A vasúti sínek közelében akartak főzőcskézni, több mint 150 négyzetméternyi terület kapott lángra Zuglóban

A tűzoltók sikeresen eloltották a lángokat.
2024-05-09 15:11:36

A vasúti sínek közelében akartak főzőcskézni, több mint 150 négyzetméternyi terület kapott lángra Zuglóban

A tűzoltók sikeresen eloltották a lángokat.
2024-05-09 15:10:51

A súlyos beteg Karsai Dániel levelet írt Sulyok Tamásnak: ezt kérte tőle

A súlyos beteg Karsai Dániel nem adja fel a harcot, és ezúttal hazánk új köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak küldött egy fontos levelet. Az ALS betegséggel küzdő alkotmányjogász arra kérte az államfőt, hogy fontolja meg a javaslatait.
2024-05-09 12:06:54

2024-05-09 11:06:11

Figyelmeztet az ENSZ: egyre több a természeti katasztrófa

Az El Nino időjárási jelenség és az emberi tevékenység okozta éghajlatváltozás miatt a korábbi években feljegyzettnél jóval több természeti katasztrófa sújtotta Latin-Amerikát 2023-ban - közölte szerdán a Meteorológiai Világszervezet (WMO).
2024-05-08 20:06:39

Humanitárius katasztrófára figyelmeztet az ENSZ

A Kelet-Afrikát sújtó áradások humanitárius katasztrófához vezetnek a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén, ahol csaknem 500 ezren élnek az elárasztott térségekben - figyelmeztetett szerdán az ENSZ Élelmezési Világprogramja (WFP).
2024-05-08 18:07:07

"Ezután lettem a sajtójuk szerint Terry Black szeretője" - Vona Gábor nyílt levelet küldött Orbán Viktornak

Vona Gábor hivatalos Facebook oldalán küldött nyílt levelet a magyar miniszterelnöknek.
2024-05-08 13:06:15

2024-05-08 13:05:58

A lengyel határőrség feltartóztatott egy szökött orosz katonát

Mostanában nagy az illegális forgalom a lengyel-belarusz határon, nemrég egy Lengyelországban büntetőeljárás alá vont bíró szökött át Belaruszba és kért menedékjogot Lukasenkáéktól.
2024-05-08 12:11:44

2024-05-08 12:11:11

ENSZ: elszorították a gázai segélyezés artériáit

2024-05-07 14:10:18

Komoly éhínség törhet ki Szudánban

Az ENSZ figyelmeztetést adott ki.
2024-05-04 14:09:36

Komoly éhínség törhet ki Szudánban

Az ENSZ figyelmeztetést adott ki.
2024-05-04 14:06:46

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára.

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára. A SZAKSZERŰEN ADAGOLT CBD OLAJ FELVESZI A HARCOT és jótékony hatást fejt ki a következő betegségek esetében: gyulladásos bélbetegség, hányinger és hányás, Ízületi gyulladás, rákos megbetegedések, stroke – agyvérzés, szív-érrendszeri betegség, szklerózis multiplex betegségek esetében, és javíthat az immunrendszer ellenálló képességén is! Keresse fel a www.cbdsziget.hu weboldalt és teljes körű tájékoztatást kap a CBD olajjal kapcsolatban. Kérdése esetén hívja: Kőszegi Attila: http://www.cbdsziget.hu email: info@...
2020-06-20 16:41:43

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.

Akciós Energiaspirál csomag

Rendeljen Energiaspirált regisztráció nélkül webáruházunkban! 1 db Energiaspirál csomag: 15.000 Ft 2 db Energiaspirál csomag: 20.000 Ft 3 db Energiaspirál csomag: 25.000 Ft 4 db Energiaspirál csomag: 30.000 Ft 10 db Energiaspirál csomag: 60.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnes...
2020-06-20 16:41:45

Energiaspirál csomag AKCIÓK

1 db Energiaspirál csomag: 15.000 Ft 2 db Energiaspirál csomag: 20.000 Ft 3 db Energiaspirál csomag: 25.000 Ft 4 db Energiaspirál csomag: 30.000 Ft 10 db Energiaspirál csomag: 60.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehet ...
2020-06-20 16:41:45

Ajándékozzon Energiaspirált Karácsonyra!

A hirdetés szövege: 1 db Energiaspirál csomag: 15.000 Ft 2 db Energiaspirál csomag: 20.000 Ft 3 db Energiaspirál csomag: 25.000 Ft 4 db Energiaspirál csomag: 30.000 Ft 10 db Energiaspirál csomag: 60.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás el&...

1 db Energiaspirál csomag: 15.000 Ft 2 db Energiaspirál csomag: 20.000 Ft 3 db Energiaspirál csomag: 25.000 Ft 4 db Energiaspirál csomag: 30.000 Ft 10 db Energiaspirál csomag: 60.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehe...

1 db Energiaspirál csomag: 15.000 Ft 2 db Energiaspirál csomag: 20.000 Ft 3 db Energiaspirál csomag: 25.000 Ft 4 db Energiaspirál csomag: 30.000 Ft 10 db Energiaspirál csomag: 60.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehet használn...
2020-06-20 16:41:45

4 db Energisapirál csomag AKCIÓ

4 db Energiaspirál csomag 60.000 Ft helyett 30.000 Ft ajándék házhoz-szállítással Magyarországon belül!!! Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehet használni! Az energiaspirál olyan eszköz, amely 7 féle egymástól független gyógyító hatást ér el, mely a következõ elõ...

3 db Energiaspirál csomag AKCIÓ

3 db Energiaspirál csomag 45.000 Ft helyett 25.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehet használni! Az energiaspirál olyan eszköz, amely 7 féle egymástól független gyógyító hatást ér el, mely a következõ elõnyöket...
2020-06-20 16:41:45

2 db Energiaspirál csomag AKCIÓ

2 db Energiaspirál csomag 30.000 Ft helyett 20.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehet használni! Az energiaspirál olyan eszköz, amely 7 féle egymástól független gyógyító hatást ér el, mely a következõ elõnyöket eg...
2020-06-20 16:41:46

10 db Energiaspirál csomag

10 db Energiaspirál csomag 150.000 Ft helyett 60.000 Ft ajándék házhoz-szállítással Magyarországon belül!!! Energiaspirál Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehet használni! Az energiaspirál olyan eszköz, amely 7 féle egymástól független gyógyító hatást ér el, mely a következ&#...
2020-06-20 16:41:46

4 db Energiaspirál csomag

4 db Energiaspirál csomag 60.000 Ft helyett 30.000 Ft ajándék házhoz-szállítással Magyarországon belül!!! Energiaspirál Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehet használni! Az energiaspirál olyan eszköz, amely 7 féle egymástól független gyógyító hatást ér el, mely a következ...
2020-06-20 16:41:46

A pénz tényleg nem boldogít?

Ha nem értesz egyet, és inkább meg akarod sokszorozni a pénzed, mint megszabadulni tőle, kattints ide: www.bevetelnapsutesbol.hu
2020-06-23 11:30:09

Marketing

Sziasztok! Egy olyan lehetőséget ajánlok Nektek, amit már lassan két éve csinálok és meg vagyok elégedve vele. Havi jövedelmed arányosan fog növekedni majd. Annyit kell tenned, hogy hirdetéseket adsz fel. Minél többet fogalkozol vele, annál magasabb szintet érhetsz el. Nem kell mást tenni, mint regisztrálni és mehet is. Bővebb tájékoztató, és regisztráció: http://www.sfi4.com/18521493.04/FREE
2020-06-23 11:30:09

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára.

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára. A SZAKSZERŰEN ADAGOLT CBD OLAJ FELVESZI A HARCOT és jótékony hatást fejt ki a következő betegségek esetében: gyulladásos bélbetegség, hányinger és hányás, Ízületi gyulladás, rákos megbetegedések, stroke – agyvérzés, szív-érrendszeri betegség, szklerózis multiplex betegségek esetében, és javíthat az immunrendszer ellenálló képességén is! Keresse fel a www.cbdsziget.hu weboldalt és teljes körű tájékoztatást kap a CBD olajjal kapcsolatban. Kérdése esetén hívja: Kőszegi Attila: http://www.cbdsziget.hu email: info@...
2020-06-23 11:30:09

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-23 11:30:10

2020-06-23 22:01:04

Marketing

Sziasztok! Egy olyan lehetőséget ajánlok Nektek, amit már lassan két éve csinálok és meg vagyok elégedve vele. Havi jövedelmed arányosan fog növekedni majd. Annyit kell tenned, hogy hirdetéseket adsz fel. Minél többet fogalkozol vele, annál magasabb szintet érhetsz el. Nem kell mást tenni, mint regisztrálni és mehet is. Bővebb tájékoztató, és regisztráció: http://www.sfi4.com/18521493.04/FREE
2020-06-23 22:01:05

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára.

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára. A SZAKSZERŰEN ADAGOLT CBD OLAJ FELVESZI A HARCOT és jótékony hatást fejt ki a következő betegségek esetében: gyulladásos bélbetegség, hányinger és hányás, Ízületi gyulladás, rákos megbetegedések, stroke – agyvérzés, szív-érrendszeri betegség, szklerózis multiplex betegségek esetében, és javíthat az immunrendszer ellenálló képességén is! Keresse fel a www.cbdsziget.hu weboldalt és teljes körű tájékoztatást kap a CBD olajjal kapcsolatban. Kérdése esetén hívja: Kőszegi Attila: http://www.cbdsziget.hu email: info@...
2020-06-23 22:01:05

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-23 22:01:05

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-23 22:01:05

Akciós Energiaspirál csomag

Rendeljen Energiaspirált regisztráció nélkül webáruházunkban! 1 db Energiaspirál csomag: 15.000 Ft 2 db Energiaspirál csomag: 20.000 Ft 3 db Energiaspirál csomag: 25.000 Ft 4 db Energiaspirál csomag: 30.000 Ft 10 db Energiaspirál csomag: 60.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnes...
2020-06-23 22:01:10

2020-06-23 22:01:11

Energiaspirál csomag AKCIÓK

1 db Energiaspirál csomag: 15.000 Ft 2 db Energiaspirál csomag: 20.000 Ft 3 db Energiaspirál csomag: 25.000 Ft 4 db Energiaspirál csomag: 30.000 Ft 10 db Energiaspirál csomag: 60.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehe...
2020-06-23 22:01:11

3 db Energiaspirál csomag AKCIÓ

3 db Energiaspirál csomag 45.000 Ft helyett 25.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehet használni! Az energiaspirál olyan eszköz, amely 7 féle egymástól független gyógyító hatást ér el, mely a következõ elõnyöket...
2020-06-23 22:01:11

2 db Energiaspirál csomag AKCIÓ

2 db Energiaspirál csomag 30.000 Ft helyett 20.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehet használni! Az energiaspirál olyan eszköz, amely 7 féle egymástól független gyógyító hatást ér el, mely a következõ elõnyöket eg...
2020-06-23 22:01:11

10 db Energiaspirál csomag

10 db Energiaspirál csomag 150.000 Ft helyett 60.000 Ft ajándék házhoz-szállítással Magyarországon belül!!! Energiaspirál Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehet használni! Az energiaspirál olyan eszköz, amely 7 féle egymástól független gyógyító hatást ér el, mely a következ&#...
2020-06-23 22:01:12

4 db Energiaspirál csomag

4 db Energiaspirál csomag 60.000 Ft helyett 30.000 Ft ajándék házhoz-szállítással Magyarországon belül!!! Energiaspirál Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehet használni! Az energiaspirál olyan eszköz, amely 7 féle egymástól független gyógyító hatást ér el, mely a következ...
2020-06-23 22:01:12

A pénz tényleg nem boldogít?

Ha nem értesz egyet, és inkább meg akarod sokszorozni a pénzed, mint megszabadulni tőle, kattints ide: www.bevetelnapsutesbol.hu
2020-06-23 22:14:23

Marketing

Sziasztok! Egy olyan lehetőséget ajánlok Nektek, amit már lassan két éve csinálok és meg vagyok elégedve vele. Havi jövedelmed arányosan fog növekedni majd. Annyit kell tenned, hogy hirdetéseket adsz fel. Minél többet fogalkozol vele, annál magasabb szintet érhetsz el. Nem kell mást tenni, mint regisztrálni és mehet is. Bővebb tájékoztató, és regisztráció: http://www.sfi4.com/18521493.04/FREE
2020-06-23 22:14:23

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára.

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára. A SZAKSZERŰEN ADAGOLT CBD OLAJ FELVESZI A HARCOT és jótékony hatást fejt ki a következő betegségek esetében: gyulladásos bélbetegség, hányinger és hányás, Ízületi gyulladás, rákos megbetegedések, stroke – agyvérzés, szív-érrendszeri betegség, szklerózis multiplex betegségek esetében, és javíthat az immunrendszer ellenálló képességén is! Keresse fel a www.cbdsziget.hu weboldalt és teljes körű tájékoztatást kap a CBD olajjal kapcsolatban. Kérdése esetén hívja: Kőszegi Attila: http://www.cbdsziget.hu email: info@...
2020-06-23 22:14:23

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-23 22:14:23

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-23 22:14:23

Akciós Energiaspirál csomag

Rendeljen Energiaspirált regisztráció nélkül webáruházunkban! 1 db Energiaspirál csomag: 15.000 Ft 2 db Energiaspirál csomag: 20.000 Ft 3 db Energiaspirál csomag: 25.000 Ft 4 db Energiaspirál csomag: 30.000 Ft 10 db Energiaspirál csomag: 60.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnes...
2020-06-23 22:14:25

Energiaspirál csomag AKCIÓK

1 db Energiaspirál csomag: 15.000 Ft 2 db Energiaspirál csomag: 20.000 Ft 3 db Energiaspirál csomag: 25.000 Ft 4 db Energiaspirál csomag: 30.000 Ft 10 db Energiaspirál csomag: 60.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehet ...
2020-06-23 22:14:25

Ajándékozzon Energiaspirált Karácsonyra!

A hirdetés szövege: 1 db Energiaspirál csomag: 15.000 Ft 2 db Energiaspirál csomag: 20.000 Ft 3 db Energiaspirál csomag: 25.000 Ft 4 db Energiaspirál csomag: 30.000 Ft 10 db Energiaspirál csomag: 60.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás el&...
2020-06-23 22:14:26

Ajándékozzon Energiaspirált Karácsonyra!

1 db Energiaspirál csomag: 15.000 Ft 2 db Energiaspirál csomag: 20.000 Ft 3 db Energiaspirál csomag: 25.000 Ft 4 db Energiaspirál csomag: 30.000 Ft 10 db Energiaspirál csomag: 60.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehe...
2020-06-23 22:14:26

Ajándékozzon Energiaspirált Karácsonyra!

1 db Energiaspirál csomag: 15.000 Ft 2 db Energiaspirál csomag: 20.000 Ft 3 db Energiaspirál csomag: 25.000 Ft 4 db Energiaspirál csomag: 30.000 Ft 10 db Energiaspirál csomag: 60.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehet használn...
2020-06-23 22:14:26

4 db Energisapirál csomag AKCIÓ

4 db Energiaspirál csomag 60.000 Ft helyett 30.000 Ft ajándék házhoz-szállítással Magyarországon belül!!! Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehet használni! Az energiaspirál olyan eszköz, amely 7 féle egymástól független gyógyító hatást ér el, mely a következõ elõ...
2020-06-23 22:14:26

Energiaspirál csomag AKCIÓK

1 db Energiaspirál csomag: 15.000 Ft 2 db Energiaspirál csomag: 20.000 Ft 3 db Energiaspirál csomag: 25.000 Ft 4 db Energiaspirál csomag: 30.000 Ft 10 db Energiaspirál csomag: 60.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehe...
2020-06-23 22:14:26

3 db Energiaspirál csomag AKCIÓ

3 db Energiaspirál csomag 45.000 Ft helyett 25.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehet használni! Az energiaspirál olyan eszköz, amely 7 féle egymástól független gyógyító hatást ér el, mely a következõ elõnyöket...
2020-06-23 22:14:26

2 db Energiaspirál csomag AKCIÓ

2 db Energiaspirál csomag 30.000 Ft helyett 20.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehet használni! Az energiaspirál olyan eszköz, amely 7 féle egymástól független gyógyító hatást ér el, mely a következõ elõnyöket eg...
2020-06-23 22:14:26

10 db Energiaspirál csomag

10 db Energiaspirál csomag 150.000 Ft helyett 60.000 Ft ajándék házhoz-szállítással Magyarországon belül!!! Energiaspirál Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehet használni! Az energiaspirál olyan eszköz, amely 7 féle egymástól független gyógyító hatást ér el, mely a következ&#...
2020-06-23 22:14:27

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   youtube   •   H   •   b   •   mag   •   rozsa sandor   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   apropiaza   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   fluminense   •   P   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   venezuelatol szokott olyan levelet kapni az ensz mint amilyet magyarorszagtol kapott   •   111 ujabb aldozata van a koronavirusnak   •   bekemenyitenek a boltok feketelistara tehetik azokat akik tobbszor nem veszik at az utanvetes rendelesuket 2   •   russian troops discussed killing ukrainian civilians in radio transmissions intercepted by germany source says   •   borton varhat a szexualis zaklatassal vadolt 13 eves fiura   •   video frontra tolta oroszorszag az egyik legmodernebb rendszeret ennel kinosabban mar nem is veszithette volna el   •   rajtelsoseggel es futamgyozelemmel kezdte a szezont michelisz norbert a tcr world tourban 2   •   izraelen a vilag szeme a kozel keleti fegyveres konfliktus eszkalalodasatol tart mindenki   •   megszuntettek az eljarast a konnyu testi sertessel gyanusitott vezerornagy ugyeben   •   februar kozepen utaljak a 13 havi nyugdij negyedet   •   jo magyar ember kasler miklos koszontotte richter jozsefet a 70 szuletesnapja alkalmabol   •   fontos valtozasokat kozolt a nav a szemelyi kedvezmenyek szabalyairol   •   nevelt fia udvaran talaltak meg az eltunt barnai ferfi holttestet   •   halalos baleset tortent a 84 es uton 3   •   kigyulladt tobb tucat tartalykocsi langba borult egy hataratkelo az afgan irani hataron   •   julia roberts es sean penn is belekeveredik a watergate botranyba   •   kölöztetésbútorszáll ításrakodás   •   nem jott ossze az ujabb csoda noi teniszezoinknek de igy sem esnek ki a csoportbol 2   •   oriasi a baj vermergezessel fekszik a korhazban til schweiger a vilagsztart az amputacio de a halal is fenyegeti   •   racz jeno a ko rol nem keszultem erre az utesre sajnalom hogy ez igy tortent   •   sergio perez a kirugas szelen megszolalt a jovojerol   •   dzsudlo jovore lehet jelentkezem az x faktorba   •   meghalt a horrorbalesetet szenvedett 23 eves sportolo   •   150 ezerbe is kerulhet a strandolas a dunaban   •   ugyeszsegmagyarpeter   •   megfejthettek miert vannak bizarr almaink   •   olyan ugyben hozhat dontest az europai parlament amit a magyar kormany hevesen ellenez 2   •   olyan komoly kornyezeti valtozasokat okozna a club aliga beepitese hogy vizsgalat szukseges 2   •   megvan ki veheti meg az lg mobilgyarto reszleget 2   •   volodimir zelenszkij ukran elnokkel targyalt sulyok tamas   •   sulyosan megserult egy biro az ujpest fradi hokimeccsen   •   seven charged as uk police hunt others after protests   •   szimulalt balesetekkel igazolnak hogy az onvezeto autok biztonsagosabbak a hagyomanyosoknal   •   south africas looming political shakeup has investors on edge   •   easing dispute uae announces reopening of borders to qatar   •   mar a billentyuleutesei hangjat is lehallgathatjak es ez nagyobb baj mint gondolna 2   •   a roman egeszsegugyi miniszter felmenteset kerte a miniszterelnok kormanyvalsag johet   •   marad az uzemanyagar stop mi lesz a mollal   •   tom brady ketsegtelenul minden idok legnagyobbja lett   •   tobb mint tiz tonna elelmiszert juttatott be legi uton a gazai ovezetbe nagy britannia 2   •   nottinghami kutatok kitalaltak hogyan lehet a co2 t fenntarthato uzemanyagga alakitani 2   •   matolcsyaparlamentbe   •   szlavik janos az angol mutans a fiatalabb korosztalyt tamadja 2   •   tobben is a dunaba estek dunakeszinel tuzoltok mentok es rendorok rohantak a helyszinre video 2   •   izrael kormanya matol betilthatja a kulfoldi tv csatornakat   •   gaspar gyozo feljelentest tesz curtis patkanyozasa miatt   •   szijjarto peter ukrajna tovabbra is boszorkanyuldozest folytat a magyar cegekkel szemben   •   haas schumacheren latszik hogy a csaladja ismeri a versenyzest   •   manuel neuer az evtized legjobb kapusa   •   ismet hatarozatkeptelen volt az orszaggyules 3