Magyarországon nyaralnál idén? - Van egy rossz hírünk

A régió összes fővárosánál drágábbak lettek mostanra a budapesti szálláshelyek, az átlagos szállodai szobaár elérte a 47 ezer forintot éjszakánként. A növekedést főleg a nemzetközi események miatt megugrott külföldi látogatók erősítették, akiknek száma 10 százalékkal emelkedett a megelőző évhez képest. Aki viszont idén tervez belföldi nyaralást, annak akár a tavalyinál is magasabb árakra kell számítania, ugyanis minden jel arra utal, hogy a korábbinál is nagyobb kereslet mellett rekordot dönthet a magyar turizmus.
2024-05-09 12:07:27

Hagyományosan május 9-én, csütörtökön tartják a Győzelem napi megemlékezéseket Oroszországban, amikor a náci Németország fölötti második világháborús győzelmet ünneplik. Moszkvában megtartják a szokásos katonai felvonulást, és beszédet mond Vlagyimir Putyin orosz elnök. Ukrajna az idén először május 8-án tartotta a második világháborús győzelem napját, ahogy a nyugati országokban jellemző. Vélhetően ukrán dróntámadás ért egy orosz olajfinomítót a Krasznodari területen, több tároló megsérült.
2024-05-09 07:07:35

Nem csitulnak a kedélyek Majka és a Sztárban sztár leszek! egykori felfedezettje között. Most Károlyi Róbert ismét üzent, elárulva, nem a balhézás volt a célja, csupán a történetét akarta elmesélni.
2024-05-07 08:06:31

Nem csitulnak a kedélyek Majka és a Sztárban sztár leszek! egykori felfedezettje között. Most Károlyi Róbert ismét üzent, és elárulta, hogy nem a balhézás volt a célja, csupán a történetét akarta elmesélni.
2024-05-07 07:05:46

Itt vannak a magyarérettségi nem hivatalos megoldásai

Kódexek, könyvek, Antigoné és Ady Endre is volt a magyarérettségi feladatai között idén, ebben a cikkünkben találhatnak részleteket arról, milyen kihívásokkal kellett szembesülnie idén a vizsgázó diákoknak. Az Eduline hétfő kora délután már közzé is tette az idei magyarérettségi nem hivatalos megoldásait, az első részt ide kattintva tudják megnézni. míg a második részt ide kattintva tudják megnézni.  A hivatalos megoldókulcs kedd reggel lesz elérhető az Oktatási Hivatal honlapján. A feladatok megoldására emelt- és középszinten egyaránt 240 perc áll a diákok rendelkezésére, amivel maximum 100 p...
2024-05-06 14:10:40

Völgyi Zsuzsi már az esküvőre gondol húsz évvel fiatalabb párjával

Menyasszonyi csokorral pózol.
2024-05-05 12:08:44

Károlyi Róbert szerint Majka cserben hagyta őt, miután azt ígérte neki, hogy segíteni fog a karrierjében.
2024-05-05 08:06:11

Károlyi Róbert szerint Majka cserben hagyta őt, miután azt ígérte neki, hogy segíteni fog a karrierjében.
2024-05-05 08:06:02

Így nézett ki a 75 000 éves nő

Élethűen rekonstruálták a brit archeológusok.
2024-05-04 19:08:27

Idén 2,5, jövőre 4,1 százalékos gazdasági növekedéssel számol a kormány

A kormány elkötelezett a költségvetési hiány csökkentése mellett, idén 4,5, jövőre 3,7, majd 2026-ra 2,9 százalék lesz a várakozások szerint.
2024-05-01 15:08:11

500 forint alatti fagyira már nem számíthatunk idén nyáron

Az év második felében tovább nőhetnek a jelenleg 1000-1500 forint közötti süteményárak, miután a csokoládékészítés alapanyagául szolgáló kakaó világpiaci ára rekord szintre nőtt, ami a csokoládé árának 50-60%-os emelkedését is okozhatja. Ami pedig a fagylaltokat illeti, 500 forint alatti gombócárakra idén már nem igazán lehet számítani.
2024-04-28 13:06:44

Dietz Guszti és Laky Zsuzsi több mint egy hónapon keresztül küzdöttek az Ázsia Expressz ősszel látható műsorában. A sportoló WC-n ülve búcsúzott a nehézségektől teli kalandtól.
2024-04-28 12:06:18

Dietz Guszti és Laky Zsuzsi több mint egy hónapon keresztül küzdöttek az Ázsia Expressz ősszel látható műsorában. A sportoló WC-n ülve búcsúzott a nehézségektől teli kalandtól.
2024-04-28 12:05:56

Mutatunk három hatásos villámdiétát, hogy idén is jól mutasson bikiniben

2 hét alatt akár 5-10 kilót is leadhatunk velük.
2024-04-27 12:08:22

Hatalmas hír jött a Wednesday második évadáról

Érkezik a világszerte hatalmas népszerűségnek örvendő Wednesday második évada, napvilágot látott egy újabb sztár neve, aki megjelenik majd a folytatásban.
2024-04-24 18:06:48

2024-04-24 18:06:20

Xiaomi 13T vagy Xiaomi 13T Pro: csillogó felszín, hívogató mélység

Egyszerre érkezett hozzánk a Xiaomi 13T és a Xiaomi 13T Pro, a vezető kínai telefongyártó Európában pillanatnyilag elérhető két legjobb ár/érték arányú telefonja, ami nem azt jelenti, hogy olcsók lennének. Az ár viszonylag magas, de indokolja a jó megjelenés, az erős műszaki tartalom és nagyszerű Leica kamerák együttese. A ránézésre szinte egyforma készülékek közül vajon melyik a jobb vétel?
2023-11-21 06:05:56

2023-11-21 06:05:51

Ronaldo két gólt lőtt, nyert a Juventus - videó

A torinói csapat várhatja kedvezőbb helyzetből a kupa-elődöntő második mérkőzését.
2021-02-02 23:05:58

Kondenzációs kazán csere Budapesten és környékén.

Kondenzációs kazán csere Junkers Bosch,alkatrészek értékesítése, Gázszervíz Gázkészülék csere Budapesten Teljes körű gázkazán csere Budapesten és a környékén ! Az új jogszabályok miatt sajnos már csak kondenzációs kazánokat lehet felszerelni . Teljes körű kivitelezéssel állunk a kedves ügyfelek részére . Kémény bélelés engedélyezéssel , gázterv és gázmeo átadás, gázkészülék beszerzés , szerelés , beüzemelés . Bosch kondenzációs gázkészülék már 275000 ft- tól. Gyors szerelés akár 1-2 napon belül is ! Hívjon bizalommal ! www.gazkeszulek-szerviz- budapest.hu
2020-06-20 16:41:42

Egészséges út mindenkinek

Egészségre vágysz? Fejfájás, Fogyókora, Fáradtság, Stressz gyötör? Itt a lehetőség kipróbálni! Tény, hogy most kapsz egy 100%-os visszafizetési garanciát 60 napra. Ragaszkodom hozzá, hogy élj vele, ha úgy érzed, mert azt akarom, hogy elégedett legyél. Én már több hónapja benne vagyok MDC üzletben, így biztos vagyok benne, hogy amit kínálok, az működik. Viszont így tényleg nem kockáztatsz semmit.

2020-06-20 16:41:46

2020-06-23 11:30:09

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:11

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:44

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:22

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:58

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:06

2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:18:51

2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:13

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:19:44

2020-06-23 22:20:33

Már a második helyen a Real Madrid a La Ligában

Sorozatban negyedik sikerét aratta Zinédine Zidane csapata a spanyol élvonalban.
2020-12-20 22:06:30

Folytatni akarja az uniós biztos Magyarország és Lengyelország ellen az eljárást, ezt mondta az LMBTQ-kérdésekkel kapcsolatos vitán

A politikai zsarolás és ideológiai boszorkányüldözés semmilyen módon nem jelentheti a kiutat az esetleges nézeteltérésekből - reagált Hidvéghi Balázs.
2020-11-30 22:05:53

Így díszítették fel idén karácsonyra a Fehér Házat - fotók

Elkészítették mézeskalácsból a Fehér Ház kicsinyített mását is, amely 180 kilót nyom.
2020-11-30 22:05:53

Nagy meglepetésekkel zárult a Nicsak, ki vagyok? adása

Újabb négy jelmezes mutatkozott be a TV2 show-jában.
2020-11-29 22:07:40

Tisztifőorvos: gyakorlatilag minden településen jelen lehet a koronavírus

A magyarországi települések 85 százalékában találtak koronavírussal fertőzött személyt, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az országban mindenhol jelen lehet a vírus - mondta az országos tisztifőorvos vasárnap.
2020-11-15 20:12:49

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   rozsa sandor   •   németállás   •   f   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   fluminense   •   P   •   szótár   •   sz   •   ingatlan   •   G   •   olcs   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   megjott a magyar honvedseg elso brazil sugarhajtasu szallitogepe fotogaleria   •   a honap magyar asztrofotoja a teremtes oszlopai 2   •   meghalt piper laurie az 1970 es evek egyik legunnepeltebb filmcsillaga   •   australian open 2021 jamie murray on melbourne life quarantine football manager   •   megallitottak egy autost a somogyi rendorok ok is meglepodtek mit kaptak jogositvany helyett   •   washington az eu melle allt a kinanak husba vago eljarasnal   •   ket betegseg okozta a halalozasok tobb mint felet az europai unioban   •   felesege volt parjanak megveretesevel is meggyanusitottak az amnesty vezer testveret   •   brutalis gyilkossagert ult a szabadulasa utan pedig ismet olni keszult k andras muki eletfogytiglan varhat ra 2   •   2130or59115911andsby msbym   •   hillary clinton uzent a fanyalgoknak ez van tegyek mar tul magukat   •   az ihf elnoke remeli lehetnek nezok a ferfi vb n   •   az nba tortenelmenek legnagyobb balhejaban a sorrel lelocsolt jatekosok vertek a szurkolokat   •   puskas ocsi zelk zoltannak ugy kell rugni muveszkem   •   remek hir a jobaratok kedveloinek   •   tashkent surprising street food and underground art in uzbekistans capital   •   the unfolding of home grown fascism in capitol assault   •   nem kegyelmeztek a kommunistak a leghiresebb pesti sracnak   •   sandor ivan a mai magyar diktaturaban nincsenek akasztofak taborok es kisajatitasok   •   video megmutatta az lg milyen lehet a feltekerheto kijelzos telefonja   •   eletveszelybe kerult ket horgasz a balatonon 2   •   kisiklott a 3 as villamos kobanyan   •   csak ramutatnak az anyajegyre ezzel a kutyuvel es megmondja borrakrol van e szo 3   •   virus today vaccination efforts to end covid 19 accelerate   •   a valsag ellenere is 192 milliardos arbevetellel zarta az evet a videoton   •   at least youre not a cat congress video goes wrong   •   rejtett kamera rogzitette a bv szabadon engedett ot embercsempeszt szombathelyen video 4   •   infrastructure negotiations 4 things to watch on capitol hill   •   uj presuzemet epit a mercedes kecskemeten 2   •   www.uzletitervezocd.   •   kiderult kina kapujaban vannak az amerikai elitkatonak ebbol komoly botrany lehet   •   szijjarto peter ma kijevben egyeztet az ukran kulugyminiszterrel   •   gyozelemmel bucsuzott maradonatol a napoli   •   gulyas gergely marcius 1 ig maradnak a jarvanyugyi korlatozasok 4   •   tavaly meg katasztrofa volt most mar a klub hos megmentoje   •   banhidi bencevel es gyori matyassal itt a wgsm tv masodik adasa   •   machine gun kelly recalls being with taylor hawkins days before he died   •   hadas alfred bejelentkezett nagy o nati sziveert es ez meg nem minden   •   iranyithatatlanul vagodott a tomegbe a versenyauto hatalmas panik tort ki ujabb sokkolo felvetel kerult elo a halalos ralibalesetrol video 3   •   papirmentes berszamfejtes ma mar nem lehetetlen   •   hpindexphpoptioncomm ediqna   •   mar het amerikai egyetemen kotelezove tettek a koronavirus elleni oltast 2   •   harry herceg szuzessegerol beszelt elizabeth hurley   •   chile marks military coup as divisions continue   •   adam johnson manslaughter arrest over ice hockey players death   •   medvetamadas szetmarcangolt testtel szallitottak korhazba ket ferfit akik az erdoben letertek a turaosvenyrol 2   •   cocaine haul found after high speed boat chase   •   rendorok leptek el az utcat ebben a lakasban tortent a jozsefvarosi gyilkossag helyszini fotok   •   hutohasznalati utmutatot adott ki a nebih   •   gyakorlatilag eltuntek a hamis cd k es dvd k