Nem tudja még, melyik pártra szavaz az európai parlamenti választáson? Ez az alkalmazás segíthet

Mindenki számára elérhetõ az EU&I kalkulátor, amely azt segít eldönteni, melyik párt európai programja áll a legközelebb az ember politikai preferenciáihoz és véleményéhez. A pártokat programjuk alapján szakértõk értékelték, és egy rövid kvíz kitöltése után megtudhatjuk, mennyire állnak közel az egyes pártok az értékrendünkhöz. Sõt, nemcsak a magyar, de az EU minden más tagországának pártjaival is összevethetjük magunkat, hogy megtudjuk, melyik európai párt gondolkodik úgy, mint mi. Teszteltük az appot!
2024-05-30 13:11:34

"Nagyon fáj" - zokogó olasz focisták, fellegekben járó görögök

Vincenzo Italiano szerint a mostani kudarc jobban fáj, mint az egy évvel ezelõtti.
2024-05-30 11:10:28

Öt év alatt eltûnt több mint 170 ezer szavazó

Mintegy 170 ezerrel kevesebben szerepelnek az önkormányzati választás névjegyzékében, mint öt éve. Az MTI a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai alapján azt írja, 2019-ben mintegy 8 millió 25 ezren szerepeltek a névjegyzékben, míg idén 7 millió 855 ezren, így 2,12 százalékkal csökkent a választásra jogosultak száma. Az NVI adatai szerint két vármegye kivételével midenhol kevesebb lesz a szavazó június 9-én. Békésben 5,02 százalékkal, Tolnában 4,71 százalékkal, Borsod-Abaúj-Zemplénben 4,57 százalékkal, Nógrádban 4,12 százalékkal, Jász-Nagykun-Szolnokban 3,91 százalékkal, Szabolcs-Szatmár-Bereg...
2024-05-29 08:07:37

A miniszter szerint az írók joggal aggódnak a szólásszabaság miatt

Kinek dolgozik a közszolgálat?
2024-05-29 06:08:01

A miniszter szerint az írók joggal aggódnak a szólásszabadság miatt

Kinek dolgozik a közszolgálat?
2024-05-29 06:06:26

Választási kisokos 2024: ezeket kell tudnod az önkormányzati választás elõtt

Közeleg a június 9-i, 2024-es önkormányzati választás, így összefoglaltuk a legfontosabb technikai jellegû információkat. Mettõl meddig lehet szavazni a 2024-es önkormányzati választáson? Hogyan tudom meg, hol van a szavazóhelyiségem? Hogyan tudok szavazni a 2024-es választáson, milyen papírokra van szükség a szavazáshoz? Kik szavazhatnak a vármegyei közgyûlési választáson? Kik szavazhatnak a nemzetiségi önkormányzati választáson? Hol és hogyan tudok szavazni, ha a választás napján nem leszek állandó lakóhelyemen? Hogyan igényelhetek mozgóurnát vagy Braille-írásos szavazólapot? Hol érhetõk el ...
2024-05-27 09:06:43

Visszavonul az Európa-bajnok olasz focilegenda

A 37 éves védõ 121-szer lépett pályára a válogatottban.
2024-05-26 11:09:03

Bilincs nélkül érkezett meg a bíróságra a radikális baloldali Antifa-nõ, Ilara Salis

A radikális baloldali csoport tagjai tavaly februárban több emberre is kegyetlenül rátámadtak az utcán, majd elmenekültek. Volt, akinek a fejét úgy szétverték, hogy 25 öltéssel kellett összevarrni.
2024-05-24 12:12:08

Bemutatták a bíróságon a videót, ahogy az antifa támadók össze-vissza vernek egy embert: a most elengedett olasz aktivista helyenként mosolyogva nézte végig

A teremben érezni lehetett a feszültséget, mielõtt elkezdték levetíteni a felvételeket.
2024-05-24 12:09:45

2024-05-24 12:09:17

2024-05-24 12:09:04

Folytatódik az olasz antifasiszta támadások fõvádlottjának pere.
2024-05-24 10:11:27

Folytatódik az olasz antifasiszta támadások fõvádlottjának pere.
2024-05-24 10:11:10

Fanatikus állatjogi aktivista gyilkolta meg a holland politikust

Egy fanatikus állatjogi aktivista követett el merényletet a muszlim hátterû migrációt bíráló holland politikus ellen.
2024-05-24 10:09:50

Kommandósok nélkül érkezett Ilaria Salis a bíróságra, tömegen kellett átverekednie magát

Az antifa támadások elsõrendû vádlottja másfél év után csütörtökön hagyhatta el a börtönt.
2024-05-24 09:10:10

Kommandósok nélkül érkezett Ilaria Salis a bíróságra, tömegen kellett átverekednie magát

Az antifa támadások elsõrendû vádlottja másfél év után csütörtökön hagyhatta el a börtönt.
2024-05-24 09:07:35

Az EP-választáson is fideszes kötõdésû pártaktivisták kézbesítik a szavazólapot a vajdasági magyaroknak

A szerb posta helyett Fideszhez köthetõ szervezetek aktivistái viszik ki a vajdasági magyar állampolgárok szavazólapjait tartalmazó levélcsomagokat. Két éve, az országgyûlési választokkor is ugyanez történt, de a Nemzeti Választási Bizottság azt mondta: nem tudnak mit tenni, ugyanis csak Magyarország területén tudnak érvényt szerezni a törvényeknek.
2024-05-23 20:11:23

Beperli az ötödik kerületet a fõvárosi önkormányzat az áron alul értékesített ingatlanok miatt

Belváros-Lipótváros önkormányzata állítja, hogy a fõváros kicsúszott a határidõbõl, így nem élhet elõvásárlási jogával.
2022-02-17 23:12:56

Súlyosan megsérült Éric Zemmour egy szélsõbaloldali támadásban, így mondta el nagy hatású beszédét - videó

A jobboldali, bevándorlásellenes francia elnökjelöltre akkor támadt rá egy antifa aktivista, amikor az ünneplõ tömegen keresztül a színpadhoz ment.
2021-12-06 17:27:49

Továbbra is félti a testi épségét az olasz antifa aktivista, Ilaria Salis

A Gyorskocsi utcai börtönbõl adott interjút.
2024-05-19 15:09:40

Továbbra is félti a testi épségét az olasz antifa aktivista, Ilaria Salis

A Gyorskocsi utcai börtönbõl adott interjút.
2024-05-19 15:07:21

Egy radikális baloldali amerikai tanár forradalmárokat akart nevelni a diákjaiból

Az osztályterem falaira az Antifa zászlóját és kommunista diktátorok képeit rakta, a diákokat pedig megfélemlítette.
2021-09-03 13:06:45

Kivégzett papokra emlékezõ menetet támadtak meg szélsõbaloldaliak Párizsban, több idõs embert összevertek - video

150 évvel ezelõtt, a párizsi kommün idején 10 papot agyonlõttek. Az Antifa nem engedte, hogy a mártírokra emlékezzenek, egy idõs férfi súlyosan megsérült.
2021-05-30 23:06:11

Választás 2022: fontos nap a mai, ennyien szavazhatnak életükben most elõször

Több mint 231 ezer választó élhet elsõ alkalommal a választójogával vasárnap az országgyûlési választáson és a vele egy napon rendezett népszavazáson.
2022-04-03 11:40:39

2022-04-03 11:45:18

2022-04-03 12:07:32

Átkerültek a magyar állam Molban lévõ szavazati jogai az új, közös alapítványhoz

A Mol még áprilisban jelentette be, hogy a magyar állammal közösen új, közfeladatot ellátó közérdekû vagyonkezelõ alapítványt hoz létre, amelynek létrehozási folyamata a napokban zárult le. Az alapítói részvénytranszfert követõen a magyar állam Molban lévõ szavazati jogainak száma közel 43 millióról 8-ra csökkent, szavazati jogainak aránya így gyakorlatilag nulla.
2021-07-30 10:05:48

Módos családból származik a budapesti ?antifa? támadás egyik gyanúsítottja ? Többüknek nem ez volt az elsõ akciója

Jómódú fiatalokból állhatott az az antifa banda, amelyik februárban rátámadt egy férfira Budapesten.
2023-04-03 13:06:20

2023-04-03 13:06:45

2023-04-03 13:07:53

Tilos kivinni a tûzifát az országból: itt vannak a kormányintézkedés tudnivalói

A háború és a brüsszeli szankciók okozta energiaválság miatt a kormány kiviteli tilalmat rendel el az energiahordozókra, így a tûzifára is. Az energia-ellátásbiztonság szempontjából stratégiai jelentõségû tûzifa külföldre történõ kivitelét a kormány kontroll alatt tartja, szükség esetén korlátozni is tudja és elõvásárlási jogával is élhet - közölte Nagy István agrárminiszter a Magyar Közlönyben megjelent rendelettel összefüggésben.
2022-08-09 22:06:07

Tilos kivinni a tûzifát az országból: itt vannak a kormányintézkedés tudnivalói

A háború és a brüsszeli szankciók okozta energiaválság miatt a kormány kiviteli tilalmat rendel el az energiahordozókra, így a tûzifára is. Az energia-ellátásbiztonság szempontjából stratégiai jelentõségû tûzifa külföldre történõ kivitelét a kormány kontroll alatt tartja, szükség esetén korlátozni is tudja és elõvásárlási jogával is élhet ? közölte Nagy István agrárminiszter a Magyar Közlönyben megjelent rendelettel összefüggésben.
2022-08-09 22:07:53

A börtönbõl írt nyílt levelet Ilaria Salis

Az olasz antifasisztát tavaly februárban fogták el, ügyében már a tárgyalás is zajlik, ennek ellenére úgy fest, elindulhat az európai parlamenti választásokon.
2024-04-26 09:10:25

2024-04-26 09:09:59

Nincs kétharmados szélsõjobb, örülnek az olasz befektetõk

Az Olaszország Fivérei nevû szélsõjobboldali párt végzett az elsõ helyen a vasárnapi olasz választáson, a devizapiaci hatások mellett a részvénybefektetõk is reagáltak a fejleményre. Nem a piac számára legrosszabb forgatókönyv valósult meg és nem lett kétharmados többség, így az alapvetõen borongós európai részvénypiaci hangulattal szembemenve jelentõs pluszban van az olasz tõzsde.
2022-09-26 12:20:53

Trump supporters who breached the Capitol: 'It was not Antifa'

Nearly a dozen Trump supporters charged in connection with the US Capitol insurrection have said that Antifa and other left-wing groups weren't involved in the attack, debunking a false-flag conspiracy theory that is gaining popularity in the pro-Trump orbit.
2021-02-27 16:05:50

Hat ország veszítette el a szavazati jogát az ENSZ-ben

Irán és további hét ország elveszítette szavazati jogát az ENSZ-ben, mivel nem fizeti a tagdíjat - derül ki António Guterres ENSZ-fõtitkárnak a világszervezet közgyûléséhez intézett levelébõl.
2022-01-12 20:12:41

Magyarországra is elérnek az olasz maffia csápjai: évtizedek óta itt vannak, a drogpénzek tisztára mosásával lebukott ügyvédnõ csak a legújabb fejezet

Budapest ? Talán elsõ hallásra hihetetlennek hangzik, de az olasz maffia, a mindenható Donok világa nincs olyan messze, mint gondolnánk. Az olasz alvilág évtizedek óta itt van nálunk is. Még a calabriai 'Ndranghetáról is halottak a magyar rendõrök, de nyomozás korábban nem folyt az olasz csizma legdélibb tartományában mûködõ bûnözõkkel szemben. A nemrégiben letartóztatott budapesti ügyvédnõ, Sz. Edina ennek a családnak volt a ?mosodása?: segített a drogból, embercsempészetbõl, prostitúcióból szerzett pénz tisztára mosásában.
2023-02-08 13:38:11

Energiaválság: újabb rendkívüli intézkedést jelentett be a kormány

A háború és a brüsszeli szankciók okozta energiaválság miatt a kormány kiviteli tilalmat rendel el az energiahordozókra, így a tûzifára is. Az energia-ellátásbiztonság szempontjából stratégiai jelentõségû tûzifa külföldre történõ kivitelét a kormány kontroll alatt tartja, szükség esetén korlátozni is tudja és elõvásárlási jogával is élhet ? közölte Nagy István agrárminiszter a Magyar Közlönyben megjelent rendelettel összefüggésben.
2022-08-09 21:09:43

Túladagolhatta a drogot Homonnay Gergely, ezt vizsgálja az olasz rendõrség

Az egyik olasz lap drogpartiról ír a baloldali aktivista halála kapcsán.
2022-01-03 20:07:42

Verhofstadt: ideje megvonni Orbán Viktor szavazati jogát!

Az elmúlt napokban több alkalommal is élesen kritizálta Orbán Viktort Guy Verhofstadt, az EP-képviselõ mai posztjába a magyar miniszterelnök szavazati jogának megvonásáról ír.
2023-12-11 18:06:56

Kocogni ment, nyoma veszett az ukrajnai belarusz menekültek vezetõjének

A KGB sejlik fel az aktivista eltûnése mögött.
2021-08-03 09:05:48

Kocogni ment, nyoma veszett az ukrajnai belarusz menekültek vezetõjének

A KGB sejlik fel az aktivista eltûnése mögött.
2021-08-03 09:06:20

Itt a hivatalos eredmény: egyértelmû gyõzelmet szerzett az olasz jobboldal

A belügyminisztérium kedden közölt végleges adatai szerint az Olasz Testvérek, a Liga és a Hajrá Olaszország alkotta jobbközép szövetség a kétszáz fõs felsõházban 112, a négyszáz tagú alsóházban 235 mandátumot szerzett az elõrehozott parlamenti választáson.
2022-09-27 18:11:56

Több mint 1600 fogvatartott jelezte, hogy élne demokratikus jogával vasárnap

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának (BvOP) adatai szerint 1680 fogvatartott nyilatkozott úgy, hogy élni kíván a választójogával április 3-án, közölte a szervezet szerdán az MTI-vel. Mint írták, a büntetés-végrehajtási szervezet felkészült arra, hogy az érintett fogvatartottak számára biztosítsa a választójoguk gyakorlását a hazai börtönökben. Hozzátették, hogy csak az olyan fogvatartottaknak nincs választójoga, akik jogerõs ítélet alapján a cselekvõképességet korlátozó vagy kizáró gondnokság, illetõleg a közügyek gyakorlásától eltiltás hatálya alatt állnak. A választójoggal rende...
2022-03-30 10:42:05

Antifa-nyomozás: öngyilkos lett a pedofil felvételek tulajdonosa

Saját kezével vetett véget az életének az a férfi, aki a rendõrség szerint tulajdonosa volt az Antifa-nyomozás során talált pedofil felvételeknek ? értesült a Blikk. Úgy tudjuk, azután akasztotta fel magát, hogy gyanúsítottként berendelték kihallgatásra, amelyre így már sosem kerülhet sor.
2023-06-21 20:06:23

2023-06-21 20:08:28

Jakab Péter elvenné a határon túli magyarok szavazati jogát

Jakab Péter ? aki jelenleg a Nép Pártján Mozgalmat szervezi az országban ? rendszeresen igyekszik fontos kérdésekben hallatni a hangját: most éppen a határon túli magyarok szavazati jogát kérdõjelezi meg.
2023-03-10 19:05:51

2023-03-10 19:06:35

Homonnay ügyvédje: Semmilyen adat nem támasztja alá az összeesküvés-elméleteket

A Rómában elhunyt Homonnay Gergelyt képviselõ magyar ügyvéd ugyan beszélt az olasz rendõrökkel, de titoktartásra hivatkozva nem árult el részleteket arról, hogy mit lehet tudni az aktivista-író halálának körülményeirõl.
2022-01-04 17:10:25

2022-01-04 17:10:32

2022-01-04 18:14:24

Úgy tûnik, a szélsõjobb nyerte az olasz választásokat

Az Olaszország Fivérei (FdI) nevû, posztfasiszta gyökerû párt végzett az elsõ helyen a vasárnapi olasz választáson az exit poll adatok szerint és a jobboldali blokk megszerezhette a parlament mindkét házában a többséget. Ez azt is jelenti, hogy Giorgia Meloni FdI-pártelnök lehet az ország elsõ nõi miniszterelnöke.
2022-09-26 00:06:14

Breaking - Itt a bejelentés: Hivatalosan zöld utat kapott Magyar Péter pártja az EP- és az önkormányzati választásra!

Elindulhat az Európai Parlamenti választáson és az önkormányzati választáson is Magyar Péter új pártja, melyet a napokban vett át régi alapítóitól. A Nemzeti Választási Bizottság ma délután ugyanis nyilvántartásba vette a Tisztelet és Szabadság Pártját (TISZA). Ezzel az elvi lehetõség az indulásra adott, a valóságban még össze kell gyûjteniük a megfelelõ számû aláírást, hogy valóban megmérettethessék magukat.
2024-04-11 18:06:47

2024-04-11 18:06:03

Folyatódik a baloldali õrület: a Biden beiktatásán szavaló fekete költõnõ mûveit nem fordíthatják fehérek, mert az rasszizmus

Maga a költõnõ-aktivista kért fel egy - egyébként LMBTQ-aktivista - fehér holland fordítót, de a radikális baloldal visszalépésre kényszerítette.
2021-03-12 22:07:00

Önkormányzati választás: uniós állampolgár is indulhat

Az úgynevezett aktív választójog, vagyis a szavazati jog alapján az önkormányzati választáson szavazhatnak a magyarországi lakcímmel rendelkezõ magyar állampolgárok, a menekültként elismert, a huzamos tartózkodási jogosultsággal rendelkezõk, az Európai Unió más tagországának állampolgárai, ha magyarországi lakcímmel rendelkeznek, emlékeztet az MTI. A választhatóság joga (passzív választójog) a helyi önkormányzati képviselõk és polgármesterek választásán megillet minden nagykorú magyar állampolgárt és az EU más tagállamának magyarországi lakóhellyel rendelkezõ nagykorú állampolgárát, aki szerep...
2024-04-28 09:55:43

Vésõvel és kalapáccsal próbáltak megrongálni a brit történelem egyik legismertebb dokumentumát

Két idõs környezetvédelmi aktivista esett neki az üvegtárolónak.
2024-05-11 07:09:08

Vésõvel és kalapáccsal próbálták összetörni a Magna Carta egyik példányának vitrinjét

Két idõs környezetvédelmi aktivista esett neki az üvegtárolónak.
2024-05-11 07:06:39

Tizenkét ábrán mutatjuk, mennyire elképesztõ a magyar drágulás más országokhoz képest

Nagyot futott az interneten a grafikon, mennyire durván drágul a kenyér nálunk, és valóban sokkoló azzal szembesülni, hogy amíg nálunk 82,8 százalékos a kenyér egy éves áremelkedése, addig az EU második legnagyobb kenyérinflációja, a lett is csak 36,6 százalékos. Pedig a kenyér csak egy tétel a sok közül, amire rengeteg pénzt elkölthet egy átlagos magyar család ? megnéztük néhány más példán is, hogy áll a mi inflációnk más európai országokéhoz képest.
2022-11-25 22:19:36

Meghalt Pákh Tibor

98 éves volt a kommunizmusellenes aktivista.
2022-11-18 22:18:42

Giubilei: Orbán Viktor politikája példa lehet az új olasz kormánynak

Francesco Giubilei olasz aktivista kiemelte Orbán Viktor családpolitikáját.
2022-09-28 11:14:51

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   multiapro   •   apro hirdetesek   •   www   •   ors   •   slash   •   dubaj   •   wmn   •   pain hustlers   •   marka   •   elmar wepper   •   fold napja 2024   •   stat   •   pepper x   •   ingyenhirdetes   •   f1 mexico   •   diosgyor   •   talpra magyarok   •   tatar gyorgy   •   superapro   •   marina city   •   natcon   •   haarp   •   mobile   •   omegle   •   netapro   •   reacher   •   aaa   •   invincible   •   danka   •   dior   •   bableves   •   komarom   •   oraallitas   •   kek pelikan   •   vsquare   •   tornanadaska   •   al ain   •   spinoza haz   •   travis kelce   •   botswana   •   budapest   •   aprilis 4   •   mezo misi   •   schumann peter   •   milorad dodik   •   kun anna   •   energiaital   •   ninja   •   eric roberts   •   fdvjgwy  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztõ   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   dutch covid case escaped couple fight quarantine in tb ward   •   ebben a fodraszatban megszabjak hogy milyen ruhaban mehetsz be   •   titanicpropthatspark   •   szatmarnemetiben fenyfestessel tisztelegnek az egeszsegugyi dolgozok elott   •   fürdõruci   •   Bandog")))   •   oktatások   •   otthonimunkaindexphp optioncomonlineexam   •   tragedia ongyilkos lett a bl dontoben tortent incidens ket aldozata 2   •   akcios riasztok es kamerak budapesten es pest megyeben 3   •   szetalaztakfrankfurt   •   Lemoshatótetoválómat rica   •   tippv   •   a tiktokon meggyaszolt fiu el es virul   •   uae aviation agency clears boeing 737 max to fly again   •   biden alairta a rendeletet amerika visszater a parizsi klimaegyezmenyhez   •   monitorok   •   keretet hirdetett marco rossi tobb nagy meglepetest is tartogat 2   •   palánta   •   magyar kutatok tartak fel a rock2 feherje szerkezetet   •   ezek voltak 2020 legjobb videojatekai   •   megvannak a lehetseges ellenfeleink a kezivebe negyeddontojeben   •   watch live rishi sunak meets olaf scholz in berlin   •   az ujpestet megvasarolo mol vezer arrol miert fontos a magyar sport tamogatasa valamiben hinni kell   •   meghalt david sanborn vilaghiru szaxofonmuvesz   •   heizer   •   sarokba   •   bortonbuntetes es vagyonelkobzas fenyegetheti boldog istvant   •   elektrostimul   •   ablakutlagosszigetel se   •   szijjarto a magyar elnokseg legfontosabb celja a bovites felgyorsitasa lesz   •   tudás   •   elhagyott bevasarlokozpontnal es volt ndk s katonai repuloteren tarolja sok ezer eladatlan autojat a tesla   •   otthoniinterenetesmu nka   •   a regi orban viktor tert vissza szabadsagrol   •   avlon slams senator for comments on capitol riot   •   badogoselhajlitogep2 640081mmhajlitogepel hajlitogeplemezhajli to27   •   itt a tavasz igy forditsuk elonyunkre a jelenlegi helyzetet   •   egészségestáplálkozá stanfolyamtréningokt atásfogyókúraképzés   •   b2mfejt   •   Lángos   •   uzemen kivul az uj meregdraga elnoki helikopterflotta felperzseli a pazsitot 2   •   baj lehet a gaz piacan kenyszerpalyan europa   •   house prices rise again as mortgage rates ease   •   global scrubber systems industry   •   Panoráma   •   www.konyhabutorszere les.hu   •   vezérlések   •   lettel   •   top us general in the middle east says troops were evacuated at just the right moment before a ballistic missile attack so iran wouldnt know they left