Brooke Shields elárulta, 18 és 20 éves lányai néha még vele alszanak

Egy podcastműsorban volt hallható Brooke Shields. Az 58 éves modell elárulta, szoros a kapcsolata két lányával, a 18 éves Grierrel és a 20 éves Rowan Henchyvel. A modell egy érdekes információt is megosztott a hallgatókkal: mint mesélte, mikor férje, Chris Henchy üzleti úton van, sokszor megesik, hogy a lányai vele alszanak ugyanabban az ágyban. Amikor a férjem bármilyen munkaúton van, tudod, még mindig velem alszanak az ágyban. Romantikus vígjátékokat is szoktunk együtt nézni, ők az én kisbabáim, és ez nem is fog változni. A lányok hamarosan egyetemre mennek, Shields azonban kerüli a gondolat...
2024-05-05 10:07:43

És akkor húsz év EU-tagság után Románia megelőzött minket a kanyarban

A vártnál jobban indította a magyar gazdaság 2024-et; közben az is kiderült, hogy a fizetésekben és a fogyasztásban is az EU leggyengébbjei közé kerültünk. Megnéztük, hogyan lehetne csökkenteni a benzinárat, és azt is kipróbáltuk, mennyi ideig lehet Mészáros Lőrinc nélkül élni. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
2024-05-05 07:09:21

2024-05-05 07:08:12

Elvitelre #65: Szívvel, Lőrinccel

Elvitelre - a podcast, amelyben az adott hét legjobb HVG hetilapos és hvg360-as anyagaiból válogatunk. Csak indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! Ezen a héten megnéztük, lehet-e élni Mészáros Lőrinc nélkül és azt, hogyan született meg az első gyermek Magyarországon, akinek az édesanyja szívátültetett volt.
2024-05-05 06:07:13

2024-05-05 06:07:10

2024-05-05 06:07:00

Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket Anne Hathaway új, romantikus vígjátéka

Végre megérkezett az év legjobban várt romantikus vígjátéka, az Anna Hathaway főszereplésével készült A rólad alkotott kép (The Idea of You). Az első bemutatók után a kritikusok imádták a filmet, azóta azonban egyre több negatív értékelést kap. Ez pedig nem meglepő, hiszen a 40 éves egyedülálló anya és a huszonéves popsztár szerelmi történetét sajnos Anna Hathaway gyönyörű, sírós szeme és Nicholas Galitzine fiús sármja sem tudta megmenteni a középszerűségtől.
2024-05-04 10:06:05

2024-05-04 10:05:54

Állítólag a magyar üzletemberek közül már csak Mészáros Lőrinc van versenyben a horvát gigacégért

A magyar érdeklődők közül már csak Mészáros Lőrinc maradt versenyben a horvát Fortenova-csoport, a nyugat-balkáni régió legnagyobb élelmiszer-termelő és kiskereskedelmi vállalatának felvásárlásáért - számolt be a 444.
2024-05-03 16:07:22

Vízaknákból lesz újabb 28 milliárdjuk Mészáros Lőrincéknek

Elnyertek több közbeszerzést, amit Lázár Jánosék írtak ki a tatabányai vízbányák aknáinak fejlesztésére. Százezrek vízellátását érinti a munka.
2024-05-03 13:12:18

2024-05-03 13:11:47

Gyurákovics Andrea: Csak az a fontos Baranyi Krisztinának, hogy forogjon a neve a sajtóban

A metrókijáró esete mutatta meg, miért nem sikerült Ferencváros polgármesterével együtt dolgozni.
2024-05-03 10:09:59

Gyurákovics Andrea: Csak az a fontos Baranyi Krisztinának, hogy forogjon a neve a sajtóban

A metrókijáró esete mutatta meg, miért nem sikerült Ferencváros polgármesterével együtt dolgozni.
2024-05-03 10:07:16

Orbán Viktor beperelt féltucat szerkesztőséget a Klubrádiótól az Indexig 

A miniszterelnök magánszemélyként Mészáros Lőrinc-közeli szerkesztőségek ellen is eljárást kezdeményezett.
2024-05-03 09:09:38

Xuzhou mother: Video of chained woman in hut outrages China internet

The viral video has prompted demands the authorities intervene to help the mother of eight.
2022-01-31 13:07:01

Xi and Putin to speak via video as grinding Ukraine war tests China-Russia partnership

Xi Jinping and Vladimir Putin are scheduled to speak Friday via video conference, the Kremlin said, with analysts watching for any sign of a softening in the Chinese leader's support for the Russian president after more than 10 months of war in Ukraine and as China faces an unprecedented Covid outbreak.
2022-12-30 07:10:39

Xi and Putin speak via video as grinding Ukraine war tests China-Russia partnership

Xi Jinping and Vladimir Putin are scheduled to speak Friday via video conference, the Kremlin said, with analysts watching for any sign of a softening in the Chinese leader's support for the Russian president after more than 10 months of war in Ukraine and as China faces an unprecedented Covid outbreak.
2022-12-30 15:08:06

Xavinak semmit sem kopott a fantasztikus rúgótechnikája - videó

A Barcelona világ és Európa-bajnok edzője csodálatos dolgot művelt a csapat edzésének végén.
2023-05-13 17:08:49

Ronaldo két gólt lőtt, nyert a Juventus - videó

A torinói csapat várhatja kedvezőbb helyzetből a kupa-elődöntő második mérkőzését.
2021-02-02 23:05:58

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-20 16:36:23

2020-06-20 16:41:42

Kézi élhajlító bádogos gép 3140/1.0mm Hajlítógép Élhajlítógép Lemezhajlító

Rendkívül masszív felépítésü bádogos gép, hibamentesen müködik. - munkahossz 3140 mm - hajlított lemez vastagság - 1 mm - hajtási szög 145-180 fokig - vágás az egész munkahossz hoszán - lemeztartó álvány, vágó blokád, szögmérő mutató - tárcsás lemezolló kb. 40km vágott lemezt tud megmunkálni egy élezéssel - 35-40x élezhető - digitális CNC gépeken legyártva - tömeg 600kg Árak: Élhajlító bádogos gép 3140/1 mm - 670 000 HUF/ 1880 EUR Görgős lemezvágó olló - 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 EUR Fuvar díj – egyedi ár távolságtól függően. Leszáll...
2020-06-20 16:41:43

Élhajlító bádogos gép 1400/2 mm + tárcsás lemezolló

- munkahossz 1400 mm - hajlított lemez vastagsás 2mm - hajtási szög max. 145-180 fokig - vágás az egész munkahossz hosszán - lemez leszorítása excenterkar segítségével - lemez tartó álvány hátul, szögmérő mutató, vágó blokád Súlya 180 kg Az élhajlító ára 260 000 HUF/ 730 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 EUR Rendkívül masszív felépítésü bádogos gép. Használható bádoglemezek megmunkálásához, szellőző nyílások gyártásához, kazánházak készítéséhez, kiváló munkaeszköz a bádogos mühelyekben. Erős konstrukció, CNC gépeken legyártva. 12 ...
2020-06-20 16:41:43

Élhajlító bádogos gép 4140/0.65

munkahossz 4140 mm hajlított lemez vastagsás 0,65 mm hajtási szög max. 145-180 fokig - vágás az egész munkahossz hosszán - lemez leszorítása excenterkar segítségével - lemez tartó álvány hátul, szögmérő mutató, vágó blokád Rendkívül masszív felépítésü bádogos gép. Használható bádoglemezek megmunkálásához, szellőző nyílások gyártásához, kazánházak készítéséhez, kiváló munkaeszköz a bádogos mühelyekben. Erős konstrukció, CNC gépeken legyártva. Súlya 700 kg Az élhajlító ára 932 000 HUF/2610 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 EUR Fuvar dí...
2020-06-20 16:41:43

Vágó egység gallyaprításra

Vágó egység gallyaprításra Eladó vágó egység 10 cm vastag átmérőjü gallyaprítására. Az egység minőséges anyagból van gyártva CNC gépeken. Használható nagy és kistraktor meghajtással / min.13 ló erő/ A kések HARDOX acélból készültek, élezhetőek és állíthatóak. 2 tengelyen 3+3 kés. Széles fogaskerék és rendkívül tartós zárt kétsoros csapágyak. Paraméterek: - aprított gally vastagság 0-10 cm-ig - végtermék hossza 6-16 cm - minimális motor fordulat 540/perc - maximális motor fordulat 1000/perc - kés szélessége 180 mm - kés vastagsága 12 mm - vágó egység súlya 180kg Az RS-1...

Tárhely, domain, cloud tárhely, hazai és külföldi!

Okos szerverekért lelkesedik a világ a modern szerverek iPhone-ja! Legyen saját privát Okosszervere! Ajánljuk: otthoni felhasználóknak, kis-és középvállalkozóknak, nagyvállalatoknak. Legyen saját privát Okos szervere! Akár 100 GB óriás webtárhelye! Cloud tárhelyet korlátlan tulajdonságokkal! Ingyen domain nevet web tárhelyéhez! Dinamikus adatbázis használatot! 100+ CMS (Joomla!, WP...) futtatást! Mindezt rendkívül alacsony áron, kötelezettség nélkül, azonnal kipróbálhatja!
2020-06-20 16:41:43

Non-Stop Autómentés, autószállítás. Tel: +36 20 9188 649.

Autómentés a nap 24 órájában az év minden napján belföldön minden gépjármű-kategóriában. !(0-24 óráig)! Autómentő kiállási ideje Budapesten: 30-40 perc Autómentő kiállási ideje vidékre/külföldre: Azonnali indulással, a lehető legrövidebb időn belül! http://www.024automentes.hu/ Üdv: Mészáros István Tel: +36 20 9188 649.
2020-06-20 16:41:45

2020-06-20 16:41:46

Autómentés a nap 24 órájában az év minden napján belföldön minden gépjármű-kategóriában. !(0-24 óráig)! • Autómentő kiállási ideje Budapesten: 30-40 perc • Autómentő kiállási ideje vidékre/külföldre: Azonnali indulással, a lehető legrövidebb időn belül! http://www.024automentes.hu/ Üdv: Mészáros István Tel: +36 20 9188 649.
2020-06-20 16:41:46

Non-Stop Autómentés, autószállítás. Tel:06 20 9188 649.

Autómentés a nap 24 órájában az év minden napján belföldön és külföldön. !(0-24 óráig)! Autómentő kiállási ideje Budapesten: 30-40 perc Autómentő kiállási ideje vidékre/külföldre: Azonnali indulással, a lehető legrövidebb időn belül! http://www.024automentes.hu/ Üdv: Mészáros István Tel: 06 20 9188 649.
2020-06-20 16:41:46

Non-Stop Autómentés, autószállítás. Tel:06 20 9188 649.

Autómentés a nap 24 órájában az év minden napján belföldön minden gépjármű-kategóriában. !(0-24 óráig)! • Autómentő kiállási ideje Budapesten: 30-40 perc • Autómentő kiállási ideje vidékre/külföldre: Azonnali indulással, a lehető legrövidebb időn belül! http://www.024automentes.hu/ Üdv: Mészáros István Tel: 06 20 9188 649.

Autómentés a nap 24 órájában az év minden napján belföldön és külföldön. !(0-24 óráig)! • Autómentő kiállási ideje Budapesten: 30-40 perc • Autómentő kiállási ideje vidékre/külföldre: Azonnali indulással, a lehető legrövidebb időn belül! http://www.024automentes.hu/ Üdv: Mészáros István Tel: 06 20 9188 649.
2020-06-20 16:41:46

Non-Stop Autómentés, autószállítás. Tel: +36 20 9188 649.

Autómentés a nap 24 órájában az év minden napján belföldön minden gépjármű-kategóriában. !(0-24 óráig)! • Autómentő kiállási ideje Budapesten: 30-40 perc • Autómentő kiállási ideje vidékre/külföldre: Azonnali indulással, a lehető legrövidebb időn belül! http://www.024automentes.hu/ Üdv: Mészáros István Tel: +36 20 9188 649.
2020-06-20 16:41:46

Non-Stop Autómentés, autószállítás. Tel:06 20 9188 649.

Autómentés a nap 24 órájában az év minden napján belföldön minden gépjármű-kategóriában. !(0-24 óráig)! Autómentő kiállási ideje Budapesten: 30-40 perc Autómentő kiállási ideje vidékre/külföldre: Azonnali indulással, a lehető legrövidebb időn belül! http://www.024automentes.hu/ Üdv: Mészáros István Tel: 06 20 9188 649.
2020-06-20 16:41:46

Non-Stop Autómentés, autószállítás. Tel: +36 20 9188 649.

Autómentés a nap 24 órájában az év minden napján belföldön minden gépjármű-kategóriában. !(0-24 óráig)! • Autómentő kiállási ideje Budapesten: 30-40 perc • Autómentő kiállási ideje vidékre/külföldre: Azonnali indulással, a lehető legrövidebb időn belül! http://www.024automentes.hu/ Üdv: Mészáros István Tel: +36 20 9188 649.
2020-06-20 16:41:46

Non-Stop Autómentés, autószállítás. Tel:06 20 9188 649.

Autómentés a nap 24 órájában az év minden napján belföldön minden gépjármű-kategóriában. !(0-24 óráig)! • Autómentő kiállási ideje Budapesten: 30-40 perc • Autómentő kiállási ideje vidékre/külföldre: Azonnali indulással, a lehető legrövidebb időn belül! http://www.024automentes.hu/ Üdv: Mészáros István Tel: 06 20 9188 649.
2020-06-20 16:41:46

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-20 16:41:46

Full HD rejtett kamera

Full HD rejtett kamera. 5MP valós full hd rejtett videó készítése, autó távirányítóba rejtett kamerával. https://www.spycentrum.com/projects/rejtett-kamera-tcm/
2020-06-20 16:41:47

Panellakás ablakcsere akció 18. kerület https://panellakasablakcsereakcio.iwk.hu/

Panellakás ablakcsere akció 18. kerület https://panellakasablakcsereakcio.iwk.hu A panellakás ablakcserére XVII. kerület vonzáskörzetében szakosodott, szakértő csapat vagyunk, akik a műanyag ablak cseréjét rendkívül rövid idő alatt, jutányos áron és egyedülálló minőségű, hő és hangszigetelt nyílászárókkal valósítjuk meg: +36 70 770 0455.
2020-06-20 16:41:47

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 11:30:09

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 11:30:09

Kézi élhajlító bádogos gép 3140/1.0mm Hajlítógép Élhajlítógép Lemezhajlító

Rendkívül masszív felépítésü bádogos gép, hibamentesen müködik. - munkahossz 3140 mm - hajlított lemez vastagság - 1 mm - hajtási szög 145-180 fokig - vágás az egész munkahossz hoszán - lemeztartó álvány, vágó blokád, szögmérő mutató - tárcsás lemezolló kb. 40km vágott lemezt tud megmunkálni egy élezéssel - 35-40x élezhető - digitális CNC gépeken legyártva - tömeg 600kg Árak: Élhajlító bádogos gép 3140/1 mm - 670 000 HUF/ 1880 EUR Görgős lemezvágó olló - 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 EUR Fuvar díj – egyedi ár távolságtól függően. Leszáll...
2020-06-23 11:30:09

Élhajlító bádogos gép 1400/2 mm + tárcsás lemezolló

- munkahossz 1400 mm - hajlított lemez vastagsás 2mm - hajtási szög max. 145-180 fokig - vágás az egész munkahossz hosszán - lemez leszorítása excenterkar segítségével - lemez tartó álvány hátul, szögmérő mutató, vágó blokád Súlya 180 kg Az élhajlító ára 260 000 HUF/ 730 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 EUR Rendkívül masszív felépítésü bádogos gép. Használható bádoglemezek megmunkálásához, szellőző nyílások gyártásához, kazánházak készítéséhez, kiváló munkaeszköz a bádogos mühelyekben. Erős konstrukció, CNC gépeken legyártva. 12 ...
2020-06-23 11:30:09

Élhajlító bádogos gép 4140/0.65

munkahossz 4140 mm hajlított lemez vastagsás 0,65 mm hajtási szög max. 145-180 fokig - vágás az egész munkahossz hosszán - lemez leszorítása excenterkar segítségével - lemez tartó álvány hátul, szögmérő mutató, vágó blokád Rendkívül masszív felépítésü bádogos gép. Használható bádoglemezek megmunkálásához, szellőző nyílások gyártásához, kazánházak készítéséhez, kiváló munkaeszköz a bádogos mühelyekben. Erős konstrukció, CNC gépeken legyártva. Súlya 700 kg Az élhajlító ára 932 000 HUF/2610 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 EUR Fuvar dí...
2020-06-23 11:30:09

Vágó egység gallyaprításra

Vágó egység gallyaprításra Eladó vágó egység 10 cm vastag átmérőjü gallyaprítására. Az egység minőséges anyagból van gyártva CNC gépeken. Használható nagy és kistraktor meghajtással / min.13 ló erő/ A kések HARDOX acélból készültek, élezhetőek és állíthatóak. 2 tengelyen 3+3 kés. Széles fogaskerék és rendkívül tartós zárt kétsoros csapágyak. Paraméterek: - aprított gally vastagság 0-10 cm-ig - végtermék hossza 6-16 cm - minimális motor fordulat 540/perc - maximális motor fordulat 1000/perc - kés szélessége 180 mm - kés vastagsága 12 mm - vágó egység súlya 180kg Az RS-1...
2020-06-23 11:30:09

Élhajlító bádogos gép 1400/2 mm + tárcsás lemezolló

- munkahossz 1400 mm - hajlított lemez vastagsás 2mm - hajtási szög max. 145-180 fokig - vágás az egész munkahossz hosszán - lemez leszorítása excenterkar segítségével - lemez tartó álvány hátul, szögmérő mutató, vágó blokád Súlya 180 kg Az élhajlító ára 260 000 HUF/ 730 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 EUR Rendkívül masszív felépítésü bádogos gép. Használható bádoglemezek megmunkálásához, szellőző nyílások gyártásához, kazánházak készítéséhez, kiváló munkaeszköz a bádogos mühelyekben. Erős konstrukció, CNC gépeken legyártva. 12 ...
2020-06-23 11:30:09

Élhajlító bádogos gép 4140/0.65

munkahossz 4140 mm hajlított lemez vastagsás 0,65 mm hajtási szög max. 145-180 fokig - vágás az egész munkahossz hosszán - lemez leszorítása excenterkar segítségével - lemez tartó álvány hátul, szögmérő mutató, vágó blokád Rendkívül masszív felépítésü bádogos gép. Használható bádoglemezek megmunkálásához, szellőző nyílások gyártásához, kazánházak készítéséhez, kiváló munkaeszköz a bádogos mühelyekben. Erős konstrukció, CNC gépeken legyártva. Súlya 700 kg Az élhajlító ára 932 000 HUF/2610 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 EUR Fuvar dí...
2020-06-23 11:30:09

Tárhely, domain, cloud tárhely, hazai és külföldi!

Okos szerverekért lelkesedik a világ a modern szerverek iPhone-ja! Legyen saját privát Okosszervere! Ajánljuk: otthoni felhasználóknak, kis-és középvállalkozóknak, nagyvállalatoknak. Legyen saját privát Okos szervere! Akár 100 GB óriás webtárhelye! Cloud tárhelyet korlátlan tulajdonságokkal! Ingyen domain nevet web tárhelyéhez! Dinamikus adatbázis használatot! 100+ CMS (Joomla!, WP...) futtatást! Mindezt rendkívül alacsony áron, kötelezettség nélkül, azonnal kipróbálhatja!
2020-06-23 11:30:10

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:01:04

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:01:04

Kézi élhajlító bádogos gép 3140/1.0mm Hajlítógép Élhajlítógép Lemezhajlító

Rendkívül masszív felépítésü bádogos gép, hibamentesen müködik. - munkahossz 3140 mm - hajlított lemez vastagság - 1 mm - hajtási szög 145-180 fokig - vágás az egész munkahossz hoszán - lemeztartó álvány, vágó blokád, szögmérő mutató - tárcsás lemezolló kb. 40km vágott lemezt tud megmunkálni egy élezéssel - 35-40x élezhető - digitális CNC gépeken legyártva - tömeg 600kg Árak: Élhajlító bádogos gép 3140/1 mm - 670 000 HUF/ 1880 EUR Görgős lemezvágó olló - 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 EUR Fuvar díj – egyedi ár távolságtól függően. Leszáll...
2020-06-23 22:01:05

Élhajlító bádogos gép 1400/2 mm + tárcsás lemezolló

- munkahossz 1400 mm - hajlított lemez vastagsás 2mm - hajtási szög max. 145-180 fokig - vágás az egész munkahossz hosszán - lemez leszorítása excenterkar segítségével - lemez tartó álvány hátul, szögmérő mutató, vágó blokád Súlya 180 kg Az élhajlító ára 260 000 HUF/ 730 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 EUR Rendkívül masszív felépítésü bádogos gép. Használható bádoglemezek megmunkálásához, szellőző nyílások gyártásához, kazánházak készítéséhez, kiváló munkaeszköz a bádogos mühelyekben. Erős konstrukció, CNC gépeken legyártva. 12 ...
2020-06-23 22:01:05

Élhajlító bádogos gép 4140/0.65

munkahossz 4140 mm hajlított lemez vastagsás 0,65 mm hajtási szög max. 145-180 fokig - vágás az egész munkahossz hosszán - lemez leszorítása excenterkar segítségével - lemez tartó álvány hátul, szögmérő mutató, vágó blokád Rendkívül masszív felépítésü bádogos gép. Használható bádoglemezek megmunkálásához, szellőző nyílások gyártásához, kazánházak készítéséhez, kiváló munkaeszköz a bádogos mühelyekben. Erős konstrukció, CNC gépeken legyártva. Súlya 700 kg Az élhajlító ára 932 000 HUF/2610 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 EUR Fuvar dí...
2020-06-23 22:01:05

Vágó egység gallyaprításra

Vágó egység gallyaprításra Eladó vágó egység 10 cm vastag átmérőjü gallyaprítására. Az egység minőséges anyagból van gyártva CNC gépeken. Használható nagy és kistraktor meghajtással / min.13 ló erő/ A kések HARDOX acélból készültek, élezhetőek és állíthatóak. 2 tengelyen 3+3 kés. Széles fogaskerék és rendkívül tartós zárt kétsoros csapágyak. Paraméterek: - aprított gally vastagság 0-10 cm-ig - végtermék hossza 6-16 cm - minimális motor fordulat 540/perc - maximális motor fordulat 1000/perc - kés szélessége 180 mm - kés vastagsága 12 mm - vágó egység súlya 180kg Az RS-1...
2020-06-23 22:01:05

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   m   •   ftp   •   f   •   Leverkusen   •   rozsa sandor   •   R   •   pro   •   apróhirdetés   •   jazz   •   N   •   mag   •   b   •   fhgperapro   •   youtube   •   sadasdhirek   •   K   •   H   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   németállás   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   sz   •   J   •   fluminense   •   budapest   •   perapro   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   L   •   olcs   •   térkép   •   travis kelce   •   facebook   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   new edition and new kids on the block gave us all the nostalgia   •   ujabb sportolo kerult be a dollarmilliardosok elitklubjaba   •   atalakulhatnak a jogositvanyok az eu ban   •   kiderult mibe fektetik a penzuket a biztositok naluk is az allampapir a nyero   •   commercial seed market to hit usd 61 32 billion by 2025 increasing subsidies provided to farmers will boost market says fortune business insights   •   gyogypedikur pedikur budapest gyogypedikur pedikur 36 30 78 78 870 11   •   chinese motorcyclists join chongqing wildfire battle   •   remaining portion of collapsed florida building could fall   •   wildfires rage as chinese city suffers record heat wave   •   elkezdodtek az egyetemi beiratkozasok igenyelhetok a diakhitelek   •   cognac and cigars the golden age of inflight meals 2   •   nigerias proposed new name the united african republic   •   olympians pushed to their limits over uncompromising beijing covid 19 controls   •   varga adam ismet legyozte kopasz balintot 2   •   megerkezett ukrajnaba a varva vart amerikai csodafegyver   •   szerdan ismet csokkennek az uzemanyagarak   •   erzsebet kiralyno meg 95 evesen is autot vezet   •   gyermekpornografiava l is vadoljak a ferfit aki prostituciora kenyszeritette a feleseget annak lanyat valamint az alberlojet is 2   •   csokkent a tartos javak megrendelese az egyesult allamokban   •   elkezdodott az ev meteorhullasa   •   elo istentiszteleten akartak leloni egy lelkeszt igy tepertek le a merenylot video   •   igy hasznalhatjak ki a nyugdijasok az uj otthonfelujitasi tamogatast 2   •   huseget kellett eskudniuk kim dzsongun irant az eszak koreaiaknak 2   •   vujity tvrtko tobb nagy fajdalommal jaro orvosi beavatkozason esett at az elmult honapban   •   magyar peter nem biztatok taktikai szavazasra mindenki arra szavaz akire szeretne 2   •   magyar peter nem biztatok taktikai szavazasra mindenki arra szavaz akire szeretne   •   es egyszer csak elobujt a sok duhos amerikai feher ferfi   •   szijjarto peter tortenelmi jelentosegu a kinai elnok e heti magyarorszagi latogatasa   •   emberi csontokat talaltak egy ajkai toban 2   •   autodjwebadminnalphp   •   sophie turner kervenyezte hogy a birosagon folytatodjon tovabb a valasuk joe jonasszal   •   covid 19 cases rise in australian state of victoria despite lengthy lockdown   •   szigoru szabalyok igy lehet fat elvinni az erdobol 2   •   a nap legfontosabb hirei 2021 02 15   •   radudaltak ezert rogton pattogni kezdett az audis a fenomenalis pofara eses csak ezutan jott video   •   kis konnyebbseg az autosoknak   •   bortonbe vonult donald trump volt elnoki tanacsadoja 3   •   paddle out tribute paid by fellow surfers after mexican shootings   •   ezeket erdemes tudni a menopauzarol hogy idoben felkeszulhessunk ra   •   elokerult az elso f1 es futamgyozelmet szerzo lando norris elkepeszto igerete   •   igy hasznalhatjak ki a nyugdijasok az uj otthonfelujitasi tamogatast   •   egy regi filmdiszlet lett malta egyik legnepszerubb latvanyossaga   •   beteg ez az egeszsegugy megkerdeztuk az utcan hogy tetszik az embereknek a miniszterium terve hadd valasszak magamnak orvost video 3   •   oroszorszag atomfegyvereket tesztel   •   valasz online a mi hazank ep jeloltje vigan elvan az allami allasaban nem kell felnie a kirugastol 3   •   pasztor anna marti most nagyon nagyon buszke lenne   •   megallt egy csecsemo szive a windsori legolandben letartoztattak egy not   •   hadhazy ketszer is ugyanazt a beszedet mondta el halasz janos fideszes orszaggyulesi kepviselo a parlamentben   •   israel begins rafah evacuation ahead of planned military operation   •   torolt jaratokra adott el tobb tizezer jegyet egy legitarsasag 287 milliard forintnyi birsagot kell fizetnie 2  

srv.38.