Videón, ahogy egy férfi lenyúl 234 ezer forintnyi valutát az autó tetején felejtett tárcából

Vádat emelt a Győri Járási Ügyészség egy férfival szemben, aki tavaly télen több százezer forintnyi valutát lopott egy autón hagyott pénztárcából. A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a 22 éves férfi egy győri parkolóházban pillantotta meg az autón felejtett pénztárcát. Odament, magához vette, majd kivette a  benne lévő pénzt, és visszatette az autó tetejére. A lopással okozott 234 ezres kárt az elkövető a nyomozás során megtérítette. A lopással vádolt férfi akár két év letöltendőt is kaphat. The post Videón, ahogy egy férfi lenyúl 234 ezer forintnyi valutát az autó te...
2024-05-06 16:07:33

A mugellói szezonnyitány után a magyar versenyző a hátát mutatja a mezőnynek

Válint Bence a hét végi futamokon második és első helyet szerzett.
2024-05-06 13:09:55

A mugellói szezonnyitány után a magyar versenyző a hátát mutatja a mezőnynek

Válint Bence a hét végi futamokon második és első helyet szerzett.
2024-05-06 13:07:11

Egyetlen ábra mutatja az orosz csapatok tavaszi előretöréseit

Az oroszok Donyeck megyében több települést is elfoglaltak, kihasználva a fölényüket. Nemrégiben egy olyan felvételt is nyilvánosságra hoztak, amelyen pontosan követhető, hogy ez mit jelentett számukra.
2024-05-05 15:07:03

Az AI-meteorológus után itt az első magyar virtuális influenszer

Egy fontos ügy miatt hozták létre.
2024-05-03 10:09:35

Megérkezett Magyarország első AI-influenszere, Aisa, aki elsősorban edukálni szeretné az internetfelhasználókat.
2024-05-03 10:05:56

Videón, ahogy az oroszok megsemmisítik az egyik legmodernebb ukrán légvédelmi rendszert

Ukrajna több, modern légvédelmi rendszert is kapott az oroszokkal vívott háború során, amelyet rendszeresen használnak a támadások elhárítására. Nem minden akció ellen képesek azonban megfelelően védekezni, ezt bizonyítja a nemrégiben előkerült felvétel.
2024-05-02 22:07:28

Videón egy tipikus baleset, amely motorosokkal történik

2024-05-02 09:10:31

Videón mutatták be a kínai holdbázis látványterveit

2024-05-02 08:08:38

Hajmeresztő dologra vállalkozott egy influenszer: Spanyolországig ment randizni, elképesztő vége lett

Egy online társkeresőn ismerkedett meg partnerével az a brit influenszer, aki később Spanyolországig utazott a randevúért, és még közös tetoválást is készített az újonnan megismert randipartnerrel.
2024-05-01 22:07:23

2024-05-01 22:06:55

2024-05-01 22:06:37

Betiltották a túl egyszerű jelszavakat

Más fontos kötelezettségük is lesz a neten lógó kütyük gyártóinak.
2024-05-01 08:07:24

Hatalmas karambol az M3-ason: ketten megsérültek, videón a mentés

Frontális karambol történt a XV. kerületben, a fővárosi katasztrófavédelem munkatársai a két ütköző autó utasait hosszas küzdelem után, feszítő-vágó eszközök segítségével tudták kiszabadítani a teljesen összeroncsolódott autókból.
2024-04-30 09:07:47

2024-04-30 09:07:15

2024-04-30 09:06:47

Emberkereskedelem vádjával néz szembe a világhírű influenszer, bíróság elé állítják

Az Egyesült Királyság is kiadatásukat kérte, de erre csak az eljárás után kerülhet sor.
2024-04-27 20:08:04

Ingyenes Társkereső

Találd meg a párod! A regisztráció ingyenes és az után is! Ingyenes tagsággal rendelkező felhasználóinknak, a napi üzenetküldés mellett, lehetőségük van több ezer társkereső fényképes profilja közt válogatni. www.felszedlek.hu
2020-06-20 16:41:47

FA aprító egység ágaprító gép gallyaprító gép RS102+H

Eladó faaprító egység 10 cm átmérőig. Az egység minőséges anyagból CNC gépeken van legyártva. Használható kistratkorokhoz /13 HP-tól/. A kések HARDOX aczélból készültek. 3+3 drb.- allíthatók és élezhetők. Paraméterek : - a hasgató anyag vastagsága 10 cm-ig - a darabolt anyag hossza 6-16m-ig - minimális fordulatszám –540/percz - maximális fordulatszám - 1000/percz - kés vastagság - 12 mm - kés szélesség - 180 mm - súlya - 230 kg A faaprító ideális asztalos mühely, fürésztelepek, fakitermelés, erdőtakarítás, parkok fahulladékának feldolgozására. Faaprító gép...
2020-06-23 11:30:09

Ingyenes Társkereső

Találd meg a párod! A regisztráció ingyenes és az után is! Ingyenes tagsággal rendelkező felhasználóinknak, a napi üzenetküldés mellett, lehetőségük van több ezer társkereső fényképes profilja közt válogatni. www.felszedlek.hu
2020-06-23 11:30:10

FA aprító egység ágaprító gép gallyaprító gép

Eladó faaprító egység 10 cm átmérőig. Az egység minőséges anyagból CNC gépeken van legyártva. Használható kistratkorokhoz /13 HP-tól/. A kések HARDOX aczélból készültek. 3+3 drb.- allíthatók és élezhetők. Paraméterek : - a hasgató anyag vastagsága 10 cm-ig - a darabolt anyag hossza 6-16m-ig - minimális fordulatszám –540/percz - maximális fordulatszám - 1000/percz - kés vastagság - 12 mm - kés szélesség - 180 mm - súlya - 230 kg A faaprító ideális asztalos mühely, fürésztelepek, fakitermelés, erdőtakarítás, parkok fahulladékának feldolgozására. Faaprító g...

2020-06-23 22:01:05

2020-06-23 22:01:06

2020-06-23 22:01:12

2020-06-23 22:14:23

Ingyenes Társkereső

Találd meg a párod! A regisztráció ingyenes és az után is! Ingyenes tagsággal rendelkező felhasználóinknak, a napi üzenetküldés mellett, lehetőségük van több ezer társkereső fényképes profilja közt válogatni. www.felszedlek.hu
2020-06-23 22:14:24

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

Ingyenes Társkereső

Találd meg a párod! A regisztráció ingyenes és az után is! Ingyenes tagsággal rendelkező felhasználóinknak, a napi üzenetküldés mellett, lehetőségük van több ezer társkereső fényképes profilja közt válogatni. www.felszedlek.hu
2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:15:39

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:20

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:56

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:09

Ingyenes Társkereső

Találd meg a párod! A regisztráció ingyenes és az után is! Ingyenes tagsággal rendelkező felhasználóinknak, a napi üzenetküldés mellett, lehetőségük van több ezer társkereső fényképes profilja közt válogatni. www.felszedlek.hu
2020-06-23 22:19:10

2020-06-23 22:19:14

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   haszn   •   m   •   ftp   •   pro   •   Leverkusen   •   apróhirdetés   •   jazz   •   f   •   R   •   rozsa sandor   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   K   •   H   •   tes   •   fhgperapro   •   németállás   •   youtube   •   eb   •   vacsoracsata   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   J   •   aza   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   mp warns ukraine could compete with israel for critical artillery shells possibly patriot missiles   •   ferenc papa konyorgom allitsuk meg a civilizacio hajotoreset   •   milyen stilusu ferfi farmerek a legdogosebbek mostansag x   •   colonial pipeline us recovers most of ransom justice department says   •   harom megye kivetelevel mindenhol karokat okozott a penteki iteletido   •   a haziorvos is felirhatja ezentul a koronavirusos betegeknek a favipiravir gyogyszert   •   food is on the ballot in brazils contentious presidential vote   •   at derek chauvins murder trial echoes of guilt over george floyds death   •   leaked documents appear to confirm a russian plot to support trump in 2016 guardian report says   •   a katonasag visszahelyezte hivatalaba a korabban puccsal eltavolitott szudani kormanyfot 3   •   dogos kollo babett macskanonek oltozve zarja az evet 2   •   a kulfoldi tb jogviszonyt is elfogadjak az otthonfelujitasi tamogatas igenylesenel   •   a szakszervezet nem irja ala a 4 szazalekos minimalber emelesrol szolo megallapodast   •   verstappen szornyu erzes vb cimert harcolni utalom az egeszet   •   egy 6 eves kisfiu egy 488 millio eves kovuletet asott ki a kertjukben   •   igy kerult ki a mori meszaros altal teleirt 100 a4 es oldal a bortonbol mielott vegzett magaval   •   thousands flee goma as threat of another volcanic eruption looms   •   a blikk megtudta kivel csalta meg a nyero paros sztarja a parjat a kislanyuk szuletesekor kitalalt a szeretoje a viszonyukrol   •   magyarorszag nem ker tobb pfizert kiakadt a magyar virologus ujabb jarvanyhullamrol beszel a vakcina nelkul   •   azonositottak a plymouthi lovoldozes feltetelezett elkovetojet   •   soron kivul oltjak be a labdarugovalogatott tagjait is   •   supreme court considers whether federal police may be sued for excessive force in 2014 case against a border patrol agent   •   ana ros a mai sefek olyanok mint a rocksztarok ha mondunk valamit arra odafigyelnek   •   lady gaga says she was psychotic after being raped and left pregnant at 19   •   het koronavirusos eset a rovidpalyas uszo vb n   •   oriasi hitelfelvetelre kenyszerult tavaly a brit kormany   •   ezek az idei slagerjatekok gyereknapra 3   •   nem kellene a kovetkezo harom evet is eldobni tuntettek a telekom veszprem szurkoloi   •   betonbudapestpomázfe dlapsz   •   szijjarto a nemet es az amerikai es tobb eu s kulugyminiszternel is tobbet repult   •   israel set for possible fifth election in four years as pm bennett moves to dissolve parliament   •   colombia prosecutors weigh immunity for ex officials in government corruption case   •   lukasenka keszen allt arra hogy moszkva vedelmere kuldi a hadsereget a wagner csoport ellen   •   beuvegezzuk   •   elhunyt havasi janos ujsagiro   •   szokatlan kivansag tamas vagyta a bortont kiszurta hat negy auto kereket majd besetalt a rendorsegre   •   megorokitettek ket grizzly brutalis harcat   •   nba nhl games called off due to covid 19 protocols   •   europa szerte ezrek tuntettek a koronavirus szigoritasok ellen   •   ronnie spector be my baby singer of the ronettes dies at 78 2   •   most dol el melyik csapat jut be elsokent a bl dontobe elo   •   videon ahogy kifosztanak egy latasserult not egy budapesti plazaban 2   •   halseyt tinimamikent kezeltek varandossaga alatt   •   koccanas utan az m1 es belso savjaban acsorgott egy autos ejjel hajszalon mult a tragedia video 3   •   az allame lesz a szombathelyi stadiont mukodteto ceg   •   reagalt az elte a neptun feltoresenek hirere   •   tortenelmi siker a diosgyor a noi kosarlabda nb i bajnoka   •   a jozsefvarosi onkormanyzat ellen dontott a kuria   •   a szennyezo elit eletmodvaltasa is kell a klimavaltozas megfekezesehez   •   ehhez az orszagcsoporthoz csatlakozik nagy britannia hogy enyhitse a brexit fajdalmait