Ilyet is ritkán látni: elsírta magát az olasz sztárbíró a PSG-Dortmund meccsen - videó

Különleges jelentőséggel bírt számára a mérkőzés.
2024-05-08 16:09:26

Egy furcsa park tette híressé ezt a falut - képek

Bizarr, élő szobrok és boltívek vezetnek egy templomhoz.
2024-05-08 08:08:54

Lázár János: A dél-alföldi régió fejlesztése kiemelt feladat

A minisztérium Csongrádban két kiemelt projekttel foglalkozik.
2024-05-06 16:09:16

Ez lett idén a világ tíz legokosabb városa

Az okos város kifejezést egyre gyakrabban használják világszerte, ami többek között arra utal, hogy egy adott település milyen innovatív stratégiákkal próbálja megtartani a népességét, hogyan tud vonzó lenni a befektetők számára, és mit tesz a fenntartható városfejlesztés érdekében. Ennek mindennapi megjelenési formái gyakran a döntéstámogató digitális technológiák alkalmazásában jelennek meg. Hogy mely világvárosok teljesítenek ebben a legjobban, azt az áprilisban közzétett 2024 Smart City Index ranglista alapján néztük meg.
2024-05-05 16:06:32

A Blikk információi szerint a Flying Henríquez légtornász csoport mutatványa közben történt baleset a Richter Flórián Cirkusz szombat délutáni előadásán. Az artisták védőhálóval dolgoztak, ám amikor a 18 éves légtornász, David Henríquez elvétett egy mozdulatot és lezuhant, a védőháló közönség felőli tartó rúdja kidőlt és a nézőtérre zuhant. Egy ember súlyosan megsérült, többen pánikba estek. A nézők szerint egy rosszul rögzített karabiner szakadt el amikor a légtornász leesett, egyértelmű a cirkusz műszaki gárdájának a felelőssége.
2024-05-05 13:06:53

2024-05-05 13:06:47

2024-05-05 13:06:24

2024-05-05 13:06:08

Megnéztük, mit tud a Xiaomi eddigi legdurvább telefonja

2024-05-04 14:07:27

Nem tudta visszafizetni a több százmillió forint uniós támogatást, több mint három évet kapott a Mórahalmi Mini Magyarország Park ötletgazdája

Pénteken jogerősen is elítélték a mórahalmi makettpark ötletgazdáját különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntett kísérlete miatt. Az ítélet szerint három év hat hónapos büntetést kell letöltenie.
2024-05-03 15:06:52

2024-05-03 15:06:08

2024-05-03 15:05:50

Erre senki sem számított: női énekessel térhet vissza a Linkin Park

Elképesztő pletyka kapott szárnyra, miszerint a Linkin Park néhai énekesét, Chester Benningtont egy nő helyettesítheti. A zenekar több tagja összeállhat egy 2025-ös turnéra, amellyel a jelek szerint komoly terveik vannak.
2024-05-02 22:06:09

2024-05-02 22:05:54

Akkorát padkázott egy Suzuki, hogy repülő lett belőle - videó

Az eset Kőbányán történt, a Gyömrői úton, a Kőér utcai kereszteződésben.
2024-05-02 21:09:11

Mi lett a Harry Potter-filmek fiatal sztárjaival? Megmutatjuk!

Különleges nap a mai a Harry Potter-rajongók számára, hiszen május 2. a roxforti csata évfordulója. A varázslótanonc történetét minden évben ilyenkor ünneplik a könyv- és filmsorozat kedvelői, mi pedig megnéztük, mi történt a fiatal színészekkel az ikonikus filmek óta.
2024-05-02 17:06:24

2024-05-02 17:06:02

Kijöttek a látványtervek: így fognak kinézni a Városliget melletti Dürer Park lakásai

Május elején a Dürer Befektetési Kft., mint beruházó, a Property Market Kft.-vel együttműködésben elindítja a Városliget közvetlen szomszédságában található Dürer Park iroda- és lakóprojekt részeként a lakóépületek előregisztrációját. Ezzel párhuzamosan új látványtervek láttak napvilágot a projekt lakásairól.
2024-05-02 15:08:16

Sarolta hercegnő kilencéves lett, eddig nem látott fotót posztoltak róla

A képet édesanyja, Katalin hercegné készítette.
2024-05-02 13:11:36

Mégis mitől lett ilyen erős a forint néhány nap alatt?

Nagyot fordult a világ néhány nap alatt a forinttal: amíg nemrég úgy tűnt, hogy akár ismét a 400-as szint közelébe gyengülhet a magyar fizetőeszköz az euróval szemben, addig az elmúlt napokban látott erősödés után már egy kritikus szinten billeg a jegyzés, amit ha sikerül letörnie a forintnak, akkor több havi csúcsára is erősödhet. Éppen ezért megnéztük, hogy mit mutat jelenleg a technikai kép az EUR/HUF esetében, valamint azt is, hogy milyen tényezők állnak a mostani forinterősödés hátterében. Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, ame...
2024-05-02 13:07:00

X-Faktor: Puskás Peti bevitt minket az öltözőkbe az első élő show előtt ? videó

A mentor mindent megmutat a kíváncsi rajongóknak.
2021-11-20 21:06:41

X-Faktor: Puskás Peti bevitt minket az öltözőkbe az első élő show előtt ? videó

A mentor mindent megmutat a kíváncsi rajongóknak.
2021-11-20 21:06:42

X-Faktor: Alee a kisfilmjében megmutatta, hogy milyen rossz körülmények között él a családjával

A nézők még nem untak rá ByeAlex mentoráltjára, a 16 éves Alee-ra, akit a legutóbbi élő adásból, a top4-be segítettek a szavazatok. A Kevermesről származó rapper a produkciók előtti szokásos kisfilmben hazalátogatott családjához és megmutatta, hol él. Innen jöttem, nem szégyellem ? mondta Alee. Kapcsolódó X-Faktor: Csobot Adél mentorált nélkül maradt Mardoll és a The Harmonies esett ki a versenyből. A felvételek pedig valószínűleg elérték a hatásukat, mert még Oláh Gergő is arról posztolt az X-Faktor adása alatt, hogy mennyire megérintette a dolog: Durva, hogy mennyire fo...
2021-12-05 12:06:24

X-Faktor: Paulina fellép majd a 2022-es Sziget Fesztiválon

Szombaton ért véget az X-Faktor tizedik szériája, melyet a tinédzser Alee nyert meg. A rapper elmondta, mihez kezd a nyereménnyel, azaz a tizenkét millió forinttal. A döntő második helyezettje Paulina lett, akit még korábban, az egyik próbája közben meglátogatták a Sziget Fesztivál szervezői, hogy elmondják neki, szeretnék, ha ő lépne fel a 2022-es fesztiválon. Mégpedig azért, mert a tizenkét döntős közül, akik megnyerhetik ezt a lehetőséget, őt választották. A találkozásukról videó is készült, Paulina a hír hallatán örömében sikítozni kezdett. A Szigeten való fellépés nagyon régi álmom volt,...
2021-12-20 17:08:29

Xuzhou mother: Video of chained woman in hut outrages China internet

The viral video has prompted demands the authorities intervene to help the mother of eight.
2022-01-31 13:07:01

Xantus Barbara új hivatást választott, tanár lett

A pandémia sokak életére hatással volt, amit a csinos színésznő is elmondhat magáról, ugyanis új hivatása lett, amit örömmel csinál.
2022-02-07 10:17:27

Xiaomi, csak olcsóbban: teszten a remek ár/érték arányú Poco F4 és F4 GT mobilok

Csúcskategóriás okostelefonra vágyik, de nem tud vagy akar félmillió forintot szánni a projektre? Erre kívánt megoldással szolgálni a Xiaomiból kivált almárka, a Poco. Kérdés persze, milyen árnyoldalai vannak a jó áron kínált nagytudású készülékeknek.
2022-07-24 02:14:59

2022-07-24 02:15:31

X-Faktor: Mihályfi Luca elárulta, mihez kezd a verseny után ? videó

Mihályfi Luca lett a 2022-es X-Faktor harmadik helyezettje, ám a fiatal lány nem bánkódik, hiszen rengeteget olyasmit tanult, amit a jövőben kamatoztathat majd, és továbbra is azt csinálja, ami a szenvedélye: az éneklést.
2022-11-21 10:09:03

2022-11-21 10:09:23

Xi and Putin to speak via video as grinding Ukraine war tests China-Russia partnership

Xi Jinping and Vladimir Putin are scheduled to speak Friday via video conference, the Kremlin said, with analysts watching for any sign of a softening in the Chinese leader's support for the Russian president after more than 10 months of war in Ukraine and as China faces an unprecedented Covid outbreak.
2022-12-30 07:10:39

Xi and Putin speak via video as grinding Ukraine war tests China-Russia partnership

Xi Jinping and Vladimir Putin are scheduled to speak Friday via video conference, the Kremlin said, with analysts watching for any sign of a softening in the Chinese leader's support for the Russian president after more than 10 months of war in Ukraine and as China faces an unprecedented Covid outbreak.
2022-12-30 15:08:06

Xavinak semmit sem kopott a fantasztikus rúgótechnikája - videó

A Barcelona világ és Európa-bajnok edzője csodálatos dolgot művelt a csapat edzésének végén.
2023-05-13 17:08:49

Ronaldo két gólt lőtt, nyert a Juventus - videó

A torinói csapat várhatja kedvezőbb helyzetből a kupa-elődöntő második mérkőzését.
2021-02-02 23:05:58

Vízparti klímás jakuzzis nyaraló kiadó!

Békésszentandráson, a Kenderföldi üdülősoron, közvetlen vízparton lévő, 3 szobás, klímás, 10 férőhelyes, jakuzzis, teljesen felszerelt nyaralóház kiadó! 35000 Ft/ éjszaka, személyektől függetlenül. Két fürdőszoba. Felszerelt konyha, a víz nem vezetékes. Nagy fedett terasz, kényelmes kerti bútorokkal. Rendezett park, fákkal körülvéve, amely alatt nyáron hűsölni lehet, Nyitott szaletli, alatta 6 személyes jakuzzi, mellette rönkfa kiülő. Körbekerített. A gyermekek nyugodtan játszhatnak az udvaron, hiszen a vízpart lezárható. 2 nagy stég között kikötve a csónak kenu, vízi-bicikli. Együtt jár a nya...
2020-06-20 16:41:42

Fogszabályozás Centrum Budapest!

Jöjjön el budapesti rendelőnkbe és egy térítésmentes konzultáció keretében megtudhatja, hogy milyen fogszabályozó készülékre van szüksége. https://fogszabalyozascentrum.hu/

2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]

2020-06-20 16:41:44

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   m   •   ftp   •   pro   •   haszn   •   apróhirdetés   •   N   •   Leverkusen   •   R   •   tes   •   mag   •   jazz   •   f   •   fhgperapro   •   H   •   K   •   rozsa sandor   •   suhgfhgperapro   •   b   •   eb   •   youtube   •   sadasdhirek   •   németállás   •   apropiaza   •   vacsoracsata   •   J   •   aza   •   perapro   •   budapest   •   P   •   fluminense   •   sz   •   L   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   zebnar artistak es valogatos zsiraf ilyet meg nem latott az alfold megneztuk milyen lett a szadarol elkoltoztetett szafari park video   •   e cigarettes france backs bill to ban disposable vapes   •   agyi limfomaval kezelik a japanok magyar szarmazasu olimpiai bajnokat   •   hollywoods tragic history of on set accidents   •   cseh vezerkari fonok a haboru oroszorszaggal nem valoszinu de nem is elkepzelhetetlen   •   elkezdodott a pedagogusok soron kivuli oltasa   •   a fidesz gyozelem utan kikoltoztek az i keruleti klinikarol a fidelitasosok akik az idokozi valasztas elott leltek ott uj otthonra   •   gordon brown uk could become failed state without reform   •   terhes nevelt lanyat es annak haromeves gyermeket molesztalta egy ferfi   •   halalra egett az autojaban egy tartalykocsival utkozo hazaspar miskolc kozeleben   •   orban viktor jovoheten nyithatnak a teraszok ha megvan a harom es felmillio beoltott   •   ujabb kinai varosba lehet repulni juniustol budapestrol   •   feladta magat az autos aki halalra gazolt egy ferfit debrecenben   •   etterem tulajdonosara tamadt egy fegyveres banda 2   •   a heten visszaterhetnek az emelkedo kotvenyhozamok amerikaban   •   taylor swift tortenelmet irt drake et is legyozte   •   a vilag legjobbjai koze kerult egy magyar metrovonal 3   •   biden admin nudging led ukraine to drop putin condition for peace talks   •   feladtak magukat a margit hid koronajanak megrongaloi 2   •   a fenntarthatosag az egyetlen ut   •   interju vitalij klicskoval egy szemely dont ukrajnaban mindenrol   •   fontos valtozik az otthonfelujitasi program igenylesenek egyik alapfeltetele   •   ohio train anger and fear over toxic chemical derailment   •   gambling was as normal as breathing   •   nasa chooses spacex to build moon lander   •   junius ota folyamatosan no az epitoipar teljesitmenye   •   feny derult a titokra bevallottak tarsaiknak a survivor jatekosai hogy egy parkent erkeztek a musorba   •   kituntettek egy sulyosan megsebesult angol katonai munkakutyat   •   damar hamlin tweets he will watch bills playoff game from home   •   elelmiszeriapri gepek konzervipari gepek szallitoszalagok felhordoszalagok tartalyok savallo rozsdamentes 37   •   elobbre hoztak az orszagos oltas kezdetet ausztriaban 2   •   erdemes beepiteni a szokincsukbe ez lett az ev szava 2023 ban 2   •   a haborut nyiltan nem tamogato orosz sportolok mehetnenek csak az olimpiara   •   egy szurkolo sapkajaval probalta buktatni a vilagbajnok kerekparost   •   kilenc eve nem lattunk ilyen sok ures irodat budapesten   •   elkeszult a vilag legnagyobb digitalis fenykepezogepe   •   ujabb rejtelyt tartak fel egyiptomban titkos folyosot talaltak a gizai nagy piramisnal   •   nem veszelyezteti ausztria nyitasi terveit az indiai mutans   •   tizenot egeszsegugyi dolgozo halt meg koronavirusban   •   x faktor mar az elso kameras proban is tulvannak a versenyzok gozerovel keszulnek az elso elo show ra 2   •   franciaorszag teljes teruleten szombattol delutan 6 orakor kezdodik a kijarasi tilalom   •   szikrat szort a szeme geppuska volt az utoje   •   itt a kiskapu maganteruleten iden is lehet tuzijatekozni 2   •   koronavirus magyarorszagon megerkeztek a hetfo reggeli adatok   •   a fidesz kdnp pusztaszabolcsi polgarmesterjeloltje korabban bezarta a gyerekeket a tanterembe es egy naploval bantalmazott egy otodikes diakot   •   elfogtak harom budapesti ferfit akik rendornek adtak ki magukat es penzt illetve drogot raboltak   •   iran karnyujtasnyira van az atombombatol   •   mar erre az evre is recessziot varnak nemetorszagban   •   zokniban alsonadragban volt a drogkereskedo amikor a rendorok megerkeztek video   •   marabu feknyuz szajer 2