Ez lett idén a világ tíz legokosabb városa

Az okos város kifejezést egyre gyakrabban használják világszerte, ami többek között arra utal, hogy egy adott település milyen innovatív stratégiákkal próbálja megtartani a népességét, hogyan tud vonzó lenni a befektetők számára, és mit tesz a fenntartható városfejlesztés érdekében. Ennek mindennapi megjelenési formái gyakran a döntéstámogató digitális technológiák alkalmazásában jelennek meg. Hogy mely világvárosok teljesítenek ebben a legjobban, azt az áprilisban közzétett 2024 Smart City Index ranglista alapján néztük meg.
2024-05-05 16:06:32

Újabb visszalépés a Teslánál - Nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy Musk tervezte

A Reuters úgy tudja, hogy a Tesla a korábbi tervekkel ellentétben nem alkalmaz egy fontos autógyártási innovációt, és ez is példa lehet arra, hogy az eladások kedvezőtlen alakulása miatt a cég rövid távon megfogja a költségeket.
2024-05-02 08:07:32

Kínai autógyártó érkezéséről suttognak, újabb gyár épülhet Magyarországon

Egyre több arra utaló jel mutatkozik, hogy egy újabb autógyártó vállalat érkezhet Magyarországra, egészen pontosan a kínai Great Wall Motorl, vagy GWM. Már egy évvel ezelőtt is arról jelentek meg értesülések, hogy a vállalat az európai terjeszkedéshez gyártóközpontot hozna létre, és a hetekben Szijjártó Péter kínai látogatása és a kínai elnök Magyarországra érkezése kapcsán is felerősödtek a találgatások. Bár a hivatalos kommunikációban semmi konkrétum nem jelent meg eddig a GWM magyarországi terjeszkedéséről, az egyre hangosabb pletykák miatt megnéztük, mégis milyen cégről van szó.
2024-05-01 06:06:32

Pattanásig feszül a helyzet: összecsapások voltak a Dél-kínai-tengeren

Kedden a Dél-kínai-tengeren feszültség alakult ki, amikor Peking vízágyúkkal kezdett lőni az egyik Fülöp-szigeteki hajóra - jelentette a Nikkei Asia.
2024-04-30 10:08:00

Észak-koreai rakéta hullott Ukrajnára

Az ENSZ megfigyelői szerint a Harkivban év elején talált rakétatörmelék Észak-Koreából származik, a Hvaszong-11 sorozathoz tartozik, ami sérti az országra vonatkozó fegyverembargót, és arra utal, hogy Oroszország indíthatta a rakétát orosz területről - ez derült ki abból az ENSZ Biztonsági Tanácsának bemutatott jelentésből, amelybe hétfőn kapott betekintést a Reuters.
2024-04-29 23:05:59

A Leverkusen edzője szerint nincs magyarázat arra, hogy csapata még veretlen a szezonban

Nem találja a miértjét, de számukra rendkívül kedvezően alakulnak a dolgok.
2024-04-29 14:10:20

A Leverkusen edzője szerint nincs magyarázat arra, hogy csapata még veretlen a szezonban

Nem találja a miértjét, de számukra rendkívül kedvezően alakulnak a dolgok.
2024-04-29 14:07:01

Van-e értelme kötelezővé tenni a választáson való részvételt?

Míg Belgiumban alacsony a távolmaradók aránya, addig Görögországban, ahol szintén kötelező a szavazás, ez meghaladja a 40 százalékot. Ez arra utal, hogy a kötelező szavazás hatékonysága nagymértékben függ más tényezőktől is, mint például az állam képességétől a szankciók kiszabására és a polgárokban élő állami hitelességtől.
2024-04-26 18:10:18

2024-04-26 18:09:52

Kisebb ellentmondás feszül a nagyobbik kormánypárt kampánygyakorlata és az erről hangoztatott nézetek között. Miközbenaz eseményeiket nyilvánosan nem hirdetik, Deutsch Tamás, EP-listavezető szerint a nem nyilvános kampányesemény rosszabb, mint az alkoholmentes sör. Értelmetlen.
2024-04-23 22:06:43

2024-04-23 22:06:16

Íme az árulkodó jelek, hogy Harry herceg nem akar visszaköltözni az Egyesült Királyságba

Már több mint négy éve annak, hogy Harry herceg és Meghan hercegné drámai módon otthagyta a királyi családot és ezzel együtt az Egyesült Királyságot, hogy az Egyesült Államokban éljék tovább az életüket. Habár máig rengetegen vannak, akik remélik, hogy egy napon meggondolják magukat, és mesébe illő módon újra egyesülhet a királyi család, egyelőre több jel utal arra, hogy a hercegi pár nem fog visszatérni a szigetországba.
2024-04-22 16:06:33

2024-04-22 16:06:11

Egy új elmélet boríthat mindent, amit eddig gondoltunk az Uránuszról és a Neptunuszról

A Voyager-2 űrszonda adataira támaszkodva olyan új modellt állítottak fel tudósok a Neptunusz és az Uránusz keletkezésével kapcsolatban, ami arra utal, hogy nincs is annyi víz rajtuk, mint ahogy eddig gondolták.
2024-04-19 17:09:38

2024-04-19 17:09:28

Az idei első negyedévben tovább gyengélkedett az üzletmenet Magyarországon - ezt mutatják a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége megbízásából készült VOSZ Barométer Index friss számai. Ugyanakkor néhány területen már megjelentek a javulás jelei, ami arra utal, hogy a lakossági kereslet élénkülése a következő negyedévekben lassan elkezdheti pörgetni a gazdaságot.
2024-04-18 12:06:59

Itt az újabb telefonos csalás - most a Nemzeti Kibervédelmi Intézet nevével élnek vissza

Telefonos csalók élnek vissza a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet nevével és telefonszámával. Az NKI arra kéri az embereket, hogy amennyiben a szervezetre hivatkozva telefonhívásban bárkit arra kérnek, hogy adja meg érzékeny adatait, semmiképp ne tegye.
2024-04-15 21:06:36

2024-04-15 21:06:10

2024-04-15 21:05:52

Brutális szabálytalanság után az emberelőny sem segített a rendkívül gyenge Pakson - videó

Bognár György csapata sorozatban a negyedik meccsét vesztette el, és már a második helye is veszélybe került.
2024-04-13 22:08:37

Tárhely, domain, cloud tárhely, hazai és külföldi!

Okos szerverekért lelkesedik a világ a modern szerverek iPhone-ja! Legyen saját privát Okosszervere! Ajánljuk: otthoni felhasználóknak, kis-és középvállalkozóknak, nagyvállalatoknak. Legyen saját privát Okos szervere! Akár 100 GB óriás webtárhelye! Cloud tárhelyet korlátlan tulajdonságokkal! Ingyen domain nevet web tárhelyéhez! Dinamikus adatbázis használatot! 100+ CMS (Joomla!, WP...) futtatást! Mindezt rendkívül alacsony áron, kötelezettség nélkül, azonnal kipróbálhatja!
2020-06-20 16:41:43

Lehetőségek.

Ha eljutottál arra a szintre hogy tegyél az egészségedért, itt találsz hozzá néhány lehetőséget.
2020-06-20 16:41:44

Lehetőségek.

Ha eljutottál arra a szintre hogy tegyél az egészségedért, itt találsz hozzá néhány lehetőséget.
2020-06-20 16:41:45

Lomtalanítás, lakáskiürítés ószeres szolgáltatás

Teljes körű lomtalanítás, lakáskiürítés hagyatéki lomtalanítás, teherautóval. Ószeres szolgáltatás: Lomtalanítás nélküli vagy lomtalanítás előtti felvásárlás, azonnali fizetéssel! Érdekel mindenféle régi és retro dolog, újabb időkből származó érdekes apróság, kütyü. Szinte bármi, ami kisebb vagy kicsi! Nem, értékes antik tárgyakra gondolok! A szolgáltatásról bővebb információ telefonon. Ingyenes felmérés, fix árajánlat2!Budapest pest megye 0670/603-40-69 http://olcsolomtalanitas.hu

2020-06-20 16:41:46

Panellakás ablakcsere akció 18. kerület https://panellakasablakcsereakcio.iwk.hu/

Panellakás ablakcsere akció 18. kerület https://panellakasablakcsereakcio.iwk.hu A panellakás ablakcserére XVII. kerület vonzáskörzetében szakosodott, szakértő csapat vagyunk, akik a műanyag ablak cseréjét rendkívül rövid idő alatt, jutányos áron és egyedülálló minőségű, hő és hangszigetelt nyílászárókkal valósítjuk meg: +36 70 770 0455.
2020-06-20 16:41:47

Kézi élhajlító bádogos gép 3140/1.0mm Hajlítógép Élhajlítógép Lemezhajlító

Rendkívül masszív felépítésü bádogos gép, hibamentesen müködik. - munkahossz 3140 mm - hajlított lemez vastagság - 1 mm - hajtási szög 145-180 fokig - vágás az egész munkahossz hoszán - lemeztartó álvány, vágó blokád, szögmérő mutató - tárcsás lemezolló kb. 40km vágott lemezt tud megmunkálni egy élezéssel - 35-40x élezhető - digitális CNC gépeken legyártva - tömeg 600kg Árak: Élhajlító bádogos gép 3140/1 mm - 670 000 HUF/ 1880 EUR Görgős lemezvágó olló - 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 EUR Fuvar díj – egyedi ár távolságtól függően. Leszáll...
2020-06-23 11:30:09

Élhajlító bádogos gép 1400/2 mm + tárcsás lemezolló

- munkahossz 1400 mm - hajlított lemez vastagsás 2mm - hajtási szög max. 145-180 fokig - vágás az egész munkahossz hosszán - lemez leszorítása excenterkar segítségével - lemez tartó álvány hátul, szögmérő mutató, vágó blokád Súlya 180 kg Az élhajlító ára 260 000 HUF/ 730 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 EUR Rendkívül masszív felépítésü bádogos gép. Használható bádoglemezek megmunkálásához, szellőző nyílások gyártásához, kazánházak készítéséhez, kiváló munkaeszköz a bádogos mühelyekben. Erős konstrukció, CNC gépeken legyártva. 12 ...
2020-06-23 11:30:09

Élhajlító bádogos gép 4140/0.65

munkahossz 4140 mm hajlított lemez vastagsás 0,65 mm hajtási szög max. 145-180 fokig - vágás az egész munkahossz hosszán - lemez leszorítása excenterkar segítségével - lemez tartó álvány hátul, szögmérő mutató, vágó blokád Rendkívül masszív felépítésü bádogos gép. Használható bádoglemezek megmunkálásához, szellőző nyílások gyártásához, kazánházak készítéséhez, kiváló munkaeszköz a bádogos mühelyekben. Erős konstrukció, CNC gépeken legyártva. Súlya 700 kg Az élhajlító ára 932 000 HUF/2610 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 EUR Fuvar dí...
2020-06-23 11:30:09

Vágó egység gallyaprításra

Vágó egység gallyaprításra Eladó vágó egység 10 cm vastag átmérőjü gallyaprítására. Az egység minőséges anyagból van gyártva CNC gépeken. Használható nagy és kistraktor meghajtással / min.13 ló erő/ A kések HARDOX acélból készültek, élezhetőek és állíthatóak. 2 tengelyen 3+3 kés. Széles fogaskerék és rendkívül tartós zárt kétsoros csapágyak. Paraméterek: - aprított gally vastagság 0-10 cm-ig - végtermék hossza 6-16 cm - minimális motor fordulat 540/perc - maximális motor fordulat 1000/perc - kés szélessége 180 mm - kés vastagsága 12 mm - vágó egység súlya 180kg Az RS-1...

2020-06-23 11:30:10

Kézi élhajlító bádogos gép 3140/1.0mm Hajlítógép Élhajlítógép Lemezhajlító

Rendkívül masszív felépítésü bádogos gép, hibamentesen müködik. - munkahossz 3140 mm - hajlított lemez vastagság - 1 mm - hajtási szög 145-180 fokig - vágás az egész munkahossz hoszán - lemeztartó álvány, vágó blokád, szögmérő mutató - tárcsás lemezolló kb. 40km vágott lemezt tud megmunkálni egy élezéssel - 35-40x élezhető - digitális CNC gépeken legyártva - tömeg 600kg Árak: Élhajlító bádogos gép 3140/1 mm - 670 000 HUF/ 1880 EUR Görgős lemezvágó olló - 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 EUR Fuvar díj – egyedi ár távolságtól függően. Leszáll...
2020-06-23 22:01:05

2020-06-23 22:01:09

Lehetőségek.

Ha eljutottál arra a szintre hogy tegyél az egészségedért, itt találsz hozzá néhány lehetőséget.
2020-06-23 22:01:10

Lomtalanítás, lakáskiürítés ószeres szolgáltatás

Teljes körű lomtalanítás, lakáskiürítés hagyatéki lomtalanítás, teherautóval. Ószeres szolgáltatás: Lomtalanítás nélküli vagy lomtalanítás előtti felvásárlás, azonnali fizetéssel! Érdekel mindenféle régi és retro dolog, újabb időkből származó érdekes apróság, kütyü. Szinte bármi, ami kisebb vagy kicsi! Nem, értékes antik tárgyakra gondolok! A szolgáltatásról bővebb információ telefonon. Ingyenes felmérés, fix árajánlat2!Budapest pest megye 0670/603-40-69 http://olcsolomtalanitas.hu
2020-06-23 22:01:10

Lehetőségek.

Ha eljutottál arra a szintre hogy tegyél az egészségedért, itt találsz hozzá néhány lehetőséget.
2020-06-23 22:01:11

Lehetőségek.

Ha eljutottál arra a szintre hogy tegyél az egészségedért, itt találsz hozzá néhány lehetőséget.
2020-06-23 22:01:11

Lehetőségek.

Ha eljutottál arra a szintre hogy tegyél az egészségedért, itt találsz hozzá néhány lehetőséget.
2020-06-23 22:01:11

Panellakás ablakcsere akció 18. kerület https://panellakasablakcsereakcio.iwk.hu/

Panellakás ablakcsere akció 18. kerület https://panellakasablakcsereakcio.iwk.hu A panellakás ablakcserére XVII. kerület vonzáskörzetében szakosodott, szakértő csapat vagyunk, akik a műanyag ablak cseréjét rendkívül rövid idő alatt, jutányos áron és egyedülálló minőségű, hő és hangszigetelt nyílászárókkal valósítjuk meg: +36 70 770 0455.
2020-06-23 22:01:13

Kézi élhajlító bádogos gép 3140/1.0mm Hajlítógép Élhajlítógép Lemezhajlító

Rendkívül masszív felépítésü bádogos gép, hibamentesen müködik. - munkahossz 3140 mm - hajlított lemez vastagság - 1 mm - hajtási szög 145-180 fokig - vágás az egész munkahossz hoszán - lemeztartó álvány, vágó blokád, szögmérő mutató - tárcsás lemezolló kb. 40km vágott lemezt tud megmunkálni egy élezéssel - 35-40x élezhető - digitális CNC gépeken legyártva - tömeg 600kg Árak: Élhajlító bádogos gép 3140/1 mm - 670 000 HUF/ 1880 EUR Görgős lemezvágó olló - 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 EUR Fuvar díj – egyedi ár távolságtól függően. Leszáll...
2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:25

Lehetőségek.

Ha eljutottál arra a szintre hogy tegyél az egészségedért, itt találsz hozzá néhány lehetőséget.
2020-06-23 22:14:25

Lomtalanítás, lakáskiürítés ószeres szolgáltatás

Teljes körű lomtalanítás, lakáskiürítés hagyatéki lomtalanítás, teherautóval. Ószeres szolgáltatás: Lomtalanítás nélküli vagy lomtalanítás előtti felvásárlás, azonnali fizetéssel! Érdekel mindenféle régi és retro dolog, újabb időkből származó érdekes apróság, kütyü. Szinte bármi, ami kisebb vagy kicsi! Nem, értékes antik tárgyakra gondolok! A szolgáltatásról bővebb információ telefonon. Ingyenes felmérés, fix árajánlat2!Budapest pest megye 0670/603-40-69 http://olcsolomtalanitas.hu
2020-06-23 22:14:25

Lehetőségek.

Ha eljutottál arra a szintre hogy tegyél az egészségedért, itt találsz hozzá néhány lehetőséget.
2020-06-23 22:14:26

Lehetőségek.

Ha eljutottál arra a szintre hogy tegyél az egészségedért, itt találsz hozzá néhány lehetőséget.
2020-06-23 22:14:26

Lehetőségek.

Ha eljutottál arra a szintre hogy tegyél az egészségedért, itt találsz hozzá néhány lehetőséget.
2020-06-23 22:14:26

Panellakás ablakcsere akció 18. kerület https://panellakasablakcsereakcio.iwk.hu/

Panellakás ablakcsere akció 18. kerület https://panellakasablakcsereakcio.iwk.hu A panellakás ablakcserére XVII. kerület vonzáskörzetében szakosodott, szakértő csapat vagyunk, akik a műanyag ablak cseréjét rendkívül rövid idő alatt, jutányos áron és egyedülálló minőségű, hő és hangszigetelt nyílászárókkal valósítjuk meg: +36 70 770 0455.
2020-06-23 22:14:27

Kézi élhajlító bádogos gép 3140/1.0mm Hajlítógép Élhajlítógép Lemezhajlító

Rendkívül masszív felépítésü bádogos gép, hibamentesen müködik. - munkahossz 3140 mm - hajlított lemez vastagság - 1 mm - hajtási szög 145-180 fokig - vágás az egész munkahossz hoszán - lemeztartó álvány, vágó blokád, szögmérő mutató - tárcsás lemezolló kb. 40km vágott lemezt tud megmunkálni egy élezéssel - 35-40x élezhető - digitális CNC gépeken legyártva - tömeg 600kg Árak: Élhajlító bádogos gép 3140/1 mm - 670 000 HUF/ 1880 EUR Görgős lemezvágó olló - 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 EUR Fuvar díj – egyedi ár távolságtól függően. Leszáll...
2020-06-23 22:14:41

Élhajlító bádogos gép 1400/2 mm + tárcsás lemezolló

- munkahossz 1400 mm - hajlított lemez vastagsás 2mm - hajtási szög max. 145-180 fokig - vágás az egész munkahossz hosszán - lemez leszorítása excenterkar segítségével - lemez tartó álvány hátul, szögmérő mutató, vágó blokád Súlya 180 kg Az élhajlító ára 260 000 HUF/ 730 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 EUR Rendkívül masszív felépítésü bádogos gép. Használható bádoglemezek megmunkálásához, szellőző nyílások gyártásához, kazánházak készítéséhez, kiváló munkaeszköz a bádogos mühelyekben. Erős konstrukció, CNC gépeken legyártva. 12 ...
2020-06-23 22:14:41

Élhajlító bádogos gép 4140/0.65

munkahossz 4140 mm hajlított lemez vastagsás 0,65 mm hajtási szög max. 145-180 fokig - vágás az egész munkahossz hosszán - lemez leszorítása excenterkar segítségével - lemez tartó álvány hátul, szögmérő mutató, vágó blokád Rendkívül masszív felépítésü bádogos gép. Használható bádoglemezek megmunkálásához, szellőző nyílások gyártásához, kazánházak készítéséhez, kiváló munkaeszköz a bádogos mühelyekben. Erős konstrukció, CNC gépeken legyártva. Súlya 700 kg Az élhajlító ára 932 000 HUF/2610 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 EUR Fuvar dí...
2020-06-23 22:14:41

Vágó egység gallyaprításra

Vágó egység gallyaprításra Eladó vágó egység 10 cm vastag átmérőjü gallyaprítására. Az egység minőséges anyagból van gyártva CNC gépeken. Használható nagy és kistraktor meghajtással / min.13 ló erő/ A kések HARDOX acélból készültek, élezhetőek és állíthatóak. 2 tengelyen 3+3 kés. Széles fogaskerék és rendkívül tartós zárt kétsoros csapágyak. Paraméterek: - aprított gally vastagság 0-10 cm-ig - végtermék hossza 6-16 cm - minimális motor fordulat 540/perc - maximális motor fordulat 1000/perc - kés szélessége 180 mm - kés vastagsága 12 mm - vágó egység súlya 180kg Az RS-1...
2020-06-23 22:14:41

Élhajlító bádogos gép 1400/2 mm + tárcsás lemezolló

- munkahossz 1400 mm - hajlított lemez vastagsás 2mm - hajtási szög max. 145-180 fokig - vágás az egész munkahossz hosszán - lemez leszorítása excenterkar segítségével - lemez tartó álvány hátul, szögmérő mutató, vágó blokád Súlya 180 kg Az élhajlító ára 260 000 HUF/ 730 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 EUR Rendkívül masszív felépítésü bádogos gép. Használható bádoglemezek megmunkálásához, szellőző nyílások gyártásához, kazánházak készítéséhez, kiváló munkaeszköz a bádogos mühelyekben. Erős konstrukció, CNC gépeken legyártva. 12 ...
2020-06-23 22:14:41

Élhajlító bádogos gép 4140/0.65

munkahossz 4140 mm hajlított lemez vastagsás 0,65 mm hajtási szög max. 145-180 fokig - vágás az egész munkahossz hosszán - lemez leszorítása excenterkar segítségével - lemez tartó álvány hátul, szögmérő mutató, vágó blokád Rendkívül masszív felépítésü bádogos gép. Használható bádoglemezek megmunkálásához, szellőző nyílások gyártásához, kazánházak készítéséhez, kiváló munkaeszköz a bádogos mühelyekben. Erős konstrukció, CNC gépeken legyártva. Súlya 700 kg Az élhajlító ára 932 000 HUF/2610 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 EUR Fuvar dí...
2020-06-23 22:14:41

Tárhely, domain, cloud tárhely, hazai és külföldi!

Okos szerverekért lelkesedik a világ a modern szerverek iPhone-ja! Legyen saját privát Okosszervere! Ajánljuk: otthoni felhasználóknak, kis-és középvállalkozóknak, nagyvállalatoknak. Legyen saját privát Okos szervere! Akár 100 GB óriás webtárhelye! Cloud tárhelyet korlátlan tulajdonságokkal! Ingyen domain nevet web tárhelyéhez! Dinamikus adatbázis használatot! 100+ CMS (Joomla!, WP...) futtatást! Mindezt rendkívül alacsony áron, kötelezettség nélkül, azonnal kipróbálhatja!
2020-06-23 22:14:41

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   m   •   rozsa sandor   •   Leverkusen   •   ftp   •   pro   •   apróhirdetés   •   f   •   N   •   mag   •   R   •   jazz   •   youtube   •   H   •   tes   •   fhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   németállás   •   b   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   eb   •   sz   •   J   •   perapro   •   vacsoracsata   •   G   •   szótár   •   fluminense   •   budapest   •   L   •   ingatlan   •   térkép   •   travis kelce   •   facebook   •   olcs   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   tovabbra is 370 forint felett az euro 2   •   jo okkal tamogatja egyre tobb ceg a bringas munkaba jarast 3   •   kezilabda olimpiai selejtezo magyarorszag japan elo   •   negyvenes nonek lenni a legjobb dolog a vilagon   •   covid 19 france begins 6pm curfew   •   mintegy 34 ezer pirotechnikai effekt es latvanyos show varhato augusztus 20 an   •   ethiopia on verge of losing access to lucrative us trade program over human rights violations 2   •   tokeemelesrol dontottek a cig pannonia leanycegenel   •   felulirja a gyasz ii erzsebet mai szuletesnapjat 2   •   kgfb 10 15 szazalekos dragulas jon sokaknak megeri valtani   •   lebron james egy alairt cipovel es egy palack sajat markas tequilaval lepte meg a szuletesnapjan a rapsztar baratjat video   •   akar 900 ezren is elhettek angkorban   •   drotkotelen fognak atsetalni a duna folott megtartottak a foprobat   •   a serult lebron james nelkul siman kikapott a lakers   •   p;ny=   •   uk lawmaker reprimanded for bringing her baby to work 2   •   ufo tunt fel az andokban amerikai tudosok varatlanul bejelentettek   •   five days at memorial takes a grim look back at hurricane katrinas tragic toll   •   tobbfele megnott a legszennyezettseg a szallo por miatt   •   congo pardons two men over president kabila assassination   •   nagy marton immar kulfoldi tulajdonszerzest is megtilthat   •   mibol sutjuk a kenyeret a kovetkezo evtizedekben 2   •   marha olcso lesz a sor es a perec de masert sem kell sokat kipengetni a szent istvan napon   •   024vzszerelsKistarcs a   •   jfullandi   •   ronaldo alla is leesett olyan valtozason ment at vilagbajnok excsapattarsa 2   •   west brom report alleged racist abuse of sawyers to police   •   nem jutott bl dontobe de felulmulta szezon elotti terveit a fradi   •   harmincan utazhattak a furgonban amibol kiraktak a holtan talalt ferfit   •   kurdish exiles back iran protests but deny organizing them   •   ragaszkodik szfe es tanaraihoz a berlinale huszeves dijazottja   •   kutatas akar 90 szazalekos vedettseget is adhat az astrazeneca masodik oltasa   •   biden calls for gun law reform on anniversary of parkland shooting   •   illik hitleren nevetni igy valt poenna az emberiseg legmegatalkodottabb szornyetege   •   christian eriksen joins brentford as 29 year old bids to resume playing career after suffering cardiac arrest at euro 2020   •   felastak az oroszok a csernobili erdot komoly sugarterhelest kaphattak   •   sri lankan cabinet approves proposed ban on burqas in public   •   dzsudzsak balazs jatszani akar a valogatottban az eb n   •   meguszta a meltatlansagi eljarast sumeg erettsegibotranyos polgarmestere   •   villanybojlerszerelé   •   the fpv drone pilots taking cameras where humans cant go   •   levalhat a forrovizes tartaly teteje ennel a termeknel a forgalmazo visszahivja   •   some mexicans struggle to get oxygen amid virus case surge   •   vakcinaexportegymasn   •   villamossinek es kocakovek emlekezes a 70 eve szuletett sipos janosra   •   karpotlas vagy megerdemelt lenne lewandowski aranylabdaja   •   all a kocsisor a szerb magyar hataron 2   •   konnyebb vagy nehezebb lesz a munkavallalok elete a koronavirus utan   •   eleg tizezer budapesti tamogatasa ahhoz hogy fontos ugyek keruljenek a fovarosi kozgyules ele 2   •   obuda nem zoldit 6000 negyzetmetert beepitenek lebetonoznak  

srv.38.