Bejelentették, kit indít a Fidesz Józsefvárosban

Polgármesterként 2018 és 2019 között már vezette a VIII. kerületet.
2024-04-15 18:10:15

Lakásba zártak, és prostitúcióra akartak kényszeríteni egy kiskorú lányt a VIII. kerületben

A Fővárosi Főügyészség egy nagykorú kizsákmányolása és egy gyermek személyi szabadságának elvétele miatt emelt vádat egy nő és egy férfi ellen, a fiatalkorú társukat még körözik. A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint a 37 éves nő, valamint körözött fiatalkorú társa, akinek holléte jelenleg nem ismert, 2021 áprilisától egy VII. kerületi lakásban együtt élt a későbbi két sértettel, akik közül az egyikük kiskorú volt, emellett velük lakott egy 28 éves férfi is. A nő és társa a lakásban prostitúcióra kényszerítették a nagykorú sértettet, valamint arra, hogy az így kapott pénzt adja át nekik; a...
2024-04-03 12:07:46

Lelövési parancsot adtak ki a brit királyra

Félő volt, hogy VIII. Eduárd lepaktálhat a németekkel.
2024-03-29 10:10:54

Holttestet találtak reggel egy VIII. kerületi lakásban, gyilkosság történt

A gyilkost nagy erőkkel keresik a rendőrök.
2024-03-20 10:10:25

Csütörtöktől négy kerületben is forgalomkorlátozásra kell számítani

Labdarúgó-mérkőzés miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz március 21. és 25. között Budapest V., VII., VIII. és XIV. kerületében, közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden. Az Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott péntek este Törökország ellen játszik felkészülési mérkőzést a Puskás Arénában. A közlemény szerint tilos megállni március 21-én, csütörtökön 12 órától március 25-én 15 óra 30 percig az V. kerületi Erzsébet tér park felőli oldalán a Miatyánk utca és a Bécsi utca között; március 21-én 20 órától március 22-én 24 óráig a VII. és a VIII. kerületi Verseny utca min...
2024-03-19 12:10:29

Beat hónapok óta nem fizet lakbért: a Fekete Vonat sztárja egy VIII. kerületi pincében él

A Fekete Vonat zenésze, Beat egy VIII. kerületi pincehelyiségben húzza meg magát, azonban, kiderült, hogy még azt sem tudja kifizetni. Egy hétre bérelte a helyiséget egy barátjával, azonban azóta sem költözött még ki, pedig már rég nem fizeti a bérleti díjat.
2024-03-14 08:06:22

2024-03-14 08:06:03

Ellopta az autót, majd padlógázzal menekült, és mindent borított a VIII. kerületi férfi

Videón, ahogy valaki élt a lehetőséggel, és ámokfutásba kezdett.
2024-03-08 15:11:45

Ellopta az autót, majd padlógázzal menekült, és mindent borított a VIII. kerületi férfi

Videón, ahogy valaki élt a lehetőséggel, és ámokfutásba kezdett.
2024-03-08 15:08:08

Amikor VIII. Eduárd utolsó királyi rendelkezéseként lemondott a brit trónról, a korábbi 100 év egyik legbotrányosabb tettét hajtotta végre a királyi családban.
2023-12-11 20:06:30

Amikor VIII. Eduárd utolsó királyi rendelkezéseként lemondott a brit trónról, a korábbi 100 év egyik legbotrányosabb tettét hajtotta végre a királyi családban.
2023-12-11 20:06:18

Amikor VIII. Eduárd utolsó királyi rendelkezéseként lemondott a brit trónról, a korábbi 100 év egyik legbotrányosabb tettét hajtotta végre a királyi családban.
2023-12-11 20:06:03

Felcsaptak a lángok a Blaha Lujza téren

Műanyag- és papírrekeszek kaptak lángra.
2023-12-07 16:07:58

Razzia a VIII. kerületben: TEK-esek kapcsolták le a balkáni drogbanda fejét

Már évek óta nyomoztak a férfi után, aki
2023-11-15 10:07:26

Razzia a VIII. kerületben: TEK-esek kapcsolták le a balkáni drogbanda fejét

Már évek óta nyomoztak a férfi után, aki
2023-11-15 10:06:52

Razzia a VIII. kerületben: TEK-esek kapcsolták le a balkáni drogbanda fejét

Már évek óta nyomoztak a férfi után, aki
2023-11-15 10:06:09

Húsz méter magasra csapott fel a víz a VIII. kerületben, ami aztán elárasztotta az egész utcát

Valószínűleg teljesen kidőlt egy tűzcsap.
2023-11-02 16:10:06

Eltűnt egy 62 éves férfi a VIII. kerületből ? Ön látta?

A rendőrség jelenleg is keresi Györfi Lajost, aki 2023. október 15-én a VIII. kerületből ismeretlen helyre távozott.
2023-10-16 18:06:38

Eltűnt egy 62 éves férfi a VIII. kerületből ? Ön látta?

A rendőrség jelenleg is keresi Györfi Lajost, aki 2023. október 15-én a VIII. kerületből ismeretlen helyre távozott.
2023-10-16 18:06:32

Eltűnt egy 62 éves férfi a VIII. kerületből ? Ön látta?

A rendőrség jelenleg is keresi Györfi Lajost, aki 2023. október 15-én a VIII. kerületből ismeretlen helyre távozott.
2023-10-16 18:06:07

Lovari nyelvtanfolyam Budapesten!

Cigány (lovari) nyelvoktatás, középfokú állami nyelvvizsgára szakszerű felkészítés (10 hét)! Vizsga- és oktatási anyagokat (órai jegyzeteket is) biztosítok cigány és magyar nyelven. A képzés helye: Orzcy Klub Bp. VIII. Orczy út 27. (A Sárkány utca és az Orczy út sarkán található az épület. Jelentkezés: az alábbi elérhetőségeken. www.ciganynyelvoktatas.hu 06-20-428-4486, 06-70-579-5983, 06-30-310-7076
2020-06-23 22:19:23

2020-06-23 22:19:34

2020-06-23 22:19:41

Kocsis Máté: Több száz milliót vesz el Pikó András a józsefvárosiaktól

A képviselő bírálta a VIII. kerület polgármesterét, hogy három adó megemeléséről döntött.
2020-11-22 19:06:08

?Ha?t akkor ez ke?sz, ennyi volt? -reagált Karácsony Orbán mai bejelentésére

A főpolgármester szerint Orbán a magyar önkormányzatiság kivégzését jelentette be. Hasonlóan vélekedett Pikó András VIII. kerületi polgármester is.
2020-12-19 16:06:17

Kigyulladt egy kilencedik emeleti lakás erkélye a VIII. kerületben

Az erkélyen tárolt tárgyak égtek három négyzetméteren.
2021-01-01 07:06:02

Az évek óta tartó tiltás ellenére több helyen is petárdáztak Budapesten

Több petárdaárust is elfogtak.
2021-01-01 10:05:59

Kórházból tűnt el, keresi a rendőrség a 31 éves nőt

A 31 éves nő szilveszterkor, engedély nélkül távozott egy VIII. kerületi egészségügyi intézetből.
2021-01-01 12:06:07

Eltűnt egy 13 éves lány Budapesten

A józsefvárosi rendőrök jelenleg is keresik.
2021-01-03 22:05:51

Megtorpedózta az állam a józsefvárosi gyermektábor évek óta húzódó befejezését

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár elutasította a VIII. kerületi önkormányzat évek óta átalakítás alatt álló káptalanfüredi gyermeküdülője átadási határidejének meghosszabbítását, és az állami támogatás visszafizetését követeli az ellenzéki vezetésű Józsefvárostól. Szabó Tünde tavaly nyáron még jóváhagyta ezeket a kéréseket. Pikó András polgámester szerint a lépéssel a gyerekeken áll bosszút a Fidesz.
2021-01-05 18:05:55

2021-01-05 18:05:56

Megtorpedózta az állam a józsefvárosi gyermektábor évek óta húzódó befejezését

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár elutasította a VIII. kerületi önkormányzat évek óta átalakítás alatt álló káptalanfüredi gyermeküdülője átadási határidejének meghosszabbítását, és az állami támogatás visszafizetését követeli az ellenzéki vezetésű Józsefvárostól. Szabó Tünde tavaly nyáron még jóváhagyta ezeket a kéréseket. Pikó András polgármester szerint a lépéssel a gyerekeken áll bosszút a Fidesz.
2021-01-05 19:07:07

2021-01-05 19:07:08

Alig egy nap alatt elfogták a Mester utcai késelőket

Egy nappal a bűncselekmény után el is fogta a rendőrség azt a társaságot, amely tegnap késelt Budapesten, a Mester utcai villamosmegállóban ? írja a Police.hu. A négyfős társaság  január 16-án délben keveredett szóváltásba egy férfivel, a társaság egyik tagja megszúrta a férfit, majd a tettesek elmenekültek. A sérültet életveszélyes sérüléssel vitték kórházba. A fővárosi nyomozók azonosították a feltételezett elkövetőket, és a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Bevetési Osztály rendőrei egy nappal később egy VII. kerületi lakásban elfogták a 21 éves K. Gergőt, a 22 éves K. Lajost és a 27 ...
2021-01-17 21:05:39

Varázsdohánnyal buktak le a VIII. kerületben

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon azt írta, hogy lakossági bejelentést kapott róla, hogy a VIII. kerületében bódult embereket láttak. A józsefvárosi rendőrök azonosítottak két nőt és egy férfit. A gyanú szerint nemcsak fogyasztották, hanem kereskedtek is a varázsdohány fantázianevű, új pszichoaktív anyaggal. Az új pszichoaktív szerek mindig kétséges összetételűek, eredetűek, ezért élettani hatásuk kiszámíthatatlan, tragikus kimenetelű lehet. Kapcsolódó Fillérekért árulják az embereket zombivá változtató varázsdohányt Az RTL Klub rejtett kamerával ment a Hős ...
2021-01-18 08:05:44

Távozott a tankerületi igazgató, aki kivett egy roma gyerekeket oktató iskolát a támogatási programból

Már nem Tolnai Marianna az igazgatója a VIII. és IX. kerületi iskolákat felügyelő tankerületi központnak, távozása okairól a Klebelsberg Központ is hallgat.
2021-01-18 18:06:26

2021-01-18 18:06:27

Eltűnt egy nyugdíjas egy budapesti kórházból

Egy VIII. kerületi egészségügyi intézményből sétált ki hajnalban észrevétlenül.
2021-01-19 11:06:11

Világháborús bombát hatástalanítanak péntek éjjel a VIII. kerületben

Világháborús bombát hatástalanítanak a honvédség tűzszerészei péntek éjjel Budapest VIII. kerületében, a Kerepesi úton. Emiatt péntek este 8 órától lezárásokra kell készülni, amelyek a Keleti pályaudvar forgalmát is érintik. Markovics Zita, a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje csütörtökön az MTI-nek elmondta: a Kerepesi út 17-nél, az egykori gumigyár területén építkezési munkálatokat végeznek, szerdán ott került elő egy robbanótest. A tűzszerész katonák megállapították, hogy egy 1938-ban, Magyarországon gyártott, ötven kilogrammos légibombát találtak. Az ilyen típusú ...
2021-01-21 17:05:39

Bombát hatástalanítanak éjjel a VIII. kerületben ? térkép

Világháborús bombát hatástalanítanak a tűzszerészek péntek éjjel Budapest VIII. kerületében, a Kerepesi úton. Előzőleg lezárják a környéket. Markovics Zita, a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-nek azt mondta: szerdán a Kerepesi úton, az egykori gumigyár területén építkezés közben került elő egy 1938-ban Magyarországon gyártott, 50 kilós  légibomba. A robbanótest élesített, mágneses gyújtószerkezettel ellátott. Ezért a hatástalanítás idejére nagyjából 300 méter sugarú körben ki kell üríteni az épületeket, lezárni a közlekedési útvonalakat. A BRFK tájékoztatása ...
2021-01-22 07:05:40

A BKK egyes járatainak közlekedését is érinti a VIII. kerületi bombahatástalanítás

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztetett: a tűzszerészi munkálatok miatt várhatóan 20.30-tól szombat hajnali 2 óráig jelentős forgalomkorlátozásra kell készülni a Kerepesi úton és az Asztalos Sándor úton. Az érintett szakaszon a BKK-járatok rövidített, illetve terelőútvonalon járnak. A lezárás miatt a 80-as trolibusz csak az Örs vezér tere és a Puskás Ferenc Stadion között jár, nem érinti a Keleti pályaudvar, az Arena Mall bevásárlóközpont és a Gumigyár megállóhelyeket. A kimaradó szakaszon a lezárás idején is menetrend szerint közleked...
2021-01-22 15:05:56

474 éve halt meg VIII. Henrik, a feleséggyűjtő

Feleségtől feleségig ? VIII. Henrik házasságai
2021-01-27 16:06:01

Krokodil miatt riasztották a VIII. kerületi tűzoltókat

2021-01-30 08:06:09

A VIII. kerület visszavonja az SZFE kancellár, Szarka Gábor kitüntetését

Pikó András nem örül, hogy kitépik a Színház-és Filmművészeti Egyetemet Józsefváros szívéből.
2021-02-04 10:06:13

Vidnyánszky ízléstelen politikai támadásnak tartaná Szarka Gábor józsefvárosi kitüntetésének visszavonását

Az Indexnek pénteken eljuttatott levelében reagált Pikó András VIII. kerületi polgármester szerdai bejelentésére Vidnyánszky Attila, miszerint Józsefváros önkormányzata a soron következő testületi ülésén indítványozni fogja az SZFE alapítványi átalakításában kulcsszerepet vállaló Szarka Gábor kitüntetésének visszavonását. A Színház- és Filmművészeti Egyetem kancellárja tíz éve vette át a Józsefvárosi Becsületkereszt nevű kitüntetést. Az SZFE kuratóriumának elnöke levelében azt írja, ?a kitüntetés visszavonása kisstílű politikai bosszú, a kerület polgáraihoz és történelméhezméltatlan pitiáners...
2021-02-05 13:05:55

Áldását adta a kormány a VIII. kerületbe tervezett MTK Sportpark megépítésére

A kormány támogatja, hogy MTK Sportpark épüljön a VIII. kerületben, ehhez állami ingatlanokat adnak át az MTK-nak.
2021-02-06 09:06:05

Áldását adta a kormány a VIII. kerületbe tervezett MTK Sportpark megépítésére

A kormány támogatja, hogy MTK Sportpark épüljön a VIII. kerületben, ehhez állami ingatlanokat adnak át az MTK-nak.
2021-02-06 09:06:06

A piros pöttyös a rongáló: milliós kár miatt keresi a rendőrség

A BRFK VIII. kerületi kapitánysága rongálás gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint egy nő január 23. és január 30. között egy Józsefvárosban parkoló városi terepjárót több helyen szándákosan megkarcolt, amellyel egy- és kétmillió forint közötti kárt okozott a járműben. A következő felvételek készültek róla: A rendőrség azt kéri, hogy aki a felvételen látható nőt felismeri, személyazonosságával, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a na...
2021-02-08 08:05:40

Inforádió: nem helyezik gondnokság alá M. Richárdot

Az InfoRádió ?megbízható forrásból? úgy tudja, hogy elutasították M. Richárd gondnokság alá helyezését kérelmező eljárást, így annak már azelőtt vége lett, hogy a gyámhivatal érdemben elkezdte volna vizsgálni az ügyet. Az InfoRádió információi szerint egy M. Richárdhoz nagyon közel álló nő kezdeményezte a VIII. Kerületi Kormányhivatal Gyámügyi Osztályán a férfi gondnokság alá helyezését. Ha valaki gondnokság hatálya alatt áll, akkor akár meg is úszhatja a felelősségre vonást ? mondta az InfoRádiónak egy volt büntetőbíró. Szeptember végén négy év fogházra és négy év közügyektől eltiltásra ítél...
2021-02-11 09:05:40

Howard Katalin húsz sem volt, amikor lefejezték

VIII. Henrik ötödik felesége (is) házasságtörés és felségárulás miatt vesztette el a fejét
2021-02-12 06:06:04

Közel tizedével drágultak az új építésű lakások Budapesten

Egy év alatt 8 százalékkal emelkedett az új építésű lakások átlagos négyzetméterára Budapesten, és már csaknem eléri az 1,1 millió forintot ? derül ki az Otthon Centrum piaci elemzéséből, amely a fővárosi lakáspiac 2020 negyedik negyedévében mért adatait összegezte. Ugyanakkor tavaly az utolsó negyedévben 25 új projektet kezdtek el a befektetők, ami a 2019 negyedik negyedévében rögzített 51-hez képest 51 százalékos csökkenés- írja az MTI. Ezentúl még az alábbi trendek uralták ezt a szegmenst: Angyalföld vezető pozíciója a beruházások számát tekintve évek óta megingathatatlan Budapesten, a le...
2021-02-15 18:05:41

Józsefvárosban vadászott áldozataira az edénykészletes csaló

Csalással gyanúsít egy 46 éves férfit a Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. Kerületi Rendőrkapitánysága ? számolt be a Police.hu rendőrségi honlap. A román állampolgár először 2020. június 5-én Józsefvárosban azzal szólított le egy idős asszonyt, hogy ajándékba adna egy drága edénykészletet, amit nem tud felvinni a repülőre. Az elkövető hazakísérte a nőt, aki végül arany ékszereket és 100 ezer forintot adott az állítólagos ajándékért. A férfi 2021. február 2-án edénykészletet és ágyneműt ígért az utcán egy másik asszonynak a VIII. kerületben. A nő lakásán 250 eurót és 32 ezer forintot adott ...
2021-02-17 07:05:39

13 éves lány tűnt el Józsefvárosból

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. Kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya körözési eljárást folytat Farkas Evelin Klementina eltűnése ügyében ? írta meg a Police.hu rendőrségi honlap. A  13 éves lány február 20-án 13 óra 45 perc körül egy VIII. kerületi gyermekotthonból ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet nem adott magáról. A rendőrök jelenleg is keresik. Farkas Evelin Klementina körülbelül 160 centiméter magas, vékony testalkatú, vörös hajú, szeme színe kék. A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. Kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a képen látható fiatal lányt felisme...
2021-02-21 07:05:45

Szén-monoxid mérgezés volt egy józsefvárosi lakásban

A mentők két embert kórházba szállítottak.
2021-02-22 19:06:00

Maszktolvajokat keres a józsefvárosi rendőrség ? videó

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. Kerületi Rendőrkapitányság rablás bűntettének gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettesek ellen.
2021-02-26 23:11:34

Budapesti kórházból tűnt el egy 68 éves asszony

A rendőrség jelenleg is keresi Mező Antalnét.
2021-02-27 16:06:03

Kórházból tűnt el egy 68 éves nő Budapesten

Eltűnt Mező Antalné, írja a police.hu. A rendelkezésre álló adatok szerint a 68 éves nő 2021. február 27-én 10 óra 30 perc körül Budapesten, egy VIII. kerületi kórházból ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet nem adott magáról, a rendőrök jelenleg is keresik. Mező Antalné körülbelül 160 centiméter magas, átlagos testalkatú, haja rövid, őszes. Eltűnésekor viselt ruházatáról annyi információ áll rendelkezésre, hogy egy fekete kötött pulóver volt rajta. A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. Kerületi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható Mező Antalnét felismeri, tartózkodási hely...
2021-02-27 16:06:19

Budapesti kórházból tűnt el egy 68 éves asszony

A rendőrség jelenleg is keresi Mező Antalnét.
2021-02-27 16:06:44

Eltűnt 15 éves lányt keres a rendőrség

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. Kerületi Rendőrkapitánysága keresi az ismeretlen helyen tartózkodó 15 éves Putnoki Ramóna Edinát ? közölte honlapján a rendőrség. Mint írták, a 15 éves lány 2021. február 26-án 19 óráig engedélyezett kimenőjéről nem tért vissza egy VIII. kerületi gyermekotthonba, azóta ismeretlen helyen tartózkodik, életjelet nem adott magáról. Putnoki Ramóna Edina 170 centiméter magas, átlagos testalkatú, hosszú, barna haja és barna szeme van. Eltűnésekor fekete kabátot, farmernadrágot és sportcipőt viselt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. Kerületi Rendőrkapitány...
2021-02-28 08:06:45

Látta valahol? Ezt a fiatal budapesti nőt keresi a rendőrség

A 23 éves Aranyos Katalin Katrin a VIII. kerületből tűnt el, a rendőrség keresi.
2021-03-01 22:05:55

Ennyivel nőttek az albérletárak a korlátozások bevezetése óta Budapesten

A korlátozó intézkedések tavaly márciusi bevezetése óta Budapesten tíz százalékkal emelkedtek az albérletárak kivéve a VIII. és IX. kerületet - közölte az Otthon Centrum az MTI-vel szerdán.
2021-03-03 15:05:54

2021-03-03 15:06:02

Tizedével drágult az albérlet a fővárosban

A fővárosban csak a VIII. és a IX. kerület stagnál.
2021-03-03 19:05:59

Tizedével drágult az albérlet a fővárosban

A fővárosban csak a VIII. és a IX. kerület stagnál.
2021-03-03 19:06:34

Eltűnt egy kamasz lány Józsefvárosból

Fazekas Adriennt két napja nem látta senki.
2021-03-04 10:06:40

Józsefvárosi lakásban bujkált a lengyel túszejtő

Hazájában emberrablás, túszejtés és fegyveres rablás miatt adtak ki elfogatóparancsot egy lengyel állampolgár ellen, akinek a magyar hatóságok egy budapesti bérelt lakásban bukkantak a nyomára, itt bujkált a rendőrség honlapja szerint. A Terrorelhárítási Központ műveleti egysége március 7-én egy józsefvárosi társasházban fogta el a 24 éves lengyel állampolgárt, akit a VIII. Kerületi Rendőrkapitányságra állítottak elő. A férfit kiadatási tárgyalásáig őrizetbe vették.? The post Józsefvárosi lakásban bujkált a lengyel túszejtő first appeared on 24.hu.
2021-03-10 07:06:01

Jámbor András, a Mérce korábbi főszerkesztője is indul az előválasztáson

Jámbor András, a Mérce alapítója és korábbi főszerkesztője is elindul az ellenzéki előválasztáson ? tudta meg a 24.hu. A lakóhelye szerinti körzetben, Budapest 6. számú egyéni választókerületében indul, ami a VIII. és a IX. kerület körúton kívüli részeit foglalja magába. Az elmúlt 12 évben mindig ott voltam a háttérben, szerveztem, írtam, beszéltem, de most itt az ideje, hogy előrelépjek, és a körülöttem lévő közösséget megszervezve cselekedjek is, bekapcsolódjak a Fidesz leváltásáért szerveződő koalícióba ? indokolta az indulását Jámbor, aki a kampányában egy ?közösségi, gondoskodó Magyarors...
2021-03-13 11:07:30

Kész rejtély: nyoma veszett egy 52 éves budapesti férfinek

Eltűnése miatt keresik a VIII. kerületi rendőrök az 52 éves Vágó Sándort.
2021-03-19 08:05:55

Segítsen megtalálni: kórházból tűnt el ez a 31 éves férfi ? fotó

A budapesti rendőrök a lakosság segítségét kérik annak a 31 éves férfinak a megtalálásához, aki egy VIII. kerületi kórházból tűnt el.
2021-03-22 07:05:57

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   pepper x   •   aproka1   •   a33proka1   •   travis kelce   •   elmar wepper   •   rozsa sandor   •   m   •   haszn   •   K   •   banyai noemi   •   pro   •   N   •   f   •   tes   •   b   •   aza   •   H   •   sz   •   P   •   németállás   •   mag   •   jazz   •   fhgperapro   •   perapro   •   R   •   G   •   J   •   bogdan adam   •   L   •   xn aprka1 dxa   •   xiaomi 14   •   S   •   cig   •   eb   •   oldal   •   post malone   •   egynyari urom   •   suhgfhgperapro   •   t   •   tan   •   netapro   •   apropiaza   •   ftp   •   aproplaza   •   ak   •   000   •   eladojavitas  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   BandogOR1591=(SELECT 1591FROMPG_SLEEP(32) )   •   meghosszabbithatjak   •   73j7a07773j777173j7a 02   •   6553320ll2065533sleh et206553320s2065533g   •   opelcampoh   •   kiegsztAND7174=7170R Gvl   •   24ingyenindex.phpopt ioncom_jwhmcs   •   cascada   •   6702   •   PHP1111111111111"UNI ONSELECTCHAR(45,120, 49,45,81,45),CHAR(45 ,120,50,45,81,45)   •   csigolyáját   •   csďż˝kkenteni   •   soroz   •   szivesebben   •   06206194036zlogjegyi srdekelindexphpoptio ncombcarsssyndicator   •   10ezerforint   •   4448)   •   9337unionallselect31 ,31,31,31,31,31,31,3 1,31,31,31,31,31,31, 31,31,31,31,31,31,31 ,31,31,31,31,31,31,c oncat0x7176627171,0x 4f687368506665445766 ,0x71787a7871,31,31, 31,31,31,31,31,31,31 ,31,31,31   •   Bandog`=`Bandog`ANDJ   •   ozeneANDSLEEP(3)oRDe RBY160   •   dokumentumszerű   •   fiola hosse valt ronaldo kolazott a kapusok szerencsetlenkedtek a foci eb 10 legemlekezetesebb pillanata 2   •   luxusyacht   •   Szentes   •   akciós játék   •   myvipnews   •   kutyt   •   internetesotthonv   •   999999.9unionallsele ct0x3130323534383030 3536,0x3130323534383 0303536,0x3130323534 3830303536,0x3130323 5343830303536,0x3130 3235343830303536   •   nagy sandor szinesz   •   falazi   •   izraeli irani haboru   •   1em   •   afrikaihajafrohajhaj fon   •   03g130073doptioncomh   •   simple pay   •   alacsonykaaa12ltsaaa   •   pulzusďż˝snyelvdiagn osztika   •   dohanyza   •   .lvimrc   •   20aa20da20aalaalaaas   •   15 ezer kilometerre magyarorszagtol is sirtak a szurkolok fiola attila golja utan   •   lehajrďż˝zta   •   06706655270   •   ablam   •   l1400   •   Pvp800   •   30phpoptioncomfabrik   •   Band   •   Mercedest  

srv.38.