Nagyot ralizott a Mol

Több mint két százalékos pluszban zárt a Mol szerdán, miután délután kiderült, hogy a kormány elégedett az elmúlt két hétben látott üzemanyagárcsökkentésekkel.
2024-05-08 18:07:15

Nem sikerült a Raiffeisen manővere, mégsem száll be a Strabagba

A Raiffeisen Bank International igazgatótanácsa ma úgy döntött, hogy nem folytatja a Strabag részvényeinek a megvásárlására vonatkozó tranzakciót, miután nem sikerült kellő támogatást szereznie hozzá a hatóságoktól, pedig csökkenthette volna ezzel oroszországi kitettségét. A hírre negatívan reagált a bank árfolyama, jelenleg 3,2%-os mínuszban van a bécsi tőzsdén.
2024-05-08 14:07:33

Begyújtotta a rakétákat a bitcoin - Még csak most jöhet a nagy emelkedés?

Múlt héten még azt próbáltuk megfejteni, hogy meddig eshet a bitcoin árfolyama a piaci hangulatromlást közepette, a pénteki piaci fordulatot követően azonban rövid idő alatt máris nagy ralit láthattunk, amelyet követően egy kulcsfontosságú szintig emelkedett a bitcoin árfolyama. Éppen ezért megnéztük, hogy hogyan is fest a technikai kép jelenleg a bitcoin esetében.
2024-05-06 14:09:48

Egyre többen lelnek rá az elhízás ellenszerére, esik Európa legértékesebb cégének árfolyama

A dán gyógyszergyártó Novo Nordisk jelentős esést szenvedtek el, miután a rivális Amgen közölte, hogy kedvező időközi vizsgálati adatokat kapott a kísérleti elhízás elleni gyógyszeréről.
2024-05-03 15:07:25

Halálra égett egy nő Kámban, miután meggyulladt a ruhája

Borzalmas halált halt egy egyedül élő nyugdíjas asszony Kámban. Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője azt közölte, hogy ma reggel kaptak bejelentést arról, hogy egy megégett holttestet találtak egy családi házban. Kiderült, hogy egy gondozás alatt álló nő ruhája kapott lángra. A fürdőszoba fala kormozódott, de az áldozat ruháján kívül más nem gyulladt meg. A katasztrófavédelem tűzvizsgálati eljárásban vizsgálja a tragédia körülményeit. A szóvivő ezúttal is felhívta a figyelmet arra, hogy néhány ezer forintért már olyan füstérzékelőt lehet kapni, amely nemcsak sí...
2024-05-02 11:08:57

Sokakat őrizetbe vettek a külföldiügynök-törvény ellen tüntető grúzok közül

Tbilisziben heves tiltakozás tört ki a törvényjavaslat miatt, amely előírná, hogy a szervezeteket, amelyeknek anyagi eszközei több mint 20 százalékát külföldről finanszírozzák, külföldi befolyásoló ügynökökként regisztráltassák.
2024-05-01 12:10:12

2024-05-01 12:10:00

Kiderült a Magyarországra is ellátogató kínai elnök útjának néhány fontos részlete

Miután a múlt heti Kormányinfón már Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter megerősítette, hogy május 8-10. között Magyarországra látogat Hszi Csin-ping kínai államfő, hétfőn a kínai külügyminisztérium felfedte az európai ötnapos körút néhány fontos részletét.
2024-04-29 19:07:19

Zuhan a Deutsche Bank a váratlan bejelentés után

A Deutsche Bank részvényei 5,5%-kal csökkentek hétfőn a tőzsdenyitás előtti kereskedésben, miután a hírek szerint Németország legnagyobb hitelezője akár 1,3 milliárd eurós kártérítéssel is sújtható egy évek óta tartó perben, amely szerint a Postbankot áron alul vette meg - számolt be a Reuters.
2024-04-29 09:07:43

Felrobbant a Spotify árfolyama

A Spotify rekordprofitot jelentett az első negyedévre vonatkozóan, és bevétel-, valamint profitsoron is megverte az elemzői várakozásokat. A vállalat részvényárfolyama 13 százalékos pluszba került a jelentés után.
2024-04-23 17:07:42

Videón, ahogy rakétacsapás után összedől a harkivi tévétorony

Látható, ahogy az óriási tévétorony felső része letörik és a földre zuhan.
2024-04-22 22:09:45

Videón, ahogy rakétacsapás után összedől a harkivi tévétorony

Látható, ahogy az óriási tévétorony felső része letörik és a földre zuhan.
2024-04-22 22:09:31

Pánikszerű szerkesztgetésbe kezdtek Mészáros vadászcégének honlapján, miután a 444 lebuktatta őket

A cég azt követően írta át a honlapját, hogy az azon szereplő információra több sajtótermék is hivatkozott. Miután ez kiderült, még több dolgot átírtak.
2024-04-17 14:10:15

Jó lett a Morgan Stanley gyorsjelentése, örül a piac

2,6%-os emelkedést mutat a nyitás előtti kereskedésben a Morgan Stanley árfolyama, miután a társaság a bevételek és az egy részvényre jutó eredmény szempontjából is kedvezőbb első negyedéves gyorsjelentést tett közzé a vártnál.
2024-04-16 14:07:18

Múlt hét pénteken az iráni támadással kapcsolatos félelmek hatására több mint 8 százalékot szakadt a Wizz Air árfolyama, az esés pedig a hét elején is tovább folytatódott, amelynek következtében egy kulcsfontosságú szintre esett a papír. Éppen ezért megnéztük, hogy a mostani esés után hogy néz ki a technikai kép a Wizz Air esetében.
2024-04-16 13:07:17

Magyar Péter rendezvényét a DatAdat által pénzelt cég is segíthette

A Parter Event Kft. már számos baloldali megbízást kapott.
2024-04-16 08:09:15

Szakad Donald Trump tőzsdei cégének árfolyama

A Trump Media árfolyama több mint 15 százalékot zuhant, miután a vállalat bejelentette, hogy több millió részvényt kíván kibocsátani, ezzel hígítva a részvényszámot - írta a CNBC.
2024-04-15 18:07:25

Kiderült: nagyon fájnak a Lufthansának a sztrájkok

Visszavágta idei eredmény-előrejelzését a Lufthansa, miután jelentős költséget okoztak a légitársaságnak a sztrájkok. A részvények esnek a hírre, közel 3 százalékos mínuszban áll az árfolyam.
2024-04-15 17:06:57

Tovább zuhan Trump tőzsdei cégének árfolyama

Donald Trump tőzsdei cégének részvényárfolyama nagyot esett az elmúlt napokban. A vállalat még mindig több milliárd dollárt ér, miközben alig néhány millió dollár a bevétele, ráadásul veszteségesen működik.
2024-04-09 09:08:48

Kiugrott az ötödikről egy szombathelyi nő, miután kórházba utalták

Az idős asszony egy olyan beavatkozásra feküdt volna be a kórházba, ami javított volna egészségi állapotán.
2020-11-17 21:10:53

Ideges telefonálgatás kezdődött, miután Orbán bemondta a vétót

A járvány politikai kockázatait éppen úgy kezeli Orbán Viktor, mint a tavasszal tette: fojtogatja az ellenzéket, kiszolgálja választói világképét, lestoppolja az adóforintokat, és ökölharcba rángatja Európát. Ha pedig a második hullám durvább az elsőnél, akkor Orbán is bedurvul - írja eheti számában a HVG.
2020-11-18 14:07:36

Kiderült, miért beszélt a hivatalosnál kétezerrel több új fertőzöttről Pintér Sándor

Orbán Viktor Facebook-oldalán tették közzé azt a videót az operatív törzs üléséről, amelyen az elsőként felszólaló Pintér Sándor belügyminiszter 6440 új koronavírusos beteget "jelentett" a miniszterelnöknek.
2020-11-20 17:09:14

2020-11-20 17:09:15

Az Ericsson szerint ami most következik, az a szinkronizált valóság

A generációugrás mostanra megtörtént a világ összes régiójában, több tucat ország száznál is több szolgáltatójánál elérhető az 5G szolgáltatás. Bár a legtöbb szó a technológia ipari felhasználásáról esik, az egyéni és üzleti mobilelőfizetők számára is új lehetőségek sorát hozza el az új hálózat – h...
2020-11-21 07:08:23

2020-11-21 07:08:24

Meghalt egy tévés vetélkedő játékosa, miután végzett a feladattal

Tragédiával végződött a forgatás.
2020-11-21 13:35:08

Letartóztattak egy férfit, miután a gyanú szerint eltörte a prostitúcióra kényszerített barátnője kezét

A nő az orvosnak azt állította, elesett, a nyomozók szerint a férfi évek óta terrorizálta.
2020-11-22 10:12:21

Ez történt: kiderült, hogy mennyire fontos a D-vitamin koronavírus-járvány idején

Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témáit.
2020-11-22 11:07:50

Ez történt: kiderült, hogy mennyire fontos a D-vitamin koronavírus-járvány idején

Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témáit.
2020-11-22 11:07:51

Váratlan szövetségest kapott a Huawei az 5G-s piacon

Az Ericsson is tiltakozik az ellen, hogy Svédország kitiltsa az 5G-s infrastruktúrájából a Huawei-t.
2020-11-22 20:06:00

Kiderült, mikor fertőz legjobban, aki koronavírusos

Egy új, nagy léptékű tanulmány szerint az új típusú koronavírus okozta Covid–19 tüneteink jelentkezésekor, majd az ezt követő öt napban a legvalószínűbb fertőzés továbbadása
2020-11-23 08:06:07

2020-11-23 08:06:08

Dancing with the Stars: Kiderült, miért esett össze a próbán Horváth Tamás

Kiszállt, nem folytatja a TV2 versenyét.
2020-11-23 09:05:58

Vizsgálatot indított az Amazon, miután több vevő csak egy csomag rizst kapott a PlayStation 5 helyett

Olyan vevők is akadtak, akiknek grillsütőt postázott az e-kereskedő a 449 fontért megrendelt konzol helyett.
2020-11-23 15:06:20

2020-11-23 15:06:21

Kiderült, mennyivel nőtt a magyarországi internetforgalom az év első felében

Úgy tűnik, a tavaszi járvány legnagyobb vesztese az SMS volt a távközlési szektorban.
2020-11-23 16:06:04

Kiderült, hogy ki segítette a 2010-es moszkvai terrortámadás egyik végrehajtóját

Gazi Iszajevet őrizetbe vették, egy ismert terrorszervezetnek volt a tagja.
2020-11-23 16:06:05

Kiderült, mennyire súlyos Zlatan Ibrahimovic sérülése

A 39 éves támadó remek formában van, Cristiano Ronaldo előtt vezeti a Serie A góllövőlistáját.
2020-11-23 18:06:02

George Clooney magyarázkodni kezdett a közös Soros-fotó után: kiderült, lényegében azt sem tudja, hol van Magyarország

A hollywoodi színész úgy tudja, Magyarország a 80-as években az egyik szovjet tagköztársaság volt.
2020-11-23 23:06:09

György László miután vérplazmát adott, mindenkit arra kért, segítsen másokon

Vissza-visszatérő magas lázzal, végtagfájdalommal, gyengeséggel vészelte át a koronavírust az államtitkár.
2020-11-24 11:06:21

Kiderült az elektromos Ford Mustang Mach-E valós hatótávja

Az első sorozatgyártású villanymotoros Mustanggal közel 500 kilométert is meg lehet tenni egy töltéssel.
2020-11-25 11:06:23

Kiderült az elektromos Ford Mustang Mach-E valós hatótávja

Az első sorozatgyártású villanymotoros Mustanggal közel 500 kilométert is meg lehet tenni egy töltéssel.
2020-11-25 11:06:25

Kiderült az elektromos Ford Mustang Mach-E valós hatótávja

Az első sorozatgyártású villanymotoros Mustanggal közel 500 kilométert is meg lehet tenni egy töltéssel.
2020-11-25 16:06:13

Bajba került a Trumpnak kedves YouTube-csatorna, miután hazugságot közölt a koronavírusról

Bizonyítottan álhír jellegű tartalmat tett közzé az One America amerikai hírcsatorna a YouTube-on. Felfüggesztették.
2020-11-25 16:06:14

2020-11-25 16:06:15

Rendkívüli szünetet rendeltek több amerikai iskolában, miután hackerek lehetetlenné tették a tanítást

Zsarolóvírus-támadás miatt Baltimore megye több állami iskolájában sem tudtak órákat tartani pedagógusok. Az intézményekben ezért rendkívüli szünetet rendeltek el.
2020-11-25 20:06:11

2020-11-25 20:06:14

Kiderült, hogy miért állították ki az Inter focistáját a Real Madrid elleni BL-meccsen

Arturo Vidal egy perc alatt két sárgát kapott reklamálásért, így nem folytathatta a játékot.
2020-11-27 14:06:01

Csontrészeg kamionos cikázott az M3-son, miután több autót összetört

Két kocsit és egy fénysorompót már összetört, az autópályán a belső sávban állt meg egy súlyosan ittas teherautósofőr.
2020-11-28 07:06:52

Csontrészeg kamionos cikázott az M3-son, miután több autót összetört

Két kocsit és egy fénysorompót már összetört, az autópályán a belső sávban állt meg egy súlyosan ittas teherautósofőr.
2020-11-28 07:06:53

Kiderült, mi Baby Yoda valódi neve

2020-11-28 11:06:05

Kiderült, hol és mikor temetik el Benkő Lászlót

Fia elmondása szerint 15 ezren szeretnének elbúcsúzni tőle.
2020-11-28 12:05:59

Sorra lopják el az osztrák Fucking falu tábláit, miután kiderült, átnevezik a trágár nevű települést

Szerszámokkal érkeznek a faluba a tolvajok.
2020-11-28 13:05:52

Veszélyes ostobaságokat terjesztettek a koronavírus-járványról, de miután megbetegedtek, nagyon megbánták korábbi kijelentéseiket

Focista és testépítő is volt a vírustagadók között, de a kórházban megváltozott a véleményük.
2020-11-28 14:06:32

Csontrészeg kamionos cikázott az M3-son, miután több autót összetört

Két kocsit és egy fénysorompót már összetört, az autópályán a belső sávban állt meg egy súlyosan ittas teherautósofőr.
2020-11-29 06:06:09

Kiderült, mit csinált a karanténban a Dancing with the Stars versenyzője

Szombat este visszatérhetett a TV2 show-jába.
2020-11-29 16:06:09

Kettészakadt az ütközésben Grosjean autója, de sikerült megmenteni a pilóta életét

Csodával határos módon elkerülték a tragédiát a Bahreini Nagydíj elején.
2020-11-29 16:06:10

Kiderült, mitől lesz igazán ropogós a sült burgonya

Aranyérmes lett a magyar pezsgő, emberi sejtekből készítettek steaket és piacra dobták az avokádós sört. Gasztro-összefoglaló.
2020-11-30 08:06:38

Kiderült, mi okozta Sean Connery halálát

Ez áll a Bahama-szigeteken kiadott halottkémi jelentésben.
2020-11-30 10:05:59

Kiderült, miért vált magyar rekorder miniszterelnökké Orbán Viktor

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ vezetője nyilatkozott az Origónak.
2020-11-30 12:06:04

Kiderült, mit tervez a Tesco Magyarországon

A lengyelországi kivonulás a magyar érdekeltségre is hatással lehet, de nem feltétlenül kedvezőtlenül.
2020-11-30 18:06:47

Nyomoz a rendőrség, miután eltűnt a hatalmas fapénisz egy német hegyről

A kétméteres fából készült szobor az egyik bajor hegység tetején állt.
2020-12-01 10:05:53

Kiderült, mely városokban a legjobb és a legrosszabb külföldiként élni

Minden évben megkérdezik a külföldön élőket.
2020-12-01 12:06:00

Kiderült, hogy lesz-e kihívója Thomas Bachnak a NOB elnöki posztjára

A 66 éves német sportvezető 2013 óta vezeti a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot.
2020-12-01 12:06:00

Kiderült, milyen lesz az új Bubi-bringa

A nyertes konzorcium 1,8 milliárd forintért vállalta a Mol Bubi üzemeltetését.
2020-12-01 17:06:17

Kiderült a legdrágább Suzuki alapjának, a Toyota RAV4 PHEV-nek a hazai ára

A Toyota zöld rendszámos újdonságának alapára nem sokkal 18 millió forint felett alakul.
2020-12-02 07:06:08

Kiderült a legdrágább Suzuki alapjának, a Toyota RAV4 PHEV-nek a hazai ára

A Toyota zöld rendszámos újdonságának alapára nem sokkal 18 millió forint felett alakul.
2020-12-02 07:06:10

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   m   •   ftp   •   pro   •   haszn   •   apróhirdetés   •   N   •   Leverkusen   •   R   •   tes   •   jazz   •   mag   •   f   •   fhgperapro   •   H   •   K   •   suhgfhgperapro   •   youtube   •   rozsa sandor   •   b   •   eb   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   németállás   •   vacsoracsata   •   J   •   aza   •   perapro   •   budapest   •   P   •   fluminense   •   sz   •   L   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   a noi hokivalogatott megtette az elso lepest hogy visszajusson a vilag legjobb csapatai koze   •   szajer jozsef is bekerult a mostani ciklus legemlekezetesebb europai parlamenti kepviseloi koze 2   •   online eloadas a kettos allampolgarsagrol szolo nepszavazas evfordulojan   •   blinken supports efforts toward mature china south korea ties s korea ministry   •   szerbiaban otven szaz embert oltananak be orankent a koronavirus ellen   •   premier league to trial concussion subs from 6 february   •   a norveg kormanyfo szerint orszaga keszen all a palesztin allam elismeresere   •   lenyugozo kiserlet zajlik ebben az orszagban gyulolik ot ezert orban viktorral keszitett interjut az amerikai sztarriporter   •   presser brody szorenyi is kobor janosert aggodik igy probalnak segiteni a nagybeteg zeneszen   •   ott segitunk ahol tudunk friss nyertesunk mar a nyarra keszul a blikk nyeremenyevel 3   •   a koronavirus kirobbanasa ota nem latott intezkedesek johetnek magyarorszagon   •   elelmiszeripari gepek tartalyok duplikator ustok szallitoszalagok 924   •   tomeges leepitest jelentett be a paypal   •   father of julie ward who spent years hunting kenya killer dies   •   moderna says updated covid 19 vaccine booster shows stronger antibody response against omicron   •   megvan az idei laposfold dij gyoztese sebestyen balazs dr kasler miklos es schobert norbi is versenyben volt a cseppet sem hizelgo elismeresert   •   perujitas jon a hajogyari szigeten tortent gyilkossag ugyeben 3   •   nepszava kimarad a szocialis dolgozok egy jelentos resze a tesztelesbol   •   van ahol mar holnap dragithatnak a taxisok   •   a vatikanba is megerkezett a vakcina nem tudni beoltjak e a papat 2   •   hasznltbetonkever17h   •   naszenekuktol az egesz kornyek zeng kikesziti a zugloiakat a bekakorus 2   •   dardai pal es egyik segitoje is koronavirusos 2   •   niger coup fear and anger in niamey as ecowas threatens force   •   this is what a missile strike looks like clarissa ward reports from ukraine   •   elelmiszeriapri gepek konzervipari gepek szallitoszalagok felhordoszalagok tartalyok savallo rozsdamentes 30   •   kulugy balog zoltan nagykoveti cimet az allamfo vonhatja vissza 2   •   vegre pont kerulhet az iregszemcsei csatornaugy vegere semmit nem lattak eddig a milliardos tamogatasbol 3   •   he en skorpio vagyok velem ne packazz avagy nok velemenye az asztrologiarol   •   falnak csapodott es langba borult egy f1 es auto video   •   ez a legfobb kulonbseg a torpemalacok es a kutyak viselkedese kozott   •   tomegesen pusztitjak a magyarorszagi madarakat a vezetekek   •   ecuador prosecutors office asked to open correa treason probe   •   megindult izrael kegyetlen megtorlasa egyszerre tobb voros vonalat is atleptek   •   u s veterans families ask biden admin not to release frozen funds to iran till terror cases settled   •   jovo heten lehet dontes a karacsonyi idoszakra vonatkozo szabalyokrol   •   tul messzire ment toth gabi reagalt majka vele kapcsolatos poenjara   •   akadozik a telenor halozata sopron kornyeken frissitve 2   •   beazasok megszuntetese 2   •   austria on verge of placing millions of unvaccinated people in lockdown 2   •   nagy marton nemetorszagban targyal 2   •   frank borman nasa astronaut who led apollo 8 moon mission dies   •   szerelmi drama miatt olhettek meg a dunavarsanyi aldozatot   •   ujabb pedofillal szemben emeltek vadat magyarorszagon 2   •   senki sem tudja hogyan tovabb gazaban ez a javaslat csak olaj lehet a tuzre   •   cuban who shot to fame after he was rescued as a boy from florida straits is set to become a lawmaker   •   valami egeszen mas miatt halt meg a capitoliumi rendor   •   drogtuladagolas miatt kerult korhazba a legendas rapper   •   tizenket eves kislany profilja moge rejtozott a gyermekpornograf felveteleket megoszto ferfi   •   10 eve volt utoljara ilyen pocsek evkezdete a globalis ma piacnak