Geomágneses vihar és sarki fény volt Magyarországon

Mutatjuk a részleteket!
2024-05-11 10:08:47

Örülhet, aki szeretne még sarki fényt látni Magyarországon

A vártnál is erősebb, G5 fokozatú geomágneses vihar zajlott le éjszaka, ilyen utoljára 2003. novemberben történt. Nem csoda, hogy egészen elképesztő színű és megjelenésű sarki fényt csodálhattunk meg szerte az országban, írja az Időkép. Eleinte nagyon sok helyen fátyolok zavarták az észlelést, később szerencsére azonban csökkent a felhőzet és egyre többfelé lehetett megpillantani ezt a ritka eseményt. A ritka némileg túlzás, ugyanis idén már ötödik alkalommal tűnt fel felettünk, az viszont meglehetősen ritka, hogy szabad szemmel is látni lehessen. A sarki fény először mindent pirosas-rózsaszín...
2024-05-11 10:07:28

Csodás fényekben pompázott az ég a sarki fénynek hála - képgaléria

2005 óta a legerősebb geomágneses vihar érte el a Földet péntek este, ennek köszönhetően Magyarországról, még a déli részekről is jól látható volt a sarki fény.
2024-05-11 09:09:48

2024-05-11 09:09:33

Különleges sarki fény borította az eget - gyönyörű felvételek készültek az égi jelenségről

Elképesztő látványban lehetett része azoknak, akik tegnap éjszaka ébren maradtak éjfél után. Hazánkból is látható volt ugyanis a sarki fény, amit a geomágneses vihar hozott magával.
2024-05-11 09:06:40

2024-05-11 09:06:04

2024-05-11 09:05:46

Megérkezett a geomágneses vihar

2024-05-10 22:07:28

Nyilatkozott a harkivi kormányzó: heves harcok folynak az orosz-ukrán határon

Az orosz megszálló erők jelentősen növelték támadásaikat a kelet-ukrajnai Harkiv megyében, ahol heves harcok folynak, főként a régió északi, orosz határ menti része van veszélyben - közölte Oleh Szinyehubov, a megye kormányzója pénteken a Telegramon.
2024-05-10 18:07:20

Olyan erős geomágneses vihar érkezik, amilyenre húsz éve nem volt példa

Viszont kicsi az esélye annak, hogy szombaton újból gyönyörködhetünk a sarki fényben.
2024-05-10 16:11:36

Olyan erős geomágneses vihar érkezik, amilyenre húsz éve nem volt példa

Viszont kicsi az esélye annak, hogy szombaton újból gyönyörködhetünk a sarki fényben.
2024-05-10 16:11:06

Olyan erős geomágneses vihar érkezik, amilyenre húsz éve nem volt példa

Viszont kicsi az esélye annak, hogy szombaton újból gyönyörködhetünk a sarki fényben.
2024-05-10 16:11:02

Erős geomágneses vihar éri el a Földet hétvégén

2024-05-10 15:08:15

Két embert kórházban ápolnak, miután egy tornádó végigsöpört az ausztráliai Bunbury városán. A vihar egy szabadidőközpont azon részeit rongálta meg, amelyben többtucatnyi gyermek tartózkodott, de egy helyi börtön tetejét is leszakította.
2024-05-10 13:06:48

2024-05-10 13:06:22

2024-05-10 13:05:55

Heves geomágneses vihar várható a napkitörés miatt

Ennek eredményeképp látványos égi jelenséget is megcsodálhatunk.
2024-05-10 11:10:24

Néhány óra, és hatalmas napkitörés éri el a Földet - Elképesztő jelenségnek lehetünk szemtanúi

Szombatra virradóra várhatóan eléri a Földet a csütörtöki napkitörés szele. Amennyiben napkelte előtt érkezik, úgy lehetséges, hogy a sarki fényt szabad szemmel is meg lehet majd figyelni - írja az Időkép.
2024-05-10 11:07:16

Sokkoló felvétel készült az adácsi vonatbalesetről: a kamion és a tehervonat sem fékezett a brutális ütközés előtt

Nyilvánosságra hozták az adácsi vonatbalesetről készült videót: a felvételből kiderül, hogy egyik jármű sem lassított a brutális ütközés előtt.
2024-05-10 08:06:35

2024-05-10 08:06:17

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-23 22:01:12

klima

Vállalom új klíma készülékek beszerzését, beüzemelését. Bármilyen típusú, teljesítményű klíma esetén. Rövid határidővel. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz éves gyakorlattal. Klíma Borsod és Heves megyében. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:14:25

klima

Légkondícionáló beszerelése, nagyon rövid határidővel, akár öt év garanciával. Alacsony fogyasztású (A+++) inverteres klímák beüzemelése. Márkától függetlenül, bármely tipus felszerelését vállalom. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz év gyakorlattal, minőségi anyagokkal. Klíma Borsod , Heves , Pest , megye területén. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:14:25

klima szerelő

Klíma szerelés, beüzemelés, felszerelés garanciával. Fűtésre optimalizált hűtőközeggel, A+++ os készülékekkel. Rövid vállalási határidővel, tizenöt éves tapasztalattal, szükséges engedélyekkel. Electrolux, Gree, Daikin, Panasonic, Samsung, Cascade, Midea stb.Klíma Borsod , Heves , megyékben. Miskolc , Mezőkövesd , Gyöngyös , Eger Tel: 0620/9356868
2020-06-23 22:14:26

klima szerelő

Klíma szerelés, beüzemelés, felszerelés versenyképes áron. Márkától függetlenül, bármely tipus felszerelését vállalom. 2019 Júniusi akció: 3,5 Kw-os, inverteres, hűtő-fűtő, plazmaszűrős, 5 év garanciás wifi-s klíma beszereléssel már 197.000 Forinttól. Klíma Borsod és Heves megye területén. 06-20-935-68-68
2020-06-23 22:14:27

klima

Klíma , légkondícionáló beszerelés pár napos határidővel, akár 5év garanciával. Márkától függetlenül, bármilyen tipusú új inverteres készüléket beszerelünk. Klíma Borsod Heves Pest megyében.06-20-935-68-68

2020-06-23 22:14:42

klima

Légkondícionáló beszerelése, nagyon rövid határidővel, akár öt év garanciával. Alacsony fogyasztású (A+++) inverteres klímák beüzemelése. Márkától függetlenül, bármely tipus felszerelését vállalom. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz év gyakorlattal, minőségi anyagokkal. Klíma Borsod , Heves , Pest , megye területén. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:14:43

klima szerelő

Klíma szerelés, beüzemelés, felszerelés garanciával. Fűtésre optimalizált hűtőközeggel, A+++ os készülékekkel. Rövid vállalási határidővel, tizenöt éves tapasztalattal, szükséges engedélyekkel. Electrolux, Gree, Daikin, Panasonic, Samsung, Cascade, Midea stb.Klíma Borsod , Heves , megyékben. Miskolc , Mezőkövesd , Gyöngyös , Eger Tel: 0620/9356868
2020-06-23 22:14:44

klima szerelő

Klíma szerelés, beüzemelés, felszerelés versenyképes áron. Márkától függetlenül, bármely tipus felszerelését vállalom. 2019 Júniusi akció: 3,5 Kw-os, inverteres, hűtő-fűtő, plazmaszűrős, 5 év garanciás wifi-s klíma beszereléssel már 197.000 Forinttól. Klíma Borsod és Heves megye területén. 06-20-935-68-68
2020-06-23 22:14:44

klima

Klíma , légkondícionáló beszerelés pár napos határidővel, akár 5év garanciával. Márkától függetlenül, bármilyen tipusú új inverteres készüléket beszerelünk. Klíma Borsod Heves Pest megyében.06-20-935-68-68
2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:36

klima

Légkondícionáló beszerelése, nagyon rövid határidővel, akár öt év garanciával. Alacsony fogyasztású (A+++) inverteres klímák beüzemelése. Márkától függetlenül, bármely tipus felszerelését vállalom. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz év gyakorlattal, minőségi anyagokkal. Klíma Borsod , Heves , Pest , megye területén. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:15:36

klima szerelő

Klíma szerelés, beüzemelés, felszerelés garanciával. Fűtésre optimalizált hűtőközeggel, A+++ os készülékekkel. Rövid vállalási határidővel, tizenöt éves tapasztalattal, szükséges engedélyekkel. Electrolux, Gree, Daikin, Panasonic, Samsung, Cascade, Midea stb.Klíma Borsod , Heves , megyékben. Miskolc , Mezőkövesd , Gyöngyös , Eger Tel: 0620/9356868
2020-06-23 22:15:37

klima szerelő

Klíma szerelés, beüzemelés, felszerelés versenyképes áron. Márkától függetlenül, bármely tipus felszerelését vállalom. 2019 Júniusi akció: 3,5 Kw-os, inverteres, hűtő-fűtő, plazmaszűrős, 5 év garanciás wifi-s klíma beszereléssel már 197.000 Forinttól. Klíma Borsod és Heves megye területén. 06-20-935-68-68
2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:21

2020-06-23 22:16:22

klima szerelő

Klíma szerelés, beüzemelés, felszerelés versenyképes áron. Márkától függetlenül, bármely tipus felszerelését vállalom. 2019 Júniusi akció: 3,5 Kw-os, inverteres, hűtő-fűtő, plazmaszűrős, 5 év garanciás wifi-s klíma beszereléssel már 197.000 Forinttól. Klíma Borsod és Heves megye területén. 06-20-935-68-68
2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:57

2020-06-23 22:16:58

klima szerelő

Klíma szerelés, beüzemelés, felszerelés versenyképes áron. Márkától függetlenül, bármely tipus felszerelését vállalom. 2019 Júniusi akció: 3,5 Kw-os, inverteres, hűtő-fűtő, plazmaszűrős, 5 év garanciás wifi-s klíma beszereléssel már 197.000 Forinttól. Klíma Borsod és Heves megye területén. 06-20-935-68-68
2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:04

klima

Légkondícionáló beszerelése, nagyon rövid határidővel, akár öt év garanciával. Alacsony fogyasztású (A+++) inverteres klímák beüzemelése. Márkától függetlenül, bármely tipus felszerelését vállalom. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz év gyakorlattal, minőségi anyagokkal. Klíma Borsod , Heves , Pest , megye területén. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:18:05

klima szerelő

Klíma szerelés, beüzemelés, felszerelés garanciával. Fűtésre optimalizált hűtőközeggel, A+++ os készülékekkel. Rövid vállalási határidővel, tizenöt éves tapasztalattal, szükséges engedélyekkel. Electrolux, Gree, Daikin, Panasonic, Samsung, Cascade, Midea stb.Klíma Borsod , Heves , megyékben. Miskolc , Mezőkövesd , Gyöngyös , Eger Tel: 0620/9356868
2020-06-23 22:18:06

2020-06-23 22:18:49

klima

Légkondícionáló beszerelése, nagyon rövid határidővel, akár öt év garanciával. Alacsony fogyasztású (A+++) inverteres klímák beüzemelése. Márkától függetlenül, bármely tipus felszerelését vállalom. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz év gyakorlattal, minőségi anyagokkal. Klíma Borsod , Heves , Pest , megye területén. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:18:50

klima szerelő

Klíma szerelés, beüzemelés, felszerelés garanciával. Fűtésre optimalizált hűtőközeggel, A+++ os készülékekkel. Rövid vállalási határidővel, tizenöt éves tapasztalattal, szükséges engedélyekkel. Electrolux, Gree, Daikin, Panasonic, Samsung, Cascade, Midea stb.Klíma Borsod , Heves , megyékben. Miskolc , Mezőkövesd , Gyöngyös , Eger Tel: 0620/9356868
2020-06-23 22:18:51

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:11

klima

Légkondícionáló beszerelése, nagyon rövid határidővel, akár öt év garanciával. Alacsony fogyasztású (A+++) inverteres klímák beüzemelése. Márkától függetlenül, bármely tipus felszerelését vállalom. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz év gyakorlattal, minőségi anyagokkal. Klíma Borsod , Heves , Pest , megye területén. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:19:12

klima szerelő

Klíma szerelés, beüzemelés, felszerelés garanciával. Fűtésre optimalizált hűtőközeggel, A+++ os készülékekkel. Rövid vállalási határidővel, tizenöt éves tapasztalattal, szükséges engedélyekkel. Electrolux, Gree, Daikin, Panasonic, Samsung, Cascade, Midea stb.Klíma Borsod , Heves , megyékben. Miskolc , Mezőkövesd , Gyöngyös , Eger Tel: 0620/9356868
2020-06-23 22:19:13

klima szerelő

Klíma szerelés, beüzemelés, felszerelés versenyképes áron. Márkától függetlenül, bármely tipus felszerelését vállalom. 2019 Júniusi akció: 3,5 Kw-os, inverteres, hűtő-fűtő, plazmaszűrős, 5 év garanciás wifi-s klíma beszereléssel már 197.000 Forinttól. Klíma Borsod és Heves megye területén. 06-20-935-68-68
2020-06-23 22:19:13

klima

Klíma , légkondícionáló beszerelés pár napos határidővel, akár 5év garanciával. Márkától függetlenül, bármilyen tipusú új inverteres készüléket beszerelünk. Klíma Borsod Heves Pest megyében.06-20-935-68-68
2020-06-23 22:19:14

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-23 22:19:14

klima

Vállalom új klíma készülékek beszerzését, beüzemelését. Bármilyen típusú, teljesítményű klíma esetén. Rövid határidővel. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz éves gyakorlattal. Klíma Borsod és Heves megyében. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:19:24

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   jazz   •   pro   •   b   •   apróhirdetés   •   tes   •   fluminense   •   K   •   youtube   •   mag   •   H   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   J   •   eb   •   németállás   •   f   •   budapest   •   vacsoracsata   •   perapro   •   P   •   rozsa sandor   •   ingatlan   •   L   •   aza   •   sz   •   szótár   •   G   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   aquapol szigeteles lemezbeutes injektalas szigeteles falszaritas epuletdiagnosztika nedvessegmeres felmeres arajanlat adas veteli szakertes ertekeles tanacsadas 38   •   itt az ujabb mob botrany tobbmillios szabalytalan kifizetesek a kulcsar krisztian vezette magyar olimpiai bizottsagban   •   hidveghi balazs mostantol az europol tagjakent vedi europa biztonsagat   •   divat min   •   koronavirus 875 uj fertozottet regisztraltak elhunyt 68 beteg   •   rogan ujra megnosult orbannak tovabbra sincs megtakaritasa hadhazy 5 millios adomanyt kapott   •   alighanem visszavonult minden idok egyik legnagyobb bajnoka   •   diszkr   •   elaltattak nivat a fovarosi allatkert tigriset foto   •   orult erotika a plasztikerdoben   •   nourin mohamed siddig the african art of reciting the koran   •   diszcsomagol   •   szijjarto peter magyarorszag hatarozottan eliteli az izraelt ert tamadast   •   hetfotol birosagi targyalast sem tartanak szemelyes jelenlettel   •   jo hir jott a kutakrol csokken a benzin ara mutatjuk mikortol es mennyivel tankolhatunk olcsobban   •   kina strategiai partnerei lettek es most lehet hogy lemondhatnak az eu tagsagrol 2   •   disco t   •   izrael beengedi az uzemanyagot a gazai ovezetbe   •   europes covid crisis pits vaccinated against unvaccinated   •   coronavirus why south africa has yet to roll out vaccines   •   18 karatos aranybol keszult 6 millio dollaros vecekagylot lopott el egy ferfi   •   baleset es piros zaszlo vetett veget a harmadik szabadedzesnek las vegasban   •   local authorities prohibit polish road hauliers from blocking border in dorohusk   •   vadat emeltek a sachenhauseni koncentracios tabor egykori ore ellen   •   diagn   •   diab   •   marcius 15 van magyar szinekbe oltozott a dubaji burdzs kalifa 2   •   few reasons for optimism after antony blinkens diplomatic dash   •   majdnem halalra verte dorogon a volt baratnoje uj szerelmet   •   devizakeresked   •   visszaeses az ujonnan regisztralt fertozottek szamaban   •   szabalytalanul bekotott kemeny okozot szen monoxid mergezest egy idosotthonban 2   •   a nap legfontosabb hirei 2022 09 04   •   deszikk   •   deszik   •   mianmari polgarhaborura figyelmeztet moszkva 2   •   season delayed as australian and chinese gps postponed   •   lelket az ordognek a meccset a maffianak adta   •   ket ujabb ferfit vadoltak meg a maltai ujsagirono meggyilkolasaval   •   dermat   •   dunavarsanyi gyilkossag letartoztattak az apat es a fiat   •   depreszi   •   utmutato keszult a furt kutak uj szabalyozasahoz   •   denguyencongmusic   •   tudomanyos celbol 15 onkentes vonult el egy franciaorszagi barlangba   •   egy igazi ferfi birja a piat es szereti is   •   vastag csaba a szepsege mellett a tradicionalis neveltetest szereti uj parjaban   •   kiderult hany meccsre tiltjak el lionel messit   •   koronavirus fertozessel kerult korhazba a 100 eves tom moore aki milliardokat gyujtott a brit egeszsegugynek   •   dekort