Rosszul lett és elájult hat 10 és 13 év közötti gyerek Mezőcsáton

Rosszul lett tegnap délután hat 10 és 13 év közötti fiú Mezőcsáton, a Hősök terén. Egy olvasónk elmondása szerint az úttesten fekve találtak rá a gyerekekre, akiket mentőhelikopterrel, és mentőkkel vitték kórházba. Az általános iskolás fiúk feltehetően valamilyen ismeretlen szert fogyasztottak, és az okozta a rosszullétüket. Varga Rudolf, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság új pszichoaktív anyaggal való visszaélés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást ismer...
2024-05-10 15:07:40

Hat évre ítéltek egy férfit, aki szexuálisan zaklatta barátai kiskorú gyermekeit

A férfit az ítélet hallatán rosszul lett, mentővel vitték kórházba.
2024-05-09 20:07:42

Rosszul lett az ítélet hallatán a kiskorúakat zaklató férfi, mentők vitték kórházba

Hat év börtönre és hét év közügyektől eltiltásra ítélte a Budapest Környéki Törvényszék azt a férfit, aki szexuálisan zaklatta a felügyeletére bízott kiskorú gyermekeket. A vádlott rosszul lett az ítélethirdetés során, ezért a mentők kórházba vitték. A Budapest Környéki Törvényszék közleménye szerint férfi a nagymama révén a család barátja volt, és 2014-2015-ben többször vigyázott a két kiskorú sértettre. A kisebbiket többször fürdette, s eközben előfordult, hogy szexuálisan zaklatta. Cselekményét a kislány kérésére sem hagyta abba, emiatt a gyermek félelmében bezárkózott a konyhába. A férfi é...
2024-05-09 15:07:31

Óriási pénzeket vittek ki a világ legnagyobb alapjaiból a befektetők

Márciusban a befektetők 9,9 milliárd dollárnyi tőkét vontak ki a fedezeti alapokból, amivel így már a 22. egymást követő hónapban haladták meg a tőkekivonások a befektetéseket, a pozitív hozamok ellenére - jelentette be a Nasdaq eVestment.
2024-05-07 09:07:40

Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél

Mindkettőjüket mentőhelikopterrel vitték kórházba.
2024-05-05 19:08:32

Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél

Mindkettőjüket mentőhelikopterrel vitték kórházba.
2024-05-05 19:07:02

Sportcsarnok tetejére másztak fel német gyerekek, beszakadt alattuk

A négy tizenháromévest súlyos sérülésekkel, mentőhelikopterrel vitték kórházba.
2024-05-05 13:10:09

Sportcsarnok tetejére másztak fel német gyerekek, beszakadt alattuk

A négy tizenháromévest súlyos sérülésekkel, mentőhelikopterrel vitték kórházba.
2024-05-05 13:09:58

Óriási nyereményt vittek haza a TV2 sikerműsorából, a Zsákbamacskából

A szerencsés játékos soha nem nyert még semmit.
2024-05-03 09:08:41

Karddal támadt emberekre egy férfi London külvárosában

A mentők öt sérültet vittek kórházba.
2024-04-30 12:16:18

Karddal támadt emberekre egy férfi London külvárosában

A mentők öt sérültet vittek kórházba.
2024-04-30 12:16:00

Felvételek bizonyítják: megkaparintott az orosz hadsereg egy amerikai M88-ast is, Moszkvába vitték

Újabb amerikai haditechnikai eszközt vitt Moszkvába az orosz haderő, melyet a május 9-ei győzelmi napi parádén terveznek nyilvánosan bemutatni. Egy M88-as műszaki mentőjárműről van szó, amely Avgyijivkában került orosz kézre.
2024-04-30 12:12:33

Félelem és reszketés lett úrrá hétfőn délelőtt a bőnyi Szent István Általános Iskolában, ahol egy hatodikos kislány megkéselte az osztálytársát. A döbbenetes esemény után a szerencsétlenül járt, súlyos sérülést szenvedett Mirellát mentőhelikopterrel vitték a győri Petz Aladár kórházba.
2024-04-29 18:07:04

2024-04-29 18:06:43

Itt van a fotó a megkéselt bőnyi diáklányról - A Blikknek megszólalt Mirella édesanyja

Félelem és reszketés lett úrrá hétfőn délelőtt a bőnyi Szent István Általános Iskolában, ahol egy hatodikos kislány megkéselte az osztálytársát. A döbbenetes esemény után a szerencsétlenül járt, súlyos sérülést szenvedett Mirellát mentőhelikopterrel vitték a győri Petz Aladár kórházba.
2024-04-29 17:06:22

Duguláselhárítás Kistarcsa

Csongrádi László duguláselhárítás Kistarcsa +36 20 293 4400. https://dugulaselharitaskistarcsa.iwk.hu/ Konyha, mosogató, WC, mosdó lefolyó duguláselhárítás, csatornatisztítás fix áron korrekt munka 14 napos kérdezés nélküli garanciával azonnal visszamegyek és elhárítom a hibát, ha újra jelentkezik.
2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:19:10

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:39

Hat embert vittek kórházba szén-monoxid-mérgezés miatt Budapesten

Egy XI. kerületi lakásban mutattak ki szén-monoxidot a levegőben.
2020-12-28 21:06:09

Ibrahimovic két gólt lőtt a Napolinak, az AC Milan újra az élen áll - videó

A 39 éves svéd legenda megelőzte a Cristiano Ronaldót a góllövőlistán.
2020-11-22 22:05:56

Ammóniaszivárgás miatt vittek kórházba öt embert egy baranyai gyárból

105 ember volt az üzemben a baleset idején.
2020-11-23 22:06:03

Szénmonoxid-mérgezés miatt vittek kórházba egy családot Budapesten

Szénmonoxid-mérgezés miatt lett rosszul egy család több tagja Budapest XXIII. kerületében vasárnap - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-vel. A mentők négy embert vittek kórházba.
2020-11-15 20:12:49

Az egyik legígéretesebb vakcinafejlesztő szerint még egy évet kell várnunk, hogy újra normális életünk legyen

A Pfizer-BioNTech cégek szerint 300 millió embernek kellene beadni új vakcinájukat, ugyanis már ezzel is érezhető módon csökkenne a járvány terjedése. De az idáig vezető út hosszú, akkor is, ha az oltás jól működik.
2020-11-16 05:10:55

Újra visszavonul a színészettől Michael J. Fox

Immár másodszor hagy fel a színészettel, de nem mondta ki, hogy végleg.
2020-11-16 20:09:03

"Szóljon újra a taps az egészségügyi dolgozóknak" ? videóban üzennek az SZFE-sek

Most igazán nagy a baj, ha lehet, még nagyobb szüksége van az egészségügyben dolgozóknak a szolidaritásunkra – írják a Színház- és Filmművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzatának Facebook-oldalán.
2020-11-17 09:08:02

Újra gyengül a forint, visszatért a 361-es szintre

Két hétig tartott csak ki a jobb devizapiaci hangulat.
2020-11-17 10:11:00

Újra fizetős lehet a parkolás a XIII. kerületben

A győri mintát vennék alapul, csak bizonyos idősávban lenne díjmentes a parkolás.
2020-11-17 18:05:58

Újra fizetős lehet a parkolás a XIII. kerületben

A győri mintát vennék alapul, csak bizonyos idősávban lenne díjmentes a parkolás.
2020-11-17 18:05:59

Kiugrott az ötödikről egy szombathelyi nő, miután kórházba utalták

Az idős asszony egy olyan beavatkozásra feküdt volna be a kórházba, ami javított volna egészségi állapotán.
2020-11-17 21:10:52

Kiugrott az ötödikről egy szombathelyi nő, miután kórházba utalták

Az idős asszony egy olyan beavatkozásra feküdt volna be a kórházba, ami javított volna egészségi állapotán.
2020-11-17 21:10:53

Benyugtatózta hároméves kislányát egy kecskeméti nő, hogy felvetesse a kórházba

A kislány elvesztette az eszméletét, valószínleg megfulladt volna, ha nem kap gyors orvosi segítséget.
2020-11-18 11:06:54

Benyugtatózta hároméves kislányát egy kecskeméti nő, hogy felvetesse a kórházba

A kislány elvesztette az eszméletét, valószínleg megfulladt volna, ha nem kap gyors orvosi segítséget.
2020-11-18 11:06:55

Covid-osztályokon dolgozók kérik újra a lakástulajdonosok segítségét

A Pihentesd a Dokit nevű kezdeményezés csapata újabb felhívást tett közzé: a második hullámban is sok egészségügyi dolgozónak lenne szüksége olyan ideiglenes lakásra, ahol nem veszélyeztet másokat, legfőképp a családját.
2020-11-18 16:07:50

Balázs Fecó válságos állapotban került kórházba

Többet nem árultak el az állapotáról.
2020-11-18 18:06:36

A koronavírusos Böjte Csabát budapesti kórházba vitték

Hétfőn derült ki, hogy Böjte Csaba koronavírusos, akkor még enyhe tünetei voltak.
2020-11-19 14:05:46

Újra repülhetnek a Boeing 737 MAX-ok, de fő kérdés, hogy lesz-e hova

Az amerikai szövetségi repülésügyi hatóság bejelentette, az USA-ban ismét repülhetnek a Boeing 737 MAX gépek. A chicagói központú cég büszkeségének számító MAX-okat az után parancsolták világszerte földre, hogy két balesetben 346 ember vesztette életét. A fő kérdés az maradt, hogy a Covid–19-járvány miatti válság idején ki akar még MAX-ot venni, illetve ho...
2020-11-19 17:05:46

Koronavírus miatt kórházba került a KDNP-s Aradszki András

A kisebbik kormánypárt maga közölte, hogy képviselőjük megbetegedett.
2020-11-20 13:07:21

Koronavírus miatt kórházba került a KDNP-s Aradszki András

A kisebbik kormánypárt maga közölte, hogy képviselőjük megbetegedett.
2020-11-20 13:07:21

Újra gyászolnak az Omega-rajongók

Meghalt Mihály Tamás gitáros, komponista.
2020-11-21 18:06:57

Mourinhóék a Manchester Cityt is legyőzték, újra élen a Tottenham

A portugál a nagy mumus, Pep Guardiola ellen vezette sikerre a csapatát.
2020-11-21 20:06:19

Újra találkoztak a jegesmedve tesók

2020-11-21 20:06:21

Ancelotti csapata újra nyert, a Fulham nem tud gólt lőni tizenegyesből

Az újonccsapat kilenc forduló alatt már hétszer kapott ki.
2020-11-22 15:06:05

Újra hazudott az Index

Korábban a veszélyhelyzetről hazudtak, most a tisztifőorvost támadták hazugsággal.
2020-11-22 20:06:01

Újra tízezrek vonultak a belarusz utcákra, 77 tüntetőt vettek őrizetbe

Az ellenzék vezetője szerint nem válhat börtönné egy olyan ország, ahol már senki nem fér a börtönőröktől.
2020-11-22 21:06:04

Újra tízezrek vonultak a belarusz utcákra, 77 tüntetőt vettek őrizetbe

Az ellenzék vezetője szerint nem válhat börtönné egy olyan ország, ahol már senki nem fér a börtönőröktől.
2020-11-22 21:06:05

Ne hidd, hogy nincs visszaút! Így működhet újra a dolog az exeddel

Nem csak a töltött káposzta jó melegítve.
2020-11-23 05:06:28

A szülei belehaltak a koronavírusba, ő is kórházba került - korábban még túlzásnak tartotta a maszk folyamatos viselését

Szilvia a hatvani kórház koronavírus-osztályán fekszik.
2020-11-23 07:06:08

Negatív koronavírustesztje után újra edzésbe állhat a Liverpool sztárja

Az egyiptomi támadó állapotáról Jürgen Klopp beszélt.
2020-11-23 09:05:56

"Ami volt, annak így vagy úgy nyoma marad" - 85 éves Törőcsik Mari

November 23-án ünnepli nyolcvanötödik születésnapját Törőcsik Mari Kossuth-nagydíjas, kétszeres Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze, a nemzet művésze.
2020-11-23 09:06:06

A hétvégén ketten is meghaltak lakástűzben

Összesen 57 tűz volt, több embert is kórházba vittek füstmérgezés miatt.
2020-11-23 11:06:01

Énekkel köszönti a Nemzeti társulata a születésnapos Törőcsik Marit

"Isten éltessen, Mari!" - üzenték a színésznőnek a kollégái.
2020-11-23 11:06:08

Visszaállítják az országban a vásárlási sávot

Az Idősügyi Tanács mai ülése után született a döntés.
2020-11-23 12:05:54

Egyre többen kerülnek kórházba Horvátországban és Szlovéniában

Mindkét országban nagy gond a kórházi személyzet túlterheltsége.
2020-11-23 13:06:42

Boldog születésnapot, Törőcsik Mari!

A nemzet színésze ma lett 85 éves. A Nemzeti Színház társulata videóban köszöntötte fel.
2020-11-23 14:06:20

Orbán Viktor Törőcsik Marit köszöntötte 85. születésnapján

A Kossuth-nagydíjas színművész, a nemzet színésze ma lett 85 éves.
2020-11-23 17:05:54

Újra megrendezik a Kutatók éjszakáját

A koronavírus miatt szeptember vége helyett november 27-én és 28-án tartják a nagy érdeklődéssel várt rendezvénysorozatot. Online.
2020-11-23 17:05:57

Újra tízezrek vonultak a belarusz utcákra, 77 tüntetőt vettek őrizetbe

Az ellenzék vezetője szerint nem válhat börtönné egy olyan ország, ahol már senki nem fér a börtönőröktől.
2020-11-23 17:05:59

Orbán Viktor is felköszöntötte a 85 éves Törőcsik Marit

2020-11-23 18:06:06

Ammónia szivárgott egy Baranya megyei húsüzemben, öt embert kórházba vittek

Százöt embert kellett evakuálni.
2020-11-23 21:07:39

Válaszolt a kormánynak George Clooney: Várom a napot, amikor Magyarország újra rátalál arra, ami egykor volt

A színész hazug orbáni propagandagépezetről írt közleményében.
2020-11-23 22:06:06

Válaszolt a kormánynak George Clooney: Várom a napot, amikor Magyarország újra rátalál arra, ami egykor volt

A színész hazug orbáni propagandagépezetről írt közleményében.
2020-11-23 22:06:06

George Clooney: Várom a napot, amikor Magyarország újra rátalál arra, ami egykor volt

A kétszeres Oscar-díjas színész szetint az orbáni propaganda hazudik, pont.
2020-11-24 05:06:32

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   jazz   •   pro   •   b   •   apróhirdetés   •   tes   •   youtube   •   mag   •   K   •   H   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   J   •   fluminense   •   eb   •   németállás   •   f   •   budapest   •   vacsoracsata   •   perapro   •   P   •   rozsa sandor   •   ingatlan   •   L   •   aza   •   sz   •   szótár   •   G   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   ujra korhazba vittek torocsik marit   •   reg nem latott valsagba kerulhetett eszak korea a koronavirus miatt   •   dogos fotot posztolt magarol zambo krisztian exe zsuzsika   •   duda ermo szerint meg ket oltas kell azoknak akik nem lettek vedettek   •   demeter szilard szerint fontos szinhazi program allhat le penzhiany miatt   •   oriasi csapast mert ukrajna oroszorszagra felrobbantottak egy orosz olajvezeteket 2   •   battu   •   felesegevel alapitott ceget gyorfi pal   •   birosag ele citaltak a pfizer vakcina gyartojat dontottek az eljarasrol   •   kidontott egy villanyoszlopot egy auto somogy megyeben   •   lecsapta a whatsapp facebook botrany magas labdajat a microsoft   •   aranyfelnis retro a javabol itt a vw gti bbs 2   •   32 evesen a hatodosztalyba igazolhat a vilagbajnok nemet focista   •   milyen balesetbiztositasi elemek vannak az utasbiztositasokban 3   •   itt a klasszikus horror uj verzioja ettol a filmtol fogunk rettegni iden nyaron   •   Munkag   •   Munka Oktat   •   a kormany hatezer milliard forintot fordit a versenykepesseg novelesere   •   eljott a pont amikor a lakaseladok hajlandok voltak arat csokkenteni 2   •   az osztrak kancellar ujfent a vakcinak gyors engedelyezteteset szorgalmazta az eu csucs elott   •   Mozg   •   apokaliptikus veszelyre figyelmeztet az amerikai szakerto kozeleg a 3 vilaghaboru   •   orarol orara romlik a helyzet gazaban   •   eros konnyu es kezi valtos a porsche legfrissebb 911 ese   •   tovabbra is maszkot hord az egesz vilag   •   pentek este leszakadhat az eg de az egesz hetvege viharos lehet   •   MonsterHighR   •   allitolag visszavonult a nyomtalanul eltunt olasz teniszezo   •   magyar peter zaszlot bont a kutyapart meg onmagat szavazofulke 1 2   •   galla miklos valaszolt laar andrasnak boruljunk egymas nyakaba es szepen add ide a karinthy gyurumet   •   horvatorszagban es szloveniaban javul a jarvanyhelyzet   •   fontos valasztast tartanak vasarnap torokorszagban 2   •   prosecutor   •   dobrev klara nem taktikazassal hanem az emberekkel kell foglalkozni   •   ismetelten a birosag elott koltai robert es pogany judit fia   •   Hankookjoállapotúésu jszerugu   •   joe biden meglepo reakciot adott iran tamadasara nem tamogatjak izraelt a valaszcsapasban   •   haiti elections minister teases new gender rule for parliament   •   meghalt egy ember kobanya kispestnel elgazolta a vonat 2   •   elokerultek pasztor anna meztelen kepei   •   dobbenetes beszamoloban vallott az orosz bortonok kegyetlen valosagarol putyin eskudt ellensege   •   kiderult hogy szereztek vagyonukat az rtl musoranak sztarjai   •   trpecochinsrgaelad   •   lesz menes a bekemeneten es beke is 2   •   megvan a titanic sos uzeneteit kuldo gep de egyelore nem eszszeru felhozni 3   •   elsosorban a noket fenyegeti a nyugdijkatasztrofa   •   az evga szerint nincs baj a csucskartyaival   •   jelentosen csokken az uzemanyag ara szerdatol   •   Mesefigur   •   gulyas online figyelheto hogy keveredik e a magan es allami rendeles 2