Kiderült, hogy miért szoktuk azt álmodni, hogy teljesen készületlenül ülünk egy vizsgán

Gyakori rémálmunk, hogy éppen egy vizsgán találjuk magunkat, úgy, hogy lövésünk sincs a tananyagról, és egyszerûen elfelejtettünk felkészülni. Ezek után megkönnyebbülten ébredünk fel, hogy az egész csak álom volt. Most az Oxfordi Egyetem professzora megmagyarázza, mit is akar ilyenkor üzenni nekünk az agyunk.
2024-05-30 16:11:18

Az emberek ellen fordultak a gyilkosbálnák, kiderült, miért

Az orkák az elmúlt négy évben az európai vizeken luxusjachtokat támadtak meg és süllyesztettek el, de a tudósok egészen idáig nem tudták kideríteni, hogy miért. Most azonban egy biológusokból, kormányzati tisztviselõkbõl és a tengeri ipar képviselõibõl álló csapat végre nyilvánosságra hozta vizsgálatuk eredményeit, és kiderült, hogy mi áll a magatartásváltozás hátterében.
2024-05-29 22:06:33

Oszter Sándor özvegye még mindig nem térhet vissza a balatoni villába: így van a balesete után

Failoni Donatellára a lánya, Oszter Alexandra vigyáz a balesete után. Kiderült, hogy Oszter Sándor özvegye milyen állapotban van most.
2024-05-29 20:06:00

2024-05-29 20:05:47

Kilõttek a Virgin Galactic részvényei

Kilõttek a Virgin Galactic részvényei kedden, miután kiderült, hogy a svájci jegybank tovább növelte részesedését a vállalatban. Emellett pedig a befektetõket szintén foglalkoztatja az is, hogy a cég júniusban repül utoljára Unity ûrhajójával - számolt be a Marketwatch.
2024-05-29 08:06:53

Lakner Zoltán: Arra számítok, hogy június 9. után is folytatódni fog a Magyar-féle one man show

A politológus szerint még nem tudni, hogy mekkora lesz a Fidesz vesztesége a választások után, de az biztos, hogy drámai átrendezõdés az ellenzéki oldalon várható.
2024-05-28 09:10:50

2024-05-28 09:10:25

Lakner Zoltán: Arra számítok, hogy június 9. után is folytatódni fog a Magyar-féle one man show

A politológus szerint még nem tudni, hogy a mekkora lesz a Fidesz vesztesége a választások után, de az biztos, hogy drámai átrendezõdés az ellenzéki oldalon várható.
2024-05-28 08:10:07

2024-05-28 08:09:54

Ennyi ideje van általában, hogy kijusson a parkolóból, miután fizetett az automatánál

Amennyiben túl sokáig tart kijutni a parkolóból díjfizetés után, elõfordulhat, hogy külön kell fizetnie. Általában mennyi ideje van arra, hogy az automatától a kocsihoz sétáljon, majd kihajtson?
2024-05-23 22:06:37

2024-05-23 22:06:15

Egy migráns ételfutár szexuálisan zaklatott egy fiatal lányt, annak otthonában

Ahogy bejutott a nõ otthonába, azonnal rátámadt.
2024-05-22 22:07:57

Kiderült, hogy mi vezetett a világ egyik legrettegettebb vezetõjének halálához

Vasárnap érkezett a hír, hogy az Ebrahim Raiszi iráni elnököt szállító helikopter kényszerleszállást hajtott végre, majd hétfõ reggelre világossá vált, hogy a síita hatalom vezetõje meghalt a balesetben. A Business Insider cikke az eset okaira is rávilágít.
2024-05-20 21:06:46

Támadnak az oltásellenesek Magyarországon - Máris itt az elsõ válasz a veszélyre!

Az oltásellenesség hazai helyzetérõl készül felmérés a gyermek háziorvosi praxisokban, miután egyre több gyermekorvost jelentenek fel szülõk amiatt, mert nem adnak mentesítést a kötelezõ védõoltások alól. Errõl Kántor Irén, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének (HGYE) új elnöke beszélt a Portfólio-nak egy háttérbeszélgetés után, amelyen többek között kiderült, hogy folyamatosan nõ az országban a betöltetlen gyermek háziorvosi praxisok száma, ami jelenleg 150, valamint, hogy továbbra is magas, 62 év a szakmában dolgozó doktorok átlagéletkora. Szó volt az iskolai igazolásokról, az új ügyeleti rend...
2024-05-19 10:06:40

Nem történt gyermekbántalmazás a dunaalmási óvodában

Hatan mondtak fel, miután a kollégájukat gyerekbántalmazásra hivatkozva kirúgták.
2021-10-16 12:07:28

Nem történt gyermekbántalmazás a dunaalmási óvodában

Hatan mondtak fel, miután a kollégájukat gyerekbántalmazásra hivatkozva kirúgták.
2021-10-16 12:07:30

Nem adna potencianövelõt a konzervatív férfiaknak egy ápolónõ, mondván, nekik Istentõl kell erõt kérniük, hogy a szerszámuk felemelkedjen

Egy Illinois állambeli szakképzett ápolónõt kirúgtak az állásából, miután a közösségimédia-oldalán kijelentette, hogy soha többet nem ír fel Viagrát a fehér, konzervatív férfiaknak; imádkozzanak csak Istenhez, hogy akciózhassanak.
2022-07-13 10:05:45

2022-07-13 10:05:56

2022-07-13 10:06:52

Elítélték az egykori gyereksztárt, miután szexuálisan zaklatott egy kiskorút

Elismerte a bûnösségét, bár néhány részletet tagadott.
2021-07-13 23:06:20

Hatalmas botrány: soron kívül oltották be a szlovák teniszcsillagot

Kirúgták az egyik poszonyi kórház munkatársát.
2021-01-10 15:06:12

Miután a tudtán kívül felvették, ahogy részt vesz egy csoportos orgiában, rájött, hogy ebbõl meg is lehet élni

Valaki felvette videóra, ahogy 50 férfival szexel, kirúgták a munkahelyérõl, így jött a B-terv.
2021-10-01 09:06:45

Kiderült: a Vasas-játékosok buktatták meg Kondás Elemért

Ennél röhejesebb kirúgás aligha volt az NB I-ben. Az edzõ, akit elõször megerõsítenek, mert azt hitték, hogy megnyerik a Magyar Kupát, majd amikor kiderült, hogy nem, kirúgták.
2023-04-16 06:06:49

2023-04-16 08:10:16

Kirúgták a munkahelyérõl a fiatal nõt, aki egy év alatt 300 emberrel feküdt le... nemtõl függetlenül

A 26 éves Annie Knight, akinek majd' 40 ezer fõs követõbázisa van az Instagramon, azt állítja, hogy kirúgták a munkahelyérõl, mert megtudták, hogy OnlyFans-oldalt nyitott. A testébõl (is) élõ nõ továbbá azt is állítja, hogy egy év alatt nagyjából 300 emberrel feküdt le ? férfiakkal és nõkkel egyaránt.
2023-10-12 12:06:10

2023-10-12 12:06:17

Véletlenül kiderült, hogyan néz ki igazából, retusálás nélkül a Kardashian lány

Az asszisztense tett közzé egy fotót, vélhetõen azonnal kirúgták.
2021-04-07 18:08:22

A Trump-találkozó után provokált a baloldali újságíró. Nem kellett volna.
2024-03-10 22:08:42

Hat hét után kirúgták az új brit pénzügyminisztert

Felmentette tisztségébõl Kwasi Kwarteng eddigi pénzügyminisztert pénteken Liz Truss brit miniszterelnök. A brit médiatársaságokhoz nem sokkal korábban kiszivárgott hírt Kwarteng személyesen erõsítette meg péntek délután, a Twitteren közzétéve a kormányfõhöz írt levelét. A volt pénzügyminiszter a levélben felidézi, hogy Truss kérte a távozásra, és õ a kérést elfogadta. Kwarteng menesztésének közvetlen elõzményeként a volt pénzügyminiszter nemrégiben hatalmas, 45 milliárd font értékû adócsökkentési programot terjesztett elõ, és ezt évtizedek óta példátlan piaci felfordulás követte. Kwasi Kwarten...
2022-10-14 15:28:40

Már a sofõröket sem hagyják békén? Buszvezetõt zaklatott és akadályozott a munkájában egy zalai nõ

Szakításuk miatt napi szinten zaklatott és akadályozott munkájában egy menetrend szerinti járaton dolgozó buszsofõrt annak volt partnere egy zalai városban - közölte a Zala Vármegyei Fõügyészség szóvivõje hétfõn az MTI-vel.
2023-02-20 16:12:19

Titokban szexelt az egyik rabbal a rendõrnõ, nem dicsérték meg érte

Az Észak-Karolinai Mecklenburg Megyei Végrehajtási Intézetben dolgozó 47 éves rendõrnõ titokban folytatott szexuális kapcsolatot az egyik fogvatartottal. Amint kiderült a dolog, a nõt azonnal kirúgták.
2021-10-08 10:05:41

2021-10-08 10:05:42

2021-10-08 10:05:48

Megölte és saját kertjében ásta el élettársát egy tanárnõ - az egyik szomszéd már árulja a házát

A nõt azonnal kirúgták a munkahelyérõl, amint kiderült a titka.
2022-03-24 13:11:40

Kirúgták az elsõ csapatból a magyar válogatott focistát

Kiderült, mi az oka.
2022-12-08 15:46:55

Megszólalt Putyin Gorbacsov haláláról: ezt mondta az egykori fõtitkárról

Bejegyzések és fotók tucatjai lepték az internetet, miután kiderült, hogy a Szovjetunió utolsó, ám forradalmárnak számító vezetõje elhunyt. Vlagyimir Putyin fél nappal a világ tisztelgése után reagált Mihail Gorbacsov halálhírére.
2022-08-31 12:05:45

2022-08-31 12:07:41

Elképesztõ dolog történt a Dávid-szobor miatt kirúgott tanárral: egészen Firenzéig hívták, ezért!

A firenzei akadémia és a város vezetése is elítéli, hogy kirúgták azt a floridai iskolaigazgatót, aki az óráján képeket mutatott a hatodikos diákjainak Michelangelo ikonikus, ám meztelen Dávid-szobráról. Hope Carrasquillának Firenze városa a retorzió helyett díjat adományoz.
2023-03-26 11:06:20

2023-03-26 11:06:46

2023-03-26 11:07:54

Sváby András nem akart többet tévézni, miután kirúgták a TV2-tõl

Post Content
2024-04-30 17:09:42

Kirúgták a 3 milliárd dolláros tengeralattjáró parancsnokát, miután nekiment egy sziklának

Menesztette az Egyesült Államok haditengerészete a USS Connecticut parancsnokát, miután a tengeralattjáró nekiment egy víz alatti hegynek a Dél-kínai-tengeren ? számol be az Al-Jazeera.
2021-11-05 10:07:24

Szexuálisan zaklatott egy 13 éves lányt a repülõn egy részeg férfi

Miután a férfit elültették, a saját nemi szervét fogdosva bámulta a lányt tovább.
2024-03-26 16:10:21

Times: Kirúgták Sebõk Andrást, a WizzAir egyik vezetõjét, mert titokban a légitársaság részvényeivel kereskedett

Elbocsátották Sebõk Andrást, a Wizz Air egyik vezetõjét miután kiderült, hogy több mint másfél éven keresztül a londoni tõzsdén jegyzett légitársaság részvényeivel kereskedett anélkül, hogy errõl tájékoztatta volna a vállalatot ? írja a Times cikke alapján a hvg.hu. A cég csütörtök este hozta nyilvánosságra, hogy a Wizz Air Beszerzési és Ellátási Lánc Igazgatójának a munkaviszonyát azonnali hatállyal megszüntették, miután a City szabályozó hatóságától, a Financial Conduct Authority-tõl (FCA) tudomást szerzett az ügyletekrõl. A légitársaság a tõzsdei bejelentésben azt írta, hogy Sebõk 2019 ápr...
2021-10-29 09:06:39

Rendõrségi ítélet született a dunaalmási óvoda ügyében

Nem történt gyermekbántalmazás abban a dunaalmási óvodában, ahol három óvónõ és három dajka mondott fel, miután a kollégájukat kirúgták ? értesült a Blikk.
2021-10-15 20:05:48

2021-10-15 20:05:50

2021-10-15 20:06:05

Az U-2 kémbotrány titkos története: így húzta csõbe Amerikát Hruscsov

62 éve robbant ki az U-2 incidens, miután lelõtték a Lockheed U-2 amerikai felderítõ gépet a Szovjetunió területe felett. A gép pilótáját a szovjetek elfogták és letartóztatták. Az USA úgy hitte, a pilóta meghalt, ezért tagadták, hogy kiküldték volna a gépet, viszont miután kiderült, hogy életben van, kénytelenek voltak beismerni a kémkedést.
2022-05-07 18:07:36

2022-05-07 18:09:19

2022-05-07 20:07:38

Megerõszakolhattak egy kislányt egy újpesti gyermekotthonban: megszólalt az intézmény kirúgott vezetõje

Nem sokkal azután, hogy kiderült a dolog, elbocsátotta az újpesti önkormányzat az Aranyhíd Gyermekek Átmeneti Otthonából a szakmai vezetõt, Becker Zitát, aki most nyilatkozott az ötéves kislány megerõszakolásával kapcsolatos történetrõl.
2023-02-02 05:15:35

2023-02-02 05:16:00

Õrizetbe vettek egy 31 éves pakisztáni férfit Hajdúszoboszlón, miután egy 12 éves kislányt zaklatott az utcán.
2024-04-05 19:07:15

Õrizetbe vettek egy 31 éves pakisztáni férfit Hajdúszoboszlón, miután egy 12 éves kislányt zaklatott az utcán.
2024-04-05 19:06:33

Õrizetbe vettek egy 31 éves pakisztáni férfit Hajdúszoboszlón, miután egy 12 éves kislányt zaklatott az utcán.
2024-04-05 19:06:04

Kirúgták a Corvinusról a tanárt, aki felszólalt a befolyásos családból érkezõ hallgatóval való kivételezés ellen

Kirúgták Ádám Zoltánt, a Corvinus Egyetem tanárát, aki vizsgálatot kezdeményezett, miután egy befolyásos családból érkezõ hallgatója annak ellenére vizsgázhatott le az egyik tantárgyból, hogy nem teljesítette a tantárgy követelményeit.
2023-10-24 22:06:17

Tóth Andi újabb trágár kirohanása: a lekötött koncertjeivel kapcsolatos pereskedésrõl és a megcsalásról is kitálalt ? videó

Tóth Andi a közösségi oldalán fejtette ki a véleményét, miután kiderült, hogy vannak még olyan plakátok, melyeken az õ koncertjeit reklámozzák a visszavonulása után. De kipakolt arról is, hogy történt-e megcsalás a Marics Petivel való kapcsolata során.
2023-05-03 15:05:49

2023-05-03 15:06:19

Kirúgták a Corvinusról a tanárt, aki felszólalt a befolyásos családból érkezõ hallgatóval való kivételezés ellen

Kirúgták Ádám Zoltánt, a Corvinus Egyetem tanárát, aki vizsgálatot kezdeményezett, miután egy befolyásos családból érkezõ hallgató annak ellenére vizsgázhatott le az egyik tantárgyból, hogy nem teljesítette a tantárgy követelményeit.
2023-10-24 22:05:49

2023-10-24 22:07:40

Kirúgták a középiskolai tanárt, aki saját nekrológjukat íratta meg diákjaival

Megvált iskolája az orlandói Dr. Phillips középiskola a pszichológia tanárától, miután a pedagógus arra kérte a diákjait, hogy írják meg saját nekrológjukat, ugyanazon a napon, mikor az iskolában, rendkívüli eseményekre elõírt próbariadó volt.
2023-04-08 22:05:48

2023-04-08 22:06:15

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   multiapro   •   apro hirdetesek   •   www   •   slash   •   ors   •   dubaj   •   wmn   •   pain hustlers   •   elmar wepper   •   marka   •   fold napja 2024   •   stat   •   ingyenhirdetes   •   pepper x   •   f1 mexico   •   talpra magyarok   •   tatar gyorgy   •   diosgyor   •   akgggarmi   •   marina city   •   superapro   •   natcon   •   mobile   •   haarp   •   omegle   •   netapro   •   aaa   •   reacher   •   invincible   •   danka   •   dior   •   komarom   •   bableves   •   kek pelikan   •   oraallitas   •   al ain   •   vsquare   •   tornanadaska   •   travis kelce   •   spinoza haz   •   botswana   •   budapest   •   aprilis 4   •   mezo misi   •   francia salata   •   schumann peter   •   térkép   •   milorad dodik   •   eiffel   •   energiaital  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztõ   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   a koronavirusos bojte csabat budapesti korhazba vittek   •   un agencies slam israeli offensive in rafah as darkest day   •   a csomori tragedia soforje okozta a sulyos pomazi karambolt is most is jogsi nelkul szaguldozott az a fiatal aki ket eve a halalba kuldott egy 41 eves not video 2   •   aurelio nehezen viseli a nyomkovetot olyan szinten faj mar a bokam ettol a kutyutol hogy lepni alig birok video   •   8172   •   ujabb ujsagirot lottek le afganisztanban   •   janicsak veca elvezi hogy egyetemista lett 2   •   Szervál   •   lakatosmunlkak keritesek kapuk 42   •   in pictures paul mescal among stars at gucci show   •   panik egy olasz siparadicsomban sielok ugraltak ki a felvonobol a viharos szelben video   •   kinai autogyarto erkezeserol suttognak ujabb gyar epulhet magyarorszagon   •   signup.phpindex.phpC achedHirdessen   •   robbanas tortent a buckingham palotanal lezartak a kornyeket mutatjuk a reszleteket 2   •   bbc onboard philippine ship hit by chinese water cannons   •   rawlings funeral ghanaians bid farewell to ex president   •   hatalmas attores a kutatok megtalalhattak hogyan elozheto meg a lyme kor 3   •   ceremoniamester budapest httpjakusmatehu 7   •   coasts   •   ket honap utan gyozott ujra hazai palyan a dortmund   •   time out market   •   lemez beutes injektalas aquapol szigeteles hagyomanyos szigeteles falszaritas befureszeles saletromos vakolatjavitas epuletdiagnosztika nedvessegmeres helyszini felmeres arajanlat tanacsadas budapest   •   egyre melyebbre csuszik a magyar mediapiac az allam miatt   •   french motorcyclist cherpin dies after dakar rally crash   •   vegyes kepet mutat az europai gazdasag februarban   •   magyar peter a baratnom edesanyjanak nincs szerepe a tisza partban   •   sokan akarnanak tovabb elni ha a testuk kozben nem menne tonkre   •   mar az ev elejen megrengeti a bulvart kim kardashian es kanye west   •   migrant smuggler arrested after bbc investigation   •   haitis turmoil worries un security council as fatigue grows with moises one man rule   •   m richard olyan helyen edzett ahol nem lett volna szabad   •   nugget   •   ja   •   0 24 villanyszereles szentendre httpssitesgooglecoms itevillanyszerelosze ntendre 9   •   south africas lottery probed as 5 6 7 8 9 and 10 drawn 2   •   sopron   •   intervenant   •   incendiary device thrown at german synagogue door but damage minor and no injuries   •   iran expert biden would be crazy not to use leverage generated by trump in nuclear negotiations   •   felulirta az emberiseg a belekodolt programot de van e meg visszaut   •   155indexphpoptioncom drawroot   •   sir argentina tomegek vonultak az utcara maradonat gyaszolva   •   kardszarnyu delfinek sullyesztettek el egy nagy jachtot   •   kádak   •   itt a blikk nagy oszodi gyurcsany kvize megfejti vagy elkrja jatsszon velunk   •   mire kell odafigyelni a lakasfelujitasi hitel igenylesenel 3   •   akcios riasztok es kamerak budapesten es pest megyeben 10   •   elhajlito badogos gep 4140065 26   •   feltekenysegbol olte meg kistestveret egy fiu   •   baleset miatt lezartak a gyorsforgalmi utat