Már 600 ezer felett van a bruttó átlagkereset a KSH szerint

Az átlagkereset havi bruttó 605 ezer, nettó 417 ezer volt februárban.
2024-04-24 10:10:28

Már 600 ezer felett van a bruttó átlagkereset a KSH szerint

Az átlagkereset havi bruttó 605 ezer, nettó 417 ezer volt februárban.
2024-04-24 10:09:25

Minden iratot lefoglaltak a nyomozók az állammal milliárdos bizniszt kötött, majd fantomizálódott haveri cégek ügyében

Kiadná az Állami Egészségügyi Ellátó Központ jogutódja a két Fidesz-közeli vállalkozással kötött szerződésekhez kapcsolódó, eddig nem ismert iratokat, csak éppen mindet lefoglalták a nyomozók. A cégek összesen közel 5 milliárd forint értékben szerződtek túlárazottnak tűnő Covid-gyorstesztek szállítására az állammal, majd a százmilliós osztalékok kifizetése után fantomizálódtak.
2024-04-18 09:11:10

Minden iratot lefoglaltak a nyomozók az állammal milliárdos bizniszt kötött, majd fantomizálódott haveri cégek ügyében

Kiadná az Állami Egészségügyi Ellátó Központ jogutódja a két Fidesz-közeli vállalkozással kötött szerződésekhez kapcsolódó, eddig nem ismert iratokat, csak éppen mindet lefoglalták a nyomozók. A cégek összesen közel 5 milliárd forint értékben szerződtek túlárazottnak tűnő covid-gyorstesztek szállítására az állammal, majd a százmilliós osztalékok kifizetése után fantomizálódtak.
2024-04-18 05:07:37

2024-04-18 05:07:22

Hivatalosan is megszűnt Szabó Bálint képviselői megbízatása

Szabó perre ment Szeged város önkormányzatával, de nem neki adtak igazat. Az eljárás azért húzódott el, mert arra hivatkozva, hogy nincs lakcíme, semmilyen hivatalos bírósági iratot nem vett át.
2024-04-10 19:11:11

Kiderült, mikor nyitják meg a Városháza park újabb részeit

Megkezdődtek hétfőn a budapesti Városháza park bővítésének munkálatai. Az V. kerületi kibővített pop-up parkot májustól vehetik majd birtokba a budapestiek - közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel. Közleményük szerint a jelenleg 4 ezer négyzetméternyi szabadon bejárható területet 7 ezerre növelik.
2024-04-08 16:07:45

Márciusban havi 187 ezer forintos lakbértámogatás indult, áprilistól újabb állami segítség igényelhető: a munkáltatók ingyenes lakhatást is adhatnak, adómentesen

Márciusban havi 187 ezres lakbértámogatás indult, áprilistól pedig újabb állami támogatást igényelhetnek a fiatalok. Most beszámolunk a legfontosabb részletekről, amelyek sokakat érintenek.
2024-03-27 10:06:19

2024-03-27 10:05:55

Oroszország újabb offenzívára készül? 100 ezer katonát állítanak fel

Oroszország 100 ezer katonából álló erőt állít össze, hogy valószínűleg nyár elején újabb offenzívát indítsanak el.
2024-03-22 17:06:57

Oroszország újabb offenzívára készül? 100 ezer katonát állítanak fel

Oroszország 100 ezer katonából álló erőt állít össze, hogy valószínűleg nyár elején újabb offenzívát indítsanak el.
2024-03-22 17:06:21

Itt a Belügyminisztérium bejelentése: több ezer pedagógus juthat újabb pluszpénzhez

Nagy bejelentést tett a Belügyminisztérium: több ezer pedagógus juthat pluszpénzhez, ugyanis több pályázatot is benyújtottak, amelyek célja a köznevelésben dolgozó pedagógusok bérfejlesztése. Itt vannak a legfontosabb részletek.
2024-03-19 19:06:23

2024-03-19 19:05:53

Itt van Macron újabb őrült követelőzése, újabb lépéssel közelebb a világháborúhoz

A német kancellár szerencsétlenkedik, mindenben engedelmeskedik.
2024-03-16 18:09:32

Újabb jótékonysági akciót indított Jákob Zoli: a követőit ajándékozta meg

Magyarország egyik leggazdagabb embere rendkívül aktív a közösségi média felületein. Jákob Zoli TikTok-profilját 622 ezer ember, míg Instagram-fiókját 178 ezer ember követi.
2024-03-15 16:06:31

2024-03-15 16:06:03

Telex: Újabb hét ingatlant adna el a becsült ár alatt a Belváros

Az ingatlanoktól mindössze 400-450 ezer forintos négyzetméteráron válnának meg.
2023-12-07 18:12:30

Mutatjuk, mennyiért adhatják a fenyőt az árusok

Alig a tavalyi ár felett juthatnak idén a vásárlók fenyőhöz: a lucfenyő méterét 5 ezer, az ezüstfenyőét 6 ezer, míg a nordmann fenyőét 8 ezer forint körüli méterenkénti áron kínálják az utcai és piaci standokon megjelent alkalmi fenyőárusok
2023-12-04 12:08:11

Ingyenes Társkereső

Találd meg a párod! A regisztráció ingyenes és az után is! Ingyenes tagsággal rendelkező felhasználóinknak, a napi üzenetküldés mellett, lehetőségük van több ezer társkereső fényképes profilja közt válogatni. www.felszedlek.hu
2020-06-23 11:30:10

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-23 22:01:05

Lomtalanítás, lakáskiürítés ószeres szolgáltatás

Teljes körű lomtalanítás, lakáskiürítés hagyatéki lomtalanítás, teherautóval. Ószeres szolgáltatás: Lomtalanítás nélküli vagy lomtalanítás előtti felvásárlás, azonnali fizetéssel! Érdekel mindenféle régi és retro dolog, újabb időkből származó érdekes apróság, kütyü. Szinte bármi, ami kisebb vagy kicsi! Nem, értékes antik tárgyakra gondolok! A szolgáltatásról bővebb információ telefonon. Ingyenes felmérés, fix árajánlat2!Budapest pest megye 0670/603-40-69 http://olcsolomtalanitas.hu
2020-06-23 22:01:10

2020-06-23 22:01:12

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:24

Lomtalanítás, lakáskiürítés ószeres szolgáltatás

Teljes körű lomtalanítás, lakáskiürítés hagyatéki lomtalanítás, teherautóval. Ószeres szolgáltatás: Lomtalanítás nélküli vagy lomtalanítás előtti felvásárlás, azonnali fizetéssel! Érdekel mindenféle régi és retro dolog, újabb időkből származó érdekes apróság, kütyü. Szinte bármi, ami kisebb vagy kicsi! Nem, értékes antik tárgyakra gondolok! A szolgáltatásról bővebb információ telefonon. Ingyenes felmérés, fix árajánlat2!Budapest pest megye 0670/603-40-69 http://olcsolomtalanitas.hu
2020-06-23 22:14:25

Ingyenes Társkereső

Találd meg a párod! A regisztráció ingyenes és az után is! Ingyenes tagsággal rendelkező felhasználóinknak, a napi üzenetküldés mellett, lehetőségük van több ezer társkereső fényképes profilja közt válogatni. www.felszedlek.hu
2020-06-23 22:14:27

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:43

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:15:36

2020-06-23 22:15:39

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:21

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:57

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:05

2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:18:50

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:10

2020-06-23 22:19:12

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:24

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   m   •   rozsa sandor   •   Leverkusen   •   ftp   •   pro   •   apróhirdetés   •   f   •   jazz   •   R   •   N   •   mag   •   youtube   •   K   •   H   •   tes   •   fhgperapro   •   sadasdhirek   •   b   •   eb   •   németállás   •   vacsoracsata   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   sz   •   J   •   perapro   •   G   •   szótár   •   fluminense   •   budapest   •   ingatlan   •   L   •   térkép   •   olcs   •   travis kelce   •   facebook   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   no one can forget mikeys stabbing at a party even those who never knew him   •   scholz egyenlo feltetelekre van szukseg a nemet kinai viszonyban   •   detention hearing waived in plot to kill george w bush   •   elo adasban egy heten at hajtogattak folyamatosan a xiaomi telefonjat 2   •   parents of 270 children separated at border under trump have still not been found court filing says   •   ittasan karambolozott a szineszorias   •   csak nevetett az albertirsanal szellemkent setalo ferfi   •   meet the teens making the digital world a kinder and gentler place   •   hatborzongatoan csodalatos ahogy a himnusz szolt a telt hazas puskas arenaban video   •   orban viktor videojabol kiderult 600 ezer menekultre lehet szamitani a karpatokon tulrol   •   izrael lett a koronavirus laboratorium ezert kaphatott eloszor vakcinat   •   nyerges vontato tarolt le egy autot debrecenben es hosszasan tolta maga elott video   •   komoly fenyegetest kaptak a sztarban sztar leszek mesterei video 2   •   tozsdere lepett a szegenyek bankja meg buffettek is beszalltak   •   peldatlan valsag kozeleg a teljes vilaggazdasag beleremeghet   •   egyes megtelt korhazakban mar rangsorolnak kit kuldenek intenzivre   •   megkeseltek egy ferfit egy budapesti villamosmegalloban   •   delhi rape and murder indians protest over dalit girls forced cremation   •   festrepublic restaurant chain investigated for tax evasion   •   szenzacios lehetoseget kapott az olimpiaert harcolo magyar valogatott   •   column amid gaza war biden xi and putin push very different aims   •   200 euros bonusszal csabitja a turistakat malta 2   •   xi jinping calls for more loveable image for china in bid to make friends   •   gyogypedikur pedikur budapest gyogypedikur pedikur 36 30 78 78 870 12   •   elnezest kert a kormany adertol hogy ki kellett tuntetnie a rasszista megjegyzesek miatt bepanaszolt szegedi professzort   •   frohner feco a teveben keresi a szerelmet 18 es 45 eves novel is osszejonne video 2   •   europaba jon a boven 1000 loero feletti villanyauto a lucid air 2   •   mar tobb mint szaz ormeny aldozata van a kiujult kaukazusi harcoknak   •   gyilkos galocas vacsoraval vegzett volt ferje csaladjaval ez a no 4   •   meghalt szeremley huba 3   •   rosszul jart a felesege tablettait beszedo ajax kapus   •   subway rider slashed in face during dispute   •   het perc alatt harom golt lottek atgazoltak ellenfelukon willi orbanek 2   •   csanyi sandor a nagy magyarorszag jelkep nem hordoz politikai uzenetet   •   aranyeremmel nyitott hosszu katinka az eb n   •   ujabb reszletek a tapolcai baleset osszekevert aldozatairol errol ismertek fel szulei a korhazban fekvo melanit ez vezethetett a szornyu tevedeshez 2   •   ujabb fegyverhez juthat a kormany az onkormanyzatok elleni harcaban 3   •   egy nap alatt tobb mint 1600 an haltak meg koronavirusban nagy britanniaban 2   •   tobb mint ot oraval lesz hosszabb a stranger things rovidesen erkezo uj evada   •   lelepleztek a felfrissitett bmw x3 at es x4 et   •   amikor szoba elegyedtem egy holggyel azt terjesztettek lefekudtem vele ilyen pletykak kaptak szarnyra fulop hercegrol   •   raiders coach jon gruden described head of nfl players union using racially insensitive language in 2011   •   chinese fighter jet intercepts us recon aircraft with unsafe maneuver us says   •   dontott a kormany tobb szazezer vakcinat ad kolcson magyarorszag a szomszedjanak   •   azt allitotta a fegyveret elsuto rendor drogultetvenyen jart s az zavarhatta meg a tudatat   •   hzhozszlltsXIX.kerle t   •   ingyenaprkat   •   just being there doesnt satisfy me zverev through to french open semis   •   o most a vilag legszebb noje   •   felmeztelen pap elott hazasodott ossze non binaris kedvesevel egy plasztika manias ferfi aki fel eve valt el egy kartonfiguratol  

srv.38.