Hihetetlen: több mint 1 milliárd eurót sikkasztott egy három főből álló bűnbanda

A nyomozás még mindig nem zárult le.
2024-05-07 15:10:46

Közveszélyokozás bűntette és más bűncselekmény miatt emeltek vádat azzal a negyvenes éveiben járó férfival szemben, aki a főbérlőjével elmérgesedett viszonyából kifolyólag felgyújtotta az általa korábban bérelt ingatlant Marcalin.
2024-05-06 11:08:12

2024-05-06 11:07:48

2024-05-06 11:07:37

Jövőre ismét a világ legjobbjai ellen játszik a magyar hokiválogatott

Története során először győzte le tétmeccsen a magyar jégkorong-válogatott Szlovéniát, és ezzel feljutott az A csoportba. A divízió I-es vb utolsó meccsén Hári góljával vezettünk, majd a szlovénok a második harmadban egyenlítettek, amikor Ticar a jégen térdelve húzta be a korongot. Bálizs fantaszikusan védett, és az utolsó felvonásban egy emberelőnyt Papp révén kihasználtunk, ez a gól pedig feljutást ért. Mellettünk a szlovénok is feljutottak, Dél-Korea pedig búcsúzott ettől a divíziótól. The post Jövőre ismét a világ legjobbjai ellen játszik a magyar hokiválogatott first appeared on 24.hu.
2024-05-04 22:06:37

Fiatal lányokat videózott a repülő wc-jén egy pedofil férfi

A perverz férfi telefonján rengeteg pornográf felvételt találtak.
2024-05-04 15:07:46

Őrizetbe vettek egy amerikai kongresszusi képviselőt

Őrizetbe vették és vádat is emeltek Henry Cuellar amerikai kongresszusi képviselő és felesége ellen korrupciós bűncselekmények gyanúja miatt - derült ki a pénteken közzétett bírósági iratokból.
2024-05-03 21:07:00

Lányokat plasztikáz DESH az új klipjében

Néhány hónap szünet után ismét bejelentkezett a rapper.
2024-05-03 20:09:03

Lányokat plasztikáz DESH az új klipjében

Néhány hónap szünet után ismét bejelentkezett a rapper.
2024-05-03 20:07:11

Sikkasztáson kaptak egy postavezetőt Heves vármegyében: még a nyugdíjakat is zsebre rakta a nő

Vádat emeltek a postavezető ellen, aki a postai befizetéseket saját maga kívánta elkölteni.
2024-05-03 11:06:47

Vádat emeltek a moldáv embercsempész ellen: 19 embert zsúfolt be a halálautóba

Megtörtént a vádemelés, bíró elé állítják azt a moldáv embercsempészt, aki 18 embernek sérülést okozott, egy ember életét elvette a tömegkarambol során, amit okozott.
2024-05-03 11:06:39

2024-05-03 11:06:03

Sikkasztáson kaptak egy postavezetőt Heves vármegyében: még a nyugdíjakat is zsebre rakta a nő

Vádat emeltek a postavezető ellen, aki a postai befizetéseket saját maga kívánta elkölteni.
2024-05-03 11:06:01

Ellopta a postás egy idős ember nyugdíját, meg mások, postán befizetett pénzét is 

Kézbesítőként és postavezetőként is sajátjaként kezelte a rá bízott pénzt egy nő, vádat emeltek ellene.
2024-05-03 10:10:56

Ellopta a postás egy idős ember nyugdíját, meg mások, postán befizetett pénzét is 

Kézbesítőként és postavezetőként is sajátjaként kezelte a rá bízott pénzt egy nő, vádat emeltek ellene.
2024-05-03 10:10:20

Vádat emeltek a 15 éves pécsi lány ellen, aki megölte újszülött gyermekét

Egy pécsi középiskolai kollégiumban lakott, itt indult be nála a szülés. A terhességét eltitkolta a környezete elől.
2024-05-02 11:12:00

Vádat emelnek az újszülöttjét meggyilkoló 15 éves lány ellen

Egy WC-csészében hozta világra gyermekét, majd megpróbálta az újszülöttet lenyomni a kagylóban.
2024-05-02 11:07:56

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-23 22:14:43

2020-06-23 22:14:45

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára.

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára. A SZAKSZERŰEN ADAGOLT CBD OLAJ FELVESZI A HARCOT és jótékony hatást fejt ki a következő betegségek esetében: gyulladásos bélbetegség, hányinger és hányás, Ízületi gyulladás, rákos megbetegedések, stroke – agyvérzés, szív-érrendszeri betegség, szklerózis multiplex betegségek esetében, és javíthat az immunrendszer ellenálló képességén is! Keresse fel a www.cbdsziget.hu weboldalt és teljes körű tájékoztatást kap a CBD olajjal kapcsolatban. Kérdése esetén hívja: Kőszegi Attila: http://www.cbdsziget.hu email: info@...
2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:37

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:21

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:57

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:05

2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:18:50

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:10

2020-06-23 22:19:12

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:24

2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:19:39

2020-06-23 22:19:43

2020-06-23 22:19:45

Az európai és a magyar hatóságok által engedélyezett vakcinák biztosan hatékonyak lesznek

Bízzanak az emberek a koronavírus elleni védőoltásokban - kérte a lakosságot Szlávik János.
2020-12-22 22:08:22

Soha nem látott felvételeken a magyar válogatott szenzációs Eb-kijutása - videó

Betekintést nyerhetünk az Izland elleni mérkőzés színfalak mögötti történéseibe.
2020-12-21 22:06:05

A Real Madrid legyőzte a kiesés ellen küzdő csapatot a bajnokságban - videó

3-1-re nyertek Benzemáék a bajnokságban vasárnap este.
2020-12-20 22:06:25

Szoros meccsen dőlt el, de nem jutott döntőbe a Veszprém

Az utolsó pillanatig sem lehetett tudni, vajon a THW Kiel, vagy pedig a Telekom Veszprém játszhat-e majd a Barca ellen a 2019?2020-as férfi kézilabda Bajnokok Ligája döntőjében.
2020-12-28 22:05:57

Világválogatottak egymás ellen: a BL-döntőbe jutásért játszik a Veszprém

A magyar kézilabdacsapat végre felérne a csúcsra Kölnben, ehhez a Kiel ellen teheti meg az első lépést.
2020-12-28 21:06:09

Folytatni akarja az uniós biztos Magyarország és Lengyelország ellen az eljárást, ezt mondta az LMBTQ-kérdésekkel kapcsolatos vitán

A politikai zsarolás és ideológiai boszorkányüldözés semmilyen módon nem jelentheti a kiutat az esetleges nézeteltérésekből - reagált Hidvéghi Balázs.
2020-11-30 22:05:53

Csapattársa mentette meg a magyar kézilabda-válogatott kapusának életét

Szikora Melinda úgy érzi, újjászületett a svédek ellen megnyert felkészülési mérkőzés előtt.
2020-11-28 22:05:55

A vírus ellen is bevetik a fehérjéket megfejtő mesterséges intelligenciát

A Google MI-laborja fél évszázados problémán lendítette át a biológia tudományát.
2020-12-02 22:06:12

A mexikói csatár horrorsérülést szenvedett az Arsenal ellen - videó

Az észak-londoni csapatnak tíz forduló után már öt veresége van a Premier League-ben.
2020-11-29 22:07:39

Egyre több a rejtély Maradona halála körül: menedzsere pert indít a mentősök ellen

Véleménye szerint bűncselekményként értékelhető a több mint fél órás kiérkezési idő.
2020-11-26 22:05:50

Nagy Ádám gyönyörű gólt lőtt az angol bajnokságban - videó

A magyar válogatott középpályása a Queens Park Rangers ellen talált be.
2020-12-01 22:06:18

Magyarország - Szerbia 0:1 ÉLŐ

Újra játszik a labdarúgó-válogatott, ezúttal a Nemzetek Ligájában és most Szerbia ellen.
2020-11-15 20:11:39

Magyar kutatók: Nem véletlenszerű a madarak éneke, hanem különös erőfitogtatás

Hálózatos módszerrel kutatták az örvös légykapón a madárének komplexitását magyar kutatók.
2020-11-15 20:13:58

Magyarország - Szerbia 0:1 ÉLŐ

Újra játszik a labdarúgó-válogatott, ezúttal a Nemzetek Ligájában és most Szerbia ellen.
2020-11-15 20:15:37

A szerbek és a törökök ellen sem játszhat Szalai Ádám

Már vissza is utazott klubcsapatához.
2020-11-15 20:15:38

Kilencszáznál is több kormányellenes tüntetőt vettek őrizetbe Fehéroroszországban

A belarusz hatóságok most is brutálisan léptek fel a demonstrálók ellen, akik vasárnap vonultak az utcákra.
2020-11-16 06:08:20

Vadmacska: kipróbáltuk a 200 lóerős Ford Puma ST-t

Nyúzópróbán a Ford Performance első európai szabadidőautója, a Puma ST, mely szerény 3 hengeres motorja ellenére is az egekbe képes katapultálni a sofőr adrenalinszintjét.
2020-11-16 07:06:08

2020-11-16 07:06:09

Tusk: ?Aki a jogállamiság ellen van, Európa ellen van?

Senkinek nem lenne szabad az alapértékeinket ellenzőket védenie – üzent az Európai Néppárt elnöke.
2020-11-17 05:06:42

Eladta a Huawei a Honort, hogy megmentse

A tranzakció után a Honorra elvileg már nem vonatkoznak a Huawei ellen meghozott amerikai szankciók.
2020-11-17 06:05:59

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   rozsa sandor   •   f   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   L   •   aza   •   budapest   •   J   •   fluminense   •   P   •   szótár   •   sz   •   ingatlan   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   megszolalt toth vera ferje a palkonyai kisboltjat ero tamadasokrol 2   •   vadat emeltek a hamburgban magyar lanyokat kizsakmanyolo bunbanda ellen 2   •   bombafenyegeteseket kaptak a birosagok es a helyi zsido kozossegek a szomszedban   •   stabilizalodik a jarvanyhelyzet oroszorszagban   •   hollandiaban az uj koronavirusos esetek kozel feleert a brit mutacio a felelos   •   brexit led to collapse in uks europe exports   •   hatalmas vitak jonnek a next top model hungary kovetkezo reszeben az egyik lany egy gigantikus vizes borulast is bemutatott video 2   •   szuperkem   •   megjott a figyelmeztetes kritikus a csapadekhiany   •   after trump the attention economy deflates   •   az akvariumnal emlekezik elhunyt enekesere az aws   •   drasztikusan csokkentette a varhato elettartamot a vilagjarvany   •   analysis democracy has its flaws but it has emerged from the pandemic in much ruder health than the alternative   •   sokan varhattak erre a balatonnal es a nagy tavaknal   •   hamas leader refuses to acknowledge killing of civilians in israel   •   uks rwanda plan risks serious harm to refugees warns un agency   •   minoseggel   •   halalos iramban obudan   •   megkongatta a veszharangot a szlovak allamfo a glasgow i csucson   •   your golden globes viewing guide   •   elvetelt a koronavirus miatt a next top model hungary 23 eves sztarja sirva vallott a traumarol mindenem tiszta ver volt es mar keso volt video 2   •   officer returns to thank doctors who saved him   •   megosztja az internetet ahogy ot eve folyamatosan bosszut all volt baratjan   •   smokin joe frazier feted with statue mural   •   nicola sturgeon urged to focus solely on covid after kicking off 2021 independence campaign   •   az amerikai nagykovetseg facebookon hirdeti hogy oriasi tevedesben van az orban kormany 2   •   eladova valt egy legendas budapesti strand   •   ugy szaporodnak a mexikoi rezervatum allatai a koronavirus alatt mint meg soha   •   atszakitotta a szalagkorlatot egy kamion elesett az m1 es 2   •   gazcsotores miatt tobb embert is evakualni kellett letenyen   •   palestinian olive farmers attacked by big group of settlers   •   vadat emeltek a nagybajomi mad max ellen   •   englands raheem sterling leaves world cup after intruders break into family home   •   milak kristof megnyerte az elso szamat hosszu katinka meg messze az olimpiai szinttol   •   racz jeno kislanya 2 eves lett kulonleges latogatoja volt   •   megint rossz lett most szedte ki a portas a karbantartot a liftbol napok ota nem mukodik a felvono az egyik belgyogyaszati klinikan video 2   •   lezartak az m1 es autopalyat 4   •   decemberre varjak a jarvany tetozeset   •   tovabbra is ingyen hasznalhatjak a bkk jaratait az ukran menekultek 3   •   ujra ejszakai kijarasi tilalmat vezetnek be romaniaban   •   schadl ugyvedje a buntetoeljaras felfuggeszteset kerte a fovarosi torvenyszektol   •   56 szazalekos felertekelodesi potencial rejt az autowallis a concorde szerint   •   a kutyak segitsegevel tobbet tudhatunk meg az oregedesrol es az elmemukodesrol   •   miutan megnyerte az egyetemi uszobajnoksagot tavozik kos hubert edzoje   •   otthonipnzkeresspa   •   megviselte a hos ujpesti rendornot a haromoras kihallgatas   •   myanmar military seizes control in coup citing rejected election fraud claims 2   •   jovore luxushotelkent nyilik meg a balettintezet   •   jonnek az uj energiacimkek   •   the taliban clear americans and others for a flight out of kabul