Horror a repülőgépen: ismét egy Boeing gépnek kellett kényszerleszállást végrehajtania

Az elmúlt napokban több hasonló eset történt.
2024-05-10 15:09:09

Óriási a baj: meghalt egy utas a Bécsbe tartó járaton, kényszerleszállást kellett végrehajtani

Az utas gyors és átfogó elsősegélyben részesült, ennek ellenére a repülőgép fedélzetén meghalt.
2024-05-09 09:06:32

Óriási a baj: meghalt egy utas a Bécsbe tartó járaton, kényszerleszállást kellett végrehajtani

Az utas gyors és átfogó elsősegélyben részesült, ennek ellenére a repülőgép fedélzetén meghalt.
2024-05-09 09:06:10

Óriási a baj: meghalt egy utas a Bécsbe tartó járaton, kényszerleszállást kellett végrehajtani

Az utas gyors és átfogó elsősegélyben részesült, ennek ellenére a repülőgép fedélzetén meghalt.
2024-05-09 09:05:57

Jelentős értékű lopással vádolnak egy amerikai katonát Oroszországban

Július 2-ig őrizetben marad az az amerikai katona, akit jelentős vagyoni kárt okozó lopással vádolnak Oroszországban. Gordon Black még május elején Vlagyivosztokban került őrizetbe.  Az orosz belügyminisztérium kedden közölte, hogy egy 32 éves nő feljelentést tett a 34 éves gyanúsított ellen. A férfi és a nő korábban Dél-Koreában találkozott. Az amerikai katona azért utazott Vlagyivosztokba, hogy a nőt meglátogassa, de összevesztek, és a nő később feljelentést tett a rendőrségen, pénzlopással vádolva a férfit. Az amerikai katonát egy helyi szállodában tartóztatták le, miután repülőjegyet válto...
2024-05-08 09:07:58

Letartóztattak egy amerikai katonát Oroszországban

2024-05-07 07:07:39

Hiába a tűzszüneti javaslat, Izrael bombázza és tankokkal támadta meg Rafahot

Nem sokkal azután, hogy a Hamász elfogadta a gázai tűzszüneti javaslatot, izraeli tankok hatoltak be Rafah keleti részébe hétfőn este palesztin szemtanúk beszámolói szerint.
2024-05-07 07:06:40

2024-05-07 07:06:03

Megfordult a trend Oroszországban, ennek pedig nagyon örülhetnek Moszkvában

Az ukrajnai háború kitörésének pillanatában azt lehetett látni, hogy az orosz férfiak jelentős száma elhagyja Oroszországot, különösen a mozgósítási hullámok idején vált ez tömegessé. A Bloomberg beszámolója szerint viszont a trend a visszájára fordult és már egyre többen visszatérnek hazájukba.
2024-05-02 16:08:23

Az áprilisi villámárvíz után újra esik az eső Dubajban, több repülőt is töröltek

Áprilisban annyi eső esett az Arab Emírségekben, amennyi máskor két és fél év alatt szokott, és most újra itt van a csapadék.
2024-05-02 15:13:14

2024-05-02 15:11:17

Schadl bizalmi embere visszalépett a képviselő-jelöltségtől Zuglóban

Garabits Márton ügyvéd évek óta Schadl György végrehajtó irodájának és egy másik cégének ügyeit intézi.
2024-05-01 15:10:34

Schadl bizalmi embere visszalépett a képviselő-jelöltségtől Zuglóban

Garabits Márton ügyvéd évek óta Schadl György végrehajtó irodájának és egy másik cégének ügyeit intézi.
2024-05-01 15:10:24

Orbán Viktor: A progresszív liberálisok semmitől sem riadnak vissza - videó

A kormányfő szerint ebben a helyzetben kell győzni.
2024-04-30 11:11:53

Ilyen lesz a megújult valóságshow Gáspár Győzőről - videó

A TV2 14 év után hozza vissza a népszerű realityt.
2024-04-30 09:12:05

Xi and Putin to speak via video as grinding Ukraine war tests China-Russia partnership

Xi Jinping and Vladimir Putin are scheduled to speak Friday via video conference, the Kremlin said, with analysts watching for any sign of a softening in the Chinese leader's support for the Russian president after more than 10 months of war in Ukraine and as China faces an unprecedented Covid outbreak.
2022-12-30 07:10:39

Xi and Putin speak via video as grinding Ukraine war tests China-Russia partnership

Xi Jinping and Vladimir Putin are scheduled to speak Friday via video conference, the Kremlin said, with analysts watching for any sign of a softening in the Chinese leader's support for the Russian president after more than 10 months of war in Ukraine and as China faces an unprecedented Covid outbreak.
2022-12-30 15:08:06

Xavinak semmit sem kopott a fantasztikus rúgótechnikája - videó

A Barcelona világ és Európa-bajnok edzője csodálatos dolgot művelt a csapat edzésének végén.
2023-05-13 17:08:49

Xavi úgy tudja, Messi a jövő héten dönt arról, hol folytatja pályafutását

A Barcánál tárt karokkal várják vissza Lionel Messit.
2023-06-03 16:06:40

Ronaldo két gólt lőtt, nyert a Juventus - videó

A torinói csapat várhatja kedvezőbb helyzetből a kupa-elődöntő második mérkőzését.
2021-02-02 23:05:58

Pályázat 2020

Pályázat 2020 maximum hatszázezer forint vissza nem térítendő támogatásra. A PairDime Könyvek pályázatot hirdet vissza nem térítendő pénzbeli támogatásra. A pályázaton igényelhető vissza nem térítendő pénzbeli támogatás felhasználható: informatikai, mobilkommunikációs és képrögzítő eszközök, valamint drónok megvásárlására; weblapok, webáruházak, blogok, YouTube-csatornák, filmek, rövidfilmek, dokumentumfilmek, animációs filmek, játékprogramok, alkalmazások létrehozására, bővítésére vagy működtetésére; nonprofit szervezetek cél szerinti tevékenységének finanszírozására. Link: https://www.palyaz...
2020-06-20 16:41:42

Pályázat 2020

A PairDime Könyvek pályázatot hirdet vissza nem térítendő pénzbeli támogatásra. A pályázaton igényelhető vissza nem térítendő pénzbeli támogatás felhasználható: Közösségi rendezvények vagy sportversenyek megvalósítására; találmányok, ötletek, fejlesztések megvalósítására (legalább már működő prototípus esetén); olyan, itt fel nem sorolt egyéb célra, tevékenységre vagy eseményre, mely széleskörű érdeklődésre számíthat, vagy valami pozitívot hozzátesz a világhoz. A támogatás összege maximum 600 000 forint lehet. Önerő és referencia nem feltétele a támogatásnak, de az elbírálásnál előnyt jelent! ...
2020-06-20 16:41:42

napelemes rendszer 50%vissza nem térítendő támogatásal

Napelem + infra = 0 Ft csekk és biztonság Fűtőfilm,fűtőszőnyeg,infra panel = télen a fűtése ingyen van.Ez nem mese hanem a valóság. Havonta villanyszámlát nem kellene fizetnie a családi házában. Amit az áramért fizet csak azt kellene törlesztésre fordítania 5 évig. Már 2 hónap múlva lehet napeleme, Az ingyen fűtés feltétele a napelem által megtermelt töblet áramot télen a szolgáltató visszaadja és infrával fűt, akkor a lesz a fűtésszámlája éves szinten „0”. A beruházáshoz még vissza nem térítendő állami támogatást is kap. •Felmérés, árajánlat ingyenes •Tervezés, E...
2020-06-20 16:41:42

Full HD rejtett kamera

Full HD rejtett kamera. 5MP valós full hd rejtett videó készítése, autó távirányítóba rejtett kamerával. https://www.spycentrum.com/projects/rejtett-kamera-tcm/
2020-06-20 16:41:47

Pályázat 2020

Pályázat 2020 maximum hatszázezer forint vissza nem térítendő támogatásra. A PairDime Könyvek pályázatot hirdet vissza nem térítendő pénzbeli támogatásra. A pályázaton igényelhető vissza nem térítendő pénzbeli támogatás felhasználható: informatikai, mobilkommunikációs és képrögzítő eszközök, valamint drónok megvásárlására; weblapok, webáruházak, blogok, YouTube-csatornák, filmek, rövidfilmek, dokumentumfilmek, animációs filmek, játékprogramok, alkalmazások létrehozására, bővítésére vagy működtetésére; nonprofit szervezetek cél szerinti tevékenységének finanszírozására. Link: https://www.palyaz...
2020-06-23 11:30:09

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:12

2020-06-23 22:14:22

2020-06-23 22:14:23

Full HD rejtett kamera

Full HD rejtett kamera. 5MP valós full hd rejtett videó készítése, autó távirányítóba rejtett kamerával. https://www.spycentrum.com/projects/rejtett-kamera-tcm/
2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:19

Full HD rejtett kamera

Full HD rejtett kamera. 5MP valós full hd rejtett videó készítése, autó távirányítóba rejtett kamerával. https://www.spycentrum.com/projects/rejtett-kamera-tcm/
2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:54

2020-06-23 22:16:55

Full HD rejtett kamera

Full HD rejtett kamera. 5MP valós full hd rejtett videó készítése, autó távirányítóba rejtett kamerával. https://www.spycentrum.com/projects/rejtett-kamera-tcm/
2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:21

2020-06-23 22:19:22

Full HD rejtett kamera

Full HD rejtett kamera. 5MP valós full hd rejtett videó készítése, autó távirányítóba rejtett kamerával. https://www.spycentrum.com/projects/rejtett-kamera-tcm/
2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:32

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:36

2020-06-23 22:19:37

Full HD rejtett kamera

Full HD rejtett kamera. 5MP valós full hd rejtett videó készítése, autó távirányítóba rejtett kamerával. https://www.spycentrum.com/projects/rejtett-kamera-tcm/
2020-06-23 22:19:45

Pályázat 2020

Pályázat 2020 maximum hatszázezer forint vissza nem térítendő támogatásra. A PairDime Könyvek pályázatot hirdet vissza nem térítendő pénzbeli támogatásra. A pályázaton igényelhető vissza nem térítendő pénzbeli támogatás felhasználható: informatikai, mobilkommunikációs és képrögzítő eszközök, valamint drónok megvásárlására; weblapok, webáruházak, blogok, YouTube-csatornák, filmek, rövidfilmek, dokumentumfilmek, animációs filmek, játékprogramok, alkalmazások létrehozására, bővítésére vagy működtetésére; nonprofit szervezetek cél szerinti tevékenységének finanszírozására. Link: https://www.palyaz...
2020-06-23 22:20:33

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   pro   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   b   •   youtube   •   H   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   apropiaza   •   f   •   sadasdhirek   •   eb   •   rozsa sandor   •   vacsoracsata   •   perapro   •   ingatlan   •   P   •   L   •   aza   •   fluminense   •   budapest   •   J   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   1))OR914=(SELECT914F ROMPG_SLEEP(15))powe redbyaltocms   •   csak janos az erasmus ugyrol egyezsegre jut a kormany es az europai bizottsag   •   podoljak ukrajnanak semmi koze a moszkvai tamadashoz   •   zelenszkij harci repuloket kert londonban   •   nyilvanossagra hozta az ogyei kinek nem ajanljak az orosz szputnyik v vakcinat   •   dontottek a facebooknal trump csak 2023 tol terhet vissza az oldalra   •   elnyerte a szejm bizalmat donald tusk   •   kezdodik a viharjelzesi szezon   •   ujabb allami szerv oszthatna tamogatasokat   •   csunya bakit kovetett el a facebook putyin embere jart jol vele   •   igy nezett ki egy mentoauto belseje 40 evvel ezelott foto   •   keses tamadas tortent franciaorszagban egy ember meghalt 2   •   az atalantat kapta szoboszlai liverpoolja olasz hazi negyeddonto is osszejott sorsoltak az europa ligaban   •   uj raketakkal paradeztak eszak koreaban   •   igy keszitsen unnepvaro fuszeres sult almat   •   az amerikai hadsereg huszi fegyverraktarak ellen intezett tamadast   •   fontos dologra hivta fel a figyelmet a nav ez most mindenkit erint 2   •   az oltoanyag igazsagosabb elosztasat surgette a who foigazgatoja   •   un envoy arrives in aden a week after deadly airport blast   •   ha pihenne 5 percet le sem kell toltenie semmit bongeszojeben jatszhat a microsoft klasszikus aknakeresojevel 2   •   a kormanybiztos mellett mar egy miniszteri biztos is felelos a telepulesfejlesztese rt   •   hidrogent kerestek de veletlenul 3 ora alatt talaltak 49 uj galaxist 2   •   dancing with the stars mire keszul gabriella spanic tartsanak velunk es kiderul   •   a munkahelyet fosztotta ki egy ferfi mert nem volt penze az eskuvojere 3   •   miniszterium a pilota rosszullete okozhatta a szombati repulogep balesetet   •   a levego is megfagyott ordog nora dramai bejelentesetol ez mindent megvaltoztat 2   •   agyonlottek egy embert komadiban   •   dua lipa uj klipjeben a sarkcsillagnal is fenyesebb ruhaban rodeozik   •   canadian officers showed flagrant disregard for meng wanzhous rights then covered up with absurd evidence her lawyer says   •   gondnoki állás   •   nem termeltek sot aramot fogyasztottak a szelcsendes ido miatt a szeleromuvek tobb napon decemberben   •   szerelemdoktor velemenycikk a tarskeresobol elo csalorol   •   varazsdohany dilereket fogtak jozsefvarosban   •   nem kothetnek kornyezetvedelmi hatosagi szerzodest az akkumulatorgyarak   •   a magat beoltato mentos halalat kivanta egy kommentelo 2   •   mukodnek a kormany lepesei eredmenyesek a dragulast fekezo arstopok az egesz europai unioban gondot jelent az inflacio   •   zajlik az elovalasztas az v keruletben   •   kiderult sosem volt ennyi devizatartaleka magyarorszagnak   •   megdobbento dolgot allitanak bruno marsrol   •   defender incidens oroszorszag mar nagyon duhos megfenyegettek a briteket   •   hateves csucson az elelmiszerarak 2   •   elkepzelheto a visszalepes de ez meg nem idoszeru interjut adott a jobbikos fopolgarmester jelolt brenner koloman 3   •   tovabb lazitottak a korlatozasokon portugaliaban   •   szurrealis a helyzet abortuszellenes csoportok kepviseloi is reszt vehetnek a kotelezo konzultacion 2   •   zoldre festettek velenceben a canal grande vizet 2   •   itt a lista ezeken a zoldsegeken gyumolcsokon talaltak a legtobbszor szennyezett vegyszert magyarorszagon   •   kijarasi tilalmat vezettek be lettorszagban   •   egy kiszivargott hangfelvetel szerint az egri polgarmester csak lebutitott adatokat hozna nyilvanossagra egy kozerdeku adatigenylessel kapcsolatban 2   •   nagy kerdes hogy novenyvaksagban szenvedunk e   •   putyin nyert de ez nem volt valasztas 2