A ValóVilág villájában zajlanak az események. VV Dorka és VV Valen kapcsolata mesésen indult, ám azóta megjelent náluk a zöldszemű szörny, azaz a féltékenység. A fiatal lány a frissen érkező szívtiprót, VV Dudut használta fel arra, hogy a srácnak visszavágjon. Dudu viszont Verához is közel került.
2024-05-10 11:06:34

2024-05-10 11:05:59

VV Vera az elmúlt időszakban több százezres parkolási díjat halmozott fel, így elsősorban erre költené a ValóVilág nyereményét.
2024-05-09 19:06:19

VV Vera az elmúlt időszakban több százezres parkolási díjat halmozott fel, így elsősorban erre költené a ValóVilág nyereményét.
2024-05-09 19:05:50

Mindössze pár napot kellett várni arra, hogy a ValóVilág új évadában elcsattanjon az első csók.
2024-05-08 20:06:16

Sikamlós pillanatok a VV-villában: mit csináltak Geriék a golyókkal?

Mágnessel és kekszekkel kellett megbirkóznia a villalakóknak, akik mindkét feladatban remekeltek.
2024-05-08 20:06:00

Mindössze pár napot kellett várni arra, hogy a ValóVilág új évadában elcsattanjon az első csók.
2024-05-08 20:05:57

Sikamlós pillanatok a VV-villában: mit csináltak Geriék a golyókkal?

Mágnessel és kekszekkel kellett megbirkóznia a villalakóknak, akik mindkét feladatban remekeltek.
2024-05-08 20:05:45

ValóVilág 12: VV Valen gyerekként polgármesternek készült

2024-05-08 15:08:16

Görög esttel köszöntötték a kilencedik villalakót a ValóVilág eddig beköltözött szereplői. Valaki máris erotikusabbra vette a figurát.
2024-05-07 17:06:25

Görög esttel köszöntötték a kilencedik villalakót a ValóVilág eddig beköltözött szereplői. Valaki máris erotikusabbra vette a figurát.
2024-05-07 17:06:04

Újabb férfi költözött be ma este a ValóVilág többi szereplőjéhez: VV Dzsigeri elárulta, hogy eddig még egyetlen kapcsolata sem volt.
2024-05-06 23:06:03

"Kapcsolatom még sosem volt és nem is szeretnék" - Ő a nőcsábász VV Dzsigeri, a ValóVilág új beköltözője - videó

Újabb férfi játékos költözött be ma este a ValóVilág többi szereplőjéhez. VV Dzsigeri elárulta, eddig még egy kapcsolata sem volt.
2024-05-06 22:05:53

Kevesen gondolnák a ValóVilág 12. szériájának játékosáról, hogy milyen nehéz gyerekkort tudhat maga mögött. A 22 éves Tóth Renáta ugyanis első pillantásra magabiztos, gyönyörű fiatal nő, akin látszik, hogy személyi edzőként rendszeres tréningekkel tartja karban a testét. Ám a csinos villalakó a fiatal kora ellenére sok negatív tapasztalaton is túl van, a gyerekkora egy része ugyanis nevelőotthonban telt.
2024-05-06 19:06:41

2024-05-06 19:06:14

Ismerős? A ValóVilág 12 egyik játékosát már az Éjjel-Nappal Budapestben is láthattuk

Az előző évad győztese, Kriszti is feltűnt az RTL fikciós realitysorozatában, de nem ez motiválta VV Kikidit abban, hogy idén kipróbálja magát a villában.
2024-05-06 11:07:56

2024-05-06 11:07:42

Gera Zoltán fog a kispadon ülni a szerbek elleni válogatott meccsen

Cosimo Inguscio pályaedző koronavírustesztje pozitív lett, így az esti, Szerbia elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen Gera Zoltán irányítja majd a pálya széléről a magyar labdarúgó-válogatottat.
2020-11-15 20:15:38

Már az V. kerületi fideszes polgármesternek is sok lett kicsit az ingyenes parkolásból

Szentgyörgyvölgyi Péter már intézkedett, hogy a belvárosi polgárok számára kizárólagos parkolóhelyeket biztosítsanak a kerületben.
2020-11-16 11:09:13

2020-11-16 11:09:14

Duci, röpképtelen papagáj lett az év madara Új-Zélandon

A bagolypapagáj még úgy is nyert, hogy a versenyben 1500 hamis szavazattal akarták a dobogóra első fokára repíteni a kis foltos kivit.
2020-11-16 15:05:59

Parragh: Nem elég elengedni az iparűzési adót, minden más önkormányzati adót be kell fagyasztani

A kamarai elnök eredeti javaslata is súlyos csapás lett volna az önkormányzatokra, de most egy lépéssel még ennél is tovább ment.
2020-11-17 06:05:59

Már az V. kerületi fideszes polgármesternek is sok lett kicsit az ingyenes parkolásból

Szentgyörgyvölgyi Péter már intézkedett, hogy a belvárosi polgárok számára kizárólagos parkolóhelyeket biztosítsanak a kerületben.
2020-11-17 07:08:43

Szétszedték az iPhone 12 minit: hogy lett ilyen kicsi egy csúcstelefon? ? íme az eredmény

Az iFixit csapata górcső alá vette, hogy miként is tudta beleszuszakolni az Apple az iPhone 12 specifikációját az iPhone 12 minibe. Emellett pontozták a készülék javíthatóságát is.
2020-11-17 09:08:01

2020-11-17 09:08:02

Hiánycikk lett az orvosi oxigén Olaszországban

A koronavírus óta 400 százalékkal nőtt az orvosi oxigén iránti kereslet, sok helyen egyáltalán nincs.
2020-11-18 14:07:36

Hiánycikk lett az orvosi oxigén Olaszországban

A koronavírus óta 400 százalékkal nőtt az orvosi oxigén iránti kereslet, sok helyen egyáltalán nincs.
2020-11-18 14:07:36

Biztonságosabb és gyorsabb lett a Firefox böngésző

A Mozilla elkészítette a Firefox böngésző 83-as verziószámú változatát, ami több fontos újdonságot is tartalmaz.
2020-11-18 15:09:35

Sokkal nagyobb lett a károsanyag-kibocsátás csökkenése, mint várták

A NASA kutatói sejtették, hogy visszaesést látnak majd, de ekkorára nem számítottak.
2020-11-18 15:09:37

Biztonságosabb és gyorsabb lett a Firefox böngésző

A Mozilla elkészítette a Firefox böngésző 83-as verziószámú változatát, ami több fontos újdonságot is tartalmaz.
2020-11-18 15:09:37

A helyére érkezett New York híres karácsonyfája, és pont olyan lett, mint 2020

Nem nyerte el a közönség tetszését a Rockefeller Center karácsonyfája. Érthető – de legalább a cég jól reagált a kritikára.
2020-11-18 19:06:24

Mindig van feljebb: még sportosabb lett új McLaren

Az újdonság messze 3 másodperc alatt gyorsul fel állóhelyzetből 100-as tempóra.
2020-11-19 06:05:41

Mindig van feljebb: még sportosabb lett új McLaren

Az újdonság messze 3 másodperc alatt gyorsul fel állóhelyzetből 100-as tempóra.
2020-11-19 06:05:42

Mindig van feljebb: még sportosabb lett új McLaren

Az újdonság messze 3 másodperc alatt gyorsul fel állóhelyzetből 100-as tempóra.
2020-11-19 07:09:43

Jenei Zoltán lett az országos kórház-főigazgató

A Pécsi Tudományegyetem volt kancellárját Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere javaslatára nevezte ki a kormányfő.
2020-11-19 07:09:44

Jenei Zoltán lett az országos kórház-főigazgató

A Pécsi Tudományegyetem volt kancellárját Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere javaslatára nevezte ki a kormányfő.
2020-11-19 07:09:45

Azok az országok sem tettek eleget a klímacélokért, akiknek lett volna rá lehetőségük

Tavaly pozitív trendek indultak el, a legnagyobb gazdasággal rendelkező országok válságcsökkentő intézkedései azonban korántsem a klímavédelmet szolgálták.
2020-11-19 11:07:31

17 nap után megszabadult a koronavírustól Szijjártó Péter

Negatív lett a második tesztje is, nem írja tovább a karanténnaplót.
2020-11-19 19:06:22

17 nap után megszabadult a koronavírustól Szijjártó Péter

Negatív lett a második tesztje is, nem írja tovább a karanténnaplót.
2020-11-19 19:06:23

Szoboszlai az Arsenal és a Real Madrid játékosát is megelőzte a Golden Boy-díj szavazásán

A magyar válogatott középpályás nyolcadik lett, volt salzburgi végzett az élen.
2020-11-21 10:10:26

Szoboszlai az Arsenal és a Real Madrid játékosát is megelőzte a Golden Boy-díj szavazásán

A magyar válogatott középpályás nyolcadik lett, volt salzburgi végzett az élen.
2020-11-21 10:10:28

A telefon, ami akkor sem jön zavarba, ha 180 centiről acélra ejtjük

Minden korábbinál fejlettebb hőkamerával és szinte minden kínzást elviselő készülékházzal rendelkezik a Caterpillar új okostelefonja. Olcsóbb lett az elődjénél, cserébe néhány funkcióval kevesebb található benne.
2020-11-21 18:06:57

2020-11-21 18:06:58

ValóVilág 10 ? Szemét, ami fennakadt a szűkebb csatornán

A Valóvilág 10 pont olyan, mint képzeltem, csak rosszabb. Kritika.
2020-11-21 21:05:48

Történelmi győzelmet aratott az Atlético Madrid a Barcelona ellen - videó

A meccs egyetlen gólját egy óriási védelmi hiba előzte meg. Yannick Carrasco lett a mérkőzés hőse.
2020-11-21 23:08:12

Gitárra cserélte a labdát: rocksztár lett Cristiano Ronaldo - videó

Fekete mellényben és sapkában állt a színpadra a Juventus világklasszisa.
2020-11-22 07:09:53

Hogyan lett a politikusok kedvence a globális felmelegedés?

Harminc éve mondta el leköszönő beszédét Margaret Thatcher, aki egy korszakot zárt le, a klímaváltozás ügyét útjára engedve.
2020-11-22 15:06:08

Ritka meteorit zuhant egy férfi kertjébe, egyből milliomos lett

Éppen a verandán dolgozott az a férfi, akinek kertjébe nem sokkal később különös összetételű meteorit zuhant. Az alig két kilós darabkáért jelentős összeget kapott.
2020-11-22 18:05:59

2020-11-22 18:06:00

Büntetésre számíthat az ellenfele nemiszervét markolászó focista - videó

Harminc éve ugyanezért még legenda lett egy játékos, most a szövetség ítéletére várhat a sportoló.
2020-11-22 20:06:01

Az izoláció lett az év szava Ausztráliában

Szoros versenyben győzte le a buborékot meg a Covid-normálist.
2020-11-23 08:06:05

A tömeges gyorstesztelés véget vethet a járványnak?

Amerikai kutatók matematikai modelljében hat hét alatt vége lett a koronavírusnak.
2020-11-23 08:06:05

"Nem kell tízezreket költeni" - Vérbeli gamert kérdeztünk a kedvenc mobilos játékairól

Robi 8 éves kora óta nagy videojátékos, de felnőttként nincs annyi ideje a gép előtt ülni, ezért egyre többet használja a mobiltelefonját erre a célra. Közel 20 év videojátékos tapasztalat után őt kérdeztük, hogy mik a legjobbak.
2020-11-23 09:06:03

2020-11-23 09:06:06

Több mint 100 év után lett hazájában bajnok egy focicsapat

A norvég Bodö/Glimt együttese története során először végzett az első helyen.
2020-11-23 10:06:30

Alonso úgy érzi, 2013-ban világbajnok lett volna a Lotusszal

A csapat akkori sportigazgatója mesélt egy-két érdekes történetet a spanyol pilótáról.
2020-11-23 10:06:30

Hipószerű oldatot árult vírusirtóként és egymilliót kaszált egy férfi

Egy konyhasó, sósav és citromsav keverékét tartalmazó oldatról hirdette azt egy férfi, hogy gyógyítja a maláriát, az influenzát, és kiirta a vírusokat, valamint a baktériumokat. 1,2 millió forint bevétele lett, mielőtt vádat emeltek ellene.
2020-11-23 10:06:46

2020-11-23 10:06:47

Boldog születésnapot, Törőcsik Mari!

A nemzet színésze ma lett 85 éves. A Nemzeti Színház társulata videóban köszöntötte fel.
2020-11-23 14:06:20

Kim Rasmussen lett a montenegrói női kézilabda-válogatott kapitánya

A magyar csapat korábbi edzője a jövő csütörtökön kezdődő dániai Európa-bajnokságon mutatkozik be a kispadon.
2020-11-23 16:06:05

Orbán Viktor Törőcsik Marit köszöntötte 85. születésnapján

A Kossuth-nagydíjas színművész, a nemzet színésze ma lett 85 éves.
2020-11-23 17:05:54

Félrekapta a kormányt, hogy ne üsse el a bringást, négyes karambol lett belőle a Rózsadombon

A kerékpáros eltűnt, a műszaki mentés miatt nagy a dugó.
2020-11-23 19:05:58

A kilencvenes években sztárok voltak, ma már alig hallani róluk

Mi lett a Baywatch sztárjával, Ally McBeal alakítójával vagy a Sabrina, a tiniboszorkány címszereplőjével?
2020-11-23 21:07:35

Elcsuklott a szüleim hangja, amikor a szerbek elleni győztes gól után felhívtam őket

A vajdasági Könyves Norbert majdnem kézilabdázó lett, de aztán rájött, hogy futballoznia kell. El sem hitte, hogy behívták a válogatottba. 31 évesen lett válogatott, első meccsén győztes gólt lőtt, Izland ellen pedig Szoboszlait segítette hozzá a gólhoz.
2020-11-24 06:05:59

855 lóerős lett a legdurvább Mercedes C-osztály

Lengyelországban találtak még néhány száz extra lóerőt a remek 4 literes biturbó V8-as motorban.
2020-11-24 06:06:28

855 lóerős lett a legdurvább Mercedes C-osztály

Lengyelországban találtak még néhány száz extra lóerőt a remek 4 literes biturbó V8-as motorban.
2020-11-24 06:06:59

Aranyérmes lett egy magyar pezsgő a pezsgők világbajnokságán

Mintegy 30 ország részvételével zajlott le idén a világ legrangosabb pezsgőversenye.
2020-11-24 07:05:52

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   rozsa sandor   •   f   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   L   •   aza   •   budapest   •   J   •   fluminense   •   P   •   szótár   •   sz   •   ingatlan   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   valovilag robi lett a kivalasztott   •   ap norc poll virus economy swamp other priorities for us   •   alkalmazottai 10 szazalekatol valna meg a tesla 2   •   leall a termeles tiz napra a kecskemeti mercedes gyarban   •   ujabb vii keruleti szorakozohely zar be   •   visszahivtak tobb szaloncukrot   •   how south koreas grandmas are returning to school   •   novemberre fizeteskeptelenne valhat budapest 2   •   matol csak elektromos buszok szallitjak az utasokat pakson   •   tj ducklo biden aide quits over abhorrent language 2   •   printed   •   szilveszterkor kisuthet a nap hoesessel indulhat az uj ev   •   hiaba nyertek a szeparatistak mara megszelidult katalonia   •   a 82 eves urhajos holgy nem kezdo a palyan   •   ke9m20mobiltelefonle   •   matolcsy osszetett valsagot elunk at 2   •   zoo owner has a close call with python i felt a breeze 2   •   ksh nem csaltunk amikor kihoztuk az inflaciot 99 szazalekra 2   •   robotokkal es geotermikus energiaval banyasznanak aranyat a jeg birodalmaban   •   kezcsokkal varjak a nemetul tudo tehetseges kollegakat magyar szivsebesz meselt a kinti orvoshianyrol 2   •   olyan ugyben hozhat dontest az europai parlament amit a magyar kormany hevesen ellenez   •   ezeknel az olelkezo rokakolykoknel ma mar nem lat aranyosabbat   •   dobbenetes haborus fordulat erre senki sem szamitott   •   foldi pokol sziriaban   •   italy political crisis erupts over eu covid spending   •   magyar peter konyorgott fogadkozott minden trukkot bevetett   •   dijaztak felmeri cecilia spiral cimu filmjet 2   •   agressziv mokusok harapdaljak a new york iakat   •   a dk feljelenti orban gyozot az unio csalas elleni hivatalanal   •   mit tegyunk ha a hoseg mellett az allergias tunetek is nehezitik az ejszakai pihenest szakertonk elarulja   •   bi12torki12szi12ti12 s   •   havat es onos esot hoz a mikulas terkepen mutatjuk hol varhato a legtobb csapadek 2   •   lencsevegre kaptak magyarorszag veteran retisasat 2   •   yemen war us to designate houthi rebels as terrorist organisation   •   kiadtak a riasztast ennyi volt a jo ido ma eros szel es eso erkezik 2   •   trump arra keri a kovetoit hogy tuntessenek erte washingtonban   •   wave of violent protests in northern ireland brings back bitter memories of the troubles   •   megjelent a rendelet a kijarasi tilalom felfuggeszteserol   •   olcson jon a szemuvegkeretre erositheto fulhallgato   •   fďż˝lbemďż˝szďż˝   •   iran behivatta a brit a francia es a nemet nagykovetet   •   nem volt telitalalatos a hatos lotton 6   •   villamos utkozott autoval ujbudan   •   nehezkes tankolas uzemanyag helyett viz jott a toltopisztolyokbol egy mol kutnal   •   olympic great kenny announces retirement   •   golfers wore red and black in honor of tiger woods   •   dragabb lett kiszallni a szuperallampapirbol megeri igy premium allampapirra valtani   •   nem csak a kinait az orosz vakcinat is gyartjak majd szerbiaban   •   hetek ota nigeriaban gyogyit csokay doktor megmentette egy agytumoros 12 eves fiu eletet fotok 3   •   videon ahogy az iszlam forradalmi garda elfoglal egy izraeli kotodesu hajot 2