Új gyorsforgalmi útszakaszt adtak át Magyarországon

Átadták az M44-es gyorsforgalmi út Bács-Kiskun vármegyei részeként épített, Szentkirály és Lakitelek közötti 4,6 kilométeres szakaszát kedden.
2024-05-07 14:07:36

Több lesz a zöld fejlesztés, ha női menedzser vezeti a céget

Egészen friss kezdeményezés az idén februárban indult EU Women Climate Leaders Network, amely a női vezetők bevonásával szeretne hozzájárulni a környezetbarát innovációk számának növeléséhez a nagyvállalati szektorban. Több kutatás is azt támasztja alá ugyanis, hogy a nők által vezetett vagy tulajdonolt cégeknél több és hatékonyabb zöld fejlesztés valósul meg. A szervezet életre hívó konferencia tanulságairól Simon Anita, az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. fenntarthatóságért és körforgásos gazdaságért felelős vezérigazgató-helyettese beszélt a Portfolio-nak, aki egyetlen magyar meghívottként ve...
2024-05-06 10:06:59

Időjárás: figyelmeztetést adtak ki négy megyére, jön a fordulat

A HungaroMet négy megyére is első szintű (sárga) figyelmeztető előrejelzést adott ki zivatar miatt, azonban a fátyol- és gomolyfelhők mellett az ország nagy részén napos idő várható.
2024-05-06 09:06:51

Zivatarjelzést adtak ki Kelet-Magyarországra

Esőre, viharos szélre lehet számítani.
2024-05-05 15:09:31

Zivatarjelzést adtak ki Kelet-Magyarországra

Esőre, viharos szélre lehet számítani.
2024-05-05 15:09:17

Ezt nem teszik zsebre Pekingben: keményen kiosztotta Kínát az amerikai admirális, aztán a háborút is belengette

Samuel Paparo amerikai haditengerészeti admirális vette át az amerikai Indo-csendes-óceáni Parancsnokság (Indo-Pacom) vezetését, a beiktatási ceremónián a katonai vezető rögtön keményen kiosztotta a kínai geopolitikai törekvéseket.
2024-05-05 14:07:11

Egyre többen lelnek rá az elhízás ellenszerére, esik Európa legértékesebb cégének árfolyama

A dán gyógyszergyártó Novo Nordisk jelentős esést szenvedtek el, miután a rivális Amgen közölte, hogy kedvező időközi vizsgálati adatokat kapott a kísérleti elhízás elleni gyógyszeréről.
2024-05-03 15:07:25

Több külföldi turista is eltűnt Mexikóban

Szombaton még szörföztek, azóta semmit nem tudni róluk. Több embert letartóztattak.
2024-05-03 11:09:19

Szinte az egész országra figyelmeztetést adtak ki: erre lehet ma számítani

A HungaroMet péntekre az ország jelentős részére figyelmeztetést adott ki, mivel záporok és zivatarok is előfordulhatnak.
2024-05-03 09:06:49

Brutális viharpokol jön, ki is adták a riasztást több vármegyében

Mutatjuk, mire számítson a következő órákban és a hétvégén.
2024-05-03 08:09:20

Négy megyét kivéve az egész országra figyelmeztetést adtak ki

Esős, zivataros időnk lesz pénteken, de egyes helyeken akár 27 fokot is mutathatnak a hőmérők.
2024-05-03 06:08:31

Négy megyét kivéve az egész országra figyelmeztetést adtak ki

Esős, zivataros időnk lesz pénteken, de egyes helyeken akár 27 fokot is mutathatnak a hőmérők.
2024-05-03 06:08:26

Madeleine McCann-ügy: újabb támogatást kapnak a nyomozók, eddig több mint 13 millió font ment el a keresésre

A hároméves korában eltűnt Madeleine esete 2007 óta megoldatlan.
2024-05-02 15:12:56

Gelencsér András: a zöld átállás látszattevékenység

2024-05-02 13:06:52

Mandiner: Magyar Péter Bajnai Gordon cégének aktivistáit mozgósíthatja

10 ezer emberről lehet szó.
2024-05-02 10:09:49

Mandiner: Magyar Péter Bajnai Gordon cégének aktivistáit mozgósíthatja

10 ezer emberről lehet szó.
2024-05-02 10:07:27

Húsz kiló drogot adtak fel csomagban, de a NAV lecsapott

A marihuánát egyszerűen becsomagolták és feladták Spanyolországban egy budapesti címre. Az ügyben a rendőrségen indult büntetőeljárás.
2024-05-02 08:11:13

2024-05-02 08:10:51

Több százezer forintot adtak össze egy autista kisfiú családjának

A többszörösen hátrányos helyzetben élő családnak hatalmas segítség a közösség összefogása.
2024-05-01 22:09:17

Viharosra fordul a nyárias idő hamarosan, 11 vármegyére adtak ki figyelmeztetést

Tizenegy vármegyére adtak ki figyelmeztetést.
2024-05-01 20:06:40

KUKA 60l, 80l, 110l, fekete és 120l. 240l. hat féle színben, vagy különböző tetővel

Kuka,szelektív hulladéktároló 120l. barna,fekete,kék,sárga,piros és zöld színekben továbbá 240l. barna,fekete,kék,sárga,piros és zöld színekben.valamint fedél barna,fekete,kék,sárga,piros és zöld színekben,tengely 120l. tengely 240l. és kerekek is kaphatók. 60l.,80l.,gurolós, 85l.,110l., kerek, 110l. horganyzott fém és többféle szemétgyűjtő konténer különböző színekben. https://www.fjsbt.hu/kukahulladekgyujto-edenyek-k49906/name/asc
2020-06-23 22:01:12

Zárcsere, zárbetét cseréje

Zárcsere, zárszerelés, zárnyitás reális áron akár 30 percen belül. Minden nap 24 órás ügyelettel, ingyen kiszállással Budapesten! http://www.zarcsere.eu Kizárta magát? Eltűnt a kulcsa? Betörtek? Hívja professzionális munkát végző zárszerelő csapatunkat. Egy telefon hívás és szakembereink a lehető legrövidebb idő alatt igyekeznek a segítségére sietni legyen szó zárcseréről, zárszerelésről, zárjavításról, zárnyitásról, betörés utáni helyreállításról vagy ép hevederzárról. Elvesztette a kulcsait? Vagy egyszerűen csak kizárta magát a saját lakásából? Akkor Önnek professzionális zárcsere, ...
2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:06

2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:33

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   ftp   •   m   •   pro   •   haszn   •   N   •   Leverkusen   •   R   •   apróhirdetés   •   jazz   •   f   •   fhgperapro   •   rozsa sandor   •   H   •   tes   •   mag   •   b   •   suhgfhgperapro   •   youtube   •   sadasdhirek   •   K   •   eb   •   apropiaza   •   németállás   •   vacsoracsata   •   J   •   perapro   •   sz   •   P   •   aza   •   L   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   duplan mutalodott koronavirus mutanst azonositottak indiaban   •   a parkolas erzsebetvarosban majdnem a nullaval egyenlo velemenycikk az onkormanyzattal haboruzo vegan kocsma eseterol   •   egyre tobb azsiai orszagban ernek el attorest a magyar termekek   •   hatalmas aszteroidak kozelitenek a fold fele   •   reagalt a munkaadoi oldal a megdobbento szakszervezeti felvetesre pusztito hatasa lenne   •   ujabb jaratokra terjesztik ki az elso ajtos felszallast   •   maris megvan a kormany adoemelesenek elso hatasa   •   fat ultettek tordy geza emlekere   •   stacey abrams on second bid for georgia governor i did the work and now i want the job   •   ilyen monumentalis gatat tud epiteni egy hodcsalad video   •   a g7 penzugyminiszterei elkoteleztek magukat a globalis minimumado mellett   •   francia filmfesztival online egy honapon at   •   gulyas gergely aprilisban mindenkeppen nyithatnak a teraszok   •   agyonverhettek a bortonben a szerb kislany danka ilics gyilkosanak testveret megrazo reszletekre derult feny 3   •   xi jinpings parting comment to putin on leaving moscow changes are happening   •   mlehu 26   •   egypt adds leading activist politician to terror watch list   •   brit szankciokra valaszul moszkva kitiltott huszonot brit allampolgart   •   ep az unios koltsegvetesrol es a jogallamisagi feltetelrendszerrol elert megallapodasok is veglegesek 2   •   hazai palya fel orat alltunk sorba egyetlen lesiklasert megis orulunk   •   megosztja a lengyel tarsadalmat az unios veto   •   at least 14 dead and 3 missing as landslides hit indonesias sulawesi island   •   archbishop of canterbury justin welby to take three month sabbatical in 2021   •   lepni keszul ukrajna 20 milliard dollarnyi allamadossagot utemezne at   •   migrants flee climate change ravaged central america as record breaking hurricanes hit   •   ezzel a 18 jatekossal kezdi meg a vilagbajnoksagot a magyar noi kezilabda valogatott   •   szintet lep a november szinte az egesz orszagban esni fog az eso 2   •   veget ert egy korszak keanu reeves megszabadult hosszu tincseitol   •   nem kell mar telefon sem maguktol felismerik zeneket az okosorak 2   •   nigeria kidnappings hunt for 300 girls as second abducted school group freed 2   •   kina meg ebben az evtizedben embert kuldene a holdra de terveik szerint ez meg csak a kezdet   •   ket kisgyereket halalra gazolt egy reszeg amerikai nyugdijas video   •   a ferrari teljesen uj motort igert a 2021 es szezonra   •   kiszivargott 533 millio facebook felhasznalo privat adata   •   elfogtak a szornyu moszkvai terrortamadas elkovetoit   •   komoly hiba volt a chatgpt ben lathattak a felhasznalok masok beszelgeteseit   •   kigyulladt egy csaladi haz a xv keruletben 3 embert mentettek ki a tuzoltok 2   •   ferenc papa megaldotta sulyok tamast szemelyesen fogadta koztarsasagi elnokot a vatikanban foto   •   hatalmas bejelentest tett maga zoltan mutatjuk mire keszul a hegedumuvesz   •   kozuti igazoltatasbol drogultetvenyig jutottak a rendorok   •   a most vagy soha rendezoje szerint nem volt cel a politikai uzenet megfogalmazasa   •   aranyat rabolt 70 millio forintot lopott egy penzszallitobol a magyar cowboy 2   •   oriasi penzekert haboruzik a vegrehajtoi maffia kigolyozott buntarsuk buktathatta le volner palekat 3   •   trump brand takes another hit   •   diageo launches new ten year sustainability action plan   •   egy utessel megolte a lakotarsat egy esztergomi ferfi   •   mar valogatjak a szereploket a hunyadi filmhez   •   elmu villanyszerelo sos ujpest httpvillanyszerelouj pest5mpeu 2   •   birosag ele allitottak a szelsojobboldali nemet katonat aki sziriai menekultkent akart merenyleteket vegrehajtani   •   brexit how trade deal talks went from optimism to the brink