Hírszerzési jelentés: az orosz haderő egy súlyos problémájára világít rá a Győzelem napi katonai parádé

A brit védelmi minisztérium pénteken is közzétette hírszerzési jelentését, ezúttal a május 9-i moszkvai Győzelem napi katonai parádéról, amelyet Vlagyimir Putyin jelenlétében rendeztek meg.
2024-05-10 13:07:23

Tizennégy év alatt csaknem ötven százalékkal, 3 millióról 4,2 millióra nőtt Magyarországon az autók száma, a motoroké néhány év alatt több mint duplájára, a kerékpárosok száma pedig még jobban növekszik. De a most átadott KRESZ-park nem csak azért jó dolog, mert a gyerekek itt biztonságban tanulhatják meg a közlekedés csínját-bínját, hanem azért is, mert jó móka ide kijönni a családdal.
2024-05-10 13:06:24

2024-05-10 13:05:57

Halálos baleset - megrázta az áram a férfit az építkezésen, és a mélybe zuhant Berettyóújfaluban

Belehalt a súlyos sérüléseibe.
2024-05-10 12:08:32

Embereket ölt a mindent elsöprő tornádó Amerikában

Semmit sem kímélt, ami az útjába került.
2024-05-10 10:10:26

Közel negyedével nőtt az OTP profitja

Ma hajnalban közzétette a legfrissebb, idei első negyedévre vonatkozó számait az OTP. A bankcsoport részben a szlovén és az üzbég akvizíciónak köszönhetően jelentősen növelte hitel- és betétállományát, bevételét és profitját. Részletesebb elemzéssel később jelentkezünk.
2024-05-10 04:06:09

Halálos baleset miatt mindkét oldalon lezárták az M1-es autópályát

Mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
2024-05-09 19:09:12

Képeken mutatjuk a 2024-es oroszországi győzelem napi felvonulást

Az idei ünnepség még visszafogottabbra sikeredett, mint a tavalyi.
2024-05-09 17:12:48

Halálos tűz volt Szolnokon, egy idős férfi az áldozat

Csütörtök kora délután kigyulladt egy lakóház Szolnokon, egy összeégett holttestet találtak a helyszínen.
2024-05-09 17:07:53

Csökkent a légúti fertőzések száma Magyarországon

Csökkent a múlt héten az akut légúti fertőzés, és ezen belül influenzaszerű megbetegedés tüneteivel orvoshoz fordulók száma.
2024-05-09 15:06:52

Halálos járványra figyelmeztették a Spanyolországba utazó briteket

A betegség lefolyása az esetek egyharmadában halálos kimenetelű.
2024-05-08 16:09:30

Nőtt a szívférges kutyák száma, az ember is megfertőződhet

A fertőzés a kutyák mellett a macskákat is veszélyezteti, de az emberre is átterjedhet.
2024-05-08 11:09:33

Drámai képeken a halálos dél-afrikai épületomlás

Öten meghaltak és sokan rekedtek a romok alatt.
2024-05-07 11:09:07

Halálos tűzeset Békéscsabán

Az eset körülményeit még vizsgálják.
2024-05-06 20:11:12

Halálos tűzeset Békéscsabán

Az eset körülményeit még vizsgálják.
2024-05-06 20:08:05

214 méter magas sziklákról zuhant a halálba egy nő Írországban

Ezen a területen már több halálos baleset is történt.
2024-05-06 15:12:19

Itt az ülés, az állás, az alvás és a mozgás optimális napi aránya

A tudósok feltárták az ülés, az állás, az alvás és a mozgás optimális napi arányát
2024-05-06 13:08:57

Tovább emelkedett a halálos áldozatok száma Brazíliában

Folyamatosan helikopterek köröznek a bajba jutott területek fölött.
2024-05-06 11:11:09

Tovább emelkedett a halálos áldozatok száma Brazíliában

Folyamatosan helikopterek köröznek a bajba jutott területek fölött.
2024-05-06 11:08:41

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

Olyan gyorsan mentek, hogy nem tudtak megállni egy kanyarodó autó mögött.
2024-05-05 15:08:21

Rossorent autókölcsönző 16. kerület +36 70 201 4900 https://autokolcsonzo16kerulet.iwk.hu/

Rossorent autókölcsönző 16. kerület +36 70 201 4900 Autókölcsönzés Mátyásföld, Cinkota, Árpádföld, Sashalom, Rákosszentmihály. https://autokolcsonzo16kerulet.iwk.hu/ Autóbérlés hosszú távra XVI. kerület Autóbérlés XVI. kerület területén olcsón, gyakorlatilag azonnal vihető autók, autókölcsönzés akár napi 2500 Ft + áfától +36 70 201 49 00! Bérautó szolgáltatásainkat hosszú távra is igénybe veheti, ha kéri, sofőrt is tudunk biztosítani, és kölcsönözhet szép autót esküvőre is.
2020-06-20 16:41:46

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-20 16:41:46

Ingyenes Társkereső

Találd meg a párod! A regisztráció ingyenes és az után is! Ingyenes tagsággal rendelkező felhasználóinknak, a napi üzenetküldés mellett, lehetőségük van több ezer társkereső fényképes profilja közt válogatni. www.felszedlek.hu
2020-06-20 16:41:47

Autókölcsönzés 17. kerület https://sites.google.com/view/autokolcsonzes17kerulet

Autókölcsönzés 17. kerület +36 70 201 4900 Autóbérlés Pestlőrinc, Pestszentimre, Bélatelep, Ferihegy, Rendessytelep, Halmierdő. https://sites.google.com/view/autokolcsonzes17kerulet Autóbérlés hosszú távra XVII. kerület Autóbérlés XVII. kerület területén olcsón, gyakorlatilag azonnal vihető autók, autókölcsönzés akár napi 5000 Ft + áfától +36 70 201 49 00! Bérautó szolgáltatásainkat hosszú távra is igénybe veheti, ha kéri, sofőrt is tudunk biztosítani, és kölcsönözhet szép autót esküvőre is.
2020-06-20 16:41:47

Olcsó autóbérlés XIV. kerület - https://autoberlesxivkerulet.blog.hu/

Olcsó autóbérlés XIV. kerület +36 70 201 49 00 Rent a car in Zugló https://autoberlesxivkerulet.blog.hu/ Bérautó XIV. kerület vonzáskörzetében olcsón, gyakorlatilag azonnal vihető autók, bérautó akár napi 2500 Ft + áfától +36 70 201 49 00! Autókölcsönzés szolgáltatásainkat hosszú távra is igényelheti, ha kéri, sofőrt is tudunk biztosítani, és bérelhet luxusautót esküvőre is!
2020-06-20 16:41:47

Fogszabályozás Centrum Budapest!

Célunk a legkomfortosabb kezelés, ami a páciens napi életét a legkevésbé befolyásolja, a funkció és mosoly- arcesztétika javítása, az állkapocsizületi problémák kezelése. https://fogszabalyozascentrum.hu/
2020-06-23 11:30:09

Ingyenes Társkereső

Találd meg a párod! A regisztráció ingyenes és az után is! Ingyenes tagsággal rendelkező felhasználóinknak, a napi üzenetküldés mellett, lehetőségük van több ezer társkereső fényképes profilja közt válogatni. www.felszedlek.hu
2020-06-23 11:30:10

Fogszabályozás Centrum Budapest!

Célunk a legkomfortosabb kezelés, ami a páciens napi életét a legkevésbé befolyásolja, a funkció és mosoly- arcesztétika javítása, az állkapocsizületi problémák kezelése. https://fogszabalyozascentrum.hu/
2020-06-23 22:01:04

Ingyenes Társkereső

Találd meg a párod! A regisztráció ingyenes és az után is! Ingyenes tagsággal rendelkező felhasználóinknak, a napi üzenetküldés mellett, lehetőségük van több ezer társkereső fényképes profilja közt válogatni. www.felszedlek.hu
2020-06-23 22:01:05

Olcsó autóbérlés Budapest https://autoberlesbudapest1.com

Olcsó autóbérlés Budapest +36 70 201 49 00. Autóbérlés Budapesten olcsón, gyakorlatilag azonnal vihető autók, bérautó gyorsan. https://autoberlesbudapest1.com Autókölcsönzés, személyautó bérlés, havi autóbérlés, napi autókölcsönzés.
2020-06-23 22:01:11

Rossorent autókölcsönző 16. kerület +36 70 201 4900 https://autokolcsonzo16kerulet.iwk.hu/

Rossorent autókölcsönző 16. kerület +36 70 201 4900 Autókölcsönzés Mátyásföld, Cinkota, Árpádföld, Sashalom, Rákosszentmihály. https://autokolcsonzo16kerulet.iwk.hu/ Autóbérlés hosszú távra XVI. kerület Autóbérlés XVI. kerület területén olcsón, gyakorlatilag azonnal vihető autók, autókölcsönzés akár napi 2500 Ft + áfától +36 70 201 49 00! Bérautó szolgáltatásainkat hosszú távra is igénybe veheti, ha kéri, sofőrt is tudunk biztosítani, és kölcsönözhet szép autót esküvőre is.
2020-06-23 22:01:12

2020-06-23 22:01:13

Fogszabályozás Centrum Budapest!

Célunk a legkomfortosabb kezelés, ami a páciens napi életét a legkevésbé befolyásolja, a funkció és mosoly- arcesztétika javítása, az állkapocsizületi problémák kezelése. https://fogszabalyozascentrum.hu/
2020-06-23 22:14:23

Ingyenes Társkereső

Találd meg a párod! A regisztráció ingyenes és az után is! Ingyenes tagsággal rendelkező felhasználóinknak, a napi üzenetküldés mellett, lehetőségük van több ezer társkereső fényképes profilja közt válogatni. www.felszedlek.hu
2020-06-23 22:14:24

Olcsó autóbérlés Budapest https://autoberlesbudapest1.com

Olcsó autóbérlés Budapest +36 70 201 49 00. Autóbérlés Budapesten olcsón, gyakorlatilag azonnal vihető autók, bérautó gyorsan. https://autoberlesbudapest1.com Autókölcsönzés, személyautó bérlés, havi autóbérlés, napi autókölcsönzés.
2020-06-23 22:14:26

Rossorent autókölcsönző 16. kerület +36 70 201 4900 https://autokolcsonzo16kerulet.iwk.hu/

Rossorent autókölcsönző 16. kerület +36 70 201 4900 Autókölcsönzés Mátyásföld, Cinkota, Árpádföld, Sashalom, Rákosszentmihály. https://autokolcsonzo16kerulet.iwk.hu/ Autóbérlés hosszú távra XVI. kerület Autóbérlés XVI. kerület területén olcsón, gyakorlatilag azonnal vihető autók, autókölcsönzés akár napi 2500 Ft + áfától +36 70 201 49 00! Bérautó szolgáltatásainkat hosszú távra is igénybe veheti, ha kéri, sofőrt is tudunk biztosítani, és kölcsönözhet szép autót esküvőre is.
2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:41

Olcsó autóbérlés Budapest https://autoberlesbudapest1.com

Olcsó autóbérlés Budapest +36 70 201 49 00. Autóbérlés Budapesten olcsón, gyakorlatilag azonnal vihető autók, bérautó gyorsan. https://autoberlesbudapest1.com Autókölcsönzés, személyautó bérlés, havi autóbérlés, napi autókölcsönzés.
2020-06-23 22:14:44

Rossorent autókölcsönző 16. kerület +36 70 201 4900 https://autokolcsonzo16kerulet.iwk.hu/

Rossorent autókölcsönző 16. kerület +36 70 201 4900 Autókölcsönzés Mátyásföld, Cinkota, Árpádföld, Sashalom, Rákosszentmihály. https://autokolcsonzo16kerulet.iwk.hu/ Autóbérlés hosszú távra XVI. kerület Autóbérlés XVI. kerület területén olcsón, gyakorlatilag azonnal vihető autók, autókölcsönzés akár napi 2500 Ft + áfától +36 70 201 49 00! Bérautó szolgáltatásainkat hosszú távra is igénybe veheti, ha kéri, sofőrt is tudunk biztosítani, és kölcsönözhet szép autót esküvőre is.
2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:35

Olcsó autóbérlés Budapest https://autoberlesbudapest1.com

Olcsó autóbérlés Budapest +36 70 201 49 00. Autóbérlés Budapesten olcsón, gyakorlatilag azonnal vihető autók, bérautó gyorsan. https://autoberlesbudapest1.com Autókölcsönzés, személyautó bérlés, havi autóbérlés, napi autókölcsönzés.
2020-06-23 22:15:38

Rossorent autókölcsönző 16. kerület +36 70 201 4900 https://autokolcsonzo16kerulet.iwk.hu/

Rossorent autókölcsönző 16. kerület +36 70 201 4900 Autókölcsönzés Mátyásföld, Cinkota, Árpádföld, Sashalom, Rákosszentmihály. https://autokolcsonzo16kerulet.iwk.hu/ Autóbérlés hosszú távra XVI. kerület Autóbérlés XVI. kerület területén olcsón, gyakorlatilag azonnal vihető autók, autókölcsönzés akár napi 2500 Ft + áfától +36 70 201 49 00! Bérautó szolgáltatásainkat hosszú távra is igénybe veheti, ha kéri, sofőrt is tudunk biztosítani, és kölcsönözhet szép autót esküvőre is.
2020-06-23 22:15:38

Rossorent autókölcsönző 16. kerület +36 70 201 4900 https://autokolcsonzo16kerulet.iwk.hu/

Rossorent autókölcsönző 16. kerület +36 70 201 4900 Autókölcsönzés Mátyásföld, Cinkota, Árpádföld, Sashalom, Rákosszentmihály. https://autokolcsonzo16kerulet.iwk.hu/ Autóbérlés hosszú távra XVI. kerület Autóbérlés XVI. kerület területén olcsón, gyakorlatilag azonnal vihető autók, autókölcsönzés akár napi 2500 Ft + áfától +36 70 201 49 00! Bérautó szolgáltatásainkat hosszú távra is igénybe veheti, ha kéri, sofőrt is tudunk biztosítani, és kölcsönözhet szép autót esküvőre is.
2020-06-23 22:15:38

Rossorent autókölcsönző 16. kerület +36 70 201 4900 https://autokolcsonzo16kerulet.iwk.hu/

Rossorent autókölcsönző 16. kerület +36 70 201 4900 Autókölcsönzés Mátyásföld, Cinkota, Árpádföld, Sashalom, Rákosszentmihály. https://autokolcsonzo16kerulet.iwk.hu/ Autóbérlés hosszú távra XVI. kerület Autóbérlés XVI. kerület területén olcsón, gyakorlatilag azonnal vihető autók, autókölcsönzés akár napi 2500 Ft + áfától +36 70 201 49 00! Bérautó szolgáltatásainkat hosszú távra is igénybe veheti, ha kéri, sofőrt is tudunk biztosítani, és kölcsönözhet szép autót esküvőre is.
2020-06-23 22:15:38

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-23 22:15:38

Ingyenes Társkereső

Találd meg a párod! A regisztráció ingyenes és az után is! Ingyenes tagsággal rendelkező felhasználóinknak, a napi üzenetküldés mellett, lehetőségük van több ezer társkereső fényképes profilja közt válogatni. www.felszedlek.hu
2020-06-23 22:15:39

Autókölcsönzés 17. kerület https://sites.google.com/view/autokolcsonzes17kerulet

Autókölcsönzés 17. kerület +36 70 201 4900 Autóbérlés Pestlőrinc, Pestszentimre, Bélatelep, Ferihegy, Rendessytelep, Halmierdő. https://sites.google.com/view/autokolcsonzes17kerulet Autóbérlés hosszú távra XVII. kerület Autóbérlés XVII. kerület területén olcsón, gyakorlatilag azonnal vihető autók, autókölcsönzés akár napi 5000 Ft + áfától +36 70 201 49 00! Bérautó szolgáltatásainkat hosszú távra is igénybe veheti, ha kéri, sofőrt is tudunk biztosítani, és kölcsönözhet szép autót esküvőre is.
2020-06-23 22:15:39

Olcsó autóbérlés XIV. kerület - https://autoberlesxivkerulet.blog.hu/

Olcsó autóbérlés XIV. kerület +36 70 201 49 00 Rent a car in Zugló https://autoberlesxivkerulet.blog.hu/ Bérautó XIV. kerület vonzáskörzetében olcsón, gyakorlatilag azonnal vihető autók, bérautó akár napi 2500 Ft + áfától +36 70 201 49 00! Autókölcsönzés szolgáltatásainkat hosszú távra is igényelheti, ha kéri, sofőrt is tudunk biztosítani, és bérelhet luxusautót esküvőre is!
2020-06-23 22:15:39

Fogszabályozás Centrum Budapest!

Célunk a legkomfortosabb kezelés, ami a páciens napi életét a legkevésbé befolyásolja, a funkció és mosoly- arcesztétika javítása, az állkapocsizületi problémák kezelése. https://fogszabalyozascentrum.hu/
2020-06-23 22:16:18

Ingyenes Társkereső

Találd meg a párod! A regisztráció ingyenes és az után is! Ingyenes tagsággal rendelkező felhasználóinknak, a napi üzenetküldés mellett, lehetőségük van több ezer társkereső fényképes profilja közt válogatni. www.felszedlek.hu
2020-06-23 22:16:19

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   apropiaza   •   f   •   rozsa sandor   •   sadasdhirek   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   L   •   aza   •   budapest   •   J   •   P   •   fluminense   •   ingatlan   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   dramai videok a bagdadi tuzveszrol 82 ember egett halalra a covid korhazban   •   valtozott az oltasi sorrend szlovakiaban   •   kicsoda csikos sandor az uj nemzet szinesze 2   •   aprilis ota nem latott melysegbe zuhant joe biden nepszerusege   •   lenyugozo optikai jelenseget orokitettek meg salgotarjan kozeleben   •   egymas utan pusztulnak el a balnak egy hires amerikai akvariumban   •   az irani allami tv szerint izraeli legicsapas vegzett egy magas rangu parancsnokukkal a sziriai fovarosban 2   •   halalos balesetet okozott egy 70 eves buszsofor karancslapujton   •   legkisebbtol lakasfelujitas 165   •   india covid patients struggle at home as hospitals choke   •   vlagyimir putyin forrong a duhtol kokemeny megtorlasra keszul 2   •   ha tizezer dollart kert volna minden egyes szexert akkor eladtam volna az osszes cuccomat   •   minden evben milliokba kerul a graffitik takaritasa a mav nak   •   mennyi az eselye hogy hetvegen havazni fog terkep   •   Nyomk   •   Nyelvtanul   •   gyaszol toth gabi   •   papirmentes berszamfejtes ma mar nem lehetetlen 3   •   keves meglepobb etel letezhetett a szovjet husaruknal   •   2764 uj koronavirus fertozottet azonositottak magyarorszagon   •   elkepesztoen aranyos allatok erkeztek a nyiregyhazi allatparkba video   •   ujabb karanten utan keszul az ev elso grand slam versenyere fucsovics marton   •   junius elejen volt utoljara ilyen rossz a covid halalozasi adata romaniaban   •   kritikus jarvanyhelyzet tomott intenziv osztalyok szamos orszag dob mentoovet romanianak   •   elindulnak a bosnyak unios csatlakozasi targyalasok   •   nyilt banki fizetesi programon dolgozik a mastercard a nexivel   •   jovahagytak a magyar felmenokkel rendelkezo antony blinken kulugyminiszteri kinevezeset   •   aki kimarad az nagyon lemarad igy lehet sikeres a cege 2021 ben 5   •   kenyszerleszallast hajtott vegre egy repulogep bekescsaban   •   MANAGEMENT   •   letartoztattak nagy melanie unokatestverenek lehetseges gyilkosat dobbenetes reszletek lattak napvilagot 3   •   johnny depp mar nem igazan gondolok hollywoodra   •   igeretet tett a facebook es az instagram megjelolik majustol a mesterseges intelligenciaval eloallitott kepeket videokat   •   10 millio euroert vinne az allam a gysev feletti ellenorzest   •   nhl player evander kane suspended following leagues investigation into his covid 19 vaccine card   •   megmentettek egy idos ember eletet a rendorok   •   MAHAG   •   cseresorat kuldi budapestre a fidesz nehany nagyagyuval   •   keresztcsoru feszkelese a matraban   •   brutalis tomegbaleset 40 jarmu csuszott ossze az egyesult allamokban video   •   Ingyeneshirdetésfela   •   israels gantz hopes for regional coalition against iran   •   hornung agnes ennyivel emelkedik januartol a csaladi ellatasok osszege   •   kozzetettek a ii erzsebet kiralyno ujevi kituntetettjeinek nevsorat   •   hihetetlen tortenettel allt elo moszkva lelottek az ukran titkosszolgalat egyetlen amerikai black hawkjat   •   ddr5   •   a brit mutanssal is elbanik a moderna vakcinaja   •   ismet hatarozatkeptelen volt az orszaggyules 4   •   holyaghurut a menopauza utan ne feljunk tole hanem ertsuk meg miert tortenik   •   ukrajnaban is a brit mutans okozhatja a harmadik hullamot