Már jövőre megjelenthet az Apple összehajtható készüléke

Egyes bennfentes információk szerint az Apple már gőzerővel dolgozik egy összecsukható készüléken, ami már 2024-ben megjelenthet. Azonban a várakozásokkal ellentétben, nem egy összecsukható mobiltelefonról van szó, hanem egy MacBookról, amelynek a kijelzőjét lehet összecsukni.
2024-05-07 12:06:14

2024-05-07 12:05:54

A Manchester United hatalmas pofonba szaladt bele Londonban

Erik ten Hag csapata a szezon legkiábrándítóbb teljesítményét nyújtotta.
2024-05-07 10:07:39

Kiderült, hogy min dolgozhat nagy titokban az Apple

Az Apple mesterséges intelligencia szoftverek futtatására alkalmas chipeket fejleszt adatközpontok számára a Taiwan Semiconductor Manufacturing nevű chipgyártóval együttműködésben, miközben az AI területén való lemaradását igyekszik behozni jelentős technológiai és pénzügyi befektetésekkel - közölte a Cnbc.
2024-05-07 09:07:22

Sorra töri át a falakat a forint

Hétfő este az euróval egészen február óta nem látott szintre erősödött a forint. Ezt követően kedd reggel nem látni nagyobb elmozdulásokat, az euróval szemben stagnál, a dollárral szemben pedig kisebb gyengülésben van a magyar fizetőeszköz. Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.
2024-05-07 09:07:15

A bohócedzőnek vége - tényleg botrány lesz, ha nem rúgják ki a Manchester United bukott mesterét

manchester united erik ten hag sorsa veszelyben
2024-05-07 06:07:29

A Google után az Apple autói is a magyar utakat fotózzák

Április végén a Google Utcakép autói furikáztak a magyar utakon, most pedig az Apple kocsijai is megjelentek  idehaza, írja a hwsw. Az új Apple Maps nézet tavaly április elején indult el hazánkban, amely mindenki számára részletesebb és látványosabb tájékozódási lehetőséget kínált. Ekkor rajtolt el a Google Street View Apple-féle alteregója is, a Look Around, ami interaktív, utcaszintű nézetet biztosít nagy felbontású 3D-s képekkel. Akkoriban még jellemzően kétéves felvételek alkották az útadatbázist, amit azóta frissítettek 2023-as felvételekkel. Az Apple Maps támogatási oldala szerint azonba...
2024-05-07 06:06:50

Ha ezután nem rúgják ki a Manchester United bohócedzőjét, akkor soha

A borzalmasan nagy veréshez kilátástalan játék és évtizedek óta nem látott gyenge eredmény párosult Londonban.
2024-05-06 23:07:14

Elakadt a forint erősödése

Pénteken az amerikai munkaerőpiaci adatok a forint piacán is nagyobb kilengéseket okoztak, ezt követően hétfő reggel egyelőre minimális gyengülésben van a magyar fizetőeszköz a vezető devizákhoz képest. Gazdasági események szempontjából különösen a csütörtöki és pénteki nap hozhat nagyobb mozgásokat a forint piacán, ugyanis fontos magyar államháztartási és inflációs adatok kerülnek majd publikálásra. Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.
2024-05-06 08:07:13

Heineken to reopen more than 60 closed pubs

Investment by Dutch brewing giant will create 1,000 new jobs and reopen dozens of closed pubs
2024-05-06 06:07:44

Kevesebb Apple-részvényt tart a Berkshire Hathaway

Warren Buffett a Berkshire Hathaway éves közgyűlésén tisztelegve emlékezett meg elhunyt üzlettársáról, Charlie Munger-ről, közben pedig jelentős változásokat osztott meg a tulajdonosokkal: többek között az Apple-ben fennálló részesedés csökkentését és a készpénzállomány rekord szintre emelkedését.
2024-05-04 19:06:28

Tépni kezdték az Apple részvényeit - Mi folyik itt?

Az Apple negyedéves eredményei és a vállalat előrejelzése is felülmúlta a Wall Street mérsékelt várakozásait, ráadásul az iPhone-gyártó rekord összegű részvény-visszavásárlási programot jelentett be, így a zárás után 6 százalékot ralizott a világ második legértékesebb vállalatának részvényárfolyama.
2024-05-03 10:06:45

States doing less to support press freedom: watchdog

Post Content
2024-05-03 09:08:24

Órákon belül érkezik az adat, ami eldöntheti a forint sorsát

Sorra töri át a vezető devizákkal szemben a fontos szinteket a forint, a magyar idő szerint délután 14 óra 30 perckor érkező amerikai munkaerőpiaci adatok azonban várhatóan ezúttal is komoly elmozdulásokat hoznak a részvény- és devizapiacokon egyaránt, ennek következtében pedig gyorsan változhat a kép a forint esetében is. Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.
2024-05-03 09:06:51

Apple sees biggest fall in sales for a year

Apple's boss fought back doubts over the firm's future growth.
2024-05-03 05:07:15

A Manchester United menedzserét máris szembesítették a hatalmas hibájával

Az általa kirúgott játékos lett a BL-elődöntő hőse.
2024-05-02 18:09:17

Mégis mitől lett ilyen erős a forint néhány nap alatt?

Nagyot fordult a világ néhány nap alatt a forinttal: amíg nemrég úgy tűnt, hogy akár ismét a 400-as szint közelébe gyengülhet a magyar fizetőeszköz az euróval szemben, addig az elmúlt napokban látott erősödés után már egy kritikus szinten billeg a jegyzés, amit ha sikerül letörnie a forintnak, akkor több havi csúcsára is erősödhet. Éppen ezért megnéztük, hogy mit mutat jelenleg a technikai kép az EUR/HUF esetében, valamint azt is, hogy milyen tényezők állnak a mostani forinterősödés hátterében. Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, ame...
2024-05-02 13:07:00

Megint több mint egymilliárd forintért vett saját részvényeket az OTP

Az OTP április 30-án több mint 1,1 milliárd forint értékben vásárolt saját részvényeket - derül ki a bank közleményéből.   A hazai részvénypiaccal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció itt.
2024-05-02 09:06:53

Kritikus szintet szakított le a forint

Ugyan a magyar piac is zárva tartott május 1-jén, de a forint érdemben erősödni tudott a vezető devizákkal szemben, az euróval szemben pedig már a kulcsfontosságúnak számító 390-es szintet is leszakította a jegyzés. Ezt követően pedig csütörtökön is folytatódik a hazai fizetőeszköz erősödése. Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.
2024-05-02 09:06:47

Xi's tightens grip, hardens stance on US: Key takeaways from China's annual political meetings

China's most important annual political meetings wrapped up Monday, leaving leader Xi Jinping firmly at the helm of a superpower that appears more eager to push back against the United States than at any time in decades.
2023-03-14 13:07:45

Xi doubles down on China?s support for Putin

Post Content
2023-03-21 15:13:30

Xi says China and New Zealand should promote trade and investment

Post Content
2023-06-27 16:16:54

Xi Seeks Stable Ties Even as Italy Plans to Exit Investment Pact

Post Content
2023-09-26 14:46:40

X ad boycott gathers pace amid antisemitism storm

US firms, including Apple and Disney, are reportedly suspending ads on the Elon Musk-owned site.
2023-11-18 03:06:26

A Chelsea nyerte a londoni rangadót - videó

A West Ham Unitednak kaput eltaláló lövése sem volt a Stamford Bridge-en.
2020-12-21 22:06:05

Newcastle beat Crystal Palace with two late goals

Callum Wilson and Joelinton score in the final two minutes as Newcastle United beat Crystal Palace in the Premier League.
2020-11-27 22:06:15

Messi nélkül is simán nyert és továbbjutott a BL-ben a Barcelona

Gulácsi Péterék kikaptak Párizsban, a Manchester United visszavágott a Basaksehirnek.
2020-11-24 22:06:12

Chavez Ends Venezuela Military Cooperation with US

By Pascal Fletcher CARACAS, Venezuela (Reuters) - Venezuela is ending militaryoperations and exchanges with the United States, President HugoChavez said on Sunday, and he ordered out U.S. instructors hesaid were trying to foment unrest in the barracks against him.
2020-11-21 21:42:42

Fernandes scores twice as Man Utd close in on knockout stages

Bruno Fernandes scores twice as Manchester United beat Istanbul Basaksehir to close in on a place in the knockout stages of the Champions League.
2020-11-24 22:06:08

One more thing ? télen is tarthat egy bemutató az Apple

Az egyik jól értesült szivárogtató arról írt Twitteren, hogy az Apple-nek van még valami a tarsolyában, a szeptemberi, októberi és novemberi események után még télen is bemutat egy újdonságot.
2020-11-16 14:06:26

2020-11-16 14:06:27

Szétszedték az iPhone 12 minit: hogy lett ilyen kicsi egy csúcstelefon? ? íme az eredmény

Az iFixit csapata górcső alá vette, hogy miként is tudta beleszuszakolni az Apple az iPhone 12 specifikációját az iPhone 12 minibe. Emellett pontozták a készülék javíthatóságát is.
2020-11-17 09:08:01

2020-11-17 09:08:02

Furcsán viselkedett az Apple egyik szoftvere, kémkedést sejtettek a felhasználók

Az elmúlt napokban furcsán kezdett el működni az Apple számítógépeit a kártékony appoktól védő Gatekeeper, ezért már az Apple is magyarázkodni kezdett miatta.
2020-11-17 11:07:34

2020-11-17 11:07:35

A vállalat az Apple új chipje mögött: a Samsung?

Nem először történik meg, hogy az egyébként egymással versengő cégek a másik beszállítóivá válnak, mi több, ez elég gyakori a Samsung és az Apple esetén. A legújabb hírek szerint tovább erősödik ez a kapcsolat.
2020-11-17 15:05:39

2020-11-17 15:05:40

Saját biztonsági chipet fejleszt a Microsoft, jön a Pluton processzor

A Microsoft három partnerével közösen már javában dolgozik az új, Pluton névre keresztelt chipen, ami az Apple által kifejlesztett T2-es biztonsági egységéhez hasonló funkciót tölt majd be a számítógépekben.
2020-11-17 16:06:52

2020-11-17 16:06:53

Milyen jól fényképez az iPhone 12 Pro? Íme a független tesztlabor véleménye

Bármennyire jók is iPhone-ok, a fényképezési képességben jó néhány csúcsmobil felülmúlja őket. Az Apple az iPhone Próval próbál javítani ezen a területen, és úgy tűnik, sikeresen.
2020-11-18 10:06:38

Felezi a 30 százalékos "adóját" az Apple, 2021-től kevesebb jutalékot kér sok fejlesztőtől

Az Apple 2021. január 1-jei hatállyal módosítja az alkalmazásfejlesztőkkel kötött szerződését, amelynek értelmében sokan lesznek, akiknek 30 helyett csak 15 százalékos jutalékot kell majd adniuk az Apple-nek az appok megvásárlása, valamint az alkalmazáson belüli vásárlások után.
2020-11-18 13:07:25

2020-11-18 13:07:26

Aprópénz az Apple-nek az új kártérítés, amit az iPhone-ok lassítása miatt kell kifizetnie

Még 2017 végén derült ki, hogy az Apple szándékosan lassítja a régebbi iPhone-okat, erről pedig nem szól a felhasználóknak. Emiatt márciusban már kártérítésre kötelezték a céget, most pedig újra így döntött egy amerikai bíróság.
2020-11-19 08:06:13

2020-11-19 08:06:14

Videó: Már ember sem kell az iPhone-ok gyártásához, csak a robotok dolgoznak Kínában

Gőzerővel folyik az iPhone 12-család tagjainak gyártása, hogy az Apple ki tudja szolgálni a vásárlóit. A kínai állami hírügynökség, a Hszinhua megmutatta, miként folyik a termelés a Foxconn sencseni gyárában.
2020-11-19 12:09:47

2020-11-19 12:09:48

Rossz hírünk van, ha erre várt: egyelőre nem lesz újabb olcsó iPhone

Csalódottak lehetnek azok, akik vártak, mert úgy gondolták, újabb „jóárasított’ iPhone, az iPhone SE érkezhet a jövő év első felében. A neves Apple-elemző szerint ennek igencsak kicsi az esélye.
2020-11-19 14:05:45

2020-11-19 14:05:46

Érdekes kihívással készül az Apple jövő csütörtökre: mozogni kell

Az Apple időnként, általában valamilyen jeles nap alkalmával aktivitásra buzdító kihívásokkal szembesíti okosóráinak tulajdonosait. Közeleg a nagy észak-amerikai ünnep, a hálaadás, és vele együtt egy újabb kihívás.
2020-11-19 16:09:22

2020-11-19 16:09:23

Nehezebb lesz javítatni az Apple számítógépeit

Az iFixit csapata már szét is szedte az Apple két új laptopját, a 13 colos MacBook Prót és az ugyanekkora MacBook Airt, hogy kiderüljön, mi változott azzal, hogy saját processzort tettek a gépekbe.
2020-11-20 16:06:44

Nehezebb lesz javítani az Apple számítógépeit

Az iFixit csapata már szét is szedte az Apple két új laptopját, a 13 colos MacBook Prót és az ugyanekkora MacBook Airt, hogy kiderüljön, mi változott azzal, hogy saját processzort tettek a gépekbe.
2020-11-20 17:09:14

Venezuela Military Cooperation with U.S. Stopped

By Pascal Fletcher CARACAS, Venezuela (Reuters) - Venezuela is ending militaryoperations and exchanges with the United States, President HugoChavez said on Sunday, and he ordered out U.S. instructors hesaid were trying to foment unrest in the barracks against him.
2020-11-21 21:42:42

30 Years Later, Immigrants Shed Vietnam War's Burden

Thirty is now the median age of the 1.2 million people of Vietnamese heritage living in the United States. Thirty is young enough to be haunted by Vietnam, old enough to have created new lives.
2020-11-21 21:42:43

Italy Opens Its Own Probe of Agent's Slaying in Iraq

ROME, April 27 -- Dissatisfied with the results of a joint investigation with the United States, Italy on Wednesday began its own probe into the March 4 killing of one of its intelligence agents by U.S. troops in Baghdad.
2020-11-21 21:42:43

Newcastle United 0-2 Chelsea: Frank Lampard's Blues make it five wins out of five

Manager Frank Lampard says Chelsea must "remain humble" after moving second in the Premier League table following a solid win over Newcastle.
2020-11-21 22:05:51

Megszerezte első hazai győzelmét a bajnokságban a Manchester United

Korábbi kapusa majdnem kifogott Ole Gunnar Solskjaer csapatán.
2020-11-21 22:05:52

Fernandes' retaken penalty earns Man Utd win over West Brom

Bruno Fernandes' twice-taken second-half penalty is enough to give Manchester United their first Premier League victory of the season at Old Trafford over a battling West Brom outfit.
2020-11-21 23:08:11

A Microsoft kiadja böngészőjét az Apple új számítógépeire

Meglepte a világot az Apple saját processzorának teljesítménye, és a technológiai óriások sorra fejezik ki elismerésüket, persze a maguk sajátos módján, azaz annak demonstrálásával, hogy ezt az áramkört nem lehet megkerülni.
2020-11-22 12:07:37

2020-11-22 12:07:38

Haller's superb effort seals West Ham win over struggling Blades

Sebastien Haller's superb strike consigns winless Sheffield United to another Premier League defeat as West Ham move into the top half of the table.
2020-11-22 16:06:01

Black clergy, United Way to launch anti-coronavirus effort

2020-11-22 16:06:02

Bielsa csapata lefocizta az Arsenalt, mégsem tudott nyerni

A Leeds United három kapufát lőtt, és 25-ször kísérletezett a meccsen.
2020-11-22 19:06:05

Az iPhone 12 sem mentes a kijelzőhibáktól

Villódzó és bezöldülő kijelzőkre panaszkodnak néhány modellnél, remélhetőleg szoftverfrissítéssel minden rendbe hozható.
2020-11-22 19:06:05

Kisebb is lehetett volna az új Mac mini

Szétszedték az új Mac minit, és kiderült, hogy az Apple sokkal kisebbre is megcsinálhatta volna a kompakt gépét.
2020-11-23 06:06:59

Teszten a mindent verőnek ígérkező iPhone 12 Pro Max ? és a budapesti 5G

Amit az Apple 2020-ban mobil fronton tud, az kivétel nélkül bekerült ebbe a készülékbe. De az iPhone 12 Pro Max messze nem való mindenkinek, adott esetben több fronton is kiverheti a biztosítékot – jövünk a részletekkel és egy gyors budapesti 5G-teszttel.
2020-11-23 19:05:59

2020-11-23 19:06:01

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   a33proka1   •   Magyarország   •   haszn   •   m   •   ftp   •   pro   •   Leverkusen   •   f   •   R   •   jazz   •   apróhirdetés   •   rozsa sandor   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   H   •   fhgperapro   •   youtube   •   németállás   •   K   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   J   •   aza   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   az mszp meghivasara magyarorszagra erkezik a volt sved miniszterelnok 2   •   ont bosszantja a giro ditalia miatti felfordulas   •   a kormany hatarozatba foglalta hogy norvegia tartozik magyarorszagnak 2   •   robbantottbra   •   elszegenyednek az emberek es eltunik a kozeposztaly borus jovot fest egy uj jelentes   •   behozni   •   nem szamit a penz nehezitette az eletet az ingyenes parkolas 2   •   hatvanmilliohoz kozelit a koronavirus fertozottek szama csaknem masfel millio halott vilagszerte   •   irans foreign minister warns military wields too much power over diplomacy in leaked tape   •   sevcsenko 150 menekultet fogadott be az angliai hazaban 3   •   mav a magyar ukran kishatarforgalmi vonatok valtozatlan menetrenddel kozlekednek 3   •   ezen a telepulesen elovalasztast es akkumulatorgyar mentes eletet akarnak a valasztok 2   •   olvadnak a beteti kamatok is egy maradt 10 szazalek felett   •   dania fekete mezzel tiltakozik a katari vebe ellen de azert elmennek es a mezt valoszinuleg fel sem veszik   •   senate committee set to vote on bidens embattled faa nominee   •   tom holland confirms role as fred astaire   •   a nemet beszallitok nem rettegnek a kinai autogyartoktol   •   mi tortenne ha egy idegen civilizacio kozmikus jeleit eszlelnenk   •   vilagcsuccsal vilagbajnok mihalovits tamas   •   napi balfek nemtudomka mesei   •   egy kepviselo azt kivanta hogy orban viktor ebolaval oltsak be 2   •   who is brad raffensperger georgias republican secretary of state   •   thousands flee goma as threat of another volcanic eruption looms 2   •   kh alapok kezeloje visszatert a volatilitas a nemzetkozi reszvenypiacokra   •   varga juditot csobe huztak mi tortenik vegul hadhazy akos mondta meg a frankot magyar peter hangfelvetelerol 2   •   ha leszall a kod ezeket soha ne csinalja vezetes kozben   •   halle berry 30 ev szineszet utan rendezte meg elso filmjet kepgaleria   •   trump pushes legal challenges in two cases   •   a hatalmas mellu ringlany meg a ketrecharcos sztarokrol is elvonja a figyelmet galeria   •   az orszag tortenetenek legnagyobb erdotuze pusztit cipruson 2   •   eloszor kapott michelin csillagot egy vegan etterem franciaorszagban   •   115 embernel alakult ki ritka agydaganat new jersey ben mind ugyanabba az iskolaba jartak   •   kreko peter buntetofeljelentest tett bayer zsolt es menczer tamas ellen   •   egy nap alatt meglett az uj edzo az nb i es kezicsapatnal   •   unios biztos semmit sem javult a jogallamisag helyzete magyarorszagon 3   •   csutortoktol vasarnapig oltanak majd a haziorvosok ha kell munkaido utan   •   felrobbant egy etterem egy ember meghalt sok a serult   •   a hamasz ma este megerzi izrael haragjat 2   •   friss adatok euromilliardok tuntek el a befektetok zsebebol tavaly csunya vege lett a piaci esesnek   •   ezekben az orszagokban a jarvany ellenere is boldogok az emberek   •   mennyire egyedulallo a magyar modell amely rekordszamok mellett dontott az iskolak nyitasarol   •   kiakadt a kreml azon hogy az eu tekintelyelvu rezsimnek tarja oroszorszagot   •   marsi aniko megindito vallomasa a valason tobbet gondolkodtam mint a ferjhezmenetelen video   •   igy ismerte meg a ferjet a draga orokosok gyonyoru szinesznoje javasoltam hogy utana jojjon at hozzam egy kavera 2   •   koronavirus braziliaban rekordon a napi halalozas   •   titokzatos mohaszeru anyag boritja a napot   •   4 0 ra vezettek megis olre mentek egymassal a tizenegyesert   •   30 ezer lakosra egy posta fog jutni a kormany terve szerint 2   •   igy nez ki a hetkoznapi horror till attilanal   •   kayden kross elarulta miert kezdett el 18 evesen sztriptizelni