Óriási áttörés a tiszta, fenntartható, szinte korlátlan energia elérésében

A dél-franciaországi WEST fúziós reaktor, egy tokamak berendezés új világrekordot állított fel azzal, hogy hat percen keresztül folyamatosan 50 millió Celsius-fokos szuperforró plazmát hozott létre. Ez a mérföldkő egy lépéssel közelebb visz bennünket a tiszta, fenntartható, szinte korlátlan energiához.
2024-05-07 18:06:50

Amikor azt hittük, nem tud tovább bonyolódni a "teknőstank" története, Moszkva ránk cáfolt

Az első orosz "teknőstank" rövid élete során gyorsan legendává vált: a furcsa kiegészítő páncélzattal ellátott harckocsi először a donbaszi harcok során tűnt fel még áprilisban, majd újabb és újabb, egyre furcsább variánsai jelentek meg a frontvonalakon. Most egy harmadik variánst is lencsevégre kaptak.
2024-05-06 11:09:05

Úristen, én vagyok a főpolgármester: így lett újságkihordóból Budapest első embere Karácsony Gergely

Falusi gyerekként, Nyírtasson nevelkedett Karácsony Gergely, aki boldogan emlékszik vissza gyerekkorára: egész nap a kukoricacsűrben lógtak a barátaival, a végtelen tájat járták, miközben itt találkozott először az igazi falusi szegénységgel is. Aztán minden megváltozott. A főpolgármester könyvet írt, a Blikk meg elolvasta.
2024-05-03 10:05:59

2024-05-03 10:05:45

Aggódhatnak a diákok? Közeleg a drasztikusan átalakított érettségi: mutatjuk, mire számíthatnak a vizsgázók

2024-ben kapnak először a diákok az új Nemzeti alaptanterv (NAT) alapján összeállított feladatsorokat, ami azt jelenti, hogy több tantárgy vizsgasora módosul. A legnagyobb változás a magyarérettséginél tapasztalható: a Magyartanárok Egyesülete szerint a tantárgy kárára. Ugyanakkor a matematika és történelem tárgyak inkább csak témakörbeli változásokon mentek át.
2024-05-02 08:07:12

2024-05-02 08:06:34

2024-05-02 08:06:15

Szentkirályi Alexandra: Tiszta, rendezett és közlekedési káosztól mentes várost csinálok Budapestből!

A Városligetben tartott sajtótájékoztatót.
2024-05-01 14:09:52

Ez volt az amerikai történelem legnagyobb üzlete, csak 150 évig tartott

Az indiánoktól is meg kellett vásárolniuk az amerikaiaknak Louisianát.
2024-04-30 07:08:57

A Monaco botlásával bajnok a PSG

Biztossá vált az is, hogy a Ligue1 meglepetéscsapata története során először indulhat az európai kupaporondon.
2024-04-28 22:07:42

Miniatűr naperőművet küld az űrbe Japán, áramot sugároz majd vele a Földre

Japán a tervek szerint 2025 decemberében hajtaná végre a kísérletét, amely során 1 kW elektromos áram érkezne a Földre.
2024-04-24 17:11:42

2024-04-24 17:11:17

Ez a felkelés volt a magyar történelem egyik legnagyobb lázadása

Kiitört a magyar történelem legnagyobb parasztlázadása, a Dózsa-felkelés
2024-04-24 17:10:15

Brit győzelemmel végződött a történelem első harckocsipárbaja

Az első világháborúban bevetett harckocsik alapjaiban változtatták meg a modern hadviselést.
2024-04-24 08:11:09

Szekeret kellett stoppolnia az űrből érkező Gagarinnak

2024-04-23 04:06:48

Kiderítette a NASA, mi volt az az űrből érkezett tárgy, ami szabályosan átgázolt egy floridai házon

Mint egy lövedék, úgy tört át egy épületen egy fémdarab. Most hivatalosan megerősítették, honnan származott.
2024-04-17 20:11:17

PARKETTA HÉZAG JAVÍTÁSA

Parketta javítás, hézag kitöltés +36 30 317 4687 Mozgó parketta javítás, parketta recsegés mentesítés. http://parkettajavitasa.byethost5.com/ A parketta hézagok kitöltése általában elkerülhetetlen a parketta felújítások során. Megbízható parkettás mester: Makács Tamás +36 30 317 4687. Mivel az idő elteltével a parketta lécek elkezdenek mozogni.
2020-06-23 22:01:12

Családi ház nagy telekkel Szentgotthárdon eladó.

Családi ház nagy telekkel Szentgotthárdon (Vas megye, magyar-osztrák-szlovén hármashatár) eladó. Irányár: 29.900.000,-Ft Alapterület: 130 m² Telekterület: 4 036 m² Ingatlan állapota: felújítandó Építés éve: 1980. Komfort: összkomfortos Fűtés: gáz (cirko), vegyes tüzelésű kazán Légkondicionáló: van Fürdő és WC: egy helyiségben Kilátás: kertre néző Tetőtér: beépített Parkolás: önálló dupla garázs - benne van az árban Zöldövezetben, nagy területtel, csendes helyen, domboldalban épült családi ház, mégis a központhoz közel (10 perc gyalog) eladó. ...
2020-06-23 22:14:23

Egyedi konyhabútor készítés Budapest

Egyedi konyhabútor készítés Budapest +36 70 243 9439 Konyhabútor készítés. Egyedi konyhabútorok tervezése és készítése. Megtervezzük és elkészítjük álmai konyhabútorát. Konyhabútor készítés során magas minőségű egyedi konyhabútor elkészítését vállalom garanciával, széles választékkal. Konyhabútor készítés, egyedi konyhabútorok gyártása, lapszabászat, egyedi bútor készítés, konyhafrontok, tolóajtós megoldások. konyhabútor készítés Újpest, panel konyhabútor készítés, konyhabútor készítés érd, egyedi konyhabútorok képekkel, konyhabútor készítés Pest megye https://egyedi-konyhabutor-keszi...
2020-06-23 22:14:26

PARKETTA HÉZAG JAVÍTÁSA

Parketta javítás, hézag kitöltés +36 30 317 4687 Mozgó parketta javítás, parketta recsegés mentesítés. http://parkettajavitasa.byethost5.com/ A parketta hézagok kitöltése általában elkerülhetetlen a parketta felújítások során. Megbízható parkettás mester: Makács Tamás +36 30 317 4687. Mivel az idő elteltével a parketta lécek elkezdenek mozogni.
2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:44

PARKETTA HÉZAG JAVÍTÁSA

Parketta javítás, hézag kitöltés +36 30 317 4687 Mozgó parketta javítás, parketta recsegés mentesítés. http://parkettajavitasa.byethost5.com/ A parketta hézagok kitöltése általában elkerülhetetlen a parketta felújítások során. Megbízható parkettás mester: Makács Tamás +36 30 317 4687. Mivel az idő elteltével a parketta lécek elkezdenek mozogni.
2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:37

PARKETTA HÉZAG JAVÍTÁSA

Parketta javítás, hézag kitöltés +36 30 317 4687 Mozgó parketta javítás, parketta recsegés mentesítés. http://parkettajavitasa.byethost5.com/ A parketta hézagok kitöltése általában elkerülhetetlen a parketta felújítások során. Megbízható parkettás mester: Makács Tamás +36 30 317 4687. Mivel az idő elteltével a parketta lécek elkezdenek mozogni.
2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:22

PARKETTA HÉZAG JAVÍTÁSA

Parketta javítás, hézag kitöltés +36 30 317 4687 Mozgó parketta javítás, parketta recsegés mentesítés. http://parkettajavitasa.byethost5.com/ A parketta hézagok kitöltése általában elkerülhetetlen a parketta felújítások során. Megbízható parkettás mester: Makács Tamás +36 30 317 4687. Mivel az idő elteltével a parketta lécek elkezdenek mozogni.
2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:58

PARKETTA HÉZAG JAVÍTÁSA

Parketta javítás, hézag kitöltés +36 30 317 4687 Mozgó parketta javítás, parketta recsegés mentesítés. http://parkettajavitasa.byethost5.com/ A parketta hézagok kitöltése általában elkerülhetetlen a parketta felújítások során. Megbízható parkettás mester: Makács Tamás +36 30 317 4687. Mivel az idő elteltével a parketta lécek elkezdenek mozogni.
2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:05

PARKETTA HÉZAG JAVÍTÁSA

Parketta javítás, hézag kitöltés +36 30 317 4687 Mozgó parketta javítás, parketta recsegés mentesítés. http://parkettajavitasa.byethost5.com/ A parketta hézagok kitöltése általában elkerülhetetlen a parketta felújítások során. Megbízható parkettás mester: Makács Tamás +36 30 317 4687. Mivel az idő elteltével a parketta lécek elkezdenek mozogni.
2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:18:50

PARKETTA HÉZAG JAVÍTÁSA

Parketta javítás, hézag kitöltés +36 30 317 4687 Mozgó parketta javítás, parketta recsegés mentesítés. http://parkettajavitasa.byethost5.com/ A parketta hézagok kitöltése általában elkerülhetetlen a parketta felújítások során. Megbízható parkettás mester: Makács Tamás +36 30 317 4687. Mivel az idő elteltével a parketta lécek elkezdenek mozogni.
2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:10

2020-06-23 22:19:13

PARKETTA HÉZAG JAVÍTÁSA

Parketta javítás, hézag kitöltés +36 30 317 4687 Mozgó parketta javítás, parketta recsegés mentesítés. http://parkettajavitasa.byethost5.com/ A parketta hézagok kitöltése általában elkerülhetetlen a parketta felújítások során. Megbízható parkettás mester: Makács Tamás +36 30 317 4687. Mivel az idő elteltével a parketta lécek elkezdenek mozogni.
2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:25

PARKETTA HÉZAG JAVÍTÁSA

Parketta javítás, hézag kitöltés +36 30 317 4687 Mozgó parketta javítás, parketta recsegés mentesítés. http://parkettajavitasa.byethost5.com/ A parketta hézagok kitöltése általában elkerülhetetlen a parketta felújítások során. Megbízható parkettás mester: Makács Tamás +36 30 317 4687. Mivel az idő elteltével a parketta lécek elkezdenek mozogni.
2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:39

Egyedi konyhabútor készítés Budapest

Egyedi konyhabútor készítés Budapest +36 70 243 9439 Konyhabútor készítés. Egyedi konyhabútorok tervezése és készítése. Megtervezzük és elkészítjük álmai konyhabútorát. Konyhabútor készítés során magas minőségű egyedi konyhabútor elkészítését vállalom garanciával, széles választékkal. Konyhabútor készítés, egyedi konyhabútorok gyártása, lapszabászat, egyedi bútor készítés, konyhafrontok, tolóajtós megoldások. konyhabútor készítés Újpest, panel konyhabútor készítés, konyhabútor készítés érd, egyedi konyhabútorok képekkel, konyhabútor készítés Pest megye https://egyedi-konyhabutor-keszi...
2020-06-23 22:19:44

PARKETTA HÉZAG JAVÍTÁSA

Parketta javítás, hézag kitöltés +36 30 317 4687 Mozgó parketta javítás, parketta recsegés mentesítés. http://parkettajavitasa.byethost5.com/ A parketta hézagok kitöltése általában elkerülhetetlen a parketta felújítások során. Megbízható parkettás mester: Makács Tamás +36 30 317 4687. Mivel az idő elteltével a parketta lécek elkezdenek mozogni.
2020-06-23 22:19:45

Horváth Éva hazazavarta a Viszkist

Ambrus Attila búcsúzott igen csalódottan.
2020-11-30 22:05:53

Kóbor János az Origónak: Először azt hittem, ez egy rossz vicc

Benkő László után az Omega másik tagja, Mihály Tamás is meghalt.
2020-11-21 18:06:53

Először nem kapott gólt a bajnoki idényben a MOL Fehérvár

Márton Gábor csapata feljött a tabella harmadik helyére.
2020-11-22 19:06:08

Több mint 100 év után lett hazájában bajnok egy focicsapat

A norvég Bodö/Glimt együttese története során először végzett az első helyen.
2020-11-23 10:06:30

Tarkón ütöttek, földre löktek és kiraboltak egy nyugdíjast Esztergomban

A támadó egy ideig még biztosan nem szabadulhat.
2020-11-23 16:06:05

Aki most sem képes összefogni, az egyenesen a történelem szemétdombjára való

Bordács Bálint véleménycikke Müller Cecília alantas megtámadásáról.
2020-11-23 18:06:02

Galaktikus fosszíliára bukkantak a Tejútban

Tízmilliárd évvel ezelőtt a galaxisunk összeütközött egy másikkal.
2020-11-24 06:06:17

Már burgert és műtrágyát is csinálnak a gombatermesztés során keletkező hulladékból

Sokan nem tudják, hogy 1 kilogrammnyi megtermelt gomba mellett 3 kiló hulladék is keletkezik: ennek a hasznosítására találtak most megoldást holland szakértők.
2020-11-24 10:06:00

2020-11-24 10:06:08

Ázsiában állhat először talpra a turizmus

Távol-Keleten már arra készülnek, hogy hamarosan újraindulnak az utazások és így a turisták is.
2020-11-24 18:05:54

Rejtélyes embertenyésztés a második világháború idején

Az életforrás programban tiszta vérvonalú nők egyesültek árja férfiakkal
2020-11-25 05:05:56

Maradona Magyarország ellen volt először válogatott

Az 1982-es vb-n elképesztően játszott Mészöly Kálmán csapata ellen. A BEK-ben pedig az Újpesti Dózsa életét keserítette meg.
2020-11-25 18:06:03

Kezdődik a Citadella felújítása, a feltárás során egy 19. századi csillagvizsgálóra bukkantak

A Gellért-hegyen felépített Csillagda Európa legkorszerűbb csillagvizsgálójának számított 1870-es elbontásáig.
2020-11-26 10:06:21

Először mondta meg a kormány, hány koronavírusos beteg van intenzív osztályon

Eddig csak a kórházban, illetve lélegeztetőgépen lévők számát hozták nyilvánosságra.
2020-11-26 12:06:09

Először mondta meg a kormány, hány koronavírusos beteg van intenzív osztályon

Eddig csak a kórházban, illetve lélegeztetőgépen lévők számát hozták nyilvánosságra.
2020-11-26 12:06:10

Tömeges tesztelésbe kezd Ausztria, először a nyugati tartományokban

Sebastian Kurz kancellár szerint belátható időn belül hozzáférhető lesz a koronavírus elleni oltóanyag.
2020-11-26 14:06:04

Először nyert a Szeged a Bajnokok Ligája jelenlegi kiírásában

A félidőben még csak két gólt volt a Tisza-partiak előnye, a vége azonban már sima lett.
2020-11-26 20:05:58

Donald Trump először mondta ki, hogy kész elhagyni a hivatalát

Arra azonban, hogy az elnökválasztási vereségét elismerje, még nem hajlandó.
2020-11-27 06:06:03

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   ftp   •   haszn   •   m   •   pro   •   Leverkusen   •   apróhirdetés   •   jazz   •   f   •   rozsa sandor   •   R   •   tes   •   H   •   b   •   N   •   fhgperapro   •   mag   •   sadasdhirek   •   K   •   németállás   •   youtube   •   eb   •   vacsoracsata   •   suhgfhgperapro   •   apropiaza   •   sz   •   P   •   J   •   aza   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   elegedettek orban viktorral de nem nyugodhat meg a fidesz   •   veszelyes vilagito gyerekjatekokat vonnak ki a forgalombol   •   az ikea nal es a bmw nel is megjelenhetnek a robotemberek egy femvaz segiti a mozgasukat   •   szemelyi edzo koltozik a fitbitbe 3   •   kisďż˝llat   •   mikozben mindenki az inflaciotol fel ezek a magyar alapok sokat kerestek rajta   •   korforgalomban tortent halalos baleset nagykanizsan   •   covid in kenya unvaccinated to be barred from basic services   •   ukrajnaban stagnal a jarvany de sokan kerulnek korhazba   •   veszelyes lehet a terhesseg alatt szedett paracetamol ilyen tuneteket okozhat a gyerekeknel   •   kivalo minosegu hasznalt csaladi autok 3 millio forint alatt   •   szazadik vilagrekordjara keszul a ferfi aki egy minit egyensulyozott a fejen   •   we need to stand up for the right thing nbas kanter freedom wants winter olympics boycott   •   ennyiert adtak el a legdragabb es legolcsobb ingatlant iden budapesten   •   in tennessee expulsions echo a decades old protest movement   •   meg van esely diablo iv es geforce rtx 4080 at nyerni   •   az alkotmanybirosag elott a vedettsegi igazolvany a jatekautomatak es a klubradio ugye   •   mindent boritana az orosz olajembargo a dizelpiacon kulonosen nagy felfordulas johet   •   booker prize 2021 shortlist absorbing global stories of life and death   •   aerobik edző index3.phpoptioncom_ ckforms   •   hetvegi hazakba tort be ket gercei ferfi   •   nem vart helyrol kaphat segitseget az ukrajna altal megfenyegetett magyarorszag   •   what it takes to protect the worlds most endangered zebra 3   •   359 forint fole ugrott az euro arfolyama   •   levelben kerik a pecsi orvostanhallgatokat hogy vallaljanak onkentes munkat   •   erre vartunk mar miota ma vegre bekoszont hozzank a tavasz 20 fok is lehet a heten   •   elszallt a kamat on megkockaztatna a babavaro hitelt 2   •   how climate change and covid are making things worse at the border   •   ime jokai mor es lenin kozos pontja   •   israels netanyahu says defences are ready as iran attacks   •   mennyire izgalmas egy uj opel insignia gsi 2022 ben kiprobaltuk   •   ezt uzeni szijjarto peter a gorog szigetekre indulo magyaroknak   •   megerkezett a magyar segitseg szloveniaba 3   •   egy texasi pornos es a vivodo tina turner eletebe is bepillantast nyerhetunk miskolcon   •   ugye nem en vagyok az egyetlen akivel ez tortent kerdezte a mentoktol a ferfi aki szajbaoklozte magat de beszorult az okle   •   eerie brocken spectre spotted in peak district   •   veletlenul a micimacko horrorverziojat vetitette le negyedikes osztalyanak egy floridai tanar   •   hangos loveseket lehetett hallani a balatonnal   •   bodi csabi fia eltitkolta az eljegyzeset igy kozolte az oromhirt   •   osszetort az edesanya lanya telefonon rogzitette sajat meggyilkolasat 3   •   inditvanyoztak a szegedi arkad felrobbantasaval fenyegeto ferfi letartoztatasat   •   az rtl gyerekvero szineszenek felesege kitalalt   •   vege a netanjahu korszaknak naftali bennett az uj izraeli miniszterelnok 2   •   bella hadid abbahagyta az ivast mert reszegen nem tudta kontrollalni magat   •   tanukat es videokat keres a rendorseg a halalos ralibaleset ugyeben 2   •   meghalt egy kislany az m6 oson   •   nem aprozta el lenin holttestet probalta meg ellopni egy reszeg ferfi tegnap ejjel 2   •   a cseh miniszterelnok is bejelentkezett egy bevasarlos videoval de nem bontotta ki az igazsag minden reszletet 2   •   hi sec biztonsagi ajtobeepites 11   •   csunyan kohog a gyerek vajon asztma vagy krupp igy tehetunk kulonbseget 3