Amikor azt hittük, nem tud tovább bonyolódni a "teknőstank" története, Moszkva ránk cáfolt

Az első orosz "teknőstank" rövid élete során gyorsan legendává vált: a furcsa kiegészítő páncélzattal ellátott harckocsi először a donbaszi harcok során tűnt fel még áprilisban, majd újabb és újabb, egyre furcsább variánsai jelentek meg a frontvonalakon. Most egy harmadik variánst is lencsevégre kaptak.
2024-05-06 11:09:05

Úristen, én vagyok a főpolgármester: így lett újságkihordóból Budapest első embere Karácsony Gergely

Falusi gyerekként, Nyírtasson nevelkedett Karácsony Gergely, aki boldogan emlékszik vissza gyerekkorára: egész nap a kukoricacsűrben lógtak a barátaival, a végtelen tájat járták, miközben itt találkozott először az igazi falusi szegénységgel is. Aztán minden megváltozott. A főpolgármester könyvet írt, a Blikk meg elolvasta.
2024-05-03 10:05:59

2024-05-03 10:05:45

Aggódhatnak a diákok? Közeleg a drasztikusan átalakított érettségi: mutatjuk, mire számíthatnak a vizsgázók

2024-ben kapnak először a diákok az új Nemzeti alaptanterv (NAT) alapján összeállított feladatsorokat, ami azt jelenti, hogy több tantárgy vizsgasora módosul. A legnagyobb változás a magyarérettséginél tapasztalható: a Magyartanárok Egyesülete szerint a tantárgy kárára. Ugyanakkor a matematika és történelem tárgyak inkább csak témakörbeli változásokon mentek át.
2024-05-02 08:07:12

2024-05-02 08:06:34

2024-05-02 08:06:15

Szentkirályi Alexandra: Tiszta, rendezett és közlekedési káosztól mentes várost csinálok Budapestből!

A Városligetben tartott sajtótájékoztatót.
2024-05-01 14:09:52

Ez volt az amerikai történelem legnagyobb üzlete, csak 150 évig tartott

Az indiánoktól is meg kellett vásárolniuk az amerikaiaknak Louisianát.
2024-04-30 07:08:57

A Monaco botlásával bajnok a PSG

Biztossá vált az is, hogy a Ligue1 meglepetéscsapata története során először indulhat az európai kupaporondon.
2024-04-28 22:07:42

Miniatűr naperőművet küld az űrbe Japán, áramot sugároz majd vele a Földre

Japán a tervek szerint 2025 decemberében hajtaná végre a kísérletét, amely során 1 kW elektromos áram érkezne a Földre.
2024-04-24 17:11:42

2024-04-24 17:11:17

Ez a felkelés volt a magyar történelem egyik legnagyobb lázadása

Kiitört a magyar történelem legnagyobb parasztlázadása, a Dózsa-felkelés
2024-04-24 17:10:15

Brit győzelemmel végződött a történelem első harckocsipárbaja

Az első világháborúban bevetett harckocsik alapjaiban változtatták meg a modern hadviselést.
2024-04-24 08:11:09

Szekeret kellett stoppolnia az űrből érkező Gagarinnak

2024-04-23 04:06:48

Kiderítette a NASA, mi volt az az űrből érkezett tárgy, ami szabályosan átgázolt egy floridai házon

Mint egy lövedék, úgy tört át egy épületen egy fémdarab. Most hivatalosan megerősítették, honnan származott.
2024-04-17 20:11:17

2024-04-17 20:10:44

PARKETTA HÉZAG JAVÍTÁSA

Parketta javítás, hézag kitöltés +36 30 317 4687 Mozgó parketta javítás, parketta recsegés mentesítés. http://parkettajavitasa.byethost5.com/ A parketta hézagok kitöltése általában elkerülhetetlen a parketta felújítások során. Megbízható parkettás mester: Makács Tamás +36 30 317 4687. Mivel az idő elteltével a parketta lécek elkezdenek mozogni.
2020-06-23 22:01:12

Családi ház nagy telekkel Szentgotthárdon eladó.

Családi ház nagy telekkel Szentgotthárdon (Vas megye, magyar-osztrák-szlovén hármashatár) eladó. Irányár: 29.900.000,-Ft Alapterület: 130 m² Telekterület: 4 036 m² Ingatlan állapota: felújítandó Építés éve: 1980. Komfort: összkomfortos Fűtés: gáz (cirko), vegyes tüzelésű kazán Légkondicionáló: van Fürdő és WC: egy helyiségben Kilátás: kertre néző Tetőtér: beépített Parkolás: önálló dupla garázs - benne van az árban Zöldövezetben, nagy területtel, csendes helyen, domboldalban épült családi ház, mégis a központhoz közel (10 perc gyalog) eladó. ...
2020-06-23 22:14:23

Egyedi konyhabútor készítés Budapest

Egyedi konyhabútor készítés Budapest +36 70 243 9439 Konyhabútor készítés. Egyedi konyhabútorok tervezése és készítése. Megtervezzük és elkészítjük álmai konyhabútorát. Konyhabútor készítés során magas minőségű egyedi konyhabútor elkészítését vállalom garanciával, széles választékkal. Konyhabútor készítés, egyedi konyhabútorok gyártása, lapszabászat, egyedi bútor készítés, konyhafrontok, tolóajtós megoldások. konyhabútor készítés Újpest, panel konyhabútor készítés, konyhabútor készítés érd, egyedi konyhabútorok képekkel, konyhabútor készítés Pest megye https://egyedi-konyhabutor-keszi...
2020-06-23 22:14:26

PARKETTA HÉZAG JAVÍTÁSA

Parketta javítás, hézag kitöltés +36 30 317 4687 Mozgó parketta javítás, parketta recsegés mentesítés. http://parkettajavitasa.byethost5.com/ A parketta hézagok kitöltése általában elkerülhetetlen a parketta felújítások során. Megbízható parkettás mester: Makács Tamás +36 30 317 4687. Mivel az idő elteltével a parketta lécek elkezdenek mozogni.
2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:44

PARKETTA HÉZAG JAVÍTÁSA

Parketta javítás, hézag kitöltés +36 30 317 4687 Mozgó parketta javítás, parketta recsegés mentesítés. http://parkettajavitasa.byethost5.com/ A parketta hézagok kitöltése általában elkerülhetetlen a parketta felújítások során. Megbízható parkettás mester: Makács Tamás +36 30 317 4687. Mivel az idő elteltével a parketta lécek elkezdenek mozogni.
2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:37

PARKETTA HÉZAG JAVÍTÁSA

Parketta javítás, hézag kitöltés +36 30 317 4687 Mozgó parketta javítás, parketta recsegés mentesítés. http://parkettajavitasa.byethost5.com/ A parketta hézagok kitöltése általában elkerülhetetlen a parketta felújítások során. Megbízható parkettás mester: Makács Tamás +36 30 317 4687. Mivel az idő elteltével a parketta lécek elkezdenek mozogni.
2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:22

PARKETTA HÉZAG JAVÍTÁSA

Parketta javítás, hézag kitöltés +36 30 317 4687 Mozgó parketta javítás, parketta recsegés mentesítés. http://parkettajavitasa.byethost5.com/ A parketta hézagok kitöltése általában elkerülhetetlen a parketta felújítások során. Megbízható parkettás mester: Makács Tamás +36 30 317 4687. Mivel az idő elteltével a parketta lécek elkezdenek mozogni.
2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:58

PARKETTA HÉZAG JAVÍTÁSA

Parketta javítás, hézag kitöltés +36 30 317 4687 Mozgó parketta javítás, parketta recsegés mentesítés. http://parkettajavitasa.byethost5.com/ A parketta hézagok kitöltése általában elkerülhetetlen a parketta felújítások során. Megbízható parkettás mester: Makács Tamás +36 30 317 4687. Mivel az idő elteltével a parketta lécek elkezdenek mozogni.
2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:05

PARKETTA HÉZAG JAVÍTÁSA

Parketta javítás, hézag kitöltés +36 30 317 4687 Mozgó parketta javítás, parketta recsegés mentesítés. http://parkettajavitasa.byethost5.com/ A parketta hézagok kitöltése általában elkerülhetetlen a parketta felújítások során. Megbízható parkettás mester: Makács Tamás +36 30 317 4687. Mivel az idő elteltével a parketta lécek elkezdenek mozogni.
2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:18:50

PARKETTA HÉZAG JAVÍTÁSA

Parketta javítás, hézag kitöltés +36 30 317 4687 Mozgó parketta javítás, parketta recsegés mentesítés. http://parkettajavitasa.byethost5.com/ A parketta hézagok kitöltése általában elkerülhetetlen a parketta felújítások során. Megbízható parkettás mester: Makács Tamás +36 30 317 4687. Mivel az idő elteltével a parketta lécek elkezdenek mozogni.
2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:10

2020-06-23 22:19:13

PARKETTA HÉZAG JAVÍTÁSA

Parketta javítás, hézag kitöltés +36 30 317 4687 Mozgó parketta javítás, parketta recsegés mentesítés. http://parkettajavitasa.byethost5.com/ A parketta hézagok kitöltése általában elkerülhetetlen a parketta felújítások során. Megbízható parkettás mester: Makács Tamás +36 30 317 4687. Mivel az idő elteltével a parketta lécek elkezdenek mozogni.
2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:25

PARKETTA HÉZAG JAVÍTÁSA

Parketta javítás, hézag kitöltés +36 30 317 4687 Mozgó parketta javítás, parketta recsegés mentesítés. http://parkettajavitasa.byethost5.com/ A parketta hézagok kitöltése általában elkerülhetetlen a parketta felújítások során. Megbízható parkettás mester: Makács Tamás +36 30 317 4687. Mivel az idő elteltével a parketta lécek elkezdenek mozogni.
2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:39

Egyedi konyhabútor készítés Budapest

Egyedi konyhabútor készítés Budapest +36 70 243 9439 Konyhabútor készítés. Egyedi konyhabútorok tervezése és készítése. Megtervezzük és elkészítjük álmai konyhabútorát. Konyhabútor készítés során magas minőségű egyedi konyhabútor elkészítését vállalom garanciával, széles választékkal. Konyhabútor készítés, egyedi konyhabútorok gyártása, lapszabászat, egyedi bútor készítés, konyhafrontok, tolóajtós megoldások. konyhabútor készítés Újpest, panel konyhabútor készítés, konyhabútor készítés érd, egyedi konyhabútorok képekkel, konyhabútor készítés Pest megye https://egyedi-konyhabutor-keszi...
2020-06-23 22:19:44

PARKETTA HÉZAG JAVÍTÁSA

Parketta javítás, hézag kitöltés +36 30 317 4687 Mozgó parketta javítás, parketta recsegés mentesítés. http://parkettajavitasa.byethost5.com/ A parketta hézagok kitöltése általában elkerülhetetlen a parketta felújítások során. Megbízható parkettás mester: Makács Tamás +36 30 317 4687. Mivel az idő elteltével a parketta lécek elkezdenek mozogni.
2020-06-23 22:19:45

Horváth Éva hazazavarta a Viszkist

Ambrus Attila búcsúzott igen csalódottan.
2020-11-30 22:05:53

Kóbor János az Origónak: Először azt hittem, ez egy rossz vicc

Benkő László után az Omega másik tagja, Mihály Tamás is meghalt.
2020-11-21 18:06:53

Először nem kapott gólt a bajnoki idényben a MOL Fehérvár

Márton Gábor csapata feljött a tabella harmadik helyére.
2020-11-22 19:06:08

Több mint 100 év után lett hazájában bajnok egy focicsapat

A norvég Bodö/Glimt együttese története során először végzett az első helyen.
2020-11-23 10:06:30

Tarkón ütöttek, földre löktek és kiraboltak egy nyugdíjast Esztergomban

A támadó egy ideig még biztosan nem szabadulhat.
2020-11-23 16:06:05

Aki most sem képes összefogni, az egyenesen a történelem szemétdombjára való

Bordács Bálint véleménycikke Müller Cecília alantas megtámadásáról.
2020-11-23 18:06:02

Galaktikus fosszíliára bukkantak a Tejútban

Tízmilliárd évvel ezelőtt a galaxisunk összeütközött egy másikkal.
2020-11-24 06:06:17

Már burgert és műtrágyát is csinálnak a gombatermesztés során keletkező hulladékból

Sokan nem tudják, hogy 1 kilogrammnyi megtermelt gomba mellett 3 kiló hulladék is keletkezik: ennek a hasznosítására találtak most megoldást holland szakértők.
2020-11-24 10:06:00

2020-11-24 10:06:08

Ázsiában állhat először talpra a turizmus

Távol-Keleten már arra készülnek, hogy hamarosan újraindulnak az utazások és így a turisták is.
2020-11-24 18:05:54

Rejtélyes embertenyésztés a második világháború idején

Az életforrás programban tiszta vérvonalú nők egyesültek árja férfiakkal
2020-11-25 05:05:56

Maradona Magyarország ellen volt először válogatott

Az 1982-es vb-n elképesztően játszott Mészöly Kálmán csapata ellen. A BEK-ben pedig az Újpesti Dózsa életét keserítette meg.
2020-11-25 18:06:03

Kezdődik a Citadella felújítása, a feltárás során egy 19. századi csillagvizsgálóra bukkantak

A Gellért-hegyen felépített Csillagda Európa legkorszerűbb csillagvizsgálójának számított 1870-es elbontásáig.
2020-11-26 10:06:21

Először mondta meg a kormány, hány koronavírusos beteg van intenzív osztályon

Eddig csak a kórházban, illetve lélegeztetőgépen lévők számát hozták nyilvánosságra.
2020-11-26 12:06:09

Először mondta meg a kormány, hány koronavírusos beteg van intenzív osztályon

Eddig csak a kórházban, illetve lélegeztetőgépen lévők számát hozták nyilvánosságra.
2020-11-26 12:06:10

Tömeges tesztelésbe kezd Ausztria, először a nyugati tartományokban

Sebastian Kurz kancellár szerint belátható időn belül hozzáférhető lesz a koronavírus elleni oltóanyag.
2020-11-26 14:06:04

Először nyert a Szeged a Bajnokok Ligája jelenlegi kiírásában

A félidőben még csak két gólt volt a Tisza-partiak előnye, a vége azonban már sima lett.
2020-11-26 20:05:58

Donald Trump először mondta ki, hogy kész elhagyni a hivatalát

Arra azonban, hogy az elnökválasztási vereségét elismerje, még nem hajlandó.
2020-11-27 06:06:03

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   a33proka1   •   Magyarország   •   haszn   •   m   •   ftp   •   pro   •   Leverkusen   •   f   •   R   •   apróhirdetés   •   jazz   •   rozsa sandor   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   H   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   tes   •   eb   •   németállás   •   vacsoracsata   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   J   •   aza   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   telefonjav   •   indiana jones megerkezett skociaba 2   •   zenet hallgatna az orajaval de nincs internet nem problema   •   ket ember eletebe kerult a szaguldozas nagykatanal fotokon a horrorbaleset   •   ot koronavirusos eset a bayern munchennel 2   •   hamilton magyarazkodik miutan leszolta bottast es perezt is   •   ap norc poll many in us still face covid 19 financial loss   •   gyasz meghalt a forma 1 legendaja   •   fontos dolgokra derult feny az eu penzugyi szuperprojektjevel kapcsolatban   •   white house warns of active threat from microsoft email hackers   •   meghato bucsulevelet irt pele diego maradonanak   •   roland garros fucsovics diktalja a divatot parizsban   •   jakab peter gyava zsarnoknak nevezte orban viktort   •   elutazik racz jeno es felesege ez lesz az utolso nyaralasuk kettesben foto 2   •   uganda reimposes covid restrictions as cases surge in second wave   •   lopas gyanujaval vettek orizetbe egy amerikai katonat oroszorszagban 2   •   tul szexi volt ezert valtoztattak a felujitott diablo ii amazonjanak kulsejen   •   tokeletes kiranduloidovel zarul a het   •   vegre van urugyem viragot kuldeni neked apro darabokra teptek egymast szivet sosem hallott reszletek matthew perry es julia roberts szerelmerol   •   varatlanul kinaba utazott az egyik komanytag   •   pap dorci azt erzem tartanak tolem a ferfiak   •   csanyi sandor 32 eve ontozi a zold gyumolcsot amely most beerett   •   gulyas gergely toredelmesen elnezest kert karacsony gergelytol es gyurcsany ferenctol   •   villamcsapas olt meg egy kisfiut a fociedzesen 2   •   nem hagyta magat a miskolci villamosmegalloban lott ra tamadojara egy 65 eves ferfi   •   matolcsy gyorgy ismet biralta a kormanyt az ujraindulas lefulladasatol tart   •   eddig sosem latott foto kerult elo jozsef attilarol   •   erosen kezdte az evet a nemet gazdasag   •   manyikam egeszsegedre toth gabi reagalt lakatos mark ra vonatkozo csocskidobos bulamutogatos megjegyzesere   •   csak mondjuk vagy tenyleg tobb penzt adunk egy zold termekert szavazz te melyik tipus vagy   •   szel bernadett a szocialis intezmenyt kerdezte de a felettes szerv irta a semmitmondo valaszokat 2   •   billie eilishnak neztek sydney sweeney t aki fekete frizuraval erkezett a met galara   •   rendeletben irta at a kormany a tanarok kirugasanak szabalyait   •   ugyeszseg magyar peter nem tudta bizonyitekokkal alatamasztani allitasait 2   •   kozel van a magyar nyugdijreform hogyan lehet szebb a nyugdijas jovo   •   sosmunkakeres171717s   •   trumps january 6 pardon pledge baffles some attorneys 2   •   elkeszult a vilag elso 3d nyomtatott szemprotezise egy brit ferfi kapta   •   koronavirus magyarorszagon megjottek a friss szerdai adatok   •   eloszor repult a venuszhoz a naphoz kuldott urszonda adatokat is kuldott a foldre   •   szerzodest hosszabbitott az europa liga gyoztes sevilla vezetoedzoje   •   baratkozhatunk az uj fogalommal polexit   •   elkezdte visszakerni az allam az autotamogatasokat par tizezres koztartozasokra hivatkozva   •   aprilis 1 miert van ma bolondok napja   •   lakatos mark sajatos modon uzent orban viktornak   •   lavrov kodos uzeneteket kuldott arrol kivel targyalna a haboru befejezeserol   •   feltortek a varkonyi andrea eskuvoi ruhajat keszito divattervezo fiokjat   •   hazassag elso latasra csabi nem volt hajlando gyantaztatni gyongyi kedveert te ezt nem erdemled meg   •   rendorok hada kutat az eltunt csecsemo utan az anyat es elettarsat letartoztattak 3   •   7000 anya vette igenybe eddig a diakhitel elengedest