Tetten értek egy sorozattolvajt Tatabányán

Többször is bejárt lopni ugyanabba az áruházba.
2024-05-07 13:08:49

Videón, ahogy egy férfi lenyúl 234 ezer forintnyi valutát az autó tetején felejtett tárcából

Vádat emelt a Győri Járási Ügyészség egy férfival szemben, aki tavaly télen több százezer forintnyi valutát lopott egy autón hagyott pénztárcából. A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a 22 éves férfi egy győri parkolóházban pillantotta meg az autón felejtett pénztárcát. Odament, magához vette, majd kivette a  benne lévő pénzt, és visszatette az autó tetejére. A lopással okozott 234 ezres kárt az elkövető a nyomozás során megtérítette. A lopással vádolt férfi akár két év letöltendőt is kaphat. The post Videón, ahogy egy férfi lenyúl 234 ezer forintnyi valutát az autó te...
2024-05-06 16:07:33

Videón, ahogy egy családjával lévő nő lazán lenyúl egy teli pénztárcát a komáromi gyógyfürdőben

Lazán lenyúlta a padon felejtett pénztárcát egy családjával érkező nő a komáromi gyógyfürdőben. A Komáromi Járási Ügyészség közérdekű munkabüntetést kért a lopással vádolt asszonyra azzal, hogy a bíróság kötelezze az elkövetőt az áldozat kárának a megtérítésére is. Horváth Sándor, a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség szóvivője közleményében azt írta, hogy a sértett belépőjegyet vett a fürdő előterében, majd leült egy padra, s letette rá a pénztárcáját, melyben 130 ezer forint, valamint személes iratai, és a bankkártyája volt. Ezután a pénztárcájáról elfelejtkezve bement a gyógyfürdő terül...
2024-05-06 09:08:03

Elfogták a józsefvárosi plakáttépkedőt: százat tett tönkre

Választási hirdetéseket tépett le és firkált össze egy férfi Józsefvárosban, míg tetten nem érték.
2024-05-03 10:11:06

Elfogták a józsefvárosi plakáttépkedőt: százat tett tönkre

Választási hirdetéseket tépett le és firkált össze egy férfi Józsefvárosban, míg tetten nem érték.
2024-05-03 10:10:23

100 belvárosi választási plakátot rongált meg a dühöngő T. Zoltán: több százezer forintos kárt okozott

Választási hirdetéseket tépett le, firkált, illetve vagdosott össze egy férfi Józsefvárosban, akit tetten értek.
2024-05-03 09:06:37

2024-05-03 09:06:18

2024-05-03 09:05:57

Videón, ahogy az oroszok megsemmisítik az egyik legmodernebb ukrán légvédelmi rendszert

Ukrajna több, modern légvédelmi rendszert is kapott az oroszokkal vívott háború során, amelyet rendszeresen használnak a támadások elhárítására. Nem minden akció ellen képesek azonban megfelelően védekezni, ezt bizonyítja a nemrégiben előkerült felvétel.
2024-05-02 22:07:28

Videón egy tipikus baleset, amely motorosokkal történik

2024-05-02 09:10:31

Videón mutatták be a kínai holdbázis látványterveit

2024-05-02 08:08:38

Videón, ahogy a forgalommal szemben hajtott egy 80 éves nő a bukaresti autópályán

Hat hónapra bevonták a jogsiját.
2024-04-30 12:16:14

Videón, ahogy a forgalommal szemben hajtott egy 80 éves nő a bukaresti autópályán

Hat hónapra bevonták a jogsiját.
2024-04-30 12:15:51

Kasztrálnak egy 54 éves pedofilt, aki teherbe ejtett egy 14 éves lányt

A férfit nem kémiailag, hanem fizikailag kasztrálják.
2024-04-30 09:13:17

Elképesztő összegeket érnek a világ legdrágább lakóépületei

Királyi családok és dúsgazdag üzletemberek rezidenciái
2024-04-27 18:08:12

Ukrán drónok sorozták meg az orosz olajfinomítót, videón a találatok

A krasznodari térségben részben felfüggesztette a munkáját egy orosz olajfinomító, amelyben károk keletkeztek vélhetően ukrán dróntámadás után - közölte a TASZSZ orosz hírügynökség szombaton.
2024-04-27 12:07:22

Látványos videón a hatalmas mentőhajó, ami tíz másodperc alatt talpra áll, ha felborulna 

Olyan, mint egy jókora gyerekjáték.  
2024-04-27 11:09:54

Látványos videón a hatalmas mentőhajó, ami tíz másodperc alatt talpra áll, ha felborulna 

Olyan, mint egy jókora gyerekjáték.  
2024-04-27 11:09:22

Izgalmas videón mutatta meg Ördög Nóra az Ázsia Expressz utolsó napját

Ördög Nóra megmutatta az Ázsia Expressz utolsó napját - videó
2024-04-27 10:08:08

Ilyen, amikor Varga Judit valódi újságírói kérdéseket kap

A sajtószabadságról, az Indexről és a CEU-ról is kérdezték az igazságügyi minisztert a BBC HARDtalk című műsorában. Varga Judit szerint kérdések helyett unalomig ismert vádaskodást, elfogultságot és liberális lózungokat kapott. Az interjú közben azonban néhány esetben nem konkrétan a feltett kérdésre válaszolt, inkább a jól ismert kormányzati kommunikációs fog&aa...
2020-11-18 12:07:43

?Kádár, ahogy sok más kommunista, módosult tudatállapotban élt?

Miért drámába való Kádár János alakja, miért könnyebb a mai diktátoroknak, hogyan lehet egy szent cél érdekében gyilkolni, miért gyengék a mai „felvilágosulatlan monarchiák”? – erről beszél új drámakötete apropóján Spiró György a HVG legfrisebb számában.
2020-11-18 14:07:37

Videón, ahogy késsel rabolnak ki egy ózdi trafikot

Az elkövető legalább orvosi szájmaszkot húzott.
2020-11-18 15:09:36

Videón, ahogy késsel rabolnak ki egy ózdi trafikot

Az elkövető legalább orvosi szájmaszkot húzott.
2020-11-18 15:09:38

1600 forint fölé ugorhat egy doboz cigaretta ára jövő áprilisra

Ahogy gyengült a forint, újra kicsúszott a dohánytermékek adója az uniós határértéken kívülről. Az újabb adóemelés közel 230 forint drágulást okozhat a dobozonkénti átlagárban.
2020-11-18 17:06:11

Szijjártó Péter szerint a válogatott jó szereplése igazolja a stadionépítéseket

A külgazdasági és külügyminiszter úgy örült a szerda esti futballsikernek, ahogy csak egy kormánypárti politikus tud.
2020-11-19 11:07:31

Tényleg a migráció miatt esett egymásnak Orbán és az EU?

Az uniós költségvetéssel kapcsolatos vitában is előhúzta a kormány a migránskártyát – de vajon van bármi köze a jogállamiságnak és a migrációnak egymáshoz? A Fidesz mumusait és érveit végignézve ennek igazából jelentősége sincs, hiszen a menekülteket 2015 óta szinte bármikor elő lehet húzni a kalapból – ahogy ezt szívesen meg is teszik.
2020-11-19 13:06:27

Egyre több fertőző betegséget szabadít a világra a klímaváltozás

Főleg a vadállatok körében nőhet a megbetegedések száma, de az emberek is megfertőződhetnek, ahogy azt a koronavírus-járvány is mutatta.
2020-11-21 12:06:09

2020-11-21 13:35:14

2020, ahogy a Reuters látta

2020-11-21 21:05:48

Százhúszán buliztak úgy, ahogy nem lehetett volna, aztán jött a kolozsvári rendőrség

A városban két olyan szórakozóhelyet is bezártak, ahol kreatívan értelmezték a nyílt terasz fogalmát.
2020-11-22 10:12:19

Pengével vágtak meg egy férfit Győrben

Két férfi támadt rá egy párra.
2020-11-22 16:06:04

A Fradi sztárjának gólja is bekerült a BL-forduló legszebbjei közé ? videó

Ahogy a Győri ETO norvég klasszisának az egyik találata is.
2020-11-24 07:05:51

Müller Cecília: Ahogy nő a gyerekek életkora, úgy nő köztük a fertőzöttek száma is

Jó hír azonban, hogy egy hét alatt hét százalékkal kevesebb fertőzöttet regisztráltak.
2020-11-25 12:05:57

Vidnyánszkyék érvénytelenítik az SZFE idei első félévét a friss kormányrendeletre hivatkozva

Ahogy sejteni lehetett, a félév érvénytelenítéséhez kormány járványügyi veszélyhelyzetre hivatkozott rendeletét használta fel a Színház- és Filmművészeti Egyetem új fenntartója.
2020-11-27 23:06:13

Mennyiért vesz meg egy iPhone-t az Apple?

Mint ahogy minden újabb iPhone-modell esetében, ezúttal is kiderült, hogy mekkora a különbség a telefonok anyagköltsége és eladási ára között.
2020-11-28 07:06:52

Mennyiért vesz meg egy iPhone-t az Apple?

Mint ahogy minden újabb iPhone-modell esetében, ezúttal is kiderült, hogy mekkora a különbség a telefonok anyagköltsége és eladási ára között.
2020-11-28 07:06:53

Az unió intézményrendszere megérett a reformációra, mert elszakadt a hirdetett elvektől Kövér László szerint

Az Országgyűlés elnöke egy interjúban arról is beszélt, hogy a baloldal a hatalomért félretesz minden morális gátat, és ennek azok a politikusok is a foglyaivá váltak, akik nem vennének részt, ahogy nevezte, a moslékkoalícióban.
2020-11-28 12:05:59

Videó: Nézze, hogy veszik birtokba a vadak az átjárót az autópálya felett

Zajlik az élet az állathídon.
2020-11-28 16:06:12

Gyújtogató járta végig a budapesti belvárost, videón, ahogy elkapják a rendőrök

Miután a VII. kerületben lomtalanításra kirakott dolgokat gyújtott fel, a Blaha Lujza téri aluljáróban még egy kukával is megpróbálkozott. Itt érték tetten a férfit.
2020-11-29 12:05:55

2020-11-29 12:05:56

Hajmeresztő videón, ahogy egy férfi leugrik egy híd tetejéről

Betört fejjel vitték kórházba, de túlélte.
2020-11-30 13:06:33

?Demeter Szilárd nem az új zsidó, hanem a régi náci? ? a PIM-főigazgató miatt sorozták a Fideszt a parlamentben

Ahogy az várható volt, Demeter Szilárd lemondását követelik az ellenzéki képviselők a hétfői ülésnapon. Varga Mihály válaszolt rá, szerinte Demeter beismerte a hibáját.
2020-11-30 13:06:38

2020-11-30 13:06:39

Kutyaviadal szervezőit fogták el Nyíregyházán

A TEK részvételével tetten érték az állatkínzókat.
2020-11-30 15:06:08

Halott kislányuk sírját gondozta a gyászoló házaspár, mikor a nő testvére rájuk támadt

Összeverekedett velük, és a gyerek sírját is meggyalázta.
2020-12-01 00:05:58

Megéri többet fizetni a 16 GB-os idei MacBook Próért? Videón a (kissé meglepő) eredmény

Megvizsgálták, tényleg megéri-e többet fizetni plusz 8 GB RAM-ért, mármint ami az Apple új lapkakészletével szerelt MacBook Prót illeti.
2020-12-01 09:06:08

2020-12-01 09:06:10

Sokkoló eredményt hozott a három legnépszerűbb plug-in hibrid fogyasztásmérése

Kiderült, amit mindenki sejtett: a konnektoros hibrid autók sokkal szennyezőbbek, mint ahogy a gyártók állítják.
2020-12-01 21:06:10

Nem fogta vissza magát Lázár János, amikor az első hódmezővásárhelyi villamost kommentálta

Nem tűrt nyomdafestéket, ahogy a volt polgármester kifejezte elégedettségét.
2020-12-01 22:06:24

Nyolcaddöntős a Porto és a Liverpool

Eközben megmaradt Szoboszlaiék továbbjutási esélye, ahogy az Inter is kapaszkodik még az utolsó szalmaszálba.
2020-12-01 23:06:15

Nyolcaddöntős a Porto és a Liverpool

Eközben megmaradt Szoboszlaiék továbbjutási esélye, ahogy az Inter is kapaszkodik még az utolsó szalmaszálba.
2020-12-01 23:06:16

Együtt látható Madonna összes gyereke az ünnepi videón

A hálaadás napja összehozta a családot.
2020-12-02 09:06:10

Ritka családi videón Madonna és hat gyereke

Hálaadásra jött össze a család.
2020-12-02 12:06:18

Mintha lélegezne egy New York-i híd, ahogy a szél miatt fel-le mozog ? videó

Látványos egyben kissé ijesztő is, ahogy egy ilyen több ezer tonnás szerkezet imbolyog.
2020-12-03 08:06:58

Mintha lélegezne egy New York-i híd, ahogy a szél miatt fel-le mozog ? videó

Látványos egyben kissé ijesztő is, ahogy egy ilyen több ezer tonnás szerkezet imbolyog.
2020-12-03 08:06:59

A legpesszimistább várakozásnál is rosszabb, ahogy a magyar boltok forgalma visszaesett

Az egy évvel korábbihoz képest 1,9 százalékkal esett vissza a kiskereskedelmi forgalom. A műszaki cikkeket, és a használtcikkeket árusító üzletekben, a ruhaboltokban, valamint a benzinkutakon mértek óriási zuhanást, de az élelmiszerüzleteken kívül sehol nem volt növekedés.
2020-12-03 09:05:59

2020-12-03 09:06:06

Mintha lélegezne egy New York-i híd, ahogy a szél miatt fel-le mozog ? videó

Látványos egyben kissé ijesztő is, ahogy egy ilyen több ezer tonnás szerkezet imbolyog.
2020-12-03 12:06:17

Itt a videó, amin látni, ahogy összeomlik a 900 tonnás rádióteleszkóp

Az areciboi obszervatórium a világ egyik legfontosabb csillagászati eszköze. A szerkezet azt az érő hatalmas terhelés miatt nemrég leszakadt. A fenntartó most irányított módon összerogyasztotta, mert már nem volt menthető.
2020-12-03 20:05:55

2020-12-03 20:05:56

Szájer-ügy: Egy éve körözik a brüsszeli szexpartit szervező férfit a lengyel ellenzéki lap szerint

Az Onet szerint David Manzheleynek diplomája sincs, ahogy ezt állította, a középiskolát sem végezte el, és nem igaz, hogy 29 éves.
2020-12-03 21:06:08

2020-12-03 21:06:09

Filmre vehetik, ahogy Barack Obama megkapja a koronavírus elleni oltást

A volt elnök az amerikaiak bizalmát erősítené a vakcinákban.
2020-12-04 09:06:23

Sok a kérdőjel a Kínából behozott lélegeztetőgépek körül

Álhírnek minősítette a külügyi tárca, hogy a tavasszal általuk Kínából behozott lélegeztetőgépek megbízhatatlanok lennének, miközben az egyik gyártó képviselője már elismerte: akadtak gondok a készülékekkel. Az operatív törzs nem árulja el, hogy a tavasszal vásárolt kínai gépekből összesen mennyit kaptak a vidéki kórházak, ahogy azt sem, milyen típus&u...
2020-12-04 13:05:57

Itt a rendszer, amellyel a Huawei leváltaná az Androidot: videón a HarmonyOS

A Huawei nemrég elérhetővé tette saját operációs rendszere, a HarmonyOS 2.0-ás bétáját, amelyet így már többen is tesztelnek. Egy felhasználó videót készített róla, milyen a szoftver okostelefonon.
2020-12-19 00:49:57

Minden kiderült: videón a még be sem mutatott Samsung Galaxy S21 Plus

Egy hónappal a bemutató előtt felkerült a YouTube-ra egy videó, amin a Galaxy S21 Plus látható. Ilyesmit csak a készülék leleplezése után szoktak közzétenni.
2020-12-19 00:49:58

Boldog István reméli, hogy az Alaptörvény módosítása azt is jelenti, hogy nem lehet úgy Pride-ot tartani, ahogy eddig

A képviselő a Túri Objektív vendége volt. Az ellenzék és az unió szerinte “LBTQ-propagandával” fertőzi a gyerekeket.
2020-12-19 00:49:59

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   a33proka1   •   Magyarország   •   haszn   •   m   •   ftp   •   pro   •   Leverkusen   •   f   •   R   •   jazz   •   apróhirdetés   •   rozsa sandor   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   H   •   fhgperapro   •   németállás   •   youtube   •   K   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   J   •   aza   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   elhalasztottak az fc barcelona elnokvalasztasat   •   fontos autoipari beruhazasnak tettek le az alapkovet miskolcon   •   emberek millioi halnak bele a szelsoseges idojarasi katasztrofakba   •   reagalt az elte a neptun feltoresenek hirere 2   •   7000 meteres magassagbol zuhant le egy hegymaszo a k2 meghoditasa kozben   •   vajon mennyire javithato az iphone 14 plus   •   nem jarnak a villamosok a szabadsag hidon es a kiskoruton hetvegen budapesten   •   pompeo kubat visszateszik a terrorizmust tamogato orszagok listajara 2   •   tokioban a lo is sirt   •   felretettek az atomenergia hivatal atalakitasat 2   •   szivfajdito uzenet a jokai utcai hazomlasban megserult balerinatol pontosan egy eve ezen a napon egy pillanat alatt valtozott meg teljesen az eletem 3   •   meghalt chick corea   •   azonositottak romaniaban az uj virustorzset   •   elerhetetlenne tette az ellenzeki jeloltekrol szolo tartalmakat a google oroszorszagban 2   •   covid 19 pubs curfew and working at home return in ireland   •   izrael megallapodhatott a hamasszal egy fontos kerdesben 2   •   gyerekkori asztma biztonsagosak a szteroidok 2   •   3 modszer az idosek batoritasara   •   megkertek a mesterseges intelligenciat mutassa meg a tokeletes ferfit es not az eredmeny elkeserito   •   24 milliard kilometerre kuldtek el egy szoftverfrissitest   •   ujabb szexi fotot mutatott magyar modelljerol a playboy   •   megszolalt az orvosi kamara a kotelezo koronavirus oltasrol   •   legalabb tizenegyen meghaltak a kigyulladt indiai tuzijatekgyarban   •   orban is gratulalt sunaknak   •   taranto southern italys hidden treasure   •   elozes kozben tortent baleset vecsesen egy villanyoszlop is kidolt fotok 2   •   a celban osszeestem kellett ot perc hogy levegot kapjak hogyan teljesitette egy angol orvosno a vilag leggyilkosabb futoversenyet 2   •   sajat szurkoloi elott alaztak meg a bayern munchent   •   eltunt 15 millio forint gyerekeknek gyujtott penz erden   •   eugene czolij the un security councils darkest month   •   fak nelkuli lombkoronasetanyt epitett unios penzbol egy telepules   •   kilenc ember meghalt guineaban egy katonai akcioban   •   dreams do really come true novak djokovic reflects on his career and historic new record 2   •   arc nelkul hajmereszto dolgokat mernek irni a megverese utan a kommenteloktol is kapja az ivet szabyest 2   •   we left behind children in incubators witnesses describe hospital shelled in sudans clashes   •   szijjarto peter az egesz vilagon erezteti dramai hatasat a haboru   •   mindossze 6 darabot gyartanak ebbol a 24 gb os videokartyabol raadasul egyiket sem lehet megvenni 3   •   az apple honlapja visszaszamol jon par uj gep m3 mal   •   sos kozpont szolgaltatast inditott a telenor az idosebb csaladtagoknak johet jol 2   •   elkepeszto bikinis kepek erkeztek frissen hazasodott metzker vikirol 4   •   volner janos szerint a fudan egyetemmel csak nyerhet magyarorszag   •   megmondta sulyok tamas mit fog tenni k endre kegyelmi ugyeben 3   •   young campaigners seize spotlight at cop26 as greta thunberg leads protest outside climate summit   •   lenin is visszatert az oroszokkal a megszallt ukrajnai varosba 2   •   gyaszol szabo adam   •   feszult korhazi rendszerben kuldtek nyugtato uzenetet a maganszolgaltatok   •   belehalt a julius negyedikei tuzijatekozasba az nhl ben szereplo hokikapus   •   centiken mult a biztos tragedia budapest belvarosaban   •   alneven ul egy montenegroi bortonben a rettegett magyar drogbaro dns minta dont a szemelyazonossagarol 3   •   tina turner ahogy eddig senki nem latta