Puccsot tervezett a német állam ellen az a csoport, amely egy német herceget tett volna meg államfõnek, és amelynek a hangadóit 2022 decemberében tartóztatta le a rendõrség. A Reichsbürger-perben három városban zajlanak tárgyalások, a csoporthoz közel kétszázan tartoztak, politikusok elrablása, a demokrácia megdöntése is szerepelt a terveik között.
2024-05-26 17:09:52

2024-05-26 17:09:47

Megszólalt az ukránoknak adott nyugati fegyverekrõl a német kancellár

A német kancellár elutasította, hogy az Ukrajnának átadott nyugati fegyvereket bevethessék Oroszország ellen, annak ellenére, hogy az egyre nehezebbé váló ukrán katonai helyzetre tekintettel egyre több német politikus javasolja ezt.
2024-05-26 16:07:27

Tényleg éledezik a német gazdaság

A német hazai össztermék (GDP) az elsõ negyedévben 0,2 százalékkal nõtt negyedéves összevetésben, míg 0,2 százalékkal csökkent éves összehasonlításban - közölte végleges adatként a német statisztikai hivatal (Destatis) pénteken. A második becslés megerõsíti az elõzetes számokat.
2024-05-24 10:06:57

Megvertek egy jobboldali német politikust

Egy boltban támadtak rá.
2024-05-23 13:09:26

Szerény teljesítmény a német gazdaságtól

A német központi bank (Bundesbank) arra számít, hogy az ország gazdasága enyhén nõ negyedéves összevetésben a folyó második negyedévben, miután a tavalyi utolsó három hónapban erõteljesebben gyengült.
2024-05-23 08:06:51

A német kormány szerint rendben van, ha Ukrajnában nem tartják meg a választásokat

Volodimir Zelenszkij "legitim és törvényes" elnök, mert választásokat nem lehet hadiállapot idején tartani - jelentette ki Annalena Baerbock német külügyminiszter kedden Kijevben, ukrán hivatali partnerével, Dmitro Kulebával tartott közös sajtótájékoztatóján.
2024-05-21 21:07:03

A cementiparon túl jó az együttmûködés a német vállalatokkal

A nemzetgazdasági miniszter a magyar-német kapcsolatokról beszélt.
2024-05-21 19:10:22

A cementiparon túl jó az együttmûködés a német vállalatokkal

A nemzetgazdasági miniszter a magyar-német kapcsolatokról beszélt.
2024-05-21 19:07:49

Generációk óta nem volt ekkora válságban a német ingatlanpiac

A nemzetközi befektetõk elkerülik a német ingatlanpiacot, ami generációk óta a legnagyobb válságát éli meg, tovább súlyosbítva ezzel Európa legnagyobb gazdaságának problémáit. Eközben az ország küzd az orosz energiától való függõség megszüntetésével, a bürokrácia terheivel és a szélsõjobboldali politikai erõk erõsödésével.
2024-05-21 09:07:10

Gyomorforgató videón a német politikus, aki úgy nyaldossa a nyilvános WC keféjét, mintha fagyi lenne... és van ennél rosszabb is 🔞

Videó került ki a netre arról, hogy nyilvános vécéket és vécékeféket nyalogat a Német Szabaddemokrata Párt (FDP) egyik politikusa, Martin Neumaie. A német párt politikusa nemrég még a sváb Aalen városának képviselõ-testületébe készült, a lista második helyén. A férfit azonban azóta törölték a honlapról.
2024-05-17 12:07:38

2024-05-17 12:07:15

2024-05-17 12:06:53

Drámai jelenetek az újpesti jégcsarnokban: német kollégájuk életét mentették meg a magyar rendõrök

Két magyar rendõr mentette meg egy fiatal német kollégájuk életét az UTE Jégcsarnokában rendezett hokimeccs alatt. Érezték, hogy nagy a baj, amikor a fiatal, sportos kollégájuk egyszer csak összecsuklott a pálya szélén.
2024-05-15 11:06:55

2024-05-15 11:06:31

2024-05-15 11:06:09

Egyre több német labdarúgó részvétele biztos a magyar válogatott ellen az Eb-n

Julian Nagelsmann szövetségi kapitánynak június 7-én kell megneveznie a 26 fõs keretet.
2024-05-15 10:13:15

Egyre több német labdarúgó részvétele biztos a magyar válogatott ellen az Eb-n

Julian Nagelsmann szövetségi kapitánynak június 7-én kell megneveznie a 26 fõs keretet.
2024-05-15 10:10:22

A háború óta nem volt ilyen a német gazdaságban

A ZEW gazdaságkutató intézet szerint a német üzleti hangulat jelentõsen javult, elérve a 2022 februári, Ukrajna orosz megszállása elõtti szintet, ami a német gazdaság erõsödõ növekedési kilátásait tükrözi.
2024-05-14 13:06:37

Két német-magyar meccset is rendeznek egy napon Stuttgartban

A párizsi olimpiára készülõ mindkét kézilabda-válogatottunk próbára teheti magát.
2024-05-14 10:08:32

Federerék szettelõnyben a búcsúmeccsen, a magyar válogatott legyõzte a németeket - percrõl percre

Történelmi sportmérkõzés árnyékában játszott a magyar válogatott Lipcsében: miközben Londonban Roger Federer elbúcsúzik a tenisztõl, Marco Rossi csapata 1-0-ra legyõzte a német válogatottat a Nemzetek Ligájában, továbbra is csoportelsõ a válogatott. Kövesse velünk élõben mindkettõt!
2022-09-24 00:12:40

2022-09-24 00:16:45

Hosszú távra magához láncolta sztárpalántáját a Bayern

A német válogatottat választó Musiala 2026 nyaráig kötelezte el magát a müncheniekhez.
2021-03-05 14:06:27

Hosszú távra magához láncolta sztárpalántáját a Bayern

A német válogatottat választó Musiala 2026 nyaráig kötelezte el magát a müncheniekhez.
2021-03-05 14:07:06

Marco Rossi meghívta Dárdai Mártont a válogatottba

Dárdai Pál korábbi válogatott szövetségi kapitány fia jelenleg a német U21-es válogatottat erõsíti.
2023-12-05 17:13:19

Marco Rossi meghívta Dárdai Mártont a válogatottba

Dárdai Pál korábbi válogatott szövetségi kapitány fia jelenleg a német U21-es válogatottat erõsíti.
2023-12-05 17:12:43

Német válogatott lesz a jövõben a horvát hátvéd

Nem volt türelme tovább várni szülõhazája meghívójára.
2021-05-08 15:06:21

Az orosz kézikapitány kijelölte az utazó keretét a nõi olimpiai selejtezõre

Polina Vegyehina sérülés miatt a magyar csapat ellen sem lép pályára.
2021-03-17 12:06:30

A német válogatottat választhatja Dárdai Pál középsõ fia

Dárdai Márton akár már a katari foci-vb után bemutatkozhat Hansi Flick együttesében.
2022-01-05 09:09:35

Matthäus elárulta, hogy miért Anglia a legesélyesebb az Európa-bajnokság megnyerésére

A német focilegenda dicsérte az olasz válogatottat, de véleménye szerint Anglia nyerheti meg a kontinenstornát.
2021-07-06 12:06:27

München vezetése hivatalosan kéri, hogy szivárványszínben világíthassák ki a stadiont

A magyar válogatottat fogadnák így szerdán.
2021-06-20 23:06:08

München vezetése hivatalosan kéri, hogy szivárványszínben világíthassák ki a stadiont

A magyar válogatottat fogadnák így szerdán.
2021-06-20 23:06:09

Nem várt helyrõl kapott kritikát a magyar kormány: veszélyben a német-magyar gazdasági sikertörténet

Veszélyben a közös német-magyar gazdasági sikertörténet - jelentette ki a német gazdaság kelet-európai piacokon tevékenykedõ szereplõit összefogó érdekképviselet (Ost-Auschuss der Deutschen Wirtschaft) vezetõje hétfõn Berlinben egy német-magyar gazdasági fórumon, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök látogatása alkalmából rendeztek.
2022-10-10 19:11:19

Figyelmeztetett a gazdasági vezetõ: veszélyben van a német?magyar sikertörténet

Veszélyben a közös német?magyar gazdasági sikertörténet ? jelentette ki a német gazdaság kelet-európai piacokon tevékenykedõ szereplõit összefogó érdekképviselet (Ost-Auschuss der Deutschen Wirtschaft) vezetõje hétfõn Berlinben azon a német?magyar gazdasági fórumon, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök látogatása alkalmából rendeztek.
2022-10-10 21:05:52

2022-10-10 21:06:00

Az UEFA három zárt kapus meccsel büntette a magyar válogatottat

A magyar csapat soron következõ két hazai meccsén nem lehetnek nézõk.
2021-07-09 20:06:24

Szakértõ elemezte a zuhanás pillanatait: megvan, miért eshetett a Balatonba a rendõrségi helikopter

Egy helikopterpilóta, egyben szerelõ elemezte az arról a rendõrségi helikopterrõl készült felvételeket, amely csütörtökön Balatonszéplak magasságában a tó vizébe zuhant. A szakértõ szerint könnyen tragédiával végzõdhetett volna az eset.
2023-09-09 15:07:35

2023-09-09 15:25:12

2023-09-09 15:38:27

Két kamion ütközött az M0-s autóúton, de kiderült, hogy nem õk hibáztak

A Magyar Közút elemezte ki a történteket.
2023-11-03 22:09:58

Két kamion ütközött az M0-s autóúton, de kiderült, hogy nem õk hibáztak

A Magyar Közút elemezte ki a történteket.
2023-11-03 22:07:58

Úgy néz ki, eldõlt: Szoboszlai Dominik csatlakozik a világ focielitjéhez - Íme a magyar, akiért a valaha volt legtöbbet fizettek

Fabrizio Romano Twitter-üzenetben azt írja, eldõlt: Szoboszlai Dominik a Liverpool játékosa lett, az angol topcsapat nem kevesebb, mint 70 millió eurót, azaz 26 milliárd forintot fizet a magyar válogatott 22 éves kapitányáért. Ezzel Szoboszlai Dominik a valaha volt legdrágábban eladott magyar labdarúgó lett. A mindössze 22 éves játékost a focitársadalom nagy tehetségnek tartja, aki most a Lipcsébõl a Liverpoolba igazolva Jürgen Klopp alatt sokra viheti, és maradandót alkothat a világ élvonalában. Mutatjuk, mit érdemes tudni az egykor az U17-es válogatottat és 2020-ban a felnõtt válogatottat is...
2023-06-30 23:09:38

Tükörsima magyar gyõzelem a nõi vízilabdázók kvalifikációs tornáján a kazahok ellen

A magyar csapat 23:6-ra gyõzte le a kazah válogatottat a trieszti olimpiai kvalifikációs tornán.
2021-01-20 16:06:09

Tükörsima magyar gyõzelem a nõi vízilabdázók kvalifikációs tornáján a kazahok ellen

A magyar csapat 23:6-ra gyõzte le a kazah válogatottat a trieszti olimpiai kvalifikációs tornán.
2021-01-20 16:06:11

München vezetése hivatalosan kéri, hogy szivárványszínben világíthassák ki a stadiont

A magyar válogatottat fogadnák így szerdán.
2021-06-21 01:06:04

Visszavonult az edzõsködéstõl a magyar fociválogatott korábbi szövetségi kapitánya

Erwin Koeman 2008 áprilisa és 2010 júliusa között irányította a magyar válogatottat.
2021-12-01 20:07:31

Eksztázis, örömkönnyek, fantasztikus diadalok a magyar férfi kézilabda-válogatott Eb-múltjából

A horvátok, a franciák vagy spanyolok legyõzése, a dánok elleni döntetlen olyan meccsek voltak, amelyek után százezrek szerették meg a magyar válogatottat.
2022-01-10 06:06:49

Az RB Leipzig sorozatosan szórakozik a magyar fociválogatottal

A német klub magyar játékosait vagy menet közben rendelik haza, vagy hirtelen sérülnek meg a focisták. A dolog nem egyedi és nem magyar jelenség.
2021-11-30 06:12:31

Leleplezte a magyar politikusokat a mentalista: kiderült, mit gondol valójában Borkai, Gyurcsány és Jakab Péter ? videók

A testbeszédszakértõk számára iskolapélda Borkai Zsolt egyik többórás interjúja. A korábban szexbotrányba keveredett, azóta a gyõri politikába visszatérni próbáló egykori városvezetõ testbeszédét egy fiatal mentalista elemezte. Ba Marcell pedig leleplezte, milyen érzelmek tombolhatnak Borkaiban Orbán Viktor és korábbi harcostársai iránt, miután azok hátat fordítottak neki, de elemezte Gyurcsány Ferenc egyik ikonikus, parlamenti pillanatát Ráczné Földi Judittal, illetve Jakab Péter egy korábbi kijelentését is véleményezte.
2023-10-09 16:06:55

Szijjártó még mindig a szivárványzászlós szurkoló miatt aggódik, most az érdekli, hogy milyen büntetést kapott

A külügyminiszter azt taglalta a bajor belügyminiszternek küldött levelében, hogy példátlan inzultus érte a magyar válogatottat.
2021-06-30 18:06:35

2021-06-30 18:06:37

Szijjártó még mindig a szivárványzászlós szurkoló miatt háborog, tudni akarja, hogy milyen büntetést kapott

A külügyminiszter azt taglalta a bajor belügyminiszternek küldött levelében, hogy példátlan inzultus érte a magyar válogatottat.
2021-06-30 19:06:45

2021-06-30 19:06:51

A Joe Biden-féle Amerika aktívan részt vett az ukrán háború kirobbantásában

Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász Schröder volt német kancellár megdöbbentõ bejelentését elemezte az Origónak.
2023-11-02 09:10:57

Németország mellett Skóciával és Svájccal kerül egy csoportba a magyar fociválogatott az Eb-n - percrõl percre

Akár a francia, a horvát és az olasz válogatottat is kifoghatta volna Marco Rossi csapata a jövõ évi németországi foci-Eb szombat esti hamburgi csoportsorsolásán, de a német-skót-svájci trió lesz az ellenfelünk. Kölnben kezdünk június 15-én.
2023-12-02 19:09:12

2023-12-02 19:09:08

Szijjártó Péter: Szokatlanul és megdöbbentõen ellenséges volt a bajor hatóságok eljárása - videó

A 18 õrizetbe vett magyar szurkolóból 16-ot már elengedtek a német rendõrök - mondta a küügyminiszter.,
2021-06-24 22:06:23

Sok ezer magyar céget érint az új német beszállító-átvilágítási törvény

A német vállalatok magyar beszállítóinak mindennapjait is érinti a német vállalatok ellátási láncának átvilágítására vonatkozó törvény, amely idén januártól hatályos ? hívta fel a figyelmet a KPMG.
2023-02-23 18:07:09

Matthäus Pep Guardiolához hasonlította Dárdai Pált

A korábbi magyar focikapitány örül, hogy a magyar edzõ visszatért a Herthához.
2021-01-25 21:05:59

Ezek az ország legveszélyesebb útjai, meglepõ, hol történik a legtöbb baleset

Több év adatait elemezte a Magyar Közút.
2021-03-18 14:07:25

Szexi fotóval biztatja a magyar válogatottat Gelencsér Tímea

"Hadd szóljon ma este is a Ria Ria" ? írta.
2021-06-23 20:06:21

Németország mellett Skóciával és Svájccal kerül egy csoportba a magyar fociválogatott az Eb-n

Akár a francia, a horvát és az olasz válogatottat is kifoghatta volna Marco Rossi csapata a jövõ évi németországi labdarúgó Európa-bajnokság szombat esti hamburgi csoportsorsolásán, de a német-skót-svájci trió lesz az ellenfelünk. Kölnben kezdünk június 15-én.
2023-12-03 14:09:17

Szijjártó Péter: Egy magyar szurkoló továbbra is elõzetesben van

A német?magyar mérkõzés napján 18 szurkolót állítottak elõ, egy ember még elõzetes letartóztatásban van.
2021-06-28 12:06:00

Szijjártó Péter: Egy magyar szurkoló továbbra is elõzetesben van

A német?magyar mérkõzés napján 18 szurkolót állítottak elõ, egy ember még elõzetes letartóztatásban van.
2021-06-28 12:06:42

Diósgyõrben is nemzeti színû díszkivilágítást kap a stadion

Újabb klub csatlakozott a Ferencváros kezdeményezéséhez a szerdai német-magyar Eb-meccs kapcsán.
2021-06-23 10:06:20

Bolgár kapitány: A magyar válogatott már egy magasabb szintet képvisel

Mladen Krsztajics szerint számukra is követendõ példa a magyarok által megtett út.
2023-03-28 08:11:33

Komoly kihívói lesznek a Falcónak a kosárlabda NB I-ben

A bajnoki címvédõ négy magyar válogatottat veszített el, miközben a közvetlen riválisai remekül igazoltak.
2022-09-30 13:24:10

Menczer Tamás üzent a baloldali Fake News-gyárnak

A magyar-német kapcsolatokról írt a külügyi államtitkár.
2023-11-22 22:07:47

Lõw Zsolt szerint óriási hiba lenne temetni a válogatottat

Lõw Zsolt, a labdarúgó Bajnokok Ligájában címvédõ Chelsea másodedzõje szerint nem szabad temetni a magyar válogatottat a 2022-es katari világbajnokság európai selejtezõsorozatában.
2021-09-08 11:05:42

2021-09-08 11:05:43

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   apro hirdetesek   •   a33jhgproka1   •   advertise   •   fluminense   •   Magyarország   •   a33proka1   •   Leverkusen   •   ftp   •   m   •   tes   •   pro   •   R   •   N   •   mag   •   K   •   apróhirdetés   •   L   •   jazz   •   németállás   •   b   •   haszn   •   sz   •   H   •   f   •   youtube   •   sadasdhirek   •   G   •   J   •   P   •   apropiaza   •   aza   •   fhgperapro   •   eb   •   perapro   •   suhgfhgperapro   •   ingatlan   •   budapest   •   olcs   •   térkép   •   szótár   •   vacsoracsata   •   facebook   •   ingyen   •   pepper x   •   rozsa sandor   •   ors  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztõ   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   oxig�nt   •   frissállás   •   eszenyi eniko miatt ugrott egymasnak jarai mate es lengyel tamas   •   ujabb felkavaro reszletek derultek ki a hongkongi modell brutalis meggyilkolasarol   •   elerte a hazai uzemanyagpiacot az lng forradalom   •   experts lawmaker rape case illustrates survivors trauma   •   eltorte a csuklojat az olimpiai ezustermes bringas igy vege a szezonjanak   •   nagyot csokkentek a kulfoldon dolgozo magyarok hazautalasai   •   vadat emeltek a deak ferenc teri halalos szen monoxid mergezes miatt 2   •   masodik vilaghaborus granatot talaltak a dunaban 2   •   i lost my mum dad and baby sister to hiv in infected blood scandal   •   pamela anderson eladta meregdraga malibui luxusvillajat   •   a google bekapcsol egy funkciot amit mindenkinek ismernie kellene   •   felhos de napos idonk lesz az orszag nyugati hataranal zivatarokra figyelmeztetnek   •   fedezze fel also ausztria hegyvidekeit   •   mar uton van europaba a 90 ezredik kinai kontenervonat   •   hetek ota eloszor jelenhetett meg a nyilvanossag elott az amerikai ujsagiro akit kemkedessel vadolnak az oroszok 2   •   felhos de napos idonk lesz az orszag nyugati hataranal zivatarokra figyelmeztetnek 2   •   aszaltgyümölcsök   •   fozes   •   decemberben inditjak utnak a james webb urteleszkopot 2   •   oriasi melytengeri szorny tamadt egy tengeralattjarora   •   csuti megrazo kijelentest tett az autobaleseterol   •   annyira kiszaradt a talaj hogy tartosan vizhianyos idoszakot hirdettek 2   •   ismert humorista lesz a kutyapart kepviseloje a kozteves vitan 2   •   magyar peter elmondta milyen most a viszonyuk varga judittal   •   erotikusmunkaAaAAAaA   •   a saját érdekedbe !!!   •   lezarult a nyomozas szilagyi istvan megolesenek ugyeben   •   budipest avagy a magyar fovaros illemhelyzete   •   a cselgancsozo ungvari attila bronzermes antalyaban olimpiai kvotasnak tekintheto   •   somos andras helyere tokar tamas erkezik az atv hez kadarkai endret is leigazoltak   •   csak ido kerdese mikor okoz oriasi katasztrofat az orosz arnyekflotta   •   ragasztoszalaggal loptak ki a penzt a templomi perselyekbol 2   •   valovilag nagy folennyel terhetett vissza a villaba az elso parbajgyoztes   •   a jobbik alelnoke szerint a dk nak nem kene piocakent ratelepedni a tanartuntetesekre   •   meg tart a nyomozas az ujbudai szivarvany ovoda pedagogiai asszisztense ellen az onkormanyzat gyermekbiztonsagi utmutatot keszit   •   annyira kiszaradt a talaj hogy tartosan vizhianyos idoszakot hirdettek   •   28 ev utan megszunik a legendas icq az internet egyik elso uzenetkuldoje 2   •   grealish almost falls off bus at manchester city parade   •   kiuriteset   •   az 58 eves brooke shields vallomasa amikor terhes lettem akkor jottem ra hogy gyonyoru vagyok 2   •   sulyos autobuszbaleset tortent torokorszagban 2   •   ujabb tomegkarambol harom auto es egy kamion utkozott dunaharasztiban   •   utazasi konnyitesek a szerbiaba utazoknak   •   szentkiralyi alexandra karacsonyek ujabb forgalmi kaoszt okoznanak budapesten video   •   28 ev utan megszunik a legendas icq az internet egyik elso uzenetkuldoje   •   szijjarto peter ok a magyar urhajosok video   •   manchesteri sikerevel ujra a premier league elere allt az arsenal 2   •   eu foreign ministers adopt new sanctions regime for russia