szavazóból hat nem támogatná Joe Biden elnököt, ha ma lenne a 2024-es elnökválasztás

Kamala Harris amerikai alelnök megítélése még rosszabb, mint Bidené.
2022-01-23 19:11:56

Barack Obama szerint nagyobb a veszély, mint egy éve

Míg Joe Biden és Kamala Harris a Capitoliumban emlékezett meg a 2021. január 6-i ostrom elsõ évfordulójáról, az Amerikai Egyesült Államok 44. elnöke közleményben szólt az amerikai nemzethez. Barack Obama úgy látja, hogy az amerikai demokrácia nagyobb veszélyben van, mint egy éve, és szerinte ebben hatalmas szerepe van a Republikánus Pártnak.
2022-01-07 10:09:34

Joe Biden figyelmeztet: a koronavírus fejlõdik, ideje felvenni az új oltást!

Joe Biden amerikai elnök hamarosan arra biztatja az amerikaiakat, hogy még az ünnepi szezon elõtt vegyék fel a frissített COVID-19 emlékeztetõ oltásokat - írja a Marketwatch.
2022-10-25 20:14:48

Joe Biden figyelmeztet: a koronavírus fejlõdik, ideje felvenni az új oltást!

Joe Biden amerikai elnök hamarosan arra biztatja az amerikaiakat, hogy még az ünnepi szezon elõtt vegyék fel a frissített COVID-19 emlékeztetõ oltásokat - írja a Marketwatch.
2022-10-25 20:15:32

Trump szükségállapotot rendelt el Washingtonban

Donald Trump szükségállapotot rendelt el Washingtonban január 24-ig, miután a hatóságok biztonsági fenyegetésekre figyelmeztettek Joe Biden megválasztott elnök január 20-i beiktatása miatt ? írta az MTI. A döntés lehetõvé teszi az amerikai belbiztonsági minisztérium és a szövetségi katasztrófa-elhárítási ügynökség számára, hogy összehangolják tevékenységüket a helyi rendvédelmi hatóságokkal. A Capitolium ostroma után egyébként is megszigorították az amerikai fõvárosban a biztonsági intézkedéseket Biden ünnepélyes beiktatására tekintettel. Daniel Hokanson tábornok a CNN amerikai hírtévének az...
2021-01-12 06:05:39

Harris rejects criticism over lack of border visit: 'And I haven't been to Europe'

Vice President Kamala Harris pushed back on criticism that she hasn't visited the US-Mexico border in an interview aired on Tuesday by arguing that her travel has been limited during the early days of the Biden administration.
2021-06-08 17:05:52

White House considers broad range of migration plans ahead of Harris visit to Central America

The Biden administration is considering pressing Guatemala to address governance issues in the country, ranging from investment to corruption, according to a source familiar with the deliberations at the White House, highlighting just one of the delicate negotiations Vice President Kamala Harris is expected to lead.
2021-04-20 12:05:40

Crisis of Haitian migrants exposes rifts for Biden on immigration

When members of the Congressional Black Caucus arrived to Vice President Kamala Harris' residence this week for an event marking the group's 50th anniversary, talk quickly turned to the devolving humanitarian crisis on the US-Mexico border.
2021-09-24 12:05:47

Kamala Harris' senior adviser to leave White House

Symone Sanders, Vice President Kamala Harris' chief spokesperson and senior adviser, is leaving the Biden administration at the end of the year, according to a source familiar with the decision.
2021-12-02 14:06:47

Harris to become first woman with presidential power while Biden is under anesthesia for routine colonoscopy

President Joe Biden on Friday will temporarily transfer power to Vice President Kamala Harris while he is under anesthesia for a routine colonoscopy, White House press secretary Jen Psaki told reporters.
2021-11-19 16:05:53

Kamala Harris zeroes-in on voting rights

Vice President Kamala Harris is making voting rights her top public focus, elevating a long-shot battle as she seeks to more clearly define her role and stake out high-value territory within the Biden administration.
2021-07-23 14:05:45

Watch Kamala Harris greet Nancy Pelosi

Vice President Kamala Harris and House Speaker Nancy Pelosi made history, marking the first time two women, Harris as Vice President and Pelosi as Majority Speaker of the House, sat behind the President during an address to a joint session of Congress.
2021-04-29 04:05:46

Nyilvános Joe Biden és Kamala Harris adóbevallása

Korábban Donald Trumpot sok bírálat érte, amiért nem tette közzé a maga adóbevallását.
2021-05-18 15:05:55

Nyilvános Joe Biden és Kamala Harris adóbevallása

Korábban Donald Trumpot sok bírálat érte, amiért nem tette közzé a maga adóbevallását.
2021-05-18 15:06:37

Kamala Harris dives into migration diplomacy as GOP aims to make her the face of the border crisis

Vice President Kamala Harris and her team are staring down attempts to make her the face of the Biden administration's response to the crisis at the border, a little more than a week after being assigned a role that positions her in the center of one of the administration's most divisive issues.
2021-04-01 14:05:49

Az amerikai alelnök Közép-Amerikában próbálja visszaverni a kínai befolyást és a bevándorlást

Kamala Harris amerikai alelnök csütörtökön a közép-amerikai Hondurasba érkezik a megválasztott elnök, Xiomara Castro hivatalos beiktatási ceremóniájára ? írja a Reuters. Harris céljai között szerepel az Egyesült Államokba történõ illegális migráció ? amelynek egyik fõ kibocsátó országa Honduras ? megfékezése, illetve az új elnök meggyõzése, hogy továbbra is tartsák fenn a hivatalos diplomáciai kapcsolatokat Tajvannal.
2022-01-27 19:08:35

Golyóálló volt Lady Gaga ruhája, amit Joe Biden beiktatásán viselt

A brit Vogue-nak adott interjút Lady Gaga, aki felidézte a pillanatot, mikor Joe Biden beiktatásán elénekelhette az amerikai himnuszt Washingtonban. Kapcsolódó Lady Gaga énekel majd Joe Biden beiktatásán De Jennifer Lopez is fellép majd az eseményen. Egy Schiaparelli-ruhát választottak neki a jeles alkalomra, és ahogy most kiderült, golyóállóvá alakították a szerelést. Eddig ezt senki sem tudta, de egyébként golyóálló volt. Két dolog nem világos azzal kapcsolatban, amit Gaga mondott: hogyan tették golyóállóvá az egyedi tervezésû ruhadarabot? maga a ruha volt golyóálló va...
2021-11-09 09:08:02

A szenátus republikánus frakcióvezetõje szerint is Trump provokálta ki a Capitolium ostromát

Mitch McConnell reméli, hogy biztonságosan zajlik le Joe Biden beiktatása.
2021-01-19 20:06:08

A szenátus republikánus frakcióvezetõje szerint is Trump provokálta ki a Capitolium ostromát

Mitch McConnell reméli, hogy biztonságosan zajlik le Joe Biden beiktatása.
2021-01-19 20:06:09

Trump kormányának több tagját is kitiltották Kínából

Percekkel Joe Biden elnöki beiktatása után tették közzé.
2021-01-20 22:05:54

Kamala Harris cements her place in Biden's inner circle during a consequential week

Vice President Kamala Harris was huddled with other White House officials in President Joe Biden's private dining room last week when the room let out a "collective exhale." A Minnesota jury had found Derek Chauvin guilty of murdering George Floyd.
2021-04-25 16:05:40

Biden 'feeling great' and back to work in person after testing negative for Covid-19

? Biden fought Covid cabin fever with help from his dog and books about Ireland ? Covid cases rise across the country again, as many children prepare to return to school
2022-07-28 00:08:40

Most lett bûncselekmény a lincselés

Régi adósságot törleszt az Egyesült Államok.
2022-03-30 13:34:52


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   multiapro   •   apro hirdetesek   •   www   •   ors   •   slash   •   dubaj   •   wmn   •   elmar wepper   •   marka   •   pain hustlers   •   fold napja 2024   •   talpra magyarok   •   ingyenhirdetes   •   f1 mexico   •   tatar gyorgy   •   stat   •   marina city   •   pepper x   •   diosgyor   •   akgggarmi   •   natcon   •   superapro   •   al ain   •   haarp   •   mobile   •   netapro   •   omegle   •   aaa   •   reacher   •   bableves   •   dior   •   invincible   •   danka   •   komarom   •   firmcenter   •   botswana   •   kek pelikan   •   fdvjgwy   •   oraallitas   •   tornanadaska   •   vsquare   •   aprilis 4   •   ingatlan   •   travis kelce   •   budapest   •   eiffel   •   térkép   •   spinoza haz   •   francia salata   •   energiaital  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztõ   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   beiktatasa eloestejen biden es harris megemlekezett a 400 ezer amerikai covid halottrol   •   fontos komoly valtozas jon lassan minden nap meglepetes lesz a tankolas ara a kutakon es itt egy grafikon ami megmutatja nagy a baj   •   meszaros lorinc jegybanki segitseggel lesz kelet magyarorszag gazkiralya 2   •   celebek a legnagyobb adosok listajan   •   Jánossomorja   •   amerikaban leinformalhato munkak 70   •   dull szabolcs a telexrol attargyaljuk hogyan tudnek bekapcsolodni a munkaba   •   alruhas toyota kiprobaltuk a hibrid suzuki swace t   •   meghosszabbitjak az eves parkolasi engedelyeket a fovarosban   •   rézoldat   •   djm500   •   hemzseg a csodas allatoktol az antarktiszrol leszakadt a74 jeghegy kornyezete   •   lazitasok es jarvanyzonak igy kezelik a pandemiat a szomszedok 2   •   should we celebrate trumps twitter ban five free speech experts weigh in   •   lilu szivszorito gondolatai az elhunyt vago istvanrol mindig halas voltam neki   •   harom auto utkozott lezartak a bah csomopont feluljarojat   •   security raised ahead of champions league matches   •   kellemetlen meglepetes erte keresztes ildikot   •   koves slomo szerint meg egy masfel ev amig megnyithat a sorsok haza 4   •   vckulcsnlkliajtnyits   •   france more than 2500 attend illegal new year rave   •   why cash payments arent always the best tool to help poor people   •   megvoltazideielsonag yobbhavazasmagyarors zagtobbtajaisfeherbe borult2   •   belarusz betiltotta a deutsche wellet 2   •   kijott a varva vart europai inflacios adat   •   borkai zsolt mogott is gyurcsany ferenc all bizarr plakatok jelentek meg gyorben 2   •   schobert norbert lara csinaljon inkabb lemezt vagy menjen ferjhez egy rendes pasihoz   •   meg tobb orosz aramlik az usa val szakito nigerbe   •   unairsconcernsforciv iliansasisraelstepsu pmilitaryresponseing azatodeadlyhamasatta cks   •   nigeriaban agyonlohetnek barkit aki engedely nelkul tart kalasnyikovot 3   •   ujfajta outlookot keszit a microsoft lecserel vele ket alkalmazast a windows 10 ben   •   latvanyosan no a szavazas elott atjelentkezok szama   •   angol minosegu balas hasznalt ruha 120   •   a nap kepe puszilkodo fokak   •   saudi led coalition strikes yemens rebel held capital   •   diszcsomagolast ad a kormany minden dontesere hogy ugy tunjon van egy nagy akcioterve   •   iz   •   angol minosegu balas hasznalt ruha 102   •   eltunt merlina a tower hollokiralynoje   •   kártérítés   •   magyar innovacio valtoztathatja meg a bankrendszert   •   az egesz vilagra kiterjed amerika legujabb figyelmeztetese   •   keringõ   •   baranyi krisztina miatt ketten is kilepnek a momentumbol 2   •   egyedi konyhabutor keszites budapest 8   •   man confesses to kidnapping his daughter during hamburg airport drama   •   kardszarnyu delfinek sullyesztettek el egy 15 meteres jachtot   •   ugyanannyi no es ferfi lesz biden kormanyaban   •   aki nem regisztral nem kap oltast derul ki a fovarosi helyettes tiszti foorvos levelebol 2   •   covid19 mentoakcio 9