Már több mint 16 ezren átjelentkeztek a júniusi választásra

A lakóhelyük szerint szavazók száma pedig 34 511 fővel csökkent az elhalálozások és a szavazati jogukat elvesztők miatt.
2024-05-07 08:11:12

Már több mint 16 ezren átjelentkeztek a júniusi választásra

A lakóhelyük szerint szavazók száma pedig 34 511 fővel csökkent az elhalálozások és a szavazati jogukat elvesztők miatt.
2024-05-07 08:10:43

Csökkent az álláskeresők száma, két új program indul

Még egyszer sem volt olyan alacsony a regisztrált álláskeresők száma áprilisban, mint 2024-ben.
2024-05-03 10:09:52

Csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma, két új program is segíti a munkakeresést

Még egyszer sem volt olyan alacsony a regisztrált álláskeresők száma áprilisban, mint 2024-ben.
2024-05-03 10:07:14

Még mindig sok az influenzás betegek száma Magyarországon

Légúti tünetekkel 142 700 ember kereste fel orvosát.
2024-05-02 11:10:10

Csökkent az üres álláshelyek száma az USA-ban

Az Egyesült Államokban márciusban az üres álláshelyek száma hároméves mélypontra esett, és a felmondások száma is csökkent, jelezve a feszült munkaerőpiaci környezet enyhülését, ami hozzájárulhat a Federal Reserve inflációellenes törekvéseihez.
2024-05-01 17:06:53

Ukrajna bejelentette, elvesztette hadseregét

Itt vannak a részletek!
2024-05-01 13:08:31

A náci Németország példája kísérti Európát - Ukrajna messze van a vereségtől

Ha összehasonlítjuk Ukrajna 2024-es helyzetét Európa 1941-es állapotával, Oroszország veresége abszolút lehetségesnek tűnik. Ehhez azonban arra lesz szükség, hogy a Nyugat, és különösen az Egyesült Államok félretegye a belpolitikai vitákat, és megteremtse a politikai akaratot Ukrajna tartós és erőteljes katonai és pénzügyi támogatása mellett.
2024-04-29 16:07:18

Mosogatószerek és tejtermékek mérete is csökkent áprilisban, itt a lista, mi ment össze

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal adatbázisa szerint áprilisban több termék mérete is lecsökkent: volt, amelyik 40 százalékkal lett kisebb.
2024-04-28 10:01:26

2024-04-28 09:57:50

Bőrrákos betegek százain próbálják ki az mRNS-vakcinát

Nagyobb létszámú betegcsoporton is megvizsgálják, mennyire hatékony és biztonságos a melanomával küzdő emberek kezelésekor az mRNS-vakcina.
2024-04-26 13:11:14

2024-04-26 13:10:41

Történelmi pillanat: 100 ezer felett a külföldi munkások száma Magyarországon

Elérte a 100 ezer főt a Magyarországon dolgozó külföldiek száma a KSH friss adatai alapján. Eddig még sosem dolgozott ilyen sok külföldi hazánkban, és várhatóan tovább nő a létszámuk a következő időszakban.
2024-04-26 13:07:16

Nem változott a munkanélküliségi helyzet az USA-ban

Az Egyesült Államokban az elemzők által várt szerény növekedés helyett 5 ezerrel, 207 ezerre csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma a múlt héten, ez nem tekinthető érdemi elmozdulásnak - derült ki az amerikai munkaügyi minisztérium csütörtökön közzétett adataiból. A szakértők várakozásának átlagában nagyobb szám, 215 ezer szerepelt.
2024-04-25 17:07:09

Mark Zuckerberg szerint a Threadsnek már havi 150 millió aktív felhasználója van

Nagyon úgy tűnik, az X újdonsült riválisának, a Threadsnek a felhasználói bázisa stabil mértékben növekszik. A közösségi oldalnak már több mint 150 millió havi aktív felhasználója van, a friss adatról Mark Zuckerberg számolt be a Meta idei első negyedéves eredmények megosztásakor.
2024-04-25 15:06:36

2024-04-25 15:06:08

Hirtelen megnőtt az ALS-es betegek száma, a hivatal a diagnosztikával és a kötelező bejelentésekkel magyarázza

Az ALS jelenleg gyógyíthatatlan, Karsai Dániel alkotmányjogász is ebben szenved.
2024-04-25 11:11:23

Tárgyalásokba kezdett Ukrajna és Oroszország - Egy nap alatt megszületett a megállapodás

Első alkalommal tartottak személyes megbeszélést Oroszország és Ukrajna képviselői szerdán Dohában a háborús övezetben máshová került gyermekeknek a családjukkal való egyesítéséről, a katari hatóságok közreműködésével.
2024-04-24 20:07:28

Netes munka

Munka mellett, otthonról, végezhető, nem megterhelő tevékenység! Internet és a Te kitartásod kell hozzá! Ne hagyd ki a lehetőséget, légy Te is aktív a plusz jövedelmed megszerzésében! Érdekel? Bővebb infó: http://penzkereses.nanoweb.hu/
2020-06-23 22:16:18

Internetes munka

2020-06-23 22:16:54

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:21

2020-06-23 22:19:32

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:36

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:20:33

Egy kutatás szerint már tavaly nyáron Olaszországban keringhetett a koronavírus

A milánói rákkutató intézet kutatása szerint már 2019 nyarán voltak koronavírusos betegek az országban. Kemenesi Gábor víruskutató szerint azonban ez nem nagyon valószínű.
2020-11-15 20:14:00

2020-11-16 02:10:16

Diszpécserek tartják a kapcsolatot Miskolcon a covidos betegek hozzátartozóival

Heti háromszor hívják vissza az orvosok a hozzátartozókat.
2020-11-16 18:11:05

Oroszországban rekordot döntött a járványban meghaltak száma

Egy nap alatt 442-en haltak meg a koronavírus okozta betegségben Oroszországban. Szibériában a vírus egy új mutációja lehet kialakulóban.
2020-11-17 16:06:53

2020-11-17 16:06:54

2020-11-17 19:06:23

Müller Cecília: Ha az emberek 95 százaléka hordja a maszkot, nem lesz szükség további szigorításokra

Az országos tiszti főorvos szerint a betegek számában jövő héten lehet látni a kijárási tilalom hatásait.
2020-11-19 14:05:46

Közel az 57 millióhoz a koronavírusos fertőzöttek száma világszerte

Az elhunytak száma 1,36 millió felett van már. A járvány leginkább az USA-t sújtja.
2020-11-20 07:06:16

Közel az 57 millióhoz a koronavírusos fertőzöttek száma világszerte

Az elhunytak száma 1,36 millió felett van már. A járvány leginkább az USA-t sújtja.
2020-11-20 07:06:18

Közel az 57 millióhoz a koronavírusos fertőzöttek száma világszerte

Az elhunytak száma 1,36 millió felett van már. A járvány leginkább az USA-t sújtja.
2020-11-20 10:05:44

Magyarország ismét vörös besorolást kapott Ukrajnától

A Magyarországról Ukrajnába utazóknak házi karanténba kell vonulniuk. Az országban az aktív fertőzöttek száma már 300 ezer fölött jár és ismét rekordot dönött az új betegek száma.
2020-11-20 20:08:27

2020-11-20 20:08:28

Újabb rekordot ért el a halálozások száma Oroszországban

Közel 25 ezer új fertőzöttet regisztráltak egy nap alatt az országban.
2020-11-21 11:06:57

Csak a szabályok betartásával lehet megakadályozni a járvány terjedését

A krónikus betegek ne fogadjanak látogatókat - mondta Szlávik János.
2020-11-21 15:07:50

Újabb rekordot ért el a halálozások száma Oroszországban

Közel 25 ezer új fertőzöttet regisztráltak egy nap alatt az országban.
2020-11-21 16:06:12

Egymillió tablettát kaptunk Japánból a koronavírus ellen

Egymillió darab favipiravir tabletta Magyarországra érkezéséről számolt be a külügyminiszter. Szijjártó Péter szerint ez elsősorban a kórházban ápolt, de még nem súlyos állapotú betegek számára jó hír.
2020-11-21 16:06:13

Egymillió darab favipiravir hatóanyagú tabletta érkezett Japánból

A gyógyszer a már tünetekkel rendelkező betegek számára fontos.
2020-11-21 17:10:55

Lassul a járvány terjedése Csehországban

Csökkenő tendenciát mutat a kórházban kezelt betegek és a súlyos esetek száma is.
2020-11-21 18:06:56

Nőtt az e-mailes támadások száma

Főleg logisztikai vállalatok nevével éltek vissza.
2020-11-21 19:08:58

Már hatezernél is többen haltak meg a koronavírus miatt a Nyugat-Balkánon

Mindenhol nő a kórházi kezelésre szorulók és a halottak száma.
2020-11-22 08:06:29

4320 újabb koronavírus-fertőzöttet azonosítottak itthon

Meghalt 111 többségében idős, krónikus beteg.
2020-11-22 09:07:18

Romániában már több mint tízezren haltak meg a koronavírus miatt

A kórházakban egyre kevesebb a hely.
2020-11-22 14:06:04

Romániában tízezer felett a halottak száma

Az intenzív osztályra került betegek kevesebb mint felének sikerül megmenteni az életét.
2020-11-22 15:06:07

Szerbiában egy hónap alatt megtízszereződött a fertőzöttek száma

Míg október 22-én csupán 416 fertőzöttet vettek nyilvántartásba, egy hónappal később már 4995-öt.
2020-11-23 09:05:57

Szerbiában megtízszereződött a fertőzöttek száma az utóbbi egy hónapban

Bosznia-Hercegovinában több mint 80 ezren, Észak-Macedóniában pedig közel 55 ezren fertőződtek meg a vírussal a járvány kezdete óta.
2020-11-23 09:06:04

91 újabb áldozata van a koronavírusnak, közel háromezerrel nőtt az aktív esetszám

3334 új koronavírusos fertőzöttet diagnosztizáltak az elmúlt egy napban.
2020-11-23 09:06:05

Szerbiában megtízszereződött a fertőzöttek száma az utóbbi egy hónapban

Bosznia-Hercegovinában több mint 80 ezren, Észak-Macedóniában pedig közel 55 ezren fertőződtek meg a vírussal a járvány kezdete óta.
2020-11-23 09:06:07

91 újabb áldozata van a koronavírusnak, közel háromezerrel nőtt az aktív esetszám

3334 új koronavírusos fertőzöttet diagnosztizáltak az elmúlt egy napban.
2020-11-23 09:06:07

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   m   •   ftp   •   pro   •   haszn   •   apróhirdetés   •   N   •   Leverkusen   •   R   •   tes   •   mag   •   jazz   •   f   •   fhgperapro   •   H   •   K   •   suhgfhgperapro   •   rozsa sandor   •   youtube   •   b   •   eb   •   sadasdhirek   •   németállás   •   apropiaza   •   vacsoracsata   •   J   •   aza   •   perapro   •   budapest   •   P   •   fluminense   •   sz   •   L   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   uj fenyben tundokol a lanchid   •   del korea sikeresen fold koruli palyara allitotta masodik kemmuholdjat   •   erkezik a vilag leggyorsabb hullamvasutja   •   ego hazba rohant be egy hateves kislany hogy megmentse a csaladjat   •   egy het alatt 85 szazalekkal emelkedett a covid fertozottek szama izraelben 2   •   mindig is kivancsi volt hogy milyen lenne kiszel tunde voroshaju tevebemondokent most vegre megnezheti mert itt a naptardiva novemberi fotoja 2   •   6 chosen for chauvin trial jury so far murder charge added   •   pangong lake india and china to pull back from disputed border   •   bojte csabat is megfertozte a koronavirus   •   iden is az aranyermet akarja megszerezni a falco kosarlabdacsapata   •   meg en is sirtam tenyleg ilyen brutalis az azsia expressz till attila 20 ev utan eloszor sirta el magat a kamerak elott 2   •   masfelt tucat ceg valhat ki eszaki aramlat 2 epitesebol   •   kemfotokon az akar 800 loerore is kepes uj mercedes sl   •   halalra keselte lakotarsat egy ferfi vecsesen most emeltek vadat ellene video 2   •   elkeszult a junius 9 i valasztasok hirdetmenye a jovo heten mar mindenhol latja majd   •   g7 agrees new target to school 40m more girls   •   hitler egy rettenetes patkannyal akarta megforditani a haborut   •   otthoniinterenetesmu nka   •   hatalmas robbanas pakisztanban 17 ember meghalt egy gyerek is megserult 2   •   nem birt magaval a bucks kosarasa es oromtancolva futkarozott a palyan az nba nagydontoben   •   ket nhl bajnok jegkorongozo egeszen biztosan erkezik budapestre   •   orban viktor utan ujabb kozep europai vezetovel talalkozott donald trump   •   ha nyaron utazni akarok megeri sorban allni oltasert   •   mar csak nehany nap es erkezik az emelt nyugdij   •   korhazba kerult a vilagsztar   •   szereti az aprilisi langyos idot tudja hogy ez mennyibe kerul onnek mutatjuk 2   •   southampton miss chance to go third after draw at wolves   •   a helyi kormanyparti kepviselot is zavarjak az embercsempeszek elhagyott autoi nyilt levelet irt gulyas gergelynek 2   •   india added to uk coronavirus red list for travel   •   ezek a leggyakoribb tevhitek a kilakoltatasrol kisgyermekes csaladok sulyos betegseggel elo apolasra szorulo emberek is utcara kerulhetnek 3   •   rusher   •   nagy bernadett olimpiai kvotat szerzett a bakui europai kvalifikacios versenyen   •   mi lesz a jovo fenntarthato technologiaja   •   veszteseges a spar de nem vonulnak ki   •   uj kvizmusor indul az rtl en szujo zoltannal   •   elmenybomba az uj ferrari de sem kozutra sem versenyekre nem valo   •   Morasz   •   jovore harom szombati munkanappal tervez nagy marton   •   mobilokat arulna az lg boltjaiban a samsung   •   gulyas gergely elmondta hogy hol nincs demokracia es jogallam   •   hoodia kapszula   •   az elhagyott parancsnoksag ahol megtalaltak az orosz vereseg titkait   •   xis green china dream tested by weak economy and global strife   •   nemzetkozi roma nap egyenloseg helyett meg mindig szegregacio jut a romaknak   •   kikerultek a volner ugy nyomozati aktai dobbenetes hangfelvetelek leiratai lattak napvilagot 2   •   hihetetlen kirandulas kozben talaltak ra egy oskori homo sapiens koponyatoredekere   •   europai razzia lamborghini es rolex a lefoglalt targyak kozott   •   megmutatta a nasa az urtavcsovet amivel az univerzum keletkezeset fogja kutatni   •   a tottenhame a premier league legjobb parosa   •   as north korea escalates biden plays it cool