Elmaradt ellenőrzések, meghamisított nyilvántartás - Újabb Boeing-gépnél vizsgálódik a hatóság

Az amerikai repülési hatóság, az FAA új vizsgálatot indított a Boeing 787 Dreamliner repülőgépekkel kapcsolatban, miután kiderült, hogy a gyártó nem hajtotta végre az előírt ellenőrzéseket, valamint felmerült a nyilvántartások meghamisításának gyanúja is - írja a Reuters.
2024-05-06 22:07:07

Nem a budapestiek tartanak igazán sok autót, hanem a főváros mellett élők

Bécs és Berlin mutatja az irányt Európának, hogyan kell autómentessé tenni egy nagyvárost, Magyarországon pedig a Budapest mellett élők és a nyugat-dunántúliak veszik a legtöbb autót. Az Eurostat elkészítette a térképét, amelyen bárki megnézheti Európa-szerte, hány autó jut ezer emberre ott, ahol ő él.
2024-05-06 14:14:45

2024-05-06 14:13:19

Kilőttek az eladások, most érdemes új autót venni Magyarországon

Jelentős kedvezményeket lehet kialkudni.
2024-05-03 10:09:12

Politikai viták kereszttüzébe kerülhet a bolygóformálás

Tényleg lehet baj belőle és tényleg lehet jó is belőle.
2024-05-02 19:10:56

Lekésték az utolsó buszt Nógrádban, aztán megláttak egy autót és támadt egy elvetemült ötletük

Ennek csak rossz vége lehetett.
2024-05-02 15:10:35

A Bloomberg megerősítette a tippünket: tényleg a Luminort veheti meg az OTP

Bankot venne Európában az OTP, Csányi Sándor több információt is megadott a megfejtéshez, a mi tippünk a baltikumi Luminor volt, ezt most a Bloomberg is megerősítette.
2024-05-02 13:07:21

Tizennégymilliós kocsi kulcsát találta meg egy férfi, másnap eladta az autót kétmillióért

Nem habozott meglépni a szinte vadonatúj Toyota RAV4-gyel.  
2024-05-02 12:12:32

Tizennégymilliós kocsi kulcsát találta meg egy férfi, másnap eladta az autót kétmillióért

Nem habozott meglépni a szinte vadonatúj Toyota RAV4-gyel.  
2024-05-02 12:12:10

Harkivban kilőttek egy autót

Szerdán Oleh Szinyehubov, Harkiv megye kormányzója azt közölte, az orosz erők irányított bombákkal támadták a megyében lévő Zolocsiv települést. Az egyik bomba egy autóba csapódott be, melynek két utasa, egy férfi és egy nő meghalt. Akárcsak Odesszát, Harkivot is gyakran éri légitámadás az utóbbi hetekben; az utóbbit az orosz erők már a háború 2022-es kezdetén igyekeztek elfoglalni. The post Harkivban kilőttek egy autót first appeared on 24.hu.
2024-05-01 13:07:16

Alapjogokért Központ: Nemzetközi siker a békepárti CPAC Hungary

Szánthó Miklós főszervező, az Alapjogokért Központ főigazgatója szerint sikerült létrehozni az antiglobalista erők globális koalícióját.
2024-04-29 17:09:41

A magyar válogatott focista volt a hős a PSG ellen, elmaradt a bajnokavatás

Cseréi megmentették a PSG-t a bukástól, de az újabb bajnoki címre továbbra is várni kell.
2024-04-28 00:06:45

Soha nem gyártott le és adott el még ennyi autót a Toyota

A Toyota Motor, Japán legnagyobb autógyártó vállalata a cég történetében a legtöbb, 9,97 millió autót gyártott gyáraiban világszerte a március végével lezárt 2023-as pénzügyi évben - áll a vállalat honlapján megjelent éves jelentésben.
2024-04-25 09:06:48

Ötvennégy autót foglaltak le egy adócsaló autóneppernél

A NAV kockázatelemzési rendszerén akadt fenn.
2024-04-25 08:10:58

Ötvennégy autót foglaltak le egy adócsaló autóneppernél

A NAV kockázatelemzési rendszerén akadt fenn.
2024-04-25 08:10:19

Autókölcsönzés 17. kerület https://sites.google.com/view/autokolcsonzes17kerulet

Autókölcsönzés 17. kerület +36 70 201 4900 Autóbérlés Pestlőrinc, Pestszentimre, Bélatelep, Ferihegy, Rendessytelep, Halmierdő. https://sites.google.com/view/autokolcsonzes17kerulet Autóbérlés hosszú távra XVII. kerület Autóbérlés XVII. kerület területén olcsón, gyakorlatilag azonnal vihető autók, autókölcsönzés akár napi 5000 Ft + áfától +36 70 201 49 00! Bérautó szolgáltatásainkat hosszú távra is igénybe veheti, ha kéri, sofőrt is tudunk biztosítani, és kölcsönözhet szép autót esküvőre is.
2020-06-20 16:41:47

Autóbérlés hosszú távra X. kerület +36 70 201 4900 https://autoberles10kerulet.blogspot.com

Autóbérlés hosszú távra X. kerület +36 70 201 4900 https://autoberles10kerulet.blogspot.com Autóbérlés X. kerület régiójában megfizethető bérleti díjért, gyors ügyintézés, bérautó akár napi 2500 Ft + áfától +36 70 201 49 00! Autókölcsönzés szolgáltatásainkat hosszú távra is igénybe veheti, ha kéri, sofőrt is tudunk biztosítani, és bérelhet menyasszonyi autót esküvőre is. Olcsó bérautó X. kerület, olcsó autókölcsönzés X. kerület, olcsó autóbérlés X. kerület, olcsó bérautó X. kerület, autó tartós bérlet árak X. kerület, autóbérlés hosszú távra X. kerület, autó tartós bérlet X. kerület,...
2020-06-20 16:41:47

Otthonról végezhető GÉPELÉSI munka!

Otthonról végezhető GÉPELÉSI munka! A munka az ország bármely pontjáról végezhető, sőt külföldről is. Érdekli? Jelentkezzen a Piac- és közvélemény-kutatásra! Nincs semmi más dolga, mint regisztrálni a megadott oldalon s várni a kérdőíveket a postafiókjába. (magyar nyelvű !!) Fizetés egy napon belül. Nem ámítás, nem átverés ez tényleg igazi kereseti lehetőség. Írja be ezt a címet a keresőjébe és jelentkezzen most: http://euromarket.hupont.hu
2020-06-20 16:41:47

Keress valós pénzkeresetet online ingyenes bitcoin bányászattal!

A bitcoin ára megy egyre feljebb, ha szeretnél ebből profitálni valós pénzkeresetet ingyenes bitcoin bányászattal, amihez egy számítógép vagy mobiltelefon kell és még Te mással foglalkozol ezek az eszközök pénzt keresnek neked bitcoinban amit utána kitudsz utalni magadnak és mindez INGYENES! Ragadd meg a lehetőséget, ha nem hiszed regisztrálj be a következő linken és próbáld ki magad, rajtad is múlik mennyit keresel: https://get.cryptobrowser.site/11277072 A Cryptotab böngészőt futtasd, mert csak akkor keresel vele pénzt ha fut, akár le teheted a tálcára is és még bekapcsolva van az e...
2020-06-23 11:30:09

A pénz tényleg nem boldogít?

Ha nem értesz egyet, és inkább meg akarod sokszorozni a pénzed, mint megszabadulni tőle, kattints ide: www.bevetelnapsutesbol.hu
2020-06-23 11:30:09

Egészséges út mindenkinek

Egészségre vágysz? Fejfájás, Fogyókora, Fáradtság, Stressz gyötör? Itt a lehetőség kipróbálni! Tény, hogy most kapsz egy 100%-os visszafizetési garanciát 60 napra. Ragaszkodom hozzá, hogy élj vele, ha úgy érzed, mert azt akarom, hogy elégedett legyél. Én már több hónapja benne vagyok MDC üzletben, így biztos vagyok benne, hogy amit kínálok, az működik. Viszont így tényleg nem kockáztatsz semmit.

2020-06-23 22:01:04

Rossorent autókölcsönző 16. kerület +36 70 201 4900 https://autokolcsonzo16kerulet.iwk.hu/

Rossorent autókölcsönző 16. kerület +36 70 201 4900 Autókölcsönzés Mátyásföld, Cinkota, Árpádföld, Sashalom, Rákosszentmihály. https://autokolcsonzo16kerulet.iwk.hu/ Autóbérlés hosszú távra XVI. kerület Autóbérlés XVI. kerület területén olcsón, gyakorlatilag azonnal vihető autók, autókölcsönzés akár napi 2500 Ft + áfától +36 70 201 49 00! Bérautó szolgáltatásainkat hosszú távra is igénybe veheti, ha kéri, sofőrt is tudunk biztosítani, és kölcsönözhet szép autót esküvőre is.
2020-06-23 22:01:12

Autóbérlés Gödöllőn gyorsan https://gyorsautoberlesgodollo.blogstar.hu

Autóbérlés Gödöllőn gyorsan +36 70 201 4900 https://gyorsautoberlesgodollo.blogstar.hu Ha olcsón szeretne kitűnő műszaki állapotú autót bérleni, nézze meg kínálatunkat! Ügyfélbarát, teljes körű, gyors ügyintézéssel várjuk. Könnyű megközelítés. Kedvezmény visszatérőknek. Rugalmas gyors ügyintézés. Megbízható járműpark. Olcsó autóbérlés Gödöllő.
2020-06-23 22:01:12

Autóbérlés online 4. kerület Forrás: https://autoberles4kerulet.ewk.hu/ https://autoberles4kerulet.ewk.hu/

Autóbérlés online 4. kerület +36 70 201 4900 Bérautó Újpesten, Káposztásmegyeri autókölcsönzés. https://autoberles4kerulet.ewk.hu/ Kölcsönautó átadás-átvétele 4. kerület, megéri autót bérelni nálunk, megbízható, gyors autóbérlés IV. kerület, újpesti bérautó kölcsönzés hitelkártya nélkül, mercedes bérlés Megyeren

2020-06-23 22:01:13

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:28

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:15:39

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   a33proka1   •   Magyarország   •   haszn   •   m   •   ftp   •   pro   •   Leverkusen   •   f   •   R   •   apróhirdetés   •   jazz   •   rozsa sandor   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   H   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   tes   •   eb   •   németállás   •   vacsoracsata   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   J   •   aza   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   most erkezett villamosmegalloba csapodott egy auto a koruton budapesten fotok a helyszinrol 3   •   zelenszkij embere megjosolta hogyan olik meg putyint   •   kudarcot vallott a favipiravir a koronavirus ellen egy japan kutatas leallitasa is erre utal   •   szexualis zaklatassal vadoljak kevin spacey t   •   jelentosen megnott a szep kartya koltesek osszege februarban ennyien vasaroltak vele elelmiszert   •   the couple who fell in love in antarctica 2   •   varatlanul sok golt kapott de csoportgyoztes a magyar polovalogatott   •   ukraine war live russia says belarusian air force now trained for using its nuclear weapons   •   toth lili anna es kacser zita sem jutott dontobe 3000 meter akadalyon   •   elkeszult a vilag elso hidrogenhajtasu varosi szupervonata   •   egy honapra rovidulhet a kulfoldi diplomak hazai elismerese   •   brutalis krokodiltamadast elt tul egy ausztral ferfi   •   huszonharom fajt nyilvanitottak kihaltnak az egyesult allamokban 2   •   israel extends covid restrictions to three year olds as cases surge   •   sajat magukat buktattak le a tottenham focistai 2   •   marsi aniko megindito vallomasa a valason tobbet gondolkodtam mint a ferjhezmenetelen video 2   •   atmeneti felmelegedest okozott a koronavirus   •   mar a nyolcadik osztalyosok tizede sajatos nevelesi igenyu   •   200 ezer astrazeneca vakcinat visz szijjarto peter lisszabonba 2   •   miguel angel jimenez hits two hole in ones in same tournament   •   pence trump attorney clash over what trump told his vp ahead of jan 6 2021   •   wolff elarulta mi motivalhatja hamiltont arra hogy ne vonuljon vissza   •   a fradi kikapott dan rivalisatol a noi kezilabda bajnokok ligajaban   •   hontalannak minosulnek az oroszok washington szemeben   •   gyurcsany ketelkedik abban hogy orban a kinai vakcinat kapta   •   kilogott egy alkatresz a teherautobol ez okozta a kisfiu halalat a pesterzsebeti iskolanal   •   levagta a 3 as metro az ongyilkosjelolt labat   •   how mila jansen became the queen of hash it was a mans world but my product was so different that i never had to compete with them   •   a manchester united legendajanak sok sikert kivant a korabbi csapattars   •   csaknem megduplazodott a haiti foldrenges halalos aldozatainak a szama   •   afrikaibettycomsecti   •   britney spears attorney files petition to remove her father from overseeing her medical decisions 2   •   afghanistan diplomats hasten exit as taliban near kabul   •   szettorte az utojet mergeben novak djokovic video   •   a het elejen szebb ido lesz azan jon az eso szel es enyhe hajnali fagy   •   igy valasszon bort a husveti menu melle   •   nato szabvanynak megfelelo taktikai lelegezteto keszulekeket szerez be a magyar honvedseg   •   ongyilkos lett egy no obudan   •   114 eve szuletett a hidrogenbomba atyja   •   melyik orszagban szinte megfizethetetlenek a lakasok   •   elakadt hokotro betemetett autok kepeken az europai hokaosz   •   inside the lives of asian massage workers how can we not be scared   •   bizarr eset egyenesen az apple tol rendelt megis egy androidos klon iphone t kapott egy brit ferfi   •   a bulinegyed boltokban erositene   •   tobb penzuk van a magyaroknak joval tobbet is koltenek a boltokban   •   bodi csabi kifakadt miert kell engem bantani azert mert cigany vagyok 2   •   meglepo felfedezes ijeszto mellekhatasa van az egyik legnepszerubb fajdalomcsillapitona k   •   rossz gyereket vitt el a bolcsodebol rendorsegi kihallgatas es kirugasok lett a vege   •   borzalmas kutyatamadas bacs kiskunban amputalni kellett a biciklirol lerangatott asszony kezfejet   •   uk data seized from miranda risks security