Mennyit keres egy építőipari szakmunkás? - Mit kellene tenni a szakképzés javításáért?

Az építőipar hatékony működésében kiemelt szerepe van a munkaerőpiaci utánpótlásnak, ami szoros összefüggésben áll az elérhető képzésekkel. Bár a szakképzési törvény tavalyi módosítása lehetővé tette a képzésben érdekelt vállalkozások és az intézményekben tanulók szorosabb együttműködését, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) tapasztalatai szerint a képzésekben így is kevés vállalkozás vesz részt, miközben magas a végzettség nélküli iskolaelhagyók száma. Mivel lehetne mindezt javítani? Az alábbiakban a szövetség javaslatai alapján ezt jártuk körül, és azt is megmutatjuk, m...
2024-03-19 11:07:50

Kiderült, miért nem írta alá az egyik szakszervezet a bérmegállapodást

A Magyar Szakszervezeti Szövetség nem írta alá az egyezséget a minimálbérről és a bérminimumról. Érvelésük szerint a szakmunkás minimálbért nagyobb mértékben kellett volna emelni.
2023-11-16 18:06:29

Még az is lehet, hogy a szélvészgyorsan múló idő őket igazolja. Hujber Ferencet, aki olykor színész és pornóipari szakmunkás kedvesét.
2023-11-10 06:06:13

Még az is lehet, hogy a szélvészgyorsan múló idő őket igazolja. Hujber Ferencet, aki olykor színész és pornóipari szakmunkás kedvesét.
2023-11-10 06:05:56

Technológiaváltás az építőiparban: nehéz befogadni, hogy a szakmunkás a telefonja nyomkodásával valójában dolgozik

"2023-ban hozta meg a kormány azt a törvénytervezetet, ami most a parlament előtt van, de még nincs elfogadva. A Graphisoft részéről azt várjuk, hogy az elfogadás jelentős előrehaladást fog jelenteni a hazai digitalizációban. A magyar piac 92%-a a mi szoftvereinket használja. Ami nincs benne a szoftverben, az nem tudja segíteni a magyar piaci szereplőket. Ha időben megtudjuk az előírásokat, elvárásokat, riportokat, akkor beépítve a szoftverekbe, ki tudjuk szolgálni a magyar tervezőmérnököket egy olyan megoldással, amely gyors eredményt hoz a magyar ipar számára. Az építőipar digitalizációjának...
2023-10-19 12:07:38

Hamarosan megszólal Orbán Viktor, a pedagógusoknak is üzenhet

A miniszterelnök egy fesztivál megnyitóján mond beszédet.
2023-04-24 09:10:12

Hamarosan megszólal Orbán Viktor, a pedagógusoknak is üzenhet

A miniszterelnök egy fesztivál megnyitóján mond beszédet.
2023-04-24 09:07:19

Parragh jó ötletnek tartja a bérminimum kétlépcsős emelését

Nem tartja rossz gondolatnak, ha először fél évre állapodnak meg a képviseletek a garantált bérminimum emeléséről, mondta Parragh László a napi.hu-nak. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a portálnak úgy fogalmazott: a minimálbérnél jóval több vállalkozást ? elsősorban a kisebbeket ? érintő garantált bérminimum kétlépcsős emelése számukra könnyebbség lehet. Fél év múlva jobban látjuk, hogy pontosan milyen inflációval kell számolnunk és milyen egyéb, ma még nem látható gazdasági következményekkel kell szembenéznünk ? vélekedett Parragh, aki hozzátette, hogy ma jóval kisebb a jelentősége ...
2022-12-12 15:16:12

A parlamentbe jöttünk, mesterségünk címere... Mivel foglalkoztak korábban a szakmunkás képviselők?

A tavaszi választáson több olyan új arc tűnt fel a szavazólapokon és szerzett mandátumot, aki nem az egyetemi katedráról vagy multik bőrfoteljéből, sokkal inkább a kétkezi munka világából érkezett a parlamantbe.
2022-06-07 22:08:58

1500 forintot kereshet egy fizikai munkás óránként

Mutatjuk, hogy alakulnak az átlagfizetések Magyarországon.
2022-04-25 08:09:05

Nyitásra készülnek a balatoni vendéglátósok, sokkoló árakra számíthatunk az idei szezonban

Mindenki tanácstalan, mennyit emeljen a fennmaradása érdekében, de az ezerötszázas menü már a múlté. Ráadásul nemcsak az alapanyagok, hanem az üdítők és az alkoholos italok árai is emelkedtek, s a közüzemi díjak drágulása, a szakmunkás minimálbér emelése és a munkaerőhiány sem kedvez a balatoni vendéglátásnak.
2022-04-12 10:10:32

Elkezdődött a pedagógussztrájk - Évtizedes tapasztalattal a szakmunkás minimálbéren

Ma reggel elkezdődött a pedagógusok sztrájkja, akik amiatt tiltakoznak, hogy a működőképesség határán van a közoktatás, miközben sok tanár fizetése a garantált bérminimum (szakmunkás minimálbér) szintjére süllyedt. A kormányzat nem tárgyalt velük érdemben az oktatás helyzetének rendezéséről és a béremelésről, ezért indult a sztrájk.
2022-03-16 09:06:32

Félmillió felett kereshetnek a szakmunkások

Ezek a fizetések nem mindig jelentik a bejelentett munkabért.
2022-02-23 14:17:19

Egészen hihetetlen bértorlódás a tanároknál - Már az évtizedes tapasztalat is csak szakmunkást fizetést ér

Ezekben a napokban érkeznek a pedagógusbérek is. Egyre többeknek olyan alacsony az alapilletménye, mint a garantált bérminimum (szakmunkás minimálbér).
2022-02-08 15:10:53

Jó hír: korán jön a 13. havi nyugdíj

Februárban kapják meg a gyereket nevelő családok a tavalyi jövedelemadójukat az átlagbér szintjéig, folyósítják az első 13. havi nyugdíjat, kapják meg az emelt minimálbért és szakmunkás minimálbért az érintettek, az szja-mentes bérüket a 25 év alattiak és életbe lép az élelmiszerárstop is - sorolta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Facebook-oldalára szombaton feltöltött videóban.
2022-01-29 17:06:01

Kevés a szakmunkás Budapesten

A pénzügyi és az IT programozási területen sincs minden rendben.
2021-12-09 18:23:30

Kevés a szakmunkás Budapesten

A pénzügyi és az IT programozási területen sincs minden rendben.
2021-12-09 18:07:44

Akkora a hiány magyar szakmunkásból, hogy már az oktatásba is külföldieket hoznának

Ráadásul a magyar építőipar hatékonysága is nagyon alacsony, így hiába van jelen 40 ezer külföldi szakmunkás, még ez sem elég.
2021-11-27 14:19:07

Akkora a hiány magyar szakmunkásból, hogy már az oktatásba is külföldieket hoznának

Ráadásul a magyar építőipar hatékonysága is nagyon alacsony, így hiába van jelen 40 ezer külföldi szakmunkás, még ez sem elég.
2021-11-27 14:11:36

Ezért menekülnek a tanárok az iskolákból - Csoda, hogy még valaki bejár tanítani

Egyre több tanár fizetését éri el a garantált bérminimum, miután a tanárok bére évek óta nem emelkedik, a szakmunkás minimálbér viszont minden esztendőben nő.
2021-11-26 08:06:36

KÜLFÖLDI MUNKA, TANULÁS, LETELEPEDÉS

Külföldi munkavállaláshoz, tanulmányokhoz vagy letelepedéshez szükséges hivatalos okmányok (bizonyítvány, diploma, oklevél, érettségi, szakmunkás bizonyítvány, erkölcsi bizonyítvány, anyakönyvi kivonat, önéletrajz stb.) hiteles fordítása angol vagy német nyelvre típustól függően akár már 2.440 Ft + ÁFA összegtől kezdődően. www.euforditas.hu EU Fordítóközpont - Fordítóiroda (EU Translations) Tel.: (1) 788-3323 www.euforditas.hu/hivatalos-okmany-forditas-arak-akcio.php
2020-06-23 22:19:44

Elhunyt Szentkirályi Miklós Béla, a Szépművészeti Múzeum egykori főrestaurátora

Életének 78. évében, március 20-án elhunyt Szentkirályi Miklós Béla Munkácsy-díjas restaurátorművész, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Magyar Nemzeti Galéria (MNG), majd a Szépművészeti Múzeum főrestaurátora ? közölte az MTI-vel hétfőn a Magyar Művészeti Akadémia. A tudós-restaurátor Szentkirályi Miklós Béla ?a mesterművek doktoraként? ötven éven keresztül mentette meg elmúlt századok műremekeit ? reneszánsz faliképeket, barokk szárnyas oltárokat, a magyar történeti festészet reprezentáns alkotásait ? a következő nemzedékek számára. Nevéhez fűződik Munkácsy Trilógiá...
2021-03-22 15:07:13

250 ezer forintra nőhet a szakmunkás minimálbér

A minmálbér 200 ezer forintra emelésével a szakmunkás-bérminimum mintegy 250 ezer forintra nőne - mondta a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke szerda reggel az M1 aktuális csatornán a nemzeti konzultációról szólva.
2021-07-14 09:05:46

Így áll a minimálbér kérdése: az emeléssel 250 ezer forintra nőne a szakmunkások minimálbére

A minmálbér 200 ezer forintra emelésével a szakmunkás-bérminimum mintegy 250 ezer forintra nőne - mondta a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke szerda reggel az M1 aktuális csatornán a nemzeti konzultációról szólva.
2021-07-14 10:05:58

Kisebbfajta adminisztrációs tortúra a nyugdíjigénylés

Kisebbfajta adminisztrációs tortúrára kell felkészülnie annak, aki nyugdíjigényét szeretné bejelenteni, és számos okmányra lesz szüksége ? írta az RSM blogja. Adott esetben réges-régi papírok garmadáját kell előbányászni. Alapesetben a nyugdíjazási igényt a lakóhely szerint illetékes nyugdíjbiztosítási szervnél személyesen vagy postai úton illetve elektronikus úton lehet benyújtani.  Ideális esetben a nyugdíjbiztosítási szervnél az összes szükséges adat rendelkezésre áll és nem igényel további ügyintézést a nyugdíjazási folyamat. Azonban vannak olyan helyzetek (tipikusan régi, még papíralapú ...
2021-07-21 15:05:55

Sokkal többet kap egy tanár, ha a gimnáziumból átmegy tanítani technikumba

Igazi hungarikum a magyar oktatási rendszer, a világon nincs még egy ennyire szétzuhant és átláthatatlan oktatásfinanszírozási rendszer. Egy igazi közpolitikai rémálom ? mondta a hvg.hu-nak Radó Péter oktatáskutató a az iskolarendszer finanszírozásáról. Ma a magyar közoktatásban hat párhuzamos, eltérő mértékben centralizált finanszírozási mechanizmus működik. Ez pedig ahhoz vezet, hogy egyes iskolatípusok szipkázzák el a tanárokat a más módon finanszírozott iskoláktól. De amíg korábban a szakiskolákban, szakmunkásképzőkben, technikumokban tanítók örömmel fogadták el, ha megkereste őket egy gi...
2021-08-31 12:06:04

Fejvesztve menekülnek a tanárok az iskolákból: mutatjuk, mi az oka

Drasztikusan csökken a tanárok keresetének vásárlóereje, miután az elmúlt hét évben a kormány befagyasztotta a pedagógusbéreket (a 2014-es minimálbérhez kötötte), ezért egyre nagyobb az országban a pedagógushiány. A legsúlyosabb válságokban bevett spórolási gyakorlat 2015 és 2019 között is zajlott Magyarországon, pedig a gazdaság kifejezetten gyorsan növekedett, jelentős költségvetési forrásokat biztosítva a kabinetnek. Most hivatalosan azért nem kapnak béremelést a pedagógusok, mert a koronavírus-válság miatt a gazdasági helyzet ezt nem teszi lehetővé, miközben a gazdaság a vártnál gyorsabban...
2021-08-31 16:05:49

Bértárgyalások: a szakmunkás bérminimum emeléséről várható a legnagyobb vita

De az emelésért kért kormányzati kompenzáció még nem ismert.
2021-09-15 11:06:43

Simának tűnik az út a 200 ezer forintos minimálbérhez

Az első bértárgyalás után szinte biztosra vehető, hogy a jelenlegi 167 400 forintról 200 ezer forintra emelkedik a választások évében a minimálbér, ami 20 százalékos növekedést jelent. Ez kicsit meglepő, ha arra gondolunk, hogy idén januárban még 1 százalékon ment a vita ? a kompromisszumos 4 százalékhoz képest a szakszervezetek 5 százalékos emelést szerettek volna elérni ? hiába. Nos, a választásokhoz közeledve, úgy tűnik, már nem kell garasoskodni. Fixre lehet venni a 200 ezer forintos minimálbért Kedden volt az idei bértárgyalások első fordulója a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzult...
2021-09-15 16:06:41

Nincs elég szakmunkás, a hegesztő-lángvágók kérik a legtöbbet

Kétharmadával több szakmunkást keresnek a cégek, mint egy évvel korábban.
2021-09-20 19:06:11

Nincs elég szakmunkás, a hegesztő-lángvágók kérik a legtöbbet

Kétharmadával több szakmunkást keresnek a cégek, mint egy évvel korábban.
2021-09-20 19:06:59

Ismét itt a munkaerőhiány ? Nagy a ráfutás a szakmunkásokra

A szak-, betanított- és segédmunkásokat toborzó hirdetések számát vizsgálva szignifikáns ugrást látható a tavalyi évhez képest. 61 százalékkal több hirdetés került ki a Profession.hu portálra 2021-ben. A legnagyobb hirdetésszám-növekedés Vas, Győr-Moson-Sopron és Zala megyék esetében történt, miközben a Tolna és Nógrád megyében volt a legalacsonyabb ? összegezte az álláskereső portál. Az építőipari álláshirdetések száma 41 százalékot emelkedett az elmúlt egy év során. Ebben a szektorban már évek óta szakemberhiány van ? függetlenül a járványtól ? a külföldre vándorlás, a szakma elöregedése és...
2021-09-20 21:06:17

Heti 40 óra munkáért havi nettó 145 ezret kap egy pedagógiai asszisztens

Siralmas összegért dolgoznak az iskolákban és az óvodákban a pedagógiai asszisztensek ? írja az Eduline szerdai cikkében. Mivel a fizetésüket a közalkalmazotti bértábla alapján számolják, amely 2008 óta nem változott, egy heti negyven órát dolgozó pedagógiai asszisztens garantált bérminimumot, vagyis havi nettó 145 ezer forintot kap. Ez nagyjából annyi, mint a szakmunkás minimálbér. A cikk kifejti, hogy a kormány szerint nem létező tanárhiány miatt egyre több feladat jut az asszisztenseknek, például segítenek az iskolai adminisztrációban, gyermekfelügyeletet látnak el, ha pedig hiányzik egy-e...
2021-09-22 08:06:24

Közép- és felsővezetőkből is hiány van: 1 millió forint alatt esélytelen vezetőt találni

Újra emelkedtek a menedzseri fizetések a járvány okozta visszaesés után Magyarországon. A középvezetői bérek ismét bruttó 1 millió forintnál kezdődnek a legtöbb szektorban, azonban az egyes iparágakat nagy különbség jellemzi. A vírushelyzet nyertese egyértelműen az IT-szektor, ahol a már korábban is kedvezőnek számító keresetek tovább nőttek, de az FMCG-ben az online területen dolgozó szakemberek is magasabb bért kérhettek. A banki és biztosítási szektorban azonban még nem múlt el a válság hatása, ezen a területen ugyanis kismértékű csökkenést tapasztalt a menedzserek kiválasztására szakosodo...
2021-09-22 17:06:44

Az embertelen körülmények miatt egyre gyakrabban váltanak az iparban

Év végével újabb fluktuációs hullám jöhet.
2021-09-24 16:06:11

Az embertelen körülmények miatt egyre gyakrabban váltanak az iparban

Év végével újabb fluktuációs hullám jöhet.
2021-09-24 16:06:55

Éltizedes tapasztalattal rendelkező tanárokat suhint meg a szakmunkás minimálbér szele

Jövőre egy kormányzati elemzés szerint az oktatásban minden ötödik dolgozót érinteni fog a minimálbér vagy garantált bérminimum emelkedése, amennyiben a legkisebb bérek 20%-kal nőnek ? derült ki a Portfolio birtokába került számításból. Az elmúlt években olyan alacsonnyá vált a kezdő alap- és mesterdiplomás pedagógusok bére, mint a garantált bérminimum, idén a több éves tapasztalattal rendelkezők bérét is elérte, a jövő évi minimálbér- és bérminimumemeléssel pedig már a 10-15 éves tapasztalattal rendelkező tanárok bére is a legkisebb kötelező bérre süllyedhet. Hogy ez ne történjen meg, a kormá...
2021-10-01 13:05:59

Autószerelő-világbajnokság lesz Sanghajban, magyar versenyzővel

Győrben tanulja a szakmát.
2021-10-11 17:08:10

Autószerelő-világbajnokság lesz Sanghajban, magyar versenyzővel

Győrben tanulja a szakmát.
2021-10-11 17:09:17

Már a kormány is 260 ezres szakmunkás-minimálbért akar

A munkaadók keveslik a cserébe ajánlott kompenzációt, de lehet, hogy megint az önkormányzatok isszák meg az egész levét.
2021-10-20 20:06:08

Váratlan irányváltás: már a kormány is 260 ezres szakmunkás-minimálbért akar

A munkaadók keveslik a cserébe ajánlott kompenzációt, de lehet, hogy megint az önkormányzatok isszák meg az egész levét.
2021-10-20 20:06:54

Minimálbér-emelés: ekkora adócsökkentést kaphatnak a cégek

Az egyszerűsített formában megvalósuló, összesen 4 százalékpontos adócsökkentés önmagában mintegy 500 milliárd forintot hagyna a vállalkozásoknál, amelyet a cégek a béremelések finanszírozására fordíthatnának. A szakirányú oktatást vagy duális képzést végző gazdálkodók a már elfogadott szabályok szerint 2022. január 1-jétől a korábbiakkal lényegében azonos kedvezményt érvényesíthetnek a szociális hozzájárulási adóból. Így a szakképzéssel foglalkozó vállalkozások a többiekével megegyező mértékű adócsökkentésben részesülhetnek. Kapcsolódó Folytatná a helyi adók nyesegetését a kamar...
2021-10-20 21:06:11

Úgy emelné a minimálbért a kormány, hogy közben az önkormányzatoknak is keresztbe tegyen

A kormány támogatja a szakszervezeteket, hogy jövőre egységesen emelkedjen a minimálbér és a garantált bérminimum. A javaslat azonban heves vitát váltott ki a felek között a Világgazdaság szerint. Ennek oka, hogy a kormány a helyi iparűzési adó elengedésével kompenzálná a munkaadókat. A koronavírus-járvány miatt tavaly a kormány csak az iparűzési adó felét engedte beszedni az önkormányzatoknak, egyes források szerint a felezős gyakorlat újbóli alkalmazását vetették fel a legutóbbi bértárgyalások során is. A helyi iparűzési adó az önkormányzatok egyik legfontosabb bevétele, így a tavalyi kiesé...
2021-10-21 08:06:16

Egyre égetőbb az emberhiány az építkezéseken - hazahívnák a nyugatra vándorolt dolgozókat

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) piaci felmérései szerint a tervező és kivitelező vállalkozások üzleti tevékenységét legnagyobb mértékben a szakmunkás- és mérnökhiány akadályozza. Míg az építőiparban foglalkoztatottak száma évről évre emelkedik, az üres álláshelyek száma meredeken esik - ez azt jelenti, hogy a munkaerő kínálat nem tud lépést tartani az iparág fejlődésével. A szövetség hazahívó programot hirdet a helyzet orvoslására.
2021-10-21 12:05:55

Megszületett a megállapodás a minimálbérről

2010-hez képest, több, mint kétszeresére nő a minimálbér és a szakmunkás bérminimum.
2021-11-03 20:06:30

Arcpirító ajánlatot kaptak a tanárok: a szakmunkás bért se adná meg nekik a kormány!

Ugyanazon a napon állapodott meg a kormány a vállalatokkal a minimálbér és a garantált bérminimum közel 20%-os emeléséről, amikor 10%-os béremelést ajánlott a pedagógusoknak. Utóbbiak természetesen nem fogadták el az ajánlatot, hiszen számos pedagógusnak már most sem éri el a szakmunkás minimálbért a bértábla szerinti fizetése, jövőre pedig még többen, még jelentősebben maradnának el ettől. Mivel így a felsőfokú képesítésű oktatók a szakmunkásoknál is kevesebbet keresnének, egyre több tanár esetében kellene alkalmazni a béremelési automatizmust, ami legalább a szakmunkás minimálbérre kiegészít...
2021-11-06 11:07:04

Egy jó szakmunkás nettó 400-450 ezret is megkeres Budapest környékén - Vagy még annál is többet

Egyre több olyan magyar tulajdonú cég van az építőiparban, amely munkakörülmények, fizetés és egyéb juttatás tekintetében a nyugat-európai építőipari vállalkozásokhoz képest versenyképes ajánlatot tud kínálni. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) által létrehozott Építőipari Hazahívó Programról több mint 50 ezer Németországban élő magyar építőipari dolgozót értesítettek, a rendezvényre négy meghatározó magyar nagyvállalat - a Duna Aszfalt Zrt., az Óbuda Group, a VIV Csoport és a ZÁÉV Zrt. - konkrét ajánlatokkal készült, a kereseti lehetőségek mellett a szakmai továbbfejlődés ...
2021-11-13 20:13:04

Ha hiszi, ha nem, egy jó szakmunkás komoly nettó pénzeket kereshet Budapest környékén - ennyit

Egyre több olyan magyar tulajdonú cég van az építőiparban, amely munkakörülmények, fizetés és egyéb juttatás tekintetében a nyugat-európai építőipari vállalkozásokhoz képest versenyképes ajánlatot tud kínálni. Az építési vállalkozók már a korábban külföldre távozott munkásokat próbálják hazacsalogatni.
2021-11-13 21:10:34

Ha hiszi, ha nem, egy jó szakmunkás komoly nettó pénzeket kereshet Budapest környékén: ennyit

Egyre több olyan magyar tulajdonú cég van az építőiparban, amely munkakörülmények, fizetés és egyéb juttatás tekintetében a nyugat-európai építőipari vállalkozásokhoz képest versenyképes ajánlatot tud kínálni. Az építési vállalkozók már a korábban külföldre távozott munkásokat próbálják hazacsalogatni.
2021-11-13 23:30:38

Ha hiszi, ha nem, egy jó szakmunkás komoly nettó pénzeket kereshet Budapest környékén: ennyit

Egyre több olyan magyar tulajdonú cég van az építőiparban, amely munkakörülmények, fizetés és egyéb juttatás tekintetében a nyugat-európai építőipari vállalkozásokhoz képest versenyképes ajánlatot tud kínálni. Az építési vállalkozók már a korábban külföldre távozott munkásokat próbálják hazacsalogatni.
2021-11-13 23:32:18

Külföldi vendégmunkásokkal is segítené az építőipari munkaerőhiányt a szakmai szervezet

Az elmúlt öt évben a hazai építőipar tevékenységét legnagyobb mértékben akadályozó tényező a szakmunkás- és mérnökhiány volt. A COVID járvány okozta nehézségek között is az építőipar komolyabb leállások nélkül tudott tovább dolgozni, ehhez pedig még növelni is tudta a foglalkoztatottak számát. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) közleménye szerint azonban ez még mindig kevés a teljes potenciál kiaknázásához - a hazai építőipar munkaerőpiaci problémáit a külföldön dolgozó magyarok hazahívásával, több vendégmunkás alkalmazásával és extenzívebb tehetséggondozással lehetne or...
2021-11-26 15:07:03

Hatalmas a munkaerőhiány: külföldi diákokat is toboroznának az építőiparban

Az építkezések egyelőre drágulnak és lassulnak, ezért már diákokat is toboroznának az építőiparban az unión kívülről, hogy enyhítsék a szakemberhiányt - derül ki az RTL Klub riportjából. Azt remélik, a tanulók Magyarországon maradnak, ha itt szereznek szakmunkás bizonyítványt. Az Építési Vállalkozók Szakszövetsége a külföldiek munkavállalásának egyszerűsítését kéri a kormánytól - úgy számolnak, 10 ezerrel több vendégmunkásra lenne szükségük jövőre.
2021-12-07 13:06:43

"Pályakezdő tanárként a hajléktalanság fenyeget"

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének oldalán jelent meg egy pályakezdő tanár nyílt levele, amelyet Orbán Viktor miniszterelnöknek címzett. Azt írja, 160 ezres fizetéséből a hajléktalanság fenyegeti, nem tudott karácsonyi ajándékot venni senkinek, és az iskolából vitt haza wc-papírt, hogy legalább az legyen. Annyi pénze sincs, hogy ételt vegyen magának: rizsen és tésztán él. Mondhatjuk, hogy egyedi sorsok, egyedi esetek húzódnak meg egy-egy történet mögött, és így lehetnek szélsőséges esetek. Csakhogy Magyarországon ennek a pályakezdő tanárnak az esete reprezentálja az átlagos pedagógus...
2022-01-10 17:06:53

Építőanyagárak: 10-15 százalékos drágulás bontakozhat ki az első negyedév végére

Az építőipari cégek véleménye és a rendelésállomány alapján az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) 2022-ben is az ágazat növekedésére számít, ennek üteme várhatóan 5-6 százalékos lesz ? közölte az ÉVOSZ hétfőn az MTI-vel. Úgy vélik, az idén is a lakásépítés és felújítás, valamint az ipari szektor részére készülő csarnoképületek és logisztikai létesítmények adják majd az építőipar teljesítményét. Eközben a mélyépítés (út, vasút és infrastruktúra építés) területén nem számítanak bővülésre. Ez utóbbit azzal magyarázzák, hogy Magyarországon országgyűlési választások lesznek tavass...
2022-01-24 09:07:06

Félmilliót vagy többet is hazavihet egy festő vagy burkoló

Egy jó burkoló vagy szobafestő akár 500-600 ezer forintot is megkeres havonta ? mondta a Világgazdaság című lapnak egy hidegburkolásban jártas, budapesti székhellyel rendelkező építőipari vállalkozó. Hiába versenyképes ugyanakkor a bérezés, ha rengeteg a megbízhatatlan szakember az ágazatban, és emiatt egyre gyakoribb, hogy a rátermettebb potenciális megrendelők inkább maguk végzik el szinte a teljes felújítást, kezdve a villanyszereléstől a burkolási munkálatokon át a szobafestésig ? mondta a lapnak szintén egy építési vállalkozó. Forrásaik szerint az ágazatban még mindig jellemző a feketefog...
2022-02-23 10:33:37

Rácz Jenő hónapikig élt munkásszállón, buszjegyre is sajnálta a pénzt

Rácz Jenőnek manapság nem kell a pénz miatt aggódnia. Jól menő éttermet vezet, illetve a Konyhafőnök című realityműsorban zsűrizik évek óta. A séf sora azonban nem ment mindig ilyen jól. 18 éves korában külföldre ment szerencsét próbálni, több országot is megjárt, amíg Dániában kötött ki. Egy három Michelin-csillagos étteremben kapott gyakornoki állást, ahol bár rengeteget tanult, fizetés nem járt a munkájáért. Annyira spóroltam, hogy egy munkásszállón száltam meg hónapokig. Hatan-nyolcan laktunk egy szobában. Közös volt a fürdőszoba a folyosón. Jéghideg volt, sokszor a leheletemet lehetett lá...
2022-04-09 10:09:35

A pedagógusok 86 százaléka rendelkezik megtakarítással ? derül ki az Állami Számvevőszék felméréséből

Miközben a tanárok megalázóan alacsony fizetésük miatt sztrájkoltak, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) pénzügyi kultúrájukról készült jelentést tett közzé márciusban ? vette észre a Népszava. Megpróbálták felmérni a válaszadó tanárok anyagi helyzetét, összesen 752 pedagógust kérdeztek meg, akik közül 705-en adtak ?érvényes válaszokat? a 21 kérdésre. A kutatásból kiderül, hogy: a megkérdezettek 86 százaléka azt válaszolta, hogy rendelkezik valamilyen nagyságú megtakarítással, amit a jelentés ?rendkívül jó aránynak? tart. a megtakarítással rendelkező válaszadók 75,32 százaléka minden hónapban félre t...
2022-04-11 09:08:46

BKIK: Továbbra sem enyhül a munkaerőhiány az építőiparban

A BKIK kérdőívét kitöltő több mint 300 vállalkozást arról kérdezték, hogy hol látnak az építőiparban és a kapcsolódó ágazatokban szakemberhiányt. A felmérés tanúsága szerint az építőipari szektorban tevékenykedő vállalkozásoknak mintegy 42 százalékánál van tartósan betöltetlen pozíció. Ezekre a munkahelyekre általánosságban hónapokig nem találnak szakembert. A legfőbb problémát a megfelelő mennyiségű és képzettségű szakember hiánya, illetve a felkínált bérek nagysága jelenti és leginkább szakképzett fizikai munkásokból van hiány. Közülük ácsot és kőművest a legnehezebb találni: ez a probléma n...
2022-04-21 11:14:09

RTL Híradó: a béremeléseket teljesen elviheti az infláció

A munkavállalók 61 százaléka kapott idén fizetésemelést, de többségük legfeljebb 10 százalékot, vagyis a teljes bérfejlesztését elviheti az infláció ? állítja a RTL Híradója a Pulzus Kutató május elsejére készített, reprezentatív kutatása alapján. A friss felmérésből kitűnik, a dolgozók ötöde egyáltalán nem érzi magát biztonságban, és attól tart, hogy az elveszítheti az állását is. Május elsején a vásárlói kosárból stílszerűen azt emeleték ki, hogy virsli 11 százalékkal, a sör pedig 7 százalékkal drágult egyetlen év alatt a KSH szerint. De természetesen nemcsak ezek a termékek drágultak: az in...
2022-05-01 21:12:41


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   www   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   pepper x   •   aproka1   •   a33proka1   •   travis kelce   •   elmar wepper   •   rozsa sandor   •   m   •   haszn   •   K   •   banyai noemi   •   pro   •   N   •   f   •   tes   •   b   •   aza   •   H   •   sz   •   P   •   németállás   •   jazz   •   mag   •   fhgperapro   •   perapro   •   R   •   G   •   J   •   bogdan adam   •   L   •   xn aprka1 dxa   •   xiaomi 14   •   S   •   cig   •   eb   •   oldal   •   post malone   •   suhgfhgperapro   •   t   •   egynyari urom   •   tan   •   netapro   •   apropiaza   •   ftp   •   aproplaza   •   ak   •   000   •   eladojavitas  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   liveUNIONALLSELECTNU LL,NULL,NULL,NULL,NU LL,NULL,NULL,NULLjTS j   •   otletes   •   70()())   •   22545r17235optioncom   •   agancscsontfarag1717   •   zeneialapokkaraoke21 21121121212.1   •   b12viinmidosdexphpop   •   burkolas_burkolocsem   •   szeredi   •   appletouchiconprecom   •   udvarolt   •   maszkos   •   kompbaleset   •   DVTK   •   bi ingyen   •   acznctjlfsft   •   AKKORDOLGOZOLAMIKORI   •   HASZNALTHOLEGFUVO   •   texasban   •   egeszsegesentermesze tesen.hu   •   valut   •   pegid   •   06206139977btorszllt _sxviiikerlet   •   ellAAAAAAAtAAAAAAAsa   •   tossing   •   tool   •   20555r1621545r172255 _0r17205indexphpopti o_ncomgoogle   •   justin   •   ext   •   izomzata   •   yuzu   •   14keroptioncommyfile   •   kamagraviagracialise _lad   •   buxus   •   25tdindexphpoptionco 1   •   cautiously   •   2500ftingyenaprohird etesphpsearchedtexta lb   •   70((.(   •   23.1111111111111UNIO NSELECTCHAR(45,120,4 9,45,81,45),CHAR(45, 120,50,45,81,45),CHA R(45,120,51,45,81,45 ),CHAR(45,120,52,45, 81,45)   •   Fastest   •   E9rettsE9gire20felkE 1   •   pestmegyďż˝bďż˝lbala tonfelvidďż˝kre   •   olcsóbarkácskategóri a   •   gazkeszulekek   •   195indexphpoptioncom myblog   •   21moptioncomweberpcu stomer   •   171717171717belanita   •   naa   •   szexpartnercsepelszi get   •   alair)UNIONALLSELECT NULLuuXB  

srv.38.