Csökkent a légúti fertőzések száma Magyarországon

Csökkent a múlt héten az akut légúti fertőzés, és ezen belül influenzaszerű megbetegedés tüneteivel orvoshoz fordulók száma.
2024-05-09 15:06:52

Rács mögött maradhat a férfi, aki négyszer is megszúrta a barátnője vállához érő fiatalt

Továbbra is ács mögött haladhat az az ukrán állampolgárságú férfi, aki kis híján megölte egy honfitársát azért, mert a barátnője vállához ért. Stoller Katalin, a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt közölte, hogy az ügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság három hónappal hosszabbítsa meg az emberölés bűntettének kísérletével gyanúsított férfi letartóztatását. Az ügyész tájékoztatása szerint egy ukrán férfi egy lakótelepen sétált hazafelé vasárnap este, amikor egy lépcsősoron szembe találkozott a baráti társaságával arra sét...
2024-05-08 15:08:23

Elutasították a Premier League-csapat fellebbezését, nem kapja vissza elvett pontjait

Továbbra is a kiesés ellen kell harcolnia.
2024-05-07 16:10:17

Elutasították a Premier League-csapat fellebbezését, nem kapja vissza elvett pontjait

Továbbra is a kiesés ellen kell harcolnia.
2024-05-07 16:07:19

Forest points deduction appeal rejected

Nottingham Forest fail in an appeal against their four-point punishment for breaching Premier League profit and sustainability rules.
2024-05-07 14:10:59

A Manchester United hatalmas pofonba szaladt bele Londonban

Erik ten Hag csapata a szezon legkiábrándítóbb teljesítményét nyújtotta.
2024-05-07 10:07:39

Ha ezután nem rúgják ki a Manchester United bohócedzőjét, akkor soha

A borzalmasan nagy veréshez kilátástalan játék és évtizedek óta nem látott gyenge eredmény párosult Londonban.
2024-05-06 23:07:14

Véget ér egy korszak a Premier League-ben, már biztos a változás

Új fejezet kezdődik a londoni klub életében.
2024-05-06 21:09:40

Véget ér egy korszak a Premier League-ben, már biztos a változás

Új fejezet kezdődik a londoni klub életében.
2024-05-06 21:07:15

Londonban folytathatja edzői karrierjét a Real Madrid korábbi mestere

A rutinos szakember állítólag szeretne visszatérni a Premier League-be.
2024-05-06 20:10:59

Londonban folytathatja edzői karrierjét a Real Madrid korábbi mestere

A rutinos szakember állítólag szeretne visszatérni a Premier League-be.
2024-05-06 20:07:51

Szenved a Tesla, itt az újabb elbocsátási hullám

A Tesla elbocsátások egy újabb körét vitte véghez a szoftverek, szolgáltatások és mérnöki területeken, miközben nyomás alatt áll az eladások csökkenése és az árháború miatt, és új modellek fejlesztésén dolgozik a költségek kontrollálása érdekében.
2024-05-06 19:07:22

Szoboszlai Dominik csapattársa dührohamot kapott, meglepő dolgot tett

Rengeteg kritika érte a szurkolók felől.
2024-05-06 15:11:45

Még mindig van egy tízezrelék esélye a Liverpool bajnoki címének

Szoboszlai Dominik együttese a Spurs legyőzésével még reménykedhet a földöntúli csodában.
2024-05-05 20:08:22

Még mindig van egy tízezrelék esélye a Liverpool bajnoki címének

Szoboszlai Dominik együttese a Spurs legyőzésével még reménykedhet a földöntúli csodában.
2024-05-05 20:06:53

Ezúttal a Chelsea gázolt át az egyik londoni riválisán

A Brighton meglepetésre megverte az Aston Villát.
2024-05-05 18:08:08

Ezúttal a Chelsea gázolt át az egyik londoni riválisán

A Brighton meglepetésre megverte az Aston Villát.
2024-05-05 18:06:38

Szoboszlaiék már a meccsük előtt kaptak egy szenzációs hírt

Kiütéssel zárult a londoni rangadó a Premier League-ben.
2024-05-05 17:07:49

Will Ferrell a legújabb hollywoodi sztár, aki bevásárolja magát az angol fociba

Will Ferrell komoly részesedést szerez a Leeds United focicsapatában. A hírt a Sun értesülése nyomán tényként kezeli az angolszász sajtó, noha a futballklub hivatalos megerősítésére még várni kell. Egy bennfentes viszont már lenyilatkozta a brit lapnak, hogy Ferrell már ki is fizette a Leeds amerikai tulajdonosait, a 49ers Enterprisest. A Felforgatókönyv és a Taplógáz sztárjáról régóta tudható, hogy közel áll hozzá az angol foci, a 2023/24-es szezonban többször is kiszúrták őt a Premier League meccsein. Klubtulajdonosként sem most próbálja ki magát először, évek óta társtulajdonosa a Los Angel...
2024-05-05 13:07:21

Erling Haaland négy gólig meg sem állt a Wolverhampton ellen

Sorozatban hatodszor nyert a PL-ben Pep Guardiola együttese.
2024-05-04 22:08:04

Lomtalanítás, lakáskiürítés ószeres szolgáltatás

Teljes körű lomtalanítás, lakáskiürítés hagyatéki lomtalanítás, teherautóval. Ószeres szolgáltatás: Lomtalanítás nélküli vagy lomtalanítás előtti felvásárlás, azonnali fizetéssel! Érdekel mindenféle régi és retro dolog, újabb időkből származó érdekes apróság, kütyü. Szinte bármi, ami kisebb vagy kicsi! Nem, értékes antik tárgyakra gondolok! A szolgáltatásról bővebb információ telefonon. Ingyenes felmérés, fix árajánlat2!Budapest pest megye 0670/603-40-69 http://olcsolomtalanitas.hu
2020-06-23 22:15:36

2020-06-23 22:16:21

2020-06-23 22:16:57

2020-06-23 22:18:05

2020-06-23 22:18:50

2020-06-23 22:19:12

2020-06-23 22:19:24

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:19:43

Szlávik János: Nem zárható ki, hogy a koronavírus még jövőre is egész évben is velünk marad

2021 őszén még korlátozásokra lehet szükség. Ő azt a vakcinát választaná, amely legelőször itt lesz.
2020-12-22 22:08:24

Már több mint 300 ezren regisztráltak koronavírus-oltásra Magyarországon

5500 adag érkezik a Pfizer/BioNTech vakcinájából, a Dél-pesti Centrumkórházban kezdik meg a koronavírusos betegeket kezelők oltását.
2020-12-22 22:08:24

A Chelsea nyerte a londoni rangadót - videó

A West Ham Unitednak kaput eltaláló lövése sem volt a Stamford Bridge-en.
2020-12-21 22:06:05

Chelsea 3-0 West Ham: Tammy Abraham scores twice in Blues win

Tammy Abraham scores twice as Chelsea end their recent mini-slump by beating West Ham to move up to fifth in the Premier League.
2020-12-21 22:06:03

Hat embert vittek kórházba szén-monoxid-mérgezés miatt Budapesten

Egy XI. kerületi lakásban mutattak ki szén-monoxidot a levegőben.
2020-12-28 21:06:09

'As surprising as it is disappointing' - Man City angry at Porto newsletter

Manchester City are furious about a newsletter sent out by Porto following Tuesday's Champions League match.
2020-12-02 22:06:09

Wolves condemn Arsenal to worst Premier League start despite Jimenez injury

Wolves recover from a nasty head injury to top scorer Raul Jimenez to secure a rare win at Arsenal and climb to sixth in the Premier League.
2020-11-29 22:07:37

Newcastle beat Crystal Palace with two late goals

Callum Wilson and Joelinton score in the final two minutes as Newcastle United beat Crystal Palace in the Premier League.
2020-11-27 22:06:15

Az Arsenal-legenda közel 15 év után lőtt gólt a nevelőegyesületében

A Southampton hét meccs óta veretlen a Premier League-ben.
2020-11-23 22:06:02

Klubrekordot döntött a Liverpool a Leicester City elleni győzelemmel - videó

Sorozatban 64. bajnoki mérkőzésén maradt veretlen az Anfield Roadon Jürgen Klopp csapata.
2020-11-22 22:05:57

?Klímaapokalipszis? miatt nem vállalnak gyereket

Sokan attól tartanak, világvége közeleg a klímaváltozás miatt, s ezért nem akarnak – szerintük szenvedésre ítélt – gyerekeket a világra hozni.
2020-11-29 22:07:40

A mexikói csatár horrorsérülést szenvedett az Arsenal ellen - videó

Az észak-londoni csapatnak tíz forduló után már öt veresége van a Premier League-ben.
2020-11-29 22:07:39

Liverpool go second with convincing win over Leicester

Liverpool produce an assured win over Leicester at Anfield to move level on points with Premier League leaders Tottenham.
2020-11-22 22:05:55

Arsenal beat Rapid Vienna in front of 2,000 fans

Arsenal give their supporters the perfect welcome back to Emirates Stadium as Rapid Vienna are outclassed in the Europa League.
2020-12-03 22:05:56

Rangers fight back twice against Standard Liege to claim last-32 place

Rangers reach the Europa League last 32 for second successive season, with a game to spare, after fighting back twice to defeat Standard Liege.
2020-12-03 22:05:56

Quicker than anyone to 15 Champions League goals - can Haaland be the world's best?

Erling Braut Haaland just cannot stop scoring. Is the Norway and Borussia Dortmund striker destined to dominate world football?
2020-11-24 22:06:08

Fernandes scores twice as Man Utd close in on knockout stages

Bruno Fernandes scores twice as Manchester United beat Istanbul Basaksehir to close in on a place in the knockout stages of the Champions League.
2020-11-24 22:06:08

Aggódik a WHO a romló Közel-Keleti járványhelyzet miatt

Tombol a járvány, de több ország inkább enyhít a korlátozásokon, hogy némileg megkímélje a gazdaságát. Több mint 3,6 millió fertőzött van a térségben, és 76 ezren hunytak el a vírus miatt.
2020-11-19 22:05:57

Szénmonoxid-mérgezés miatt vittek kórházba egy családot Budapesten

Szénmonoxid-mérgezés miatt lett rosszul egy család több tagja Budapest XXIII. kerületében vasárnap - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-vel. A mentők négy embert vittek kórházba.
2020-11-15 20:12:49

Elmarad a Románia-Norvégia mérkőzés a Nemzetek Ligájában

Az északi csapat egyik játékosának koronavírus-fertőzése miatt elmarad a vasárnapra (mára) kiírt Románia-Norvégia mérkőzés a labdarúgó Nemzetek Ligájában - közölte az európai szövetség.
2020-11-15 20:15:38

Sikeres volt az újabb Crew Dragon űrhajó indulása, amiben most négy asztronauta utazik

A májusi óta ez volt a második ilyen emberes missziója a SpaceX-nek és a NASA-nak. Az űrhajósok a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) tartanak, 27 órát repülnek.
2020-11-16 05:10:55

Koronavírus: 6495 új fertőzöttet találtak, 93 beteg meghalt

Már több mint 7 ezren vannak kórházban.
2020-11-16 08:06:31

Koronavírus: 6495 új fertőzöttet találtak, 93 beteg meghalt

Már több mint 7 ezren vannak kórházban.
2020-11-16 08:06:31

Koronavírus-fertőzésben meghalt egy magyar mentős

A férfiról csak annyit tudni, hogy a zsadányi mentőállomáson dolgozott.
2020-11-16 12:06:08

Koronavírus-fertőzésben meghalt egy magyar mentős

A férfiról csak annyit tudni, hogy a zsadányi mentőállomáson dolgozott.
2020-11-16 12:06:09

Újabb Ángyán-jelentés: Hernádi és Garancsi körei is jó nagyot hasítottak ki a Komárom-Esztergom megyei földekből

Kiderült, hogy kikhez vándoroltak Leisztinger Tamás agrárcégének földjei. Ángyán József szerint a hazai földpiac liberalizációjára készülhettek az árverezéssel.
2020-11-16 13:10:17

Böjte Csabát is megfertőzte a koronavírus

Nem tarthat szentmisét, de valószínű, hogy nem is tudna egy órán át beszélni köhögés nélkül.
2020-11-16 17:08:14

Szlovéniában leállt a közösségi közlekedés is a koronavírus miatt

Továbbra is nő az új fertőzöttek száma, meghosszabbították a vészhelyzetet.
2020-11-16 20:09:02

Szlovéniában leállt a közösségi közlekedés is a koronavírus miatt

Továbbra is nő az új fertőzöttek száma, meghosszabbították a vészhelyzetet.
2020-11-16 20:09:03

91 újabb áldozata van a járványnak, ötezernél is több fertőzöttet találtak

4937-tel nőtt az aktív esetszám úgy, hogy harmadannyit sem tesztelnek, mint amennyi minimálisan elfogadható volna.
2020-11-17 09:08:01

91 újabb áldozata van a járványnak, ötezernél is több fertőzöttet találtak

4937-tel nőtt az aktív esetszám úgy, hogy harmadannyit sem tesztelnek, mint amennyi minimálisan elfogadható volna.
2020-11-17 09:08:02

Újabb huszonéves áldozata van a járványnak

Két elhunytnak nem volt ismert betegsége a hivatalos tájékoztatás szerint.
2020-11-17 12:08:03

Újabb huszonéves áldozata van a járványnak

Két elhunytnak nem volt ismert betegsége a hivatalos tájékoztatás szerint.
2020-11-17 12:08:03

Az Obama-korszak zenében elbeszélve ? újabb ütős playlist az exelnöktől

Önéletrajzi könyvéhez, mintegy mellékletként újabb playlistet állított össze Barack Obama.
2020-11-17 16:06:54

Debrecenben emelkedett a koronavírus koncentrációja a szennyvízben

Főleg a keleti országrészben fekvő városokban nőtt a fertőzöttek száma.
2020-11-17 18:05:59

Debrecenben emelkedett a koronavírus koncentrációja a szennyvízben

Főleg a keleti országrészben fekvő városokban nőtt a fertőzöttek száma.
2020-11-17 18:06:00

Szlovéniában leállt a közösségi közlekedés is a koronavírus miatt

Továbbra is nő az új fertőzöttek száma, meghosszabbították a vészhelyzetet.
2020-11-17 19:06:23

Koronavírus: 99 halott, 4290 új fertőzött

Már 7499 beteget ápolnak kórházban, 581-en vannak lélegeztetőgépen.
2020-11-18 09:07:00

Koronavírus: 99 halott, 4290 új fertőzött

Már 7499 beteget ápolnak kórházban, 581-en vannak lélegeztetőgépen.
2020-11-18 09:07:01

Két új funkciót kap a Google Térkép a koronavírus-járvány miatt

A Google a közeledő ünnepekre készülve frissítette a Google Térképet, hogy nagyobb biztonságban legyenek azok, akik az ünnepek miatt útra kelnének.
2020-11-18 10:06:38

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   b   •   rozsa sandor   •   mag   •   youtube   •   H   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   K   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   eb   •   apropiaza   •   aza   •   vacsoracsata   •   J   •   L   •   budapest   •   P   •   fluminense   •   sz   •   perapro   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   how us history explains vaccine passport scepticism   •   mi lett vele ebbol el most a megasztar egykori kozonsegkedvence akibe minden no szerelmes volt   •   oil prices climb back to pre pandemic levels   •   orvoshoz fordult de a vizsgalat helyett rendorsegi ugybe keveredett egy no szekszardon 2   •   molnar aron kihivta majkat bokszmeccsre de o sebestyen balazst ajanlotta maga helyett   •   akar 12 evet is kaphat az eroszaktevo volt kormanytanacsado   •   hatalmas optikai illuziova alakitottak at a milanoi palyaudvart   •   a szallodasok szovetsege szerint punkosdig is tarthatnak a korlatozasok   •   masodik gyermekevel varandos kelen anna a kincsvadaszok szakertoje   •   valoszinuleg koronavirus fertozesben halt meg ket fehertigris kolyok   •   osszeesett a lelaton meghalt egy nezo a focimeccsen   •   fidesz az i keruletben v naszalyi marta titokban sokmillios jutalmakat osztogatott 2   •   iran mahsa aminis family stopped at airport on way to collect award   •   all a bal g w m durvan beleallt azahriah ba egy kis kompjuterkukac gorcs video 2   •   hazasodna a gazda jozsef olyan kijelentest tett ami utan mindket jeloltje fakepnel hagyta   •   tavmunkamosolygos   •   glacier breaks in indias north flood kills 3 140 missing   •   worst floods in decades hit kazakhstan and russia   •   kozos keppel emlekekkel bucsuzott grofotol notar mary   •   franciaorszagban a virus fertozobb variansanak ket jarvanygocat azonositottak   •   ugy nez ki meg sajat partjaval is szembemegy trump egy kulcsfontossagu kerdesben   •   atadtak magyarorszag legnagyobb elektromosauto toltopontjat   •   vegleg bezart las vegas leghiresebb kaszinoja a tropicana   •   botranyosan hosszu varolistak a szolnoki korhazban van szolgaltatas ami el sem erheto 3   •   englands wood asks to withdraw from ipl auction to spend time with family   •   szazaval fertozodhettek meg koronavirussal a joe biden beiktatasara kivezenyelt nemzeti gardistak   •   alaposan elromlott a hangulat lefordultak a tozsdek   •   azt mondta alairast gyujt ellokte az idos nenit es kirabolta 2   •   eliteltek az ujpesti rendort aki miatt egy masik rendor vesztette eletet a halalos karambolban 2   •   nem akarnak morzsakat csak szabadsagot fokozodik a helyzet kubaban   •   how to avoid lockdown back and shoulder pain   •   hajnalban hirtelen elhunyt kis grofo edesapja   •   kampany indult hogy ne legyenek lakasok a sherlock holmes muzeum helyen   •   geszti peter az elhunyt edesanyjarol vallott a fizikai allapota a betegsegei nagyon nyomorult eveket hoztak szamara video 2   •   egy het mulva benyujtak a torvenyt az ujabb modellvalto egyetemekrol   •   visitva nevet az internet nepe a non aki olivaolaj helyett veletlen valami egeszen bizarr dologgal fozott   •   az mu trener szerint csoda kell a manchester city befogasahoz 2   •   ex bp boss to lose 32m after serious misconduct   •   verdi bukott noje ma is hodit   •   holtan talaltak a fagyasztoban egy argentin tinedzsert az otthonaban   •   netherlands beat great britain in womens hockey semis   •   miert nem vagy mar vicces emlekszik steve martinra a voros szonyegen alaztak meg a 90 es evek osz haju nevettetojet teljesen osszetort 2   •   szinte mindenben rossz itt vannak az elso velemenyek a kutyurol amellyel levaltanak az okostelefonokat 2   •   elozetesben a lengyelorszagi iskolai keseles elkovetoje akar eletfogytiglant is kaphat a 18 eves fiu 3   •   mutatjuk hol mernek ma es holnap a zsaruk   •   otleteket var a rendorseg hol merjenek sebesseget 2   •   a varos kiralynoi szocrealos utasellatos nem mindenki volt megelegedve solomon zsuzsanna szallasvalasztasaval   •   bunbanda ejtett tuszul egy ismert youtubert szazmillios valtsagdijat akarnak   •   ebola vaccines arrive in guinea after dust storm delay   •   xi jinping reemerges in sign chinas secretive summer retreat is over