Tényleg 3 millió forintos négyzetméterárak vannak a Balatonnál?

Az elmúlt hetekben körbejárta a sajtót egy hír, miszerint a 3 millió forintot is elérhetik egyes Balaton-parti lakásfejlesztések négyzetméterárai. Az elsőre megdöbbentőnek tűnő szám hallatán kíváncsiak lettünk, hogy valóban ennyire megdrágult-e a balatoni lakáspiac, így az új és a használt lakások aktuális kínálati árai mellett a tavaly gazdát cserélt lakások és házak árait is összehasonlítottuk.
2024-05-11 07:06:31

Egy magyar játékos csaknem 60 millió forintot szakított az Eurojackpoton

Rámosolygott a szerencse.
2024-05-10 22:08:41

Egy magyar játékos csaknem 60 millió forintot szakított az Eurojackpoton

Rámosolygott a szerencse.
2024-05-10 22:07:12

Vadonatúj autóvásárlási támogatás jöhet Magyarországon

A nemzetgazdasági miniszter már régóta szorgalmazza az elektromos autók vásárlásának újfajta támogatását, ám pénteken újabb konkrétumokat közölt. Ha ez a belengetett formában valósulna meg, az alapvetően bolygatná fel az autópiacot.
2024-05-10 21:07:05

Ötven millió forintot nyert egy magyar játékos a Sugar Rush-on

Rekordösszegű nyeremény pörgött ki péntek hajnalban.
2024-05-10 20:10:33

Ötven millió forintot nyert egy magyar játékos a Sugar Rush-on

Rekordösszegű nyeremény pörgött ki péntek hajnalban.
2024-05-10 20:07:45

Több millió forintot taxiztak el az alpolgármesterek Újbudán, a fideszes politikus válaszokat követel

Szerinte ez csak egy csekély része az önkormányzati pazarlásnak.
2024-05-10 16:10:40

Több millió forintot taxiztak el az alpolgármesterek Újbudán, a fideszes politikus válaszokat követel

Szerinte ez csak egy csekély része az önkormányzati pazarlásnak.
2024-05-10 16:07:17

Az állam 244 milliárd forintot fizet a vitatott beruházásért.
2024-05-10 13:10:50

Lélektani szinten a budapesti tégla lakások ára

Verhetetlen a tégla építésű lakások népszerűsége Budapesten, ahol a használtingatlan-adásvételek 80 százalékában ilyen típusú otthonok szerepeltek idén. A főváros egészét tekintve 992 ezer Ft/m2 az ilyen típusú értékesített lakások átlagos négyzetméterára, azonban hét kerületben a lélektani egymillió forintot is meghaladták. A legdrágább a XII. kerület, itt jelenleg az 1,2 millió forintot is meghaladja az átlag, míg a legtöbb lakást Erzsébet- és Józsefvárosban vásárolták a Duna House ügyfelei.
2024-05-10 11:07:22

Oxford Economics: júniusban jöhet a kamatcsökkentés a brit jegybanknál

A brit jegybank jelezte, hogy az infláció csökkentésében elért jelentős haladás ellenére még nem érkezett el a kamatcsökkentések ideje, elemzői vélemények szerint azonban júniustól megkezdődhet a monetáris enyhítés.
2024-05-09 22:07:30

Megbüntette a pártokat az NVB

A határidő lejártáig vissza nem vitt ajánlóívek miatt 4 millió 27 ezer forint bírságot szabott ki a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). A testület csütörtöki ülésén 15 párt, pártszövetség ügyében hozott határozatot, a megbírságolt jelölőszervezeteknek ívenként ezer forint bírságot kell befizetniük a Nemzeti Választási Iroda (NVI) számlájára; a legtöbbet, 1 millió 500 ezer forintot a Megoldás Mozgalomnak.
2024-05-09 21:06:41

Így einstandolja ukránok ingatlanjait az orosz állam

A jogilag furcsa állapotok miatt virágzik a feketepiac a megszállt területeken.
2024-05-09 15:11:29

Így einstandolja ukránok ingatlanjait az orosz állam

A jogilag furcsa állapotok miatt virágzik a feketepiac a megszállt területeken.
2024-05-09 15:10:23

Újabb milliomosa van az országnak, elvitték a Skandináv lottó főnyereményét

A szerencsés nyertes több mint 216 millió forintot vihet haza.
2024-05-08 22:08:15

Újabb milliomosa van az országnak, elvitték a Skandináv lottó főnyereményét

A szerencsés nyertes több mint 216 millió forintot vihet haza.
2024-05-08 22:06:56

Óriási biztonsági újítás jöhet a Windowsba

Többé nem férnek hozzá a lemezek tartalmához a tolvajok akkor sem, ha ellopják a teljes számítógépet.
2024-05-08 07:08:48

Jöhet az ezer forintos autópálya-matrica Magyarországon

Az Országgyűlés elé kerülhet a javaslat, amely szerint az egynapos autópálya matrica árát 5150 forintról ezer forintra csökkenthetik.
2024-05-07 20:07:33

2 millió forintot oszt ki a K&H, diákok jelentkezhetnek a pályázatra

Technológiai pályázatot hirdet a K&H az informatikai képzést nyújtó hazai felsőoktatási intézmények hallgatói számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai lehetőséget biztosító pályázatra nyolc témakörben lehet jelentkezni. Köztük természetesen ott van a mesterséges intelligencia is.
2024-05-07 14:13:48

2024-05-07 14:13:21

Pályázat 2020

A PairDime Könyvek pályázatot hirdet vissza nem térítendő pénzbeli támogatásra. A pályázaton igényelhető vissza nem térítendő pénzbeli támogatás felhasználható: Közösségi rendezvények vagy sportversenyek megvalósítására; találmányok, ötletek, fejlesztések megvalósítására (legalább már működő prototípus esetén); olyan, itt fel nem sorolt egyéb célra, tevékenységre vagy eseményre, mely széleskörű érdeklődésre számíthat, vagy valami pozitívot hozzátesz a világhoz. A támogatás összege maximum 600 000 forint lehet. Önerő és referencia nem feltétele a támogatásnak, de az elbírálásnál előnyt jelent! ...
2020-06-20 16:41:42

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-20 16:41:43

Pályázat 2020 maximum hatszázezer forint vissza nem térítendő támogatásra. A PairDime Könyvek pályázatot hirdet vissza nem térítendő pénzbeli támogatásra. A pályázaton igényelhető vissza nem térítendő pénzbeli támogatás felhasználható: informatikai, mobilkommunikációs és képrögzítő eszközök, valamint drónok megvásárlására; weblapok, webáruházak, blogok, YouTube-csatornák, filmek, rövidfilmek, dokumentumfilmek, animációs filmek, játékprogramok, alkalmazások létrehozására, bővítésére vagy működtetésére; nonprofit szervezetek cél szerinti tevékenységének finanszírozására. Link: https://www.palyaz...
2020-06-23 11:30:09

2020-06-23 11:30:10

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

2020-06-23 22:14:22

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:54

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:10

2020-06-23 22:19:21

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:32

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:36

2020-06-23 22:19:39

2020-06-23 22:20:33

2020-06-23 22:20:34

Rossz hírt közölt Demcsák Zsuzsa

Egymillió forintot veszített a csapat.
2020-12-02 22:06:10

4,7 millió forinttal olcsóbb és 160 lóerővel gyengébb: itt az új Cupra Formentor

Itt a megoldás azoknak, akik az eredeti Formentort túl drágának találják.
2020-11-16 09:12:01

4,7 millió forinttal olcsóbb és 160 lóerővel gyengébb: itt az új Cupra Formentor

Itt a megoldás azoknak, akik az eredeti Formentort túl drágának találják.
2020-11-16 09:12:02

Akár napi 1200 forintot is kiszámláznak annak, aki kötelező nélkül autózik

Hamar össze lehet szedni a teljes évi díjat bírságként is, ha valaki nem figyel oda.
2020-11-16 10:07:25

Akár napi 1200 forintot is kiszámláznak annak, aki kötelező nélkül autózik

Hamar össze lehet szedni a teljes évi díjat bírságként is, ha valaki nem figyel oda.
2020-11-16 10:07:26

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   Leverkusen   •   R   •   haszn   •   N   •   pro   •   b   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   mag   •   H   •   fhgperapro   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   K   •   németállás   •   budapest   •   f   •   eb   •   perapro   •   rozsa sandor   •   J   •   P   •   vacsoracsata   •   ingatlan   •   L   •   aza   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   uj villanyautos palyazat johet februarban jarmuvenkent 4 millio forintot is adhat az allam   •   ez a pozna rettegesben tartja az autosokat   •   pajzsmirigybeteg lettem a terhesseg alatt aggodjak   •   kina szakerto az alairt beruhazascsomag egyelore csak egy szandeknyilatkozat   •   posztcovid ambulanciakat allitanak fel a korhazakban   •   orizetbe vettek egy francia bironot sikkasztas gyanujaval 2   •   szolid dubaji tuningot kapott a 10 szulinapjat unneplo lamborghini aventador   •   kevin de bruyne csodas visszaterese belgium hatranybol nyert dania ellen   •   un finds soaring poverty in virus hit latin america region   •   havazas miatt adtak ki figyelmeztetest vasarnapra ket megyere   •   terkep ezek a varosok lehetnek egy orosz nuklearis csapas elsodleges celpontjai   •   nyerd meg az eteled egymast felrelokve harcoltak a vasarlok az akcios aruert video 3   •   dozisok tizmilloi porosodnak egy gyarban   •   peloton instructors design a new adidas clothing line   •   modern formaban tamad fel a legendas mercedes 190e 2 5 16 evo ii 2   •   gulyas istvan most csak a spanyolok elleni meccs a fontos   •   jamie foxx holds back tears as he addresses serious illness   •   csaknem huszezer fovarosi lakasban lesz huvos   •   talaltak egy kisbolygot a naprendszerben ami meg a plutonal is messzebb van 2   •   elkezdtek hasznalni az ukranok az iris t slm rendszert   •   a szombat beethovenrol szol az indexen   •   a malaj pilota tudatosan vezethette a gepet a tengerfenekre   •   ezt kell tudnia a hasznaltauto piac legnagyobb csalasairol 2   •   gillian andersont es a koronat dijaztak a kritikusok   •   magyar peter az ozdi hetes telepre is ellatogatott fotok 3   •   hol rontjak el a ferfiak hogy evekkel kevesebbet elnek mint a nok 3   •   hat honapja elnek az autojukban arpadek kitettek a pecsi csaladot a berlakasbol 2   •   beerte a csiliszosszal a biharkeresztesi tolvaj   •   company creates virtual campus for college   •   szazmillio forintos tuntetest rendezett magyar peter regi baloldali szereplokkel   •   Cserei   •   report us wasted billions on cars buildings in afghanistan   •   developing countries and the u s at odds over climate change compensation   •   golfing in the shadow of the statue of liberty   •   valaszcsapas a keslekedo eu penzekert magyarorszag is kesleltetne a globalis minimumado bevezetesi menetrendjet   •   toth gabi megis posztolt a gyerekerol pedig eldontotte hogy tobbe nem oszt meg rola kepet   •   autautszervzvilla   •   felszerelesekben   •   mianmari polgarhaborura figyelmeztet moszkva   •   magyar peter a tevevitarol en ott leszek   •   az egesz orszagban havazik a dunantulon lesz a legrosszabb a helyzet   •   kiderult miert nem arulta el katalin hercegne harry hercegnek es felesegenek hogy rakbeteg   •   karsai daniel dijat kapott 2   •   varga juditek 93 milliot torlesztettek tiz honap alatt a megahitelukbol   •   sri lanka exposed englands weaknesses former captain vaughan   •   gyonyoru golok kihagyott tizenegyes nagy meglepetes a fehervar puskas akademia meccsen   •   russias putin signs law extending new start treaty by five years kremlin   •   deutsch tamas az ep baloldali politikai nyomasgyakorlast folytat   •   a pofatlansag csucsa igy lopnak es rongalnak egyesek az m1 es autopalyan video   •   ket kivetellel ujra engedelyezte az egynapos ellatasokat kasler miklos 2